Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-03 / 1. szám
e uj Dunántúli napló 1990. április 3., kedd Magyar teőlivariak Jézus utolsó útjának állomásai Kálvária a Jeruzsálem melletti dombocska latin neve, amelyet koponyára emlékeztető formájáról kapott. Ugyanez a domb arameus nyelven: Golgota. A római uralom idején itt folytak a kivégzések, a korban szokásos keresztre feszítések. Erre a dombra kellett felmennie Jézus Krisztusnak is, miután a római helytartó, Poncius Pilatus halálra Ítélte. Ennek a Jézus által megtett utolsó útnak, a keresztútnak voltak állomásai, azaz stációi, amelyeken bizonyos események történtek, mint Jézus elesése a súlyos kereszt alatt, Veronika kendőt nyújt át a véres izzadság felitatására, és így tovább. S miután a keresztút a Kálvárián végződött, kezdték az egész utat kálvária-járásnak, röviden kálváriának nevezni. Hazánkban általában a templomok belső falára helyezett keresztek alatt látható jelenetsort keresztútnak, a szabadban felállított stációkat a lezáró kereszttel vagy általában a három kereszttel (amelyeken kétoldalt a latrok függenek), kálváriának. Buzgó keresztények már az első századokban felkeresték azokat a helyeket, ahol a keresztúti események játszódtak, ezeket megjelölték, és ott imádkoztak. De miután a mohamedán vallás térhódításával ia keresztények nem látogathattak Jeruzsálembe, a XV. századtól már másutt is állítottak keresztutakat, ahol a stációk képei, szobrai, domborművei Jézus szenvedésének egyes jeleneteit ábrázolták. A keresztúti ájtatosságot főleg a ferencesrendi szerzetesek terjesztették, mert a pápa rájuk bízta a jeruzsálemi szent helyek gondozását 1342-ben. Hazánkban a szabad téren létesített, 14 stációból álló kálváriákat, ahol lehetett, dombra, heqyre vezették, és sok helyen kis építményekbe rakták a küönböző jelenetek képeit, szobrait. A legrégebbi, művészi értékű, fennmaradt kálváriánkat Páli községben láthatjuk. 1696ban készítették. A fafeszület két oldalán Szűz Mária és Szent János áll egy írást tartó angyal társaságában. Valamivel későbbi és monumentálisabb a barokk fertőszéplaki kálvária, amelyet gróf Széchenyi Zsigmondné emeltetett 1736-ban, a templom melletti dombon. Ismeretlen nevű lövői kovács készítette azt a spirális díszű vaskaput, ahonnan az előírásos 21 lépcsőfok visz felfelé. A dombon fallal övezett kerek tér, bejáratánál két angyal, „Nézd oh bűnös ember’ Mint hal az igaz” feliratú táblával. A kerítésen a keresztút néhány jelenetét bemutató kis szobrok. Középen emelvény, aián Krisztus sírja szép vas- ráccsail. Fölötte vana.pieta síró angyalkákkal, 1770-ből, mögötte a keresztre feszített Krisztus, vagyis a feszület. Ugyancsak nagyon szép barokk munka a gyöngyösi kálvária is. Ezt is fallal kerítették, a belső térre kosáríves kapun lehet belépni, ahol a klasszicista kápolna ormán áll a feszület és a két lator keresztje. Az udvarban van még két kis barokk kápolna kőből faragott szószékkel, és a stációk kőfülkéi. A kálvária-épületek alapkövét 1721-ben tették le, a szószék 1810-ből való, a kaou és a harangtorony Rábel Károly munkáia 1832-ből. A qödöllői kálváriát Gras- salkovich Antal herceg építtette 1771-ben Mayerhoffer Jánossal. Különösen az áttört, aazdaq rokokó korlát árdemel figyelmet. A baiai klasszicista kálváriakápolnát Hild József tervei szerint 1836-ban építette Benael János, Novák József és Gfeller Magyarpolányi kálvária Károly. A kápolna előtti keresztekhez, Szűz Mária és Szent János lendületes, színezett szobraihoz a stációkat összekötő széles lépcsők visznek. Romantikus környezetben, erdei út mentén épült a múlt század második felében a ba- konybéli kálvária stációk sora. A keresztút képeit rejtő, pirosra festett téglafülkék a hegy tetején kialakított tisztáson álló keresztekhez, szobrokhoz vezetnek. Még hosszasan sorolhatnánk a városainkban, falvainkban található, leginkább elhanyagolt állapotban sínylődő kálváriákat. De itt csupán a figyelmet akarjuk rájuk irányítani, hiszen zömük műemlék, mégis a művészettörténeti érdeklődés perifériájára kerültek. Holott ezek ugyanolyan értékei kultúrtörténelmünknek is, mint a hasonló korból származó, bár nagyobb léptékű más műalkotások. Csonkaréti Károly Szentmihályi Szabó Péter: Jogásznemzet vagyunk, szoktuk mondani borongva, s ilyenkor a Werlbőczyig visszamenő jogi perpatvarokra, fortélyokra gondolunk, a végtelen családi pereskedésekre, és az azoikból hasznot húzó ügyvédekre. Mikszáth tolilára kívánkozó esetekre, feudális paragrafusokra, csűrés-csauarás- ra. Aztán gondolunk legújobb- kori pártállamunk koncepciós pereire, a gumijogszalbólyok- ra, az ezerszám gyártott, egymásnak ellentmondó, átgondolásán, lélektelen törvényekre, rendeletekre, jogszabályokra, belső utasításokra. A jog sokunk számára a bürokrácia, az úri vagy még inkább elvtársi huncutság szinonimája lett, megtanultuk, hogy jogunk legfeljebb az kis mur- murarvdi, a morgás joga. De ■mi, idősebbek, még most, a sza- baddbb világban is gépiesen körülnézünk, mielőtt morognánk, hiszen a falnak is füle van. Bizony, az utóbbi fél évszázadban jogásznak, ügyvédnők, ügyésznek, bírónak lenni nem volt nagy dicsőség,. még ha hozott is egyeseknek valamit a konyhára. Pedig milyen szép mondatok voltak leírva régi alkotmányunkban is! Ha a !benne foglaltakat bánld ;is komolyan véhette volna, a létező szocializmus bizony nem afféle szégyenbélyeg volna rajtunk. Korábban a közgazdászokat szidtuk okkal, ok nélkül sanyarú sorsunkért, most a pénzügyi kormányzat kísérletezik velünk „húzd meg-ereszd meg" rendeletéivel, de az már bizonyos, hogy a biztos jövő megint a jogászoké. Nemzetközi jogászök, alkotmányjogászok, barik-, és tőzsdejogászok gyártják nekünk az új paragrafusokat, s ipolifikusaink egymást túlharsogva akarnak mielőbb .Jjogállamiságot”. Még egyik köztársasági elnökjelöltünk is jogász — a jelenlegi igazságügymi riiszter. Érthető (mindez: ha egyszer a inemzet már tényleg helyet kíván „a jognak asztalánál”, s mem áhaijt sem gyámkodást, sem kiski pályákat imaga ifelett, szakemberekre van szüksége, akik minél pontosabban megfogalmazzák az alapvető, hézagmentes törvényéket. 'Most azonban még a senki- földjén élünk, valljuk meg. Az eddigi törvénynék máir rtinos tekintélye, az eztán eljövendőnek pedig még foganatja. A tanácsok, a rendőrség, az államapparátus képviselői próbálják megtartani állásukat, nem akarnák népszerűtlenné válni: soha még a huszadik században neim állt tartósan ennyire feje tetején ez az ország. Forgatom a Büntető Törvénykönyvet: az 1977-es kiadást. Politikai, gazdasági, pénzügyi, kulturális és munkajogi .rendelkezéseinek nagy része nemcsak hogy érvénytelen, de egyenesen szánakozó mosolyt kelt. Ha komolyan vennénk, a fél ország börtönben lenne, a másik fele esetleg szabadlábon védekezhetne. A leendő jogállamiság jogfosztások, jogsértések, visz- szamenőleges érvényű rendele- tek, szerzett jogok és jogszokások felülbírálása révén próbál kiépülni. Teljes a káosz, s ráadásul nemzedékek nőttek fel, akikkel egyformán semmibe vétették a tízparamcsofatot és — mondják — az úttörő tizenkét pontját, hiszen igazából szoeraHsta erkölcs sosem létezett, miként szocializmus sem. Most itt állunk, egyik kezünkben a Kacsa magazinnal, a másikban a szép, komoly (de sajnos, nem nyugati) Hitellel, Bizony, szomorú Viccelődés ez! Aztán megvan nekem a magyar Büntető Törvénykönyv 1906-os kiadása is, mely lényegében az 1878-as V. törvénycikk a vonatkozó törvényekkel. Elandalító, megnyugtató olvasmány. Mintha akkoriban Magyarország jogállam lett volna. Pedig hát szerepel benne a felségsértés, a hűtlenség, a lázadás, az izgatás, aztán még a párbajozást is hat hónapig terjedhető ál- laimfogházzal büntették, pedig de szép válna, ha politiku- sdink, újságíróink Ismét párviadalra szólítanák egymást, Czinege megvína Bokorral, Grósz Csurkával, Fekete Sándor meg Morváival! Persze a közegészség elleni bűntettek és vétségek között még nem szerepel a környezetszennyezés, bár öttől tíz évig telijedhető fegyházzal büntetendő, aki használatban levő kutat, vízvezetéket, víztartót megmérgez. Vajon Bős—Nagymaros kezdeményezőinek milyen büntetés járna? És vajon mit takar a személyes szabadság megsértése magánszemélyek által? A magánlaknak megsértése vajon mennyit kóstál? Levél- és távsürgöny-titkairrkat hányszor sértették meg büntetlenül szarvaidba ny év alatt? Mert az rendben is volna, hogy aki nyilvános táaavigalmat álarcos-menetet, hangversenyt, tűzijátékot, állatseregletet, kiállítást vagy hasonló látványt hatósági engedély nélkül rendez, illetőleg tart, száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Szigorúan büntették azt is, oki „hivataluk gyakorlatálban lévő rendőröket rabló, betyár meg- gyalázó kifejezésekkel illette”. Azt is, aki a községi esküdtet „semmirekellő" .kifejezéssel illette. Vajon manapság mely leggyakrabban emlegetett kifejezéseket lehetne tételesen elősorolni a hatóságokkal kapcsolatban? Valahogyan visszo kellene mennünk 1776-ig, amikor Virginiában megfogalmazták, Ihogy „minden ember, a természet rendje szerint, egyenlően szalbad és független, s mindenkinek bizonyos veleszületett jogai vannak, amelyektől, ha társadalmi közösségbe is kerül, semmiféle szerződés meg nem foszthatja, vagy utódaitól azokat ell nem veheti; Ilyenek: az élet és szabadság élvezete, ezzel kapcsolatban a tulajdon megszerzésének és birtoklásának, a boldog sóra és biztonságra irányuló törekvésnek, valamint azok elnyerésének joga.” (Mintha ennyi szinte elegendő is válna nekünk egyelőre. Szóval majdnem elölről kellene kezdenünk. Nem negyven évvel korábbról, hanem kétszáz évvel. Mert bizony úgy van'az, hogy felejteni köny- nyébh, mint tanulni. S amit egyszer egy nép ellfeléjtett, azt nehezen tanulja meg újra. És drága a tanulópénz. Ezért halunk meg annyian idejekorán, önkezünk által Is. Nem is akarunk már a jognak asztalához jutni. Már annak is örülnénk, ha békén hagynának míiriket. Lehet, hogy mi, magyarok csak erre vágyunk ezer esztendeje. Nekünk ez lenne a boldogság és a biztonság maga. Jogállam, avagy jogásznemzet? SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Don /Garlos (este Í7 óro). Mendelényi bérlet. FILM Uránia: Fenn a csúcson (f4, f6, f8). Kossuth: Kincsvadászok (10, 12), Valami vadság (2, 4, 6, 8). Kossuth klub: 'Nagyítás (fő). Park: Kincsvad ászök (14, fő, f8). Komló: Kettős szerepben (5, 7). Ifjúsági Ház: 'Rendőrakadémia III. (3). Mohács, video: Gyilkos játszma (8). Szigetvár: A fehér szörny búvóhelye (6, 8). Siklós: Fergeteges középcsatár (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda. 8.50: Külpolitikali figyelő. 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05: Napközben. Hl .00: Hírek, lidő járás. 11.05: Műsor-ajánlat. 11.10: iNépdolok. 1)1.30: Őseink ikertje: Erdély. Regény folytatásokban. 111.55: Reklám. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki -nyer ma? 12.40: Múzeumi bíródé. 12.43: Reklám. 12.45: iliniternrvikrofan. 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05: 'Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 14.05: Útkeresés. 14.35: Dzsessz me lódiák. 15.00: Hírek. Ildőjárás. Útközben. 15.05: Ezredforduló. 1Ó.00: Délutáni 'krónika. 116.10: Műsora jón tat. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: Vesszőparipánk. 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05: iPöIitíkamentes tudomány? 17.25: A Szabó család. 17.55: Műso raján, lat. 16.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: SpontVilág. 19.15: Láttak, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt . . . 19.39: Győré Zoltán: Dudás Juló emlékére. 19.50: iHajszálgyökerek. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: Erdély a XVII. században. 20.34: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: összeomlás és újrakezdés. 22.00: •Késő esti krónika. 22.30: Rádtáikabamé Kft. 23.32: A Kolozsvári Magyar Oipena története. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél 'Utón. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reaig-eli csúcs. 7.35: Sparvreggel. 7.57: Műsorismertetés. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek. Időjárás. 9 03: Társalgó. 10.00: Ope- rettkedvel akinek. 10.50: Versarohívu- imunkból. 11.00: Hírek. Jdőjórás. 11.03: iHelyloereső. 11.20: Aprócseprő — gyermekekről. 11.40: Ki kopog? 12.00: Asztali muzsika. 12.53: 5x5 perc a Piért Kereskedelmi Vállalatnál. 12.58: Műsorismertetés. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Tea 'hármasban. 15.00: Hírek. Időiárás. 15.03: Reklám. 15.05: Csúcsforgalom. 16.55: Reklám. 16.58: Műs-or- 'ismertetés. 17.00: Hírek. Időiárás. 17.03: Tárcsázz! 17.30: Helykereső. 18.30: Popregiszter. 19.00: Hírek, ildőjárás. 19.03: Táncházi muzsika. 19.30: Daráló. 20.00: Heavy metal imaaazin. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Sport. 21.53: Rólunk vonszol 22.00: Nóták. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ze- indközeiben a magnósak. 0.15: Éjfél után . . . BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: iMűsar ismertetés. 9.05: Mai programok. 9.10: Kása Gábor ütőhangszeres hangversenye. 10.22: A magyar nyelv századai. 10.37: Nyitott ablakok. 10.50: Zenekari muzsika. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.03: Műsorismertetés. 12.05: Medea. 13.00: Zöld ing és ezer kolibri. Dokumentumműsor. 13.48: Labirintus. 14.03: Zeneiskolásak muzsikálnak. 14.12: Az MRT énekkara énekel. 14.52: Szvjafoszlav 'Richter zongorázik. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.03: Műsorismertetés. 16.05: Szimfonikus zene. 17.00: Hangverseny Haydn műveiből. 18.00: Balettzene — operákból. 18.30: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Hírek, időjárás. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.35: Barokk zene. 20.35: Az éjszaka csodái. 20.45: Gesto Hungororum. 21.00: Nürnbergi orgonáikét 1989. 23.05: Zenekari ope- rarészletek. 23.29: Kamarazene. 0.10: Szózat. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Dumántúlan. (6.15: Dél-dunántúli krónika — Lapszemle — Jelentés az utakról. - 7.1!5: Dél-dunántúli krónika — Időjárás — 7.55: Programajánlat.) 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévótoma nyugdíjasaknak. 9.10: Mister Manhattan - Woody Allen. Amerikai film. 10.05: Solzburg, az ünnepi játékok városa. NSZK film. 10.55: Mozgató. 11.05: Képújság. 16.50: Képújság. 16.58: Műsorismertetés. 17.00: Pannon krónika. 17.10: Hírek német nyelven. 17.15: A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi magazinja. 17.45: Szám-adás. 18.00: RTV Közönségszolgálat. 18.05: Huszadik százodi irányzatok. 19.00: Műsorajánliait. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsor óján lat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Tö- vismadiarak. Amerikai tévéfilmsorozat. 4. rész. 20.50: Reklám. 20.55: Választási vitaműsor. 21.55: Stúdió— 90. 22.50: Panoráma különkiadása. 23.45: Híradó. TV 2. 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. Benne: reklám — riportok — időjárás - zene. Teledaktor. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.46: Tv2. 19.00: A nyomozó. NSZK bűnügyi tévéfilimsorozat. 20.27: Tv2. 20.35: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai dókumentumf i lim-sorozat (FF). 21.00: Híradó, 2. 21.20: Tv2. 21.55: Gondolkodó. 22.40: Egy vendégjáték képei. 23.02: Tv2. 23.05: Naipzánta. 23.50: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tvn-aptór. 8.30: Iskolatelevízió. 9.00: Bejelentés. 9.01': Jugoszlávia határai. 9.15: Pillanatok az önök pihenésére. 9.30: A modem művészet galériája Zágrábban. 10.00: Szerelem az úton. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 13.45: Tv-lexilkan. 13.55: Tájékoztató. 14.15: Horvát 'reneszánsz festészet. 14.45: Műsor- ismertetés. 14.50: Hírék. 15.00: Elmulasztották — nézzék! 17.00: Híradó. 17.20: Oíktatáműsar. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Szárnak és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tudományos program. 19.15: Rojzifi'lm. 19.30: Hírodó. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottó. 20.05: Háborús sorsok 21.10: Dialógusok. 22.40: Híradó. 23.00: Sport. 23.05: Éjiszakai program. 1.10: Hírek. 2. MŰSOR 15.40: Műsorismertetés. 15.45: Hírek. 15.50: Tvnaptár. 16.00: Választások *90. 17.00: Kölyökidő. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Szlavóniai és baronyai körzeti program. 19.20: Híradó. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Ablak. 21.00: Tv-*Mix. 21.10: Alpe J-odron. 21.40: Hogy kellemesen teljen az idő. 22.15: Választások *90. 23.15: A ÜBST bemubatái. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírék. 9.01: Sinha Mooa. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Billy Rose elefántjai. Amerikai film. 12.1'5: Hétfői sport 13.10: Hírek. 13.20: Mi. 13.50: Az állatok, mint életművészék. 14.20: Ba'iman. 14.45: Ház az Eaton téren. 15.35: Alice Csodaországban. 16.00: An-tain-ténusz. 16.20: Állatsarok. 16.30: Nevetséges és lehetséges történetek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Lemezajánllat. 17.10: A hetedik út titka. 17.35: Pályaválasztási tanácsadó. 17.55: iPbilipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: Falcon Grest. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Ha ezt tudnák a szomszédok! 21.55: Oldal pillantások. 22.05: House. Amerikai horror. 23.30: Hírek. 23.35: Sport. 0.50: Hírek. SKY EUROSPORT 6.00: üzleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kot Show. 9.30: Cinkusz-vb. 10.00: Nemzetközi autó- és motorsport. 11.00: Jégkorong. 13.00: ökölvívás. 14.00: Nemzetközi női röplabda. 15.00: Kéziilabda-vb. 17.00: Egyetemi kosárlabda. 18.30: Gólok. 19.00: Micsoda hét! 20.00: Amenilkai golf- mesterek tornája. 21.00: Német túrakocsik bajnoksága. 22.00: Pank- ráció. 23.00: Kosárlabda. Női kupadöntő. 1.00: Biliárd-vb. 2.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Naiplkezdet. 8.00: Hírek, 'időjárás. 8.15: Videodivat. 8.45: Egyveleg. 9.00: Hírek, időjárás. 9.15: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek, időjárás. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultrasport. 22.00: Híreik, időjárás. 22.15: Ultra« port. 0.15: Hírék, időjárás. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. SAT1 6.00: Jó 'reggelt a SATl-gyel! 8.30: Hírek, időjárás. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírék. 9.05: Szeretet- baijó. 9.50: Tesztelési ötletek. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Tévébólt. 10.30: Pánik New Yorkban. Amerikai film. 12,15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Műsorelőzetes. 14.05: Koala bocsok kalandjai. 14.30: Pénzügyi ötletek. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Boldog napok. 16.05: Bonanza. Western. 17.00: Hírék, időjárás. 17.10: Szomszédok. 17.35: ötletek autósaknak. 17.45: Hírek. 17.50:. Cannon. Krími. 18.45: Hírek, lidőjárás. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek, időjárás. 20.00: Vidáman tovább. Vetélkedő. 20.30: Justitia kis halai. Bírósági sorozat. 20.55: Hírék. 21.00: Pénz hárulnál. Amerikai vígjáték. ,22.40: Hírek, sport, időjárás. 22.50: A profik. Krímii. 23.40: Műsarelőzeíes. RTL 6.00: Álarc. 6.25: Halló, Európa! Jó reggelt, Németország! 8.30: Hírek. 8.35: Telebutik. 9.00: Hírek. 9.19: A Springfieldek története. 10.05: Játékshow. 10.35: Kedves Bili bácsi! 1,1.00: Egészségügyi tanácsok. 11.45: A dzsungel foglyai. 13.00: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfiieldek története. 15.00: Kedves Bili bácsi! 15.30: Játssz velünk! 15.40: Hírek. 15.43: üzleti hírek. 16.00: Ultraman — Titkos énem. Amerikai film. 16.30: A hétmillió dolláros nő. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk! 17.55: Hírek. 18.00: A doktor kórháza. 18.45: Híradó. 19.05: Időjárás. 19.15: Knight Rider. Akció- film. 20j1'5: Karate-tigiris. Hongkongi 'dkciófilm. 21.55: Explosiv. ■22.40: Hírek. 22.50: A nagy zabá- lás. Olasz-tf roncia film. 1.00: Knight Rider. 1.45: Auerobik. 1.50: Műsorzárás.