Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-26 / 52. szám
Hatha vannak meg csodák... Végén csattan az ostor? Ma: PMSC-Haladás Valószínűleg sokan lesznek, akik zsebrádióval a kezükben (zsebükben) mennek ki ma délután az újmecsekaljai pályára. Az alaphelyzet ismert: a PMSC-nek nem elég az, hogy megverje a Haladást, a bronzérem megszerzéséhez arra is szükség lenne, hogy a Vasas az üllői úton nyerjen a Ferencváros ellen. A mérkőzéseket egy időben játsszák, s a rádió körkapcsolásos közvetítéséből minden azonnal kiderül. — Hát igen . . . Hátha vannak még csodák . . . Bár a Fradi az utóbbi három mécsesén olyan simán vette az akadályokat, hogy a papirior- ma szerint győznie kell. Ráadásul ahogy hallom, a Vasasnál jónéhányan sérültet jelentettek már csütörtökön — mondta Garami József edző pénteken délelőtt. Két ponttal vezet a Ferencváros a PMSC előtt. Ahhoz, hogy a piros-feketék a kupaszereplést jelentő harmadik helyen végezzenek, ma délután a Haladás ellen győzniük kell. Ha lehet minél több góllal, mert az FTC-nek a gólaránya jobb, egészen pontosan néggyel. Persze kérdés, érdemes-e számolgatni?... — A Haladás stílusosan játsszó csapat, s a középpályás sor az erőssége. Bognár, Elekes, Illés nem egyszer, törtek már borsot az orrunk alá, ráadásul most még a kiesés réme is ott lebeg a szemük előtt. Nehéz mérkőzés lesz, de győznünk kell. Ha a Haladás döntetlent ér el, vagy kikap, a többiek eredményétől függ, osztályo- zót kell-e játszania. A PMSC-ben Bódog és Túri továbbra is sérült. Sajnos Pa- laczky és Braun sem egészséges, ráadásul Czéh három sárga lapja miatt ezúttal nem játszhat. — Bojás úgy néz ki rendbe jött — így Garami. — Ennek alapján valószínűleg a következő lesz a kezdő tizenegy: Bodnár - Tomka, Kónya, Márton, Csoboth (vagy Palaczky) — Megyeri, Bérczy, Nagy Tamás, Bojás - Lovász, Lehota. Visszatérve a vendégekre, a hírek szerint Elekes combsérülése súlyosabbnak látszik, mint eleinte gondolták, ez persze — s ezt mi tesszük hozzá - korántsem zárja ki, hogy az információ „taktikai kacsa". Tippünk szerint Elekes ma délutánra rendbe jön . . . Gunyhó Ferenc, a szombathelyiek edzője a mérkőzésről ezt nyilatkozta: „ Borzasztóan nehéz helyzetben vagyunk, mert ugyan egy ponttal megelőzzük a Debrecent, de míg ve- télytársaink otthonukban fogadják a Veszprémet, addig mi Pécsett vendégeskedünk. Nagyon remélem, hogy a fiúk mindent megtesznek a tisztes helytállásért, s a veszprémiek sem veszik félvállról az utolsó mérkőzésüket. Együttes sikerünk az osztályozóhoz segíthet bennünket." Nos, elöljáróban ennyit. A többi kiderül ma délután. (A forduló további párosítása: Újpest-Honvéd, Vác-MTK, Fe- rencváros-Vasas, Csepel-Bé- késcsaba, Videoton-Rába ETO, Debrecen-V eszprém, Siófok- Tatabánya.) (pauska) Ha a Vasas pontot fogna az Üllői úton, a PMSC bronzérme azon múlik, mennyi gólt rúg a Haladásnak. S a gólszerzéstöbbek között Lehotára (is) vár. Képünkön háttal a szőke csatár. * Megtartani a jó szokást Két fordulóval a befejezés előtt már eldőlt, hogy a Komló az 5. vagy a 6. helyen végez a labdarúgó NB ll-ben. A Bányásznál természetesen azt szeretnék, ha az előkelőbb helyezést tudnák megszerezni. Ehhez az utolsó előtti fordulóban Keszthelyen nem szabad kikapni, s ez nem is teljesíthetetlen célkitűzés, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a komlóiaknak jobb az idegenbeli mérlegük mint a Keszthelynek a hazai. Ha pedig az utóbbi hetek eredményeit vesszük számításba, a már kiesettnek tekinthető Keszthely ellen az utóbbi három vendégmeccsükön győztes Vukmannéknak tulajdonképpen győzelmi esélyeik is vannak. Egy rossz hagyományt törne meg egy esetleges komlói siker, a kék-fehérek ugyanis bajnokin még soha nem tudtak győzni a Balaton-parti 'pályán.- Nyugodt hét, zavartalan felkészülés áll mögöttünk — mondotta Kresz László vezető edző. - Az elmúlt fordulókban sorban értük el az idegenbeli győzelmeket, s ezt a jó szokásunkat szeretnénk most is megtartani. Bizakodunk, hogy sikerül az 5. helyen végeznünk. A csapatban nem tervez változtatást az edző. Marad a legutóbbi kezdő tizenegy, mert Hüber sérülése nem jött rendbe. A Romániából szerződtetett Pálcsa játékengedélye még mindig nem érkezett meg, így csak az ősszel szerepeltethetik a középcsatárt, akinek addigra nem is lesz már szüksége a románok „áldására", hiszen várhatóan megkapja a magyar állampolgárságot, (s enélkül is hat hónap elteltével az MLSZ megadja a játékengedélyt). A Keszthelyen pályára lépő kezdő csapat a következő lesz: Tábit - Miklós, Vukmann, Torna, Andreidesz - Katona, Ti- gyi, Hohmann, Lukács - Takács, Stemler. G. G. Mohács: győzelemmel búcsúzni Jó játékkal és győzelemmel szeretne búcsúzni hazai pályán szurkolóitól a Mohács — adta tudtunkra Bőzsöny János edző pénteken délelőtt, lelkünkre kötve, ne felejtsük el megírni, hogy ezúttal a győzelem szó szerint: kötelező. — ósszel 2-1-re kikaptunk Budafokon, igaz, a második félidőben a nyerésre is esélyünk volt - mondja az edző. - Hazai pályán ez az utolsó mérkőzésünk ebben a bajnokságban, nyernünk kell. A Budafok, mint az edző mondja, tipikusan kontrára játszó csapat. Van két gyors csatáruk (egyikük a Fradiból igazolt Báder), rutinos védőik és jó irányítóik.- Sajnos Rumszauer ezúttal nem léphet pályára, de nem játszik Lőrincz sem, akinek két hete eltört a lába. Gilitsch és Becker szerencsére játszhatnak, a várható összeállítás tehát a következő: Antal - Újvári, Kóliás, Katona, Reith - Becker, Kovács L. vagy Lacz- kovich, Gilitsch - Ratting, Hrotkó, Martina. Telt ház lesz Komlón Csupán a hírre: szombaton 15.30-tól játsszák a férfi kézilabda NB I. B. első és második helyezettjének összecsapását, biztos a telt ház a komlói sportcsarnokban. Valószínűnek látszik azonban, a zsúfolt jelző inkább illik majd a lelátóra, olyan nagy várakozás előzi meg a találkozót. Néhány héttel ezelőtt még azt kellett volna írnunk, a győztes biztosan feljut az NB l-be, időközben azonban megszületett a Magyar Kézilabda Szövetség enyhén szólva is furcsa döntése — nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt módosították a versenykiírást — így jelenleg csak annyi biztos, a győztes osztályozót játszhat a felsőbb osztályba kerülésért. Az a Nyíregyháza lesz ma délután a Bányász ellenfele, amelyik a tavaszi nyolc fordulóban még nem vesztett pontot, s jelenleg listavezető. A hazaiak ilyen fényes győzelmi sorozattal az ősszel dicsekedhettek, s bár azóta három játékosuk eltávozott, még ma is elég erősek ahhoz, hogy másodikak legyenek, s győzelem esetén a tabella éllovasai lennének. Érthető tehát a felfokozott hangulat: a játékosok a Rába elleni MK mérkőzés formáját, a hagyományosan a C- szektorban helyet foqlaló fiatalok pedig még soha nem látott hangulatot ígérnek. A csarnok dolgozói is készülnek megerősített rendezőgárdával és a szurkolóknak kedveskedve, tombolával. G. G. Labdarúgó tehetségkutató akció Az idei tehetségkutató akcióban 52 baranyai tanuló vett részt. Közülük az alábbi 14-en kerültek be a megyeválogatottba: Barabás, Németh - Somberek, Óvári, Ádám — Pécs, Kapi, Orgyán - Ma- gyarbóly, Újvári, Czérna - Siklós, Szilágyi - Harkány, Tapsonyi — Somogyhárságy, Tóth — Sumony, Süli — Bere- mend, Urbán - Nagyharsány, Kolmann — Pécsvárad. A csapat május 31-én Szek- szárdon, június 6-án pedig Pécsett lép pályára Tolna megye válogatottja éllen. A két csapat legjobb játékosai alkotják majd azt a közös megyei válogatottat, amely a június 25-29-e közötti kunhe- gyesi országos tornán vesz részt. Huszonnégy órás mérkőzés Huszonnégy órán át tartó kosárlabda-mérkőzést rendeznek május 25-én 16 órától másnap 16 óra 01 percig a Nagy Lajos Gimnáziumban Pécsett. Az összecsapáson két 16 fős csapat méri össze tudását és állóképességét - szigorú orvosi felügyelet mellett. A szereplők a gimnázium tanulói közül kerülnek ki. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Flunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 aj^n i Dunántúli napló Nincs hely Romariónak a brazil válogatottban? Több mint kéthónapos szünet útón biztatóan mozgott a holland PSV Eindhoven labdarúgó-csapatának brazil válogatott játékosa, Romario. A csatár március 4-én szenvedett szórkapocscsont-törést. A kiváló támadó csontja rosszul forrt össze, ezért azt újra el kellett törni. Sokan vélekedtek úgy, s nem is ok nélkül, hogy a holland bajnokság legnagyobb külföldi csillaga nem lehet ott a június 8-án kezdődő Mondialén. Az akaraterő azonban csodát tett. Romario csütörtökön egy félidőre pályára lépett a brazil válogatott színeiben. Az ellenfél az olasz harmadosztályú AC Gubbio együttese volt. A dél-amerikaiak számára nem jelentett nehéz feladatot 14 gól elérése. A meg- i I lefödött edzőpartner túl sok ellenállásra nem volt képes. A figyelem ezen a találkozón elsősorban Romarióra irányult. A jelentések szerint játékán nem látszott a hosszú kihagyás, s hogy három gólt szerzett, az mindennél többet mond.- Elégedett vagyok az első próbálkozással. Pár napja még csak remélni mertem; hogy sikerülni fog a visszatérés. Játék közben egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Most már az a fontos, hogy lelkileg is összeszedjem magam - nyilatkozta a csatár. Nincs könnyű helyzetben Sebastiao Lazaroni szövetségi kapitány, mivel — igaz, sokan ezért irigyelhetnék a délamerikai szakvezetőt - most választania kell Careca, Müller, Romario és Bebeto között. És egyáltalán nem biztos, hoay csupán a múltbéli érdemeiért az eindhoveni csatárra esik a választás . . . Beckenbauer: „Fach nagyon hiányzik..." „Bevégeztetett..." nyilatkozta lehangoltan Franz Beckenbauer, az NSZK labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, amikor véglegessé vált, hogy Holger Fach, aki a hátsó alakzatok egyik leg- megbíhzatóbb tagja volt, nem vehet részt a június 8. és július 8. között Olaszországban sorra kerülő vb-döntőn. Holger Fach több mint egy hónapja sérült meg igen súlyosan. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy a söp- rögető helyén és a védekező középályási feladatkörben egyaránt hasznos futballistát harcképessé tegyék, de ez nem sikerült. Fachon artrosz- kópiós módszerrel műtétet hajtanak végre a közeljövőben A melentei edzőtáborban — itt készülnek a nyugatnémetek az itáliai vb-re - Beckenbauer arra is válaszolt, hogy Fach esetleg „valamilyen módon" mégis tűzbe vethető-e?- Bár úgy hiszem, az art- roszkópiás módszer egy valóban remek sebészi megoldás, de tartok attól, hogy Fach nem játszhat. Igaz, a műtét után tíz nappal újra edzhet, de nem hiszem, hogy képes lesz behozni a lemaradását. Fach nagyon hiányzik .. . Milyenek a formák? — A 22-es keret valameny- nyi tagja a megszokott lelkesedéssel készül. Napi háromszori edzést tartok, ami nem kevés. Klaus Augenthaler, Olaf Thon és Frank Mill sérülése ugyan tökéletesen rendbe jött, de őket még nem merem teljes terhelésnek alávetni. Vb-esélyesek?- A csoportunkban Jugoszlávia kíváncsivá tesz, de az iqazi veszélyt Argentína és Olaszország jelenti majd később. Ebben a válaszomban az is benne foglaltatik, hogy sima továbbjutást remélek a csoportból - válaszolta Franz Beckenbauer. A hétvége sportműsora MÁJUS 26., SZOMBAT LABDARÚGÁS. PMSC—Halódás, Új mécs eltolja, 17.00. NB III.: NK Volán Dózsa—Szigetvár, Nagyítani’ zsa, 17.00. Megyebajnokság: PBTC —Beremend, Kinizsi—'Postás, Zsol- nay—Vasosi B. (valamennyi mérkőzés 10.00 órakor kezdődik, elöl a pályaválasztók). ÚSZÁS. VI. nemzetközi Harkány Kupa, Harkány, 14.00. KÉZILABDA. Komló—Nyíregyháza, NB I. B, férfiok, Komló, Városi Sportcsarnok, 15.30. PEAC—MÁV Előre, NB II., férfiak, Tanárképző, 13.00. Hunor—Dorog, NB II., nők, 14.00. HÁROMTUSA. Nosztalgia „.veto* rán" verseny, Hullámfürdő, 8.00. RÖPLABDA. Mohácsi TE—Auróra NB II. nők, Mohács, 12.30. VITORLÁZÁS. Országos minősítő verseny, Pécsi-tó, 10.00. MÁJUS 27., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB II. Mohács— Budafok, Mohács, 17.00. Keszthely —Komló, Keszthely, 17.00. NB III.: Boglárlelle—K. Honvéd, Csurgó— Somberek, Siklós—Marcali, Bony- hód—Paks, K. Rákóczi—Mázaszászvár, Dombóvár—K. Építők, Nagymá- nyok—Boly (elöl a pályaválasztók^ valamennyi mérkőzés 17.00 órakor kezdődik). Megyebajnokság: PVSK —PEAC 10.00. Geresdlak—Harkány 17.00, Sásd—Újpetre 17.00, Sellye— Szajk 17.00 (elöl a pályaválasztók). KÉZILABDA. PMSC—VAÉV BRAMAC, NB I. férfiak, Városi Sport- csarnok, 17.30. PBTC—Nagykanizsa NB II. nők, Bőrgyári pálya, 11.Qp. ÚSZÁS. VI. Nemzetközi Harkány Kupa, Harkány, 19.30. SZABADIDŐSPORT. ÉLIKER Kupa, kerékpárverseny, Pécs, Illyés Gy. utca, 10.00. SAKK. PSC II.—Pécsvárad, megyebajnoki mérkőzés, Hajnóczi utca, 1.00. TÁJFUTÁS. Tavaszi Kupa, Nagyárpád, 9.30. VÍVÁS. Párbajtőrbajnokság, Egyetemi tornacsarnok, 9.00. KOSÁRLABDA. Nagykőrös—PVSK, NB I., férfiok. Nagykőrös, 17.00. Sopron—PVSK NB I., nők, Sopron,, 15.00. VÍZILABDA. TASI—KÜLKER SC, OB II., Hullámfürdő, 11.30. VITORLÁZÁS. Országos minősítő verseny, Pécsi-tó, 10.00. A Távközlési Javító-éa Szerelő üzen* új szolgáltatással áll az előfizetői rendelkezésére a GYORSJAVÍTÓ részlegénél:- Postai tulajdonú távbeszélő készülékek kedvező díjú javítása.- Hazai és külföldi távbeszélő készülékek értékesítése. Árajánlataink: Külföldi típus: Panasonic KXT 2365 Philips D 9023 Philips D 9038 Philips D 9132 8.250,-Ft+ÁFA, 2.912,-Ft+ÁFA, 3.938,-Ft+ÁFA, 5.900,-Ft+ÁFA. Tekintse meg a KANDA és a DAE WOCf távbeszélő készülékek bemutatóját. Cím: 7629 Pécs, Fürst. S. u. 77. Tel: 72X7-036. Fax: 72/26-511. (2079) PÉCSI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG* J»vit6 Is Sroroló Ülöm