Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-31 / 87. szám

1990. március 31., szombat Dunántúli napló ii Személyi «öltözői i JP" Parancsnoki értekezletet tar­tottak tegnap a 'Baranya Me­gyei Re r>dőr jfőkapi tá nyságon. Űr. Ilcsik Sándor r. altábor­nagy, belügym miszter-belyettes ismertette a belügyi államtit­kár parancsát, amellyel dr. Gyöngyösi János r. ezredest a (első (korhatár elérésével, ké­relmére, érdemei elismerése mellett nyugállományba he­lyezte. A minisrterhelyettes méltatta a főkapitányság nyugállományba vonuló veze. tőjének tevékenységét. A me­gye rendőri állománya az el­múlt évben (kiemelkedő ered­ményt ért el a bűnüldözés te­rületén, a munkaszervezésben, az új. megoldások keresésé­ben. Dr. Gyöngyösi Jánost munkájáért, életútjáért az ál­lamtitkár ÁRANYTÖR emlék­tárgy elismerésiben részesítette. A parancsnoki értekezleten ismertették a főkapitányság új vezetőjének és helyettesének kinevezési parancsait. 1990. április 1-jével főkapitánnyá dr. Lusztig Péter r. ezredest, a főkapitány (közrendvédelmi he­lyettesévé dr. Ernyes Mihály r. alezredest nevezték ki, akit ez alkalomból az államtitkár ezredessé léptetett elő. A parancsnoki értekezle­ten részt vett Piti ■ Zoitán, a ©aranya Megyei Tanács elnö­ke is. Az értekezlet után kérdez­tük dr. Lusztig Pétert. A 43 éves megyei rendőrkapitány válaszai.- Szeretnénk továbbfoly­tatni a néhány éve megkez­dett (korszerűsítési folyamatot, elképzeléseink megvalósítá­sát egyelőre nagyon sok külső tényező gátolja: a rendőrség helyzetének elbizonytalano­dása, a közel százfős létszám­hiányunk megyei szinten. Alap­vétő feladatunk ennek a hiány­nak mielőbbi felszámolása, hi­szen a pótlás jelenleg a töb. biek jelentős túlóráztatásával Oldható meg. Szeretnénk ele­get tenni azoknak az erősödő törvényességi kövételmények- inék, amelyek mind a gyanúsí­tottak, mind az intézkedés alá vont más állampolgárok jo­gait, törvényességi érdékeit érintik. Nem feledkezünk meg közben saját állományunk vé­delméről sem: jól kiképzett, udvarias, határozottan intéz­kedő, a közösség érdekeit kép. viselő rendőröket szeretnénk szolgálatba küldeni.- Nem léJ-e attól, hogy a választások utón - ahogy azt manapság egyre többször hal­lani - a rendőri vezetöpozi- ciók betöltésével kapcsolatban is meglesz a győztes párt(ok) véleménye.., — €z egy hosszabb beszél­getés témája iehet. Most rö­viden annyit, hogy 23 éve va­gyok belügyi dolgozó, őrmes­terként kezdtem, soha másutt nem dolgoztaim. Itt végeztem o rendőrtiszti főiskolát és a jogi egyetemet... Ha a pártok úgy gondolják majd, hogy a feladatot más­sal próbálják, kívánják meg­oldani, ehhez természetesen jogük van. Azt viszont én is elvárhatom egy jogállamiban, hogy 'közöljék velem esetleg, hogy milyen kifogásaik van­nak. Ha esetleg a majdani belügyminiszter engem fel­ment, azt tudomásul fogom venni és megpróbálok az élet más területein elhelyezkedni. Mindenesetre én nem ideig­lenesen vállaltam el azt a fel­adatot. (bozsik) Holnap a lfDHI-faen KÉT PERC ÉS NYÍLIK A PERSELY k telefonfülkék rémei A ZSÁKUTCA ISMÉT ÉLVE BONCOLÁS ­Avagy miért kell a sebészetet kitatarozni? ÚJABB PROGRAM AZ ALKOHOLISTÁK GYÓGYÍTÁSÁRA Soros György feltételt szabott a lengyeleknek HA A MINISZTERELNÖK HELYÉBEN LENNÉK Bush elnök tanácsadója a magyar viszonyokról AZ ABORTUSZ SZÜKSÉGES ROSSZ A lelkiismereti szabadság tükrében AZ „AMBRUS- MŰVEK" CSŐDJE Több milliós adóhátralék, fiktív számlák, káosz ADDIG NYARALT A BALATONON, AMÍG LEIGAZOLTÁK Tieber hozta Siófokra a román középhátvédet Képviselőjelölt a második fordulóban 7. sí. wálasxtökermet SZOMOR FERENC FÜGGETLEN KISGAZDAPART 4ó éves, nős, egy 23 éves, főiskolás le­ánygyermek 'édesapja. 29 évig kereske­delemben dol­goztam, ebből az utolsó 20 ____ évben áruhá­zakat vezettem. 1963-tól szü­leimtől örökölt birtokon minta­szerűen gazdálkodom. 1988-tól csak a gazdálkodásból élek. 20 év óta egyházi elöljáró va­gyok. A Független Kisgazdapárt­inak az elsők között lettem a tagja és az országban 'harma­diknak Szigetváron alakítottam meg o szervezetet. Programom hitet önteni eb­ibe a negyven éve gazdálkod­ni elfelejtett, félelemben élő népbe, adói már' abban sem bízik, hogy itt jobbra fordulás lehetséges. Gondolják el: 1945-1948-ig a Független Kisgazda Párt kormányzásával 3 év oHatt az országot felépítettük! A szét­bombázott, kirabolt gyárak működtek, a hadisonc jó ré­szét kifizettük, állatállomá­nyunk elérte a háború előtti számot, stabil forintunk volt, az ország gazdasága jól mű­ködött, annak ellénére, hogy (munkaerőnk jó része hadifog­ságban volt. Ezután kezdődött meg az ország kirablásai. A Szovjetunió szinte ingyen vitte el megtermelt javainkat (bau- )cit, urán, búza, ipari terméke­ink). Ismerve a világpiaci ára­kat, megtermelt 'javainkért 4— 5-szörösét kaphatnánk. Ha a Varsái Szerződésből kilépnénk, mii liárdak maradhatnának meg. Bejönne a már készen álló segítség, a kisgépek, az eddig letiltott fejlett technika, életünk rövidesen jobbra for­dulna. En, mint gazdálkodó, hirde­tem, hogy jó magángazdálko­dónak, vállalkozónak lenni! Itt csak a magam által megsza­bott munka parancsol, nem parancsol olyan, aki tőlem ta­nulhatna. Gondoljátok meg, s higgyétek el, vagytok ti olya­nok, mint az elődeltelt, akik­nek nem kellett pallér, hogy jól és békésen éljenek I Én ezért fogok harcolni, ez a kö­zös érdekünk. Közhasznú munkavégzés kevés jelentkezővel Az önhibájukon kívül elhe­lyezkedni nem tudók megélhe­tésének segítésére hozták lét­re 1988-ban a közhasznú fog­lalkoztatás rendszerét, amely eddig leginkább csak parkok gondozását, köztisztasági mun­kákat, csatornatisztitást jelen­tett. Ezeket a kommunális te­rületeket kibővítette az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal: a megyei tanácsok most a helyi tanácsokon kívül is bárkivel szerződést köthetnek foglalkoz­tatásukra. Az ÁBMH határo­zata szerint az a szervezet, amely közhasznú foglalkozta­tást végez, kérheti az ebből eredő költségei egy részének a Foglalkoztatási Alapból történő megtérítését, ami leg­feljebb 70 százalékot tehet ki. Az eddig végzett munkák mellett környezetvédelmi, szo­ciális tevékenységekre, sőt óvodai nevelésre, iskolai elő­készítésre, általános iskolások napközis ellátására, múzeumi szolgáltatásra, műemlékvéde­lemre is igénybe vehetők az erre vállalkozó munkanélküli­ek. Bővült a szolgáltatások skálája A megye különböző helyi tanácsainál érdeklődve azon­ban úgy tapasztaltuk, nem nagyon jelentkeznek az embe­rek közhasznú munkavégzés­re. Akik szakképesítéssel ren­delkeznek, inkább bizakodnak, hogy valahol valóban szükség lesz rájuk, addig a munka­nélküli-segélyből élnek. Komlón például mindössze 20 embert foglalkoztatnak a városgazdálkodási vállalaton keresztül parkgondozásra, csa­tornatisztításra. Sásdon nincs munkaerőigény a vállalatok, üzemek részéről, így csak az a 4—5 fő végez valamiféle földmunkát, akik még munka­nélküli-segélyre nem jogosul­ták. Pécsváradon a költségve­tési üzem pénzügyi gondjai miatt nem tudta megoldani a foglalkoztatást, de bevált •módszerként itt egy ideje . úgynevezett főzőnőket alkal­maznak közhasznú munkavég­zés keretében, akik otthon, bizonyos nyersanyagnorma fe­jében főznek idős emberekre. Tervbe vették viszont a későb­biekben a Dombai-tónál, par­kokban, vagy várostakaritás- ban való alkalmazásukat az elhelyezkedni nem tudóknak. Bolyban csak differenciáltan tudják elképzelni a közhasz­nú foglalkoztatást. így vannak emberek, akiket köztisztasági munkákra, o legalább 8 osz­tályt végzetteket szociális gon­dozásra, a szakmával rendel­kezőket pedig a helyi tanács gazdasági szolgáltató szerve­zeténél például kőműves mun­kára alkalmaznak. Szinte mindenhol azt a tá­jékoztatást kaptuk, hogy sze­retnének még felvenni embe­reket különböző közhasznú munkák elvégzésére. Amennyi­ben lesz elegendő jelentkező és igény rá, várhatóan több városban bővítik majd az ed­digi szolgáltatások skáláját. Pataki Veronika A szerénység kötelez, de, A Dunántúli Napló tegnapi számában (a romániai segély- szállítmányokról szólván) megnevezés nélkül szerepel dr. Tóth Zsuzsa dohánygyári munkatárs levelében egy nemzetközi se­gélyakciók szállítására hivatott nemzetközi szervezet, amely ál­lítólag nem teljesítette feladatát. Munkánk végzésekor a sze­rénység kötelez bennünket, de ebben az esetben a rosszhi­szeműség megnyilvánulásakor szükségesnek tartom megjegyez­ni és helyreigazítani a megjelenteket. A Katolikus Karitasz folyó év március 13-án indított szállít­mánya a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Végrehajtó Bi­zottsága egyetértésével, annak szervezésében, fuvarozásában és költségén vitt hittankönyveket Gyulafehérvárra. Ehhez csat­lakozott utólagos beleegyezésünkkel a marosvásárhelyi szállít­mány, amelyet nevünk felhasználásával jogtalanul, engedélyünk nélkül gyűjtöttek össze pécsi vállalatoktól. A közvélemény fi­gyelmét annak idején felhívtuk arra, hogy megbízottaink csak szabályszerű meghatalmazással jelentkezhetnek. A Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetősége nevében: dr. Kárpáti Júlia Vöröskereszt megyei vezetői titkára Mohácson, a Pécsi-köz 4-ben az SZDSZ információs tagtoborzó ügye­letet szervez 17-20 ára között. Az MDF komlói szervezete a Le­nin tér 1-ben várja az érdeklődő­ket 10—14 ára között. Megyei pórtélét A FIDESZ és az SZDSZ baranyai képviselői 29-én, csütörtökön érté­kelték a választások első forduló­jának eredményeit és eszmecserét folytattok a további együttműkö­dés lehetőségeiről. A tárgyalófelek megállapították, hogy álláspontjuk közeledett egymáshoz és megegyez­tek abban, hogy a megbeszélése­ket folytatják. * A SZOCDEM-ek értesítik a bara­nyai választmány tagjait, hogy hét­főn 18 érától zártkörű rendkívüli választmányi ülést tartanok, melyre tagjaik hiánytalan megjelenését várják. * A SZOCDEM-ek baranyai tagsága örökös és tiszteletbeli elnöknek választotta Kövesi Bélát, korábbi megyei elnököt; aki nemrég előre­haladott kora és egészségi álla­potba miatt kérte felmentését tiszt­sége alól. * Az SZDSZ ormánsági csoport Harkányban, a művelődési ház könyvtárában mindennap tart ügye­letet 9-1 é óra között. * Az SZDSZ szervezésében ifj. dr. Novák István ingyenes jogsegély- szolgálatot tart április í-án 14—18 óra között Pécsett* a Felsőmalom u. 13-ban. Választás Dr. Heindl Péter (SZDSZ) Csőr- nótán tart választási gyűlést április 1-jén 19 órakar.- A MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT SZIGETVÁRI ELNÖKSÉGE, és DR. FEKETE MÁTYÁS a március 25-i országgyűlési képviselőválasztásokon a párt képviseletében induló jelölt, ezúton köszönetüket fejezi ki a pártra és jelöltjére leadott szavazatokért. Kérjük mindazokat, akik szavazataikkal, szimpátiájukkal támogatták a pártot, ezután is segítsenek bennünket. A párt él, és jelentős tényezője lesz továbbra is a magyar és a helyi politikai életnek. Fizetett politikai hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom