Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-29 / 28. szám

1990. január 29., hétfő Dunäntaii napló 5 Elment egy európai Minden egyes műve, meg­nyilatkozása gesztus volt a kis- hitűek, a kétkedők, a részletek­be szorultak, a parttalan­ságiba sodródottak, az örö­kös hiányérzetesek és a szü­letett jóllakottak irányában. Európai emberként és mű­vészként élt itt közöttünk és tanított bennünket arra, ho­gyan legyünk emberek, ho­gyan legyünk magyarok, ho­gyan legyünk töredezett vi­lágunkban is emelkedettek és alkalmasak a létezés ön­magáért való örömeinek befogadására. Megmutatta nekünk, hogy az európaiság nem földrajzi kérdés, honem kulturális helyzet, állapot. Megmutatta azt is, hogy az európaiság ebben az érte­lemben halhatatlan, aki európaiként él, az szellemi­leg valamiféle örök áram­latban él. Borsos Miklós a nagy magyar alkotóknak abba a családjába tartozott, akik úgy gazdagították magyar­ságtudatunkat, hogy az egy­úttal az európai kultúra gazdagodását is jelentette. Mint „Visszanéztem télutóm­ból" című önéletrajzi Írásá­ból tudjuk, egy sötét törté­nelmi időszakban őt is ma­ga alá akarta kényszeríteni a kor, amelynek ideológiá­ját nem volt képes — még kevésbé hajlandó — 'korszel­lemként elfogadni. Kodály barátjaként és támogatott­jaként vívta kezdetben ma­gányos küzdelmét a zavaros árral, amelyen végül is fö­lülemelkedett. Szuverén mű­vésszé válva alkotta meg plasztikájában, érmeiben és grafikáiban azt a sajátosan borsost életművet, amely csak reá jellemző, és amely minden izében úgy magyar, hogy egyúttal európai is. Amikor néhány évvel ez­előtt tihanyi házában inter­jút adott a Dunántúli Nap­lónak, azt is látnunk kel­lett, hogy szőkébb értelem­ben vett környezetét, élet­módját, életvitelét egyaránt áthatotta ez az európaiság. Feleségével, aki toszkán kertet hozott létre Tihany­ban, olyan mikrovilágot te­remtettek meg évtizedek szívós munkájával, amely lé­nyegét tekintve az európai mediterrónum bármely pont­ijának díszére válhatna. Itt mulatták magukat színvona­las kamarazenével (a Mes­ter kiválóan hegedült is), és itt jöttek össze azzal a baráti társasággal, amely­nek tagjai többek között lEgry József, Illyés Gyula, iDéry Tibor, Szabó Lőrinc, Németh László, Weöres Sándor, Passuth László. .. voltak. Akik valaha is megfordul­tunk Tihanyban, a Borsos- lháíban, viszonyítási pont­ként hordozhatjuk magunk­ban a továbbiakban ezt az élményt, meghatároztatván a hely szelleme által. Me­gyénkben számos műve áll - köztük a híres Janus-szo- bor. Már csak velük szem­besülhetünk . .. Sokan sze­rettük Borsos Miklóst — ci­vil műélvezők, művészetba­rátok, egyszerű magyar em­berek. Életműve állandóan kisugárzó, friss erőforrás, amely úgy hat ránk, mint a folytonosan megújuló ta­vasz. A tihanyi kertben né­hány nap múlva előbújnak a krókuszok, majd e „feje­delemség" többi szép „alattvalója". Nem lesz, aki számibavegye őket. Az üres ösvényeken nem bukkan fel többé a kert ura . . . Elment végleg. Elment egy európai.- Bebesi K. ­­Temeslva r) 1990. január 23-án, reggel fél 8 körül három sze mélygép - kocsi gördült ki a Dunántúli Napló szerkesztőségének ud­varából. Az elsőben Gál Fe­renc ült, aki feleségével, va­lamint Bosnyák Istvánnéval a temesvári rokonaikat indult meglátogatni. Csatlakoztak a két szerkesztőségi autóhoz, mondván: együtt csak iköny- nyebb lesz eférni céljukat. A különböző vállalatok és intéz­mények, valamint szerkesztő­ségi dolgozók felajánlásaiból nem kevés rakomány gyűlt össze. Szükség is volt Gál ék segítségére, két mázsa cukor­nak már csak az ő autójuk­ban jutott hely. A szerkesztő­ségi kocsikban írógépek, fény­képezőgépek, riportermagnók, kéziratpapirök és még ki tud­ja, hányféle, az újságírói munkához nélkülözhetetlen esz­köz jelentett komoly