Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-31 / 30. szám

Szocialista Párt Haza es haladas - haladas es biztonság! Képviselőjelöltjeink: Spolár János, dr. Szili Katalin, dr. Vonyó József, dr. Kiss Huba, Puch László, Szujkó Margit, dr. Fekete Mátyás „Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki le­hetőt kíván, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határ­talanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár.” (Széchenyi István: Hitel) Mit kíván a magyar nemzet írdekében tenni a Szocialista Párt? A magyar szocialisták a maguk és minden velük rokonszen­vező állampolgár szaktudását, energiáját mozgósítják, hogy Magyarországon biztonságos élet, működőképes és hatékony gazdaság, demokrácia legyen. Céljaink: o MEGÉLHETÉST MINDENKINEK) — nemzeti összefogást az infláció fékentartására, — megélhetést biztosító kereseteket és nyugdíjakat, — a szakmai teljesítményeket elismerő bérreformot, új adó- és nyugdíjreformot, — érvényesülési lehetőséget a fiataloknak és a nőknek, — munkahelyet a csökkent munkaképességűeknek, — szociális védelmet a társadalom elesettjeinek. o MŰKÖDŐKÉPES, VEGYES TULAJDONÚ PIACGAZDASAGOT — tulajdonreformot, a tulajdonformák egyenrangúságát, — valódi közösségi tulajdont, — korszerű, kiszámíthctó, stabil és rugalmas pénzügyi rendszert, — gazdasági szerkezetváltást, — információkon és modern szolgáltatásokon nyugvó gazdasá­got, hatékony kis- és középüzemeket, — lazuljon az adóprés, — társadalmat szolgáló államháztartási törvényt. o A TÖMEGES MUNKANÉLKÜLISÉG ELKERÜLÉSÉT! — átképzést, továbbképzést, újrakezdési támogatást, — munkahelyeket teremtő magán- és közösségi vállalkozásokat, munkahelyeket állami befektetésből, — a munkanélküli segélyt kiegészítő biztosítási rendszert, o NEMZETÜNK JÖVŐJÉNEK ZALOGA A GYERMEK — a gyermek nem luxus, a gyermeknevelés támogatása állami feladat, — ingyener általános iskolai tankönyv- és tanszerellátóst, étkez­tetést, — a családi pótlék tartson lépést a gyermeknevelés költségeivel, — legyen anyagiakban elismert hivatás a gyermeknevelés. O OTTHONT MINDENKINEK! — a lakáspolitika radikális reformját,-támogatást az építésre vállalkozóknak, — tényleges segítséget az első lakás megszerzéséhez, — önkormányzati tulajdonba a bérlakásokat, vállalkozói szelle­mű ingatlankezelést. Q EMBERI ÉLETFELTÉTELEKET-lakható környezetet: tiszta levegőt, egészséges ivóvizet, köz­műveket, utat, telefont, — szellemi környezetvédelmet: a nemzeti kultúra értékeinek vé­delmét, a horror, a pornográfia és az agresszív indulatokat tápláló termékek terjedésének megfékezését. O SZABAD VALLASGYAKORLAST! A vallás és az egyházak valóságos társadalmi szerepének meg­felelően : — az egyházak működésének gazdasági segítését, — lehetőséget, segítséget karitatív és oktatási tevékenységükhöz, -a vallásos tárgyú műalkotások szabadságát az értékek és az eszmék versenyében. O FEJLETT ÉS FEJLŐDNI KÉPES VIDÉKET, VIRÁGZÓ MAGYAR FALUT! — új terület- és településfejlesztési stratégiát, — az elmaradott és a szerkezeti válságba került térségek fel­zárkóztatását és fejlesztését állami programokkal és eszkö­zökkel, — vidéki szellemi központokat, — hatalommegosztást az állami és a helyi társadalmak között, — demokratikus településpolitikát, — gazdaságilag független önkormányzatokat minden településen. HONFITÁRSUNK! Egy új párt kéri az On figyelmét, bizalmát. Annak a pártnak a nevében szólunk, amelynek tagjai következetesen végigvitték az állampárti diktatúra felszámolását. A nép jól tudja, hogy nélkülünk ez nem történhetett volna meg. A szocialista párt megteremtette a békés átmenet feltételeit. A biztonságos jövő érdekében fellép a leszámolást sürgető, félelmet keltő antide­mokratikus megnyilvánulásokkal szemben. Most Önökhöz szólunk, a családjáért és ha­zájáért felelősséget érző honfitársunkhoz, bár­milyen legyen is világnézete, nemzetisége és származása. Támogatást kérünk Öntől, aki szeretteinek, országunknak és természetesen önmagának is biztos munkát, tisztes megélhetést, európai élet- körülményeket kíván. Az On figyelmét kérjük, aki nyugalmat és valódi haladást, egyéni bol­dogulást és közösségi szellemet, otthonos kör­nyezetet és emberségünkhöz méltó tiszta erköl­csöt akar e hazában. Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcsi Felemelkedést és biztonságot ígérő progra­munk parlamenti képviseletéért indulunk a vá­lasztásokon. A szocialista párt a nemzetet akarja szolgálni! Ezért kérjük, hogy szavazzon a szocialista párt képviselőjelöltjeireI Tisztelt Választópolgár! Ont ma nemcsak a forint inflációja, a jövő bizonytalansága fenyegeti, hanem az Ígéretek inflációja és az új szavak hitelének elvesztése is. Azoknak higgyen, akik már cselekedetükkel bizonyították, hogy a hatalomnál fontosabbnak tartják a nemzet sorsát, a közösségi gondola­tot és szolidaritást, megbecsülik a magyarság országépítő erőfeszítéseit. Mi, szocialisták tudjuk, hogy az ország nehéz évek elé néz, az üres Ígérgetések ideje lejárt. Ha családja boldogulását, az ország felemel­kedését és biztonságát akarja, szavazzon a szo­cialista pártra! Területfejlesztés: szabad kezdeményezéseket! Virágzó Baranyát! A természeti erőforrások hasznosítását felváltó, korsze­rű gazdasági tevékenységeket mindenekelőtt az emberi tő­ke, az infrastrukturális fejlesz­tések, a tőkejavak mobilizálá­sára alkalmas szervezeti és intézményi rendszer segítségé­vel lehet meghonosítani. A gazdasági szerkezet át­alakításában a műszaki fej­lesztésnek, a technológiai és a szervezeti megújulásnak, a szellemi alkotómunkának, a magas színvonalú szakmai kultúrának lesz meghatározó szerepe. III. A megye területfejlesztési stratégiájának a belső gaz­dasági erőforrások újfajta kombinációjára kell alapoznia. Külső eszközöket a belső szükségletek, a térség adott­ságainak a hasznosítása és reakcióképességének fokozása érdekében 'kell igényibe venni. A gazdaság szerkezetét szé­les alapokra kell helyezni. Az állami támogatással és ked­vező hitelfeltételekkel létrejö­vő kis. és középvállalatok (közösségi és magánvállalko­zások) lesznek a gazdasági növekedés motorjai, ezek te­remtik meg az új munka­helyek többségét. Működésük csak olyan légkörben lehet, sikeres, amelyben a gazdasá­gi céltík, a környezet, a tele­pülés, a helyi társadalom fel­emelkedésének céljai fűzik össze az embereket. A piac törvényei mellett a gazdasági ésszerűség mozgatórugói a helyi közösségek szakmai, kul­turális és politikai normái lesznek. Térségünk határozott terü­letfejlesztő és munkahely­teremtő ereje lehel a szolgál­tató szektor. E modernizáció húzóágazat — különösképpen az idegenforgalom - jövede­lemtermelő képessége magas. A mecsek—villányi üdülőkörzet fejlesztése, a minőségi turiz­mus piacképes ágai (a gyógy- és a konferenciaturiz­mus) egyéb szolgáltatási ága­zatok fellendülését eredmé­nyezhetik. Az innovatív gazdaság ki­alakítása, a demokratikus te­lepüléspolitika, a nemzetközi piacokon való közvetlen rész­vétel miatt új erőforrás lesz az informatika és a távközlés. A gazdasági növekedés esé­lyei leginkább az exportké­pesség erősítéséhez, a nem­zetközi munkamegosztás elő» nyeinek a kiaknázásához kö­tődnek. Üj külpiaci koncep­ciónk tartalmát nemcsak a fejlett országokkal való együtt­működésben látjuk, hanem abban is, hogy a külgazda­sági reform a nemzetközi-te­rületi integrációban való rész­vétel helyi formáira is ala­pozzon. * A Parlamentbe kerülő baranyai szocialisták törvényhozói mun­kájukban alapelvnek azt tekintik majd, hogy döntéseikkel egyen­súlyt teremtsenek az egyéni és a társadalmi rétegigények, a te­lepülések és a településrészek csoportérdekei, a nagyobb régió és a nemzet érdekei között. Falu nélkül nincs magyar jövő, tulajdonreform nélkül nincs magyar falu! A földtulajdon, a földvagyon írendezése a mezőgazdaság megújulásának az alapja. A földtulajdon rendezéseikor olyan megoldást kell találni, amely a jelen helyzetből in­dul ki és biztosítja a terme­lés folyamatosságát, a közel- látós, a mezőgazdasági ter­meléshez kötődő más fontos nemzetgazdasági érdekék ér­vényesülését. A termőföld magántulajdon- joga teljes védelmet'kell, hogy élvezzen. A tagok tulajdoná­ban és a termelőszövetkezet közös használatéiban lévő tér. mőföldekről a szövetkezeti ta­goknak központi beavatkozás nélkül, szabadon kell dönteniük. Az államii gazdaságok, az élelmiszeripari üzemek dolgo­zóinak az érdekeltségét a va­gyonnövelésben dolgozói rész­vények rendszerével kell meg­teremteni. A tuiojdonreform keretében keresni kell a lehe­tőséget, miiként lehet kárpó­tolni a földmegváiltások kár­vallottjait. Ez azonban nem járhat egy új földosztással. A földet azok tulajdonában kell meghagyni, akik megművelik. Változtatásra van szükség a szövetkezetek gazdálkodásá­ban. El kell érni, hogy a kö­zös gazdaságokban felhalmo­zódott szellemi és anyagi tő­ke, t a szövetkezeti mozgalom időtálló elemei a jövőben is hasznosuljanak. Biztosítani kell, hogy a szö­vetkezeti tagak magúk szabá­lyozhassák, milyen tevékenysé­get kívánnak folytatni, milyen szervezeti keretek között. A szövetkezeti közös vagyon hozadéka, a tagok eredmé­nyes munkájának a gyümöl­cse, az adók befizetése után a tagságot illesse meg. Szüksé­ges egy új szövetkezeti törvény. Ha a föld, a közös vagyon sorsát azokra bízzuk, akiknek a tulajdonálban, a használatá­ban van, a szövetkezetek tag­jaira, az állami gazdaságok d olgozóira, éleim isze re I látó ­sunk biztosítva lesz a legne­hezebb időkben is. Az agrárolló kegyetlenül ve­szélyezteti a termelőket. Csak akkor lesz biztonságos a me­zőgazdasági termékek terme­lése, az élelmiszerellátás, a devizabevétel, ha az olló zá­ródik. Az élelmiszeráraikat a föld valós értékére és hoza­dékára is kiterjedő piaci ér­tékítélet alakítsa ki. Az elvonásokat a gazdaság teljesítőképessége alapján kell meghatározni. Olyan adórend­szerünk legyen, amely ösztönöz, amely ki számítható távlatokat biztosít, és amely a mezőgazda­ság sajátosságaihoz igazodik. Mind az adók, mind a tá­mogatások széktorsem leg esek legyenek. A termelők közötti különbségtevés indokolatlan, és torzítja a gazdaságii folya­matokat. Gyökeres fordulatra van szük­ség a falvak életéiben. A fa­lut vissza kell állítani a jo­gaiba. Azt akarjuk, hogy a falvak visszanyerjék politikai és gazdasági önállóságukat, hogy a központi pénzek elosztása­kor legyen esélyegyenlőség. szűnjön meg a hátrányos megkülönböztetés. Minden falunak vissza kell ad­ni a közigazgatást, az oktatást, az értelmiséget, a kultúráit. Az önkormányzatok révén a falvaik lakói váljanak a tele­püléseik igazi gadáivá, saját életüket önállóan igazgatójkö- zösségékké. Maguk vegyék ke­zükbe sorsuk alakítását. A termelés fejlesztését a tu­dományos eredmények alapoz­hatják csak meg. íEHhez jól képzett, hozzáértő munkaerő, szakemibergárda szükséges. Nélkülözhetetlen továbbá a kutatás és a fejlesztés, vala­mint a szakoktatás feltételei­nek javítása, az oktatás és a gyakorlat közös érdekeltségének minél előbbi megteremtése. SZOCIALISTA \ PÁRT / Szellem szabadságát! A fordulat határiköve a sza­badság. Szabadság a művész és szabadság a művészetet igénylő, befogadó közösség, a társadalom számára. Helyre kell állítanunk a szellem sza­badságát, a mindenféle ideo­lógiai, politikai, piaci elvű, vagy vallási dogmával szem­beni kételkedés jogát, a sze­mélyiség tiszteletét. A kultúra, a művészet élet- szükséglete a társadalomnak. Kultúra és gazdaság között nem lehet sorrendet felállíta­ni. Gazdaság nélkül nincs mű­vészet, művészet nélkül nincs gazdaság, kultúra nélkül nincs társadalom. Az állam nem vonulhat ki a kultúra területéről. Tovább­ra is az állom feladata a nemzeti művészeti intézmények fenntartása és a művészeti élet működéséhez szükséges gazdasági feltételek biztosí­tása. A piacgazdaságra való át­térés nehéz és buktatókkal te­li útján — miköziben a nem­zeti kultúrát védeni is kel1, nehogy az üzleti szempontok váljanak kizárólagossá - a művészeti alkotás és a mű­vészek szociális biztonságáért az állam a felelős. Meg kell valósítani a me­cenatúra új lehetőségeit, új formált. — Az állami beruházások egy ezrelékéig a műalkotások­ra fordított összeg adócsök­kentő, — a kulturális beruházások legyenek adómentesek, — a gazdálkodó szervezetek, intézmények és a magánvál­lalkozók által vásárolt műal­kotások értéke legyen adó- csökkentő tényező, — enyhíteni kell a művésze­ti tevékenységet sújtó adókat. Mindezek azonban nem sérthetik az alkotók és az al­kotóműhelyek autonómiáját. Széles körűen be kell von­ni a művészeteket az új tár­sadalom építésének nehéz és felelősségteljes feladatálba. Demokratizálni kell a Művé­szeti Alapot meg kell ke­resni a valódi tulajdonosát. iFontos feladata van a mű­vészeiknek az iskola- és neve­lésügy megreformálósálban is, hogy gyermekeink megismer­kedjenek a magyar és az egyetemes művészet és kultú­ra értékeivel, megtanulják an­nak megbecsülését. Ha valóban demokratikus társadalmat alkarunk, akkor egy valóban nyitott, az esé­lyek egyenlőtlenségét jelentő­sen csökkentő oktatási rend­szert kell kialakítanunk, amely ténylegesen biztosítja az egyé­nek érvényesüléséhez szüksé­ges tudást és képességeiket. — Érvényesíteni kell az álla­mi kötelezettséget és felelős­ségvállalást a kultúráihoz, ok­tatáshoz fűződő állampolgári jogok gyakorlásában, az okta­tási rendszer működtetésében. — Egységes, normatív ala­pon álló támogatási rendszert kell kialakítani, amely minden gyermekre és iskolára érvé­nyes, és lehetővé teszi az is­kolaválasztás szabadságát. — A sokszínű iskolarendszer kialakulása és fejlődése szá­mára az iskolaalapítás és -fennmaradás szabadsága mel­lett pályázati lehetőségek gaz­dagítsák az újat, mást, töb­bet akarók és vállalók lehe­tőségeit — Az iskolatípusokra egysé­ges vizsgarendszerének és kö­vetelményeknek a kialakításá­val, a szakmai, a pedagógiai szolgáltatások gazdagításával, elősegíthető az iskolák önál­lóságának és a pedagógusok szolbadságánalk megvalósulása. A szocialisták kiállnak a pedagógusok méltó és tény­leges anyagi, erkölcsi megbe­csüléséért, mert enplkül az iskola képtelen 'betölteni sze­repét a változó magyar társa­dalomban. i. A gazdasági válság, a spontán településformáló fo­lyamatok hatására a hajdan volt kincses Baranya az or­szág kritikus térségévé vált. Tízezrek megélhetése van ve­szélyben. Az ipar teljesítmé­nye a tizenöt évvel ezelőtti szintre süllyedt, a mezőgazda­ság elérte teljesítőképességé­nek felső 'határát. £ két ága. zat elvesztette településfej­lesztő erejét. 'Elmaradott vi­dékeken és a fejlődésben megrekedt pécs—komlói tele­pülésegyüttesben él a megye népességénék több mint két­harmada. Falvain'k jelentős 'köre ilcilátástalan helyzetben van, 'kisvárosaink képtelenek szükebb vidéküket magas szin­ten ellátni, Pécs pedig nem tekinthető európai nagyvárosnak Látunk azonban esélyt arra, hogy rövid időn belül megál­lítsuk a válság elmélyülését. Van - a már fejlett orszá­gok kipróbált megoldásaira is támaszkodó - hosszú távú al­kalmazkodási stratégiánk, amely következetes megvalósí­tása e tájat hazánk fejlett térségei közé emelheti. E fejlesztési program szem­pontjai és elképzelései közül ismertetünk néhányat. II. Ahhoz, hogy Baranya dina­mikusan fejlődő országrész, Közép-Európa fontos gazda­sági ér szellemi találkozó- pontja legyen, az állam-, te­rület- és településfejlesztési politikájának gyökeres irány­váltására, a helyi társadalmak szabad kezdeményezéseinek kibontakozására és támoga­tására van szükség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom