Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-03 / 1. szám
A palva Hideg fej is kell Egy kosárlabda-mérkőzés alkkor váli'k már lefutottá, ha valmelyi‘k csapat 22 pontos előnyre tesz szert. Onnan veszíteni szinte lehetetlen. Nos, a PVSK NB l-es férfiegyüttesének sikerült a szinte lehetetlen, 'Kecskeméten már 22 ponttal vezetett, mégis kikapott. Hogyan történhetett? - 'kérdeztük Rab Gyulái, a PVSK edzőjét.- Az elején jól védekeztünk, sorra leindítottuk őket. Számukra a Kiesés miatt fontos volt a meccs, ezért eleinte idegesek voltak. A szünet után egymást követően öt ziccert hibáztunk, és az ellenfél fokozatosan ledolgozta hátrányát. Igaz, ehhez az is kellett, hogy, a bírók az utolsó öt perében oda fújjanak. De nem a játékvezetők döntötték el a mér. kőzést. A tanulság: egy csapatnak ilyen komoly vezetés birtokéiban le 'kell higgadni. Csak (hát mi még rutintalanok vagyunk ebben. A fiatal játékosaim -22 pontnál is úgy rohantak, mintha nem is lenne tetemes előnyük, még akkor is fel akarták dönteni az ellenfelet. Remélem, jó lecke volt ez a játékosaim számára, és okultak belőle. Mert ehhez a játékhoz nemcsak jó kéz, gyors láb, hanem hideg fej is keli... II somberekiek dicsérete A labdarúgó NB Hl. hétvégi fordulójának szenzációját a Somberek szolgáltatta azzal, hogy idegenben legyőzte a listavezető Paksi Atomot. Dárdai Pál edző szerint még nagyobb arányban is győzhettek volna, hiszen több helyzetük volt. A paksiak egyetlen gólszerzési lehetőséget sem tudtak összehozni, és ez a sorrtbereki védelem dicsérete.- Úgy látszik vélünk meggyűlik a bajuk. Ősszel Somberekén is megvertük őket, akkor 2-0-ra. Most szervezett, jó jó. tékkol diadalmaskodtunk ellenük. Úgy, hogy a kapusunknak alig akadt dolga. A végén bennünket tapsolt meg az ottani közönség, mert az utolsó 20 percben csak mi futballoztunk. Vasárnap a Sziget, várt fogadjuk. Ha nem győzzük le őket, nincs is értéke ennek a paksi győzelemnek... Lőrincz jelentette a futballt Mohácson Lőrincz negyven méteres átadásai, elegáns körömpasszai és szemtelen safkalásai jelentették vasárnap is Mohácson a futballt.. . Persze, a szemtelen jelző ezúttal nem állja meg a helyét — Lőrincz jókedvű nagyibácsiként viccelte meg néha percenként többször is a paksiakat (hallani kellett volna erről dr. Puskás Lajos edző véleményét...) s bár távol álljon tőlem, hogy bárkinek is a korával viccelődjek, „Faija bácsinak” nemcsak ezért kellett csókolomot köszönniük a vendégeknek. Lőrincz tudása ebben a maii, szürke futballban néha egyszerűen elképesztő. Hajdan tán csak a honvédos Kocsis Lajos, vagy az FTC-iből Varga Zoltán volt ilyen alakításokra képes. No, de ne ragozzuk tovább, írjük le inkább az érintett véleményét:- Ha hamarabb rúgjuk az első gólt, jóval nagyobb arányban nyerhettünk volna. Persze nem jött rosszul ez a 2-0 sem, ha nem nyerünk, nagy 'bajba kerülhettünk volna, Érdekes ez az NB II.... Egész más a játékosok mentalitása, mint az első osztályban ... Most is: miután megszereztük a vezetést, vissza kellett volna állnunk kontrára, ehelyett néhányon még előrébb mentek, és „partizán- kodtak". Miután kiállították Rumszauert (megjegyzem, Rumi nem tehetett mást, mint hogy lerántja a kitörő Kádárt, mert ha nem teszi, kiegyenlítenek a paksiak) hál’ isten kicsit megijedt a csapat, s ettől kezdve azt játszottuk, amit kellett. Persze az is érdekes do- iog, hogy az utolsó öt mécsesén három játékosunkat is kiállították ... No, nem baj — fő, hogy nyertünk. Lőrinczre nagyon nagy szükség van a Duna partján. Híreink szerint azonban előfordulhat, hogy egy hónapon belül újra Finnországba költözik. Sajnos.. H. L-P. Zs. Mezei fuSäbajnoksäg A tizenévesek voltak a főszereplők •Baranya megye mezei futóbajnokságán 359-en érkeztek célba. Pécs és Mólom határában egy lob. 1300 m kerületű réten megfelelő, áttekinthető terepre akadtak a rendezők. •Népes mezőnyökkel, az általános iskolák részére kiírt számokkal lob. 2000 méteres távon kezdődött a 15 futamból állá verseny; 23 általános Iskola közel 200 fő Indulóval pontverseny keretében viasko-. dott két kategóriában (nagyabb létszámú iskolák, „kisiskolák") a vándorserlegekért. Meglepetésre a Sásdon tavaly alakult DSE nagy előnnyel, 1102 ponttal volt a legeredményesebb, 2. a Mobács, Bro- darics téri iskola 749, 3. Boly 677, 5. P. TASI 279 ponttal. A kisiskolák versenyét Nagy- peterd 525 ponttal nyerte, 2. a sporttevékenységéről eddig nem sokat hallató Diásviszló lett 170 ponttal. •Az atlétikai szakosztályok igazolt versenyzői 14 egyéni és ugyanennyi csapatbajnoki címért álltak rajthoz. Sajnos az ifjúsági és felnőtt számokban két kezünkön is megszámolhatok voltak a résztvevők. Az egyesületek közül a PVSK és a KBSK 7—7, a Bázis 4, az MTiE, TASI és Sásdi DSE 2-2, míg a Boly 1 'bajnokságot nyert. A győztesek. Leányok. 11 évesek: 1. Witzl (Boly). 12 évesek: 1. Pintér (Komló). 13 évesek: 1. Serdán (KBSK). Csapat: KBSK. 14 évesek: 1. Iván (TASI), csapat: TASI. 15 évesek: 1. Ekler (KBSK), csapat: KBSK. Serdülő „A”. 16- 17 é.: 1. Csik (PVSK); ifjúsági: 1. Papp (PVSK); felnőttek: 1. Bölcz (Bázis). Férfiak. 11 évesek: 1. Deli (Sásd), 12 évesek: 1. Frey (Mohács, Brodarics t. isk), 13 évesek: 1. Budathá- zy (KBSK); csapat: Bázis. 14 évesek: 1. Kovács (MTIE), csapat: Sásdi DSE. 15 évesek: 1. Magyar (Bázis), csapat: Bázis. Serdülő „A”. 16-17 é.: 1. Cze- ne (PVSK), csapat: PVSK. ifjúságiak: 1. Pintér (KBSK), csapat: PVSK. Felnőtték: 1. Réfi (PVSK), csapat: PVSK. Villányi Nándor Birkózás. Országos úttörő- bajnokság, Diósgyőr. Ezen a szigetvári Sári 2. lett. Országos kötöttfogású verseny, Budapest. Súlycsoportjában Bo- gáthy a 2., Sánta (mindkettő Pécsi Húsos Birkózó Oulb) a 4. helyet szerezte meg. Súlyemelés. A nemrég meg- alákult Pécsi Súlyemelő Egyesület tisztségviselői. Elnök: dr. Kelemen László. Elnökség: Komárom i István, dr. Gaál János, dr. Pendler Kornél, Szirmai Csaba, Viczay Alajos, Be- recz Csaba. Röplabda. NB II. Férfiak: Keszthely—PEAC 0-3, Veszprém —PEAC 0-3, PEAC—iKővágóörs 1-3. Nők: Pécsi VM—Tapolca 3-0. Teke: NB II., nők: Székesfe- hérváf-FBTC 5-3, Pécsi pontszerzők: Horváthné 375, En- gelsbachné 370, Szinten 360. Tájfutás. Honvéd Kupa, Veszprém. F 21 A: 1. Pavlo- vics (PVSK), F 21 B: 3. Tóth (POEÖ). F 31: 3. Tóth (PVSK). Asztalitenisz. Tabán SC- •PEAC-Zöldért 20-5. NB I., férfiak, Budapest. Pécsi győztesek: Gyén (1), Sulyok (1), Bocz (1), Túri (1) és Diáfási (1). \ Balszerencsés vagy hipochonder? Czérna fél, hogy nem marasztalják Napi 90 forintból nem lehet meggazdagodni Ahhoz képest, hogy már 19 évesen, 1983-ban bemutatkozott az NB |Jben, csők száz- egynéhány első osztályú mérkőzés van a 'háta mögött. •Nem is csoda, hiszen egyszer játszik, 'Utána hetekig sérült, Vagy beteg. Ősszel is csak hatszor szerepelt bajnokin az első csapatban, tavasszal eddig még egyszer sem láttuk a pályán. Czérna Sándort, az PMSC 26 éves labdarúgóját példátlan balszerencse üldözi? Vagy csak jó biztosítása van, amiért érdemes sokat táppénzen lenni? Mindkét változatnak vannak hívei. De halljuk, mit mond a szakértő, dr. Kincses lózsel, a csapat orvosa. — Czérna Sanyi nagyon tehetséges, jó képességű labdarúgó. Azonban kimondottan sérülékeny, hamar lesz beteg. Könnyen meghúzódik, nincs ellenálló képessége a gyógyszerekkel szemben. Előbbi az alkata miatt van így, utóbbiról sem tehet, családi örökség ez nála. •Már keményebben fogalmaz a másik dr., aki viszont nem orvos, hanem technika! vezető, Tüske Csaba,- öngyógyítással foglalkozik, ami káros. Ha meglát egy gyógyszeres szekrényt, rögtön elkezd matatni benne. Valamit mindennap beszed, ha van baja, ha nincs. Van egy Capsicor nevű, húzódás elleni csehszlovák tapasz. Egy doboz, amiben 50 tasak van, az egész csapatnak fél évre elég. Czérna a saját pénzén vett egy dobozt, azzal ebből ra- gasztgatja magát állandóan. Olyan, mint egy hipochonder. * Amikor említem a játékosnak mindazt, amit róla tartanak, elmosolyodik.- Még hogy jó biztosításom van? Ha sérült vagyok, napi 90 forintot térít a biztosító. •Ebből nem léhet meggazdagodni. Ami előnyös biztosítás volt a játékosok számára, azt megszüntették. Háromszor volt olyan sérülésem, hogy majdnem műteni kellett. Ha legalább egyszer megoperálnak, akkor kaptam válna egy kalap pénzt. Rettentően balszerencsés vagyok, mindig sérüléssel bajlódok. Elképzelhető, hogy most is műtét vár rám a bal bokám miatt.- És mi van azzal az öngyógyítással?- A csapathoz kellene egy igazi szakorvos, aki a sérülés pillanatában megadja a jó diagnózist. Mivel ilyen nálunk nincs, mindenki saját magát próbálja gyógyítani, ezért járunk orvosról orvosra, amíg rátalálunk az igazira. Egyszer például nekem a kluborvos azt mondta: kisébb húzódásom van, aztán kiderült: elszakadt a térdszalagom. Én Mamme'l dr.-ban bízom meg maximálisan. Ami pedig a gyógyszerezést illeti, én ellenzem a legjobban, a természetes gyógymódok híve vagyok. •Nem kifizetődő nékem, ha nem játszom. 'Emiatt siettetem a gyógyulást, korán szóllak be, és •hamar újra Visszasérülök. Idegileg megvisel, hogy a sérülésekkel ilyen balszerencsés vagyok. — A nyáron lejár a szerződésed. — Rajtam kívül még 9 játékosnak. De náluk jöbban érzem a veszélyt, félek, hogy az enyémet nem újítják meg. De legalább közölnék velem a szándékaikat. Ám eddig senki sem mondott sem igent, sem nemet. — Mi lesz akkor, ha .. .? — Hogy mi lesz velem, ez már tavaly óta foglalkoztat. Amikor tavaly, tavalyelőtt hívott a ZTE, nem engedtek el. Most már nem mennék el szívesen Pécsről. Csak lesz valahogy. Három szakmám van: geodéta, autóvillamossági sze. relő és hivatásos gépkocsivezető. Azokkal rs megyek valamire. Mindenesetre új biztosítást kötöttem tegnap. Ha sérülés miatt abba kellene hagynom a focit, átmenetileg az erre kapott biztosítási ösz- szeg is segítene . .. Horváth László Labdarúgó Steinmetz Kupa eredményhirdetése Tegnap tartották Pécsett, a MISO székházában a labdarúgó Steinmetz Kupa ünnepélyes eredményhirdetését. Az elsőséget a Pécsi Postás csapata szerezte meg a Pécsváradi Spartacus és a Zsolnay SK előtt. Képünkön Pataki Ferenc, a postások szakosztályvezetője veszi át a kupát Mészöly nem sokat változtat Tavaszi harmadik mérkőzésére készül a magyar labdarúgó válogatott: április 11-én Salzburgban Ausztria együttese lesz a következő ellenfél. Mészöly Kálimon, a „régi—új" szövetségi kapitány egy- egy győzelem és vereség után várja az újabb erőpróbát, amelyről a következőket mondta: — Egy hete mi itthon vereséget szenvedtünk a franciáktól, az osztrákok idegenben legyőzték a spanyolokat. Ez egyértelművé teheti az esélyeiket, de a két ország közötti találkozók sok évtizeden át gyakran felborították a papírformát, azaz nem várt eredmények születtek. Most az osztrákok a favoritók. Ok világbajnokságra is utaznak, mi csak reménykedhetünk a salzburgi helytállásban. A kapitány elmondta, nem sókat változtat a franciák elleni együttesen. Pénteken 22 togú bő keretet jelöl ki, s a hét végi bajnoki forduló után vasárnap ismerteti a kiutazó 16 játékos névsorát. A menetrend: vasárnap este Sopronba mennek, ott lesznek kedd reggelig. Akkor Salzburgba tartanak autóbusszal, s a jövő csütörtökön térnek vissza. Ismét lesznek idegenlégiósok a csapatban?- Három játékost hívok meg. Számítok Pintér Attila, Bognár György és Détári Lajos játékára. Détárival kapcsolatban szeretném elmondani: a gyengébb budapesti, franciák elleni tejlesítménye u|in most lehetőséget adok arra, hogy javítson, s esetleg idegenben felszabadultabban tud majd játszani. Nem kétséges, sokkal, de sokkal többet várok tőle, mint amennyit egy ideje a válogatottban mutat. Mikor hirdet csapatot?- Csak Salzburgban, az ottani edzések alkalmával. TotAnyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 13. játékhetére 8 479 602 domb szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy talál atos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 456 709 forint; 13 ta lólatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 299 715 forint; 12 találata* szelvény 1393 darab, nyereményük egyenként 4733 forint; 11 találatos szelvény 17 303 darab, nyereményük egyenként 381 forint; 10 találatos szelvény 118 286 darab, nyereményük egyenként 84 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még 1 Ismét makció SZUPERNYEREMÉNY A LOTTÓN! Akár 18 milliót is nyerhet, ha a héten lottószelvényt vásáról. Ragadja meg szerencséjét! Pécs Kedvező kamatfeltételekkel vásárolható hitelre üj Dunántúli napió Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000: Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-221. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint.