Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-10 / 36. szám

1990. május 10., csütörtök aj Dunántúli napló 3 Megkezdte érdemi munkáját az új parlament (Folytatás a 2. oldalról) Pérez de Cuéllar magyar- országi tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról) —Például— Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt Lady D. Maavarul lédi-di, és nem lédi dój, ahogy a tévéhíradóban is hallhattuk. „Egészen véletlenül" kezünkbe került a Good House-keeping cimü amerikai lap egyik legutóbbi száma, amely a walesi her­cegnőről mutat képeket. Az ő címük: Diana 32 kedvenc öltö­zéke. Ezekből mutatunk be néhányat. Lady D. elegáns. A ruha teszi az embert? A jó, a rossz és a csúf társadalmi vitáról szóló tör­vényszakaszokat hatályon kí­vül kell helyezni. A törvénymódosító javaslat általános vitájában elsőként dr. Mészáros István (SZDSZ) pártja parlamenti csoportjá­nak nevében azt javasolja, hogy hozzák létre a törvényter­vezetek közlönyét, amely tar­talmazná az Országgyűlés elé terjesztendő jogszabály-javas­latokat. Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP) rámutatott, hogy a tár­sadalmi vita intézményrend­szere az MSZP képviselői sze­rint is kiüresedett, igy annak kiiktatását a törvényből nem ellenzik. Csépe Béla (KDNP) állast foglalt a társadalmi vita tel­jes megszüntetése mellett. Nagy Attila (MSZP) frakció­társa indítványa mellett érvelt. Több hozzászóló nem lévén, az elnök lezárta az általános vitát, majd a képviselők több­sége megszavazta, hogy bo­csássák részletes vitára a tör­vényjavaslatot. Mielőtt azon­ban arra sor került volna, Vö­rös Vince felfüggesztette az ülést, s az általános vitában elhanazot módositó indítványo­kat kiadta véleményezésre az illetékes bizottságnak. Az ülés folytatásakor a kép. viselők tapssal köszöntötték a vendégpáholyban helyet fog­laló Heinz Westpholt, a Né­met Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlésének alelnö- két, és kíséretét. A részletes vitában első­ként dr. Borsi Mátyás (SZDSZ) ismertette az alkotmányügyi bizottság véleményét dr. Mé­száros István (SZDSZ) javas­latáról. A testület szerint a ■képviselő felvetése jogos, meg. alapozott, de annak gyakor­lati megvalósitása további vizsgálódást tesz szükségessé. Ezért a bizottság felkérte a Minisztertanácsot, hogy a tör­vénytervezetek nyilvánosságra hozatalának kérdését komplex módon vizsgálja meg, és a jogalkotás rendjéről szóló tör­vény átfogó felülvizsgálata so­rán tegyen javaslatot ennek új rendjére. Dr. Mészáros István (SZDSZ) visszavonta indítványát, mond­ván: a törvénnyel kapcsolat­ban felmerült egyéb fogya­tékosságok miatt egyelőre azt sem lehet eldönteni, mely tör­vénytervezeteket kell közzé­tenni. Reményét fejezte ki, hogy a jogalkotás nyilvános­sága mielőbb szerepet az Or­szággyűlés napirendjén. A törvényjavaslat előadója, dr. Kónya Imréné dr. Kutrucz Katalin (MDF) a vita lezárá­sát követően ismét azt kérte 'képviselőtársaitól: támogassák az előterjesztést, s vessék el Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP) módositó indítványát. Ezen indítványt a törvényho­zás nagy többséggel elvetette. Ezután szavaztak a jogal­kotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról. Az al- fcotmányerejü törvényt 278 egyetértő, 10 elutasító szava­zattal, 33 tartózkodás mellett elfogadták. A plénum ezt követően — Szűrös Mátyás elnökletével — a Magyar Köztársaság, mi­nisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatról tár­gyalt. Dr. Salamon László (MDF) az alkotmányjogi, törvényelő­készítő és igazságügyi bizott­ság elnöke a tervezet mellett érvelve hangoztatta: a tör­vényjavaslat a magyar köz­igazgatás központi szervei, o kormányzati rendszer korszerű­sítését célozza. A törvényjavaslat általános vitájában négyen fejtették ki véleményüket: Dr. Mankó Forogó Miklós (SZDSZ), Ráday Mihály (SZDSZ) és Bokros la/os i(MSZP), dr. Lőtt Károly (SZDSZ). Szünet után a törvényjavas­lat részletes vitájára tértek át a képviselők. Elsőként dr. Bal­sai István, (MDF) o törvény­előkészítő bizottság előadója jelentette be, hogy megtár­gyalták Bokros Lajos javasla­tát, s azt szótöbbséggel eluta­sították, továbbra is az erede­ti indítványt támogatják. Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) pártja képviselőcso­portjának nevében hangsúlyoz­ta, hogy nem értenek ugyan egyet az MDF javaslatával, de hogy megelőzzék a kormány- alakítás elhúzódását, kénysze­rűségből igennel szavaznak majd. Szót kért dr. Bőd Péter Ákos MDF). Bokros Lajos (MSZP) ismé­telten kiállt elképzelései mel­lett, mert szerinte az ország jelenlegi helyzete nem ad le­hetőséget sok és hosszas kí­sérletezésre. Ezzel a részletes vita véget ért. Az elhangzott felvetésekre Salamon László (MDF), a bi­zottság előadója reagált. Ezután következett a hatá­rozathozatal a Mogyor Köz­társaság minisztériumainak fel­sorolásáról szóló alkotmány­erejű törvényről. (Az ülés első napirendi pontjaként módosí­tották az alaptörvény azon rendelkezését, miszerint a mi­nisztériumok felsorolásáról szó­ló törvényhez a jövőben nem szükséges minősített többség. Mivel az alkotmánymódositás csak a kihirdetése napján lép hatályba, ezúttal még kéthar­mados többségre volt szük­ség.) A törvényhozás - mivel a bizottság sem értett egyet Bok­ros Lajos (MSZP) indítványai­val — mind a hat módositó javaslatot elvetette. Törvényt alkottak viszont a minisztériumok felsorolásáról: 278 egyetértő, 20 elutasító sza­vazattal, 29 tartózkodás mel­lett 13 minisztériumot állítot­tak fel, a Minisztertanács meg­alakulásával egyidejűleg. Az új parlament első inter­pellációját Király Zoltán (MDF) nyújtotta be az ügyvezető kor­mány honvédelmi és kereske­delmi miniszteréhez olyan, nem konkrét tényeken alapuló híresztelésekkel kapcsolatban, amelyek a törvénysértés gya­núját feltételezik. A képviselő szerint a közelmúltban Buda­pesten meghiúsított KGB-s provokáció reflektorfénybe ál­lította Magyarországot is, fel­tételezve olyan fegyvereladási akciókat, amelyek nem felel­nek meg az ország törvényes előírásainak. Ennek egyik megnyilvánulása az Aviaspace Kft. léte és üzleti tranzakciói. Beck Tamás, az ügyvezető kormány kereskedelmi minisz­tere válaszában közölte: az Aviaspace külkereskedelmi és szaktanácsadási Kft.-t 1989. ‘július 21-én jegyezte be a Fő­városi Bíróság. A társaságot a Solar 'kereskedelmi és szak- tanácsadási Kft. és egy liechtensteini cég alapította 6 millió 300 ezer forint törzs­tőkével 50-50 százalékos ré­szesedéssel. A kft. engedélye feltünteti: a mindenkori kivé­teli listákon nem szereplő ter­mékekkel csak konvertibilis vi­szonylata külkereskedelmi te­vékenységet végezhet. A fegy­ver pedig szerepel a kivételi listákon. A téma kivizsgálása folyamatban van - mondta Beck Tamás. Az interpelláció megtárgya­lásával hét óra után néhány perccel befejezte munkáját az Országgyűlés. Az elnöklő dr. Szűrös Mátyás bejelentette, hogy a Parlament következő plenáris ülését május 15-én, kedden délelőtt 10 órára hív­ja össze. Azt követően május 22-én ül össze ismét a Parlament; ak­kor kerül sor a miniszterelnök megválasztására, a kormány programjának megvitatására, s a kormány tagjainak bemu­tatkozására. felel azoknak a magasztos el­veknek, amelyek az ENSZ alapokmányában megfogalma­zódtak. A magyarországi radi­kális, mélyreható változások, s azoknak kulturált módon töi- ténő végrehajtása példaértékű hasonló törekvésű országok számára. A főtitkár kifejezte elismerését azzal kapcsolat­ban, hogy az ENSZ alapok­mányában, illetve az Emberi Jogok Nyilatkozatában megfo­galmazottak gyakorlati meg­valósítása ilyen gyorsan halad előre hazánkban. Az ENSZ se­gítséget kíván nyújtani Ma­gyarországnak ahhoz, hogy to­vább folvtatódhasson a politi­kai stru'ktúra átalakítása, az alapvető társadalmi, gazdasá­gi problémák megoldása. Kü­lönösen fontos lehet Magyar- ország számára a kisebbségi jogok érvényre juttatásánál az ENSZ hathatós támogatósa. A viláaszervezet a jövőben na­gyobb figyelmet kíván fordíta­ni az adósságválság megoldá­sára. Ennek érdekében a fő­titkár külön megbízottat ielöl ki azzal a feladattal, hogy összegezze az eddigi tapasz­talatokat. A kulönmegbizott — Craxi volt olasz miniszterelnök — összefoglaló jelentést készit arról, hogy az adósságproblé­ma a világ különböző orszá­gaiban milyen specifikus kér­déseket vet fel, s az ENSZ ho­gyan 'közreműködhet ezek megoldásában. Ennek alapján fogia az ENSZ főtitkára a köz- ayűlés következő ülésszaka elé terjeszteni e témáiban jelenté­sét. A megbeszéléseken Pérez de Cuéllar nagy elismeréssel szólt arról a magyar szerepről, ame­lyet az ország belső fejlődé­sével párhuzamosán vállalt a nemzetközi közösség előtt álló problémák megoldásában. Ma­gyarország közvetlenül segítet­te Nomíbia függetlenné válá­sát, részt vállalt az iraki-iráni békefenntartó ENSZ-erők tevé­kenységében. Leszögezte: Ma­gyarország összességében konstruktív szerepet játszik a nemzetközi problémák megol­dásának keresésében. Nagyra értékelte a magyar külpolitika (Folytatás az I. oldalról) hangot, hogy a kedvező nem­zetközi folyamatok ellenére to­vábbra sem múlt el a hábo­rús veszély. Ezért a Szovjet­unió a szükséges és elégsé­ges biztonság elve alapján biztosítja védelmét, s ezzel egyidejűleg radikális reformo­kat valósít meg katonai terü­leten. Tisztelegve a fasizmus elleni harcban részt vett szö­vetségesek előtt Jazov kijelen­tette, hogy a győzelem „két­ségtelenül általános emberi ér­ték". Hozzáfűzte ugyanakkor: „ezzel együtt a győzelmet méltán tartjuk hazánk és né­pünk érdemének". törekvéseit, amelynek célja a különböző országok között kapcsolatok szélesítése, elmé­lyítése. Ez a nemzetközi szer­vezetnek is a legfontosabb tö­rekvése, mivel az országok kö­zötti dialógus szélesítése • az egyetlen módja, hogy a fel­merülő problémákat mindenki számára elfogadható módon meg lehessen oldani. A Horn Gyulával folytatott megbeszéléseken foglalkoztak a különböző válsággócokkal kancsolatos ENSZ-tevékenység- gel. A főtitkár beszámolt ar­ról, hogy a szervezet milyen erőfeszítéseket tesz a közel- keleti térség rendezésére, ho­gyan kiséri figyelemmel a dél­afrikai térségben Namíbiafüg- getlenségével kezdődött új szakasz pozitiv fejleményeit. Az ENSZ azt is vizsgálja, hogy az új helyzetben milyen, a jelen­legi változásoknak jobban megfelelő álláspontot kellene a világszervezetnek, illetve a tagállamoknak kialakítani, s érvényesíteni. A tárgyalásokon az ENSZ főtitkára kifejezte meggyőződé­sét, hogy Magyarország to­vábbra is aktív és konstruktív szerepet tud vállalni az ENSZ napirendjén szereplő kérdések megvitatásában, a különböző problémák gyakorlati megol­dásában. Hangsúlyozta: ma­gyarországi látogatása elisme­rése annak a fejlődésnek, amelyet ez a közép-európai ország szinte példamutató mó­don, békésen, mégis nagyon messzire mutatóén megtett. Végül kifejezte reményét, hogy a világszervezet és Magyaror­szág között a kapcsolatok to­vább erősödnek, még széle­sebb körre terjednek ki. Délután az ENSZ főtitkára a Parlamentben találkozott Antall József ki jelölt miniszter- elnökkel, a Magyar Demok­rata Fórum elnökével. A meg. beszélés befejeztével Jeszensz­ky Géza, az MDF külügyi bi­zottságának elnöke az MTI- nek elmondta, hogy Antall Jó­zsef részletes tájékoztatást adott a magyar belpolitikai helyzetről. Beszámolt arról, hogy a jövő hét végére elké­szül a végleges kormánylista, s a kormányprogram is. A beszéd után a szovjet himnusz elhangzásával és tü­zérségi díszsortűzzel vette kez­detét a katonák és a hadi- technika felvonulása. A menet élén vonultatták fel a Reichs- tagra kitűzött győzelmi lobo­gót, valamint 150 különféle második világháborús harctéri zászlót, önálló kötelékben vo­nultak a Vörös-téren a hábo­rú veteránjai, az 1945-ös győ­zelmi díszszemle egykori részt­vevői. A korábbi hagyományoknak megfelelően ezúttal sem vo­nultatták fel a szovjet hadá­szati rakétacsapatok harci esz­közeit. „A korábbi elképzelésekkel szemben, miszerint a nemzeti­ségek és kisebbségek érdekeit nyolc behívott képviselő fejez­né ki a parlamentben, a kö­zelmúltban napvilágot látott MDF—SZDSZ megállapodás az alábbiakat tartalmazza: Az Országgyűlés a nemzetiségi és kisebbségi jogok védelmére néhány héten belül válasszon parlamenti biztosokat, akik bár nem szavazhatnak, de felszó­lalhatnak az Országgyűlés ülé­sein. — Megkérdeztük Tabajdi Csabát, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárság vezetőjét, miként vélekedik a két leg­erősebb párt megállapodásá­ról. — Rossz emlékeket ébreszt a hazai kisebbségekben, hisz megint a fejük fölött döntöt­tek. Ezen az sem változtat, ha nem egy, hanem több párt al­kudozott az őket érintő kér­désben. Egy ilyen nagy hord­erejű ügyben nem lenne sza­bad igy dönteni. Létezik egy Köszönjük a választ. Cuj Csien A cím egy kinai rock-éne­kes neve. Cuj Csien a nemzet­közi pop-életben eddig ugyan nem sok vizet zavart, előfor­dulhat azonban, hogy a kínai sztárt rövid időn belül egy la­pon emlegethetjük Bob Dylan- nel, Lennonnal és más Protest­song hírességekkel. Cuj Csient politikai okok miatt tiltották el ugyanis a forradalom után a szerepléstől, nemrég azonban engedélyt kapott a hatóságok­tól egy tíz nagyvárost érintő koncertkörút lebonyolítására — „a Pekingben megrendezendő Ázsiai Játékok népszerűsítése cél jóból”. Az énekes annak idején „el­tiltását” azzal érdemelte ki, hogy nyíltan kiállt az egyete­természet adta kisebbségi ér­zékenység, amit valós társa­dalmi tényezőnek kell tekinte­nünk. A jelenleg érvényben lé­vő afkotmány szerint minden érintett kisebbségnek garantált képviselete lenne a parla­mentben. Az MDF-SZDSZ meg­állapodás ezt kívánja meg­semmisíteni. Ez komoly vissza­lépést jelentene és minden­képpen hátrányosan érintené a magyar kisebbségeket. Vissza­lépés, mert elvesznek valamit, amit jogilag deklaráltan már megvolt. Hiszen mi módon jut­hatna be másként a parla­mentbe az ötezres szlovénség, szerbség vcgy a 20—25 ezres románság képviselete? Az MDF és az SZDSZ is ott volt a Nemzeti Kerekasztal tárgya­lásain, épp ezért nem értem, miért feledkeztek meg a hazai kisebbségekről. Ez annál is fájdalmasabb, mert mindkét párt a kisebbségi joaok élhar­cosának hirdeti magát. Jó len­ne, ha a szavak és tettek megegyeznének.” misták mellett, s most, hogy rehabilitálták, *a hatalom arra számított, segít maga mellé állítani a békétleneket. Cuj viszont nem így gondol­ta a dolgot. Koncertjein nem­csak hogy eltűrte a kormány- ellenes demonstrációkat, de még rockosított forradalmi da­lokkal is meglepte közönségét. A fiatalok V-betűvel, a for­radalom jelével köszöntötték Cuit. A hatóságok pedig leállítot­ták a turnét. Az énekes to­vábbi sorsa ismeretlen . .. Megjegyzésünk: Sokan Pe- ginaethetünk ide és oda, az eredmény később válik nyilván­valóvá. ÉGSZI DÉLSZÁM Pécs, Öz u. 5. Ha csütörtök, akkor az 1989 ’XL törvény előírásainak megfelelő PÉNZTÁRGÉPEINK bemutatója: 1. DÉLSZÁM NYUGTAADÓ PÉNZTÁRGÉP, 2. DÉLSZÁM SZÁMLAADÓ PÉNZTÁRGÉP. Ha a helyszínen előleg befizetéssel rendeli meg, akkor egy szabvány leltározó programot adunk ajándékba! Keressen fel bennünket! Moszkvai díszszemle tú£i S«b!nÄ'"' '"«•riúhoi «ok o»„,i, „er.tnék ho..4 remelhetúleg a lobbi igeret es hangiak» kijelentés nem ­sorsra jut . . .) Kommentár nélkül A lap május 4-i számában megjelent „Kommentár nélkül című* észrevételre adott válaszomat szíveskedjenek közölni. • Ezzel a címmel jelent meg a május 4-i számban a Példá rovatban a Társadalombiztosítási Igazgatóság egyik dolgozój által irt levél, amely tele volt gépelési hibákkal. Nagyon sa nálom, hogy ilyen hibás levél kiment tőlünk, mert a munkán! ra nem ez a jellemző. A címzettől ezúton elnézést kérek. A cikk során megállapítottam a levelet elkészítő és kiad dolgozó személyét és ellene fegyelmi eljárást indítotton Egyéb intézkedést is tettem, hogy hasonló ‘eset a jövőben n fordulhasson elő. Dr. Radnai László igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom