Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-04 / 2. szám
uj Dunántúli napló 1990. április 4., szerda ÁPRILIS SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IZIDOR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél S.1I — nyugszik U.17 érakor A Hold kél 12.1« — nyugszik 2.57 érakor- Meghalt Vujicsics Dusán. ■Vujiostcs Dusán, a Magyarországi Szerb Ortodox Egyház nyugalmazott püspök vikáriusa életének 87., egyházi szolgálatának 62. évében elhunyt.- Baló György megválik tisztségétől. Baló György, a Tv2 igazgatója, a Magyar Televízió Választási Irodájának vezetője kedden bejelentette, hogy április 10-ével a Választási Iroda értelemszerűen megszűnik, s ő maga ugyanezen időponttól „nem tekinti magát a Tv2 igazgatójának". Emlékeztetett arra, hogy ezt a szándékát már februárban a Magyar Televízió elnökségének tudomására hozta. Baló György a Napzárta főszerkesztőjeként kívánja folytatni televízós munkáját.- Orosz nyelvi tanulmányi verseny. Nemrég rendezték meg városunkban a Puskin orosz nyelvi megyei tanulmányi versenyt, aíhol a szakközépiskoláik 1. kategóriájában Gál Bernadett, a .Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközép- iskola diákja, a 2. kategóriában Kóré Anita, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola tanulója, a gimnázium 1. kategóriájában Varga Ildikó, a 2. kategóriájában Ba- racsi Zsuzsanna, .mindketten a Nagy Lajos Gimnázium diákjai lettek a győzteseik.- Új darabbal, a Kórogyvá- ra, hírős vára című színművel rukkolt ki a Kisdobszai Színijátszó Kör. Az ősbemutató jól sikerült, április 7-től jugoszláviai magyar falvakban adják elő, így Kórogyon és Szent- lászlón a Horvátországi Magyarok Szövetsége meghívására.- Háromnapos ökumenikus evangeiizáció kezdődik április 5-én Pécsett, elsőként a Szabadság úti református templomban. 6-án a Bokor utcai baptista templom, 7-én a Fiús templom ad otthont a rendezvénynek. Kezdés mindegyik esetben 18 órakor és .mindegyik este Szarka Milkiós bioi lelkész végzi az evangelizációs szolgálatot. Időjárás Várható időjárás az ország területén szerda estig. Az éjszakai óráktól erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé lesz eső, helyenként záporeső. Az élénk délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik, a Dunántúlon időnként viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 6 és 11; szerdán napközben 8 és 13 fok között, keleten 15 fok körül alakul.- Jutalomműsor időseknek. Ingyen műsort adnak görcsö- nyi, keresztespusrtai, komlói szociális gondozottaknak a Bóbita Bábszínház művészei április 5-én 15 órakor a 'bábszínházban.- A hagyományos egyetemi kulturális napok rendezvénysorozatot április 9-től Pécsett isimét megrendezi a JPTiE TK Művészettudományi Intézetének Tanácsa. A négynapos esemény nyitása 9-én 15 órakor az Ifjúság útja 6-ban, az A/602-es teremben.- Ismét megrongáltak egy köztéri feszületet Pécsett, ezúttal a köztemető hátsó kapujának a közelében. A kő- és szobormaradványokat a városgondnokság elszállította a Szigeti tanyánál lévő „'kóbartk"- ba. A korábbi pusztítás a Megyeri Kertvárosban történt.- Környezetvédelmi céllal ezekben a napokban háromszáz fát telepítenek Nagymá- nyokon. Elsősorban borsot és nyírt ültetnek, amelyek jobban szűrik a szennyezett levegőt.- Húsvétra borsót akarnak szedni a dél-baranyai gazdák, főként a siklósi, a gyűdi és a kisbarsányi határban, ahol a korai fajták, mint például a Glória, erőteljesen virágoznak. Ezen a tájon általában május közepén szedik az új borsót.- Egy hónappal korábban, már március derekán visszatért néhány gálya és fecske Baranya megyébe. Gólyákat Sásdon, füsti fecskéket pedig Pécsett és Komlón Ifigyeitek meg.- A kora középkori magyar -orosz politikai kapcsolatok témájában védte meg maximális pontszámmal kandidátusi értekezését dr. Font Márta, a JPTE Történettudományi Intézetének egyetemi adjunktusa. A védés Budapesten, az MTA- székházban volt.- Második világháborús emlékműveket avattak Királyegyházán és Berkesden lakossági, tanácsi, egylházi és egyéb intézményi összefogással.- Ingyenes tavaszi lomtalanítás Szigetváron. A Városgazdálkodási Vállalat a porták elé kitett szemetet, törmeléket elszállítja. Az akció április 23-iig tart.- Újabb fizetőparkolót alakit ki a helyi tanács Orfűn, ezúttal a Kis-tó szomszédságában, ahol legalább száz autó férhet el. Nyitás a közeli hetekben. A Pécsi Kisgalériában április 29-ig tekinthető meg Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész rajzaiból rendezett tárlat A művész 1987-ben települt át Romániából, jelenleg a kecskeméti /’ajzfilmstúdió rendezője.----------------------- * ---------------------A PÉCSI SZÍNHÁZ VAJDASÁGI VENDÉGJÁTÉKA Sí 15-000 A Pécsi Nemzeti Színház társulata hétfőn este a vajdasági Kishegyesen vendégszerepeit. Az együttes Unger Pálma -(Fényes Szabolcs „Nem válunk" című zenés bohózatát mutatta be nagy közönségsikerrel. ♦ Tiszta lelkiismerettel Megdöbbenéssel értesültem arról, Hogy az Új Dunántúli Noplá helyet adott egy olyan rágalmazásnak, amelynek komoly kihatásai lehetnék. A tegnapi számban „Leütötték” címmel megjelent rövid írásban a kisgazdák nem átollanak szemen- sredett hazugságokkal rágalmazni, sőt még tanúkat is felvonultatnának, hogy bizonyítsák a valótlant, miszerint én is jelen voltam a zobákpusztai atrocitásnál. Tisztelt hosszúhetényi kisgazdák! Én is tanúkkal tudom bizonyítani azt, hogy az esetnél nem voltam jelen, így az eseményeket befolyásolni nem tudtam. Nagyon etlköl este! ennek érzem art a módszert, amellyel választási ellenfeleim megpróbálnák lejáratni. Azt hiszem, önmagukról állítanak lei bizonyítványt azok, <ákik esélyeiket ilyen eszközökkel akarják növelni. Hiszek a választópolgárok bölcsességében és a rágalmak ellenére bizakodva, tiszta lelkiismerettel várom a vasárnapi választásokat. Dr. Hoppá József, az MDF képviselőjelöltje 15-000 Hová tűnt az újvidéki tévéadó műsora Pécsett? - kérdezik Pécsett a kertvárosiak, akik eddig rendszeresen nézték a zömében magyar nyelvű adásokat. Helyette az RTL plusz német nyelvű programja tűnik fel a képernyőn, egyesek szerint két-három hete. A H/RGÉP antennaüzemében elmondták, hogy kikapcsolták a fenti jugoszláv műsort, mert úgyis rossz minőségű volt a vétel és helyette adták az RTL-i. A cserére már decemberben sor került. ♦ A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA RABLÓTÁMADÁS TATABANYÁN Március 24-án 23 ára (körül három álarcos férfi hatolt be Kurcz Jánosné 85 éves, egyedül élő özvegyasszony lábatlan!, Dózsa György utcai lakásaiba, és az alvó asszonyt brutális imádon bántalmazták. Az ismeretlen tettesek a lakást feldúlták, és mintegy 150 ezer forintot magúikhoz véve, a sérült asszonyt magára ihagyva elmenekültek. Az elkövetők személyéről eddig mindössze annyit sikerült megállapítani, hogy az egyik támadón feltehetően farmeröltöny volt, egy másik pedig szakállt viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információt tud adni, jelezze az esztergomi rendőrkapitányságon, vagy bármely rendőri szervnél. Egeszaegügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyel etek gyermek bel bet egek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt seHyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betesiek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kár- ház (Hl. sz. belgyógyászat). Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kárház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai KH. ... ,iii.tltAi.a..i i _i___i. X-1-J n apa, ps nai rozrvcM oozegex reive- tatét a Pszichra triói Klinika tátja •i. Swwinrti botosak ügyeleti altatása 17 árától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-oiT-gégú- ezet: Honréti Kártyáz. KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pác. ráta. felnőtt lakossága rétiére ear helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden ette 7 érátél Információk másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Tel.: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felöl) este 7 árától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-éLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 árától másnap reggel 7 óráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat Jogi« szociálpolitikai, munkaügyi, kertészeti tanácsadások kedd, szerda, pénteki napokon, 17—19 áráig hívható a 41-907-es telefonon. * Drog-telefonszolgálat: a pécsi drogközpont telefonügyelete a 32-600-os számon hívható szerdán és csütörtökön 15—18 óráig. A telefonszolgálat tanácsot ad minden feóbitászerfogyasztással kapcsolatos problémára. Közérdekű Áramszünet lesz április 2-6-ig, naponta 7—15 óráig Potacson, a Szentmiklós-, Forrás-, Makra-, Korsó-, Must-, Rizlimg-, Cseralja-dűlők- ben. Áramszünet lesz április 5-én és 6-án, naponta 8—15 óráig Pécs, Kocsis István u., Szondi Gy. u., Aknász u., Nemzetőr ti., Balassi B. u., Dobó I. u. által határolt területen. Áramszünet lesz április 6-án 815 áráig Pécsújhegyen, a Deák F. u., Arasz u.v Barázda u., Palahegy u.. Koksz u., Bor u. ál tol határolt területen; Homoktető, Bo- gádi u.. Cser-dűlő egész területén, a murami szőlőhegyen, Pécs- Somogy Bányatelepen, a Somogy ü., Széna u., Kőbánya u., Pernecker f. u. által határait területen, Rüdcer-c&nán és István-alcnón. Áramszünet lesz április 5-én 8— 15 óráig Pécs, Engels út, Kirav u., TofbUhin út, Frankel Leó u. által határolt területen. A Vásárcsarnok Felügyelősége a pécsi Felsőmalom utcai piacon április 9—14 óráig húsvéti kirakodóvásárt rendez, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. A vásár ideje alatt az alsó területen szünetel a vásározó kereskedők és kisiparosok által történő árusítás. Telefon: 24-313. Áramszünet lesz április 4-én 8- 15 óráig Pécs, Fürst S. u., Tol- buhin út, Szondi György u., Dobó István u., Búzavirág u., Balassi Bólint u. által határolt területen. Értesíti a városgondnokság a lakosságot, hogy a Perczel utcában út—járda és elektromos hálózat felújítási munkálatokat végeztet. Ezért 1990. április 9-tól lezárja az utca Széchenyi tér - Színház tér közötti szakaszát. A kivitelezés előreláthatóan május 15-ig fog tartani és 1 600 000 forintba fog kerülni. A pénzügyi fedezet az útfenntartás terhére biztosított. ÜL-05-07 Szabálytalan előzés. Tegnap — 5-án — 5.4« árakor Nogybarsány ás Beremend közötti útszakaszon Námeth József 41 áves gápkocsive- *••4. siklósi lakos, oi általa motelt ás a munkaadója tulajdonát káposő pótkocsis tehorgápkocsieal, szabálytalan elázó, közben elütötte a «ele szemben szabályosan étkező kerékpáros Pongrác. József 4« éves MAV-dolgozá, Siklós-nogyfalui lakost, aki súlyos sérülést szenvedett. TÖRTÉNELMI LOVASTÚRA Hagyományteremtő szándékkal lovastúra indult útnak kedden Jászjókóhalmáról az 1848-49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának színhelyeire a 'Budapesti Történelmi Lovasegyesület és a Széchenyi Társaság szervezésében. A lovastúra résztvevői a Jásziberény- Táplábicske-iNagykáta-Jsaszeg —Gödöllő—Vác útvonalon haladva április 8-ig végigjárják a magyar ‘nemzeti függetlenségért indított harc immár jelképesnek számító településeit, s leróják kegyeletüket az ottani emlékhelyeken. ♦- Tagtoborzót szervez április 17-én Pécsett, a Sörház utcai hangversenyteremben a Bárdos Lajos Társaság dél-dunántúli regionális szervezete, amely most csaknem száz tagot tömörít. Érdeklődés Perté- nyi József ügyvezető titkárnál a 16-306-os telefonon.- Megalakult a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriuma. Az alapítvány legfontosabb döntéshozó testületé ismert, sikeres vállalkozókból, szakemberekből és az érdekképviseletek által kijelölt személyekből áll.- Hazaérkezett a namibiai választásokat ellenőrző csoport Egyéves küldetése leteltével kedden hazaérkezett az a magyar csoport, amely a rvamí- biai választásokat előkészitő és felügyelő ENSZ rendőri egységben teljesített szolgálatot. ♦ ÁPRILIS 8-AN IS A CONTROLL KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL ÖSSZESÍTIK A SZAVAZATOKAT A választások második fordulójában, április 8-án is a Corrtfoll Elektronikai és Szá- mitástechn lkai Kisszövetkezet közreműködésével összesítik a szavazatokat. A Control! elnöke, Kelemen Géza az MTI munkatársának elmondta: a szövetkezet bízilk abban, hogy ezúttal semmilyen előre nem látható hiba nem akadályozza a gyors ínunkat, s a rendszert kezelő mintegy kétezer informatikai szakember az első fordulónál gyorsabban továbbíthat majd pontos adatokat. ♦ Rendezvények A JIDE pécsi tagozata tagjai és jezsuita öregdiákjai részére a Dokument Art Filmstúdió 4-én 20 órakor a pécsi IHeban bemutatja a magyar jezsuitákról készült filmjét. Pécsett, a Súgván Endre Művelődési Házban, a stúdiógalériában április 29-ig látható Teigl Béláné grafikus kiállítása. Mohács körzetében túlkoros gyerekeknek klubot szerveznek. A gyerekek megtanulhatják az öltözködés, a tisztálkodás, a háztartási ismeretek, valamint a kulturált szerelmi élet fortélyait. Érdeklődni Kovács Teréz egészségnevelőnél lehet Mohácson, a kórházban. Olvasószolgálat Hirek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS t Ma délelőtt 9-11 éráig panaszügyekben fogad, a 10-053-as számon hívható: DR. DUNAI IMRÉNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as számon REZES ZSUZSA CB-adévovőnk hívható 14-18 éráig az AM 15-ös csatornán. — Kiterjesztik a szervezett vízimen tő-szolgálatot a Balatonon. A Fővárosi Bíróságnál az idén februárban bejegyzett Aquacaritas Egyesület, amely a vízi balesetek megelőzésére és veszélyhelyzetekben a szervezett mentőszolgálatra törekszik, kiterjeszti tevékenységét a Balatonra. Az egyesület olyan készenléti állomást kíván létrehozni, amely alkalmas a parti településekről és 'hajóikról leadott segélyhívások vételére, az információik azonnali továbbítására, az intézkedések megkezdésére. A szervezet központjául Keszthelyt jelölték ki. ♦ Ai Országos Takarékpénztár április 3-án, Budapesten rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1990. I. negyedévi sorsolását. Eszerint ások az 1990. március 29-ig váltott és a sorsolás nopján forgalomban volt nyeremény betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvég ződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1990. I. negyedévi átlag- betétjüknek a számúk mellett feltüntetett százalékát nyerték. számvég zödés ny eremén yszá za lék 025 25 036 25 054 25 064 50 099 25 103 50 125 25 168 25 178 25 201 25 311 25 346 25 348 25 396 100 408 50 444 25 506 25 515 25 598 25 629 25 637 50 672 25 676 25 705 250 711 50 712 25 714 25 774 25 866 25 874 25 890 25 896 50 926 25 937 25 939 25 958 100 971 100 980 50 995 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók, toka réfcszö vetkezet, vagy postahimtól április 20-tól fizeti ki. Mázaszászvár Nagyközségi Közös Tanács V. B. fiakigazgatási szerve pályázatot hirdet laboraszissztens munkakör betöltésére Pályázati feltétel: szakirányú laborasszisztensi végzettség. Bérezés: a 16/1988./ABMH rendelkezés alapján megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. április 20. A pályázatot írásban a Nagyközségi Közös Tanács V. 8. titkárához kell benyújtani.