Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)
1990-02-08 / 38. szám
e Dunántúli napló 1990. február 8., csütörtök szerkesztőség postájából S Hozzászól az illetékes Nem kilátástalan a rehabilitált ércbányászok sorsa A DN januór 26-i számárban megjelent „Kilátástalan a rehabilitált ércbányászok sorsa” című írásunkra érkezett Mészáros Istvánnak, a MÉV szociális igazgatójának véleménye. Mindenekelőtt hangsúlyozom, egyetértünk azzal - az elképzeléssel, hogy a keresetkiegészi- tés folyósításának ne legyen feltétele a munkaviszonyban állás. A Mecseki Ércbányászati Vállalat vezetői is javasolták már az Ipari Minisztériumnak, a Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak, az ABMH-nak, hogy a keresetki- egészitést járadékszerűen folyósítsák. Az ezzel kapcsolatos rendelet módosítását most vizsgálják. A rehabilitált bányászok sorsa nem kilátástalan, s nem volt az a múltban sem, amikor még nem vetődött fel a MÉV felszámolásának lehetősége. A felszámolással kapcsolatos humán csomagterv tartalma, a városi és megyei tanácsok részéről a MÉV felé megnyilvánuló, együttműködési készség, úgy véljük, kellö biztosítékot nyújt arra, hogy a vállalati létszám fokozatos leépítése kapcsán a rehabilitált dolgozók sorsa a jövőben is megnyugtatóan rendeződjék. Csak egyetlen példa: kérésünkre a keresetkiegészítés is alapját képezi majd a munkanélküli segélynek. A végkielégítés mértéke pedig a dolgozó átlagbérének összegéhez és munkaviszonyának időtartamához'' igazodik. Mivel a rehabilitált dolgozók bére alacsony, abba a keresetkiegészítés ugyanis nem számít be, így a végkielégítés összege is alacsony az ő esetükben. Jövőjük azonban biztonságosabb, mint nem rehabilitált dolgozó társaiké, mert elhelyezkedésük esetén havonta kapják a társadalombiztosítástól a keresetkiegészítésüket. A keresetkiegészítés a nehéz bányamunkára alkalmatlanná vált dolgozók számára a mindenkori szakmai átlagbér 80 százalékára egészíti ki a saját keresetét. Ez .inkább szociális vívmány, mely több ezer bányászcsaládnak biztosít elfogadható életnívót. Teszi ezt olyanok számára, akik egyébként munkáltatójuktól kártérítésre nem jogosultak, tehát egészségromlásuk nem foglalkozási eredetű. A cikk szerint ,,a cégekhez fut be a keresetkiegészités". Nos, a „cégekhez” semmiféle keresetkiegészítés nem fut be, azt egyedül és kizárólag az arra jogosult dolgozó kapja. A gazdálkodó szervezet, mint k:fizetőhely, a keresetkiegészi- iést nyilvántartja, számfejti, kifizeti, majd a társadalombiz; tosítással. elszámolja, tehát jelentős ügyviteli munkát végez. Bátran állíthatjuk, hogy a rehabilitáltak foglalkoztatása vállalatunknak nem gazdaságos, mert foglalkoztatásukra alkalmas munkahelyünk kevés van, ezért is, és sorsuk átmeneti rendezése miatt a szükségesnél több csökkent munka- képességű dolgozót tartunk állományban. A számok nem bizonyítják, hogy a vállalat számára gazdaságilag előnyös lenne a rehabilitáltak foglalkoztatása. igaz, hogy vállalatunk 19S9-ben 22 millió forint támogatást vehetett igénybe, melyet azonban rehabilitált dolgozók foglalkoztatását elősegítő munkahelyek te rsmlésére fordítottunk. További 10 millió forint nyereségadó-kedvezmény elszámolására is nyílt lehetőségünk. Ezzel szemben a vállalatnak 90 millió forint költséget jelentett a megváltozott munkaképességű dolgozók részére kifizetett munkabér, és annak társadalom- biztosítási járuléka, s akkor még nem is szóltam az úgynevezett járulékos költségekről. Azok az összegek, amelyeket a cikk említ, nem a gazdálkodó szervezetekhez jutnak, hanem o rehabilitációs intézetek, szociális foglalkoztatók, egyéb intézmények széles körű, országos hálózatának működtetését hivatottak biztosítani. Az egész problémakör azonban nem csupán anyagi kérdés. Vállalatunk jelenleg hozzávetőlegesen 600 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat. Többségük munkájára szükségünk van. Vannak köröttük, akik öregségi, korengedményes, vagy rokkantsági nyugdíjra, vagy bányászati keresetkiegészítésre jogosultak. Vannak olyanok is, akiknek további rehabilitációjuk folyamatban van. Törekvésünk az, hogy o vállalat a rehabilitált dolgozóinak is tisztességes megélhetést biztosítson. Gáspár Lászlónak, röviden lfőrosuedö őrjárat Tisztelt Uram! Válasz Csalog Juditnak című, a Dunántúli Napló febr. 1-jei számában közölt sorai csak azért lepnek meg, mert én az ön személyével nem foglalkoztam, sem mint a DN- ben bemutatkozó képviselő- jelölt, sem egyéb nyilvános vagy nem nyilvános fórumon. Az írása hangneme, tartalma azért sem lep meg, mert az ön módszereihez volt már szerencsém. Egyszer már sikerült engem nyilvánosan meghurcolnia, hamis vádakkal bemocskolnia, pályámat kettétörnie. Nem volt nehéz, ön akkor korlátlanul uralta a terepet, semmiféle védekezésnek nem volt helye, fóruma. Életemnek ezt az ön jóvoltából nem könnyű szakaszát mégsem részleteztem bőbeszé- dűen. Nem vagyok bosszúvágyó, s a múlt — ha már túléltem - kevésbé érdekel, mint a jövő. „Válaszából" mégis le kell vonnom a tanulságot. Amig a szentlőrinci kísérlet és az én ottani szerepem nyilvános, teljes tisztázást ngm nyer: addig ön szabadon folytathatja manővereit. Alaptalan vádjai ellen itt most nem védekezem Rágalom ellen védekezni ugyanis csak a tények teljes feltárásával lehet, s nem a DN által oly szűkre szabott keretek között. Ezért röviden itt csak any- nyit, hogy bár ön engem mint vérszomjas feljelentgetőt mutat be a DN olvasóinak: soha életemben még senkit eszembe sem jutott följelenteni. ön azonban most, sajnos, rákényszerít. Remélem, a rágalmazás és becsületsértés ma már nem marad büntetlen, akkor sem, ha a rágalmazó „szocialista" mezzel takarja boszorkányül- dözö indulatait. Szivélyes üdvözlettel: Csalog Judit Csolog Judit képviselőjelölt a Dunántúli Naplóban megjelent bemutatkozó szavaiban megbántotta volt munkahelyét. Február 1-jei számunkban lehetőséget biztosítottunk Gáspár László iskolaigazgatónak a válaszra. A Dunántúli Napló minden képviselőjelöltnek esélyegyenlőséget kíván biztosítani, kizárólag a választópolgárokra bízza a jelölték értékítéletét. Ezért ezúttal egyszer és utoljára Csalog Judit viszontválaszát leközöljük, azzal a megjegyzéssel, hogy a március 25-i választásokig sem ezzel az üggyel, sem más képviselőjelöltekkel kapcsolatos észrevételeket a Dunántúli Napló nem közöl. Egy történelmi város patináját o hires létesítményei is meghatározzák. Ezek sorába a régi üzemek, gyárak is beletartoznak. Amelyiknek pedig nagy nemzetközi hirneve volt, különösen kívánatos, hogy az utókor legalább emléktáblával örökítse meg étének helyét. A Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesületet is ez a szándék vezette, amikor o múlt év tavaszán a mai Déryné u. 35. számú ház falán leleplezte az Angster orgonaqyár emléktábláját. A D. Lugosi Agnes által tervezett emléktáblát az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi kirendeltségének kőfaragóműhelye készítette el, de az avatás utáni hetekben ártó, ke- gyeletsértő kezek letörték a koszorútartót. Sokáig árválkodott így, míg végre a készítői biztonságos állapotban újra fölállíthatták. Az emléktáblák olyan teljesítményeket takarnak, amelyre a mai kor is büszke lehet, óvjuk tehát azokatl Csernus Ferencné, Vajgert György, dr. Vargha Dezső Sajnálattal értesültünk a DN január 27-i számából arról, hogy dr. Révész Mária, a pécsi 75-ös körzet tanácstagja lemondott megbízatásáról. A tanácsülésről olvasott tudósítás alapján megértjük, hogy nífm kíván részt venni a tanács testületének munkájából. Mi azonban örülnénk, ha dr. Révész Mária továbbra is elláthatná a lakosság képviseletét. Ha erre semmiképpen nincs mód, akkor köszönetét mondunk áldozatkész, emberséges munkájáért, amit a körzetünkben kifejtett. A Szántó Kovács János, a Szigeti és a Lotz Károly út lakói nevében, 13-an-------------------------- ¥ -------A lakók levele ................................—-— ...................................— ............. l lllllllllllll;■ Kür m y te» ifit isi P o r<»» ? A kovácsmester visszautasítja a vádakat A Pécsi Körképben legutóbb közöltük a Gerbera utcaiak tiltakozását az ott dolgozó, szerintük a környezetét nem kímélő kovácsmester tevékenysége ellen. Az ügyben nyilatkozott dr. Molnár Zoltán, a városi tanács elnöke is. Hetessy László kovácsmester sorakoztatja fel érveit o tiltakozások ellen, sőt szót kér Páhoki László okleveles építész üzemmérnök is. Nem felel meg a valóságnak a megengedett hang- és légszennye- zettségr értékhatárok túllépése. Ilyen jellegű műhelyek mindenütt vannak. Az 50 százalék lakatos- és 50 százalék kovócsmunkából álló munkámnak még olyan szennyezettsége és zaja sincs, mint egy kimondott igazi kovácsműhelynek. Azt nem tudom megérteni, hogy miért nem ellenezték akkor a szomszédok, amikor az építési engedélyt kiadták, vagyis miért írták alá, az engedélyhez miért járultak hozzá. Természetesen tudatában voltak, hogy mivel jár egy kovácsműhely. A városi tanácstól kaptam ezt a telket, Sk javasolták, hogy ide lehet kovácsműhelyt építeni. Például az sem lelel meg a valóságnak, hogy araszolva kell járni a szomszédoknak a műhely előtt a villanyhegesztés miatt. En a műhely előtt vagy az udvarban nem hegesztek, csak bent o műhelyben, és ez nem zavarhatja az arra járókat. Kivéve az építkezés alatt kellett kint hegeszteni o vaskaput, amit az építkezéshez készítettem. Ezt minden más ilyen jellegű építkezésnél így készítik. A szomszéd ebben az esetben a fiával átjött és ásóval fenyegettek, hogy én kint ne hegesszek. Azóta sem hegesztettem és nem hegesztek kint. Én a szomszédokkal a jószomszédi viszonyt meg kívánom tartom és szeretek békességben élni, mert így tudom én is a munkámat fendesen végezni. Amikor elkezdtem az új műhelyben dolgozni, mindkét szomszédot tisztelettel megkérdeztem, zavarom-e a munkámmol őket. Azt közölték: ..Dehogy zavar, nyugodtan dolgozzon". Sőt, Molnár nevű szomszédom még a fiát is át akarta küldeni hozzám, hogy tanítsam a szakmára. Igyekeztem mindenképpen a szomszédokkal a jó viszonyt fenntartani, mindkettőjüket névnapkor megköszöntöttem és munkámból ajándékot adtam nekik. Viszont ők ezt nem viszonozták, az én névnapomról nem emlékeztek meg. A szomszédokkal a rossz viszony mindig jobban romlott, majdnem mindennapos volt az, hogy a műhelyemhez odajöttek, kiabáltak, hogy hoznak ők még nagyobb kalapácsot, hogy jobban zörögjek, mert nem eléggé zörgök és azt közölték velem, hogy ők megmutatják, itt nem lesz kovácsműhely. A szomszédok nemcsak szóban próbáltak provokálni. A több dologból egypárat felsorolok. Például a homokjukat odaöntötték a kapubejárót elé, nem tudtam bemenni az udvarba. Én ezért nem szóltam, nem csináltam belőle nézeteltérést. Mi is segítettük onnét elhordani, mivel napokig nem tudtam bemenni az udvaromba. Megcsinálták azt is, hogy egy dögöt elástak az épület töltésébe az épületem alá, és egy zsák üveghulladékot. Pontosan megegyezett az üveghulladék a szomszéd üvegezési anyagának mintájával. A lakásrész még nincs kész, a vízvezeték be van szerelve, de a csapok még nincsenek felrakva. A kerítésen bemásztak, levették azt a kupakot, amit a vízvezeték-szerelő felrakott. Napokon keresztül folyt a ví*. még a falon is kifolyt, mire észrevettem. A társadalmi munkával kapcsolatosan elutasítom azt az állítást, hogy én összekeverem azt az üzleti munkákkal. Én már idestova 40 év óta tevékenykedem és nagyon sok társadalmi munkát végeztem úgy vidéken, mint itt is, amiért társadalmi elismeréseket kaptam. A sok közül egyet említek. 1986-ban a Központi Bizottságnak ajándékoztam egy kb. 60 ezer forint értékű munkámat. Én soha nem mentem segítséget kérni tőlük, pedig nagy szükségem lett volna rá. Amikor a hibás építkezést vissza kellett bontanom, az összes falakat, ezt meg- előzó'eg a kivizsgálásban is nagyon akadályoztak. A kivizsgáláskor fordultam képviselőhöz panasszal, és egy jó barátom javasolta, hogy az , .Ablak" műsorába küldjem el panaszom! ö a Viúraynak alőadja, mert neki jó ismerőse. Én ezt meg is tettem, fölküldtem a dokumentációkat a tv-nek, hónapokig nem kaptam választ. Akkor személyesen fölmentem, és a barátom közölte velem, ,,sajnos öregem, ebből nem lesz semmi, mert érkezett egy lepecsételt levél". És valóban nem lett semmi, visszaküldték az anyagot, azt mondták, nem tudnak ezzel foglalkozni, menjek a bírósághoz. Visszatérve a társadalmi munkára. Pécsett nem fogadják el tőlem a társadalmi munkát. Az én hazaszeretetem azt diktálja, erről nem mondok le, ezért más megyében fogok ilyet véqezni. illetve adományozni munkáimból. Utóiratban még szeretném megjegyezni, hogy az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy én vágókorongot használok, ilyen gépem nincs, én melegen vágom az anyagokat, amikkel dolgozom. Hetessy László •V A létesítmény felelős műszaki vezetőjeként az alábbiakban kívánok reflektálni a Dunántúli .Naplóban megjelent ,, Környezetszennyező kisiparos" című cikkre. A kovácsműhely és a lakóépület az engedélyezett terveknek megfelelően és a műszaki leirásban foglaltaknak megfelelően készült el egy szerkezeti egységben, mivel azt külön-külön ímegépiteni szerkezeti lehetetlenség. A kovácsműhely az objektum középső részén helyezkedik el, déli és északi részen saját épületrészszel csatlakozva, nyugati felén utcára, keleti felén saját belső udvarra tájolva. , A munkavégzés során keletkező zajok igy egyértelműen csak két irányban hatnak. A műszaki leírás külön nem rendelkezett és nem irt elő fokozott zajvédelmet. Mivel a Műszaki Főiskolán dolgozom, kérésemre kolléqáim megmérték a munkavégzés közbeni zajerős- séget. A mérési eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a műhely megfelel az előirt követelményeknek. A mérési jegyzőkönyv és a szakértői vélemény az építtető rendelkezésére áll. Ugyancsak kikértem szakirányú kollégám szóbeli szakvéleményét, a tüzelés útján keletkező szennyezés lehetőségére. Egyértelműen kijelenti, semmivel sem nagyobb a műhely füstszennyezése, mint a környező lakóépületek vegyes- vagy széntüzelésű kazánjainak égésterméke. Ezek következményeként szakmai szempontból nem látom indokoltnak a vélt kifogásokat. Páhoki László * Időközben elkészült az a vizsgálat, amely a kovácsműhely zajkibocsátását ellenőrizte. A műszaki száz- véleményt dr. Fodor A. Csaba okleveles gépészmérnök igy összegzi: ,,Összefoglalva > megállapítható, hogy a létesítmény - a kovácsműhely rendeltetésszerűen üzemeltetett berendezéseitől származó — zajkibocsátása a jegyzőkönyvben foglaltak szerint a vonatkozó előírásoknak megfelel." MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Don Carlos (este 7 óra). Előbemutató. Katona-bérlet. Szobaszinház: A leirat (este f8 óra). FILM Uránia: Pink Floyd, a Fal (f 4. fő. f8). Kossuth: Őrület (10, 12). A légy (f3). A szerelem tengere (f 5. f7, f9). Kossuth Klub: Tutajosok (fő. 8). Park: Őrület (f4. fó. f8). Műsorinformáció a 086-os elefon- számon. Komló: Mélytengeri szörnyeteg (5, 7). Mohács, video: Dűne (6, 8). Szigetvár: A Sárkány éve (6, 8). Siklós: A Shogun árnyéka (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00' Napközben. 11.05: Citeraszó. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Az Állami Népi Együttes műsorából. 15.00: Szóról szóra. 16.00: Hírmagazin. 16.15: Kíváncsiskodó. 16.45: Labirintus. 17.00: Megszámláltatunk 17.30: Bemutatjuk új kórusfelvételünket. 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin. 19.23: Sportvilág. 19.40: Népdalkórusok. 19.50: Újraolvasva. 20.00: Mondd, te kit választanál? 21.CO: Goldmark Károly: Emlékek életemből. 21.46: Filmzene. 22.00: Hírvilág. 22.30: Korkóstoló. 23.00: Régi magyar táncmuzsika. 23.20: Régi híres előadók lemezeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Üj könnyűzenei felvételek Piágából. 9.05: Zárójelentés. Bemutatjuk Mácsai Pál új lemezét. 10.05: Hajszálgyökerek. 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.05: A mi korunkban. 11.25: Gramofonsztárok. 12.10: Hallgató nóták. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Lelátó. 14.30: Szőke Kató portré. 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 15.20: Bemutatjuk Nana Mouskouri új lemezét. 16.00: Játék tízezer forintért. 17.05: A mi utcánk ... A Dohány utca. 17.30: Gordiusz. 18.30: Popregiszter. 19.05: Jut eszünkbe. 19.35: A Poptarisznya dalaiból. 20.20: Drót. 21.05: Szobotka Tibor novelláiból. 21.26: Nóták. 22.00: Kner-kabaré. 23.10: Sporthíradó. 23.20: Az Edda-együttes karácsonyi hangversenye. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Évszázadok mesterművei. 10.01: Operaáriák. 10.20: Emberek és helyzetek. 10.47: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 11.33: Angol komaramuzsika. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Operafelvételek. 14.31: Schubertiade, '1989. 16.05: A Rádió Dalszínháza — Sancho Ponza szigete. 17.06: Carlo Maria Giulini vezényel. 18.30: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Társadalom és iskola. 19.35: Operatörténeti érdekességek. 21.00: Kamarazene. 21.25: Külföldi tudósoké a szó. 22.15: Napjaink zenéje. 23.20: A Noszty fiú esete Tóth Marival. PÉCSI RADIO 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.30: Dél-dunántúli kró nika — Lapszemle — ügyeletek jelentik - Körzeti időjárás - 7.30: Dél- dunántúli krónika — Lapszemle a múltból - 7.55: Eseményösszefoglaló.) 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szerb horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 13.45: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nye’vű h; r t !<. 19 05: Neme; nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Nizsinszkij emlékére. Angol balettfilm. 9.40: Szia, Mami! 10.10: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NDK-tévéfilmsorozat. 2. rész. 10.35: Mozgató. 10.40: Képújság. 16.35: Képújság. 16.43: Műsorismertetés. 16.45: Pannon Krónika. 16.55: Hírek szerbhorvát nyelven. 17.00: Műsorajánlat. 17.05: Hármas csatorna 17.50: Szép magyar tánc. 17.55: Kozmosz. Amerikai dokumentumfilmsorozat. 18.55: Műsorajánlat. 19.00' Reklám. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Választási műsor. Magyar Liberális Néppárt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt. 20.15: Szomszédok Teleregény. 20.45: Választási műsot. Magyar Szocialista Munkáspárt, Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt. 20.55: Reklám. 21.00: Hírháttér. 21.45: Képes nóták kívánságműsora. 22.15: Egy golyó a szívbe . . . Tévéfilm. 23.50: Híradó 3. TV2. * 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. Ben re: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18T25: Gyerekeknek. 18.52: Tv2. 19.00: Ketten a könnyek szigetén. Szovjet film. 20.27: Tv2. 20.35: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai dokumentumfilm-sorozat 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. Benne: Nézze meg az ember! 21.45: Napzárta. 22.30: Közkívánatra. Bei- fegor, avagy o Louvre fantomja. Francia tévéfilmsorozat. 8. rész. (FF). 22.57: Tv2. 23.00: Nézőpont. 23.30: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ ZÁGRÁBI TV 1. 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv naptár. 8.30: Mítoszok és legendák. 9.00: Téli iskolai program. 12.20: Rio Bravo. Amerikai játékfilm. 14.37: Hírek. 14.45: Éjszaka és nappal. Ismétlés. 17.00: Híradó I. 17.20: Együtt élni. Ismeretterjesztő műsor. 17.50: Mítoszok és legendák. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentumműsor. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Műsorismer tetés. 20.00: Híradó II. 19.52: Idő járás. 20.00: Politikai magazin. 21.05: Kviskoteka. 22.20: Híradó. 22.40: Sport ma. 22.45: Éjszaka és nappal. Humoros sorozat. Segélykérés. Sorozatfilm. Városok - Párizs 1.00: Hírek. 1.20: Pénteki műsor. ZÁGRÁBI TV 2. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hí rek. 16.50: Tv-naptár. 17.00: Vetél kedő. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Regionális program Dalmáciából. 19.27: Esti műsor. 19.30: Híradó. 19.55: Történetek a jó éjszakához. 20.00: A vörös boogie, avagy mindegy kislány. Film. 21.30: Tv- mix. 21.45: Tv-kiállítás: Vasilije Jóidon. 22.00: Külföldi szórakoztató műsor. 22.45: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ I. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Alf. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Jskolatévé. 10.30: Érvek. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Woody Woodpecker. 13.45: A 7. kontinens. 14.10: Nevetni tilos. Amerikai némafilm. 15.35: Perrine. 16.00: An* tan-ténusz. 16.20: Sportábécé. 16.40: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-híradá. 17.10: A Mozart-hadművelet. 17.35: Mini lexikon. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: A szépség és a szörnyeteg. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20. V5: Muzsikuscsűr. 21.45: Oldalpillantások. 21.55: Egyszerűen pompás. 22.00: Videotéka. 23.00: Hírek. 23.05: A legyőzhetetlen Herkules, Sámson, Maciste és Ursus. Olasz film. 0.35: Hírek. SKY EUROSPORT 6.00: üzleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kát Show. 9.30: Eurosport-étlap. 10.00: Labdarúgás. 12.00: ökölvívó-vb. '14.00: Golf. 15.00: Tollaslabda Nagydíj. 16.00: Golf. 19.00: Mobil autó- és motorsporthíradó. 19.30: Trax. 20.00: Európai kosárlabda. 22.00: Labdarúgás. 24.00: A kaland órája. 1.00: Body building. 2.00: Műsorzárás. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.15: Jelenidő. Dokumentumműsor. 17.15: Esély a daloknak. 17.45: Főzőcske. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Inci-finci' fantázia. 18.45: Pihenőidő. 19.00: Tele turisztika. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papíros. 20.00: Megrázkódtatások. 21.00: Észak-Dél. 21.30: Találkozás. Hírmagazin. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Időjárás. 22.30: Hiányjelek. Irodalmi magazin. 23.45' Frarkc'cn terü!e.-’<. 0.15: Komolyzene. 1.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8 00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosz- szón. 18.30: Kék éj. 19.30: Időláno. 19.55: Időjárás. 20.00: Megbecstele nitett hölgy. Amerikai film. 22;00: Hírek, időjárás. 22.20: Színészbejáró. Amerikai vígjáték. 24.00: Hírek, időjárás. 1.20: Idölánc. 1.50- 7.00: Egyveleg. SAT1 6.00: Jó reggelt, a SATl-gyel! 8.30: Hírek, időjárás. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Közkórház 9.50: Egészségvédelem. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Tévébolt. 10.30: Cai son City. Amerikai western. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Műsorelőzetes. 14.05: Perrine. Rajzfilm. 14.30: Ötletek konyhatündéreknek. 14.40: Közkórház. L5.30: Tévébolt. 16.05: Füstölgő coltok. Western. 17.00: Hírek, időjárás. 17.10: Szomszédok. 17.30: Divatos ötletek. 17.45: Műsorelőzetes. 17.50* Egy Duke ritkán jár egyedül. Akciófilm. 18.45: Hírek, időjárás. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Időjárás. 20.00: Hunter. Krimi. 20.55: Hírek. 21.00: Menekülés vagy győzelem. Amerikai film. 23.00: A nap hírei, sport, időjárás. 23.10: Elátkozott örökösök. Horror-krimi. 24.00: Boule várd a 4-es csatornán. 1.50: Filmesek ódája. 2.05: Műsorelőzetes. RTL 6.00: Gazdagok és 'Nszépek. 6.25: Halló. Európa! Jó reggelt, Németország! 8.30: Hírek. 8.35: Telebu- tik. 9.00: Hírek. 9.10: A Spring- fieldek története. 10.05: Játékshow 10.35: Flash Gordon. Akciófilm. II. 00: Explosiv. 11.45: Dr. Marcus Welby. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.25: A mai nap műsorából. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek történe te. 15.00: Színészkedések. NDK- film. 15.45: üzleti hírek. 15.55: Hírek. 16.00: Hitchcock-sorozat: Ősök különös galériája. Film. 16.30: Hulk. Amerikai akciófilm. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk! 17.55: Hírek. 18.00: Dr. Marcus Welby. Családfilm. 18.45: Híradó. 19.05: Időjárás. 19.15: A -hétmillió dolláros nő. 20.15: Airwolf. Akciófilm. 21.10: A gimnazista lány elcsábítja tanó rait. Olasz vígjáték. 22.35: Hírek 22.45: Katonalány látogatóban a hadseregnél. Olasz vígjáték. 0.10: A csodálatos texasi. Olasz western. 1.50: Aerobik. 1.55: Műsorzárás.