Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-21 / 18. szám
e uj Dunántúli napló 1990. április 21., szombat Könyvespolcomon Az életrajz titka M indig megilletődött kíváncsisággal veszem kezembe a naplókat, vallomásokat és emlékiratokat. Szeretem ezt a műfajt, melyet Goethe már az Írói életmű egyenrangú területének tekintett, érdeklődéssel figyelem a feltáruló, sőt feltárulkozó személyiséget, meghatódom, ha a szerző bizalmába fogad, s felkavar a kendőzetlen, lélektől lélekig hatoló vallomás. Az emlékírás ugyanis mellőzi az elbeszélő művek két megszokott elemét, a fikciót és a harmadik személyé hőst. Tárgya a megélt élet, formája az egyes szám első személy, illetve a személyes nézőpont. A közelmúltban több ilyen mű is megjelent, ezúttal a velük kapcsolatos olvasói élményeimről szólok. A Magvető Kiadó majd másfélezer oldalon, két kötetben adta ki Rónay György Napló-ját. Babits Beszélgetőfüzetei óta nem olvastam ennyire megrendítő életdokumentumot! Pedig személyes életéről nagyon keveset árul el az író. Szemérmességére jellemző, hogy csupán néhány sorral utal súlyos műtétjére, futólag említi tizedik házassági évfordulóját, s a modern francia költészetről szóló feitegetései közé rejti halva született gyermekének temetéséről szóló rövid beszámolóját. ,,A napló maradjon meg műhelynek, tükörnek, lelkiismeret-vizsgálatnak, önellenőrzésnek, s afféle emlékezetnek; legyen valóban eszköz, mégpedig kettősen: az írói alkotás felé egyrészt, a'magunk személyiségének kialakítása felé másrészt" — írja. Szellemi diórium tehát az övé, ám épp ezért mentes minden póztól és szerepjátszástól. Nemes Nagy Ágnes szavaival: ,,tártajtós, jóindulatú értelem" jellemzi, mellyel könyvekről szóló beszámolóiba vetíti életét. S mert intellektuális érzékenységgé képes formálni önmagát, elemzései egyszerre gazdagdk és eredetiek. S nem csupán akkor, ha francia szerzőkről beszél, akiket nálunk senki nem ismer behatóbban, én Móricz Zsigmondról sem olvastam elmélyültebb fejtegetést annál, amit ő a komor 1952- es évben naplójába illeszt az író újraolvasása kapcsán. Ez a két kötet valóban kalauz a szépíró és a tanulmányíró Rónay ' műveihez, de ugyanakkor egy magatartás érlelődésének tükre, egy katolikus lélek gyötrelmes és felemelő vallomása. S éppen így jutunk el a rejtőzködő, tárgyszerű író benső lényének megismeréséhez. önvizsgálatai során ugyanis a vallás előírásai egyéni átéléssel fogalmazódnak meg: „mikor a felebaráti szeretet szükségességét hirdetik, mindig elfelejtik, hogy mindenkinek nemcsak felebarátait szeretni kötelessége, hanem kötelessége az is, és főként az, hogy méltóvá tegye magamagát arra. hogy mások szeressék” — mondja például egy helyen, s ennél többet kevesen mondtok el a keresztény emberségről és önmagukról. Szefi nagy kedvvel mesél a családi ebédekről, ahol duhaj- kodás helyett verseket hallgattak és könnyeztek meg" — olvassuk a Napló-ban 1952. január 1-jei dátummal. Az említett személy nem más, mint Bohuniczky Szefi Baumqarten-dí- jas író, akinek műveit korábban Németh László és Illés Endre méltatta, de 1952-ben már csak a barátai tartották számon. Pedig még csak ezután írta meg legjobb művét, emlékiratát, melyet most Petrányi Ilona gondozásában Otthonok és vendégek címmel jelentetett meg a Szépirodalmi Kiadó. Bohuniczky Szefi kislánykorában még látta Jókai Mórt üldögélni a siófoki parton ifjú neje, Nagy Bella oldalán (a rajz jellegzetesen intim: Jókai egyik kezével int neki, másikat feje tetejére szorítja, nehogy elfújja parókáját a szél), az egyik utolsó emlékkép pedig Kosztolányi temetését idézi. S közben megannyi szín, jelenet, találkozás és arckép, miáltal az életút a magyar középosztály történelmi útjának értékes dokumentumává válik. József Jolán és Kosztolányi Dezsőné nem önmagáról beszél, műveik mégis szubjektív természetűek, hiszen a költők, akikről szólnak, fivérük, illetve férjük. A József Attila élete című könyv a Cserépfalvi Kiadónál 1940-ben megjelent mű hasonmás kiadása. Bálint György egykori elismerő szavai ma is változatlanul érvényesek: „aki elolvasta, meglátja belőle, mi volt e nagy költő versei mögött, mik voltak azok a félelmes szakadékok, melyeket a verssorok tiszte és merész ívei hidaltak át.” Kosztolányiné életrajzi regénynek nevezi könyvét (Kosztolányi Dezső, Holnap Kiadó), s igaza van, hiszen a művekkel keveset foglalkozik, inkább csak illusztrációként idézi őket, még a Szeptemberi áhitat-ról is csupán néhány odavetett szava van: „Nem is olvasom el a verset. Kímélem magam, tudom, hogy ez a vers nem nekem született." Az a gyanúm, hogy ez az egyébként művelt asszony nem mindig érti igazán e műveket, bár jelentőségükkel azért tisztában van. De bámulatos női érzékenységgel beszél az alkotásokat létrehívó élményről, és senki sem ismeri nála jobban szerzőjüket,. ezt a varázslatosan elviselhetetlen embert. Regényének utolsó harmadában pedig, melyben egyszerre küzd meg szerelmi vetélytársával és a fér- jét fenyegető rémmel, a halállal, maga is jelentős Íróvá válik Bizonyos fokig tehát önéletrajzot ir, de - mint József Jolán is - nemes egyszerűséggel és példás őszinteséggel. G yarló voltomban meg ne lássatok" - kérte egyik utolsó versében Kosztolányi az ittmaradókat. Szavai o jó életrajzi mű titkát is megvilágítják: ezek úgy mutatják be még az esendőt is, hogy rávetüljön az emberiét méltóságának fénye. Nagy Imre Méhes Károly A vár fokán Nap lobog a vár fokán. Fölvonóhíd-gondolat láncai lassan csörögnek füledben. „Zárj minden kaput” - így egy döndülés. ,,S árkold körbe magad” - toldja meg a bölcs sírásó. Élj, s mikor majd- 505 év múltán valaki ellabdáz koponyáddal, csodálkozik mint potyog ki szemüregedből sok gyüszünyi, kővé csupaszodott gondolat. Hamis kepek avagy nem szenzációi hanem korrekt tájékoztatás Kmetty János: Csendélet Minden nagyobb múzeum képzőművészeti gyűjteményében akadnak hamis vagy tévesen azonosított műtárgyak, melyék a legváltozatosabb úton-módon kerülhetnek az eredetiek közé. A művészet- történeti szakképesítéssel nem rendelkező magángyűjtők egy részét fokozottabban fenyege_- ti a veszély: hamisítók, hamis képekkel üzletelő ügynökök áldozataivá válnak. Míg a múzeumokban a szakemberek seregét, esetleg több generációját felvonultató tudományos feldolgozás előbb-utóbb eljut a pontos meghatározásokig, a kétes tárgyak kiszűréséig, a magángyűjtők és egyes műkereskedők körében alapvetően más a helyzet. A kellő szakértelem és szakmai apparátushiányon túl az üzleti érték, magángyűjtő esetében a felfokozott gyűjtői ambíció és büszkeség is gátjává válhat a sokszor kiábrándító igazság kiderítésének. A művészettel foglalkozó muzeológus számára alapvető szakmai érdek és kötelesség a kutatási területébe vágó magángyűjtemények ismerete. Szakmánk művelői ezért számos példát tudnak felhozni feddhetetlen, csak kétségtelen értékeket őrző magángyűjteményekre éppúgy, mint műkedvelők olyan kollekcióira, melyekben az esetleg kiemelkedő művészi értékű darabok hitelét is devalválják a nagyobb számban fellelhető hamisítványok. A muzeológiának ezt a területét némi misztikus homály fedi, hiszen ami a művészettörténésznek egyszerű - ha nem is egyszerűen megoldható - szakmai probléma, az a tulajdonos, a gyűjtőszó- imára már egzisztenciális kérdés, a nagyközönség szemében pedig egyenesen botránykő lehet. Épp ezért lehet olyan ritkán olvasni - főleg kiállítási kritikákban - hamis képekről. k . . Az eset, ami most mégis írásra kényszerít, egyrészt tipikus, másrészt merőben szokatlan. Tipikus annyiban, hogy egy mennyiségében és kvalitásaiban művészettörténeti jelentőségűvé váló privát kollekció természetes sorsa a köz- gyűjteménybe kerülés. Szokai- lan annyiban, hogy a szakmailag kellőképpen felvértezett közgyűjtemények nem szoktak hamis vagy kétes eredetű műtárgyakat kiállítani. Dt. Vinko Percre szabadkai orvos, világot járt műgyűjtő a jugoszláv, a magyar és az egyetemes európai művészet- történet tárgykörébe tartozó, közel háromszáz darabot számláló gyűjteményét élete végén szerződés keretében a zágrábi Múzeumi és Galériai Központnak adományozta. Zágrábi kollégáink az ajándékból reprezentatív katalógussal kísért kiállítást rendeztek, melynek magyarországi bemutatására — tekintettel a hazai közönség és a művészettörténészek előtt ismeretlen magyar anyagra - örömmel vállalkozott a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A kiállított anyag egy részével kapcsolatban már a kiállítási előkészületek során súlyos aggályai támadtak a pécsi múzeum szakembereinek, ugyanakkor a horvátországi muzeológusoktól nem volt elvárható a huszadik századi magyar festészeti anyag olyan beható ismerete, ami szakmailag megalapozott szelekciót eredményezhetne. A kiállítás tehát megnyílt, ma is látható a Vasarely Múzeum emeletén, tanulságait azonban nyilvánosan kell levonnunk, mert különben a nyilvánosság félrevezetésének bűnébe esünk, s múzeumunk szakmai hitelét veszélyeztetjük. Felfogható a dolog úgy is - s valószínűleg ez a helyes értelmezés -, hogy a kiállítás szakmai eredménye néEgy a hamis képek közül: a Farkas Istvánnak tulajdonított „Teraszon" című festmény A könyvtárakért! A megyei könyvtárigazgatók tanácsa február 15-16-án Kecskeméten tartott ülésén foglalkozott a könyvtárok jelenlegi helyzetével és várható kilátásaival. A tanács a megyéktől kapott információk alapján a helyzetet súlyosnak, a jövőt pedig- ha nem lesz változás- a működés feltételeit tekintve még súlyosabbnak, kilátástalannak ítélte. A Baranya Megyei Könyvtár - politikai és szakmai felelősséget érezve a megye könyvtárainak sorsáért — a következő állásfoglalással fordul a megye nyilvánosságához, az állampolgárokhoz, az önkormányzatokhoz és a politikai pártokhoz: Megyénkben a községek - különösen az aprófalvak - könyvtárai veszélybe kerültek. A fenntartók - a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva - egyre kevésbé tudják biztosítani e fontos közgyűjtemények és közművelődési alapintézmények működését. A könyvtárak pedig - megfelelő feltételek hiányában - arra kényszerülnek, hogy csökkentsék dokumentum-beszerzésüket, nyitva tartásukat, létszámukat, a lakosságnak nyújtott szolgáltatásaikat. Sőt, sok helyen puszta létük is veszélybe került! De a problémának von egy másik oldala: az tudniillik, hogy ugyanezen okok miatt a családok egyre kevésbé képesek a kívánt vagy éppen szükséges irodalom (könyvek, folyóiratok, napilapok, stb.) saját kasszára történő megvásárlására. És ha ez így van, akkor a lakóhelyi könyvtár marad az egyetlen lehetőség, amely a családok és egyének olvasási, tanulási, kulturálódási igényeit a nélkülözhetetlen írott szóval ki tudja elégíteni. A Baranya Megyei Könyvtár ebben a nehéz helyzetben is szeretné megőrizni saját szolgáltatóképességét és szolgáltatásainak elért színvonalát. Ugyanakkor felelősséget érez a megye minden könyvtáráért, vállalja a lakóhelyi 'könyvtárak érdekeinek képviseletét, védelmét. Mint a megye legnagyobb közművelődési könyvtára vállalja a kisebb könyvtárak központi szolgáltatásokkal való segítését (könyvcsere, könyvtárközi kölcsönzés, továbbképzés, szakmai-mód- szertatni segítés stb.). Vállalja azt is, hogy szaktanácsadással segíti a könyvtárak jelenlegi és jövendő fenntartóit fejlesztési vagy fenntartási kérdésekben, problémáik megoldásában. Kéri a megye területén működő nagyobb könyvtárakat és azok fenntartóit, hogy adjanak meg ők is minden segítséget ahhoz, hogy a kistelepülések könyvtárai működőképesek maradhassanak. A Baranya Megyei Könyvtár a nyilvánossághoz fordul a könyvtárak védelme érdekében. Azt kérjük, hogy ne számolják fel az értékes közgyűjteményeket! Védjük meg a művelődés csöndes szigeteit, a könyvtárakat! Felhívjuk a könyvtárak fenntartóit, hogy biztosítsák a könyvtárak működésének lehetőségeit. Kérjük, hogy az intézmény működését érintő döntések meghozatala előtt hány, a kutatás számára eddig ismeretlen, jelentős mű felfedezése és beiktatása a magyar művészettörténetbe, s ugyanilyen fontos eredmény a megtévesztő, hamis, kétes eredetű művek kiszűrése egyrnár nyomtatásban is közzétett kollekcióból. A múzeum négy művészettörténészének - nem mindenben egybehangzó — véleményét összevetettük Németh Lajos professzoréval, az ÉLTE művészettörténeti tanszékének vezetőjével, aki a múzeum felkérésére ugyancsak áttanulmányozta a kiállítást. A kialakított közös álláspont ismertetésére nincs mód, de részletes kritika helyett álljon itt néhány eligazító információ. A század magyar festészetéről alkotott ismereteinket gazdagítja Vinko Percic néhány kitűnő kvalitású szerzeménye. Kiemelésre kívánkozik ezek közül Aba Novák Vilmos cirkuszosokat ábrázoló kisméretű temperája, Bernáth Aurél választékos finomságú Dunai tája, Egry József Búcsú című, 1909-ben készült olajfestménye, Kmetty János csendélete, Szőnyi István zebegé- nyi tója a Dunával. Hamisnak bizonyult viszont Czóbel Béla 1934-re datált virágcsendélete, a Farkas Istvánnak tulajdonított Teraszon című kép, a Koszta Józsefként szignált Szélmalom című festmény, Nemes Lampérth József állítólagos csendélete és tájképe, a Rippl-Rónainak tulajdonított pasztell és a Szi- nyei Merse Pálként jelzett erdőrészlet. A bizottság technikai vizsgálatok és speciális konzultánsok bevonása nélkül nem tudott egyértelmű ítéletet mondani néhány további képről, de aggályait ezekkel kapcsolatban is megfogalmazta (Rippl-Rónai két olajképe, Iványi Grünwald Béla Faluvége című vászna, Márffy Ödön Kancsós csendélete.) Nem hallgathatjuk el, hogy a rendkívül nagy neveket felvonultató (Pierre Bonnard, Marc Chagall, Edgar Degas, Fernand Leger, Henri Matisse, Henri de Toulouse Laut- rec és mások) modern nemzetközi anyag is kételyeket támasztott a tanulmányozás során. E műtárgyak tekintetében azonban a jelen összetételű bizottság nem tekinthető illetékesnek. Szeretnénk, ha ez az írás nem valamiféle negatív szenzáció keltésének, hanem a tanulságok levonásának és a korrekt tájékoztatásnak szolgálna eszközéül. Várkonyi György, a JPM igazgatóhel; zttese keressék meg a megyei könyvtárt, hogy közösen alakíthassuk ki a legmegfelelőbb, a legkevesebb hátránnyal járó megoldást. Felhívjuk a könyvtárosokat, hogy lelkiismeretes munkával bizonyítsák a könyvtárak művelődési hasznát a lakosságnak. Felhívjuk az olvasó embereket, a helyi közösségeket, a társadalmi egyesületek és egyéb szervezetek tagjait, hogy könyvtári védegyletek alakításával, olvasókörök szervezésével támogassák lakóhelyük könyvtárainak fennmaradását, működését és adjanak hangot ennek közösségi ösz- szejöveteleiken. Kérjük a politikai pártokat, hogy vegyék fel programjukba a szellemi, erkölcsi, esztétikai értékeket megtestesitő közgyűjtemények, könyvtárak támogatását. A könyvtárak évezredek óta szolgálják az embert, az emberi tudás gyarapodását, az ember erkölcsi nemesítését, esztétikai ízlésének fejlesztését és szórakozását. Közös érdekünk, ihogy e nemes szolgálatot a nehezedő körülmények között is elláthassák. Magunknak és utódainknak tartozunk ezzel! Baranya Megyei Könytár