Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-05 / 63. szám

Punomon napló 1990. március 5., hétfő Olvasószolgálat Hirok, tudósítások, események közölhetők o 15*000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS CB*adóvev5nk hívható 14—16 óráig az USB 30*as csatornán. Ma délelőtt 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 10-046-os számon hívható NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as számon REZES ZSUZSA- Magyar-amerikai kft vet­te át az Ajkai Üveggyár üze­meltetését - közölte az MTI munkatársával Katzer Zoltán, a kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta, hogy a gyárat va­lamennyi berendezésével, fel­szerelésével együtt bérlő kft.-t 25 millió forintos törzstőkével a Fotex, a Blackburn ameri­kai cég és az Ajkai üveggyár alapította. A kft. új érdekelt­ségi rendszert teremt, lehető­séget ad az igényes kézi munka megfelelő dotálására, és tőkét biztosit az elenged­hetetlen fejlesztésekhez is. A megállapodás értelmében a kft. a nyereséget három évig nem veszi ki, hanem 65 szá­zalékát a bérfejlesztésre, 35 százalékát pedig a műszaki fejlesztésre fordítja.- Vállalkozó kedvű hallga­tók kezdeményezésére minden második héten játszáházat tar­tanak a Janus Pannonius Tu­dományegyetem Tanárképző Karának Pacsirta úti kollégiu­mában. Szombaton második alkalommal találkoztak a szer­vezők az iskolásokkal.- Nagytótfalu lakossága em­léktáblát állít a II. világhábo­rú falubeli áldozatainak. Ké­rik mindazokat, akik az eleset­tekről, elhurcoltakról vagy el­tűntekről tudnak, és az emlék- tá'bloá 11 ításhoz adatokkal és adományokkal hozzájárulni kí­vánnak, forduljanak Mátyás Dezső elöljáróhoz. Címe: 7800 Naygtótfalu, telefon fél 8-tól fél 12-ig: 73 21-414. Az em­léktábla avatása 1990. már­cius 15-én délelőtt 11 órakor lesz.- Új tagokat toboroz a Ma­gyar Kulturális Kamara. Egy esztendős működés utón a szervezet kiterjesztésére törek­szik, ennek érdekében tájér­tekezletet tart március 6-án Za­laegerszegen a városi művelő­dési központban, ahol a fél 11 -kor kezdődő találkozóra za­lai, vasi, somogyi, veszprémi és baranyai kulturális intézmé­nyek, egyesületek és érdeklő­dők jelentkezését várják. A búvár fölbukkan Nem igax a hír, hogy meg- szűnt volno a Búvár című fo­lyóirat I Az 1935-ben alapított lap az idei esztendőben Ter- mészetBÚVAR néven, környezet- barát ökológiai magazinként, új, szebb köntösben hamaro­san ismét megjelenik. Az ed­diginél is változatosabb, érde­kesebb tartalommal, látványos illusztrációkkal ' törekedve az érdeklődés felkeltésére és ki­elégítésére, megkülönböztetett figyelmet fordít a diákok és a pedagógusok munkájának segí­tésére is. Várható időjárás az országban hétfő estig: Változóan felhős lesz az ég, több^kevesebb napsütés min­denütt valószínű. Számottevő csa­padék nem várható, szórványosan azonban előfordulhat kisebb eső* jelentéktelen futó hóxápor. A nyu­gati, északnyugati szél többfelé megéléntül, néhol átmenetileg meg­erősödik. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet —1 és —6. A leg­magasabb nappali hőmérséklet hét­főn 5 és 10 fok között alakul. * Vasárnap reggeli vízállások: Mo­hács 422 cm, áradó, vizhő 6 fok» Barcs —47 cm, áradó, 3 fok, Drá- voszabolcs 18 cm, apadó, 7,2 fok. Mint minden évben, idén márciusban is nagyszabású bállal zárult a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett joghallgatók ünnepélyes doktorrá avatása. A Palatínus Szállóban szombat estétől vasárnap hajnalig tartó jogász-bálon - mint azt képünk is tanúsitja — már nyoma sem volt az államvizsga okozta feszültségnek az arcokon. Fotó: Balog Nándor- Hetedik alkalommal ren­dezik meg Mózaszászváron a hagyományos borversenyt. A borok leadására holnap 8 órától 18 óráig lesz lehetőség a helybeli bányászklubban. Eredményhirdetés és díjkiosz­tás szerdán 17 órakor lesz.- Megjelent a Kapaszkodó, a dunántúli társadalompoliti­kai lap legfrissebb száma. Szót ad az újrakezdési köl­csön körül« félreértésekről, a paksi atomerőmű bővítéséről, a pécsbányatelepi hajléktala­nok problémáiról, a szekszár­di népfrontiroda alakuló szol­gáltatóirodájáról, tájékoztat arról, mit kell tudni a külföl­dön munkát vállalni szándé­kozóknak, a jogi tükör rovat­ban pedig a vállalkozás ve­szélyeiről írnak. Sokakat érde­kelhet a Tengizben történtek­ről készült cikksorozat első ré­sze is. Hat év a diktatúra börtönében Pécsre érkezett a Brassóban élő Orbán László tanár, aki egy évvel ezelőtt — vállalva tettének minden következményét — nyíltan csatlako­zott a városunkban működő Ma­gyar—Román Baráti Társasághoz. Annak idején a Dunántúli Napló is közölte az erdélyi pedagógus meg- rendítően szép levelét a magyar és a román nép sorsközösségéről. Orbán László régóta persona non grata volt a román diktatúra szá­mára, állítólagos románellenes szer­vezkedésért hat évet töltött börtön­ben. Most megromlott egészséggel, de töretlen optimizmussal szervezi a Román—Magyar Baráti Társasá­got szülővárosában, s általában Erdélyben. Orbán László március 6-án (ked­den) 17 órakor találkozik a pécsi társaság tagjaival a Lenau-házban (Munkácsy utca—Bercsényi utca sar­kán) s előadást tart a jelenlegi erdélyi helyzetről. Ez alkalommal adja át a baráti körnek a brassói forradalmárok ajándékát is: a régi cimertöl megfosztott román zászlót. A rendezvény nyitott, minden ér­deklődőt szívesen lát a társaság vezetősége.- Janus esték. Március 6- ón, kedden délután 5 árakor a TIT Bartók Klubjában tartja következő ülését a Janus Pan­nonius Társaság. Az ülés, amely a város művészeti éle­tének fontos eseménye, a kü­lönböző művészeti ágak alko­tóit, a művészettudomány és a művészetoktatás képviselőit hívta egy asztalhoz. Tárgya: a művészi kommunikációról, a művészetek jelrendszeréről folytatott beszélgetés. Az ülé­sen Pécs művészeti életének kiemelkedő művészegyéniségei, a művészetoktatás jeles szak­emberei és a tanárképző kar oktatói is részvételüket jelez­ték.- Magyar magánvállalkozók kamarája alakul március 5-én 13.30 órakor a POTE-aulájá- ban. Itt régi iparos zászlókat is bemutatnak a résztvevők­nek. A nagygyűlés szónoka Ku- rucz Zsigmond, a KIOSZ orszá­gos elnöke lesz.- Kétszáz évi szolgálat után felújításra szorul a pécsváradi katolikus templom orgonája. A tavaly megkezdett munkálatok folytatásához további pénzre van szükség, Így a Pécsváradi Várbaráti Kör szervezésében tegnap délután a régi hang­szerért csendült fel a zene a Liszt Teremben. Székely Miklós orgonaművész és fia, Székely Balázs a szervezőkkel együtt a koncert teljes bevételét fel­ajánlották az orgona javítá­sára. Osztrák lottó A Lottó Unió Kft. közlése szerint az osztrák lottó 9. heti .kihúzott nyerőszámai a követ­kezők : 2, 5, 6, 23, 27, 33, a pót­szám: 35. A Joker-szám: 286726. FTl-05-07 Március 3-án 20 óra 10 perckor Szigetvár belterületén történt halá­los kimenetelű közúti közlekedési baleset. Kárner János rendőr zász­lós, 38 éves szigetvári lakos, sze­mélygépkocsijával egy útkanyarban kisodródott, három méter mély fü­ves területre zuhant, és egy fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasa, Wéber Tibor 24 éves rendőr őrmester szigetvári la­kos a helyszínen életét vesztette, a gépkocsi másik utasa pedig 8 na­pon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár $100 ezer forint. A rendőrség szakértők bevo­násával vizsgálja a baleset körül­ményeit. AZ MTV PÉCSI STÚDIÓJÁNAK KÖRZETI MŰSORA 1990. MÁRCIUS 5-ÉN. 2-ES PROGRAM 20-21 ÓRÁIG A TARTALOMBÓL: A pécsi stúdióban, az el­múlt heti sorsolás alapján öt párt: az Agrárszövetség, o Hazafias Választási Koafició, a Kereszténydemokrata Nép­párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a Ma­gyar Szocialista Párt kezdi meg érvpárbaját a nézők előtt és a nézők szavazatainak elnyeréséért. TÉMA: az oktatás, o kultúra, az egészségügy, a szociálpolitika, iá környezet- és természetvé­delem és a nemzetiségi politi­ka. Ezúttal kezdjük meg a né zők kérdéseinek gyűjtését is melyekre a március 19-i adás ban kaphatnak majd választ amikor valamennyi párt rész vételével fórumot rendezünk A műsor alatt hivható telefon számok: 11-849, 10-533, 24-504- Nagy érdeklődés mellett folynak a pécsi Szivárvány Gyermekház tavaly indított, havonként családi délelőttjei. Szombaton mintegy százan - óvodások, kisiskolások és szü­lők vettek részt a rendezvé­nyen, melyet a szervezők első­sorban a gyermekeiket egye­dül nevelők számára tartottak. Jó hir az érdeklődőknek, hogy április 7-én újra lesz hasonló találkozó. Kalendárium HÉTFŐ: Húsz évvel ez­előtt lépett életbe az Atomsorompó-egyezmény, az atomfegyverek elterje­désének megakadályozásá­ról szóló nemzetközi szer­ződés, amelyet két évvel korábban, 1968. július 1- jén kötött o Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. KEDD: Száz éve szüle­tett Ohmann Béla (1890- 1968) szobrászművész. SZERDA: Százhúsz éve született Kolozsváron, és Budapesten halt meg fia­talon Thury Zoltán (1870- 1906) író, újságíró. CSÜTÖRTÖK: Százhat van éve született Joao le Deus Ramos (1830—1896) portugál költő. PÉNTEK: Nyolcvan éve született Lénárd Sándor - Alexander Lenard — (1910-1972) orvos, Író, költő és műfordító. SZOMBAT: ötven éve halt meg Mihail Bulga­kov (1891 — 1940) szovjet orosz reqény- és drámaíró, neves elbeszélő. VASÁRNAP: Hetven éve született Nicolaas Bloem- bergen holland származá­sú amerikai fizikus, aki 1981-ben nyerte el a fizi­kai Nabel-díjat, közösen A. Schawlowval és K. M. B. Siegbahnnal, a lézer­spektroszkópia kifejleszté­séért. L Ózon kipufogószűrők sorozatban A gépkocsik kipufogógázának mér' gező anyagait hatásosan megkötő ózonszűrők sorozatgyártását kezdték meg a Délpesti Épületfenntartó Leányvállalat üzemében. A szolnoki Agroinnova közös vállalat tavaly márciusban vásárolta meg Bristyán Barna feltaláló szerkezetét, melynek működését több kutatóintézet vixs- gálta, s megállapításaik egybe­hangzóan hasznosságát igazolták. A berendezés a motorbenzin égés­termékének összetevői közül az em­beri szervezetre legveszélyesebb ólomnak a városi forgalomban 76, míg országúti közlekedésben 43 százalékát megköti. Emellett a fil­ter megköti az el nem égett olaj- cseppeket, a kormot és kis meny- nyiségben a szénmonoxidot is. A gépkocsira könnyen, házilag felsze­relhető, csupán a betét időközön­kénti cseréje szükséges. A sorozat­gyártást végző cégnél egyelőre ha­vi 10 ezer darab készül, de ez a tétel akár ötszörösére is növelhető. Az ózon kipufogószűrö kereskedel­mi értékesítésére most folynak a tárgyalások az Autókerrel, jelenleg az Afor Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei töltő- állomásain, valamint egy budapesti mintaboltban kapható. Miközben a hazai hasznosítás lasso. holad, külföldi érdeklődésben r. nn hiány. Elsőként a mexikói Tramu., cég kö­tött megállapodást a szűrő felhasz­nálására, miután Mexikóvárosban a közlekedés okozta szmog esetenként már katasztrofális szintet ér el. ■gieceágügyl •solgdlat KORHÁZI FELVÉTELES UGVELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szi­getvár város és járás, a pécsi és e volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére leinőtt belgyógyászat, sebészet, bal­eseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Pécs vá­ros és a csatolt községek neuro­lógiai betegeinek felvételét a Neu­rológiai Klinika, pszichiátriai bete­gek felvételét a Pszichiátriai Klini­ka látja el. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17.00 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt lül-orr-gégészet: Honvéd Kórház. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefen: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet föld­szinti ügyeleti helyiségeiben, gyer­mekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógy­szertár; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. •Se SOS-ELET telefonszolgálat díjmen­tesen hivható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 áráig. * Minden hétfőn 18.00—20.00 óráig tart segítő és tonácsadó ügyeletet az Alkohol Ellenes Klub, a 15-083- as telefonon. Postai cim: Pécs, Majorossy I. u. 10. * Egyedülálló társkereső szolgálat 17—19 óráig személyesen, a kertvá­rosi ANK Művelődési Ház I. eme­letén, (titkárság), illetve a 41-907- es telefonszámon. •Se A Segítő kapcsolat ma, hétfőn 17-19 éra kBzBtt tartja az egész­légügyi, pszichológiai, jogi, peda­gógiai és kapcsolatteremtés témá­jában a következő fogadóóráját. Helyszín: Athinay u. 44. Telefon: 10-554, a tanácsadás díjtalan. •Se Bűnmegelőzési tanácsadást tar­tunk Pécs belvárosában minden hétfőn 17—19 óra között az AB va- gyonörirodájában (Pécs, Rákóczi út 24-26., Iparosház.) Telefon: 26-636. Várjuk az érdeklődőket és a pana­szosokat. Közérdekű A Baranya Megyei Levéltár érte­síti tisztelt kutatóit, hogy a kuta­tás 1990. március 5-től 1991. de­cember 31-ig rekonstrukciós munká­latok miatt szünetel. Aromszünet lesz március 6-án 7— 15 óráig Pécsett a Magyarürögi úton és a környező dűlőkben. Gépírást oktató tanfolyam indul titkárnői berendezések kezelésével a KISZOV székházában. Érdeklőd­ni: a 18-858-as telefonon. Áramszünet lesz március 5-én 0— 15 óráig Kozármislenyben a Gárdo­nyi u., Munkácsy u.. Pécsi u. által határolt területen és o Rákóczi ut­cában. Aromszünet lesz március 6—8-ig naponta 8—15 óráig Pécsudvard egész területén és a pogányi sző­lőhegyen. Áramszünet lesz március 3-én 8— 12 óráig, valamint 7-én és 8-án 8— 15 óráig Patacson a Szentmiklós- dűlőben és a Forrás-dűlőben. DR. SCHANK LÁSZLÓ belgyó­gyász szakorvos magánorvosi rende­lőjét megnyitotta: Pécs, Petőfi S. u. 27., kedd-csütörtök 14-16 óráig. „FEHÉR ANGYAL” Egészségügyi Szolgáltató B. T.- Amatőr Művészek Klubja. Pécsett és környékén élő ama­tőr művészeket tömörítő klub szerveződött a minap a Hely­őrségi Klubban. A kötetlen for­mában működő csoport lehe­tőséget nyújt egymás megis­merésére, bemutatkozására.- Ingyenes lélektani ta­náccsal szolgálnak Pécsett, a Déryné utca 1-ben. Hétfőn 16 órától, kedden 17 órától, míg csütörtökön 16 órától várják a fiatalokat többek között Szí­jártó Tibor, dr. Jüngling Gyöngyvér, valamint Péley Ber­nadette. Ugyanitt szerdánként 17 órától jogi tanácsadást tartanak. Baranyai lakosok, figyelem! Március 5—10-ig előleg befizetése nélkül vásárolhat OTP-hitelre 5000-70 000 Ft-Jg: színes televíziót, videót, gáztűzhelyet, gázkonvektort, gázkazánt, mélyhűtőládát, mélyhűtőszekrényt, villanybojlert, villanytűzhelyet stb. a Titán vas-műszaki szaküzletében. Pécs, Kossuth Lajos u. 63. Telefon: 13-972. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17 óráig, szombaton 9-13 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom