Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-14 / 72. szám

1990. március 14., szerda Dunántúli napló 3 A jövő építésére fordítsuk azenergiát Kaposiné dr. Dunai Mária választási gyűlése „Nem a hatalomért, hanem a választópolgárokért indult harcra a Hazafias Választási Koalíció, önálló arculata van, nem elkötelezett se jobbra, se balra. Minden bizonnyal ezért kapja a pofonokat mindkét ol­dalról, mert középen áll. A nélküliségen új munkalehető­ségek teremtésével lehet iga­zán enyhíteni, s az ehhez nyújtott támogatások elpocsé- kolása a legnagyobb hiba lenne. Személyes hitvallásaként mondta: „Hiszem és valjom, hogy a társadalomban a leg­főbb érték az ember. Erkölcsi megújulásunk fontos pillérének tartom a vallásos hitelekben megfogalmazódott humánus értékek terjedésének elősegí­tését. A társadalom legna­gyobb értékei: a haza, család, erkölcs, vallás, becsület, a munka tisztelete, amelyek rangjának megteremtése szá­momra fontos feladat." D. I. Kétezer Lada Tungsram- robotvezérlffkért i Kétezer Lada behozata­láról kötött közvetlen vál­lalatközi m egáll lapodé st a Tungsram Rt. a legna­gyobb szovjet személygép- lkocsigyárra-1. A 250 millió forintos üz­let keretéiben a Tungsram kaposvári gyára zömmel egy új rabotvezérlő típust szóIb't a Lada gyárnak. választások után nem kíván pártként működni, hiszen pár­Bethlen István Pécsett és Somberekén toktól független, kizárólag a választók érdekeit képviselő, semleges politikai erőt, füg­getlen képviselőket kíván a parlamentbe juttatni" — mon­dotta Kaposiné dr. Dunai Má­ria, a Pécs 2. választókörzet­ben, a Hazafias Választási Koalíció által támogatott, füg­getlen jelölt, a „Körösi Csorna Sándor” lakóterületi klubban a választópolgárok előtt. Bemutatkozásként hangsú­lyozta, hogy soha nem volt semmilyen párt tagja, s a jö­vőben sem lesz. Ugyanakkor számára egy-egy ember meg­ítélésében nem az számít, hogy párttag-e, vagy párton- kívüli-e az illető, hanem ér­tékei, tisztessége, szakértelme. „Gyermekkoromban kis faluban éltem, ahol az egymás iránti megbecsülés volt társadalmi norma, ahol a közösség kikö­zösítette a hitványakat” — mondotta, hozzáfűzve azt a véleményét is, hogy nincs helye a parlamentben olyan embernek, aki nem tisztessé­ges, aki a választási küzdelem­ben sem bizonyult annak. A mai belpolitikai helyzetről szólva megálíapítötta, hogy so­kat szidják a múltat, de kevés idő jut a jövőre. Az emberek nyugalmat, békességet, kiszá­mítható jövőt szeretnének. A múltból okulni kell, hogy a hibák ne ismétlődhessenek meg. A felelősséget, a felelő­söket meg kell nevezni, fel ,kell mutatni, de az összes többi energiát a bosszú haj­szolása helyett, a jövő épí­tésére kell felhasználni. A gazdaság, az elszegényedett társadalom gondjait elemezve kifejtette, hogy igazi, működő piacaazdaság kell,, mert a nincsből csak semmit lehet ad­ni. Mindennek, így a rászo­rultságon alapuló szociálaoli- tikának, a gyökeresen átalakí­tandó társadalombiztosításnak is, csak a biztos gazdaság lehet az alapja. El kell ismer­ni, a magántulaidont, de azt is el kell ismerni, hogy nem lehet eay csapásra —. akár kölcsönökkel sem — minden­kiből vállalkozót kreálni. A veszteséaes vállalatoknál ala­posan mea kell .vizsgálni, hogy ténvlen azok-e, vagv csak a mai elszámolási rendszer miatt minősülnek