Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)

1990-02-09 / 39. szám

Kevés a sorkatona, aki sportolhatna Megszüntette két szakosztályát a Steinmetz SE A 'begyűrűzések korát éljük Sok olyan történik a határain kon túl, közel vagy távol amelynek idővel érezzük a ha fását. Ettől a sport sem men tes. Hogy csak a legfrissebb példát emlitsük: a bécsi had- erőcsök'kentési tárgyalásokon hozott döntések is közrejátsza­nak abban, 'hogy két szakosz­tályát megszüntette a Stein­metz SE. A labdarúgóit és a röplabdázóit szélnek eresztette a honvéd sportkör, de még így is maradt két szakosztálya, a karate- és a szabaidősport. — Egyszerűen nem tehettünk mást. Csőikként a pécsi alaku­lat létszáma, emiatt kevés a sorkatonánk. Márpedig, ha nincs emberanyag, akkor nem tudunk csapatokat kiállítani. Annák a kevés sorkatonának pedig, aki itt maradt a pécsi alakulatnál, nincs ideje a szol­gálat, a kiképzés mellett sport­ra. Legfeljebb 'heti egy edzés­re, amli szinte a nullával egyenlő. Ennyivel nem érdemes csapatot fenntartani. A ka rate- szakosztály főleg civilekre épül, a szabadidős pedig a hivatá­sos állományt és azok család­tagjait érinti — indokolja a megszűnést Érsek Sándor al­ezredes, a Steinmetz SE elnö­ke. Valaha a Steinmetz SE több szakosztályt működtetett, idő­vel azonban az ökölvívók és a sportlövők eltűntek a sül­lyesztőben. Most a futballistá­ikon — akik a megyei I. osz­tályban szerepeltek, igaz, gyen­gén — és a röplabdázókon (ők viszont az első 'helyen áll­tak az N'B il-'ben) volt a sor. A napokban megszűnt szak­osztályok versenyzői máshova nem igazolhatnák. A leszerelé­sükig csak úgy sportolhatnak, ha olyan más, nem pécsi ala­kulathoz kerülnék, ahol lehet versenyszerűen röpla'bdázni vagy futballozni. A visszalépés váratlanul ér­te a Baranya 'Megyei Labda­rúgó Szövetséget. A megyei I. osztályban 15 csapat maradt, ezentúl minden héten valame­lyik szabadnapos lesz, A Stein­metz SE valamennyi eddigi Röviden Sakk. Megyei csapatbajnokság első fordulója: meglepetés a Pécs­várad szentlőrinci győzelme. Ered- •mények: PEAC-PSC II- 3,5-8,5, PBTC II.—PÉCSITERV 9-3, Zsolnay II.—Zsolnay J. 0-12, Mázaszászvár— Mohács 4-8, Szentlőrinc—Pécsvárad 5,5-6,5, szabad: Siklós. Megyei egyéni bajnokság: csak 2—2 ver­senyzőnek sikerült győzni mind a bárom fordulóban. Az A-coport élén Borbély (Komló), 'Hartmann (PBTC) 3 pontos, Amrein és Kádár (mind­kettő PSC) 2.5—i2,5 pontos. A fa­csoport élén Csirke (Hőerőmű) és Erbár (PBAC) 3—3 ponttal, Hesz és 'Pelikán (mindkettő Zsolnay), Kovács Tibor (PBTC) és Tál abér (Gázmű) i2,5—2,5 ponttal1 áll. Labdarúgás. A Steinmetz Kupa eddigi eredményei: Szajk—Újpetre 1-11, Nagynyárád—Ólasz 2-2, Töttös —Villány 0-3-as ájlásnál félbesza­kadt, mert az egyik töttösi játékos leköpte a játékvezetőt. PBTC—Ge- resdlak 2-^1, P. Postás—Sellye 2-2, Vasasi Bányász—'Pécsvárad 2-2, PMSC ifj.—Szigetvár 6-0, P. Kinizsi —BOkkösd 1-2, P. Zsolnay—P. Gáz­mű 4-0, Villány—Nagynyárád 2-2, Olasz—Szajtk 0-3, Újpetre—Töttös 0^2, Sellye—'PBTC 1-4, Pécsvárad— 'P. Postás 2-2, Geresdlak—Vasasi Bányász 2-0, Szigetvár—P. Kinizsi 0-0, P. Gázmű—PMSC ifj. 1-5, Bük- kösd—P. Zsolnay 1-1. Toborzó. A Fortuna FC Pécsi Do­hánygyár NB l-es női labdarúgó- csapata toborzót hirdet. Jelentkezni minden kedden és csütörtökön 16.00- tól lehet a PVSK-pályán. Old boy Kupa Komlón. Az 1955. december 31. előtt született labda­rúgóik részére rendez teremlabda­rúgó-tornát Komlón, a városi sport- csarnok. A tornára tízfős csapatok nevezését várják február 14-ig. A pénzdíjas Old boy Kupa mérkőzé­sekre március 3—4-én kerül sor a komlói sportcsarnokban. A labdarúgás iránt érdeklődő negyedikes tanú fókánk focizási és játékos veté Ikedési lehetőséget kí­nál a TASI és -a PMSC február T1- én, vasárnap 9 órától a TASI Épí­tőik úti tornacsarnokában. Várják az érdeklődő gyermekeket. A labdarúgó- és röplabdacsapat visszalépett eredményét törölték, ez átren­dezte a tabellát, amely az őszi idény után most így fest: A megyebajnokság I. osztály őszi végeredménye: 1. Szajk 14 9 4 1 23*10 31 2. Harkány 14 9 3 2 29-14 30 3. PVSK 14 8 3 3 25* 8 27 4. P. Postás 14 8 3 3 31-16 27 5. Beremend 14 7 3 4 32*15 24 6. PEAC 14 7 3 4 21*13 24 7. PBTC 14 7 2 5 28*16 23 8. P. Zsolnay 14 5 3 6 17-17 18 9. Sásd 14 4 4 6 18*24 16 10. Újpetre 14 4 4 6 14*21 16 11. Sellye 14 4 4 6 18*29 16 12. Geresdlak 14 2 5 7 9-25 11 13. Szentlőrinc 14 2 4 8 15-34 10 14. Vasasi B. 14 2 3 9 7*27 9 15. P. Kinizsi 14­6 8 5*23 6-16. Steinmetz SE visszalépett Amint a tabellából is kide­rül, néhány csapat nem járt jól a Steinmetz SE visszalépé­sével, zúgolódnak is miatta. Az első nyölc helyezett mind nyert a katonák ellen, nekik három ponttal kevesebbjük lesz, de ez persze nem változ­tat az élcsoporton. A Zsolnay SE, a Sellye és a P. Kinizsi vereséget szenvedett a Stein- metztől, ők most örülhetnek. Az Újpetre 0-0-at játszott ve­lük, ők is hálásak lehetnek. A visszalépése előtt a Stein­metz SE a megyei I. o.-ban a 15., azaz kieső helyen állt. H. L. Főtitkár: Kopt Károly A Magyar Birkózó Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén. Köpf Károlyt (47) bízta meg a főtitkári teendők ellátásával. A szakember, aki 1979 és 1982 között már betöltötte ezt a posztot. 1990. február 15-én áll munká'ba, s megbízatása 1992. december 31-ig tart. Köpf Károly az állást Farkas Tiborral, a szövetség szakfel­ügyelőjével szemben nyerte el. Országos „turnén" a szövetségi kapitány Mészöly a PMSC-nél járt 16 szürke csapat van az NB l.-ben” M •Országos „turnén” van Mé­szöly Kálmán, a magyar lab­darúgó válogatott új szövetsé­gi 'kapitánya. Sorra tátogatja stábjának egyik-másik embe­rével az NB l-es klubokat. Tájékozódik, bíztat, ígér, neki Ígérnek, körülnéz, kapcsolatot épít. Volt már többék között az MTK-VM-nél, a -Vasasnál, Tatabányán. Tegnap Pécsett, a PMSC-nél járt Havasi Mi­hállyal, az MLSZ technikai igazgatójával. A vidéki egye­sületek közül a PMSC-hez akart jönni elsőnek, de aztán úgy alakult, hogy Tatabánya megelőzte Pécset. Holnap Székesfehérvár, vasárnap Szombathely, hétfőn Veszp­rém következik.- Mindenhol vázoljuk az elgondolásunkat, mert szoros kapcsolatot szeretnénk terem­teni a klubokkal. Már csak azért is, mivel összefogásra van szükség a magyar lab­darúgás érdekében. Az utol­só órában vagyunk, fel kell ébredni mindenkinek, ha meg akarja menteni a focit Ma­gyarországon. Tárgyaltak a pécsi szak­osztály vezetőivel, aztán a szövetségi kapitány az öltöző­ben rövid szózatot intézett a piros-fekete labdarúgókhoz. Ebben megemlítette, hogy a m'agyar közönség minden ed­digi rosszat megbocsátana a futballistáknak, ha lelkesedést látna a pályákon. Már csak ezért is sok múlik a honi lobda rugókon. Mészöly és Havasi megte­kintette a PMSC csütörtök dél­utáni, kovácstelepi edzését. Kí­váncsi volt arra, hogyan mo­zognak azok, akiknek a neve fel van jegyezve a noteszé­ben. Megkérdeztük, kik ők. Mészöly sorolta: Márton, Túri, Bérez y, Lovász, Lehota, Bod­nár, valamint a jövő emberei: Bódog, Braun, Palaczky. Feb­ruár 17-én meghirdeti a bő­vített, (valószínűleg 40-es) keretét, ebben helyet kaphat- (nak) labdarúgók Pécsről is. A keret február 20-án mutat­kozik be a Népligetben, az egyik fele az NB II. Keleti, míg a másik fele a Nyugati csoportjának válogatottjával játszik edzőmeccset. — Tudom, hogy milyen mun­ka folyik a PMSC-nél. Sok te­hetség van itt Pécsett, ebben régi kedves barátomnak, Ga­rami Józsefnek is nagy sze­repe van. Csak dicsérni tu­dom az eddigi tevékenységét. Mészöly szerint 16 szürke Edzéslesen Mészöly (jobbról), a kóvácstelepi pólyán Läufer László felvétele Tájfutás Baranya legjobbjai Eredményekben gazdag idényt zártak 1989-ben a ba­ranyai tájfutók. Sikereiket jól jelzi a minap kiadott országos korcsoportos rangsor, ahová megyénkből majd1 60 verseny­ző került fel, köztük először Bicsérdről Herger Zoltán. A megyei rangsor alapja is az országos lista, továbbá az OB-n elért eredményesség. Felnőtt lérliak: 1. Szieberth, 2. Ravlovics, 3. Kelemen, 4. Moró, 5. Szabó, 6. Széles, 7. Paróczi, 8. Gajdos (P. Mete­or), 9. dr. Kovács, 10. ifj. Nagy (P. Meteor). 17—18 éves liúk: 1. Szűcs, 2. Kelemen, 3. Radnai, 4. Bodrog, 5. Kárpát. 15—16 éves liúk: 1. Gajdos, 2. Benedek, 3. Vonyó. 12—14 éves fiúk: 1. Kajdon, ~2. Gyuri- na, 3. Boldizsár (a külön nem jelzettek mind a PVSK futói). Amilyen népes a felnőttek mezőnye — fentieken kívül még 6 versenyző került fel az or­szágos listára és akár 50-es rangsort is tudnánk készíteni -, olyan szűkös az utánpótlá­sé. Ez nem jó jel. A felnőttek mezőnye igen rangos. A sorrendjük akár fordított is lehetne, miként az országosan az is. De Szie- berthet a múlt évi sikersoro­zata a mi rangsorunkban vá­logatott társai fölé emeli. Balszerencséjére a szövetségi kapitány a svéd vb előtt mindezt nem vette észre. Szieberth 26 éves korára le­higgadt. 3 országos bajnoki arannyal, s 1 ezüsttel gazda­gította a vitrinjét. Pavlovics is minden dicséretet megérde­mel, első éves felnőttként, az első világbajnoki szereplésen a legjobb magyar volt. Töret­len fejlődése sokat ígérő. Ke­lemennek szokatlan a dobo­gón csak 3. helyen végezni. A fiatalok előretörése ellenére még mindig ő a „király”. Mö­göttük nagy az űr. Moró meg­állt a fejlődésben, Paróczi — minden idők legnagyobb te­hetsége — pedig egyszerűen elveszett, nagy bánatunkra. Az utánpótláskorúak — ne szépít­sük - voltak jobbak is! Szinte hihetetlen, hogy a még verhe­tetlen vasutas ifik-serdülők mai utódai minden igyekeze­tük ellenére nem játszanak főszerepet. (Kiss) Dunántúli napló POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pt.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető; FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. M.iihr —i i i [ -i • i Kupáról kupára a labdajátékokban Szombaton a szabadban a labdarúgó Vasárnapi Du­nántúli Napló Kupa mérkő­zései, míg a téremben a pé­csi városi sportcsarnokban rendezendő III. Zöldért Ku­pa teremlabdarúgó-torna mérkőzései szórakoztatják a sportág szurkolóit. A VDN Kupában ezúttal a Bólyi MEDOSZ—Siklósi Tenkes, a Szigetvár-Komlói Bányász, a PVSK—PMSC II., valamint a Beremend—Somberek talál­kozók kínálnak izgalmakat a baranyai nézőknek. Va­sárnap Mohácson rendezik a forduló záró találkozóját, ahol a Mohácsi Új Barázda Tsz SE a Mázaszószvári Bá­nyászt fogadja. A III. Zöldért Kupa úttörő teremTabdarúgó-torna reggel 8 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, ahol két csoportban kezdik meg a ta­lálkozókat az ifjú labdarú- gópalónták. Az „A” cso­portban küzd a TASI—PMSC közös, a Mohácsi Új Baráz­da Tsz SE, a Nagykanizsai Olajbányász, valamint a Ba­ranya megyeválogatott, míg a „B” csoportban a Zala­egerszegi TE, a Kaposvári Rákóczi, a Pécs-Meszes, va­lamint a Baranya falusi vá­logatottja. A helyosztókra délután 1 órakor kerül sor. Vasárnap a 4. forduló mérkőzéseivel folytatódik a kézilabdázók Dunántúli Napló Kupa küzdelemsoro­zata. Ezúttal a férfi csapa­tok kínálják az izgalmasabb találkozókat. Jóllehet dél­előtt rendezik a PMSC- PBTC női mérkőzést, a kézi­labdaszurkolók nyilván in­kább a Komlói Bányász NB I. B-s gárdájának az eddig veretlen jugoszláviai Djako- vó elleni, a Nagykanizsai Tungsramnak a Pécsi Ba­romfifeldolgozó SE elleni ta­lálkozójára lesznek inkább kiváncsiak. Nem maradnak esemény nélkül a jégsport kedvelői sem, mivel a vidékbajnok­ság keretében a Mecsek La­kóterületi SE korongozói ez­úttal fogadják először tétre- menő mérkőzésen a Tata­bánya együttesét. A mérkő­zést vasárnap déli 12 óra­kor kezdik a műjégpályán. K. L. Graf karja gipszben A legtöbb szakértő vélemé­nye szerint a nyugatnémet Stefii Grál még vagy tíz évig uralhatja a női teniszt, ha­csak — teszik hozzá - valami baleset közbe nem jön. Ez a bizonyos baleset szer­dán bekövetkezett: a 20 éves „teniszkiráfynő” alpesi sízéssel próbálkozott, a svájci St. Mo. ritzban. Az egyik meredek lejtőn azonban elesett, s olyan szerencsétlenül csavaro­dott a teste alá a jobb karja, hogy a csuklójában elszakad­tak a szalagok. Közismert, Graf jobbkezes .. . Az első orvosi vélemény szerint legalább két hónapot vesz igénybe a gyógyulása. Jelentkezesi lap Az MLSZ, a Képes Sport, a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Rádió szórakoztató főosztálya erre az évre is meghirdeti a labdarúgó tehetségkutató akcióját az 1976. aug. 1.-1977. júl. 31. között születettek részére. Név: Születési év: .............. ..... hó ............................... nap L akhely: megye ............................... irányitószám ....... v áros, község ............................................................ utca Igazolt labdarúgó: igen - nem, hol: Jelentkezni a B. M. Labdarúgó Szövetségnél (Pécs, Me­gye u. 21.) lehet írásban vagy személyesen, február 28-ig. Ha valaki levélben jelentkezik, ezt a jelentkezési lapot kell eljuttatnia a fenti címre. Számítástechnikában jártas menedzser típusú vezető munkatársat keresünk bemutatótermünkbe. „Szoftver — Hardver” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe Meesek-Töurist A MECSEK-TOURIST MEGHIRDETI BÉRLETI ÜZEMELTETÉSRE a HARKÁNY, BARTÓK BÉLA UTCÁBAN LÉVŐ ÜRES ÉPÜLETÉT, amely bármilyen kereskedelmi tevékenység végzésére alkalmas. Érdeklődni lehet: MECSEK-TOURIST, Pécs, Széchenyi tér 9. I.’ em. 119. szoba. csapat van a magyar NB I- ben. A jövő útja az, hogy gazdasági szakemberek le­gyenek az egyesületeknél, ne pedig „ejtőernyősök". Mert­hogy a foci szerte a világon üzleti vállalkozás. Nálunk is annak kell lennie. Idővel. Csak kérdés, hogy azt meg­érjük-e? H. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom