Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-17 / 14. szám
1990. április 17., kedd 3 Munkaügyi bírák a társadalombiztosítási ügyek áradatában A másfél millió forint értékű könyök Széles a választék, hogy mi minden nem szeretnék lenni manapság. Az biztos, hogy munkaügyi bíró sem, különösen a Pécsi Munkaügyi Bíróságon, ahol egy- egy bíró kezén száznál több ügy van, s a bíróság elhelyezése a Széchenyi tér 14. számú épület második emeletén olyan szűkös, hogy hiába nyílt meg még egy bírói státus, pusztán azért nem betölthető, mert nincs hova az új bírót leültetni. Az ügyfelek - javarészük munkaképességben kisebb- nagyobb mértékben korlátozott beteg ember - csúszós, meredek csigalépcsőn juthatnak fel a bíróságra, ahol aztán minden bánatukat, haragjukat az abban legkevésbé vétkes bírák nyakába zúdítsák. Mindehhez hozzávehetjük azt is, hogy a munkaügy joganyaga annyira átmeneti, ideiglenes, a központosított rendelkezésektől a helyi szintű szabályozás szerepének növelése felé haladó, hogy emiatt ma már a profi jogász sem lehet teljesen biztos abban, hogy egy kollektív szerződés, egy munkaügyi szabályzat mely pontjai ütköznek a nagy szabadság ellenére felsőbb szintű jogszabályba. Ráadásként a szakmai irányítás is szinte teljesen elolvadt, pedig a munkaügyi perekben rendszerint nincs másodfok. S mindez csak egy része annak a problémaáradatnak, amely tendenciáiról dr. Gyenge András, a Pécsi Munkaügyi Bíróság elnöke beszél, sommázva a tapasztalatokat. Az ügyforgalom 1987-ről 1988- ra 20 százalékkal, 1988-ról 1989-re több mint 33 százalékkal növekedett, meghaladta az 1100-at, s oz idei első negyedévből újabb 15 százalékos emelkedés prognosztizálható. Azt lehetne feltételezni, hogy ebben a növekedésben jelentős szerep jut a gazdasági szerkezetváltás miatti létszámleépítéseknek. Valójában a munkanélküli segély, s az átmeneti munkanélküli járadék bevezetése óta ilyen jellegű ügyek minimális szómban bukkannak fel. Az ügyforgalom immár több mint 50 százalékát a rokkantsági nyugdíj- igénnyel összefüggő társadalombiztosítási ügyek képezik. Ennek oka. hogy egyes nagy- vállalatoknál bizonytalanná vált a foglalkoztatás. De legalább ilyen súlyú ok, hogy a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása javarészt megoldatlan, nehézkes, a vállalatok mind kevesebb hajlandóságot mutatnak erre. Inkább a társadalombiztosítás felé próbálják terelni ezeket az ügyeket. „Megegyeznek” a dolgozni egyébként maguk sem akaró munkavállalókkal a táppénzigényük lejárta előtt, hogy rokkantsági nyugdíjért folyamodjanak. Az ilyen igénnyel fellépők munkaképesség csökkenésének a mértéke zömben nem éri el a jogosultsághoz szükséges mértéket. A bíróság ezekben az ügyekben orvosi szakvéleményekre kénytelen hagyatkozni. Az igazságügyi orvosszakértők véleményének beszerzése hosszadalmas ügy. Még sima ügymenetben is 3—4 hónap telik el a kereset benyújtásától az ügy lezárásáig. A további bizonyítást igénylő ügyekben ez az időtartam meghaladja az egy évet is. S a tapasztalatok szerint legfeljebb az ügyek 20 százalékában pereskedik sikerrel a rokkantsága megállapításáért az ügyfél, aki ez idő alatt teljesen ellátatlan, hiszen táppénzigénye leiárt, munkába pedig nem áll, hiszen akkor munkaképessége mellett bizonyítana. A másik nagy társadalom- biztosítási ügycsoport a baleseti rokkantság megállapítására, illetve a baleseti járadék igénylésére indított perek halmaza, s ezekhez kapcsolódóan a nem vagyoni kártérítési ügyek. A Legfelsőbb Bíróság anélkül, hogy a törvény változott volna, hatályon kívül helyezte egy korábbi irányelvét ezzel kapcsolatosan: az igényjogosultság feltételeinél az „és”-t „vagy"-ra változtatva. Tehát a foglalkozási megbetegedésnél elég a tartósság vagy a súlyosság önmagában. Az elévülés számításából egyébként is méltánytalan helyzetek származnak, az irányelv hatályon kívül helyezésével pedig a nem vagyoni kártérítéseknél egyszerűen „elszaladt a ló”. Több százezer forintos igényekkel lépnek fel. Például egy uránbányász másfél millió forintot igényel, mert eltörött a könyöke. Na már most, ha ebből a bíróság 200 000 forintot megítélne, a pertárgy „maradék" 1 300 000 forintos értékére pervesztes lenne a felperes, a MÉV pedig megtehetné, hogy kérje a perköltséget ezen hatalmas összeg után. A perköltség a megítélt kártérítést szinte teljesen elvinné. A munkaügyi bírósághoz mostanában elég sok ilyen sztereotip szövegű, láthatóan azonos írógépen írt keresetlevél fut be. Valószínűsíthető, hogy valaki zugirá- szatra adta a fejét, csak egyelőre nem lehet rajtacsípni, Lehet, hogy néhány látványos kudarc utón „ügyfelei" szolgáltatnak majd neki tettleges igazságot. Akár törött könyökkel is. Dunai Imre Hódit a lambada- szoknya Sikerrel mutatkozott be a Pécsi Bőrgyár új, tavaszi bőr- rúházati kollekciója a Fővárosi Ruházati Szolgáltató Vállalat reprezentatív bemutatóján, melyet Kék Duna Divatszalon elnevezéssel a budapesti Taverna Szálló ' dísztermében rendeztek. A bemutatott férfi és női dzsekiket, szoknyákat, kosztümöket, sportos öltözékeket a pécsiek salját műhelyeikben varrták, mégpedig a legújabb kifejlesztésű mintás, kézzel gyűrt sertésbőreikből. A kollekció a meghívott hazai kereskedelmi szakemberek előtt tetszést aratott. A legnagyobb sikere a lambada- szoknyának és a stílusban hozzá illő kiskabátnak és táskának volt, köszönhetően annak is, hogy e bőriholimikat barna bőrű, forró égövi divathölgy mutatta be. A felvonultatott termékek gyártását már megkezdték, s hamarosan árusítani kezdik a budapesti belvárosi üzletékben. Valutavizsgáló ceruza Mit, hol érdemes? Valutavizsgáló ceruzák árusítását kezdték meg egy hatvani KERAVILL szaküzletben. A kis készülék hanggal, fénnyel jelzi a bankók „jósá gát". A konvertibilis valuták azonosítására alkalmas eszköz a KGST-pénzekre még nincs hit elesitve Heti piactükör Árfigyelő. A Nyugdíjasok Baranya Megyei Egyesülete és a Fogyasztók Megyei Tanácsa ismét segítségünkre volt az elmúlt héten, önkéntes munkatársaink sorra járták a boltokat és azt tapasztalták, hogy hétfőn még vo'lt cukor a boltokban, kedd—szerdára azonban a legtöbb helyen eltűnt a áru a polcokról. Bár volt egy fals bejelentés, ami szerint * 9-étől lett volna a változás, árat április 17-e élőtt sehol sem emelték. Mától kezdve azonban megtehetik. A Mecsék Füszért által ajánlott új árak: 1 kiló kristálycukor 37, fél kiló porcukor 21, fél kiló mokka 25 forint. Ugyancsak mától érvényes néhány termelői árváltozás !s. A debreceni tetrapaék csomagolású gyümölcslevek például 8—11 százalékkal kerülnek többe. A Medikémia Prevent elnevezésű aerosolos festékei és autóápolói 11—13 százalékkal lesznek drágábbak. Szerencsére néhány árcsökkentésről is beszámolhatunk: A Lyceum utcai Dália üzletben tovább tart a hazai és csehszlovákiai húskonzervek vására, a termékek árát 20- 25 százalékkal csökkentették. Ugyanebben a boltban olcsóbban lehet vásárolni különféle Durica tésztákat. A Durica tészta tojás nélkül készül, durumbúza- és kukorica- lisztből. Egy félkilós csomag (nagykocka, spagetti, metélt és csőtészta) ára 19,70. A Dália boltokban egyébként a most érvényes árnál továbbra is olcsóbban kínálják a félliteres, rostos móri gyümölcsleve- ket, a grandonetti és a bon- bonetti nevű édességeket, valamint egyes rágógumi és csakiféleségeket, valamint az Admirál pezsgőt. * Újdonságok. Az egészséges táplálkozást elősegítő akció keretében a Mecsek Füszért 10 százalékkal olcsóbban kínálja a baranyai élelmiszer- boltoknak a Durica tésztákat. Az érelmeszesedés megelőzésében tehet jó szolgálatot az az új termék, amely április 20-ától lesz kapható a Lyceum utcai Dália boltban. Az újdonság nem más, mint az úgynevezett Cardió menühöz kapcsolódó busa, halhús étel- konzerv. * Videóvilág. Miután mind nagyobb divattá vált a televízióműsorok rögzítése és a videózás, sokan útrakeltek, hogy e nem éppen olcsó szórakozáshoz a szükséges eszközöket beszerezzék. Ma már nem kell átlépni a határt, sorban állni a vámnál, a hazai, a pécsi, a baranyai boltokban is sokféle videómagnó és kazetta található. A Fixpont vevőszolgálat segítségével ezúttal a Baranyaker boltjait vesszük nagyító alá. A legnagyobb a választék a kertvárosi műszaki tanboltban, ahol készülékékből nyolc-, kazettákból tízfélét találtunk. A videófelvevőkből legdrágább a Grundig, a legolcsóbb a koreai gyártmányú Daewoo. Az előbbi 40 700, az utóbbi 34 400 forint. Legnagyobb a kínálat a koreai készülékekből, ahol a Samsung, a Tensai mellett ott vannak a Gold Starok is. A Szliven Áruházban kétféle japán és ugyanennyi koreai készüléket találhat a vásárló. Ezek közül a legismertebb márkák a Philips és a Sanyo. Itt a legolcsóbb készülék a Gold Star, amit 100 forinttal kevesebbért árusítanak mint a műszaki tanboltban. A Kossuth Lajos utcai műszaki boltban Grundig, Daewoo és Samsung, valamint egy a többihez viszonyítva olcsó japán lejátszót kínálnak 23 500 forintért. A Mecsek Áru bárban végre hazai készítményt is leltünk, mégpedig az Orion Graetz nevű készüléket, ami 54 800 forintos árával a videók között sem tartozik az olcsóbbak közé. íPécs után nézzük a vidéki boltokat: Komlón szerény a kínálat, a 35 000-ért árusított Audioton és a 37 700 forintos Sanyo még a viszonylag olcsóbb készülékek közé tartozik. Siklóson emellett a két típus mellett ITT Nokiát is árusítanak 36 200-ért, az Audiotont viszont 3800 forinttal drágábban adják mint Komlón. Legnagyobb a választék Mohácson, ahol a mór emlegetett Gold Star, Daewoo, Sanyo és ITT Nokia mellett Sharp és Panasonic is kapható. A legolcsóbbak természetesen itt is a délkoreai készülékek. F. D. Például— Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt Lakatok Először azt hittem, csupán valami emlék. Tudják, olyasmi, hogy bedobunk egy kirándulóhelyen pénzdarabot valahova, hogy visszatérjünk. Aztán megnyugszunk, hogy visz- szatérünk, mert bedobtunk egy pénzdarabot. Történt, hogy a pécsi Janus Pannonius utcában láttam egy pici vaskerítésen 27 darab lakatot. A legkülönbözőbb formájúkat, a legkülönbözőbb elhelyezésben. Aztán megsúgták, nem más ez, mint találka-közvetítő. Egy lakathoz két kulcs jár legalább így üzenhetnek egymásnak az emberek. Ha így áll a lakat, akkor itt vagyok, ha úgy áll, akkor ma nem tudok jönni, ha kettő-három egybe van kapcsolva, akkor annyian leszünk, ha nincs ott a lakatunk, tudod, az a rozsdásodó, akkor a mai randi nem jött össze. Az emberi találékonyság végtelen, remélem, senki sem bántja a lakatokat ezután sem. Bízom benne, hogy ötletük tuto, bocsánat, tuti siker lesz továbbra is ... Szeretnék találkozni azzal, aki kitalálta ezt az üzenet-közvetítő módszert! (b) Királyi gusztus Komoly erkölcsi aggályai voltok Boudouinnek, a belgák 39 éves ' királyának az abortuszt legalizáló új törvénnyel szemben, ezért — hogy ne kelljen kézjegyével ellátnia egy olyan rendeletét, mellyel „mélységesen nem ért egyet" —, ideiglenesen, egy napra lemondott trónjáról. A törvényt így a sajtó által rögtön „Őfelsége I. Wilfriednek" titulált Wilfried Martens kormányfő aláírása léptette életbe. A belga ellenzék ugyanakkor máris azt követeli: módosítsák az alkotmányt úgy, hogy az új törvények életbe lépéséhez ne legyen szükség az uralkodó beleegyező aláírására. (HVG). * A hírből — azonkívül, hogy nem mindennapi — több tanulság is levonható. 1. Boudouin lelkiismeretes, legalábbis lelkiismeretével ellentétes döntések szentesítésére nem hajlandó, karakán uralkodó. Irigyeljük is a belgákat rendkívüli módon. 2. Boudouin nem ragaszkodik foggal-körömmel a hatalomhoz, hiszen - ha csak egy napra is, de - hajlandó volt lemondani róla. 3. Boudouin jó lelkű, népéért mindenre hajlandó király, hiszen, ha nem az lenne, oz egynapos interregnum alatt minden bizonnyal megválasztottak volna valaki mást a belgák. 4. Boudoin, nem fél az adóhatóságtól — vagy fél, de kitűnő szakemberek segítik az év végi bevallás alkalmával. Idén ugyanis 364 napig uralkodik, egy napot volt munkanélküli, s ennek az egy napnak az elszámolása esetleg komoly gondok eredője lehet. Hacsak a királyi javadalmak nem számítanak adómentesnek Belgiumban. Érdemes lenne utánanézni a dolognak . . . (P) Gorbi farmerben Gorbibaba. Szóval, ha a világ még nem lenne kellőképpen átitatva Gorbacsov szellemével, tessék, egy újabb megoldás. Egy tokiói játékgyártó Gorbibabákat készít és egymilliót dob a piacra. A Gorbibaba 25 centi magas és kapható bőrkabátos, farmer- nadrágos és öltönyös változatban. (Májustól tehát újabb karrier lehetősége Gorbacsov- nak, reméljük, addigra saját hazájában is ellogadják, normál méretben is .. .) Házibarátot nyomozó készülék. Egyre több háziállat veszik el, és közülük egyre kevesebb lesz meg. Kutyák, macskák, madarak után nyomoznak könnyes szemmel a gazdik. Egy kanadai társaság kifejlesztett a problémák megoldására egy érdekes pici alkatrészt. A rizsnagyságú mik- rochipet az állat lapockacsontja környékén helyezik el, bőr alá. Aztán, ha az állat elveszik, a megfelelő műszerrel öt másodperc alatt kideríthető, hogy ki a gazda, és az is, hogy az állat milyen egészségügyi ellátásban részesült. A kis készülék minden állatra alkalmazható. A beültetés költsége 40 dollár és évi 11 dollár adó. (Reméljük, Magyarországon is kiépül az állatkereséshez szükséges inlrastruktúra is. Háttér nélkül egy állat is elveszhet. . .) Rekordok (?). Március 21-én, a Malibuban található Getty Múzeum megvette Vincent Van Gogh Szivárvány című festményét Alan Bondtól, aki egy árverésen jutott a képhez 1987-ben, 53 millió-kilencszáz- ezer dollárért, a legmagasabb összegért, amit a világon műalkotásért kifizettek. Nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyiért adta el a képet a Getty Múzeumnak . . . (Newsweek alapján - saját fordítás) Kifelé menő adatok Értesüléseink és a hivatalos szovjet álláspont szerint itt-tartóz- kodásuk alatt a szovjet csapatok száz, összesen mintegy 17 ezer ember elhelyezésére alkalmas laktanyát, hetven, összesen 24 ezer férőhellyel rendelkező ebédlőt, háromszáz lakóházban mintegy 14 és fél ezer lakást, több tárolócsarnokot és raktárakat építettek fel a szovjet állam pénzén, mai árakon mintegy 50 milliárd forint értékben. (Szerencsére volt idejük — a szerk.) Az itt állomásoztatott csapatok fenntartása több mint 350 millió 20I Olvassuk a kereskedelmi miniszter 6/1990. (IV. 5.) számú rendeletét, amely szerint erotikus árukat és szexuális eszközöket iskolák, templomok, gyermekintézmények 200 méteres körzetében forgalmazni tilos. Ilyen eszközöket kirakatban, közterületen nem szabad elhelyezni. A tanács, a helyi tanács, a hamarosan újraválasztandó helyi tanács pedig jogosult megtiltani az üzleti tevékenységet, ha az ellenőrzés során megállapítja, hogy az üzlet mindezeknek nem tesz eleget. ^ rubelbe került évente az Illetékes moszkvai hatóságoknak, ebből az összegből újítottak fel épületeket is, karbantartásukról is gondoskodva. (Nem tudjuk, mire gondoljunk pontosan oz adatok alapján? Arro-e, hogy a Szovjetunió beszámítja majd hazánkkal összefüggő adósságainak törlesztésekor ezt az összeget, vagy ana, hogy ők is telsóhajtanak most, a kivonulások megkezdésekor, hogy ezek az összegek sem terhelik továbbra a szovjet kiadásokat?? (Tisztelt illetékesek, ha lenne annyi pénzünk és időnk, hogy hasonló szexkacatokkal kereskednénk, egészen biztos, hogy kimérnénk a távolságot egy centiméter-szalaggal, vagy akár egy méterrúddal, és az említett intézményektől 201 vagy több méterre nyitnánk boltot. Mert boltot nyitni lehet, még ilyen eszközökre is, ha van rá kereslet. Ha viszont nincs rá vevő, akkor 200 méteren belül is felesleges minden. Felesleges, akárcsak ez a rendelkezés.)