Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-31 / 87. szám

1990. március 31., szombat Dunántúli napló 7 KRÓNIKA Jazz és környéke. í“ nőit a pécsi If­júsági Ház a múlt hét szerdájára. A jazz, illetve a vele ha­táros műfajok találkozása volt a főszereplő, s ez a tény eleve örömmel tölt el egy pécsit (baranyait), akit nem ké­nyeztetnek el túlságosan ezekben a zenei kategóriákban. A szép számú hallgatóság régi ismerősként üdvözölte az Ifjúsági Ház „PRO VOCAL” együttesének tagjait, a volt és jelenlegi leőweyseket, illetve a Szekszárdra távozó Schultz Edit helyett gyorsan beépülő régi zenei tagozatos Farkas Helgát. Az énekeseket vezetőjük, Bogi Dániel rendkívül sze­rényen, rokonszenves stílusban konferálta. Sajnos, az Ifjú­sági Ház előadóterme alaposan próbára teszi mindenkori énekeseit: nagyon meg kell szenvednünk az összhangzásért, a szólókért, egymás hallásáért. Érdemes lenne a jövőben az előcsarnok kiállítási színhelyén felléptetni a „vox hu- mana” képviselőit, s utána bevonulni a terembe egyéb pro­dukciók meghallgatásáért. A közönség és a szereplőgárda is hálás lenne az akusztikai élményért. A körülmények el­lenére is kitetszett a basszus szólam magabiztossága, a zongorista intelligens játéka vagy Radnai Csaba jó szóló­ja. Mivel az elmúlt évben a fiúk többségének katonai szol­gálata miatt ritkábbak voltak a próbák, megnőtt az új számok értéke, a régieket pedig különösen szívesen hall­gatta az a közönség, amely jelen lehetett az együttes szü­letésénél. A műsor közepét egy kétszereplős jazz-bemutató adta: Juhász Gábor (jelenleg Budapesten tanulja a jazz-t) és Bagi Dániel bebizonyította, hogy két találkozás is elegen­dő a 45 perces zenei anyag összeállításához, hiszen ebben a stílusban' éppen az a szép, ha a meg nem beszélt, elő­re nem rögzített pontokon segít a pillanatnyi helyzetfelis­merés és döntés, a fantázia kialakította pompázatos rög­tönzés. És ők ketten ezen a napon több alkalommal cso­dálatos improvizációkkal lepték meg hallgatóikat. Befejezésül a „jövő zenéje” következett. Szinte alig hihe­tő: ott állt a színpadon a 6 elsős gimnazistából és egy általános iskolásból álló dixiland együttes (a konferáló szerint „minden bizonnyal Közép-Európa legfiatalabb dixi­land együttese”). Már most kitűnt az egymásra figyelésük, a közös zenei elemek hangsúlyozása, a fúvós szekció együtt mozgása, a szólók gondos kidolgozása. Még erejük egy részét nem tudják a beleélésre fordítani, mert a pontosságra koncent­rálnak, s talán életkoruk is akadályozza őket ebben. Mind­össze november óta dolgoznak együtt: csoda, amit csinál­nak! Többen figyelik működésüket segítő szándékkal (dr. Várnai Ferenc például fesztiválra jelölné őket, ha szorgal­muk és kitartásuk nem csökken: a Fegyveres Erők Klubja helyszínt és felszerelést ad nekik!). És természetesen Bagi Dániel, aki az elmúlt időkben tanácsaival, szervezéssel se­gített, szerda este pedig házigazdaként is, de mint volt royalos társával, Krémet Tamással együtt muzsikált a „fel­fedezettekkel". Ó. Cs. A Da n te Tá r saság é I été bő I. Amikor az elmúlt év szeptemberében hírt adott a sajtó a pécsi Dante Alighieri Társaság megalakulásáról és hiva­talos beiktatásáról a világ Dante társaságainak a sorába, sokaknak úgy tűnhetett, hogy Dante-kutatókat tömörítő egyesülésről van szó. A társaság életéről tudósító további közleményekből aztán bizonyára kiderült, hogy a római központtal működő Societä Dante Alighieri nemes célkitű­zéseit követő, az olasz nyelv és kultúra hazai ismeretét, s általában a népek közti közeledést elősegíteni szándékozó baráti közösség került egyesületként bejegyzésre, az egye­temi olasz tanszék és személy szerint dr. Herczeg Gyula professzor kezdeményezésére. Kiderült az is, hogy Európá­nak ebben a régiójában elsőként Pécsett jött létre ilyen „comitato”, ahogy világszerte nevezik a helyi társaságo­kat, s hogy a pécsi „bizottságnak" — az Egyetemi Könyv­tár jóvoltából — már megfelelő „bázisa", helyisége is van, az egykori Belvárosi iskola épületében. Hogy a hazai kezdeményezés éppen Pécshez kötődik, abban bizonyára része van városunk sokat emlegetett me­diterrán szellemiségének. „Cinquechiese" földrajzi elhelyez­kedése önmagában is magyarázat a város - a „legalkal­matlanabb” töiténelmi időszakokat is túlélő — itáliai kap­csolataira. Pécs nem csupán „átszállóhely", de jelentős „árumegállító hely” az Itáliát hazánkkal összekötő, egyik legjelentősebb útvonalon, mely mindig is lehetőséget adott az anyagi és szellemi javak cseréjére. A pécsi Dante Alighieri Társaság múltja még alig több mint féléves. Mégis, a felvételre jelentkezettek száma már a százhoz közelít, nyelvtanfolyamok indultak, s rendszeres­sé váltak a magyar vagy olasz nyelvű kulturális és tudo,- mányos rendezvények is a Leonardo da Vinci utcában vagy — a Művészetek Házával közös rendezés esetén — a Hild- udvarban. Legutóbb a Római Magyar Akadémia igazgató­helyettese, dr. Simon Ágnes adott elő az olasz szociológiá­ról, majd Francesco Guida római egyetemi tanár olasz nyelvű előadását hallhatták az érdeklődők, „Italia e Ung- heria tra 1945—1947” címmel. A rendezvények sora ezután is folytatódik, olasz irodalmi ankéttől, Mátyás királyra em­lékező rendezvénnyel, vetítettképes olaszországi élménybe­számolóval. Sor kerül majd egyfajta „szabadegyetem” elin­dítására, melyen az olasz társadalom, gazdaság és kultúra egy-egy szeletével köthet közelebbi ismeretséget a hallga­tóság. Az ősszel immáron a második alkalommal, s ezúttal már a társaság aktív közreműködésével kerül'sor Pécsett az olasz kulturális napok megrendezésére. B. M. Szembenézni a történelemmel Rendhagyó beszélgetés Kántor Lajossal Nem előre tervezetten ke­rült egy időpontra három ese­mény az elmúlt napokban a magyar—román találkozó Bu­dapesten, a kolozsvári „Ko­runk" című folyóirat estje Pé­csen, a Művészetek Házában, s szomszédságában, a Szé­chenyi téren a jeltelen tünte­tés a marosvásáihelyi, meg­döbbentő események ellen. Az eseményeket a napi történé­sek — a most formálódó tör­ténelem sűrítette össze. Ez magyarázza, hogy a „Korunk” szerzőgárdájából nem tudott mindenki eljönni Erdélyiből, s hogy a folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos a budapesti ta­lálkozóról különautával rohant Pécsre, s fél óra után vissza­ült a gépkocsiba, hogy még este folytathassa a megbe­széléseket. Semmiképpen sem okarta, hogy elmaradjon az est, hiszen, ahogyan ki is fej­tette, igen szerencsés dolog­nak tartja, hogy immár Ko- lozs és Baranya megyék test­vérkapcsolatba kerültek egy­mással, csakúgy, míint a Ko­runk és a pécsi Jelenkor cí­mű folyóirat. S reméli, ennél tovóbbmenően is számos ba­ráti kézfogással gazdagodhat­nának majd az egymástól he­lyileg távollévő megyék lakói. Az 192ó-tól — egyszer ti­zenhét évi megszakítással — megjelenő „Korunk” folyóirat bemutatkozó estjére jöttünk össze, de természetesen nem lehetett a beszélgetésen el­vonatkoztatni a napi politiká­tól. A kolozsvári folyóirat in­dulásakor is széles körű, átte­kintő lopnak indult, s a nem­régiben megválasztott főszer­kesztő szeretne most megújít­va - visszatérni az eredeti célkitűzéshez: a kultúra -ha­za — nagyvilág fontos esemé­nyeinek figyelemmel kísérésé­hez. — A tavaly év végi dupla szám vök az első megtisztí­tott megjelenése a folyóirat­nak, amely már jelzi a szer­kesztőség új törekvéseit. Mi­ként képzelik el a folytatást?- Magyarországra már úgy szerettünk volna jönni, hogy hozzuk magunkkal a januári példányunkat, de a nyomda még nem tud mindig az új kivánalmaknak megfelelő tem­póval dolgozni. Ebben a szám­ban megpróbólurVk szembenéz­ni a történelmi tévedésekkel, az ellentmondásokkal és a változtatások lehetőségeivel. Azzal is számolnunk kell, ihogy belássuk, a sötét diktatúra éveiben még mi sem tudtunk teljesen bűntelenek maradni, okkor sem, ha igyekeztünk tar­tani magunkat egy erkölcsi mércéihez. Ennek ellenkezőjét hirdetni szemfényvesztés lenne - mondja mély meggyőződés­sel Kántor Lajos, s Ihozzáte- szi, az első szóimban adnak helyt olyan többéves írások­nak is, amelyek még mindig aktuálisaik, de hosszú időn át nem jelenhettek meg. — Kultúra—haza—nagyvilág: nagyon sokfajta témát, terü­letet ölel fel. Gondoltak - e néhány sajátos vetület be­mutatására? — Igen. Szeretnénk, ha a nemzetiségek, kisebbségek fo­lyóirata is lehetnénk. Foglal­kozni kívánunk a Jugoszláviá­ban, Csehszlovákiában élő magyarokkal is különböző ta- nulmáinyakban, esszékben.- Mennyire elfogadott lap a Korunk a szerzők szemében? — Minden nehézség ellené­re, úgy a hetvenes évektől kezdve szómos, igen kiváló személyiség szólalt meg a fo­lyóiratunkban. Így például Szentgyörgyi Albert, Sellye vagy Cs. Szabó. Utóbbi még akkor Magyarországon sem kapott léhetőséget, amikor a „Korunk”-bon jelentkezett Most pedig egyre szélesedik azoknak a köre, akik srivesen dolgoznának nekünk. Hogy ez miként alakul a jövőben, fi­gyelembe véve ezt az újabb szörnyű helyzetet, nem tudom, de reménykedem. Eltelt a fél óra, Kántor La­jos indulni készült. Arra a feltett kérdésre, lát-e vala­milyen léhetőséget, hogy a kultúrák találkozásának fel­karolásával várható-e az ál­datlan viszólykodás csökken­tése, halk feleletet adott. Nagyon távolinak tartja a le­hetőséget, de nem utópiának. A budapesti megbeszélésen felmerült az a gondolat is, hogy a bukaresti Társadalmi Dialógus elnevezésű csoport esetleg létrehozna egy lapot, mely Bukarestben és Buda­pesten is megjelenhetne, s to­lón így hozzájárulhatna az egymás mellett élés konszoli­dálásához is. A folyamat bi­zonyára hosszú lesz, de le­mondani róla nem szabad. B. A. Pusztai Zoltan: Egy öregedő idomár hétköznapjai Naponta elhaladok a számozott ketrecajtók előtt. Magamhoz édesgetve kivénhedt foglyaimat: véres húsdarabokat lökök a rácsok mögé. Étvágytalanul, legyekkel lepve hevernek a vizelet- és ürülékszagú faforgácsokon; hiába pattogtatom ostoromat, hiába dobok kockacukrot a szúvas fogsorok elé: egyre engedetlenebbek, egyre aluszékonyabbak. A pénztárablaknál rövidülnek a sorok. Türelmetlen, leharapott fejemmel gurigázna a nagyérdemű - Morgást miméivé kushadok. Az elhagyott, kies arénában: ugrásra bíztatom magam. Makay Ida: Poéta Christianus (p. i-nak) Testednek törékeny keresztjén naponta megfeszittetsz újra, föl, a sötét mennyekbe intesz, mint a gótikus szentek ujja. Naponta meghalsz s megoldozol, vagy, aki minden bűnünk elveszed Te, a szenvedésnél igazabb. Te, a halálnál végérvényesebb. Kerék Imre: Berzsenyi gesztenyefái Most ha élnél, szived örülne: immár kétszáz éves gesztenyefáid újra hószin gyertyát gyújtanak, égbe nyúlik dús koronájuk. Árnyukban sétálva bozontos, barna bajszod széthúzódna derűs mosolytól: . látva buzgó mezei szorgalomban niklai néped. A trubadúrról - másodszor A trubadúr bemutatója idején — ,még az óévben — azon frissiben 'beszámoltam a DN olvasóinak a premier­ről, s értékeltem a művé­szek teljesítményét is. Mint minden operatársulatnál, Pécsett is lehetőség szerint Jekettőzik a szerepeket. Az operabemutatóról adott gyorsjelentés tehát csak azokról szólhatott, akik ak­kor énekeltek. Az egyezte­tések szeszélye folytán több mint negyedévet kellett vár­nom, hogy egy majdnem teljes, másik szereposztást megnézhessek. Azért majd- ■nem, mert a műsorfüzetben jelzett Búzás Aida mind­össze egyszer énekelte Leo­nóra hatalmas feladatot je­lentő szerepét — ezt inem hallottam —, s a hírek sze­rint a közeljövőben nem fogja újra. örömmel láttam, hogy A trubadúr sokadik bérletes előadásán is telt ház van, s tudóim, ez nem volt egye­di eset. Látványban kissé vissza­fogottabb lett a produkció, hisz az emlékezetes tűzeset után kevesebb, s gyérebben lobogó fáklyát mozgatnak a színpadon, de összességé­ben illúzióteli az előadás. Benei Katalin (Azucena) megőrizte szuggesztivitását, Sajdi Júlia (Leonóra), Buk­szát Márta (Inez), Derecs­kéi Zsolt (Reiz) mintha ma­gabiztosabb, magától értető- dőbb lenne a színpadon. Egy szám kivételével ez a kórusról is elmondható. A nagy élmény, a nagy újdonság Vághelyi Gábor Luna grófja. Transzponálás nélkül, fölényes muzikalitás­sal, nagy drámai erővel énekli szerepét. Kár, hogy színpad i mozgása kicsit hét­köz na pi, nem em e Ikediik éne ­kési teljesítményének köze­lébe. Tőle annyi (bravúros játékot — igaz,, elsősorban vígoperákban — láttam már, hogy ez a lazaság megle­pett. Szerencsére, énekesi teljesítménye kárpótol min­denért. Nádi Frigyes jó kiállású, színpadra való alkat. Fer- rando hálátlan szerepe még próbára teszi a fiatal éne­kest. Az ő tiszte ugyanis, hogy az opera legelején a drámai alapszituációt, a múltat elmesélje. Szövege szerint egy horrort ad elő, (hogy fölhergelje a katoná­kat, de miután vele indul a darab, a legtöbb rendező kissé narratív módon állít­ja be e részletet. Nádi hangtechnikája sem tökéle­tes, e részben dinamikája is kevés, azonkívül a fagot­tok, majd a fafúvók (hang­ereje elnyomta itt az éne­kest. Mindez következik ab­ból, hogy a kamaraterem valójában alkalmatlan ope­razenekar elhelyezésére. A nehéz kezdés után Nádi Frigyes bizonyította ígéretes képességét. » Az előadást Károly Ró­bert vezényelte. A bemuta­tó karmesterhez, Hirsch Ben­őéhez képest kissé bágyad­tabban, dísztelenebből. In­kább korrektségre töreke­dett, túlságosan (kötötte a partitúra. Sajnos, malőr is (becsúszott a március 22-i előadásba. A csodálatos Miserere alatt tenor, szop­rán, külső harangjáték és kórus együttese annyi felé esett szét, ahányon voltak. Peűh. Szerencsére a közönség nézhetőnek, jó muzsikának és jó színháznak ítélte az előadást. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom