Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)
1990-03-07 / 65. szám
IQ Dunántúli napló 1990. március 7., szerda Mi legyen a veszteséges vállalatokkal? Szinte minden hazai párt programjában nagy súlyt kap a követelés, hogy számolják fel a veszteséges vállalatokat. Ezzel szemben szó sem esik arról, hogy minden vállalatnál szüntessék meg a pocsékolást, számolják fel a bürokráciát. Ebben súlyos egyoldalú szemléletet, sőt tudati torzulást látok. MIVEL KEZDJÜK? A veszteséges vállalatok felszámolása ugyan a piacgazdaságokban természetes és állandó folyamat, amit a politi- ka alig vesz tudomásul, hiszen normális piaci viszonyok között a veszteség nem válhat tömegjelenséggé. Hiszen a gyengén működő vállalatokat legtöbbször már „menet közben" átszervezik, a felesleges kiadásokat megszüntetik, a veszteséges részlegeket leadják, még mielőtt általánossá, krónikussá válhatna a veszteségesség. A modern társadalmakban a tartósan veszteséges nagyvállalat ezért igen ritka jelenség. A fent elmondottakból tehát az lenne az első tanulság, hogy nem a veszteséges vállalatokat kell felszámolni, hanem mindig és mindenütt a veszteségek, a pazarlások, a felesleges kiadások ellen kell küzdeni. Mégpedig a meglévő működő vállalatokon belül, és nemcsak azoknál, amelyek már veszteségesek, hanem mindegyiknél, a nyereséggel gazdálkodóknál is. De mit tegyünk akkor, ha a múlt hibáiból sok veszteséges vállalatot örököltünk? Biztosítani kell, hogy csak az a vállalat legyen veszteséges, amelyik valóban az. A mi jelenlegi árrendszerünkben, a mérlegadataink mellett semmi biztosíték nincs arra, hogy minden veszteséges vállalat valóban az, sőt még arra sem, hogv nyereséges vállalatok valóiában nyereségesek-e. Mi most előbb akarunk vágni, aztán mérni. Ezt a sorrendet feltétlenül meg kell fordítani. Nálunk a veszteségesség fogalmát nem társadalmi, hanem szűk vállalati szemszögből ítéljük meg. Veszteséges az a vállalat, amelyiknek kevesebb a bevétele, mint a kiadása. Ez így van jól a főkönyvelők és az adóhivatal szempontjából. A társadalmi érdek azonban mást kíván. Erre ugyan már jó hatvan éve Keynes felhívta a figyelmet, de még mindig nem vettük tudomásul. Mi van ugyanis, ha leállítunk egy veszteséges vállalatot? Nemcsak a veszteséget takarítjuk meg, hanem kiesik egy sor költségvetési bevétel, hiszen nem fizet tovább bérjárulékot, más adókat. Bár a veszteséges vállalatok jelentős hányada esetében ez több mint a veszteség. De kiesik a vállalat eddig évente elszámolt amortizációja is. A vállalati veszteség pedig csak kivételes esetben nagyobb mint a befizetett adók és az amortizáció összege. Ezen túl a leállítás esetén költségvetési többletkiadásként jelentkezik a munkanélküliek részére kiutalt segély. Ha ezt is szembeállítjuk a veszteséggel, akkor már aligha akad népgazdasági szempontból is veszteséges vállalat. Legalábbis én még nem találtam. A DOLGOZÓ KIESŐ BÉRE IS VESZTESÉG Én mindenesetre szeretnék annyira szocialista maradni, hogy veszteségnek fogjam fel a dolgozók kiesett bérét is minden olyan esetben és addig, amig nem sikerül újra elhelyezkedniük. Jobb volna a népgazdasági szemlélet eddigi hamis értelmezésétől végre megszabadulni. A gazdaság végcélja nem a költségvetési egyensúly, nem is a kormány pénzügyi helyzete, hanem a dolgozók jóléte. Engem különösen nem zavarna az, ha a kormány ugyan még évtizedekig gazdasági nehézségekkel küzdene, de közben a lakosság - ha nem is svéd, de elviselhető életszínvonalon élne. A veszteséges vállalataink környéke ma az ország virágzó környezetének számít, hiszen többek között azért veszteségesek, mert több bér áramlik ki, mint amennyit a piac elismer. Hány olyan veszteséges termelőszövetkezetünk van, amelyik mellett jól élnek az emberek, nemcsak a tagok, hanem a környező települések lakossága is. A betakarítás után összegyűjtött kukorica vagy burgonya csak a szövetkezet mérlegében veszteség, a népgazdaságnak nem az. Sőt előfordulhat, hogy ez hasznosul a legjobban. Azt kellene végre megtanulnunk, hogy egy modern társadalom nem azért gazdag, mert nincs benne veszteséges vállalkozás, hanem azért, mert ezeket bőven ellensúlyozzák az eredmények, a népgazdaság haszna, az állampolgárok jóléte. A marxizmus legnagyobb tévedése abban állt, hogy hibák, veszteségek nélküli társadalmat akart. Kiderült, hogy minél tökéletesebb egy társadalom, minél magasabb abban az életszínvonal, annál több a veszteség is. Ezzel szemben, annak mi vagyunk a legjobb bizonyítékai, hogy korunkban a lehető legrosszabb az a gazdaság, amelyik minden áron a hibák kiküszöbölésén erőlködik, és közben elfojt minden pozitív kezdeményezést, kiöl minden kockázatot. A vállalatoknak sem a hibák minden áron való megszüntetését kell erőltetni, hanem az eredmény maximalizálását. Ez pedig nagy kockázattal, azaz viszonylag sok veszteséggel jár. Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell mindenütt a hibák kijavításán fáradozni. Sőt ezt mindenütt kell tenni, nemcsak azoknál, amelyek veszteségesek, vagy annak tűnnek. A gyakorlati tapasztalatok szerint a legnagyobb tartalékok nem halódó ágazatokban vannak,- hanem a legdinamikusab- bakban, azokban, amelyek nyereségesek. Egy nyereséges vállalatnál több kárt okoz a kezdeményezéseket kiölő bürokrácia, az oda nem illő részletekkel való vesződés. A BÜROKRATÁKBÓL VAN SOK Ezzel el is érkeztem mondanivalóm lényegéhez: Nem a veszteséges vállalatok felszámolásában, hanem a piaci viszonyok erősítésében, a vállalatokat nyomorító és költséges bürokrácia leépítésében vannak a legnagyobb tartalékok. Magyarországon nem a bányászokból, a műtrágyagyári munkásokból van sok, hanem a bürokratákból. Amig százezrével ülnek felesleges vagy éppen kártékony munkát végző bürokraták a meleg hivatalokban, addiq nem volna szabad egyetlen fizikai munkát végző munkást sem elbocsátani. Ne a veszteséges vállalatok felszámolásáért hadakozzunk, hanem az általános pocséko- lós ellen. A nyereséges vállalatoknál sokszor akkora összeget ér el a pocsékolás, mint amekkora a veszteséges vállalatok hiánya. Lehet, hogy a politikusoknak a választások előtt nem tanácsos ujjat húzni a bürokratákkal, de legalább ne akarjanak politikai tőkét kovácsolni maguknak a munkások elbocsátásával. Tudom, hogy sokan munkásdemagógiával vádolnak, de az egyes körökben népszerűtlen igazságot is ki kell mondani. Kopátsy Sándor Kényszerű szerkezetátalakítás Komló Bányaüzemben Eltüntetni a veszteséget A termelés és a létszám a piaci igényekhez igazodik A Mecseki Szénbányák bei- ső gazdálkodásának pillanatnyilag talán legfontosabb kérdése Komló Bányaüzem megtartása, avagy felszámolása. A parlament elé még mindig nem került energia- politikai koncepció előkészületei során a témával magasabb, kormányszinten is foglalkoztak már, végleges döntés azonban még semmilyen fórumon nem született. Ilyen vagy olyan irányban sokat nyomhat a latban a vállalatnál, igy a komlói üzemnél is folytatott világbanki vizsgálat végső kiértékelése, az angol szakemberök állásfoglalása várhatóan meghatározóan befolyásolni fogja az üzem sorsáról meghozandó döntést. SIKERTELEN ÉV UTÁN Komlón az elmúlt év nem sikerült. 90 százalék alatt maradt a vágathajtási, illetve termelési program teljesítése, ami együttesen 400 milliót meghaladó árbevétel-kieséshez vezetett. Az ökok elsősorban a létszám fokozatos romlásában, a belső érdekeltségi rendszer hiányában bekövetkezett teljesítménycsökkenésben keresendők. Ehhez járultak még a hosszú évek óta változatlan bányaszerkezet örökségeként a nagyon magas állandó költségek. A termelést alapvetően meghatározó tényezőket vizsgálva sem a legbiztatóbb a helyzet. Piaci oldalról a legnagyobb gondot a Dunoi Vasművel kötendő szerződés tisztázatlansága okozza. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a másik nagy vevő, a Komlói Hőerőmű a folyamatos rekonstrukciós munkálatok során hamarosan pakuratüzelésre áll át. Ami pedig a lakossági vásárlást illeti: az ugyancsak a komlói profilhoz kapcsolódó brikett iránt csökkent a kereslet. Hasonlóan elkeserítő képet mutat a munkaerőhelyzet is. Munka képesség-csökkenés miatt az elmúlt évben a szokásosnál jóval többen mentek el az üzemből, és biőba foglalkoztatták több mint 500 lengyel bányászt a termelő és vágathajtó helyeken, • számottevően ez sem változtatott a munkaerő kedvezőtlen összetételén. A magas kiszolgálói létszám a korábbi nagyság- rendű termeléshez igazodott. A lengyel bányászok teljesítményben jócskán elmaradnak a hasonló munkakörben dolgozó magyaroktól. Még a harmadik összetevőként vizsgált szénvagyon kérdésében a legkedvezőbb a helyzet. Ugyanis mint a kutatások, feltárások mutatják, szén még van Komló környékén. Hogy azonban itt se legyen ilyen egyszerű a dolog, ez esetben nem is a szén hiánya az, ami a gondot okozza, hanem a több, önálló üzemből, aknából álló bányaszerkezet. ÚJ VEZETŐ - ÚJ PROGRAM A további termelés érdekében valamennyi említett problémára rövid úton kell megoldást találni, a vállalat ugyanis a korábbihoz hasonló mértékű veszteséget nem bír el. A komlóiakban meg is van a készség változtatásra. A közelmúltban Resz/er Zoltán személyében új vezetőt kapott az üzem, amelynek vezetése programot dolgozott ki a gonddk leküzdésére. Ennek első és legsarikalatosabb pontja a piachoz való igazodás, ami azután már kihatással van a létszómra, illetve a termelési szerkezetre is. Az üzem az elmúlt évi 1,2 millió tonnáról idén 1 millióra csökkenti termelését. Ez a mutató jövőre újabb 250 000 tonnával csökken, majd a terv szerint utána évi 500 000 tonnára áll be, ami előreláthatólag a jövőben teljes mértékben fedezné az igényeket. A csökkenő termeléshez a korábbi gondok elkerülése végett természetesen a termelő létszám szerkezetének megváltoztatása is szükséges. Mér idén 300-ra csökkentették a Komlón dolgozó lengyelek számát, a következő évtől pedig teljesen megszűnik a lengyel foglalkoztatás. Ez az intézkedés azonban még kevés az üdvösséghez, még akkor is, ha a mostani létszómfogyási tendencia biztosíthatja a csökkentett termeléshez előirányzott létszámot. A spontán fogyás ugyanis valószínűleg nem adja ki a kívánt termelői - kiszolgálói - nem fizikai arányt, ennek kialakulását tudatos irányitással, ösztönzés, képzés, átképzés formájában kell elősegíteni. Csak így képzelhető el, hogy a tervézett 1400 főnyi összüzemi létszámból valóban csak 150 dolgozó lesz a nem fizikai. Talán még a termelés- és létszámcsökkenésnél is fontosabb összetevője a szükség- szerű változásnak az eredményesség érdekében meghirdetett bányaszer,kezet-átalakitás. A jelenleg üzemelő négy akna közül a III. és a Kossuth akna területének gazdaságosan leművelhető szénvagyona kifogyóban van. Felhagyásuk után Zobákot és Bétát összevonják, majd pedig a béta! szén elfogyását követően az egész műveleti térség csak Zobákra korlátozódik. Ilyen módon fokozatosan szűnik meg az előnytelen decentralizált bányaszerkezet, és a négy üzemben használt termelőeszközök átcsoportosítása is a gazdaságos termelést szolgálhatja. ELTÜNTETNI A TAVASZI VESZTESÉGET A komlói üzem idei programja rendkívül feszített. Ennek az évnek a feladata lesz a tavalyi 400 milliós veszteség eltüntetése, és ehhez nem lesz elég az eddig tervezett valamennyi változás sem. Az eredmény csak úgy érhető el, ha a radikális ésszerű költségmegtakarításhoz az emberi teljesítmények emelkedése kapcsolódik. Ez utóbbit az idén bevezetett teljesítményarányos bérezéssel kívánják elősegíteni Komlón, a rögzített forínt/tonna és forint/fo- lyóméter elszámolástól csak a körülmények rendkívüli változása hozhat eltérést. A műszaki dolgozók bérezését is összekapcsolták a termelési és vógathajtósi mutatókkal, de ugyanez vonatkozik a föld alatti időbéres területen dolgozókra is. Az elmúlt évek sikertelensége után a vezetés szeretné visszaadni az üzem dolgozóinak a munkába vetett hitét, valamint rámutatni arra, hogy az elvárások nem teljesíthetetlenek. Ehhez azonban teljesíteni kell a vállalatközpont által előírt egyetlen mutatót, az eredménytervet. Az egész évié kidolgozott hétköznapi termelésben egy dekányi tartalék sincs, a közelmúlt bányatüzé- hez vagy vízbetöréséhez hasonló katasztrófák következtében keletkezett lemaradást csak szabadnapos termelés árán tudják behozni. Azok, akiknek az üzem vezetése szerint az új struktúra szerint folytatott művelésben középtávon biztos megélhetést nyújtanak a tárnák. Hogy 1996 után sor kerül-e Zobák újabb szintjének megnyitására, az egyelőre a jövő kérdése marad. Előbb a mai bizonytalan helyzetet kell megoldani. Kaszás Endre T avasz-remélő Süss fel nap, fényes nap, kertem alatt a reménysugarak megfagynak. A tél sehogy sem akar elmúlni. Vacogtat az újabb árhullám, a jegesár elönt, elsodor maga elől minden hajdan oly szívmelengető bizakodást. Emlékezzünk a majd félévszázad előtti tavaszra. Más volt az, mint a mostani, az oly annyira várt. Akkor romokban állt az ország, tönkretéve, kifosztva, de a jövő hite úgy ótforrósította a szíveket, hogy az üres gyomor korgása talán fel se tűnt. Most tél van. És dupláját írjuk évtizedben hajdanvolt újjáépítő lendületű tavasznak. Az ország lelki romokban, szétlapítva az adóssághegy hatalmas — elhordhatatlan? — tömege alatt, bizalmából kifosztva. S szerencsecsillagunk helyett csak az árak emelkednek olymértékben, hogy tűz- csóvájuk újabb és újabb ösz- szeget éget az árcédulákra. Én várom a tavaszt, te várod, ő várja. A tél még makacsul tartja magát. Hóvirág helyett még csak pártot szedhetsz magadnak, több van belőle, mint omeny- nyire valaha is vágytál az egyetlenegy időszakában. Igaz, mind ibolyának, kankalinnak, tulipánnak ígéri magát. Csak ő, csak ő, csak ő a legszebb, a legillatosabb, legszínesebb, a szemnek-testnek-léleknek-ér- telemnek legtöbbet adó. Néhány tízezren (százezren) ezt igyekeznek elhinni, mert hinni akarnak. A többség ezt vagy nem hiszi vagy meggyőződés nélkül megy az illat, szín után, ha ugyan érzi, látja és főleg szeretné hinni egyáltalán a színt, az illatot. Ha ugyan megy egyetlen lépést is. Marad tehát az a néhány tízvagy százezer, aki remélni szeretné mindazt, ami amúgyis ígéret és szó, szó, szó . . . Igy aztán övék a szó, a szín, a hang. De jó lenne végre hinni! Félelem és szorongások nélkül, és nem csak vakon-süke- ten-némán bízni a jövőben, melyet ki tudja, megérünk-e még, s érdemes lesz-e megérni egyáltalán. A tavaszhírnök hóvirág már télutó-csokrait kelleti a sarki árusoknál. Nem csap be? Most is a tavaszt jövendöli, avagy színével csak kárpótolni igyekszik a hóért, mely eddig nem esett? Várom már az ezerszínű, ezerillatú tavaszt. Amikor végre egymással összefogva éltetőnk, gyönyörködtetőnk a természet ezer színe, pompája, virága. Együtt és nem külön- külön. A hóvirág, de az ibolya is csak hírnöke a tavasznak, S lám, még az is oly gyéren található. Ne higgy az árusoknak! Csak magadnak és a tavasznak! A tavasznak már pedig el kell jönnie! Murányi László Komló bányaüzem: Kossuth-bánya látképe