annak. A munka­Bethlen István a pécsi Lenem-flórban tartja előadását Bethlen István, a Magyar Demokrata Fórum nemzetközi pénzügyi szakértője, -, egykor Strauss kancellár kampányfő­nöke -, országgyűlési képvise­lőjelölt, tegnap Pécsett és Somberekén tartott fórumot. Pécsett, a Lenau-hózban kö­szöntötte őt Kerner Lőrinc, a Lenau Egyesület elnöke. A rendezvényen, ahol Bethlen István többek között a fórum pénzügyi programját ismertet­te -, ott volt Theodor Zens, a leendő pécsi NSZK konzu­látus konzula és dr. András­Fotó: Läufer László falvy Bertalan, az MDF Ba­ranya megyei elnöke. A programot követően Som­berekén tartott előadást a nemzetközi hírű pénzügyi szak­ember. Bethlen István lapunk szá­mára interjút adott, melyet vasárnapi számunkban közlünk. Már most tekintsünk helyhatósági választásokra Dr. Hoppá József választói fóruma Komlón A Magyar Demokrata Fó­rum országgyűlési képviselő, jelöltje, dr. Hoppá József kom­lói tanárember a napokban Komlón, a színházteremben választói előtt, szólt hitvallásá­ról, kiemelve a programsorból •a helyhatósági választásokat. Mint említette: bár országgyű­lést választunk rövidesen, mintha elfelejtődne, a helyi önkormányzatok a leendő he­lyi demokrácia letéteményesei, s dőreség azt hinni, hogy majd egy legitim parlament minden gondunkat megoldja. A régi mentalitású önkormányzat - tanács? —, ha helyén marad, tulajdonképpen nem történt semmi. Legalábbis így érez­hetik - érzik majd a helybe­liek. Éppen ezért már most, ki- nek-kinek a saját településén azon kellene gondolkoznia, hogy miként újulhat meg a helyi igazgatás, kik azok a hi­teles emberek, akik méltók az önkormányzatok vezetői poszt­jaira. Dr. Hoppá József több pontban rögzítette azokat az elvárásokat, melyek a Magyar Demokrata Fórum álláspontját jelenthetik e kérdésben, s orientálnak, Melyek ezek? El­sősorban érvényesüljön a nép­felség elve: a helyi választó- polgár jogait majdan közvet­ve és közvetlenül is gyakorol­hassa, azaz legyen meg köz­vetlenül a lehetőség arra, hogy generális kérdésekben akár népszavazás útján dönt­sön. Az önkormányzat önálló legyen - ne a felülről jövő akarat végrehajtója. Kaphas­son' működéséhez a központi költségvetésből úgynevezett célhoz nem kötött összegeket, s ezt arra használhassa, ami­re akarja. Felejtsük el a ta­nácsrendszert még elnevezé. A falu, a vidék esélyegyenlőségéért Dr. Simor Ferenc választási gyűlése Vajszlón seben • is, legyen elöljáróság, törvényhatóság, ne szégyelljük a polgármester vagy jegyző titulust. A szakapparátus -a hivatalnokok — szakmai meg­ítélés és a munkájuk színvo­nala alapján töltsék be poszt­jaikat, s a politikai megbíz­hatóság ne legyen alkalma­zásuk kritériuma. Ugyanakkor pártállásuk miatt ne érhesse őket vád: élvezzenék védett­séget. A rendőrség a helyi önkor­mányzatnak legyen felelős: vezetőjét a helyi közösség vá­laszthassa pályádat útján.. Dr. Hoppá József konkretizálta is: Komló város vezetőit — köztük kiemelve a polgármesteri posz­tot — az erkölcsi tisztaság, feddhetetlenség és a magas szakmai felkészültség jelle­mezze mindenkor. Mindezek miatt az MDF sür­geti: ne év végén — október- november hónapjaiban — tart­sák meg a helyhatósági vá­lasztásokat, ne akkor álljon föl az önkormányzatok széles köre, hanem mielőbb. Ha a párt kormánytényező lesz, szor­galmazni fogja ezt, s cél, hogy legkésőbb június hónapban történjenek meg a helyi vá. A Szövetség a faluért - a vidékért Választási Párt és az Agrárszövetség közös siklósi képviselőjelöltje, dr. Simor Ferenc 29 éven át dolgozott körállatorvosként, majd a tér­ség vezető állatorvosaként a térségben. A vajszlói termelő- szövetkezet irodájában tartott tegnapi választási gyűlésén joggal hivatkozhatott régi és alapos helyismeretére. Mint mondotta, a Szövetség a Fa­luért — a Vidékért Választási Párt és az Agrárszövetség programjával tulajdonképpen már régen az előtt azonosult, mielőtt azokat tételesen meg­fogalmazták. A Baranya Me­gyei Faluszövetségből létre­jött választási párt a falu, a vidék felemelkedéséért, esély- egyenlőségének megteremté­séért küzdő erők összefogását kívánja megvalósítani, az Ag­rárszövetség is ezért jött létre, pluszként speciálisan azzal az igénnyel, hogy az agrárága­zatot képviselethez juttassa a parlamentben: nehogy a fővá­ros, a nagyváros döntse el, hogy mi kell a falunak, a vi­déknek az itt lakók megélhe­téséhez. Dr. Simor Ferenc hangsú­lyozta, hogy mindkét szervezet szövetségesnek, s nem ellen­félnek tekinti azokat a párto­kat, amelyek hasonló progra­mokat fogalmaztak meg. Ki­tért azonban más pártoknak a földtulajdonnal kapcsolatos —‘ általa szélsőségesnek mi­nősített - elképzeléseire is, különösképpen a farmergaz­daságok létjogosultságára. Nemzetközi példákkal, illetve a jelenlegi hazai viszonyok elemzésével bizonyította, hogy ma a mezőgazdaság teljes struktúraváltása illúzió: a ren­tábilis farmergazdaságok tö­meges létrehozásához nincs meg az indulótőke, nincs meg a teljes körű és korszerű me­zőgazdasági szaktudás és gon­dolkodásmód, amit egy igazi igényes piac megkövetel. Azt is kifejtette, hogy egyedi, hely­ben eldöntendő kérdés, hogy a termelőszövetkezetek hol, milyen formában maradjanak fenn, melyik közülük az élet­képes. A teljes és azonnali struktúraváltás a mezőgazda­ság és élelmiszergazdaság csődjéhez vezet, ugyanakkor van bőségesen a nagyüzemek által parlagon hagyott föld a gazdálkodni szándékozók szá­mára. Nem kerülte ki a nemzeti­ségi és a cigánykérdést, ame­lyet bármikor fölrobbantható bombának nevezett, tekintve, hogy ezek a problémák — kü­lönösen az anyanyelvi oktatás - jobbára csak a politikai nyi­latkozatok szintjén voltak „megoldottak", valójában azonban sohasem. D. (. lasztások is. A fórumon - melyen részt vett Kardos Antalné, a Ma­gyar Demokrata Fórum ener­getikai szakértője is — termé­szetesen' szó esett sók egyéb, a lakosságot közvetve vagy közvetlenül érintő kérdésről is. Ezek közül kiragadva egyet: a város főterén álló Lenin­szobor kapcsán fölmerült, meddig marad ott? Illetve egyéb — a régi állampártot jelképező szimbólumot, utca. elnevezést, egyebet meddig kell megőrizni? Dr. Hoppá Jó­zsef szerint erről nem a pár­tok feladata dönteni, legfel­jebb javaslattételi ' szándékaik tolerálhatok. Azt, hogy mi őr­zendő meg a múltba', mi fém. jelezze egy kisváros uicula­itát, a leendő helyi c óhy­zatok határozzák tr la­kossági véleménye ' nála­tok maximális figye vote, lével. Ke ’ • r Szerkeszti: Bozsik László és Pauska' Zsolt rUJOSZ-nEVodíj 90 „Tisztelt Főszerkesztő Úr! Örömmel értesítem, hogy szerkesztősége munkatársai, BOZSIK LÁSZLÓ és PAUSKA ZSOLT a Magyar Sajtó Napja alkalmából a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Elnökségének Nívó-díj kitüntetésében részesült. A díjátadásra a MUOSZ ünnepi elnökségi ülé­sén március 14-én 16 órakor kerül sor a Magyar Sajtó Háza színháztermében, melyre két munkatársával együtt szeretettel meghívom. Üdvözlettel: BENCSIK GABOR, a MUOSZ főtitkára.’' A Hiivatal Nyilatkozatot iküld a Hivatal jónéhányalknalk, akiknek meg­született gyerekük. A nyilatko­zatot visszakéri a Hivatal, méghozzá „címükre, azonnal kitöltve”. A nyilatkozat szövege: „Alulírott anyagi és büntető­jogi felelősségem tudataiban kijelentem, tudomásul vettem, hogy szülési szabadságom a szülést követő 6 hét elteltével megszűnik, ha az újszülött meghalt, állami gondozás­ba Ikerült vagy az újszülöttet örökbe fogadták. Amennyiben a fenti eseteik körül vajaimé-, lyik ibekövetkeriik, ezt a Ba­ranya Megyei Tanács Költség- vetési Elszámoló Hivatalnak bejelentem." * Kedves Hivatal, mi pedig úgy gondoljuk, ha a fenti ese­ték forognának fenn, elég bajunk lenne, és arra a kö­vetkeztetésre jutnánk, hogy ezt egy másik hivatallal egy­más közt rendezzék le, és ne minket szaladgáltassanak nagy bajunk utón még ezért is! meghatározhatják azokat a középü­leteket, illetve a közterület azon részeit, ahova nem lehet egyálta­lán plakátokat kitenni. Megkérdez­tük: Pécsett végül is ilyen korlá­tozást nem hoztok. Érdekes adalék a választási harc­ban részt vevő pártok által elfo­gadott etikai kódexnek a témához kapcsolódó passzusa: (negyedik fe­jezet, 25. pont). A szavazás kezde­te előtt 30 órával a szavazóhelyi­ségeik 100 méteres körzetéből min­den, nyilvánosan kihelyezett válasz­tási propagandaanyagot el kell tá­volítani. Amennyiben ezt bármely párt vagy független jelölt elmu­lasztaná, az eltávolításra bárki jo­gosult. A- választás március 25-én reggel hat órakor kezdődik. Visszaszámolni könn^í, reméljük, a szabályokat be­tartani se nehéz. Dinfir A január elsejével bevezetett, ki tudja hányadik jugoszláv gazdasági reform, két és fél hónappal a megkezdése után, úgy tűnik, közelebb áll a bukáshoz, mint a sokak által még mindig remélt sikeréhez — vélekednek neves közgazdászok és más szakemberek. A reform elsősorban azt * tűzte ki célul, hogy „sokkterápiával" megál­lítja a tavaly 2665 százalékos pénzromlást. Ezért a nemzeti valutát, a dinárt ezerszeresen denominálták, hivatalos árfolyamát a nyugatnémet márkáéhoz kapcsolták (1 NSZK-márka azóta 7 dinárba kerül). Fél évre befagyasztották a béreket és a fizetéseket, a valutaárfolyamot, a kiske­reskedelmi termékek és a szolgáltatások 80 százalékának az árát, restrik­ciós pénzügyi politikát hirdettek meg, messzemenően liberalizálták az importot. Bejelentették, hogy a kormány mintegy 7 milliárd dollárnyi valutatartalékkal rendelkezik, tehát az ország állampolgárai a hivatalos árfolyamon szabadon vásárolhatnak a bankokban bármilyen devizát. Csakhamar jöttek azonban a „meglepetések". Az év első két Hónap­jában 27,2 százalék volt az infláció, s a pénzromlás éves viszonylatban február végén megközelítette a 3100 százalékot. Az árak a múlt évihez hasonló lendülettel emelkedtek, bár a kormány szinte naponta adott ki jelentést az árcsökkenésekről. Ilyen körülmények között az újságok hasábjain az utóbbi napokban újw m®9 újra felvetődött az a javaslat, hogy le kell értékefni a kon­vertibilis dinár árfolyamát, az NSZKimárkához viszonyítva nem egy a hét, hanem egy a tizenkettő arányiban kell megállapítani. Egyáltalán: a köz­vélemény egyre erélyesebben követel bizonyos korrekciókat, köztük első­sorban a bérstop feloldását. Az árfolyomkorrekciót sürgetők egyike a zágrábi Vjesnik szakírója. Sze­rinte a márkának a dinárhoz viszonyított arányát 1:7 helyett inkább 1:10 arányban kellett volna megszabni, hogy az egész reform ezáltal megfe­lelő garanciát kapjon. A neves közgazdász felveti a kérdést: vajon nem kellene-e minél előbb, tehát még július elseje előtt leértékelni a dmárt, hogy ily módon kijavítsák a január elsejével életbe lépett cso­magtér» egyik (vagy egyetlen) hibájátf Válasz , Tisztelt Asszonyom I „Inkább hall­gatott volna" címmel megjelent nyi­latkozatában On olyan felelőtlen kijelentéseiket tett, hogy arra kény­telen vagyok válaszolni. Az On ki­jelentéseit, nyilatkozatát a legha­tározottabban visszautasítom! On egy becsületes munkában megöre­gedett, ismeretlen embert vádolt meg és hangzatos kijelentéseivel megsértette az önérzetemet, a büsz­keségemet! Csapongó fantáziájának megnyugtatására közlöm, hogy soha nem voltam és jelenleg sem vagyok kommunista. Az üzemvezetői „ran­got" úgy szereztem meg, hogy több évtizedes kirendeltsér>ve*etői mun­kám után 1968-ban megalapítottam a Pécsi Postaigazgc*<-^ú{| keretén belül a Postái Gépjórnu* Szállítási Üzemet. Négy megyei terjedt ki a hatásköröm, és ezt c felelősségtel­jes munkát mint p' ' »vüíi, pos­tal dolgozó láttam A „Folyik a vr " címmel megjelent levelem aláírhattam volna úgy is, her. ,;;g műszaki vezető-felügyelő, de nyugdíjas embernél a végzett munkáján, az iskolai végzettsége, a szorgalma alapján elért rang semmitmondóvá válik . és ezért szívesebben haszná­lom a ny. üzemvezető bemutatko­zást I A lakásommal kapcsolatban csak annyit, hogy családcentrikus ember vagyok, van egy fiam és egy lá­nyom, von hat szép unokám. A kö­zeljövőben élettársi kapcsolatot szándékolom kialakítani egy korban hozzám illő hölggyel, ezért nem cseréltem el a lakásomat ki­sebb'-'.! . . . Tcbát nekem nincs miért szégyen- kezne-rr., néni kell semmiért pirul­nom* és nem kényszerít senki és sí . -- <*íío, omit On javasolt: hall­fle-i keltene a Keszthelyi úrnak, h. * ;:íílt a sír... 1 lüt arra a kijelentésére „ki y í-í országgyűlésbe er-zk-st c- ..eket? Pont Keszthelyi úr c:- 'i>? . . ." Nem okosom a s ~ észtül megsérteni, . ez ony­r veiséges feltételezés, hegy e;; f leges szót pazarolni! Plak-átok Egyre több a választásokkal ösz- szefüggő plakát szerte a megyé­ben. 11 nap múlva választhatunk. Addig is, most az utolsó napokra érdemes idézni a törvény plakátok­kal kapcsolatos fejezeteit. Plakát korlátozás nélkül elhelyez­hető, de vannak kivételek: épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, illetőleg^ a kezelő hozzájárulásával lehet. A plakátot oly módon kell elhelyezni, hogy az károsodás nélkül legyen eltávolítható. Az életet, a testi ép­séget, a vagyonbiztonságot, vagy a közlekedés rendiét veszélyeztető plakátot a rendőrség köteles eltá­volíttatni. Megjegyezzük, a propa­gandaanyagokat minden engedély nélkül elő lehet állítani (ezekről olvashattak lapunk tegnapi számá­ban is). A helyi tanácsok rendeletben

Next

/
Oldalképek
Tartalom