terhelést. Elindultunk testvérlapunk, a Temesvári Oj Szó szerkesztő­ségébe, hogy baráti segítsé­get nyújthassunk munkájuk­hoz. Temes vár. . . gondoltuk. Délután 3-na oda kellene ér- mi. * A „konvojunk" útját Baja után az egyre sűrűbb köd fékezte, Mórahalom előtt pe­dig kénytelenek voltunk né­hány percig várakozni, mert több autó összecsúszott. Mi­után a rendőröknek efmond- tu«(, hogy Temesvárra viszünk segélyszállítmányt, az utat sza­baddá tették... A magyar­román határ mindkét oldalán gyorsan lezajlott a ki- és be­léptetés, a vámosok még csa k a kocsikba sem pillantottak. A másik sávban nyugatnémet, osztrák, dán vöröskeresztes ka­mionok, furgonok várakoztak, szintén nem sokáig. Arad előtt fegyver nélküli, URH-készülékkel felszerelt rendőrök állítattak meg. Né­mi bizonytalanság után a par­kolóba tereltek bennünket - itt már több országból érke­zett teherautók álltak -, s megkértek, hogy menjünk be az étterembe. Perceken be­lül 'kiderült, hogy a Nemzet­közi Vöröskereszt koordinációs fogadó íródó1 jó ba n vagyunk, ahol egy angolul kiválóan be­szélő fiatalember tett fel kér­déseket. Miután elmondtuk, hogy a Temesvári Új Szó szer­kesztőségébe viszünk segély- száflítmányt, felírt néhány ada­tot, majd jó utat kívánva bú­csúzott tőlünk. Megkértük, hív­ja fel a szerkesztőséget, hogy kollégáink ne izguljanak ér­tünk, de mint utóbb kiderült, erre aligha volt lehetősége, hisz a temesvári telefonvona­lak nem „éltek" ... Sűrű ködben és sötétség­ben érkeztünk Aradra - az utcai lámpák közül csupán néhány világított -, nem ta­láltuk a temesvári utat. Kér­dezősködtünk, ahol csak meg­állítunk, kisebb csoportok ve­rődtek össze, az egyik keresz­teződés előtt a közeli zöldsé­gesből! ból egy asszony sza­ladt ki, s könnyes szemmel storking almáikat nyújtott be kocsijainkba, s tört magyar­sággal mondta, „Isten áldja meg magukat!". Temesváron, csakúgy, mint Aradon, teljes volt a sötétség - a harcok során lőtték ki a lámpák zömét —, egy ro­mán fiatalember igen készsé­gesen mutatta az utat, Da­ciájával egy mellékutcába ve­zeteti bennünket, ugyanis a szerkesztőség előtti téren több ezer ember tüntetett... * Igaz, véletlenül, de éppen a december 22-én fellángolt harcok után egy hónappal ér­keztünk Temesvárra a testvér­szerkesztőségünknek szánt se­gélyküldeménnyel. Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy kollégáimmal akkor a harcok közepébe csöppentünk. Ez az idő azonban elég volt ahhoz, hogy a gyönyörű városka már békésebb arcát mutassa ne­künk. Iszonyatos hatása volt ak­kor, a lövöldözések szüneté­ben üzeneteket, utasításokat, felhívásokat harsogó hangszó­róknak. Érdekes, hogy január 23-i megérkezésünkkor me- gintcsak a hangszórók böm- bölése fogadott bennünket. — Tüntetnek - kaptunk tá- iékoztatást egy hazafelé siető helybéli magyartól. Ám, hogy nvért tüntetnek, arra mór nem kaptunk választ. A városban ugyanis mindennaposak a tün­tetések van, hogy egy idő­ben több helyen is hangot ad a tömeg követelésének. — Lövöldözéstől, harcoktól már nem kell félni? — Már nem. Körülbelül egy hete, hogy abbamaradtak az éjszakai szórványos lövöldözé­sek. Úgy három-négyezren lehet­ték a Temesvári Új Szó szer­kesztőségének utcájában ja­nuár 23-án, az esti órákban. A Nemzeti Megmentési Front helyi bizottságának épülete előtt hol taps, hol pedig hur- rogás és éles fütty kísérte a felszólalásokat, bejelentéseket.- Miről van szó? - fordul^ tani egy magyar nyelven be­szélgető csoporthoz. — Demokratikus választáso­kat követelünk, mert meggyő- zőoésünk, hogy a Nemzeti Megmentési Front megyei és városi bizottságaiban nem a legmegfelelőbb személyek van­nak most funkcióban. A tá jékoztatást Ka la páti Lászlótól, a temesvári hegesz­tési körpont 'kutató mérnöké­től kaptam.- Miért nem megfelelő a bizottságok összetétele?- Nézze! A harcok idején aki először mikrofon közelé­be került, most az tartja fenn megának a jogot a vezetés­re. Aki negyediknek, vagy ötö­diknek érkezett beszédet tar­tani, felhívásokat közreadni, az már csak negyedik-ötödik ember lehet a ranglétrán. Vagyis, nem a legtehetsége­sebbek vannak most funkció­ban. Azt szeretnénk, ha még a nagy választások előtt új­ra választhatnánk az ideigle­nes Nemzeti Megmentési Fiont bizottságainak tagjait. Mégpedig demokratikus ala­pon, végre alulról építkezve. Ugyanez a szándék kapott egyébként hangot a Temes­vári Új Szó szerkesztőségének épületében is, ahol a maj­dani választások előkészítésén munkálkodó vállalati küldöttek tanácskoztak. Vasile Onofrei ügyvédet, választmányi titkárt arról kérdeztem, hogy meny­nyire optimista a demokrati­zálódást illetően.- Ha nem bíznák a győ­zelmünkben, akkor most nem ülnék itt. A jelenlegi vezetés legitimitását valóban kétségbe kell vonnunk, ezért tárgyal itt most 47 gyár képviselője. Ha nem tudjuk valóban demokra­tikussá alakítani közéletünket, akkor végképp lemaradunk Euiópától. A fegyverropogás megszűnt, a politikai csatározások egy­re élesebbek. Talán így jel­lemezhetjük legrövidebben 1990. Temesvárjának hétköz- no ojo ;t. * Tizenhárom esztendeje vol­tam utoljára a Temesvári Új Szó (akkor Szabad Szó) szer­kesztőségében, de a fogadta­tás pillanatában úgy tűnt, mintha tegnap találkoztunk volna. Pedig az egész napos út bizony megviselte maréknyi csapatunkat csakúgy, mint őket a több órás várakozás: mi lehet velünlk? Ezernyi 'kér­dés későbbre maradt -, a legfontosabb sürgető volt: meg vagytok valamennyien. A válasz: bőt nézz 'körül. Gödér Karcsi, Joó Imre, Józsa Ödön . . . Graur János (amikor itt jártam, gyakornok volt), december 22-e óta ő a meg­bízott főszerkesztő, aztán Pongrócz Marika, Sipos Er­zsi. Deme János, (talán a hölgyek, az idősek és „rango­sok" nem sértődnek meg, hogy össze-vissza írom a ne­veket, megkísérlem felidézni az első nagy összeölelkezés sorrendjében), Kazinczy Gá­bor, 'Boér Jenő, Kántor Zoltán, Miklós László, Sípos János, Görgényi Endre, 1. Madarász Sarolta, Gherosim Emil, aztán. Béke György, Brindusa Ar- manca .. . óh, Istenem, bo­csássátok meg, ha kihagytam valakit, hiszen tudom, hogy december 23-a óta ismét kap­játok a Ounántúli Naplót, láttam, valamelyik számban első oldalra tettétek címla­punkat, omelyen írjuk, hogy a temesvári testvérlapunk tele­fonvonalai süketek. Persze, hogy mi is akartunk segíteni, mégpedig gyorsan. - De mi célirányos segítségre, a szer­kesztőség életében nélkülöz­hetetlen eszközök ajándéko­zására gondoltunk. S most itt vagyunk. Járom a kicsiny szobákat, mindössze egy telefonvonal, 'két árva te­lefon, 'három nyolcvan év kö­rüli írógép, talán tmég az öreg Remington a legkorsze­rűbb. Gödér Károly talált először telefonösszeköttetést: kérdez­tem, mit 'hozzunk? Semmink sincs — volt a la'konikus vá­lasz. S aztán mégis csak 'kér­dezni 'kell: miért nem jelent­keztetek öt esztendeje. ök • ugyanezt kérdik tőlem. Ta­nácstalanul 'hallgatunk. Mi­lyenek voltak az újság életé­ben az utolsó esztendőik ...? Semmit sem volt szabad a Szdbad Szénák ... A megyei ideológiai és propaganda tit­kár még a lapterveket is át­nézte. A pártbizottság egy tagja volt a mindenkori elnö­ke a lap vezető tanácsának. (Nem szerkesztőbizottság — vezető tanács.) Minden írást le 'kellett fordítani román nyelvre, hogy el tudja olvasni. Temes megye hétszázezer­nyi lákosa közül mintegy nyolcvanezer a magyar ínyelvű — a Temesvári Új Szó tizen­négyezer példányban jelenik meg. A román nyelvű hetven- ezres, a német tizenhét, míg a szerb újság hetilap, és 'háromezer példányban kerül az utcára. A Temesvári Új Szó első száma december 23-án látott napvilágot. Első oldalán Petőfi Feltámadott a tenger című verse jelent meg magyarul, románul és németül ... A má­sodik száréban ('karácsony másnapján) A nép nevében! című tudósításban a rögtön- itélő katonai bíróság a Ceau- sescu házaspár elleni ítéletét és annak végrehajtását kö­zölték. Bodó Barna, a Bán­sági Demokratikus Szövetség elnöke 'El 'kéne indulni! cím­mel ír vezércikket. Tőkés László nyilatkozata: Adjanak hitelt a szavamnak! Ezek a főanyagok. A Bánsági Demokratikus Szövetségről jut eszembe, 'hogy milyen kicsiny a világ. Még az elmúlt esztendő no­vemberében Végh József, a Baranya Megyei Tanács kül­ügyi referense arra kért, hogy ho lehetséges, vegyek fel egy Romániából menekült magyar újságírót. Temesvári íátogatá- surtk 'második napján a te­mesvári rádió munkatársa kért, 'hogy mondjak valamit jövetelünk céljáról, a segély- szó li ítmányrál. Az interjú vé­geztével megköszönte bizal­mamat. Értetlenül néztem ró — felvilágosított. Arra gondol, hogy akkor, az elmúlt évben segíteni akadom rajta, de ő már 'karácsonykor itthon volt. Aztán elbúcsúzott, egy idő­sebb úr azonnal átvette he­lyét. A Bánáti Demokratikus Szövetség egyik alapító tag­jaként, Albert Ferenc néven mutatkozott be. A rádiórjpor- ter a fiam — kezdte a beszél­getést. S aztán többen össze­jövünk, szó esik arról, hogy most nagyon sok „bátor" em­ber van Temesváron, aki szá- monkéri az újságírókat, hogy. honnan vették a jogot régen, hogy Szabad Szóként jelen­jen meg a lap, és mikor lesz valóban Temesvári Új Szó. Aztán beszélünk a' temesvári áldozatokról, hogy messze nem volt ezres nagyságrendű a holtak száma, de talán még a kétszázat sem érte el, de erről nem akarnak 'beszél­ni, mintha az áldozatok szá­mától' függne Temesvár vá­ros hősiessége. Szerintem a magyar újságírók bátorsága is hőstett, akik negyedszáza­don keresztül (a Condukótor uralkodására gondolok) he­lyükön maradtak . .. * Temesvár főtere ezekben a hetekben amolyan Hyde- park'ká vált. Kisebb-nagyobb őszévérődött csoportók szinte a nap valamennyi órájában, láthatók, s miről is lenne szó, mint a politikáról, a 'közel­múlt eseményeiről. Az egyik csoport főiként idősebb nők­ből állt, öltözetükről lerítt, hogy falusiak. A csoport kö­zepén egy 'középkorú nő gesz­tikulálva, hangosan magyará­zott románul valamit, s akik körben álltak, törölgették a szemüket. Kísérőmet kértem meg, hallgasson bele, miről beszél. Ezt mondta épp: Tud­játok miért jutottunk idáig? Mert mindenki félt. Senki nem mert csinálni semmit. Látjátok, a Tőkés László nem félt! * A tüntetések szinte min­dennaposak Temesvárod, szin­te mámorosak a szabadság­tól, hogy ezt most megtehetik. Am nagyon sokon nem érnek ró tüntetni, mert egy átme­neti jó élelmiszerellótási idő­szak után újból üresek az élelmiszerüzletek, s ha vala­hova érkezik valamilyen szál­lítmány, pillanatók alatt hosz- szú sor verődik össze. Szem­tanúja voltam, hogy fehér hússzállító autó állt meg az egyik bolt előtt. Ekkor még nem lehetett sorbaná'ló em­bereket látni. Mire elkezdték a húst kipakolni, már leg­alább százan verődtek össze. Elképesztően hosszú sorok áll­tak tojásért és kávéért is. Kollégáink azt mondták: -de legalább most van miért sóiban állni I Azokban az üzletekben, amelyek előtt nem kígyóztak a sorok, jószerivel száraztész­tán, kanzervéken, darabolt halon kívül más nemigen volt található. Viszont a kenyér- ellátás kiváló, jó minőségű, friss, jó illatú, gusztusos ke­nyeret mindenütt lehetett bő­séggel venni. A piacon 'bő kí­nálat volt almából, zöldség­félékből, persze jóval drá­gábban, mint amennyiért ' a boltban lehetne megvenni, ha lenne, (Folytatás o 7. oldalon) Békés délelőtt Temesvár központjában. Sorbanállás az újságért. B é r»i í i r1 Hl! I* j * y h í ^ 11 isrnTMtw

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom