Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-04 / 2. szám
A Magyar Demokrata Fórum Európa felé tekint Az ország legerősebb pártja nyugodt kormányzást és konstruktív ellenzéket kíván A Magyar Demokrata Fórum köszöni a választók bizalmát és egyéni képviselő- jelöltjeire adott szavazatokat. Az országos listán elért helyünk megerősítette bennünk azt a tudatot, hogy amit Lakitelken elkezdtünk és folyamatosan az eltelt másfél év alatt felépítettünk, helyes út volt. Az MDF az elmúlt időszakban számos olyan politikai kérdésben volt kezdeményező országosan és iBaranya megyében is, amely egyértelművé tehette mindenki számára, hogy nemcsak a szónokló pártok közé tartozik. Baranya megyében az MDF mint elsőként alakult ellenzéki párt segítette más pártok működésének beindulását, felhívta a közvélemény figyelmét számos, a közélet tisztaságát sértő cselekedetre, közalkalmazottak visszaéléseire és tevékeny szerepet vállalt a pártállam lebontásának helyi folyamataiban. Emlékezetes, máraus 15-5 ünnepséget és 1989. október 23-án az 1956-os emlékmű avatását szerveztük, ahol a város kinyilvánította a diktatúra iránt érzett ellenszenvét. Egy párt értékét azonban nemcsak ezek a cselekedetek határozzák meg, hanem az, hogy képes-e arra a feladatára a megye, a városok és a falvak életében, amelyet egy politikai pártnak kell betölteni. Az MDF megyei szinten kidolgozta gazdasági programját, a gazdasági és társadalmi élet számos területét felölelő szakértőkből álló munka- csoportokat hozott létre, amelyek képesek lesznek az országos programjainkban meghatározott irányelvek szerint a helyi feladatok kitűzésére is. Az ország népe március 25-én kinyilvánította akaratát. A szélsőbal, a választási pártok, a független jelöltek, a hatalmukat átmenteni igyekvő szervezetek látványosan megbuktak, háttérbe szorultak. Az április 8-i újabb megmérettetés talán mégis fontosabb lesz, mert itt foq eldőlni az, hogy a jelenleg országosan vezető Magyar Demokrata Fórum megszerzi-e a nyugodt kormányzás feltételeként nélkülözhetetlen parlamenti többséget. Ezért szükséges, ha önök velünk együtt valóban azt szeretnék, hogy egy erős, keresztény-nemzeti centrum kormányozzon, szavazzanak egyéni jelöltjeinknek is bizalmat. Az MDF-KisgazdaKereszténydemokrata választási szövetség később mint lehetséges pártkoalició képes lesz arra, hogy a Nyu- gat-Európában bevált kereszténydemokrata-konzervatív irányvonalával kivezesse az országot jelenlegi válságos helyzetéből. Az MDF olyan nyugodt politikai erő, amely nemcsak a jelenlegi válság feloldására képes, hanem élvezi ebben a ma jelenleg Nyugat- Európában kormányzó kereszténydemokrata pártok cselekvő támogatását is. Elnökünk, Antall József a jelenlegi ellenzéki politikusok között olyan nyugodt, határozott egyéniség, akit tisztel és elismer számos nyugateurópai és tengerentúli kormányfő, akik azt is kifejezésre juttatták, hogy személyében az ország lehetséges új kormányfőjét látják. Az MDF nem a pártok egymás közti harcára kívánja helyezni a súlyt, hanem olyan kormányzást szeretne, ahol nem a hatalomért marakodik a két legerősebb párt, hanem ahol az egyik konstruktiv ellenzékként működik. Magyarország már egyszer csődbe jutott az elmúlt évtizedek során az ellenzék hiánya miatt. Ez a veszély ismét fennállhatna a sokak által óhajtott MDF- SZDSZ koalíciója esetén. Az MDF éppen ezért igyekszik ezt a kinos koalíciót elkerülni, de erre csak úgy képes, ha választóitól megkapja azt a megkülönböztetett figyelmet — a parlamenti többséghez szükséges szavazatokat —, amely lehetővé teszi az erős kormány és erős ellenzék létrejöttét Magyarországon. A választóknak kell azonban eldönteni, hogy mit támogatnak. Egy Európában kevésbé elfogadott liberális, az egyén maximális szabadságát, korlátlan piacgazdaságot hirdető eszmerendszert vagy pedig az egész társadalom érdekét szem előtt tartó keresztény-emberi és nemzeti hagyományokat értéknek tekintő szociális piac- gazdaságot óhajtó politikai pártot, amely az európai demokráciákban általánosan elfogadott vezető politikai irányzat. Erről győzhettek meg bennünket a legutóbbi keletnémet parlamenti választások eredményei is. Az ország, gyermekeink- unokáinlk jövője az önök kezében van. Válasszanak! Búcsú és folytatás Gazdaszemléletet a társadalomban! A FIDESZ képviselőjelöltjei [közül a második fordulóban az SZDSZ-szel közösen állított dr. Heindl Péter maradt állva a siklósi választókerületben. Neki az erősebb vetélytársa a kisgazdák idősebb generációjához tartozó politikus lesz. Vasárnap azonban nemcsak az idősebb és a fiatalabb politikus nemzedék fog megmérkőzni egymással, legalább ilyen éles vízválasztó köztük a földkérdésben elfoglalt álláspontjuk. Heindl Péter kampányában az utolsó héten a legnagyobb hangsúlyt arra fektetjük, hogy bebizonyítsák: ezen, a kisgazdáik számára otthonos helyen is rendkívül felikészült, koncepciója kidolgozott, kiforrott és jól illeszkedik a többi fontos társadalmi és gazdasági problémára az őt indító -pártok által javasolt gyógymódhoz. A döntés most már a választópolgárok kezében van. * A választások első fordulója után a FIDESZ iháza táján csendesedett a csatazaj. Bár egyéni jelöltjeink közül leg„Nem azért romboltuk I« Jalta kSmtkazményeit, hegy most Szara}« vő bon találjuk magunkat." (Zbygniew Braazinsky) Az SZDSZ választás előtti utolsó felihívásában, melyhez teret most már a Springer Kiadó által esélyegyenlőbbé tett Új -Dunántúli Napló biztosít számunkra, -nem akarunk a programismertetés unalmába fulladni. Nem tartják életbevágónak legrészletesebb elképzeléseink ismételgetését azért sem, mert a választási eredmények azt mutatják, hogy Baranya lakossága ismeri -programunkat, és megbízik benne. E bizalom jeleként arra hívják választóinkat, hogy a második fordulóban is tartsanak ki -mellettünk. Akik pedig eddig nem szavaztak a szabad demokratákra, azokat kérjük, fontolják -meg az első alább -még egyet a második fordulóba vártunk, a megyei ■listánkra kapott szavazatókkal együtt az eredménnyel összességében elégedettek vagyunk. Most, hogy egy kicsit kevesebb a nyüzsgés, meg kell kezdenünk a számvetést, hiszen egy szakasz kétségtelenül lezárult szervezetünk életében. Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy a FIDESZ az országban elsőiként deklaráltan ellenzéki mozgalom ként, a liberalizmus, a polgári demokrácia és a piacgazdaság értékeit zászlajára tűzve a politikai porondra lépett, parlamenti képviselettel rendelkező párttá -vált. Mi következik ezután? Mit őrizzünk meg és mit hagyjunk magunk mögött? Vajon a fiúknak le kell vágatni a szokásukat, a hajukat, jól vasalt öltönyt kel-l húzniuk és nem állhatnak többé a zsebre dugott kéz lezsersé- gével a nyilvánosság elé? Vajon a lányok bedaueroltatják a hajúkat, és ezentúl csak elegáns kiskosztümökben mutatkozhatnak? Én azt hiszem, a választópolgároktól ahhoz kapválasztási forduló következményeit és a közelmúlt néhány eseményét. Ezek lényege, hogy az annak idején győztes kis- -koailíciöból, számottevő párterőként csak a FIDESZ vál-lal - jo és vállalhatja a következetes, megalkuvásmentes jövőépítést. [Mi, szabad demokraták és 'Baranyáiban a ml jelöltjeinket támogató FIDESZ, illetve azok, akik ránk szavaznak, arra vállalkozunk, hogy a lehető legrövidebb időn beiül, a lehető legegyenletesebb úton megpróbáljuk megteremteni az európai, független Magyarországot. Minden európai, humanista hagyománynak, jólétet biztosító gazdasági tevékenységnek, minden kultúrának helyet kelil találnunk, kínálnunk ebben az országiban. Egyetlen érték se legyen kizárólagos. A szabadság - az tunk bizalmat, hogy olyanok ma-rad-junlk, amilyenek voltunk, természetesen nemcsak és -nem elsősorban a külsőségekben, hanem főként politikai irányvonalunkban. Változni egyelőre a környezetünk fog, és ezeknek a változásoknak a tükrében látszunk majd mi is talán másnak.-Most mégis búcsúzunk a korábban létében -is fenyegetett ellenzék szerepétől, egy „sóha-viszantHnem-1átósrá"-lt intünk a kommunizmus kísérteiének, hogy hagyja el immár végleg Európát, búcsúzunk az orosz ta-nkóktól, akiket Nagy egyéné és a közösségeké, a gazdaságé és a kultúráé — ezt jelenti számunkra. Csak a szabadság teljességével kiegészülve tudunk elképzelni bármely értéket, hagyományt — ami egyszerűen azt -jelenti, hogy a másik egyénnek és közösségnek is biztosítva legyenek jogai. Politikai és gazdasági, szociális és kulturális jogai. Kormányban vagy ellenzékben, mi szabad demokraták hűek leszűrik ezekhez a vállalásainkhoz. _ Támogassanak bennünket: tudjuk együtt, merjük — tegyük együtt. Döntsön a piac Választásokon vállalati gazdasági kérdéseket nem ildomos -pártpolitikai célokra felImréék temetésén ml kezdtünk el kitessékel ni az országiból, és valószínűleg egyénenként is elköszönünk valamennyien -néhány illúziótól. Ami vár ránk, már látszólag egyszerű: a parlamentbe került társainkon keresztül minél többet megvalósítani programunkból, mindannyiunk megelégedésére. S közben vetünk egy-egy pillantást a hátunk -mögé, hogy jönnek-e már a -még fiatalabbak, akik nyugodtan a szemünkbe nézve sorolják mit, miikor, hol rontottunk el. Németh Zsolt - FIDESZ használni, különösen akkor, ha egy vállalat sorsát, az ott dolgozó emberek sorsát avatjuk politikai döntés tárgyává. A közelmúltban dr. András- lalvy Bertalan bírósággal mondatta ki azt, hogy a MÉV vezetői kolla'boránsok. Széles Gábor, az MDF szakértője az elmúlt héten nyilatkozott a MÉV-ről, és elmondta, hogy a vállalatot nem kell bezárni. Érvelése pontosan -megegyezik a MÉV vezetőinek mai álláspontjával, de ez nem is csoda, hiszen azt tőlük hallotta. Az SZDSZ komolyan gondolja, hogy a gazdaságiból vonuljon ki a politika. Az nem lehet cél, hogy csak kicserélődjön. Az SZDSZ komolyan gondolja, hogy a műszaki-gazdasági kérdések ne politikusok asztalainál délijerreik el. (eszdéesz) A -múlt sokakat nyomaszt, -minket doppingol! Mi olyan személyiségek nyomdokain járunk, mint a bissei Nagy Ferenc, egykori m-iniszterel-nök, a meosekaljai Kovács Béla, pártunk volt főtitkára, földművelésügyi miniszter, a bakonyái Vörös Vince, az élő történelem, aki ma pártunk országos elnöke! Baranyában nagy hagyománya volt, s reméljük, jövője is lesz - városokban és falvakban egyaránt — a Kisgazdapártnak! Ez az egyetlen olyan párt, amely valóban alel-ról építkezik, kisemberek- iből áll! Programunk nekik, értük szól! A két nagy rivális -párt valóban Vitatkozhat azon, -hogy melyiknek hány volt 'MSZMP-s tagja van. A Kisgazdapártot — hála Istennek- elkerülték a szép számmal gyorsan váltani tudók, a köpönyegforgatók! Nekünk nem rájuk van szükségünk, hanem a kisemberekre. Ezért választottuk képviselőjelöltjeinket Baranyában és az ország más megyéiben is közülük. Ily módon is bizonyítani kívánjuk, hogy a 'Kisgazdapárt valóban az ő méltóságukért küzd. Az új Magyarország politikai palettája egyre színesedik. Az egyik legélénkebb színfoltja a -Kisgazdapárt lesz! Mint történelmi párt, az -újrakezdés után átesett a szinte törvényszerű gyermekbetegségeken. Gyorsan túljutott rajtuk, s -mára a legtöbb taggal, a legnagyobb szervezetekkel rendelkező párt lett, egyre több fiatallal. Ez a tendencia az elkövetkezendő időszakban- minden bizonnyal a vezetésben is - folytatódik. A múltban biztos alapja, erős támasza volt a -Kisgazda- pártnak a falun élő, gazdálkodó parasztság, a kisvárosok iparos, kereskedő és értelmiségi rétege. Ma is valljuk, hogy a Kisgazdapárt gyűjfő- párt! Sorainkban egyaránt vannak gazdálkodók, iparosok, kereskedők, egyetemi tanárok. 'Programunk a többi ellenzéki párttal néhány területen megegyezik. Kisebb-nagyobb eltérés a föídprogram megítéléIsmeretes, Hogy az egyéni választókörzetek többségében, így Baranyában valamennyi helyen, meg kell ismételni a választást, hiszen az adott körzetekben több jelölt közül végül is egyik sem kapta meg az érvényes szavazatok felét. Tudhatjuk azt is, hogy — az esetleges visszalépésektől eltekintve — mind a hét baranyai választókörzetben háromhárom jelölt „maradt talpon”. Közülük kerül ki az adott térség országgyűlési képviselője abban az esetben, ha az ott élők legalább 25 százaléka elmegy szavazni vasárnap. A szavazóhelyiségek ugyanott lesznek, mint két hete és ugyanúgy reggel hattól este hatig lesznek nyitva. Indokolt esetekben este nyolc óráig várják a választópolgárokat. A választópolgárok nem kapnak újabb értesítést, hiszen nem készül új nyilvántartás sem. így mindenki személyi igazolványának felmutatásával járulhat az urnákhoz. Igazolással csak az szavazhat, akinek az állandó lakhelye és az ideiglenes tartózkodási helye azonos egyéni választókörzetben van. Tehát, ha seben van köztürik. Az az álláspontunk, -hogy a magán- tulajdon szentségét hirdetve, nem 'lehet kikerülni a földtulajdon rendezését sem! Solton kérdezik, hogy ha gaz. dáíkodni szeretnének, van-e, lesz-e -hozzá elég lendítőerő, korikrét segítség? A mi programunk nemcsak jogokat ákar biztosítani, hanem támogatást is! Hosszú lejáratú, a-locsony 'kamatozású állami hitelhez kívánjuk juttatni a gazdálkodni, vállalkozni a'karólcatf Szakmai továbbképzéseket akarunk szervezni -itthon- "és-'Nyugat- -Európában! A gépek, berendezések, eszközök megszerzésének támogatására már létrejött a Hangya Szövetkezeti Rt., i'lletve -más kereskedelmi cégek lis hasonló tevékenységet kezdeményeznek. Az értékesítés és a feldolgozás mo- nopóliumaindk fellazítása, megszüntetése után valóban lesz lehetőségük a gazdálkodóknak, a válialkozókna-k, s az 5 munkájuk elsődleges célja a fogyasztók igényeinek kielégítése. Bár most egy gazdasági káoszban létezünk, a Kisgazdapárt vallja és hirdeti, hogy □ magyar nép meg tud birkózni az előtte álló feladatokkal, csők bízzák rá! Ha mindenki a jó gazda szemléletével dolgozik, függetlenül attól', hogy hol él és mi a munkája, akkor az egész társadalmat áthatja és átformálja ez a közelítés. Minél előbb, annál hamarabb láthatjuk, ta- paszafhatju'k majd az eredményeit. A Kisgazdapárt vezetésével 3 év a'latt sikerült az országot 1945 után kihúzni a 'kátyúból. Ha a mostani koalíciónak részese lesz a Kisgazdapárt, akkor a józan paraszti eszünk szerint - a kisemberek érdekeit messzemenően figyelembe véve — támogatjuk a nemzeti újjáéledést, a nemzeti egységet. Ezért reméljük, hogy minél több -kisgazdapárti1 képviselő kerül a parlamentbe. Novreczky János Független Kisgazda-, valaki vasárnap elutazik, nem lesz körzetében, nem adhatja le voksát. Ha azonos választó- körzetben marad, szombaton délutánig kérhet igazolást a lakhelyéhez tartozó helyi tanácsnál. Még néhány praktikus tanács: a listás szavazás nem ismétlődik meg, csak az egyéni választókörzetben induló jelöltekre szavazhatunk vasárnap. A választás második fordulójában új szavazólap készül, Budapesten, az Állami Nyomdában. Csak az a szavazólap lesz érvényes, ahol egy jelölt neve mellett szerepel jelzés. A honvédség és a határőrség lehetőség szerint valamennyi sorkatonának megadja a lehetőséget arra, hogy vasárnap állandó lakhelyére eljusson, és ott szavazhasson. A szavazatokat újra számítógépes módszerrel összesítik. Várhatóan hétfőn ~ kiderülhet, hogy az egyéni választókerületekből kik kerültek be a parlamentbe országgyűlési képviselőként. Múlt vasárnap megyénkben 202 ezer 362 érvényes szavazat volt, reméljük, most sem lesz kevesebb ... (bozsik) FelHiuas Az első fordulóból tovább nem jutott FIDESZ-jelöltek megköszönik a kapott támogatást és felkérik a választó- polgárokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az április 8-i választásokon, s voksaikat a 2. választókerületben Getto Józsefre, a 3. vk.-ban Bretter Zoltánra és a 4. vk.-ban Fekete Gedeonra, a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjeire adják. FIDESZ Baranya megyei választmánya Győzzünk - együtt! Föld'mun'kás- és Polgári Párt Nem fesz külön értesítés Újra választhatunk Vasárnap: második forduló