Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)

1990-02-03 / 33. szám

Dunántúlt napló 1990. február 3., szombat Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) szággyűlésnek. A munka min­denesetre gőzerővel folyilk: az elmúlt két hónapbon három­száz jogszabályt helyeztek ha­tályon kívül: külön említést ér­demel a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium, amely 102 rendeletét bírálta felül. A ,,jog szobái yszűrő" munka egyik érdekes tapasztalata, hogy a különféle törvényeikben, előírá­sokban meglehetősen sok a lózung, a propagandaízű kité­tel, ami ma már politikai anakronizmussá is vált. Egy se­regnyi jogszabály említi pél­dául o szocialista ertkölcsöt, amire egyébként sehol sem született használható definíció. A kormány a honvédelmi mi­niszter előterjesztésében fog­lalkozott a Magyar Honvédel­mi Szövetség sorsával. A dön­tés lényege: félkatonai szer­vezetből minden tekintetben társadalmi szervezetté kíván­ják átalakítani az MHSZ-t. Ami a jelenlegi helyzetet ille­ti, az MHSZ-rvek jelenleg mint­egy 4800 klubja van, több mint 340 ezres tagsággal. A szövetség apparátusa mintegy 2100 főfoglalkozású személy­ből áll. A szervezet vagyona megközelíti az ötmiilliárd fo­rintot, aminék egy részét az MHSZ csak kezeli. A szerve­zet tavaly 791 millió forintos állami támogatást kapott. A honvédelmi tárca álláspontja szerint a jövőiben nincs szük­ség az MHSZ-mek orra o ko­rábbi funkciójára, amely a fiatalok katonai felkészítését szolgálta. Az elképzelés az, hogy az MHSZ önkéntes ala­pon létrejövő szövetség legyen, amely az eddigi formáiban, il­letve nagyságrendben nem tart igényt költségvetési támo­gatásra. A kormány hatályon kívül helyezte az MHSZ-,re vonatko­zó minisztertanácsi határoza­tot, s két miniszteri biztost - Szomibathelyi Ferenc honvédel­mi miniszterhelyettest, illetve Hársfalvi Rezső művelődési mi­niszterhelyettest - nevezett ki az MHSZ átszervezésének elő­segítésére. Az átszervezés ha­tárideje: 1990. október 1. A Minisztertanács elé került a vezető állami tisztségviselők munkád íjáról szóló előterjesz­tés is, amely már az Ország- gyűlést is megjárta, a Tisztelt Ház azonban visszaadta a kor­mánynak azzal, hogy a kér­désben döntsön saját maga. A bérrendezésnek azonban most sem volt nagyobb sze­rencséje: az előterjesztést a kormány tagjai egyöntetűen, meglehetősen éles hangnem­ben elutasították. Ügy vélték ugyanis, hogy amikor az or­szág ilyen rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, és az életszínvonal-csökkenés tíz­ezreket sújt, elfogadhatatlan, hogy a kormány saját bérezé­séről, a bérek emeléséről dönt­sön. így aztán megmaradtak az eddigi fizetések. Eszerint a miniszterelnök fizetése bruttó 97 500 forint, nettó 47 979, az áMamminiszter és a miniszter­elnök-helyettes fizetése bruttó 78 000 forint, nettó 40 179 fo­rint, a minisztereké bruttó 65 000 forint, nettó 34 979 fo­rint, az államtitkároké bruttó 48 000 forint, nettó 28 179 fo­rint. A vezetői fizetések egy -má­sik vetül étével is foglalkoztak. A vállalati vezetők fizetéseivel, prémiumaival kapcsolatos ano­máliákat áttekintve a kormány úgy vélekedett, hogy a szigorú gazdaságii környezet e vezetők­től is némi önkorlátozást kö­vetel meg. A Minisztertanács ugyan nem emel jogi korláto­kat, de kezdeményezi, hogy az Országos Érdekegyeztető Ta­nács valamennyi érdekelt rész­vételével tegyen ajánlást a vezetői keresetek reális alakí­tására. A Minisztertanács aján­lata: a vezetők idei alapbéré­nek növekedése ne haladja meg az általuk irányított vál­lalat dolgozóinak átlagos bér- növekedését Javasolja azt is, hogy éves prémiumuk felső határa ne lépje túl az alap­bér 120-130 százalékát. Az ülésen a Magyar Újság­írók Országos Szövetségének kezdeményezésére döntés szü­letett arról is, hogy a jövőben március 15-e legyen a magyar sajtó napja. A kiemelkedő saj- tómunlka elismerésére a kor­mány Táncsics Mihály Díj ala­pítását határozta el. A kormány méltatta a nem­zetbiztonsági szolgálat létesíté­sével összefüggő kérdéseket is. Mint ismeretes, az Országgyű­lés határozata értelmében a nemzetbiztonsági feladatokat a Belügyminisztériumtól és a rendőrségtől elkülönítve kell ellátni. Az erre vonatkozó jog­szabály felhatalmazta a kor­mányt arra, hogy a nemzetbiz­tonságról részletesen intézke­dő törvény megalkotásáig eze­ket a kérdéseket rendeleti úton szabályozza. Gyors lista utalvány (40 000 Ft), I Iparcikk­utalvány (25 000 Ft), J Zenesarok­utalvány (10 000 Ft), K Vásárlási utalvány (10 000 Ft), L Vásárlási utalvány (9000 Ft), M Vásárlási utalvány (7000 Ft). A nyertes síel vényeket 1990. feb­ruár 25-ig kell a totó-lottó kiren­deltségek, az OTP-fiókak vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigaz- gotóság cimére (1875 Budapest, V., Münoich F. u. 15.) eljuttatni. A hi­vatalos tárgynyereményjegyzék feb­ruár 5-t6l megtekinthető a< OTP- fiókokban, a totó-lottó kirendeltsé­gekben és a postahivatalokban. 2 400 251 k 2 712 465 j 58 060 471 m 58 361 919 h 2 405 654 m 2 717 048 k 58 065 854 m 58 372 685 j 2 411 017 m 2 416 400 m 2 723 231 k 2 728 614 h 2 739 300 j 58 076 620 g 58 082 003 j 58 087 386 f 58 378 868 h 58 383 451 J 58 388 834 1 2 421 783 m 2 750 146 m 58 098 152 j 58 421 132 1 2 44« 69* m 2 755 529 m 58 114 301 1 58 426 515 k 2 464 047 i 2 760 912 k 58 130 450 m 58 437 281 i 2 470 230 i 2 766 295 1 58 141 216 e 58 442 664 I 2 475 6131 2 771 670 i 38 1 51 982 k 58 446 647 m 2 4M »96 j 2 793 210 I 58 1 62 748 1 58 453 430 m 2 406 379 k 2 020 125 m 58 168 131 1 56 458 613 h 2 491 762 k 2 041 657 f 58 173 514 1 58 444 196 j 2 513 294 k 2 047 040 j 58 164 280 m 58 469 579 1 2 510 677 1 2 052 423 g 58 189 663 m 58 474 962 m 2 529 443 k 2 857 806 j 58 195 046 ni 58 480 345 m 2 550 975 1 2 663 189 h 58 200 429 h 58 491 111 m 2 561 741 k 2 860 572 j 58 205 812 j 58 496 494 m 2 572 507 1 2 873 955 k 58 216 578 1 58 501 877 m 2 577 090 1 2 879 338 1 58 221 961 m 58 507 260 g 2 503 273 e 2 890 104 h 58 232 727 g 58 523 409 j 2 500 656 j 2 895 487 j 58 243 493 j 63 002 065 k 2 594 039 1 2 900 870 1 58 248 876 m 63 007 448 f 2 604 005 k 2 906 253 m 58 259 642 f 63 012 831 j 2 615 571 g 2 911 636 m 58 265 025 j 63 018 214 i 2 620 954 j 2 922 402 m 58 270 408 e 63 023 597 1 2 626 &7 g 2 927 785 1 56 275 791 k 63 028 980 1 2 631 720 j 2 933 1 68 j 58 281 174 le 63 034 363 m 2 637 103 i 2 938 551 i 58 286 357 1 63 045 129 k 2 662 436 1 2 943 934 i 58 291 940 h 63 050 512 m 2 647 069 1 2 949 317 1 58 297 323 j 63 055 895 f 2 653 252 1 2 954 700 1 58 308 089 i 63 061 278 j 2 664 010 m 2 940 063 m 58 313 472 I 63 077 427 « 2 674 704 m 2 965 466 m 58 324 236 m 63 088 193 j 2 600 147 m 58 006 641 1 58 329 621 m 63 093 576 f 2 605 550 m 58 012 024 k 58 335 004 f 63 098 959 j 2 690 933 m 58 022 790 1 58 340 387 j 63 104 342 1 2 696 316 m 58 033 S56 h 58 345 770 h 63 109 725 1 2 701 699 h 58 049 701 ) 58 356 536 j 63 115 108 f Hiteles érdek­képviseletet - a falvaknak! (Folytatás az 1. oldalról) is az lesi az elsődleges szem­pont, hogy leik tudják hitele­sen képviselni a falvakban, községekben, (kisvárosaikban élők érdékeit - hangsúlyozta dr. Wekler Ferenc, a faluszö­vetség elnöke, aki maga is képviselőjelölt. - Ezeket az érdekeket pedig pártérdekektől független módon lehet csak komolyan képviselni, vagyis az sem lehet döntő, ihogy ki mi­lyen pártnak volt eddig, vagy lesz ezután tagja. A küldöttgyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy az 1947-es földtulajdon-viszonyok visszaállítása elfogadhatatlan lenne, hisz a többek által kö­vetelt rehabilitációt nem sza­bad a jelenleg mezőgazdaság­ból élő több millió ember ro­vására 'megvalósítani. Ez ugyanis csaik újaibb sérelme­ket szülne és jó időre meg­rendítené a 'mezőgazdasági termelést. A faluszövetség en­nék ellenére nem zárkózik el az elmúlt 40 év során súlyos sérelmeket szenvedettek reha­bilitációjától, amit erkölcsi vo­natkozó sálban azonnal meg le­hetne s meg kellene fenni. Később — az ország t eher bíró- képességének függvényében — valamiféle anyagi jóvátétel is szóba' jöhetne. Egyetértettek óbban is, hogy a jelenlegi mezőgazdasági nagyüzemek­ben valós tulajdonviszonyokat, valós szövetkezéseket kell ki­alakítóim, elismerve a magán- tulöjdon, a farmergazdaságok létjogosultságát is a mezőgaz­daságban. A küldöttgyűlésen dr. Weikler Ferencet ideiglenesen felmen­tették a faluszövetség elnöki tiszte alól (ezzel is megköny- nyítve a választó sóikra való felkészülését), s helyette dr. Csetkó Ferencet bízták meg az elnöki teendők ellátásával. A gyűlés zárásaként a „Szö­vetség a faluért, a vidékért" választási párt képviselőjelölt­jei mutatkoztak be a küldöttek előtt, 'hangsúlyozva, hogy a választási küzdelmeik megvívá­sát esdk tisztességes eszkö­zökkel és módon tudják el­képzelni. Balog N. Á Szocialista Párt fóruma a Népfőiskolán (Folytatás az 1. oldalról) jók majd a Magyar Demok­rata Fórum, a Független Kis­gazda Pórt, az SZDSZ, a FIDESZ és egyéb pártok kép­viselőjelöltjeit. A tegnap esti MSZP fórum­ról hétfői lapunkban részlete­sen beszámolunk, s végig kí­sérjük majd e lakótelepi Nép­főiskola politikai programso­rozatát. Éjszakára lezárják a Keleti- pályaudvart is A MÁV budapesti igazgató­sága arról adott tájékoztatást, hogy a budapesti nagy pálya­udvarok folyamatos tisztántar­tása érdekében, a Déli-pá­lyaudvar után — február 17-től a Keleti-pályaudvaron is be­vezetik az éjszakai takarítások rendszerét. Ezért éjjel fél 1 órától hajnali 4 óráig - a zavartalan munka biztosításá­ra - lezárják az utasforgalom számára fenntartott területeket is. A pályaudvaron csak a tranzit- és az érvényes vonat­jeggyel rendelkező utasok tar­tózkodhatnak, s vehetik igénybe a várótermet. Közös közlemény! az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok teljes kivonásáról folyó tárgyalásokról teljes kivonásáról. A tárgya ló ­A Külügyminisztérium az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: A Szovjetunió és a Magyar Köztársaság (kormánya közötti megállaipodások alapján 1990. február 1-jén és 2-án Buda­pesten tárgyalásokra került sor. A Somogyi Ferenc ikül- ü gy mi n i s z tér i u m i államtitkár vezette magyar és az Ivan Aboiimov külügyminiszter-he­lyettes verette szovjet küldött­ség tárgyal ásókat folytatott az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok sok során a feleik kifejtették álláspontjukat és megállapod­tak abban, hogy a szovjet csapatok (kivonását a legrövi­debb időn (belül megkötendő kormányközi megállapodás alapján hajtják végre. A felek megegyeztek abban, hogy folytatják a megállapodással kapcsolatos, valóim int a csa­patkivonás ütemének kidolgo­zását célzó tárgyalásokat. A megbeszélések tárgyszerű, konstruktív légkörben folytak. Horn Gyula, a (Magyar Köz­társaság Ikülügyimiinisztere fo­gadta Ivan A'boimovot. Kár­páti Ferenc, a Magyar Köz­társaság honvédelmi minisztere fogadta Bronyisziav úmeiicsev vezérezredest, a szovjet had­sereg vezérkari főnökének első helyettesét. v. ÓRA A NAGYVILÁGBAN A hetekig tartó összecsapások után normalizálódik a helyzet Azerbajdzsánban. A katonák (az odavezényelt rendfenntartó erők tagjai) békésen beszélgetnek a falubeli lakosokkal február 2-án. , MTI-telefotó * Kolozsvári vendégek Bűnrészesek népirtásban Életfogytiglanra ítélték a romániai „négyek bandáját” A Bukaresti katonai törvény­szék pénteken életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Ceausescu diktatúra vezetői ellen indított per négy fővád­lottját: Tudor Postelnicut, Ion Dincát, Manea Manescut és Emil Bobut. A tárgyalás utolsó napján aránylag gyorsan peregtek az események. A katonai ügyész súlyosbította az eredeti vád­pontot és népirtásban való tettestársi bünrészességgel vá­dolta a „négyek bandájá­nak" tagjait. Valamennyiükre főbüntetésként az életfogytig­lani szabadságvesztés kiszabá­sát kérte. A védőbeszédek egybehangzóan arra összpon­tosítottak, hogy a vádlottak nem vettek részt aktívan a népirtásiban, de rámutattak arra isr hogy passzívaknak bi­zonyultak abban a pillanat­ban, mikor adott voft a hely­zet Ceausescu lemondatásá- ra. Az utolsó szó jogán a föbűnösök úgy nyilatkoztak, hogy megbánták tetteiket, a tények alapos ellenőrzésére hívták fel a katonai törvény­szék figyelmét és igazságos ítéletet, megértést kértek. A bíróság több mint két- órai tanácskozás után, a késő délutáni órákban hirdette ki az ítéletet. Valamennyiüket népirtásban való tettéstársi bűnrészesség miatt életfogy­tiglani szabadságvesztéssel sújtotta. A vádlottak teljes va­gyonát elkobozták, Tudor Pos­telnicut, Ion Dincát és Emil Bobut megfosztották katonai rangjától. Valamennyiüket el­tiltották a közügyektől. A vád­lottak, illetve elitéltek közül Ion Dinca tudomásul vette az ítéletet és nem fellebbezett. A többi három vádlott 10 napon belül benyújtja fellebbezését. Csupán csütörtök délelőtt adott megbízást a Pécs Váro­si Tanács testületé a Kolozs­várral kötendő testvérvárosi megállapodás aláírására, de ma délelőtt már hivatalosan fogadhatja dr. Mplnár Zoltán az első „diplomatákat”. Az idézőjelet azért is indokolt használni, mert a kapcsolat- felvétel az ilyenkor szokásos formaságokat teljesen nélkü­lözte: január közepén Székely Győző kolozsvári középiskolai tanár toppant be a Nagy La­jos Gimnázium nevelői szo­bájába. mondván, hogy test­vérosztályt keres tanítványai számára. Akkor még valószí­nűtlennek látszott egy osz­tálytalálkozó gyors megszerve­zése, de tegnap este a har­minchárom vidám középisko­lás megérkezett a Mecsek Expresszel. A testvérosztály kedves köszöntője után min­denkit vendégül láttak a pé­csi qyerekek családjai. Ma délelőtt a polgármester fo­gadja a barátsáq és testvé­riség őszinte diplemqtóit. Bozsó Szeszármérséklés a Panalco Kft. pécsi kirendeltségén Az áremelkedés nyomqsztjq qz itallal kereskedő cégeket és az egyre drágább portékáikat szeretnék eladni. Nem vélet­len, hogy a Szabadegyházai Szeszipari Vállalat, mely janu­ártól Panalco néven kft.-vé alakult, kereskedelmi egysé­geit a Dél-Dunántúlon na­gyobb, sőt teljes önállóságra ösztönzi. A Panalco Italgyór Kft. pécsi kirendeltsége, mi­ként a szekszárdi és a kapos­vári, kft.-évé alakult. A pécsi, megújult kirendelt­séget a Park mozi szomszéd­ságában Wagnerné Dolgos Melitta vezeti, aki évek óta áll a kirendeltség élén. Az egység megyénkben több mint 4000 vevővel áll kapcsolatban, a megrendelők döntő többsé­ge kiskereskedő. Az áruforga­lom értéke évente átlag 300- 350 millió forintos, az önálló­sulással az összeg várhatóan elérheti a 400 milliót. Ezt el­sősorban azzal érik el, hogy egyszerűsítik az ügyintézést, a kapcsolattartást a vásárlókkal, valamint a szabadegyházai központtal. Átprogramozzák a számítógépes számlázást, eredményeként a vevő pénz­eszközét nem kötik le, miután úgynevezett göngyöleggel csökkentett nettószámlával dol­goznak. A pécsi áruszállítók ezentúl összeszedik a megren­deléseket, így eladó és meg­rendelő takarékoskodhat a postával, a telefonnal. A pécsi megrendeléseket, még a leg­kisebb tételűt is, már másnap kiszállítják. Időszakonként ár- kedvezményt vezetnek be, je­lenleg átlag 3 százalékkal ol­csóbban kínálják a félszáz italféleséget. A forgalomnöve­lés érdekében újdonságként üdítőket, így Coca Colát, Fon­tát, Sztárt kínálnak. A pécsi egység mástól, más megyéből is vásárolhat, máris sikeres az üzleti viszony a kisvárdai, a győri és a miskolci szeszipari vállalatokkal. Cs. J. > Nyereményjegyzék az 1990. ja­nuár 30-án megtartott január havi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen a 2. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft), B Dacia Combi tip. személygép­kocsira szóló utalvány, C Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány, D Trabant Lim. Spec. tip. személygépkocsira szóló utalvány, E Varia-utalvány (75 000 Ft), F Hang—fény utalvány (50 000 Ft), G Otthon lakberendezési utal­vány (50 000 Ft), H Szerencse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom