Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)
1990-05-15 / 41. szám
1990. május 15., kedd uj Dunántúli napló 5 Gál Zoltán elbúcsúzott a sajtótól Lojális Belügyminisztériumot, illetve rendőrséget örököl az új kormányzat jelentette ki Gál Zoltán államtitkár, a Belügyminisztérium megbízott vezetője hétfőn délután azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen kormánytisztviselőként elbúcsúzott az újságíróktól. Elmondta: elkészültek a rendőrségről, az önkormányzatokról, a helyhatósági választásokról, a nemzetbiztonságról, valamint a határőrizetről szóló törvénytervezetek, amelyeket átadnak majd az új vezetésnek. a technikusi minősítésért SuMró Agnes főosztályvezető el* mondotta: a jelenlegi mintegy 950 ezer ügyfelet figyelembe véve a Hungária pillanatnyilag 100 forint díjbevételre átlagosan 135 forint kártérítést fizet ki. A díjemelés azonban nem lehet végleges meg* oldás annak érdekében, hogy a biztosító ne fizessen rá, hiszen csak azoknak magasabb a dija, akik 1990. májusától kötötték meg a Cascót, s az is elképzelhető, hogy visszaesik az érdeklődés e módozat iránt. Magyarázatként hoz* záfűzte, hogy az eddigi Casco dí* ja a gépkocsi új értékének átlagosan 20—30 ezrelékébe került. Ezt az ezreléket emelték fel most átlagosan 40—50-re, ami még mindig nem éri el a nyugati országokban szokásos mértéket. Számos országban ugyanis százalékban fejezhető ki a biztosításért fizetendő összeg. Az emelésre nemcsak azért volt szükség, s a biztosító nemcsak azért fizet rá a Casco-ra, mert az új kocsik árai emelkedtek, hanem azért is, mert az alkatrészekért és a munkadijakért fizetendő számlák többszörösükre növekedtek. Különösen gondot okoz, hogy a Nyugaton, használtan vásárolt gépkocsikhoz többnyire nincs alkatrész, s ha akad is, a devizaszorzó a német márka esetében például a 200 forintot is elérheti. Márpedig a szerződésben foglaltak értelmében az alkatrészekért az új értéket térítik, a munkadijat pedig számla ellenében, teljes egészében kifizetik. A Hungária éppen ezért újfajta Casco-módozat kidolgozásán munkálkodik. Változnak a feltételek és a fizetendő dijak, ám nem biztos, hogy egyértelműen emelkednek az árak. Az elképzelések szerint ugyanis valószínűleg választani lehet majd, hogy a tulajdonos milyen kockázatokra, káresetekre kívánja megkötni a biztosítást. Mindenképpen arra törekednek, hogy nagyobb legyen a választási lehetőség, s azok is megköthessék a biztosítást, akiknek szűkösebbek az anyagi lehetőségeik, és úgy vélik, hogy számos kockázatot önerőből ki tudnak küszöbölni. A tervek szerint a Hungária Biztosító még ez év utolsó negyedében bevezeti az új módozatot. Mindenesetre — mint elmondták — a régebben kötött Cascók továbbra is érvényben maradnak. Nem biztos, hogy drágább lesz — Mi indokolta a május elsejei Casco-dijemelést, számithatnak-e az autósok további áremelkedésre — erről érdeklődött a Hungária Biztosító illetékesénél az MTI munkatársa. Jön az új Casco Pápai kitüntetés nórnak, okit II. János Pál pápa pápai prelátussá nevezett ki. (1950 óta ez az első alkalom, hogy a pápa ilyen magas kitüntetést adományoz magyarországi papnak.) A pápa pécsi látogatása előtt (Folytatás az 1. oldalról) Az eszmecsere utón Mayer Mihályt és Piti Zoltánt a műemlékvédelem, a tulajdonjogi kérdések és a pápai látogatás lényegi teendőinek összegzésére kértük. Moyer Mihály: — A műemlékvédelem eddig is 'közös gond volt. Most elsőrendűen fontos a Székesegyház terének, külső homlokzatának, a püspöki palotának és a székesegyházi plébániának a felújítása. A sirkamrák rendbetétele, a Dómmúzeum létrehozása szintén összefogás eredménye lehet, amelyhez hozzásegít a város, a megye, a műemléki felügyelőség és a püspökség. Beszéltünk a Mindenszentek templomának, a Lyceum külső homlokzatának felújításáról is. — Az államosított egyházi tulajdonokról azt mondhatom, hogy számunkra most ez a legnagyobb probléma. Ezeknek az épületeknek, ingatlanoknak az átvétele biztosan nem mehet úgy, mint ahogyan elvették. Most hosszabb ideig tart, amíg visszakapjuk, és az egyházi intézmények megint azt a feladatot tudják ellátni, amit betöltötték. Az átvételt egyrészt anyagi, másrészt személyi problémák nehezítik. — Az egyik legfontosabb épületünk a szeminárium, hiszen minden megújulásnak a képzés, az elméleti szint az alapja. A másik az énekiskola. De a szerzetesrendek munkájához szükséges feltételek megteremtése is feladat. A pápa látogatásához szeretnénk külsőségekben is méltó körülményeket teremteni. Egy-két intézmény megindulásával szeretnénk a pápát megnyugtatni afelől, hogy a magyar katolikus egyház él, feladótokat vállal és végez. Ugyanakkor vendégeket is akarunk hivni, köztük külföldieket. Lássák azt, hogy itt eddig is — ezután még inkább — több nemzetiség igyekezett békességben, megértésben egymás mellett élni, hogy ez az országhatárokon túlra is sugározzák. Tapasztalhassák, hogy Pécs valóban egy centrum, ahol az ember megérzi az európai levegőt. Piti Zoltán: — Jó három óra alatt három—négy évre való fe’adatot egyeztettünk. A legfontosabb az volt, hogy egy olyan sorrendiséget alakítsunk 'ki, ami egyfelől megteremti az egyház működésének jobb feltételeit, másfelől számol a város ellátásának mai helyzetével, azokka' a helyiséggazdálkodási feladatokkal, amelyek az intézmények funkció- váltásából is következnek. Viszonylag szerencsés helyzetben van Pécs város, hisz felszabadulnak olyan ingatlanok, amelyek ebbe a gazdálkodásba bevonhatók. Utalnék a volt pártbizottság József Attila úti épületére, a Bajcsy-laktanyá- ra, és talán ilyen jellegű tartalékok a későbbiekben is feltárhatók lesznek. A jó szándék kölcsönös volt. Ennek egy 'jele lehet, amit a püspök úr is említett, a képzésnek a megindítása. így beszéltünk egy óvoda átadásáról, ome- lyet az egyház működtetne, szóba került egy általános iskola, amely felmenő rendszeriben lehet fo'ytatása a megkezdett képzésnek, és egy gyermekintézményről is, ahol hátrányos helyzetű vagy család nélküli gyermekekkel törődnének az állam és az egyház összefogásával, de már az új keretek között. Ennek a gondolatnak szerves folytatása az, hogy időskorúak gondozására vállalkozna az egyház. Ez rendkívül fontos, hisz nagy számban élnek elesett, idős emberek. Most olyan alapot teremtettünk, omin el lehet indulni. T. É. ki előre a tételeket, csak a vizsga napján, ilyen módon elkerülhetővé válnak a tavalyihoz hasonló botrányok. A megyei művelődési osztály által kijelölt érettségi elnökök így nyugodtabb szívvel felügyelhetnek az idei vizsgák hitelességére. A mostani érettségi vizsgák még a hagyományos módon folynak, a jövő tanévtől azonban további módosítások várhatók. A Baranya Megyei Tanács művelődési osztályától kapott tájékoztatás szerint legkésőbb 1993-ra összevont érettségi-felvételivel egyszerűsítik a továbbtanulók dolgát. Az érettségit felvételi vizsgaként veszik figyelembe, és az egyes felsőoktatási intézményekben csak pályaalkalmassági vizsgát kell tenniük a jelentkezőknek. Ezzel egyidő- ben az érettségit önálló, független vizsgabizottság előtt teszik le a tanulók, kizárva ezzel a szubjektív elbírálás lehetőségét. Sőt a tervekben nemzetközi érettségi bevezetése is szerepel, - ami minden országban elismerté tenné a magyar középiskolások vizsgáját. P. V. A Rockwell International elnöke m oázis kozpomi anyagraktára 60 milliós elfekvő készlet vevőt keres (Folytatás az 1. oldalról) A Politúr Vegyi Kisszövetkezet volt tegnap soron, hogy bemutassa legújabb és már bevált termékeit. Dr. Szegő Ferenc műszaki tanácsadó is* mertette a Diszpolit Color több mint 300-féle színtónusban kapható kültéri homlokzatfestékét, a vizes diszperiztes Diszkrilátot, a texturás felületet biztosító homlokzatképző és vakolati anyagot, a Struk- túr Politot, az Akrifond TG mélyalapozót és a Rinocer te- tőplasztot, mely fényvisszaverő, korróziógátló bevonóanyag és bevonatrendszer. Főleg ez utóbbi keltette fel az érdeklődést, hisz köztudott, hogy országosan is milyen nagy gond a lapostetős házak szigetelése. Az sovány vigasz, hogy a lapostetők beázásának leggyakoribb oka a rossz kivitelezés, mert a kivitelezők arra esküsznek, hogy az általuk felhasznált anyag okozza a legtöbb tetőhibát. A Politúr most kínált anyaga - állítják a szövetkezetiek - minden szempontból megfelel a minőségi követelményeknek. Hát majd elválik. (A szövetkezet termékeinek árusítását máris megkezdte a SZÖVUNION Rt. Építkezők Boltja a pécsi Zsol- nay utcában és Mohácson, a Budapesti országúton.) A másik anyagos téma már sokkal húsbavágóbb volt, hiszen mintegy 60 milliós elfekvő készletet kínáltak a BÉÉ tagszervezetei, a SZÖVUNION Rt., a Politúr Kisszövetkezet, a MAGÉV és az ÉPTEK. Ka- rinthyt idézve: álmomban eljött a nagy ószeres. Pedig ez így nem fedi egészen a valóságot. Hazánkban különös lélektana van az anyagoknak, különösen az elfekvő anyagoknak. Sajnos épp a hiánygazdálkodással függ össze a kényszer bespájzolás (legyen elegendő szükséges anyag az adott munka elvégzéséhez). De elfekvővé tehet kínkeservesen beszerzett anyagot ö váratlanul közbejött tervmódosítás ugyanúgy, mint a gyakori szabványváltozás. S a vége? A jobbik megoldás maga az anyagbörze, hisz a tavalyi ugyanilyen börzén a 15 milliós elfekvő anyagból 4,5 millió értékű talált - olcsón - új gazdára. A tegnapi és a mai börzén az elmélyült tárgyalásokat figyelve remélhetem, hogy ha mind a 60 milliós készlet nem is, de jelentős részük átvándorol olyan építő boltba vagy építőipari szervezethez, ahol épp arra (azokra) van égető szükség. M. L. Medgyessy Péternél . Az egyesült államokbeli Rockwell International cég hazánk gazdaságába történő bekapcsolódásáról folytattak eszmecserét hétfőn Budapesten Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és az amerikai vállalat elnöke. A magyar miniszterelnök-'helyettes tájékoztatást adott hazánk politikai és gazdasági folyamatairól. A Rockwell International vállalat 120 ezer dolgozót foglalkoztat: 26 ezer mérnöke, 1ü ezer európai alkalmazottja van. Több év óta üzleti kapcsolatban áll a győri Rába céggel is. Az elmúlt hónapokban a cég több szakértői küldöttsége tanulmányozta a kooperáció, illetve az esetleges tőkebefektetés lehetőségeit az ipari automatizálás és az elektronika, -a gépjár. műipar, valamint a távközlés területén. (Folytatás az 1. oldalról) A tételek közreadásának módijában jelentős változás, hogy a főtárgyakból - magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, kémia —, a Magyar Televízió és a Kossuth Rádió segítségét veszik igénybe. A szakmai tárgyakból és az idegen nyelvekből viszont a hagyományos úton hirdetik ki a feladatokat. További újítás az előző évekhez képest, hogy a Művelődési Minisztérium nem választotta NÁLUNK REKORDIDŐ ALATT, MAR 5000 FORINTÉRT IS megszerezheti Jogosítványát Hagyományos és konzultációs tanfolyamaink közül választhatja ki az önnek legmegfelelőbbet. A tanuláshoz segédanyagot (tankönyv, video-oktatófilm stb.) biztosítunk. JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Rákóczi út 24. TELEFON: 26-636. DAMUI ELEJCTR0NK4L FAftt, KERESKBJ6JR, VtórONVÉDEUfiKFT. Érettségi újításokkal, botrányok nélkül Ötödévesek először Nem mindennapi eseményre került sor tegnap este a pécs-belvárosi templomban. Mayer Mihály pécsi megyés püspök ünnepélyes keretek között nyújtotta át a kitüntetést dr. Hegyi László teológiai taÉpítőipari termékbemutató és anyagbörze Pécsett