Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-26 / 52. szám
IO új Dunántúli napló 1990. május 26., szombat A senki földjén A Pécsi Városi Tanács munkaügyi osztályán egymásnak adják a kilincset az erdélyiek Trianon titkai. Mikor ke'resztanyámat temettük, nagynéném Zilahról szomorú levelet írt, a nyolcvanesztendős egykori banktisztviselő ma is szépen fogalmaz. Arra a nyárra emlékezett, amikor Bandi bácsit Munkácsra helyezte a királyi vasút, s ők, gyerekek, ott töltöttek felhőtlen szép napokat. Akkor találkozott utoljára Erzsikével, aki vele egyidős volt, s kölcsönösen beírtak egymás emlékkönyvébe . . . Nagyapám legidősebb bátyja Bandi bácsi. A família amúgy Szilágy megyéből való, egyik ága meg Margitáról; konok kálomisták. Úgy nőttem föl — időnként útlevéllel megjártuk Romániát, el nem hagyva a Kárpát-medencét, — hogy ha odahaza Erdélyről esett szó, nem volt helye a kacórászásnak, s végül édesanyám mindig elsírta magát. Udvarhelyen végzett a tanítóképzőben, s őt a második Trianon szakította el szüleitől és néqy testvérétől. A tankerület Szeged környékére helyezte, néhány hónapot tanított is, odaért a háború, aztán eayszer csak arra ébredt, hoay határ- sértővé válik, ha hazaláto- qat. . . (Útlevelet pedig nem kapott évekig.) * . . . ugye, most nyitva a határ. Főleq mifelénk nyitva és maradásra ösztönözve. A meghidegített, elgyötört, tiltott, a ki nem hirdetett rendeletek által szabályozott rokoni kapcsolatokat nem volt könnyű ápolni családon belül. Most nemzeten belül nehéz. Hiába nyílnak átmeneti táborok, szállások, hiába pecsé- telgetik a menekült státusra jogosító okmányokat a belügyiek, s hiába a négyezer forintban maximált egyszeri gyorssegély. 1990-et írunk, s a menekült útvonaltól távol- eső Baranyában ez ideig ezer fölött a román útlevéllel rendelkező magyarok számára kiadott munkavállalási engedélyek száma. Kapott egyet Szilágyi Tiberiu is. Tiborra fordítani egy keresztnevet a hivatalos okmányban a hatáskör túllépésével volna egyenértékű. — Csak akkor írhatjuk magyarul a neveket, ha a rendőrségtől hozott letelepedési engedélyben ez úgy áll - így a hivatali ügyintéző. Anna románul Ana. Talán ez az egy kivétel . . . * Ma már nem tűnik fel az aradi, temesvári, kolozsvári vagy éppen bihari Dácia a baranyai utakon. Vasá/nap délelőtt a harkányi piacon sétáltam, nem éppen holmik után kutatva. Fiatal házaspár, amolyan ötéveskorú kisfiúval. Előttük a fűben néhány eladnivaló: frottír törölközők, üvegpoharak, ARO-alkatrészek, s két kockás flanel ing. A gyerek unja — éhes? — szomjas? - az anyja csitítja. Kölcsönös bemutatkozás után a férfi megkér, ha lehet, a nevüket, s hogy honnan érkeztek, ne írjam meg. Több, egycsokorba kötött erdélyi kis falu körorvosa, s még nem döntöttek: maradnak-e, avagy vissza . ..- A piacolás?...- Most először — mondja zavartan —, de csak annyi kéne, hogy a benzinköltség biztosan meglegyen. Ennivalót hoztunk, vízhez könnyű hozzájutni . . . Nem turistáskodnak, információkat gyűjtenek, van-e lehetőség valahol megtelepedni.- Jártunk Pécsett is, s me- qyünk tovább, talán át Zalába . . . Lakás és állás kéne, talán adódik valami. Messziről’ jött ember sokat mondhat. Ő röviden, tőmondatokban beszél, s a lényege: számára már kibírhatatlan az „otthoni” légkör. A rendelőből a románok elmaradoznak, azt híresztelik, a magyar orvos úgyse qyógyítja őket rendesen, sőt. . . Még beteaebbé teszi őket. Mérqezi.- 5 ezt elhiszi valaki?- Többször megfenyegettek már. A fiatal körorvosnak „otthon” mindene megvan. Lakása nagy —, az egyik szobát méq be sem rendezték bútorokkal —, jószerivel semmiben sem szenvednek hiányt. Egyetlen kivétellel — ők magyarok.- Ha sikerül valami megoldást találni, hazamegyünk, elrendezünk mindent, elbúcsúzunk az ott maradottaktól, főleg szüléinktől —, mondja az asszony -, s fordulunk vissza azonnal. * Többségük a senki földjén. Se ott, se itt. Nem én fogalmaztam így: a találó kifejezést először Krassói Józseftől, Pécs Város Tanácsa munkaügyi osztályvezetőjétől hallottam, s kölcsönzőm is.- Mire alapozza ezt?- Egyéni impresszióimra. Ide aki bejön, többsége meggyötört, alázatra tanított ember. Aki számára szinte minden bizonytalan . . . Kérdések-kérdése: a menekültügy menekült-ügy-e?... Lehet-e azt mondani valakinek, jöjjön, ha magyar, itt Magyarországon magyar lehet? . . . Vagy azt: maradjon ott, ahol eddig is élt, mi a francot keres itt, ahol amúgy is annyi a gond, minket is éget a lakáshiány, a munka- nélküliség? ... Vagy kölcsönös előítéletek közepette kössünk kétoldalú államközi szerződéseket, amelyek a kisebbségi jogokat garantálják? - Igen, kössünk! Ezzel aztán egycsapásra minden megoldódik ugye, s a körorvos úr —, no meg az a két karosszérialakatos, akinek megpróbálok munkahelyet keresni -, végképp megnyugszik, s fellobogózott vonaton megy haza,- Az a baj, hogy ennek az egyre növekvő áttelepülő áradatnak nincs semmi központi, helyi fogadóközpontja. Nincs egy hely, ahová bemenne a szerencsétlen, s ahol minden gondjót-baját meghallgatnák, s ahol egy helyen intézkedhetnének ... Krassói József szerint jó magyar módra alakultak ilyenolyan koordinációs tanácsok, benne Vöröskereszt, Népfront meg miegymás, s aztán szépen, hallgatólagosan a tanácsi munkaügyre hárult minden. Itt kell adni a jó szót, az útbaigazítást: hová, miért és milyen engedélyért, pecsétért, egyébért kell menni, aztán visszajönni, s újra indulni . . . — Végezzük türelemmel. Engler Erzsébet főelőadó nagy alakú statisztikai lapokat tesz elém, szinte hónapról hónapra lehet követni az érkezettek számának alakulását. (Illetve a kiadott munkavállalási engedélyek számát, hiszen azt regisztrálják, s így előfordul, hogy egy-egy név vagy szám möqött többtagú család húzódik.) 1988-ban egész évben 373 erdélyi kezdett Pécsett dolgozni, 1989-ben, 388, s az idén az első negyedévben 106. A forradalom után néhány hónapig csend volt, április aztán megdobta a statisztikát. . . — Kik érkeznek? — A többség szakképzett. Szellemi foglalkozású alig. Egy fiatal hölgy Pécsváradra került körorvosnak. Szabó Annamária biológus . .. Lakatos Éva egy otthonba került beteggondozónak . . . Török Attila és Antal testvérek, még nem tudom, hogy sikerrel jártak-e, de a MÉV szolgáltató üzemébe mentek próbálkozni... Tatár Stefan a feleségével és nagykorú leánygyermekével érkezett. Az átmeneti szállásra küldtem őket. . . Sokan szeretnének tovább menni. Azt hitték, hogy ha ők magyarságukat vállalva átjönnek, itt magyarok lehetnek. De nem ilyen egyöntetű a fogadtatás. — T. Pista megjegyzi: — A munkahelyemen csak így hívnak: Te román! Nincs hivatalos tudomásom róla, de biztos vagyok benne: az osztrák határ megsértőinek döntő hányada ilyen megkeseredett, erdélyi magyar. S van már gyakorlatuk: nagy részük zöld határon át érkezett hozzánk is. Vagy városról városra mennek. Keringenek. — Gyors segélyként adunk három napra étkezési jegyeket is, a Bajcsyval szembe, az Eszék Étterembe . . . A bán — 50 forint. Egy rántott hús az Eszékben 98 forint. Mi telik ebből? Az étterem vezetője szerint főzelék valami feltéttel, s ha jól választ az illető, még egy leves is . . . * Öngyilkosság ott maradni. T\lem én mondom ezt; Szikszói Sándor, 28 éves sepsiszentgyörgyi fiatalember, elektronikában jártas üzemmérnök. — Borzasztóan rossz a viszony a magyarok és a románok között — mondja. — A román lapok és a tájékoztatás kriminális. S aki először nem hiszi az újságban olvasottakat, másodszorra-harmadszor- ra már gyanakszik. Az egyik újság azt irta, hogy az óvodából a magyar dadusok 27 román kisgyereket levetkőztettek és elzavartak meztelenül ... A másik meg, hoqy ölik a magyarok a románokat . . . — Mit lehet ez ellen tenni? — Semmit. A Vatra rigmusa: „Harcolunk, harcolunk, de Erdélyt nem adjuk!” A harcnak pedig bármilyen eszköze szentesített. Számukra a cél: megfélemlíteni és kiűzni. Már az eredmény, ha eggyel csökken az ott élő magyarok száma. Sándor legyint: — A propaganda igen hatásos. Édesanyám egy kis faluban él, nála van az utcában lévő kevés kutak egyike. A szomszédja román, évekig tőle hordta a vizet, s megfértek békességben. Nemcsak szomszédok voltak, hanem igen jóba is. Most a román két utcával odébb jár a vízért. .. A közigazgatás a régi, a szeku ismét a hatalmon, jószerivel nem történt semmi, csak meghalt a diktátor—dik- tátorné, és a nacionalizmus pokla rászakadt Romániára.- Sokat gondolkoztam a dolgon, mielőtt döntöttem. Mivégre is vagyok a világon? . . Hogy éljek, milyen példákat kövessek? Lehet, hogy nem szívesen hallja, de számomra a legelkeserítőbb az volt, hegy soha nem éreztem magom valahová tartozónak. S ezért irigyeltem a románokat, mert nekik Románia tényleg a hazájuk... De nekem hol van? Ha nem itt, akkor sehol . . . Fehér Lőrinc Kolozsvárról érkezett: már kezében a munkavállalási papír. A tejüzemben végez majd segédmunkát, 8500 forint kialkudott bérért. Az alku egyszerű volt: ennyi van. Nem akarom sérteni a munkaadókat: végül is mentőöveket dobnak megannyi erdélyi magyarnak.- Mit hozott magával a bőröndben?- Lőrinc hallgat, aztán kiböki :- Minden nem fért bele. Két cipőt, nadrágot, inget...- Hogyan tovább?- Jelenleg az átmeneti szálláson, de már nézek albérlet után. Pénzem nincs sok, az első fizetés majd segít, biztosan. * KEOKH .. . Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal. Nevében él mór csak, mindenesetre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon egy részleg, s munkájuk zömét manapság a román állampolgárok ügyeinek intézése adja. Messze nem idegeneket ellenőriz. Inkább segíti őket. Még jó szóval is, ami manapság ritka. Tudom. Meggyőződtem róla. Harth Tamás, a hivatal őrnagya készséggel mondja:- Annyi téves információ kering a köztudatban a menekültekkel és az ügyintézésekkel kapcsolatban, hogy már elkeseritő. Pedig mi naprakészen, a változó törvényi rendelkezések és jogszabályok ismeretében, minden ügyes-bajos intézést végzendő információt megadunk. Forduljon mindenki hozzánk bizalommal. Egy stencilezett nyomtatványt kapok, amolyan segédeszköz ez. Fölsorolja, hogy milyen okiratokat, nyilatkozatokat, igazolásokat kell beszerezni ahhoz, hogy indíthassa valaki a bevándorlási kérelmét. A fölsorolást mellőzném, olvashatatlanul sok. S nem a KEOKH hibája ez. Ha erdélyi menekült lennék, a listát elolvosva visszamennék oda, ahonnan jöttem . . . Még a Köjáltól is igazolást kell szereznem, hogy fertőző betegségben szenvedek-e, avagy sem. Vizsgálnak vért, székletet, tüdőt, bőrt. . . Dr. Kerényi Sára, a Köjál epidemiológus főorvosa: — A vért két okból is vizsgáljuk, AIDS-re, illetve vérbajra vonatkozólag. A székletből azt, hogy has-, illetve paratifusz bacillusgazda-e az illető. Kötelező a tüdőszűrés, s elküldjük az igazolást kérőt a bőrklinikára, klinikai szemrevételezésre, hogy Jeprás-e, avagy sem ... De miért érdekli ez önt? Ez a vizsgálati rendszer bevett szokás Európában a bevándorlási kérelmeknél . . .- Ha az eszemre hallgatok, természetesen megértem e vizsgálatok szükségességét. De ha mondjuk oda kéne állnom, lepra szemrevételezéshez, mint erdélyi menekült. . . — Megértem önt.- Szóval: leprás vagyok-e, vagy sem? Tudom, morbid asszociációkat ébreszthet, de felejtsük el! Inkább kanyarodjunk vissza a KEOKH-hoz.- Őrnagy úr, hány erdélyi menekült fordult meg a közelmúltban itt önöknél? — Lényegében 1230 fő, közülük közel 300-an 1988. január 1. előtt. Köztük akadt, akit kötéllel sem tudtak volna bevonszolni a hivatali helyiségbe. Félt. * Trianon titkai. Vajon hány magyar élhet a világban, a senki földjén? Hányán keresik hazájukat itt, Magya rországon? Nagyon keserű a számize, ahogy olvasom: a békéscsabai menekülttábor portáján hajnalban megcsörrent többször is a telefon, fenyegetve néhányszáz hontalant. . . Kozma Ferenc Szabó Miklósék még Pécsett, a Magtár utcában laknak, de családi házuk alapjait már kiásták Kozármislenyben A pécsi, Bajcsy-Zs. utcai átmeneti szálláson
