Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)
1990-03-09 / 67. szám
1990. március 9., péntek Punomon napló 3 Üj bemutató a stúdiószínházban Shirley Valentine igazi élete A darob egyetlen szereplője - Shirley — Vári Éva. A rendező Szegváry Menyhért. A budapesti premier la múlt héten nagy sikerrel zajlott le a Mikroszkóp Színpadon. Tér István felvétele • Először is a konyha, a sült krumpli, na és a tükörtojás. Nem tudni, merre nyílik az ablak, látni-e valamit az életből, valami lényegeset. Mrs. Bradshaw évtizedek óta az ablak helyett a fal felé fordul, neki beszél. És marad a konyha, a sült krumpli meg a tükörtojás. Maiad? Magyarországon először mutatják be Willy Russel Shirley Valentine című monodrámáját A szerzőt már ismerik azok, akik látták néhány éve a Vértestvérek című muslicáit, melyet Pécsett játszottak. A mostani, március 9-i ősbemutató sikert ígér. De siker a darab az 1988-as londoni bemutató óta, sőt filmen a Broadway-mozik- ból Európába is átkerült. Ki tudja, hány hasonló középkorú nő ismert és ismer Shirley sorsában a magáéra, ki tudja hányán, hányszor gondoltak már orra, hogy ki kellene lépni a háziasszonyi, családanyai szerepből, és egyszer az életben elkapni az utolsó lehetőséget arra, hogy megtalálják egykori (lánykori?) önmagukat. Shirley nemcsak gondolkodik erről, ő meg is teszi ... A kérdés nemcsak az, hogy negyvenévesen meg lehet-e változtatni magunkat és eddigi életünket, hanem az is, tudja-e Shirley önmagát választani újra. Egyedül, mert ez a harc csak egyedül küzdhető meg. És jó, ha tudjuk: ez akkor is igaz, ha valódi életét egy férfi keresi, és nem éppen egy nő. Vári Éva előadásálban a főhős sorsának ezernyi szála tárul elénk. Az Én, Shirley című kétfel- vonásos színjátékot — Szegváry Menyhért rendezésében - Budapesten, a Mikroszkóp Színpadon már bemutatták, Pécsett ma este fél 8-kor láthatja a közönség a Pécsi Nemzeti Színház stúdiószínházában. A gazdaságra kell koncentrálni! Szeghy Sándor, a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltje Szentlörincen Vissza kell állítani a hagyományos értékrendet! Dr. Iglói Zoltán választási gyűlése 'Nem szélsőségekben gondolkodik, hanem minden tekintetben a realitásokból indul ki o Hazafias Választási Koalíció programija, minden dolgozó ember azonosulhat vele — így Indokolta Szeghy Sándor a szentlőrinci népfrontszékházban a választópolgárokkal rendezett találkozóján, hogy miért a koalíció programjához csatlakozva vállalkozott a képviselőjelöltségre. A magyarázatot megtoldotta még egy érvvel: a Hazafias Választási Koalíció a választásók után nem kíván pártosod ni, az általa parlamentbe jutó képviselőket nem köti pártfegyelem. Függetlenek lesznek: csak a választópolgároknak, salját lelkiismeretűknek kell elszámol hiúik. „Meggyőződésem, hogy o magyar nép békére, nyugaiom- ra vágyik, kiszámítható jövőt szeretne — mondotta Szeghy Sándor. — Ennek érdekében felül kellene mór végre emelkedni a mindent és mindenkit kikezdő pártcsatározásókon, & a gazdasági építő munkára kellene koncentrálni. A társadalom általános állapota nem engedi meg, 'hogy a nekilendülés 5—10 éves távlatait szá- mítgassUk." Kifejtette, hogy az elmúlt 40 évben az országban azért mégsem háborús pusztítás volt, hiszen értékek is teremtődtek ez idő alatt. Ezeket épp olyan fontos megőrizni, mint azt, hogy az érdektelen, vagy időközben elértéktelenedett dolgokat elvessük. A nemzeti vagyon rendelkezésre áll, csak más irányú felhasználását, más elosztási formáját kell kialakítani. Meg kell reformálni a mindig éhes költségvetést: egyensúlyát nem további adókkal, hanem a bevételekhez való igazításával lehet biztosítani. Vegyestula'jdonú gazdaságot kell létrehozni, de eközben nem azt kell keresgélni, hogy meddig nyúljunk vissza a rendezés kiindulópontjaként. A jelenlegi helyzetet nem lehet figyelmen kívül hagyni.” Az a legfontosabb, hogy a vegyestulajdonú gazdaságiban jogszabályókkal 'körülbástyázottan biztosítani kell a vállalkozások és a magántulajdon szabadságát, biztonságát, a szövetkezeteiknél pedig rendezni szükséges a tulajdoni és érdekeltségi viszonyokat. Legyen rá lehetőség, hogy aki vissza akarja kapni a földet, visszakaphassa, s legyenek elegendő feltételek ahhoz, hogy abból meg is tudjon élni. A földhöz jutás lehetősége azonban ne csak azokat illesse meg, akiknek volt földjük. Ebben a kérdésiben sem lehet meg nem történtként tekinteni az elmúlt 40 évre. Adott területeken más-más megoldások léhetségesék a földtulajdon rendezésére. Végezetül annak a véleményének adott hangot, hogy a murtka nélkül iség problémáján leghatásosabban a foglalkoztatás bővítésével lehet enyhíteni, s ebben falun, az agrárágazatban kínálkozik még a legtöbb lehetőség. Dunai Imre A választópolgárok 95 százaléka semmilyen pártnak nem tagja. Jogos igényük, hogy őket pártoinkívüli, független közáflású és független gondolkodású emberek képviseljék a parlamentben. Olyanok, akik a törvényalkotás folyamatában nem valamelyik párt érdekeit szolgálják, hanem választóik akaratát teljesítik, össíhanglba hozva azt saját meggyőződésükkel és lelki- ismeretükkel. Szükséges tehát, hogy legyen az új országgyűlésben egy erős független blökk, amely a kritikus pillanatokban a mérleg nyelvét képezheti a viszá'lyikodó pártok között. Ezt hangoztatta többek között a pécsi Felsővámház utcai iskolában tartott választóéi gyűlésen dr. Iglói Zoltán, a Hazafias Választási Koalíció által támogatott független képviselőijelölt, az ismert újságíró, az MTI pécsi szerkesztőségének vezetője, aki Pécs 1. számú választókerületében indul. Kampánya sarán a mostani választógyűlésével teljesítette 40. találkozóját a választópolgáraival. Természetesen a kerék szám az eddigi gyűlések tapasztalatainak összegzésére is alkalom volt. Dr. Iglói Zoltán utalt rá, hogy ez idáig a Hazafias Választási Koalíció jellegéről kérdezték legtöbbet. Mint itt is mondotta: nem más az, mint különféle pártoktól független társadalmi szervezetek szövetsége, amely kizárólag azért jött leltre, hogy man- dátumhoz juttassa a pártonkí- vüli független jelölteket A gazdasági gondok is mindenütt szóba kerülitek, legfőképpen az inflációtól és a munkanélküliségtől való félelem, a falvakban pedig a föld kérdése. „Én gyerekfejjel éltem át a hátború utáni inflációt, s ma is elfog a rémület, ha vísszaemlékszem rá. Ezért is tiltakozom a horribilis összegű, semmivel sem in- dókolható kifizetések ellen, miiközben egyes vállalatoknál a minimálbért sem Ikapják meg a dolgozók. A fölös pénzt vissza: kell származtdtni a termelésbe, új vállalkozások finanszírozásába, ahogy egy kapitalista csinálja: ezzel fejleszti vállalatát és egyben újabb munkaihelyeket is teremt. Munkanélküliségben is azt tartom legrettenetesebbnek, hogy morálisan rombolja az embert. Ezért támogatók minden kezdeményezést, intézkedést, amely a murikamélikülS emlbert újra értelmes, hasznos foglalkozáshoz juttatja.” Dr. Iglói Zoltán arra is kitért, hogy számára meglepő: a pécsi újságírók közül egyedül indul a választásokon. ^Ez a szakma annyira tele van közéletiséggel, hogy Nyugaton számos képviselője szerepet kap a parlamentben is. Engem mündig szenvedélyesen érdekelt a politika, de az egy- párti politikai színtéren annak idején nem kértem Ibelőle. Képviselőjelölti hitvallásom: vissza kell állítatnunk a hagyományos embert, nemzeti, eiköl- cSi értékrendet, amely az elmúlt 40 évben megbomlott, mert ez az előidézője a jelenlegi súlyos morális vá'lságLakossági közreműködést vár a Köjál A fejfájás, fáradékonyság, étvágytalanság vagy akár a könnyezés manapság már nem mindig egy kis megfázás, nátha jele. Baranya megyében egyre iókább a kéndioxid, ólam vagy a nitrdogéndioxidok hatásaként léphetnek fel ilyen tünetók, ami viszont az egyre növekvő mértékű levegőszeny- nyezés következménye. Megyénk településeinek környezeti levegőminőségét a Baranya megyei Köjál mérte és most az anyagi lehetőségek megteremtése után a lakosságot is szeretnék tájékoztatni Vizsgálataik eddigi eredményeiről, valamint a várható fejlesztésekről. A tegnap ez alkalomból összehívott sajtótájékoztatón dr. Kőhegyi Imre és dr. Steiner József számoltak be a Köjál ilyen irányú munkájáról. Mint elmondták, jelenleg Baranya megyében 114 mérőállomás működik, ebből 35 városokban, 50 községekben, 11 a garéi veszélyeshulladék átmeneti tároló környékén és 18 a MÉV bányaterületén. Levegőszennyezettség szempontjából o Pécs—Komló, valamint a Beremend—Nagyha rsány—Siklós—Harkány térség érintett leginkább. A rendelkezésre ál. tó (többségében még a 70-es években gyártott) mérőműszerék azonban csak az utólagos értékelést teszik lehetővé, ami eleve kizárja az azonnali 'beavatkozást. A Köjál tervei szerint ezért a levegőminőség alakulásának ellenőrzésére monitoros rendszert építenek ki, ami nemcsak az azonnali beavatkozást, de a város 'különböző pontjóin a lakosság folyamatos tájékoztatását is lehetővé teszi. A műszerek be. szerzése azorfban csak Nyugatról lehetséges, ezért a költségék várhatóan a 40 millió forintot is megközelíthetik. Lényegesen olcsóbb, ezért valószínűleg hamarabb kivitelezhe. tő a másik sokakat érintő kezdeményezés, a pollenfigyelő szolgálat beindítása. A pollenék (virágporszemcsék) által előidézett allergiás megbetegedések medvénkben is ismertek és nagyon gyakoriak, ezért a Baranya megyei Köjál figyelőhálózatot kíván kiépíteni napi vizsgálatokkal, a lakosság és az orvosok rendszeres tájékoztatásával. A rendszer kialakításához és a vizsgálótok elterjesztéséhez is a lakossági közreműködést és a konkrét igényeket" várják leginkább a szakemberek. Pataki V. Megyei portelet A Magyar Október Párt Pécsett, a József A. u. 10Jben március 12- én 17 órakor videovetitést tart az „Ünnepek a terror árnyékában" címmel melyre várják az érdeklődőket. Az MDF országos sajtóirodája közli, bogy Csengey Dénes, az MDF elnökségi tagja elnézést kér, miután március 7-én a Bolyba meghirdetett választási gyűlésre betegsége miatt nem tudott eljönni. A rendezvényen ő lett volna a szónok. Későbbi időpontban látogat Baranyába, amikor a helyi MDF-köz* ponttal együttműködve előkésziti az utat (az MDF-országos sajtóközpont telel ónja: 1-158-607, 1 -568-455). Az Ellenzéki Ifjúsági Kör megtette az előkészületeket — az összes helyi párttal együttműködve - március 15-i mohácsi ünneplésére. A szervezésben társadalmi és pártaktívák segítségét várják, akik érdeklődhetnek a Pécsi-köz 4-ben, Máthé Balázs SZDSZ-ügyvivőnél, megyei listás képviselőjelöltnél a 71/11-309- es telefonszámon. Az SZDSZ ideiglenes irodája Szigetváron, a régi kórházban található munkanapokon 17—19 óra között. Telefon: 70/10-311. SZDSZ-iro- da működik Pécsett, a Varsány u. 20. sz. alatt minden dátum szerinti páratlan napon, 15—19 óra között. Az SZDSZ pécsi csoportja értesíti tagjait, hogy a szervezet létszáma a héten eléri az 500-at. Az 500. belépő ingyen vacsorajegyet kap a 9-i Pannónia étteremben tartandó bankettre, melyen részt vesz Rá-4 day Mihály, a baranyai lista első jelöltje. A Független Kisgazdapárt elnöke értesíti a magángazdálkodókat, hogy 50-80 le típusú dizeltraktorokat és a hozzá tartozó talajművelő eszközöket lehet igényelni. Bővebb információt Mohácson, a Szabadság u. 4—6-ban kaphatnak, vagy a 71/117-30-as telefonon. A Magyar Néppárt megyei és pécsi helyi szervezetének székhelye a József A. u. 10-ben található. A pécsi szervezet megbízott elnöke Cziráki Sándor. Az érdeklődőket naponta 14-17 óra között várjók. Telefon: 26-307. A SZOCDEM-ek pécs-baranyai szervezetének elnöke, Kövesi Béla előrehaladott korára és egészségi állapotára hivatkozással lemondott tisztségéről. Ezt a pártszervezet szerdai választmányi ülésén jelentette be. Az ügyek vezetését továbbra is Nyitray Béla megyei titkár intézi. Levélcím: Pécs, Pl.: 327. | If olaszt as Monostori Antal és Ursprung János (Kereszténydemokrata Néppárt) ma 19 órakor választási gyűlésre várja oz érdeklődőket Somberekén, a kultűrházban. Ma 19 órakor Pécsett, a Bóbita Bábszínház nagytermében választási nagygyűlést tartanak a FIDESZ egyéni jelöltjei. A avülés vendége Orbán Viktor, a FIDESZ országos listavezetője. Fekete Gedeon (SZDSZ) ma 18 órakor Sásdon falugyűlésen vesz részt, ahol a választópolgárokkal ismerkedik, programismertetőt mond. Dr. Heindl Péter, az SZDSZ és a FIDESZ közős képviselőjelöltje ma 18 órakor Alsószentmártonban falugyűlésen, 20 árakor Siklóson, a központi étteremben találkozik választóival. MDF-estet rendeznek ma 19 árakor Mohácson, a városi' tanács dísztermében. A rendezvényen a választók dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. 'Bíró Ferenc, Térjék Tibor és dr. Wéber János képviselőjelöltekkel találkozhatnak. A POTE-aulában meqtartott nagygyűlés után ma 20.30-kor vacsoraestet rendez a Szabad Demokraták Szövetségének pécsi csoportja. Az esten részt vesznek a nagygyűlés vendégei, Brády János és Ráday Mihály is. Lehet vidáman is politizálni címmel rendezi mai nagygyűlését az SZDSZ pécsi csoportja 17 órakor, a POTE aulájában. Az esten felszólalnak az SZDSZ pécsi egyéni országgyűlési képviselőjelöltjei: dr. Varga Levente, Getto József, Brett- ner Zoltán, valamint a megyei listáról Ráday Mihály, Dücső Csaba, Matavovszky Iván és dr. Zadravecz György. A rendezvényen fellép Bró- dy János. Gafbáts András, a Független Kisgazdapárt Baranya megyei f. számú országgyűlési választókörzetének képviselőjelöltje ma 18 órakor Pécsett, a somogyi Kossuth Művelődési Házban tartja programismertető választási gyűlését. Ferenc Miklós, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt képviselőjelöltje ma 18 órakor Erzsébeten, a tanácsteremben találkozik választóival. Paiis József független képviselő- jelölt ma a szigetvári városi könyvtárban vitafórumon, mafd kötetlen beszélgetésen vesz részt. Dr. Kövesi Béla, a SZOCDEM-ek képviselőjelöltje ma 17.30-kor Szederkényben, a Lilla étteremben, 19 árakor Bólyban, a .művelődési házban tart választási gyűlést. Dr. Horváth Miklós, a Hazafias Választási Koalíció baranyai képviselőjelöltje ma 18 órakor az eger- ági művelődési házban találkozik választóival. Dr. Sipos Béla, a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltje ma 18 órakor Pécsett, a Krisztina téri idősek klubjában találkozik a választópolgárokkal. Fabi József, az Agrárszövetség képviselőjelöltje ma 18.30-kor a szabadszentkirályi művelődési házban tart választási gyűlést. Dr. Simor Ferenc, az Agrárszövetség képviselőjelöltje ma 18 árakor Egerágon, a kultűrházban találkozik választóival. Dr. Hoppá József, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési kép- viselőjelöltie ma 18 árakor Kárász község művelődési házában politikai fórumot tart. Dr. Bíró Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöltje ma 19 órakor Mohácson, a városi tanács dísztermében politikai fórumot tart, amelyen részt vesz dr. Andrásfalvy Bertalan, az MDF megyei elnöke. Dr. Kapronczay József, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöltje ma 18 órától Szigetvár városi könyvtárában „Firtató" címmel politikai beszélgetésre hívta más pártok képviselőit és az érdeklődőket. íPuch László, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje ma 18 órától Mohácson, a Brodarics Téri Általános Iskolában ismerteti választási programját. Dr. Fekete Mátyás, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje ma 18 órakor Szigetvárott, a városi könyvtárban közéleti politikai fórumra várja az érdeklődőket. Spolár János és dr. Vonyó József, n Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltjei ma 17 árától közös választási fórumon várják a választópolgárokat a Jókai Utcai Általános Iskolában, Pécsett. Dr. Marton István független jelölt március 9-én, pénteken 18 órakor találkozik választóival Bakonyán, az általános iskolában. A SZOCDEM-párt tort ma tagtoborzó ügyeletét a Déryné ti. 18- ban, a Bóbita Bábszínház épületében 16—18 óráig. Az MSZMP megyei koordinációs és választási bizottsága ügyeletet tart Pécsett, a Rét u. 4-ben 9—18 óráig. Telefon r 25-599. A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSAGA SZIGETVÁRI FIÓKJÁHOZ A fiókvezetői megbízás 3 évre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. FELTÉTEL: felsőfokú iskolai végzettség, érvényes erkölcsi bizonyítvány. BÉREZÉS: a vonatkozó rendeletek keretein belül, megállapodás szerint. A pályázatot írásban, részletes önéletrajzzal, az eddigi tevékenység ismertetésével legkésőbb a megjelenéstől számított 1 héten belül kell benyújtani a Hungária Biztositó Baranya megyei igazgatósága (személyzeti főelőadó címére), Pécs, Kossuth L. u. 15. Telefon: 10-403. Baranyában ő a levegő szennyezettsége Minden pénteken 16 és 19 óra között a Pécsi Zöld Kör tort ügyeletét a Széchenyi tér 9-ben, 'Bérezés Viktória vezetésével. A környezetvédelmi ügyeleti telefon száma 11-036.