Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-20 / 17. szám
A BAZIS DÉL-DUNANTŰLI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT pályázatot hirdet Siófokon Itéesitendö építőipari profilú önelszámolási egységvezető állásának betöltésére. A PALYAZAT FELTÉTELE:- felsőfokú szakirányú végzettsér- legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatot írásban, részletes szakmai önéletrajzzal lehet benyújtani a vállalat (Pécs, Szántó Kovács J. u. 1.) személyzeti vezetőjénél. A Beremendi Cement- és Mészipari Részvénytársaság értesíti a vonzáskörzetében levő települések lakóit, hogy a tervezett, gyógyszergyári OLDÓSZER HULLADÉK- ÉGETÉSSEL, ártalmatlanítással kapcsolatban a lakosság részére nyilt napokat tart: 1990. április 21-én, 1990. május 10-én, 11-én, 12-én, 13-án (valamennyi napon 9-12 óra között). Az rt. területén tartandó nyilt napokon lehetőséget biztosítunk az oldószertároló és -égető berendezések megtekintésére, tájékoztatást adunk környezetvédelmi tevékenységünkről, terveinkről. Minden érdeklődőt tisztelettel vár a BCM Rt. vezetése LAKÁSINGATLAN Eladó a belvárosban 75 négyzetméteres öröklakás, téglaépületben. Érdeklődni munkanapokon a 15-844/115 m.. 8—15 óráig. 16 óra után és szombat, vasárnap a Mártírok útja 22-ben. Csengőre kiirva: Eladói ________ Ela dó Felső-Gyükés 21. alatt fiatal lugasszőfő, termő barackos. Víz, villany, autóbeálló van. Érdeklődni: Nagyárpád, Kemény Zs. u. 33. Pellérdi szőlőhegyen 826 m2 zártkert, köves úttal megközelíthető, eladó. Érdeklődni este: Drozdik, Darvas u. 11., IV. em._________ Sürgősen eladó 250 négyszögöl lugasszőlő Aranyhegyen. Pécs, Pacsirta út 5.__________ Ela dó Szilváson, Attila út 8., gazdasági épületekkel, nagy területtel, lakható kis szobával. Érdeklődni a helyszínen. Mohácsi Duna-parton emeletes, összkomfortos nyaraló garázzsal, igényesnek sürgősen eladó. Irányár: 1 000 000 Ft. Érdeklődni: 711/22-99-es telefonon, az esti órákban. Vasason eladó 3 szobás családi ház pincével, garázzsal. Érdeklődni 17 óra után: Bethlen Gábor u. 45. Mecsek-nyugaton 77 fries lakás eladó. Érdeklődni: 17 óra után a 33-714-es telefonon. Nagy családi ház eladó. Mohács, Garay u. 38. ______________ 4 7 m'-'-es lakás a Szálai A. úton és ugyanitt 350 cm:!-es Jawa el- adó. Telefon: 30-005. Péterhida, Fő u. 20. sz. alatt családi ház gazdasági melléképületekkel, nagy telekkel eladó. Érdeklődni: Németh Béla, Barcs, Damjanich u. 14. Családi ház, 2 szoba, konyha eladó. Majté- nyi F. u. 23. Eladó Kertvárosban, a Micsurin u. 4. sz. alatti, 110 m2 alapterületű, 3 szobás, komfortos, tehermentes, kertes családi ház. Érdeklődni a helyszínen vagy a 25-683-as telefonom______________ G yódon 350 ++-öl szőlő felszereléssel, pincével, présházzal, pihenőszobával eladó. Érdeklődni : Müller Péternél, Pécs, Micsurin u. 4. alatt vagy a 25-683-as telefonon. Pécsett, a Petőfi utcában 78 nv-es öröklakás eladó. Érdeklődni: este 6—8 óra között. Telefon: 17-938. _________ C saládi házat vennék Pécs környéki faluban, kp-ért. Csere is lehetséges. 3 szobás, OTP- lakás cserealappal. ,,Sürgős 8954” jeligére kérem az ajánlatokat a Hunyadi úti hirdetőbe. 3 szoba, étkezős, átalakított öröklakás eladó. Szabó E. tér 3., X. em. Nagy. 18 óra után. 4 szobás, kertes, gázfűtéses, telefonos családi ház, garázzsal, mellék- épülettel eladó. Ráépítési lehetőség. 2 szobás, erkélyes, telefonos lakást beszámítunk. Pécs, Móra F. u. 71. Szétköltözők I Kertvárosi, 3 szobás, szövetkezeti és 2 szobás, tanácsi lakásunkat két családnak megfelelő családi házra cserélnénk. ,,Pécs, Pécs környéke” jeliqére a Huny a dLútifrirdetőbm^ Bérelnénk hosszabb időre Pécsen nívós, panorámás, komfortos, telefonos, berendezett lakást családi házban, két felnőtt részére. A részletes ajánlatot (szobaszám, m2, fűtés, bérleti díj stb.) a következő címre kérem: Szíjártó Tibor, 1135 Budapest. Mohács u. 11., fszt. 17. ____________ P écs egyik legszebb helyén 1248 m2 területű szőlőinqatlan, éoü- lettel — éDÍtési teleknek is kiváló — eladó. ,,Szőlész-dűlő” jeliqére a Hunyadi úti hirde- tőbe. Társasmüvelésü szőlő eladó -}- Tovota gk. Lahti u. 54. Maurer. Mário-dűlőben 540 ("Uöl szőlő, gyümölcsös, épülettel, felszereléssel, megosztva is, gáz, víz közelben. Érd.: 24-894, este, vaav Szilágyi Dezső u. 58. ________ Á tadó uránvárosi konyhákért, bekerítve, faházzal, vízgyűjtővel, telies felszereléssel, művelt, beültetett. Érdeklődni : Pécs, Naqy- kozári út 48., Kovács. Szekszárdi, tanácsi 40 m2-es, összkomfortos. IV. emeleti lakást pécsire cserélnék. (.Telefonos. felúiított” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. ___________ E lcserélnénk uránvárosi, két szoba, összkomfortos, szövetkezeti lakásunkat két kisebbre. ..Mindenhez közel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 40 m-'-es, másfél szoba, összkomfortos, házfelügyelői lakásom ugyanilyen tanácsira cserélem. Pécs, Tarr Imre u. 8/B.________________ E ladó 400 £+-öl szőlő, pince, kis szoba. Villany van. Érdeklődni: Pécs, György u. 1. Telefon : 35-445.________ J urisics úti, 2,5 szobás, telefonos öröklakást +- panorámás, bálicsi telket faházzal és készpénzt adunk nagy lakásért vagy családi házért. „Nagy család” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Erdész út alatt, egyenes, 200 négyszögöles gyümölcsös, gyári faházzal eladó vagy új Lada Combira cserélhető. Telefon: 25-897. Orfűn panorámás, 312 -öl üdülőtelek, építési engedéllyel, elkészült pince, garázzsal eladó. Telefon: 18-764. Belvárosi, kétszobás, komfortos, tanácsi lakásom elcserélném családi házra. Búza tér felett. Márton u. 6. Érdeklődni: egész nap. Eladó 2 szobás, komfortos,. gázfűtéses házrész. Érdeklődni: hét végén vagy esti órákban. Sándor u. 9/1. (bal csengő). Kertvárosi, kétszobás, tehermentes öröklakásomat elcserélném nagyobbra. „Ráfizetek” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe.___________ 400 D-öl gyümölcsös, hétvégi házzal, körülkerítve, közel a városhoz eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Telefon: 23-541. ______________ Elc serélném családi ház háromszobás, gáz központi fűtéses, földszinti lakását háromszobás családi házra +- kp-t fizetek. „Idén” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőig_____________ K étszobás családi ház eladó qázfűtéssel. Cím: Kertváros, Szövetség u. 12. Megtekinthető: délután 2—6-ig. Barcs városközpontban 71 m2-es. 2+2 fél szobás, erkélyes, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni: 06-84-51-311- es telefonon, Oreglaki Istvánnál. munkaidőben,_______________ G azdálkodásra alkalmas falusi ház, nagy telekkel eladó. Kresz József, Kiskassa, Petőfi u. 65.______________ Kiadó ö sszkomfortos helyiség, csendes műhelynek, központban. Telefon: 24-773. 17 óra után. Építési telek, 234 w_ -öl. összközműves, kis házzal. kp-ért, sürgősen eladó. Pécs, Viola u. 11. Érdeklődni: délelőttönként. Mecsek-oldalban családi ház 344 négyszögöl kerttel, 135 m2 +- 64 m2 épülettel, garázsokkal eladó. Levélcím: Fónay, Pécs, Antónia u. 3.______________ Bé rbe adó 30 kataszt- rális hold szántóföld. „Pogány” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosi, telefonos, berendezett, új iroda délutánonkénti használatra bérbe adó. „Flórián téren” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mohácsi-szigeti tanya, Felsőkandán, kis ház melléképületekkel, 500 négyszögöl szántóval eladó. Érdeklődni: Ná- nási Sándor, Mohács, Trukli J. u. 4.. IV/24. Mohács, Felszabadulási Ikt. 17/A., fszt. 3. öröklakás eladó, kp +OTP-átvállalássol, esetleg fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: Felszabadulási Ikt. 4., IV/31. Elcserélném 61 m2-es, összkomfortos, megvásárolható, tanácsi lakásom 2 kisebbre vagy 1,5 szobás, tanácsira +-' értéktérítés. Érdeklődni: 25-712-n, 17 óra után. Csere! Bajai, 98 m2-es, első emeleti, régibérű, tanácsi lakásomat pécsi hasonlóra cserélném. Levélcím: Czégé- nyiné, Baja, Bartók 4. Garázst bérelnék Uránvárosban. Válaszokat „Colt” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Kisebb családi házat vennék vagy 3 szobás, kertvárosi, tanácsi lakásomat elcserélném, ráfizetek. Ugyanitt szőlő eladó. Telefon 17 óra után • 26-555. ADAS - VETEL Vemhes kocák eladók. Érdeklődni: Nogyharsány, Kossuth u. 75. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Az ejnye-bejnye kórus (este 7 órakor), Kálmón-bér- let. Stúdiószínház: Én, Shirley (este f8 órakor). HANGVERSENY Liszt Terem: Középiskolai bérlet III—IV. sorozat. 4. hongverseny. (12.00 és 13.30 órakor). FILM Uránia: Halálpart (f5, f7), Nicsak, ki beszél (f9). Kossuth: Halálpart (10, 12), Arizonai ördögfióka (2, 4), Nicsak, ki beszél (6), Emmanuelle II. (8). Kossuth klub: Aszja Klacsino története (f6, f8). Park: Halálpart (f4, f6, f8). Komló: A fergeteges középcsatár (5, 7). Mohács: Videomozi (8). Siklós: Vissza a jövőbe II. (5, 7). Szigetvár:' Valami vadság (6, 8). Jószerencsét: Amerikai nindzsa II. (Í6). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.05: Hangszemle. 8.2€: Sokszemközt az egészségről. 8.50: Külpolitikai fiqyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalok, néptáncok. 11.35: Csak amúgy természetesen. 12.45: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 13.05: Klasszikusok dél időben . 14.05: Erről beszéltünk. 14.40: Búcsújárás, búcsúénekek. 15.05: Magyar írás. 15.50: Az élő népdal. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök . . . 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottunk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt . . . 19.40: Népdalfeldolgozások. 19.50: Gong. 20.05: Megbékélés a múlttal? - avagy hogy dolgozták fel a németek önmagukban a fasizmus tudati örökségét. 20.35: Népdalváltozatok. 21.05: Kilátó. A Rádió világirodalmi hetilapja. 21.50: Beszélni nehéz. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Benjamino Gigli legszebb felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Nagy nevettetők. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosz- szón. 10.59: Hajszálgyökerek. 11.03: Neveletlenek. 12.00: Nóták. 13.03: Pophullám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.03: ötödik sebesség. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Pop-regiszter. 19.03: Garázs. 19.35: Reggeli csúcs — esti lista. A hallgatók kívánságaiból. 21.03: Tip-top parádé. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Népdalkörök pódiuma. 22.30: A szabadság vándora. Demjén Ferenc hangversenye. 23.03: Sporthíradó. 23.52: A finn—észt—magyar dzsesszműhely felvételeiből. BARTÓK RÁDIÓ 9.10: A Stockholmi Rádió énekkara énekel. 9.40: Magyar zeneszerzők. 10.27: Operaházi portrék. 11.03: Vivaldi. 12 hegedűverseny. 13.00: Hallgassuk újra. 14.00: Schubert: a-moll vonósnégyes. 14.35: Sztravinszkij: A léhaság útja. Há- romfclvonásos opera. 16.05: Édes anyar/elvünk. 17.12: Évszázadok muzsikájából. 18.30: Hiányjel. 19.05: A szovjet hegedűiskola. 19.35: Kapcsoljak a Budapest Kongresszusi Központot. Kb. 21.40: Barokk muzsika. 22.00: Balettzene. 22.30: A segítők. Arcok és közösségek a szociális hálóból. 23.00: Új kamarazenei felvételeinkből. 23.50: Gregorián dallamok. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig DélDunántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - Ugyeletek jelentik - 7.15: Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Időjárás — Hétvége sportja — 7.55: Programajánlat.) 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Nemet nemzetiségi műsor. 14.30- A pécsi stúdió háromnyelvű izolgáltotó és kereskedelmi műsora (közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.00, 17.00, 18.00: regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyelvű). 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német .nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Lovak és lovasok. Francia dokumentum- film-sorozat. VI/2. rész. 10.05: Magyar évszázadok. A kiegyezés (ism.). 10.25: Felelet. Tévéfilm. 11.40: Képújság. 16.45: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Szép magyar tánc. 17.00: Péntek délután. Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. Kb. 17.30: Téka. Kb. 17.40: A bizalom zarándokúján. 17.55: Reklám. Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. 19.00: Műsorajánlat. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: A fekete zongora. Weszely Ernő műsora. 20.25: Diplomataképző. Norvég szórakoztató film. 20.55: Reklám. 21.00: Panoráma. Világpolitika percről percre. 22.00: Caspar David Fride- rich, avagy a kor béklyói. NSZK— NDK film. 23.20: Híradó 3. TV2. 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. 18.00: Telesport. 18.25: Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. 18.45: Tv2. 19.00: Elveszett paradicsom. Magyar film. 20.30: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. Benne: Tevesarok. Rövidfilm. Csúszós csúcsok. Rövidfilm. 22.00: Napzárta. 22.45: Verdi: A trubadúr. Opera négy felvonásban. Kb. 1.30: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Naptár. 8.30: Mondjátok, mit csináljak? Gyermekműsor. Iskolatelevízió. 9.00: Kapcsolásos program. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották — nézzék. 13.25: Vetélkedő. 14.40: Műsorismertetés. 14.45: Hírek. 14.55: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Napló I. 17.20: Tudományos program. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk. Vetélkedő. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Muppet show. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Napló II. 19.53: Időjárás. 20.00: Filmsorozat. 20.55: Hazai show-program. 21.40: Napló III. 22.00: Az idő képei. Kulturális magazin. 23.00: A mai sport. 23.05: Éjszakai program. 1.10: Hírek. 1.15: A szombati műsor ismertetése. 2. MŰSOR 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Naptár. 17.00: Kölyök- idő. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Panoráma 15. Olasz nyelvű krónika. 19.30: Napló. 20.00: -A hét műsora. 20.45: Tv-Mix. 21.00: Parlamenti krónika. 21.30: Egy szerző, égy film. 22.05: Remény és dicsőség. Angol játékfilm. 23.35: Műsorzárás. Határ nélküli álom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A két Mrs. Grenville. Amerikai tévéfilm. 1. rész. 12.10: Belpolitikai magazin. 13.10: Hírek. 13.15: Adolf Schärf halálának 25. évfordulóján. 14.00: Amikor virágzanak az alpesi rózsák. NSZK film. 15.35: János álmodozik. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: ötször Te meg én. 16.35: Slágerek és ötletek. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.10: Tudományos magazin gyermekeknek. 17.35: Mini kvíz. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Praxis Bülowbogen. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Derrick. Krimisorozat. 21.20: Liebling ügyvéd esetei. Filmsorozat. 22.05: Oldalpillantások. 22.05: Trailer. 22.45: Fesd ki a kocsitokat. Amerikai westernvígjáték. 1.10: Hírek. SKY EUROSPORT 6.00: üzleti hírek. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kát Show. 9.00: pirkusz vb. 10.00: Mobil autó- és motorsport híradó. 10.30: ügyességi sportegyveleg. 11.00: Jégkorong vb. 13.00: Kosárlabda EB 15.00: Madridi Nyílt Golfbajnok- ság. 17.00: Jégkorong vb. 19.00: A Boston maraton. 20.00: Pankráció. 21.30: ügyességi sportegyveleg. 22.00: Jégkorong vb. 24.00: Madridi Nyílt Golfbajnokság. 2.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8.00: Turistamagazin. 8.45: Egyveleg. 16,00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 19.00: Nemzetközi slágerstúdió. 20.00: Koncertkülönlegességek. 21.00: Nelson Mandela. Szolidaritási koncert. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Nelson Mandela. 23.15: A nyolcvanas évek koncertjeiből. 0.15: Hírek, időjárás. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlónc. 1.45—7.00: Egyveleg. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.15: Különleges megbízott. 17.15: Esély a daloknak. 17.45: Főzólecke. 18.00: Számok és betűk. 18.20: ínci-finci fantázia. 18.35: Pihenőidő. 18.50: Tv-5 klub. 19.00: Jövök. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: üzleti hírek. 21.00: Világútlevél. Vetélkedő. 22.00: Tv-hiradó. 22.25: Időjárás. 22.30: Jó napot Gauguin úr. francia film. 0.15: Kerevet. 0.45: Műsorzárás. SAT1 6.05: Jó reggelt a SATl-gyel. 8.30: Hírek, időjárás. 8.35: Szomszédok. 9.00: főzőlecke. 10.00: Hírek. 110.05: Tévébolt. 10.30: Kedves papa. Olasz játékfilm. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Műsorelőzetes. 14.05: A valódi szsl- lemirtók. 14.30: Utazóknak. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Boszorkányt szeretek. 15.55: Tévébolt. 16.05: Hight Chaparral. 17.00: Hírek, időjárás. 17.10: Szomszédok. 17.35: Tesztelési ötletek. 17.45: Műsorelőzetes. 17.50: Az Adams család. 18.15: A hibbantak. Vígjáték. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Időjárás, hírek. 20.00: Charlie angyalai. 20.55: Hírek. 21.00: Jimmie Blacksmith balladája. Ausztrál játékfilm. 23.00: A nap hírei. Sport. Időjárás. 23.10: Dekameron, )l. Film- vígjáték. 0.30: Műsorelőzetes. RTL 6.00: Munsterék. 6.25: Halló, Európa! Jó reggelt Németország! 8.30: Hírek. 8.35: Telebutik. 9.00: Hírek. 9.10: A Springfieldek története. 10.05: Jótékshow. 10.35: Kedves Bili bácsi. 11.00: Autósok magazinja. 11.45: Mozifilm-ajánlat. 12.30: Komolyzene. 13.00: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek története. 15.00: Német konyhaművészet. 15.30: Játssz velünk. 15.40: Hírek. 15.43: üzleti hírek. 16.00: Egyszerűen állati. 16.30: Muphy atya. 17.10: Játékshow. 17.45: Híradó. 19.05: Időjárás. 19.15: Gemini Man. 20.15: Villámlás a Ziller-völgy fölöit, avagy Az ellopott menyország. NSZK-*olasz film. 21.50: Hírek. 22.00: Sípjel. 23.00: ‘ Bosszúvágy. Amerikai akciófilm. 0.40: Tornádó. Olasz filme 2.00: Műsorzárás. ertl-pécs VASÚTÁLLOMÁSNÁL ÚJ: KOSSUTH L9(sááoutca) TELEFUNKEN STEREO MUZIKCENTER Rádió UKW/MW/LW Lemezjátszóval Kétkazettás magnóval 2x12 Watt 2x5 Band Graphik-Equalizer - a aaa py Két hangfailal_csak_ _ Mr -VUU Stereo-Muzikcenter / TELEFUNKEN csak29.900.ű 2 x 40 Watt / Digitális Rádióval / Távirányítóval auknecht mikrohullámú sutó 500 Watt . 17L Belső térrel 10 Elektrónikus lehetőség gél 35.700.2 AUTOMATIKUS MÉRLEGGEL ELOLVASÁSHOZ esak 15.750.- FT EUN • HÖTÖSZEKREfJY, ,1251 EUN - MIKROHULLÁMÉI SÖTu csak lo.uuu.-1-1 GORENJE-MELYHOTÖ BOX csak 15.900.- FT ERTL TECHNIKA UZLETHAZ Osztrqk-Magyar KFT 7623 PÉCS, Lenin tér 6 tel. 72 / 33-323 érti feldbach - AUSZTRIA figyelem! Számítástechnikai tanfolyamok - intenzív képzéssel: 1. IMB PC XT/AT személyi számítógépek operátori ismeretei (2 hetes, ára: 6000 Ft/fö). 2. Programozói tanfolyamok:- QUICK BASIC,- dBASE III. PLUS,- C programozói nyelv. (2 hetes, ára: 9000 Ft/fö). 3. Szervező tanfolyam: (11 hónap heti egyszeri elfoglaltság, óra: 16 000 Ft/fő). Jelentkezni lehet: KSH SZUV Pécsi Számítóközpontja, 7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 3., Szegletes Emilné. Telefon: 32-355 Jelentkezési határidő: 1990. április 28. IDÉN ÉRETTSÉGIZŐKNEK, KEDVEZMÉNYI