Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)
1990-02-20 / 50. szám
Dunántúli napló 1990. február 20., kedd pl ■» FEBRUAR Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából 20., j ALADÁR, ÁLMOS KEDD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.42 — nyugszik 17.14 órakor A Hold kél 3.51 nyugszik 11.31 órokor Hol van az idei hó? Napfényes februári délután, nyugdíjasok egymás között a pécsi Sálatéren, a pádon.- Tudja miért nincs havunk az idén?- Miért?- Mert azt is eladták a Nyugatnak. . . M. Z.- Magánerőből tájházat alakít ki Hosszúhetényben Bocz Árpád vállalkozó, aki imár megvette a 19. századi régi épületet és ennek öt helyiségében elhelyezi több milliós mépraj- tí gyűjtését. Az összes tárgy, ruhadarab, gép, egyéb dokumentum a faluból és a szomszédos településekről származik. Az anyag húsz év alatt állt össze. Gazdagítja ezt egy cséplőgép, több nagyméretű magrosta. A tájházban magán- ponzió is helyet kap. Bocz Árpád tőkéstársakat keres, ugyanis kiderült, hogy maga a tetőszerkezet átalakítása félmillióba kerül.- Elkészült megyénk hetedik cigánykiubja, ezúttal Pécsett, a vasas-somogyi Kodály Művelődési Házban, ahol csaknem félszáz cigányfiatal jár össze. Ez Pécs második cigánykiubja. A többi Hetvehelyen, Óidon, Kővág ótöttösön, Alsószentmár- tonban, Majson működik. Alapító a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, mely jelentős támogatáshoz jutott a Soros Alapítványtól.- Ruhaárusítás az üzemben. A komlói Vöröskereszt a kispénzűek megsegítésére kedvezményes ruhaárusítást végez a központi gépüzemben. Az árus Czuder Elekné, aki 6-14 óráig elérhető az üzemben.- Érdemes Turista kitüntetést kapott két pécsi természetjáró, Keczeli Vilmos r>é és Schvilin- ger Ferenc, akik az elmúlt három évben teljesítették a hazai Kék túra és a nemzetközi Európa túra összes követelményét, vagyis Magyarországon 1200, míg iNDK-ban, Csehszlovákiáiban és Lengyeország- bam 1000 'kilométert gyalogoltak, csaknem 100 kilométert kajakoztak. Ök az elsők, akik az utóbbi negyven évben 'megyénkben megkapták ezt a magas országos elismerést.- A Pécsi Galamb- és Kis- állattenyésztö Egyesület tagjai szép sikereket értek el a ju- goszláviai kisállat-k'iá 11 ításokon. Sampion-díjat kapott Dakovó- ban Takács Tibor, Csák Mihály, Ambrus Zoltán, Tóth József. Zomborban Végvári Péter, Szabó Ernő, Banicz Ferenc, Schubert Ferenc, Suvák György. Szabadkán Szekeres Sándor, Banitz Ferenc, Brutyó István, Suvák György galambókkal, míg Takács Géza és Mátrai József nyulakkal értek el szép eredményt.- Kúttisztitás. Pécsett a pel- lérdi 1/A-s kutat tisztítják a Pécsi Vízmű szakemberei, ugyanis a homoktól, vas- és mangántartalmú zúzaléktól eldugult a búvárszivattyú, sőt le is szakadt. Sűrített levegővel történik a tisztítás, hlyen műveletre ötévenként kerül sor. Utána nem ,nő a hozam, csupán a régi hozamát produkálja ismét a kút.- Színes tévét nyert Tordai Dezső pécsi rokkantnyugdíjas a Szigetvári Takarékszövetkezet pécsi fiókjában tartott tombolán. A készüléket a nyertes lakására vitte a fiók egyik képviselője. A fióknál a Dacia főnyereményért még nem jelentkezett a tulajdonos. Ej-05-07 Előrejelzés az ország területére kedd estig: változóan felhős idő várható, többórás napsütéssel. Éjszaka helyenként köd képződik. A nyugati szél többnyire mérsékelt fesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 11 és 16 fok között alakul. * Hétfő reggeli vízállások: Barcs —56 cm, apadó, vizhő 3,0, Dráva- szabolcs 31 cm, áradó, vizhő 4,1, Mohács 322 cm, áradó, vizhő 4,8 fck.- Tetten ért útrongálók. A hét végén a szigetvári rendőrök útrongáló fiatalokat értek tetten Nagypeterd és Botyka- peterd között. Az italboltból hazafelé tartó, fiatalokból álló csapat szélességjelző oszlopokat, KRESZ-táblákat döntött ki, szórt szét az úton balesetveszélyt okozva. A Közúti Igazgatóság szentlőrinci üzemmérnökségét csaknem 8000 forintos kár érte.- Szójás szakácskönyv jelent meg a Pallas Kiadó és a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát gondozásában Életünk és ételünk címmel. írója Császárné Ben- ke Mária. A megyei terjesztéssel a pécsi 'Reformbolt foglalkozik. Hatos lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a februári hatos lottó-számsorsoláson a következő számokat húzták Jci: 5, 7, 19, 26, 40, 44, a pótszám: 21. ♦- Közúti baleseti mérleg. A múlt héten megyénkben 22 közúti baleset történt, 6 súlyos, 16 könnyű sérüléses volt. A legtöbben gyorsan hajtottak, a legtöbb balesetre Pécsett- az Engel János utcában került sor. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 785 Trabant Combi Hycomat Budapest 17T Trabant Limousin Special Budapest 22 092 Debrecen 19 018 Lada 1500 L (2107) Budapest Debrecen Győr Lada Combi (2104) Budapest Debrecen 22 713 18 233 7 549 2 750 1 595 Rablás alapos gyanúja miatt a Siklósi Rendőrkapitányság őrizetbe vette Virág László 46 éves és Ignácz Józsefné 29 éves foglalkozásnélküli nagyharsányi tokosokat, akik vasárnap az esti órákban bántalmazták Gyurics Ferencet és feleségét a lakásukon, majd elvették a pénzüket. * Kigyulladt Beremenden hétfőn hajnalban a Kossuth u. 144. szám alatti ház melléképülete. 15 000 forint a kár. A tűz oka egyelőre ismeretlen. Ugyancsak eddig ismeretlen okból keletkezett tűz Pécsett a Rodostó köz 18. szám alatti hétvégi házban hétfőn 6 órakor. A kár szintén 15 000 forint. a Negyven mázsányi üvegrakomány csúszott le egy IFA teherautóról hétfőn délután a 6-os úton, a homokbánya kötelében. A nagy mennyiségű törmelék eltakarításának idején o rendőrség irányította a forgalmat, amely körülbelül egy óra múlva helyreállt. Győr 17 209 Gvőr 1 060 Szeged 1 058 Lada Niva (2121) Trabant Combi Special Budapest 1 286 Budapest 8 571 Skoda 105 L . Debrecen 7 056 Budapest 12 889 Győr 6 676 Debrecen '9 632 Wartburg Standard Győr 9 636 Budapest 5 731 Skoda 120 L Debrecen 3 937 Budapest 36 849 Győr 3 886 Debrecen 19 205 Wartburg Special Győr 23 799 Budapest 6 721 Polski Fiat 126 Debrecen • 5 573 Budapest 7 734 Győr 4 447 Debrecen 4 648 Wartburg Special tolótetős Győr 4 149 Budapest 17 605 Polski Fiat 1500 345 Wartburg Tourist Dacia TX 1310 Budapest 6 009 Budapest 26 361 Debrecen 3 387 Debrecen 19 622 Győr 2 178 Győr 17 206 Lada 1200 S Szeged 240 Budapest 53 467 Dacia Combi 1310 Debrecen 38 792 Budapest 10 091 Győr 20 120 Debrecen 5 777 Lada 1300 S Győr 4 586 Budapest 25 394 Szeged 28 Debrecen 21 134 Dacia TLX 1310 Győr 10 745 Budapest 21 308 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) Debrecen 12 956 Budapest 8 596 Győr 13 281 Debrecen 5 908 Zastava 20 538 Győr 4 054 Volga Limousin 75 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) Volga Combi 40 Budapest 159 Opel Kadett 1 306 Debrecen 361 Volkswagen Golf 754 Győr 13 Maruti 990 Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JANOS CB-adóvevőnk hívható 14—16 óráig az USB 33-as csatornán. Ma délelőtt 9—11 óráig panaszügyekben fogad, a 10-046-os számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as számon NAGY ISTVÁN Bakonyán a Mecseki Ércbányászati Vállalat robbanóanyagraktárának közvetlen közelében keletkezett avartüz tegnap a kora délutáni órákban. Az egy kilométer hosszúságban, és száz méter szélességben égő avartüzet a nagy erőkkel felvonult pécsi, komlói tűzoltók fékezték meg. A tűz okának vizsgálatát megkezdték Läufer László felvétele- Másfél méteres virág, Pécsett, Perczl János Bánki Do- nát utcai lakásán másfél méteres virágot hozott a ritka tig- rispálma. A növényt egy matrózismerős hozta egy dél-amerikai országból. A pálma télen elhullatja 'leveleit, csak a bordás-barna szinű virága díszük, az is óriási 'kehelyként felfelé magasodik egy gumóból.- Töltik a tavat. Megkezdődött a Dombay-tó feltöltése vízzel, miután megtörtént a medertisztítás, eltávolították az 'iszapot és a behajigált szemetet. Nehezen telik a tó, ugyanis a tápláló patak vízhozama alacsony. ♦ Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KATREINER ANTAL kőműves kisiparos életének 48. évében, váratlanul elhunyt. Temetése február 22-én 15 órakor kezdődő búcsúztató után a nagykozári temetőben lesz. Gyászolják: fiai, testvérei, rokonai. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JANOS MÁV-nyugdijas, Madách I. u.-i lakos 61 éves korában, hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztató február 22-én 10.30 órakor a központi temető díszterméből. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagypapánk, TORMA ISTVÁN 80 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése február 21-én, szerdán 14 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA LAJOS volt siklósnagyfalusi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése február 20- án 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk, OZV. FÖLDVÁRI ANDRASNC Kiss Rozália 81 éves korában elhunyt. Temetése február 21-én 15 órakor lesz a sza- bolcsfalusi temetőben. A gyászoló család és rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, testvérünk, JUNG MIHÁLY, volt apátvarasdi lakos, életének 80. évében elhunyt. Temetése február 21- én, szerdán lesz a pécsváradi római katolikus temetőben. Gyászoló családja. Elhunyt dr. Polca László Elhunyt 82 éves korában dr. Páka László sebészprofesszor, aki 1959-től a POTE I. Sebészeti Klimkájánaik volt a tanszékvezetője. Modern, funkcionális szemléletű, nagy tapasztalattal rendelkező, kiváló, ambiciózus sebész volt. Szoros szakmai és baráti kapcsolatot tartott fenn számos híres ome- rikai és európai sebészeti intézettel. Érzékenyen és fogékonyon reagált a sebészet új gyógyító irányzataira és eredményeire. Számos sebészi feladat megoldását kezdeményezte. Nevéhez fűződik a POTE I. Sebészeti Klinikáján a mellkassebészeti és intenzív terápiás osztály létesítése, a korszerű orvosi kémiai laboratórium és az anaesthesiológiai csoport megalakítása. 45 éves sebészi tevékenységének kiemelkedő témája a ráksebészet volt. Iskolateremtő szemlélete meghatározta fiatal munkatársainak szakmai fejlődését. Tanítványai közül sokan viszik tovább mindazt, amit tőle tanultak. Póka professzor temetése 1990. február 22-én 15.00 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben. Czinege költözik A Minisztertanács hivatalába kérették Czinege Lajos nyugalmazott miniszterelnök-helyettest és közölték vele, hogy tíz napon belül el kell hagynia a Budapest II. kerület, Endrödi Sándor utca 18/B. szám alatti 9 szoba, összkomfortos, 463 négyzetméter alapterületű, HM-keze- lésű szolgálati lakást. Czinege Lajos a közlést tudomásul vette, és lemondott a lakáshasználatbavételi díjkülönbözetről, továbbá az általa beépített értéknövelő beruházások ellenértékéről. A Magyar Néphadsereg illetékes lakásügyi hatósága a lemondást elfogadta és a hatályban lévő lakásügyi jogszabályok alapján kiutaltak részére egy 78 négyzetméteres lakást. A felajánlott cserelakás a jogos lakásigény mértékét nem haladja meg. A Minisztertanács elnökének felkérésére a Magyar Néphadsereg lakásügyi szervei az eljárást soron kívül folytatták le.- Hétmillió forintért japán Fuji gépsort vásárolt az Ofo- tért pécsi, Hajdú Gyula utcai üzlete és színes tódolgozásra tértek át. A régi fekete-fehér automata gépsor Pápára került, az Ofotért ottani laborjába. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére. Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részire páratlan napokon? POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sr. Belgyógyászata. Sebészet: Megyei Kórház Sebészete, baleseti sebészet: POTE I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika, pszichiátriai betegeinek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17.00 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Orr-Fül-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőin.ézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben - gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől), este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat jogi, szociálpolitikai, munkaügyi, kertészeti stb. tanácsadások, kedd, szerda, pénteki napokon 17—19 óráig hívható a 41-907-es telefonon. Rendezvények A Dombay-tavi Tájvédelmi Egyesület nyilvános közgyűlést szervez Pécsett, a Geisler Eta u. 16-ban, 20-án 17 órakor. Méhészelőadást tartanak 20-án 17 órakor Pécsett, a Körösi Cs. S. u. 1/1-ben, melynek címe: Anyanevelés, anyásitás. író-olvasó találkozót tartanak Szigetváron, a városi könyvtárban kedden 18 órakor. Cséplő József íróval Laczkó András, a Somogy c. folyóirat főszerkesztője beszélget. A JPTE Kulturális és Közművelődési Egyesülete játszóházat szervez szombaton 9 órától 13 óráig általános iskolás gyerekek részére Pécsett, a Pacsirta u. 2-ben. A program gyurmázás, daltanulás, játék, sport, video, rajzolás. „Erdélyi üzenet" címmel Körtésy András zongoraművész és Szász Kolumban Olga Erdélyből áttelepült művészek estjére kerül sor ma, 20 órakor a JPTE A-kollégiumában. Kodály és Bartók műveiből, valamint erdélyi költők alkotásaiból nyújtanak ízelítőt. Közlemények Szigetváron, a Domosoli horgásztóra március 1-jétől napijegyek válthatók a Turbók Tours, a Mecsek- Tourist irodáiban, a domolosi kastélyszállóban, valamint Zsibóton, a Latinka S. u. 3-ban. Pécsett, a Janus P. Tudomány- egyetemen szeptembertől szociális munkásképzés indul, vagyis olyan szakembereket képeznek, akik majd a falvakban szociális jellegű tevékenységet, így például egészség- ügyi, mentálhigiénés, kulturális szervező és érdekvédelmi munkákat végeznek. Érdeklődni lehet a Wallenberg Egyesület Baranya—Somogy megyei csoportjánál, Pécsett, a József utca 4-ben szerdánként 17-19 óráig. A komlói tanács bérbe adja vállalkozóknak 51 hektár zöldterületét a városban. Bárki jelentkezhet, nyugdijds is, aki főállásban vállalja a parkok, köztük az arborétum rendszeres gondozását. Érdeklődés a 81-150-es telefonon. Közérdekű Áramszünet lesz február 19. és 20-án, naponta 7-15 óráig Pécs, Ságvári E. u., Remény u., Csaba u., Felszabadulás u., Almos u. által határolt területen. Áramszünet lesz február hó 19-töl 23-ig, naponta 7—15 óráig Cserkút község területén. Áramszünet lesz február 22-én 8— 15 óráig Pécs, Rigóder u., Kanyar u., Engels u. által határolt területen. Áramszünet lesz február 21-én 8- 15 óráig Pécs, Előre u.. Veterán u., Muskotály u. által határolt területen. Minden szerdán árengedmény! 1990. február 21-én 6,5 tekercses betonvas 22,30 Ft helyett 15 Ft/kg. Telefon: 13-866, 13-030 AMÍG A KÉSZLET TART! Versenyzőnk Önért Verseny utcai áruházunkban!