Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-04 / 2. szám
Nem földosztásról won szol „Föld nélkül" kisgazda-szemmel Rólunk — gazdaszemlélettel Hát akkor mi? A választás előtti napon, március 24-én a Dunántúli Naplóban megjelent „Föld nélkül" című írásra a Független Kisgazda Párt oldaláról szeretnék reagálni — kényszerítve érezve magam, hogy az ott szereplő megtévesztő információk ne árnyékolhassák be az FKgP tiszta, a falu, a vidék és lakói gazdagodását célzó programját. Magához a cikk megjelentetéséhez csak annyit: március 23-án éjfélig lehetett közölni belpolitikai, a választásokhoz kötődő írásokat. Az említett riport sérti a Független Kisgazda Pártot és földprogramlját félreértelmezi sajnos, nem első ízben és most sem objektív okkal. Jobbról, de főleg balról különféle szövetségek és koalíciók az 1947-es állapotokat bírálják. Az 1945-ik évi földosztást 1947. december 31-ig kellett befejezni és telekköny- vezni — ez történelmi tény. Mi a dátumot így értelmezzük! Tehát ha valakinek ezekben az említett években földtulajdona volt, s azt 1946-ban - például a németajkúak kitelepítésekor — törvénytelenül elvették, az természetesen programunk szerint tulajdonjoggal rendelkezik. Az 1947-es dátumot különben sem lehet mereven értelmezni, hiszen országos rálátásban eltéréseket tapasztalhattunk más-más vidékek között. 1945-1947. között közel 650 000 nincstelen, szegény- és kisparaszt kapott földet, így szinte valamennyi falun és vidéken élő földhöz jutott. A 'Független Kisgazda Párt ma nem földosztásról, hanem a föld tulajdonjogának visszaadásáról beszél — ez nagyon lényeges különbség! Aki föld- tulajdonnal rendelkezett, s most majd programunk szerint azt visszakapja, eldöntheti, hogy: 1. saját maga műveli, Az első választási fordulón a magyar nemzet tanúbizonyságot tett politikai érettségéről. A szavazás csendes, méltóságteljes nyugalma egyértelműen példázta, Ihogy Magyar- országon a változások továbbra is egy tósadalmilag megérett folyamat részeként történnék. A késői Kádár-korszak közvéleményt manipuláló propagandájának volt egy szlogenje, amit csaknem elhittünk magunkról, ti., hogy Magyarországnak nincsenek demokratikus 'hagyományai. Már akkor, amikor először találkoztam ezzel a 'kijelentéssel, végigpásztáztam gondolatban a magyar történelemféj- lődést, s megállapítottam, hogy nem igaz az állítás. A polgári féjlődés lehetőségének felmerülésétől kezdve jelien van politikai gondolkodásunkban a demokratikus alternatíva, s időszakonként meghatározó elemévé is válik a történéseknek. Kezdve a reformországgyűlésektől a 48-as — 1918-as forradalmakon át a 30-as évek közepének szellemi és politikai műhelyein keresztül az 1944—47-es politikai berendezkedésig. Az más kérdés, hogy a 'leül- és 'belpolitikai erőviszonyok függvényében ezék a törekvések milyen arányban és mennyi ideig 'képesek érvényesülni. 'De a (hagyományoknak — így a megszerzett és elraktározott politikai tapasztalatoknak is — éppen az a jellegzetessége, hogy rögzítenék bizonyos viselkedési formákat, melyek egy-egy új szituáció esetén előhívhatók s működésbe hozhatók. Ezért nem lehet lebecsülni azokat a rövid 2. továbra is a mezőgazda- sági nagyüzemben hagyja, de tisztességes 'bérleti díjért, vagy másnak adja bérbe, 3. eladja. Ez persze, az egyik napról a másikra nem fejeződhet be, ehhez idő kell. A földpiac helyreállítása azonban csak a tulajdonjog visszaadásával lehetséges - nem kell ezt külön magyarázni! —, előnye pedig könnyen átlátható: a földmagántulajdon, a gazdaszemlélet igényt szül a rendre, kisugárzik az élelmiszertermelés teljes vertikumára, jó irányba hat a szolgáltatásokra, végső soron az országot és minden polgárát gazdagítja. És mivel nem csak a kisgazdák, hanem szinte valamenyi párt a piacgazdaságot hirdeti, ebbe természetszerűleg a földpiac is beletartozik, mellékesen kezelni lehetetlen! A 'Független Kisgazda Párt ebben is hű marad korábbi álláspontjához, s bármilyen kialakuló koalícióban szilárdan ragaszkodik meghirdetett földprogramjához. A „Föld nélkül” című riportban szereplő palo- tabozsoki polgárokat is szeretnénk megnyugtatni — és természetesen a többi, vidéken, falun élő embert is —: programunk szerint tulajdonjoggal bírnak, a föld övék lesz! Azok pedig, akik nem rendelkeztek földdel az erőszakos tsz-szer- vezés előtt,' ám most gazdálkodni szeretnének — legyenek minél többen! —, programunkban megtalálják a választ: mivel a MÉM adatai szerint a termőföld mintegy 26—28 százalékának semmiféle örököse nincsen, ezek a területek programunk szerint a falusi vagy városi önkormányzatok tulajdonába kerülnek, s ezekből a gazdálkodni vágyók bérelhetnek, később megvásárolhatják, periódusokat vagy elvetélt törekvéseket, melyek fel-fel bukkannak a politikai küzdelmek során. Nem mindegy ugyanis, hogy egy ország lakossága először találja szembe magát egy szituációval, vagy már vannak tapasztalatai a felmerülő konfliktus demokratikus kezelési módjában. Jól példázza ezt a 'közelmúlt magyarországi és romániai eseménysora. Romániában, ahol a nemzetiségi kérdés megoldásában eddig még nem igazán tapasztaltak demokratikus eljárásmódokat,, a tömegek egyszerűen nem hisznek abban, hogy ezt a kérdést tárgyalásos, kiegyezése s alapon is meg lehet oldani, s létrejöhet egy minimális komp rom issrum, mely mindkét fél számára elfogadható. A vasárnapi magyarországi szavazás azt mutatja, bogy nálunk az állampolgárok zöme 'hisz a demokrácia konfliktus- megoldó képességében, a saját erejében. 'Hitet tettek emellett azzal, 'hogy magas volt a választásokon való részvétel aránya, s azzal is, hogy világosan meghatározták milyen irányú társadalmi változást alkarnak. Ami már ma biztos iMi az, ami 'biztosan leszűrhető az első forduló után? A választások előtti párt- kavalkád sokakban azt a fés ily módon válhatnak tulajdonossá. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy a földtulajdon körüli vitát szívesen használ- ták(ják) fel a nemzetiségiek megosztására, s ennek érdekében a kisgazdák programját támadják. Ez felfogásunk szerint nem etikus, s mégis tapasztaltunk olyan szélsőséges megnyilvánulást a választási kampány során, amely csaknem tettlegességhez vezetett... Ügy véljük, hogy az a képviselőjelölt, aki saját karrierje érdekében ilyen eszközöktől sem riad vissza - habozás nélkül félreinformálja a jobb jövőt remélő, s ezért érzelmeiben feldúlt polgárokat —, csakhogy bekerüljön a parlamentbe, aligha mondhatja magát a nép képviselőjének! Ugyancsak szomorúan tapasztaltuk, hogy a kampány során nem igyekeztek tompítani a falu, a vidék megosztottságát — aminek kárát végül is az itt élők szenvedhetik meg. 'Mi, a Független Kisgazda 'Párt a múltban és a jelenben is a falusi, a vidéki ember szolgálatát, érdekei védelmét vállaltuk, s ebben nem motivál bennünket a hatalom- váqy, nem befolyásol bennünket, hogy ennek révén „a hatalom kupolacsarnokában" jut-e és milyen hely a pártunknak. Kötelességemnek éreztem mindezt elmondani, részben reagálni egy megtévesztő információkat tartalmazó cikkre, részben jelezni a választópol- aároknak. hoav pártunk felfogása szerint az elsőrendű feladatunk tisztán politizálni és cselekedni, s ha azt szeretnénk. hoay a aazdaszemlélet ráirányítsa a portókat, gazdaszemlélettel kell nekünk is az orszáa dolqaihoz és jövőiéhez viszonyulni. Novreczky János Független Kisgazda Párt Baranya Megyei Szervezete ■leimet keltette, hogy teljes politikai anarchia alakul ki 'Magyarországon. 'Ezzel szemben a szavazópolgárok állásfoglalása azt mutatja, hogy nemcsak a politikai ímedha- nizmus keretét 'határozták meg, 'hanem annak tartalmi vonásait is. A Parlamentbe bejutott hat párt teljesen egyetért abban, 'hogy a 'magántulajdonnak sokkal nagyóbb szerepet kell szánni a jövőben. (A reprivatizáció mértékéről és technikájáról természetesen már jelentős eltérések vannak a pártok között.) Abban is teljes az összhang, Ihogy a korábbi pártállam politikai és gazdasági struktúráját teljesen át kell alakítani. A pártok egyik csoportja ezen átalakításban a fő hangsúlyt a modernizációs folyamatra, az európai 'beintegrálódás mielőbbi megvalósítására teszi (FIDESZ, 'MSZP, SZDSZ), míg egy másik részük 'hangsúlyozottabban kíván számolni a magyar nemzeti hagyományokkal (FKgP, K'NDP, 'MDF). Magyarország tehát a magántulajdonra, az Európához való felzárkózásra és nemzeti értékeinek 'megtartására szavazott. iNem rossz indulási alap, s 'ha a második fordulóban megválasztásra kerülő képviselők ügyesen sáfárkodnak e tőkével, amit szavazóiktól kapták, igen nagy nyereséget hozhat. Kunszt Márta egyetemi adjunktus Olvasom nemrég a Magyar Nemzeti Kör felszólítását a város tanácselnökéhez: még a választás előtt tüntessék él a 'Lenin-szob- rot és a felszóbadulási emlékművet, az utóbbit így indokolva : „A »leiszabadulás- rál« csak annyit: a szovjet hadseregnek köszönhetően hazánk elveszítette a függetlenségét, s a fejlődés lehetőségét is". Most a héten olvasói levél nagyon okos okfejtését olvastam arról, hogy a felsza'badulási emlékművet át 'kellene keresztelni szdbadságszolborrá, tévén az ábrázolt figura, a görög mitológiai Niké, a 'szabadságeszmény megtestesítője. De a levélíró is „úgynevezett” felszabadulást említ azzal, hogy „nem igazán felszabadulás volt az, ami 1945-ben történt". Hát akkor mi? — kérdezem ismét. Sajnos, rövid az emlékezet, és úgy tűnik, a maradvány emlékképek még ösz- sze is keverednek, egyiket a másik alapiján ítéljük jneg. Mert — a 'levélíróval ellentétben, aki fent idézett állítását azzal igazolja, hogy azt „ma már sokan ki is merjük mondán/' - én most is azt mondom: maga a történés — felszabadulás volt, ami élesen különválasztandó mindattól, ami egy bűnös politika végrehajtásaképpen helyenként síinte a történéssel egyidő- Iben megkezdődött, s ami egész 'Magyarországra vonatkozóan 1948-ban, a „fordulat évében” teljesedett ki. A Magyar Nemzeti Kör állítása pedig (hogy ti. „a szovjet hadseregnek köszönhetően hazánk elveszítette a függetlenségét") szépen 'hangzik, s csupán egy baja van. 'Éspedig az, hogy <nem igaz. Vagy talán 1944. október 6-a és 1945. április 4-e között — amikor Ihazánk területe 'hadszíntér volt — 'Magyarország független ország volt? Sajnos, már 1944. március 19-e óta nem volt az. Hadd emlékeztessek: azon a napon szállta meg a náci Wehrmacht, az SS és a Gestapo (Magyarországot, hogy elejét vegye az országnak az esetleges kiválását a háborúiból. Azt követően kezdődött nálunk is a (holocaust, a zsidók módszeres kiirtása, azt követően szűnt meg a szövetségesék Ihazánk iránti addigi elnéző magatartása, és kezdődött meg a kegyetlen, éjjel-nappali légi 'háború Magyarország ellen, s ez a megszállás vezetett az október 15-i nyilas puccslhoz, az ezt követő öt és fél hó- inapos nyilas rámuralamlhoz, amiből a pécsiek álig hét hetet ismerhettek meg esu- ipáin, mert a szovjet csapatok — tetszik, nem tetszik ima — itt idejékorá.n véget vetettek ennek. 'De másutt, pl. Budapesten az ostrom imásfél hónapja alatt, és a (Dunántúl nagy részén bizony tombolt a terror, melynek a végét mindenki felszabadulásként élte meg. S ikinek-lkiinek vérfagyasztó emlékei maradíhattaik e korból. E sorok írójának például ama 5—10 éves zsid ógye re - Ikek iszonyú menete náluk alig idősebb fegyveres nyilas suhancok által kísérve talán a halálba, sfngödrök- ibe belel ődözött emberek, budapesti utcákon felakasztottak, felkoncoltak .. . Ennek az „úgynevezett” függetlenségnek az elveszítését 'kell ma számon kérni? 'Bizony, egy éven át ez a magyar haza még csak látszólag sem volt független, ez történelmi tény. Az „úgynevezett” felszabadulás ipediig? Nos, először Churchill kezdte alkalmazni a kifejezést, értve ez alatt azt, hogy a szövetséges hatalmak felszabadítják •Európa népeit a náei-faSisz- ta elnyomás, megszállás alól. 1944. március 19-e után e formula ránk nézve is érvényes lett, október 6- ától kezdve pedig, amikor a szovjet hadsereg átlépte a magyar határt, valóság is. Kemény csatáik dúltak e 'kurta fél esztendő alatt hazánk területén. lEmlékeztet- inék pl. a debreceni tankcsatára, amelynek eldőlte nyitotta meg az utat az ország szíve felé, annak a felszabadítása végett. A hét hétig tartó budapesti csata, az ostrom a második vi'lóg- ihábarú szflnte egyedülálló csatája volt. (Budapest volt az egyetlen európai főváros — nem tekintve Varsót, amely másként pusztult el, s Berlint, amelynek a bevételéért „mindössze” tíz napig tartott a csata —, amit a nádik keserves elszántsággal házról Iházra visszavonulva védtek, miközben a nyilasok a védtelen lakosságot, zsidókat és nem zsidókat irtották. A székes- fehérvári — balatoni — csata március 6-tól 23-ig dúlt, s ez volt a nádik utolsó nagy erőfeszítése az összeomlás előtt, amellyel pró- Ibálták mega'kadá'lyorni a szovjet csapatok előnyomulását, valamelyest elodázva az elkerülhetetlen véget. Vajon e 18 nap végét miiként élhették meg a szé- 'kesfehérváriak és a 'környékbeliek, akiket a rengeteg kilőtt tank látványa még ndgyon sokáig emlékeztette az átélt borzalmakra. iFel- szalbadulásnak-e, vagy az addigi nyilas „függetlenség" elveszítésének, az ország rabigábo dőlésének? A csatazaj elülte — ott és másutt a hazáiban — valójában a felszabadulást jelentette. És azért azt sem feledjük, hogy a magyarországi csata öt és fél 'hónapja alatt sok tízezer szovjet katona esett el, akiknek ugyanúgy nem volt más választásuk, mint a Donnál elpusztult magyar Ikataná k na k: az életüket a d - ni. A magyar katona hazája vélt érdekeiért harcolt és pusztult el, még ha 45 éven át ildomtalan volt is erről beszélni, s a szovjet katona is a szovjet hazájáért Ihar- colt. Itt, e földön is. Ilyen volt a háiború! Ez volt téhát az egyik dolog, a felszabadulás történelmi ténye, amit későbbi, elítélendő történések tükrében átértékelni történelmietlen cselekedet. De ami ettől, tehát a felsza- ibadulástól élesen különvá- Jasztamdó, annak éhhez már semmi köze nem volt. Mert bizony, összefogdos- ták az erwberéket — civil férfiakat és nőket —, (hogy évekig tartó málenki'j robotra hurcolják őket. Mert 'bizony, megnyomorították a hadifoglyokat — emlékezzünk csak: miiként jötték haza nyugatról, és miként 'keletről a hadifoglyok. Mert bizony, jött sok minden, ami — 1956-tal együtt! — egymásra halmozódva sékak szemében a felszabadulás tényét is gyűlöletessé tette. De azért legyünk (igazságosak! Maga a felszabadulás történése sem volt egyértelmű örömünnep mindenki számára. Nyilván más emlékéket őrzött 'róla az, akit kifosztottak, akit megerőszakoltak. Ezért lis mondhatjuk a megszállók — mert minden szépítgetés ellenére is az akkori hadi körülmények következtében egy ellenséges országot megszállók voltak a szovjetek — történelmi tévedésének, hogy első dolguk volt mindenütt felállíttatni a maguk emlékművét. Az emlékműállítást bizony jobb lett volna a mi belátásunkra bízni, nem törődve azzal, hogy egyidejűleg a magunk elesettjei- mék az emlékét is megörökítjük. Amiint sok mindent jobb lett volna ránk bízni azután is, ahogy véget érhetett volna a bálborút követő „kötelező” megszállás. De hát az importált rendszer lényegéből következett végső soron a proletárdiktatúra megteremtése is a lakosság — de értsük így: a magyar proletariátus — el lenére. Szóval: sokkal bonyolultabb ez az egész felszabadulás, semmint elintézhetnénk egy „úgynevezett” jelzővel. (Mert ha történelmünk 'bűnös eseményeként fogjuk fel — ihogy egyébét ne (mondjunk —, hazaárulókká tesszük azokat az ezreket, tízezreket, akik valami módon részt vettek az ország felszcbadításó'bain. Szeretnénk remélni, hogy erről Plncs szó. S (ha nincs, akkor természetesen maga a felszalbadulás sem lehet „úgynevezett”. Feltehetjük tehát a kérdést: szüntessük-e meg a történelmi tényt hordozó emlékműveket? Semmi esetre sem lenne ez szerencsés tett. Ha már vannak, fogjuk fel úgy, hogy azoknak állítanak emléket, akik !tt áldozták életüket, talán nem is gondolva arra, (hogy ez az áldozat egy nép felszabadításáért von. De sokkal okosabb és nagyvonalúbb lehetne, iha az eredeti jelentéstartalmukban megko- ipott emlékműveket új jelentéstartalommal ruháznánk fel. Például úgy, hogy megfosztanánk mindama jegyektől, amik egyértelműen szovjet e ml élein űvekké avatják, s tennénk a győzelem emlékműveivé, a 'háború — netán a háborúk — minden nemzetiségű áldozatainak az emlékműveivé. A pécsi emlékmű esetében — és természetesen másokéban is — elképzelhetőnek tartjuk, (hogy a falakon megörökítsük mindazon pécsiek nevét, akik katonaként és 'muirtkaszolgálatosként a (harctereken, s akik zsidóiként a 'haláltáboraliban veszítették az életüket. Hársfai István Az első forduló után Tanúbizonyság a politikai érettségről