Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)

1990-04-13 / 11. szám

Új miniszterelnök az NDK-ban Arafat Prágában Lothar de Maiziere szemé­lyében kereszténydemokrata politikust választott csütörtöki ülésén miniszterelnökké az NDK törvényhozása, A jelen­lévő 382 képviselő közül 265 adta szavazatát a CDU elnö­kére, 108 'honatya ellene sza­vazott. Kilencen tartózkodtak a szavazástól. A március 18-iki választások után másodszor összeült Népi Kamara valamennyi frakciója közös nyilatkozatban vállalt fe­lelősséget az NDK múltjáért és jövőjéért. A nyilatkozatban a parla­ment megköveti a zsidó népet a németek által a második vi­lágháború, illetve a nemzeti­szocialista uralom éveiben el­követett bűnökért. Ugyancsak bocsánatot kér a Népi Kama­ra a Szovjetunió és lengyel- ország népeitől, s a cigány-i Ságtól a nácik által elkövetett népirtásért. Húsvéti tojásfestési bemutatót és vásárt rendeztek tegnap Pécsett, a Széchenyi téren. A folklórműsorral egybekötött rendezvényen többek között fellépett a Zengő együttes, a vajszlói általános iskolások színjátszó csoportja. laufer László felvételei Václav Havel államfő meg­hívására csütörtökön kétnapos csehszlovákiai — látogatásra Prágába érkezett Jasszer Ara­lat, a kikiáltott Palesztina és a PFSZ VB elnöke. A palesztin politikus előzőleg Tripoliban és Bagdadban járt. Prágában a politikai együttműködésről, nemzetközi kérdésekről és a közel-keleti helyzetről tárgyal vendéglátóival. Ellátogat Po­zsonyba is. Arafat nem először jár hi­vatalos látogatáson Csehszlo­vákiában, de az első alkalom, hogy az új prágai vezetéssel tárgyalóasztalhoz ül. Václav Havel államfő már korábban jelét adta annak, hogy Cseh­szlovákia kész hozzájárulni a közel-keleti konfliktus megol­dásának kereséséhez. Prága pozícióit nagy mértékben javí­totta a diplomáciai kapcsolat- felvétel Izraellel. \ Az új parlament elnöke lesz az ideiglenes köztársasági elnök (2. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP aj; Dunántúli A Mikó Imre Kollégium előadása Komlón NAGYPÉNTEK, HÚSVÉTI EGYHÁZI SZERTARTÁSOK (3. oldal) I. évfolyam, 11. szám 1990. április 13., péntek Ára: 4,30 Ft Németh Miklós megbeszélése a thaiföldi miniszterelnök-helyettessel Németh Miklós miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben fogadta Pong Szaraszin thai. földi miniszterelnök-helyettest. A miniszterelnök szavai szerint ez a látogatás is azt bizonyítja, hogy mindkét kormánynak hosszú távú elkép­zelései vannak a kapcsolatok építésére, s eb­ben nem személyi vagy pártérdekek, hanem a két ország alapvető érdekei vezérlik. Kife­jezte meggyőződését, hogy az új magyar kor­mány folytatja a piacgazdaság fejlesztése, a liberalizálás és a világgazdaságra való nyitás politikáját. Hangsúlyozta, bogy a magyar kül­gazdaságpolitika Japánnal és a többi ázsiai országgal is egyenlő feltételekkel szándékozik fejleszteni az együttműködést. Szorgalmazta az emberi kapcsolatok s a két ország közötti uta. zási feltételek javítását, beleértve a vízum- kényszer eltörlését is. Pong Szaraszin egyetértőleg hangsúlyozta a személyes érintkezések erősítésének fontossá­gát. Hozzátette: kormánya különösen támo­gatja a magánszektorok közeledését. Szólt ar­ról is, hogy Thaiföld az idén első ízben vesz részt a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A thaiföldi miniszterelnök-helyettes és kísé­rete a nap folyamán ellátogatott Mátyásföldre, s tájékozódott az lkárus tevékenységéről. A távoli országból érkezett vendégek csü­törtökön elutaztak Budapestről. Sajtitájékoztató Esőre várva Amennyiben a mezőgazdá­szolt esténként Istenhez fo­hászkodnak, akkor ezt most két dolog miatt teszik. Egyrészt a késői fagyok elkerüléséért, másrészt kiadósabb csapadék- ihullás érdekében. A növényi kultúrák vegetációs állapota és a vetési munkálatok állása ugyanis mintegy két-Három he­tes előnyt mutat a megszokott­hoz képest, s így az áprilisi fagy bizony komoly károkat okozhatna mind a szántóföldi növényeknél, mind a szőlő és a gyümölcsösök esetében. Ami a csapadékot illeti: az elmúlt hetekben lehullott eső áldásos hatása elvitathatatlan, de or­szágos átlagban mintegy 120 imüflf méternyi csapadék hiá­nyát szenvedik a növények. Minderről szó esett Buda­pesten a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban csütörtökön délelőtt megtartott sajtótájékoztatón is, ahol a csapadékhiánnyal és faggyal kapcsolatos félelmek ellenére (Folytatás a 2. oldalon.) Az MDF III. országos gyűlése Május 2-án ül össze az új Országgyűlés Antall József pártelnök megnyitó szavaival kezdte meg mun­káját csütörtökön a MOM Művelődési Házában a Magyar De­mokrata Fórum III. országos gyűlése. A tanácskozáson az MDF több mint 460 helyi szervezetének 1186 küldötte vett részt. Az országos gyűlést ünnepi jelenet vezette be. Simonlay Ferenc, a magyar emigráció egyik ismert személyisége - Joseph Nitti budapesti olasz nagykövet jelenlétében - át­adta Antall Józsefnek azt a zászlót, amelyet 1957-ben ka. pott az akkori olasz köztársa­sági elnöktől, azzal a kérés­sel, hogy az első magyarorszá­gi szabad választások utáni kormány elnökének nyújtsa ót. Ezzel a címeres magyar zász­lóval az olasz nép jelképes együttérzését fejezte ki ’56-os magyar forradalom es szabadságharc leverése miatt. A tanácskozáson Lezsák Sándor alelnök értékelte a vá. lasztási kampányt. Sikeresnek ítélte meg az MDF helyi szer­vezeteinek tevékenységét, ám úgy vélte, hogy az országnak vannak olyan területei, ahol erősíteni szükséges a párt há­lózatát. Ezt követően Antall József, a párt elnöke politikai helyzetértékelésében egyebek között arról szólt, hogy a vá­lasztásokat követő időszakban az MDF-nek. kormányzó párt­hoz méltóan, kell politizálnia. Ennek érdekében új módsze­rekre, másfajta irányításra van szükség; véget kell vetni a he­lyenként dilettáns, ügyetlen politizálásnak. A pártelnök elemzést adott a lehetséges koalíciós part­az (Folytatás a 2. oldalon.) Kifogásokról tájékozódott az Országos Választási Bizottság Az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén a választás második for­dulójával összefüggő kifo­gásokról, illetve azok sor­sáról tájékozódott. Az ülésen kiderült, hogy az OVB-hez semmiféle kifo­gást sem az előírt határ­időig, sem pedig azon túl nem nyújtottak be, és 13 megyében is ,.csend van”. A fővárosban és hat megyében azonban szép számmal érkeztek kifogá­sok az egyéni választóke­rületi választási bizottsá­gokhoz. Ezek döntő több­ségét a Szabad Demokra­ták Szövetsége, elenyésző részét a Független Kisgaz­dapárt, illetve a Magyar Demokrata Fórum nyújtot­ta be; e kifogások jó ré­széről már valamiféle — jobbára elutasító — döntés is született. A Budapest 5., 11. és 12. választókerületi válasz­tási bizottságaihoz benyúj­tott kifogásokat az érintett testületek elutasították. To­vábbi kettőben - a 30. és a 31. választókerületben — a döntés még várat ma­gára. Arról nincs informá­ció, hogy a határozatok ellen adtak-e be jogorvos­lati kérelmeket az illeté­kes bírósághoz. A sepsiszentgyörgyi kollégium énekkara Fotó: Szundi György Népdalok, táncok ifjú sepsiszentgyörgyi követei A hosszú út fáradalmainál csalk a beim utatkozó fellépést megelőző percek tűntek viszon­tagságosabbaknak a Mikó Im­re Kollégium fiatal előadómű­vészei számára tegnap este Komlón, a Színház- és Hang- versenyteremben. A híres sep­siszentgyörgyi iskola dalosai, táncosai, zenekara egy kis csúszással, de azután annál elragadább produkcióval léptek a hűségesen váralkozó komlói iközönség elé. Elkészült a zene­kari árok, a háttérdrapérián ott magasodott a díszes szé­kelykapu, hogy Kelet-Erdély táncait, legszebb dalait, szi­(Folytatás a 2. oldalon) Céget alapítottak Pécsett T rans-lmpex KI bántalmazta a hajléktalanokat? (2. oldal) Új név, új cég jelent meg a régió gazdaságálban. Cég­alapító volt tegnap a pécsi Lenau-házban. Trans—ilimpex Nemzetközi Fuvarozó, Szállít­mányozó és Kereskedelmi Kft. néven vegyesválla'latot alapí­tott nég^ fiatal szakember, az iNSZK-lbeli iMidhel iPentz Ex- pont—Import, az osztrák Wolf- gruber GmbH, valamint a Ma­gyar Távközlési Vállalat Pécsi ilaazaatásáaa. A Michael Pentz Export—Im­port tulajdonosa tanulmányai révén kötődik Pécshez, de ne­ve 'ma már külkereskedelmi ipartn érként is ismert, többek között a Garancia Szövetkezet­nek szállít. Egyébként Michael Pentz cégének kereskedelmi irodáját Fellbachban abban a centrumiban helyezte el, ahol a magyar Kereskedelmi Miniszté­riumnak is érdekeltsége van a (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom