Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-30 / 56. szám
2 űj Dunántúli napló 1990. május 30., szerda Mihail Gorbacsov Kanadába érkezett (Folytatás az 1. oldalról)- A csúcsot az különbözteti meg az előzőktől, hogy hosszabb távú, elvi kérdések, „Európa politikai térképének újrarajzolása" állnak majd az előtérben - mondotta a nyilatkozó. Nem hagyott kétséget afelől, hogy Washington ragaszkodik az egységes Németország NATO-tagságához és hogy ismét felveti majd a balti-kérdést, amelyet nem tekint szovjet belügynek, mint teszi ezt Moszkva. Változatlanul az az amerikai nézet, hogy az össz-európai csúcstalálkozó előfeltétele a hagyományos haderőcsökkentési egyezmény aláírása, márpedig ebben a kérdésben továbbra sincs érdemi haladás. - Washington egyúttal megérti a Szovjetuniónak a német egyesüléssel kapcsolatos biztonsági igényeit, és tesz majd új javaslatokat az európai biztonsági folyamat erősítésére — hangoztatta az amerikai kormány- tisztviselő. * Miközben az amerikai kormány a csúcstalálkozó előtt érezhetően hűti a várakozásokat, a szovjet fél hangsúlyozottan derűlátó hangot üt. A már napok óta Washingtonban tartózkodó népes szovjet szövi vői-sza kértöi gárda sorra tartja o tájékoztatókat, kínál fel interjúkat, hogy hangsúlyozzák: a Szovjetunió mind súlyosabb belső gondjai ellenére Miiháil Gorbacsov helyzete szilárd, érdemi, sikeres csúcstalálkozó várható. Nyikolaj Sislin, az S2KP KB vezető munkatársa hétfőn azt mondotta újságírók előtt, hogy sok egyezményt írnak oló a A tavaszi BNV-n kedden átadták az alkotói díjakat. Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Müller István, az OMFB elnök- helyettese kitüntette a vásári nagydíjas termékeket előállító vállalati kollektívákat és tervezőket. Folytatódtak a szakmai rendezvények. A nagykanizsai ION Service és az NSZK-beli Herco cég bejelentette: kooperációs szerződést kötöttek víztisztító berendezések gyártására. A vásáron két budapesti és egy vidéki kórház rendelt belőlük műveseállomásai'hoz. Lehetséges, hogy Mexikóban magyar sínalótéttel korszerűsítik a vasúti pályákat. Erről kezdett tárgyalásokat a vásáron a PEKO Acélipari Művek a közép-amerikai üzletemberekkel. Egy nyugatnémet cég csúcson, s a megállapodások „felülmúlnak majd minden várakozást”. A két elnök megvitatja majd a szovjet zsidók kivándorlásának kérdését is, közölte Sislin, aki egyúttal hangsúlyozta: a baliti kérdés a Szovjetunió belüg yé. * A szovjet tömegtájékoztatás mindent megtesz azért, hogy a hazai közvéleményt „ráhangolja" az újabb csúcsra, amely, ha a leginkább várt eredményt — a hadászati támadó fegyverek felére csökkentéséről szóló szerződést - nem is hozza meg, komoly szerződéseket ígér a vegyi fegyverek ügyében, csakúgy mint a kétoldalú kapcsolatok terén. Csakhogy az utazás napjaiban a szovjet közvéleményt vajmi kevéssé izgatják a csúcs előkészületei. A figyelmet intézményesen, a sajtó eszközeivel is nehéz a diplomáciai események felé fordítani. Az ellentétet csak növelik azok a képek, amelyek az észak-amerikai kontinens áruktól roskadozó polcait mutatják, miközben a szovjet emberek az amúgy is szűkös áruellátásban a maradék árukészletek megszerzéséért folytatnak otykor a szó fizikai értelmében is ádáz harcot. 3ármilyen sikeres legyen is Mihail Gorbacsov észak-amerikai utazása, amely egyúttal elnökké választása óta az első külföldi útja, Moszkvából a korábbinál jóval kisebb érdeklődés követi az elnöki csúcsdiplomáciát. Ma elsősorban a belpolitikában várják tőle a látványos eredményeket, a sikereket. egymillió alátét szállítására kért ajánlatot, mintegy 15-20 millió dollár értékben, de - mint azt Petrenkó János tulajdonos közölte - a rendelés teljesítéséhez bővítenie kell a gyár kapacitását. A PEKO Művek egy másik szerződés alapján részt vesz a frankfurti repülőtér felújításában, rusztikus tartóoszlopok szállításával. A lengyel Polimex-Cekop vállalat vezetői arról adtak tájékoztatást, hogy a BNV-n dollárüzleteket is kötöttek: malom- és sütőipari berendeléseket adtak el magyar partnereiknek, míg tőlünk vegyipari berendezéseket vásároltak. A BNV-n szerdán az utolsó szakmai napot tartják, délutántól a csütörtöki zárásig a nagyközönség látogathatja a vásárvárost. Sevardnadze üdvözlete Jeszenszky Gézához Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere táviratban üdvözölte Jeszenszky Gézát, a Magyar Köztársaság külügyminiszterévé történt megválasztása alkalmából. 4- GENF: Az 1990-re tervezett költségvetés alapos megkurtításáról döntött kedden az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) végrehajtó bizottsága, hogy a szervez?t elkerülhesse a pénzügyi csődöt. A testület genfi rendkívüli tanácskozásán az UNCHR kiadásait fedező adományozó országok sürgetésére az eredetileg tervezett 414 millió dollár helyett 341 millió dollárban állapították meg az 1990-re szóló költségvetést. A csökkentés miatt több oktatási és támogatási programot törölni fognak, és elbocsátják az UNHCR alkalmazottainak 10-15 százalékát. 4- NYUG AT-BERLIN: A német egyesülés következő szakasza az államszerződés életbelépése után kezdődik, mégpedig annak tárgyalásos rögzítésével, hogy milyen módon csatlakozik az NDK a nyugatnémet alaptörvény 23. cikkelye alapján az NSZK-hoz. Erről állapodott meg kedden a nyugat-berlini Reichstag épületében tartott együttes ülésén a kelet- és a nyugatnémet CDU parlamenti frakciója. Az ülés társelnöke, Alfred Dregger bonni Irakcióvezér szerint a két kereszténydemokrata párt egyesülése még az állami egység létrejötte előtt fog bekövetkezni. Ugyanakkor Dregger újfent megerősítette, hogy még az idén kívánatosnak tartja össznémet választások megtartását. 4- VARSÓ: Lengyelország kedden ígéretet tett, hogy megerősíti a krakkói és a gdanski szovjet konzulátus védelmét, miután szovjet illetékesek közölték: a két képviseletnél lezajlott szovjetellenes tüntetések veszélybe sodorták az ott dolgozó diplomaták testi épségét. 4- BONN: Helmut Kohl kancellár koalíciós kormánya kedden megállapodott Hans-Jo- chen Vogel SPD-elnökkel abban, hogy a német—német államszerződés kérdésében a kabinet és az ellenzék között még meglévő nézeteltéréseket három munkacsoportban igyekeznek áthidalni. Üzletkötések a BNV-n Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök amerikai képviselőcsoportot fogadott május 29-én, a Parlamentben MTI-fotó: Varga László. MTI Telefotó. Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök kedden a Parlamentben fogadta azt a két amerikai képviselőcsoportot, amely kétnapos látogatáson tartózkodik Magyarorszá- aon. Az egyik delegáció élén William H. Gray demokrata képviselő és Newt Gingrich, a republikánus kisebbség helyettes vezetője áll; ez a csoport általános magyarországi VÁSÁRLÁSI KORLÁTOZÁSOK - TILTAKOZÁS MOSZKVÁBAN A múlt hét végi, óriási moszkvai felvásárlási láz nyomán hétfőtől bevezetett korlátozó intézkedések a fővároshoz közel eső területeken felháborodást keltettek. Ezt jelzi, hogy a Moszkvától mintegy 150 kilométerre fekvő Kalinyin területi tanácsa kedden tiltakozott a moszkvai városi tanács intézkedése ellen, s követelte a korlátozó intézkedések haladéktalan visszavonását. A határozat értelmében kizárólag a Moszkvában és a moszkvai területen élők, s ők is csak személyi igazolványuk felmutatásával vásárolhatnak a fővárosi üzletekben. Számukra is korlátozták viszont az egyes árukból megvásárolható mennyiséget. A moszkvai városi tanács intézkedése különösen súlyosan érinti a Moszkvához viszonylag közel eső területek lakosságát, ugyanis eddiq több millió ember a fővárosban szerezte be a szükséges élelmiszert, mivel a helyi üzletekben ayakorlatilaa semmit sem lehetett kaoni. tájékozódásra érkezett. A másik delegációt Martin Frost demokrata képviselő vezeti, ez utóbbi csoportot egyébként az USA képviselőháza a kelet-európai parlamenti intézmények fejlődésének támogatására hozta létre. Göncz Árpád széles áttekintést adott az amerikai politikusoknak a magyarországi folyamatokról.-ó— MOSZKVA: Gorbacsovnak „nincs törvényes hatalma” ahhoz, hogy a balti államokat képviselje május 31-től június 3-ig esedékes washingtoni tartózkodása alatt -, olvasható abban az észt, a lett és a litván külügyminiszter által Rigában aláírt nyilatkozatban, amelyet kedden juttattak el a francia hírügynökséghez. 4- BAGDAD: Az iraki fővárosban tárgyaló arab vezetők kedden úgy döntöttek, hogy egy nappal meghosszabbítják tanácskozásukat. A záró ülésre szerdán kerül sor. Kedden zárt ajtók mögött folyt a vita arról, hogy milyen eszközökkel akadályozhatnák meg az Izraelbe kivándorló szovjet zsidók letelepítését a megszállt területeken. 4- BUKAREST: Romániában megalakították a Romániai Magyar Újságírók Egyesületét. A Csíkszeredán tartott alapító tanácskozáson elfogadták az egyesület szervezeti szabályzatát és megválasztották a tizenhét tagú vezető tanácsot. Döntöttek orról, ihogy az egyesület a Román Újságíró Szövetség tagszervezeteként fejti ki tevékenységét. Központja Csíkszeredán lesz, célja pedig a nemzetiségi sajtóban dolgozó újságírók érdekvédelme. 4- MÜNCHEN:. Csehszlovákia befejezte a műszaki határzár lebontását az NSZK-val közös határszakaszának teljes hosszában — jelentette kedden a nyugatnémet határőrség. A háromszáz kilométeres határon 1951-ben építették ki a határbiztosító berendezéseket. A prágai vezetés döntésére februárban kezdődött meg a határzár felszámolása. 4- PRÁGA: Egyre súlyosbodó menekültproblémával kell szembenéznie Csehszlovákiának: jelenleg legalább ezer, Törökországból érkezett és az NSZK-ban, vagy az NDK-ban letelepedni kívánó kurd nemzetiségű személy rekedt az országban, mivel nincsenek meg a továbbutazáshoz szükséges okmányaik. A csehszlovák külügyminisztérium illetékese szerint a következő napokban számuk csak nőni log, ezért mihamarabb megoldást kell találni a problémára. 4- NICOSIA: Lehetséges, hogy Hasemi Rafszandzsani iráni és Szaddám Húszéin iraki elnök személyes találkozón újítják fel az országaik között meqszakadt közvetlen béketárqyalásokat — közölte az iráni parlament elnöke kedden. 4- MOSZKVA: A szovjet parlament kedden bizalmat szavazott n Rizskov-kormány- nak. A bizalmatlansági indit- vánvról tartott szavazás után a képviselők úgy döntöttek, hogy a kormány qazdasáqi proqramiáról a iövő héten szavaznak, miután a parlamenti vitában elhangzott javaslatok és észrevételek alapján átdolgozzák azt. • Ez év végéig szabad választások egész Jugoszláviában A jugoszláv parlament kedd délutáni határozatában úgy foglalt állást, hogy ez év végéig az egész országban ,meg kell tartani a szabad, demokratikus, többpárti választásokat, amelyeket Szlovéniában és Horvátországban az elmúlt két hónapban már lebonyolítottak. Ez utóbbiakat egyidejűleg a ház mindkét tanácsa alkotmányosnak és törvényesnek nyilvánította. Iz utcákon a hatalom a fegyvereseké Barbara és Raisz is koccint Örményország libanonizálódik Vajon lesz-e újabb „First Lady-háború”? — főleg erre kíváncsi mostanában a közvélemény azon része, amelyet a szerdán kezdődő újobb szovjet-amerikai csúcstalálkozó politikai eredményeinél jobban érdekelnek a két elnökfeleséggel és kapcsolatukkal foglalkozó pletykák. Sosem volt titok, hogy az előző amerikai elnök felesége, Nancy Reagan egy pillanatig sem tekintette szívbéli barátnőjének Raisza Gorbacsovát. Az egykori színésznő kozmetikus sebészek alkotta állandó mosolya kissé megsavanyodott, amikor rá kellett jönnie, hogy az első számú szovjet vezető asszonya nem a megszokott nagydarab, ízléstelenül öltözködő orosz forradalmár- feleség. A rendkívül fiatalos és csinos, elegánsan és divatosan öltözködő, s ráadásul még doktori címmel is rendelkező Raisza népszerűségben pillanatok alatt legyőzte az amerikai First Ladyt. Ezt még fokozták olyan apróságok, mint például az 1988-as moszkvai csúcstalálkozó emlékezetes Van Cliburn-koncertje, amikor az elnökné példáján felbuzdulva az egész vendégsereg lelkesen énekelte a „Moszkva-parti esték”-et. Raisza Gorbacsova azóta kissé visszavonult a reflektorfényből - feltehetően okult a közszerepléseit túlzottnak tartó otthoni bírálatokból. Ez valószínűleg nem zavarja Barbara Busht, aki köztudottan nem rajong a hangos nyilvánosságért, elnökfeleségként is kívül-belül igazi családanya és nagymama maradt. A csúcstalálkozó idején a két Első Hölgynek les*z ideje közelebbről is megismerni egymást, hiszen eddigi három rövid találkozójuk ezt nem tette lehetővé. A szovjet elnök és felesége érkezésekor szokásos hivatalos fogadási ceremónia után a férfiak megkezdik tárgyalásaikat, az asszonyok pedig kávé és frissítők mellett kezdhetik el az ismerkedést. Még aznap a Fehér Házban, másnap pedig a washingtoni szovjet nagy- követségen vacsoráznak együtt. Pénteken közösen látogatnak el Bostonba, a Wellesley női egyetemre, ahol mindketten beszédet is mondanak. Az egyetem hallgatóinak egy csoportja ugyan korábban tiltakozott a látogatás ellen, mondván, hogy a magát szívvel-lélek- kel családanyának és háziasszonynak valló Barbara Bush „nem a megfelelő szerepmintát nyújtja a karrierorientált hölgyek számára" — de ezt Barbara megszokott nyugodt mosolyával „nemzedéki ellentétnek” nevezte. A tudós és doktorált Raisza ellen pedig nyilván nem lesz kifogásuk a harcos amazonoknak. Barbara Bush több érdekes programot is javasolt Raiszának arra az időre, amikor férjeik politikai ügyeikkel lesznek elfoglalva. így például lehet, hogy szombaton ellátogatnak Willi - amsburgba —, az amerikai múltat idéző, szinte téglánként újból felépített múzeumvárosba. De ezt még nem döntötték el: lehet, hogy a városnézés helyett az elnökökkel tartanak, s pihennek egyet a marylandi hegyek között lévő Camp David-i elnöki rezidencián. Bárhogy is alakul a First Ladyk programja, alkalmuk, lesz a közelebbi megismerkedésre, s a közvélemény érdeklődéssel várja, vajon sikerül-e összebarátkozniuk. Mindenesetre Barbara Bush úgy nyilatkozott: a maga részéről el sem tudja képzelni, hogy másképp történne. Fazekas Judit Örményország „íibanonizá- (ódik”. A kaukázusontúli köztársaságbon szabályos polgár- háború van kibontakozóban. Hétfő estére a fegyveres utcai összecsapások halálos áldozatainak száma hivatalos közlés szerint 23-ra nőtt. Egyelőre nincsenek friss hírek arról, miként telt el a keddre virradó éjszaka. A szovjet televízió hétfőn este döbbenetes képsorokat mutatott Jerevánból. A tudósításban fegyverekkel rohangáló civilek,, voltak láthatók, s a „hangaláfestést” géppisztolyok ropogása szolgáltatta. Eldördültek tehát azok a fegyverek, amelyek veszélyéről a múlt hét közepén nyilatkozott a szovjet hírügynökségnek Jurij Satalin tábornok, a szovjet belügyi csapatok parancsnoka. Arra panaszkodott, hogy fegyvereseinek a kezét lefogja a köztársasági vezetés tétlensége, a félelem, amely miatt a jereváni párt- és állami vezetők nem mernek parancsot adni a belügyi alakulatok bevetésére. A lakosságot semmilyen felhívás sem tudta rábírni arra, hogy a birtokában lévő lőfegyvereket, robbanóeszközöket beszolgáltassa, így várható volt — Satalin erről is beszélt —, hogy ezek a fegyverek előbb-utóbb eldördülnek. Az utcákon a hatalom — s ez is a másfél évtizede polgárháborús viszonyok között létező Libanon képzetét idézi — a fegyvereseké. Mint a tévétudósításból is kiderült, az utakon ők ellenőrzik a járműveket. Satalin tábornok a polgár- háború kiterjedését megelőzendő, sürgette hétfőn a belügyi csapatok bevetésére szóló parancs kiadását. Ö ezt a helyi vezetés vagy Moszkva utasítása nélkül nem teheti meg. Amerikai képviselők látogatása