Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-17 / 43. szám

A tartalomból Narkomán fiatalok terápiás otthona Keszüben (3. oldal) Növekszik a munkanélküliek száma (5. oldal) A leendő Antall-kormány Miniszterjelöltjei Andrásfalvy Bertalan és Nagy Ferenc József is tárcát kap Rendkívüli tanács vb-ülés Pécsett Van fedezet ivóvíztározóra Rendkívüli végrehajtó bizott­sági ülés volt tegnap a pécsi városházán, bár ezek a két­hetenkénti ülések valószínűleg megszokottak lesznek a meg­növekedett városüzemeltetési feladatok miatt, és a folya­matban lévő ügyeket szeretné lezárni, illetve korrekten átad­ni a következő önkormányzat­nak a testület. A végrehajtó bizottság alap­vető feladatának tekintette tegnap a május 31-i tanács ülésének előkészítését: a Cit­rom utcai építkezés és a Rá­kóczi út 50. felújítása körüli szabálytalanságokról készült bizottsági és ügyészséai jelen téseket vitatták meg, valamint azt, miként és milyen vállal­kozásokban vegyen részt a ta­nács. E napirendekét a nyilvános­ság kizárásával tárgyalta meg a testület, mert egy korábbi tanácshatározatot tartott köte­lezőnek, miszerint a sajtótok­kor tájékoztatják, ha a tanács tagjai informálódtak, illetve döntöttek ezekben a kérdések­ben. Fontosnak tartjuk viszont el­mondani, hogy döntés szüle­tett egy, a legutóbb elnapolt ügyben: van fedezet a Makár II. ivóvíztározó építésére és a Vörösmarty utcai vízvezeték re­konstrukciójára. Az ivóvíztáro­zót finanszírozni tudja a ta­nács az idei költségvetésből, átcsoportosít pénzeket úgy, hogy az más fontos érdekeket nem sért, és jövőre biztosított­nak látja a további finanszíro­zást az önkormányzat jövő évi Továbbra is kell a 200 dollár Jugoszláviába A Jugoszláviába utazók szá­mára a kötelező készpénzbe­váltás ideiglenes intézkedés, s figyelembe véve a jószomszé­di kapcsolatokat Magyaror­szág és Jugoszlávia között, a közeljövőben nagyobb enyhítés várható a magyar állampolgá­rok számára. Erről a Jugo­szláv Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatta az MTI-t az ille­tékes belgrádi minisztérium megbízásából. A hivatalos döntésig azonban az április 20-ától életbe lépett szabályok érvényesek. A BM Határőrség szóvivője art közölte az MTI-vel, hogy a korlátozó intézkedés óta mi­nimálisra csökkent a Jugoszlá­viába utazó magyarok száma. E héten kedden például 25 736-an léptek be a jugo­szláv határszakaszon Magyar- országra, 22 663-an utaztak ki, s közülük alig 1000 volt a magyar állampolgárok száma. A Citrom utcai építkezésről és a Rákóczi út 50-ről tárgyaltak, de csak a tanács határozata után tájékoztatnak bevételeiből, illetve a tanácsi vállalkozások részvényeinek ér­tékesítéséből. A Vörösmarty ut­cai közműrekonstrukció idei költségeit megelőlegezi a Pé­csi Vízmű, kiadás csak a kö­vetkező évben jelentkezik, de úgy ítélte meg a testület, hogy (Folytatás az 5. oldalon.) Pénteken írják alá a német-német államszerződést Theo Waigel, az NSZK, és Walter Romberg, az NDK pénzünyminisztere a bonni Schaumburg palo­tában pénteken 14.30-kor írja alá a két német állam pénzügyi, gazdasági és szociális unióját keretbe foglaló államszerződést. Ebből az alkalomból Hel­mut Kohl, az NSZK szö­vetségi kancellárja és Lo­thar de Maiziere kelet- berlini miniszterelnök poli­tikai nyilatkozatot tesz — jelentette be szerda dél­után Hans Klein miniszter, a bonni kabinet szóvivője. A tanú srint a pisztoly Hajsza Kiszely Kornél után A volt POFOSZ-vezetőt elfogták, majd szabadon engedték A történet röviden: Kiszely Kornél, a POFOSZ Baranya me­gyei szervezetének nemrég leváltott elnöke kedden a fővá­rosban járt a POFOSZ országos vezetőségénél. Szerdán reg­gel két társával a szervezet József A. úti irodájában találko­zott, majd miután szóváltásba keveredett az új vezetőség néhány tagjával, elhagyta a helyiséget. Röviddel ezután a városi rendőrkapitánysághoz bejelentés érkezett, mely szerint Kiszely Kornél életveszélyesen megfenyegette egyik tagtársát, s mivel ketten is látták, hogy fegyvere van, kérik a rendőr­séget, kezdjen vizsgálatot az ügyben. A bejelentést a POFOSZ irodájából telefonon tették, a kapitányság akciócsoportja pe­dig azonnal Kiszely úr keresésére indult. A volt POFOSZ vezető délután kettőkor telefonált a szer­vezet pécsi irodájába. Mint mondta, a Belügyminisztériumból beszél, s felszólítja az új vezetőséget, hogy azonnal hagyja el az irodát. Az akciócsoportnak a beszélgetés alatt sikerült bemérnie, hogy valójában honnan is telefonál a leváltott elnök . .. Kiszely Kornélt az akciócso­port tagjai kísérik be volt iro­dájába. Körülnéz, mindenkit is­mer. Illetve: az újságírót nem. Mikor az bemutatkozik neki, felszólítja, hogy azonnal hagy­ja el a szobát. Az új vezető­ség és a rendőrök viszont azt mondják, jobb, ha az újságíró ezúttal marad. (Kiszely úr „belügyi" tele­fonja valójában egy pécsi te­lefonfülkéből érkezett. A kom­mandósok, miután bemérték, a POFOSZ irodába hozták szem­besítésre az ex-vezetőt.)- Hol a pisztoly? - kérdezi a bemutatkozást követően Pi­ros Attila százados.- Milyen pisztoly? Hiszen nincs is fegyverem - válaszol­ja az.- Két állampolgár állítja, hogy önnek fegyvere van. Má­jus elsején ketten is látták. Ráadásul pont ön mondta a jelenlevők közül két POFOSZ- tagnak, hogy eltűnt öt darab lőszere.- Jó, menjünk. Megmutatom (Folytatás az 5. oldalon) öt éven belül teljesen helyreállítható? Látogatható a Zsolnay-mauzóleum Legyünk optimisták abban, hogy öt éven Ibelül megújul- va-újjászületve, Ihajdani pom­pájában fogadhatja látogatóit a világ egyetlen ilyen műem­léki és ipartörténeti műreme­ke, mint a pécsi Zsolnay-mau­zóleum. Ehhez az optimirmus abban is szükségeltetik, hogy összejöjjön az az - egyes vé­lemények szerint százmillió fo­rintot is elérő — összeg, amely a teljes felújításhoz szükséges. De ha a sikerben bízunk, ma­gunk is hozzájárulhatunk anyagi lehetőségeinkhez mér­ten. (Átutalási szómlaszóm: Ipari Fejlesztési Bank Rt. terü­leti igazgatóság, Pécs, „Zsol- nay alapítvány" 249-98556, avagy naponta 10-16 óra között megtekinthető Zsolnay- mauzóleumban, ha ott meg­vesszük ötvenesért az alapít­vány kiadványát.) Tegnap délelőtt tiz órakor nyitotta meg hivatalosan is első Ízben kapuit a Zsolnay- mauzóleum. itovas László, a Zsolnay alapítvány ügyvezető elnöke fogadta és kalauzolta a mintegy száz érdeklődőt. Két idősebb hölgy virággal ér­kezett, hogy adózzon a Zsol- nayok munkásságának, a szomszédos ledina óvodásai is szerettek volna részesei lenni ennek a felemás érzést kiváltó látványnak (ők az első cso­porttal nem jöhettek be, így is túl so'kan voltunk). Miért felemás érzés kerített hatol mába? Amit a több év­tizedes vandalizmus i(ez min­den épeszű és jóhiszemű em­bert elkeserít és felháborít) meghagyott épen, egészen, az még így is olyan csodálatos látvány, aminek élőszóiban va­ló leírására nem vállalkozha­tok. Ezt látni kell! A mauzó­leum falain ordenáré spray- szövegek, a 'feljárati részen mindenütt pirogránit-törmelé- kek, a dísrkerítésnek se híre, se nyoma, a 42 oroszlán is már rég nem őrzi sem az eozintitkot, sem a csendet, sem a mauzóleumot. Annak idején lapunk kezd­te bemutatni az értelmetlen pusztítást, s csak örülhetünk, hogy a városvédők felkarolták az ügyet. . . S most végre már valahol tartunk. Jó lenne már látni a Zsol- nay-mauzóleumot a hajdan­volt, teljes pompájában! M. L. Vasárnap: választás Romániában Május 20-án Romániában 17 millió állampolgár járul az urnákhoz, hogy leadja voksát A magyar-szovjet húsipari és élelmiszeripari együttműködés keretében margaringyártó gépsort helyeznek üzembe Kacsótán, ahol évente 5000 tonna margarint gyártanak majd. (Tudósítás a 3. oldalon.) az első szabad, demokratikus választáson. A 387 tagú kép­viselőházat, a 119 tagú szená­tust választják meg, s ezen­kívül szavaznak a köztársasági elnök személyére is. A képvi­selői helyekre több mint 5700 je­löltet állított a választásokon induló 82 párt és politikai alakulat vagy csoport, a sze­nátorjelöltek száma pedig meghaladja a másfél ezret. A köztársasági elnöki szék elnye­réséért három jelölt van ver­senyben. A május 20-i időpontot — bár az eredeti elképzelés még előbbi választás lett volna — a pártok jó része túl korainak tartja, s szinte valamennyi igyekezett nyomást gyakorolni az ideiglenes államvezetésre a halasztás érdekében. Politikai érdekből a Nemzeti Megmen­tés! Front kitartott a május 20. mellett; mivel a forradalom után e front volt az első de­mokratikus szervezet Romániá­ban, ezt az előnyt a választá­sokon szeretné kamatoztatni. KÖZÉLETI NAPILAP Q) Dunántúli napló I. évfolyam, 43. szám 1990. május 17., csütörtök Aro: 4,30 Ft Ez nem oz a fegyver . . . Nyolc MDF-es, négy kisgazdapárti, három független és egy kereszténydemokrata miniszterjelöltje van a leendő kormány­nak, amelynek összetételét szerda délután ismertette o Parla­mentben Antall József megbízott miniszterelnök. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom