Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-09 / 7. szám
uj Dunántúli napló 1990. április 9., hétfő Ifalasztas ’90 Á várakozás órái Á katonák is szavazhattak Vasárnap már egyetlen laktanyában sem szavaztok a sorkatonáik - tájékoztatta az MTI munkatársát Keleti György ezredes, a HM szóvivője. A hivatásos katonáik lakóhelyükön adhatták le szavazataikat a tartalékos szolgálatra bebivottakat pedig legalább vasárnapra szabadságolták, a sorkatonák döntő többségének pedig lehetővé tették, hogy ők is a lakóhelyükön élhessenek állampolgári jógákkal. Amint két héttel ezelőtt, most sem adhatott senki parancsot, vagy utasítást a katonák számára, s nem is befolyásolhatta őket, hogy vegyenek részt a választáson, illetve kire, melyik párt jelöltjére szavazzanak. Ez minden 'katona esetében személyes döntése alapján, salját elhatározásának megfelelően történhetett. Mindehhez a feltételeket a tartalékos és sorkatonáknak a Magyar Honvédség parancsnoka intézkedése alapján teremtették meg. Természetesen ez már nem vonatkozott orra az öt választókerületre, ahol két héttel ezelőtt már eldőlt az egyéni képviselői mandátumok sorsa. Az alakulatoknál a harckészültségi és egyéb szolgálatokat úgy szervezték meg, hogy azok váltása előtt, vagy után - még a szavazóhelyiségek nyitva tartásának ideje alatt, a katonák leadhassák szavazataikat — mondotta a szóvivő. A katonai kórházakban a pénteki nagyvizit során az orvosok döntöttek arról, hogy kik azok a betegek, akik hazamehettek, s csupán a leginkább ágyhoz kötötteket nem engedték el. Vasárnapra felfüggesztették o fogsággal fenyí- tettek büntetését is. Természetesen olyanok is voltak, akik a harckészültség fenntartása miatt — amit az ország folyamatos védelmi képességének biztosítása feltétlenül indokolt — nem kaptak lehetőséget az eltávozásra a katonai objektumokból. Esetükben csupán csak katonai szempontok számítottak; így elsősorban a honi légvédelem rádiótechnikai, légvédelmi-rakéta és vadászrepülő alakulatainál lévő folyamatos készültségi szolgálatot ellátók körében került erre sor. A harckészültség fenntartása e hét végén külön ez alkalomra kialakított szolgálatváltási mechanizmussal és soron kívüli intézkedések bevezetésével vált lehetővé. Dél van és Mecseknádasd csendes. Természetes dolog ez, vége a miséknek, bezártak a presszók is. Ebédelnek az emberek. Tíz perce állunk már az egyik (helyi szavazáhely környékén, egyetlen autó hajt el. A választók majd fele szavazott már, délután még jöhetnek jó néhányon, az emberék általában tudják mit kell csinálni, legfeljebb az idősebbeket zavarja, hogy alul, magyarázatként ugyanolyan négyzet áll, mint a jelöltek neve mellett, de 'mindenki bízik abban, hogy - az előző választási fordulóhoz hasonlóan — most is érvényes lesz a választás Mecséknádasdon. Továbbmegyünk. Az utcán néhány kisebb plakát, a legkülönbözőbb pártoktól. SeholA választási törvény egyik paragrafusa megsértéslének gyanúja merült fel a Békés megyei Kisdomfoegybázán, ahol szombaton este 6 és 7 óra közlött állítólag egy 'kékes- szürkés Suzuki gépkocsival hordták szét a propaganda céljára szolgáló röplapokat. Ezekből több helyen az ablakokra is ki ragasztottak néhányat. A röplapokon a baloldali egység jegyében szólítottak fel az egyik képviselő támogatására. Mivel az ügy kivizsgálása nem a választási bizottság hatásköriébe tartozott, a rendőrséget értesítették az esetről. * A piros zakók változatlanul borzolták a kedélyéket Bócs- Kiskun megye 6. számú választókerületében. Morvái Ferenc független képviselőjelölt ugyanis piros színű M betűs monogrammot feltüntető zakót készíttetett a kiskőrösi választókerület szavazatszámláló bizottságaiba delegált megbí- zottainalk. Emiatt a rivális politikai pártok az első fordulósom látunk Mecseknádasd tanácselnökét, a választókörzet egyik jelöltjét népszerűsítő plakátot. Pécsvárad egy kicsit más és mégis hasonló. Többen vannak az utcákon, orgonaillatot lebegtet az őszies szél. Folyamatosan érkeznek a szavazó- ‘helyekre itt az emberek. Fekete Sándor, a legnagyobb sza- vazákörzet bizottságának egyik tagja mondja, 'hogy az emberek fele már leadta váksát. A Zengő étterem előtt két, alig több mint tízéves kislány beszélget. „Kire szavazott apád?" Nem tudom, azt ban is tiltakoztak. Végül is az Országos Választási Bizottság engedélyezte a „Morvái egyen- rakák” viselését, mivel a portóiknak a szavazatszámláló bizottságokba delegált tagjai is kitűzhették páirtjelvényüket. A versenyben álló egyik párt viszont most is tiltakozott a zakó ellen — nem is viselte valamennyi „morvois”. * A komlói székhelyű 4. számú egyéni választókerület egy- 'házaskozári központú szavazó- körében akörül támadt vita, hogy nem sérti-e a választási etikai kódex 23. pontját a Független Kisgazdapárt transzparense, amelyet az MDF és az SZDSZ szerint 100 méteres körzeten belül helyeztek el a szavazókor közelében. A transzparenst a kisgazdák nem engedték levenni, mert azt szerintük a szavazás kezdete x előtt több mint 30 órával helyezték el. A helyi szavazatszámláló bizottság úgy mondja, bement, aztán megjelölt egy nevet." Pécsvárad utcáit több plakát ékesíti, mint Mecséknádasdét. Látunk itt a községben lakó körzeti orvost, az egyéni választókerület másik jelöltjét dicsérő plakátokat, és őt mocskos stílusban ócsár- ló feliratokat is. Rövid kőrútunk közben, még az urnák felnyitása előtt hálátlan feladatra kértük a választókörzet két jelöltjét. Esélyeikről faggattuk őket, félidőben. Mindketten szívesen vállalták a válaszadást, köszönet érte. Dr. Bíró Ferenc (körzeti ordöntött, hogy a vita miatt nem hagyja megzavarni a szavazást, nem foglalt állást, és megnyitotta a szavazókért a választópolgárok előtt. * A kampánycsend megtörésének jeleit Győrött is tapasztalták, amikor MDF-zász- lós kocsi patkóit oz egyik szavazóhelyiség közelében, másutt SZDSZ-es feliratot rajzoltaik a közeli járdára. A választási bizottság munkatársai csak annyit tehettek, hogy felhívták a pártok képviselőinek figyelmét a szabálytalanságra. * Hajdú-Bihar megyében az 522 szavazókörből ötben azért nem kezdődhetett meg 6 órakor a szavalás, mert késve jelentek meg a szavazatszámláló bizottságok tagjai. Négy szavazákörben 15—30 iperces volt a késés, a 114-es számúban pedig csak 8 óra után kezdték meg a munkát. Nagyüzem a pécsi városházán berendezett szavazóközpontban Megsértették a kampánycsendet? Piros, monogramos Morvai-zakók Ki nyert - kik nyertek? (Munkatársunk Itelelax-tudó- sitása.) Amikor megkérdeztem Henry Vetiz urat, Venezuela budapesti követségének tanácsosát, hogy melyik 'pártnak drukkol, diplomatához illő választ adott: Magyarországnak! Mint a többi újságíró, diplomata, azért jött be a nemzetközi sajtócentrumba, hogy egy kicsit beszagoljon o levegőbe, egy kicsit tájékozódjon. Gondolom azonnal informálni fogja kormányát, mihelyt végeredményt tud. A választási sajtócentrum egyébként vasárnap este 8 után is sokkal csendesebb, mint két héttel korábban, bőven van hely az asztalok, telexgépek körül, nem csengenék a telefonok sem. A választási fakkok - megyénként rendszerezve — még üresek, s nem tudom ellenőrizni még azt az információt sem, miszerint elég gyorson - még a délelőtt folyamán - leadta voksát a szavazók több mint egynegyede. Téhát érvényes lesz a vasárnap ... Az is eldőlt már ebben a pillanatban, hogy kik nyerték el a parlament még üres 171 székét az egyéni megmérettetés során. 'Majd talán holnap mi is megtudjuk. A lapzárta nagy úr: nincs idő várni a végeredményre, sőt még a találgatásokra sem. Mindenesetre a pártok bizakodnak, s alkalmi információs központjaikban bizakodó a hangulat. A két hete élen álló MDF természetesen további győzelmékre számít, az SZDSZ pedig arra, hogy behozza az ellenfelét. A bukmékerek per pillanat az MDF-nek adnak nagyobb esélyt. A többi párt - akik bejutottak az ország házába — pedig már nyertek, ha szerényebben is, mint a két élen futó. Hétfőn — azaz ma — délelőtt 10 órakor Antall József és az MDF tart sajtótájékoztatót, 12 órakor az SZDSZ vezetői értékelik a hétvége történéseit. S ezzel remélhetőleg megnyugszanak a kedélyek is: a döntést minden pártnak tisztelőié kell. Egyébként a BM Művelődési Házban - ahol a választási sajtóközpont otthonra lelt - a feljáróval szembeni beugróban Ernest Hamingway bronz mellszobra áll. Az asszociáció kézenfekvő: kifáradt már a hal is, a halász is, s a rozoga, elnyűtt bárka a kikötő felé tart... Az ország hajója is horgonyt vet rövidesen, bár még néhány mérkőzés hátra van. Most következik a pártok egyezkedése, az azt követő kormányalakítás . . . Csak ne jöjjenek a cápák, legalább a nagy hal csontváza maradjon ... Mindenesetre gratulálunk a győzteseknek - a hét baranyainak - kívánva jó szelet... Kozma Ferenc vos): „Esélyeim jelentősen csökkentek azzal, hogy az SZDSZ vetélytársamat támogatja. Sok minden múlik azon, hogy hányon és kik jönnek el szavazni, elméletileg nem tartom lehetetlennek, hogy nyerjek, de pillanatnyilag úgy ér. zem, hogy a Ferinek nagyobbak az esélyei .. ." Dr, Wekler Ferenc (tanácselnök): „Az első forduló alapján úgy gondolom, vannak esélyeim. Sok függ attól, kik mennék el szavazni, ha azok, akik két hete voksoltak, most 'is jönnek, akkor nyerhetek. Nekem az lenne jó, ha minél többen részt vennének a mai eseményen. (bozsik) Á sajtó- központban A parlamenti választások első fordulójának idején tapasztalt nyüzsgéssel és kavalkád- dal összehasonlítva a második forduló napján „egy esős vasárnap délután” eseménytelen nyugalmát árasztotta a Belügyminisztérium Zrínyi utcai Művelődési Házában berendezett nemzetközi sajtóközpont. Két héttel ezelőtt jóval több mint ezer újságíró akkreditáltatta magát - most mindössze 319, Egyrészük már az első fordulón is itt volt, jó néhányon azonban csak most jöttek Budapestre, hogy útjukat összekössék a hétfőn Pozsonyban tartandó közép-európai csúcstalálkozó tudósításával. Az érdeklődő sajtosok között minden kontinens és minden éqöv megtalálható - Izlandiéi Guineáig. Az akkreditált tudósítók túlnyomó többsége azonban a nap folyamán és a kora esti órákban távol volt az infár- mációs központtól, hiszen az első forduló tapasztalatai alapján nagy valószínűséggel megjósolható: hétfőig itt semmi érdemi tájékoztatás nem lesz. I# H I■ ■ I« I Köszönjük A Pécs 3-as számú országgyűlési választói kerülethez tartozó szavazókörökben és a választási kerületbein, mindkét fordulóban tevékenykedett állampolgároknak köszöne- tünket fejezzük ki. Külön köszönjük a különböző pártok képviselőinek tevékenységét, akik bizottságokban tevékeny- kedésük alatt, párt hovatartozásukat félretéve az 1989. évi XXXIV. Törvény, valamint az etikai kódex szerint működtek közre a választások tisztaságáért. Köszönjük a tanácsi apparátus segítségét, akik közel kétszer 48 órás, folyamatos munkavégzésükkel segítették munkáinkat, biztosítva, hogy Pécsről Budapestre az országos választási elnökséghez az előírt határidőre megérkeztek a hiteles adatok. Szabó Ferenc, Pécs, 3. számú választó- kerület választási'bizottság titkára Á fővárosban Budapest 32 választókerületének többségében vasárnap 18 órakor lezárták a szavazó urnákat, s megkezdődött a voksok összesítése. A fővárosi választási munkacsoport tájékoztatása szerint a választásra jogosult budapestiek 25 százaléka már délig leadta mandátumát, vagyis addigra megvolt az eredményességhez szükséges arány. Mosonyi Gáborné dr., a fővárosi választási munkacsoport tagja az MTI-nek elmondta: a 16 órai jelzések szerint a legkisebb részvételi arányt - 35,8 százalékot — a XXI. kerület 30-as választókerületéből jelentették, míg az ideig legtöbben - 59 százalék - az 1. kerület 1. számú választó- kerületében voksoltak. A délutáni adat szerint a választás második fordulójában a szavazásra jogosult budapestiek 42-46 százaléka járult a szavazóurnákhoz.------------------ «-----------------La pzártakor érkezett Nem hivatalos végeredmény A tanács pécsi választási bizottságának, a Szabad Demokraták Szövetsége és az MSZP megyei szervezeteinek segítségével megismertetik olvasóinkat az összes jegyzőkönyv első kontrollja utáni összegzés eredményeivel. Első választókerület (Pécs): érvényes szavazatok száma 21 164. Országgyűlési képviselő: dr. Andrásfalvy Bertalan (MDF) 9290 szavazat. 2. Dr. Varga Levente (SZDSZ) 7761. 3. Galbáts András (FKgP) 4113. Második választókerület (Pécs): érvényes szavazatok száma 23 778. Országgyűlési képviselő: Papp András (MDF), 10 922 szavazat. 2. Getto József (SZDSZ) 9209. 3. Szili Katalin (MSZP) 3647. Harmadik választókerület (Pécs): érvényes szavazatok száma 20 903. Országgyűlési képviselő: Bretter Zoltán (SZDSZ), 10 344. 2. Mednyánszky Sándor (MDF) 7557. 3. Dr. Vonyó József (MSZP) 3002. Negyedik választókerület (Komló — részeredmény): országgyűlési képviselő: Hoppá József (MDF). ötödik választókerület (Mohács - nem hivatalos végeredmény): országqyűlési képviselő: dr. Wekler Ferenc (a Szövetség a Faluért, a Vidékért, az Agrárszövetség közös jelöltje, akit az SZDSZ is támogatott) 15 394 szavazat. 2. Dr. Bíró Ferenc (MDF) 11 509. Hatodik választókerület (Siklós — részeredmény): országgyűlési képviselő: Nagy Ferenc (FKgP). Hetedik választókerület (Szigetvár — nem hivatalos végeredmény) : országgyűlési képviselő: Kapronczay József (MDF) 5123 szavazat. 2. Dr. Molvay László (SZDSZ) 4570. 3. Szomor Ferenc (FKgP) 4116. Megyénkből hét országgyűlési képviselő jut a parlamentbe az egyéni választókerületekből. A nem hivatalos adatok pontos részletei, valamint az országgyűlési képviselői helyek megoszlásáét holnapi lapunkban közöljük. Bozsik L. Bíborosi voks Az esztergomi Tanítóképző Főiskolában berendezett választón körzetben adta le szavazatát Paskai László biboros- primás, esztergomi érsek. Az MTI és a 24 óra című megyei napilap munkatársának kérdésére elmondotta: — Azzal a gondolattal jöttem ide, hogy a mai szavazás véglegesíti azt a folyamatot, amely hosszabb ideje elindult Magyarországon, s amely meghozza a demokráciát is a magyar népnek. Bízom abban, hogy gazdaságilag éppúgy, mint erkölcsben jobb és szebb országot teremt ez a szavazás.