Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-25 / 24. szám

A szurkolók kérésé: Ne 7 milliós kölcsönt, hanem 8-10 milliós támogatást A mai tanácsülés dönt a PMSC-vel kapcsolatban is A vártnál jóval kevesebb, mintegy 150 szurkoló gyüleke­zett tegnap a Szent István té­ren, hogy a városi tanács Széchenyi téri épülete elé vo­nulva arra ösztökélje a város vezetőit, a mai tanácsülésen képviseljék javaslataikat, me­lyeket egy levél formájában át is adtak Molnár Zoltán tanácselnöknék. Délután négy óraikor a ta­nács. épülete elé vonultak a demonstráció résztvevői, s míg képviselőik a tanácsel­nökkel és egyik helyettesével, Szabó Nándorral tárgyaltak, ők a ,,BJközép". Újmecsekaíjá­ról jól ismert rigmusait kiál­tozták kórusban. Molnár Zoltán irodájában a levelet megfogalmazó Sza­bó Antal és társai az olva­sóink előtt már ismert hely­zetet svázolták, majd rövid polémia után megegyeztek abban, hogy ők is és a ta­nácsi vezetés is segíteni sze­retne a PMSC-n, igaz, a se­gítségnyújtás módjával kap­csolatban maradt némi véle­ménykülönbség. A szurkolók több ezer ember szórakozá­sára és az eredményekre hi­vatkozva, a tanács vb által jovasolt hétmillió forintos gyorssegély helyett 8—10 mil­liós támogatást látnak szük­ségesnék, de nem kölcsön formájában, hanem vissza nem térítendő tanácsi hozzá­járulásként. Molnár Zoltán tanácselnök és Lőcsei Attila, a VISO ve­zetője Ígéretet tették arra, hogy a szurkolók kéréseit is­mertetik a mai tanácsülés résztvevőivel, s a tanács ál­lásfoglalásáról a Dunántúli Naplón keresztül értesítik a megye állampolgárait. (A ta­nácsi kommünikét amint megkapjuk, közölni fogjuk.) (pouska) Idén még nem lesz kajak-kenu Világ Kupa A Magyar Kajak-kenu Szö­vetség vezetői már hosszabb ideje szorgalmazzák a gyor­sasági szakág Világ Kupa-so­rozatának életre hívását. Az ötletet tettek is követték, mert a Calderoni Műszer-, Tonesz­Győzött a PMSC ZTE-PMSC 1-4 (0-2). Zala­egerszeg, 300 néző. V.: Büki. PMSC: Kovacsevics - Cso- both (Paletta), Márton, Braun, Palaczky - Megyeri, Bérczy, Czérna - Lovász, Nagy T., (Czéh), Lehota. G.: Márton, Czérna, Bérczy, Me­gyeri ill. Wittmann (11-esből). A PMSC kitűnően játszott. Az SZDSZ is - PMSC mellett A PMSC-t ma már megszerette a város, de a szurkolók még emlékeznek a megalapítása körüli ellenérzésekre, amikor az MSZMP határozatára megszüntettek, összevontak egyesületeket, szakosztályokat. A pártdiktatúrának ez a döntése ugyanarra az időszakra esik, omikor a gigantomániás felelőtlenség szimbólumaként megépítették a pécsi magasházat — s most mindkettő végve­szélyben van! A Magyar Szocialista Munkáspárt olyannyira magáénak érez­te a város reprezentatív egyesületét, hogy nevében is hason- fatossá tette önmagához. Pécsi Munkás Sport Club. A párt egy része azóta nevén rövidített, Így hát kíváncsian várjuk a segítségnyújtásra felszólaló MSZP-t, hogy mikor tesz javasla­tot a „jó1’ példa követésére, hogy ugyan már hagyják el a munkás jelzőt az egyesület nevéből. Pécs lakossága szereti sportolóit, büszke labdarúgói ered­ményeire, s aggódik a bizonytalan gazdasági helyzet miatt. Tüntetünk, mivel az óllampárt működésének 40 évében az át­lagfizetések ázsiai szintje miatt másra - pl. pórtolótagsági hozzá­járulásra - a jószándék ellenére sincs lehetőségünk. Segítsük sportolóinkat, de a rendszer változását a sportban is követeljük, mivel az európai színvonalhoz való felzárkózás ugyanúgy szükséges a labdarúgásban is, mint a gazdaságban. Ezért kérjük a tanácsot, fél évre segítse a PMSC-t. Addigra - reméljük - egy új kormány, új gazdaságpolitikája, új sport­vezetése megteremti azokat a vállalkozási, adózási stb. feltéte­leket, melyek további győzelmekhez segíthetik csapatunkat. Molnár Tamás, SZDSZ ügyvivő Kézilabda Magyar Kupa Betervezett vereség a Kőér utcában Bp. Spartacus-PMSC 33-2/ (18-10) közgyártó és Forgalmazó Vál­lalat — vezérigazgatója dr. Boldizsár István egyben a szö­vetség elnöke is — munkatár­sai elkészítettek egy olyan programot, amely képes az eredmények összegzésére, szá­monkénti, szakágankénti és nemzetenkénti ranglista felál­lítására. Ennek alapján a kö­zelmúltban nyilvánosságra is hozták a tavalyi - nem hiva­talos - világranglistát, amely a tervek szerint alapul szol­gálna az idei versenyek érté­keléséhez. Ezek ismeretében van-e re­mény arra, hogy már idén ki­írják a Világ Kupa-küzdelme­ket? - ezt a kérdést tette fel az MTI munkatársa Bonn Ot­tónak, a Nemzetközi Kajak- ikenu Szövetség (ICF) főtitká­rának. — Ebben az évben nem le­het meghirdetni a gyorsasági Világ Kupát, mert ez ügyben a nemzetközi szövetséghez semmiféle konkrét javaslat nem érkezett. Véleménye szerint a legko­rábban mikor válhat hivata­lossá a gyorsasági Világ Ku­pa? — Mivel kongresszust csak kétévente tartunk, már csak az 1992-ben Barcelonában esedékes ülésünk foglalkozhat ezzel a felvetéssel. Tehát úgy gondolom, 1993-nál korábban semmiféleképpen sem kerülhet sor a gyorsasági Világ Kupa bevezetésére. Üj név: Videoton— Waltham Érdekes bejelentést tett szerdán dr. Brávácz Ottó, a Videoton SC elnöke: a fehér­vári klüb ötéves időszakra reklámszerződést kötött a Waltham Electronic GmbH müncheni céggel. Ennek alap­ján a Videoton labdarúgó­csapatai (a többi szakosztály nem) a jövőben Videoton— Waltham néven szerepelnek a bajnokságokban. Magyar Kupa nyolcaddöntő, női mérkőzés. Budapest, 50 néző. V.: Marosi, Török. PMSC: Takaró - Mészáros 1, Suga 3, Andi 2, Gajdácsi 6, Tábori, Szabó 5. Csere: Bnaxatórísz (kapus), Sütő 1, Győrfi, Papp-Pálfi 3, Marat­ná. Edző: Tóth János. Lendületesen kezdtek a nemzetközi kupáiban is jól szerepelt budapestiek. Mivel már Pécsett is fél tucat gó­los előnyhöz jutottak, zavar­talanul lőhették első góljaikat a szövetkezetiek. A 2. perc­ben Andi kezdte el a pécsi „válaszokat”, s bár a ha­zaiakat nem nagyon zavarta a vendégek szorgossága, negyedórán át lépést tartott a piros-fekete együttes a lendületéről híres vendég­látókkal. Ekkor - 6-4-nél — Mészáros bokája kifordult, tehát váltani kelllett a pécsi­eknek. A negativ eredmény sem maradt el, mivel a ha­zaiak elhúztak 11-6-ra. Ekkor még Gojdácsi, Suga és Sza­bó góljaival még egyszer si­került „felállni” a pécsieknek (13-9), csakhogy azt követő­en hengerelt a szpari. Szünet után a fővárosiak folytatták jobban, s jóllehet. Takaró becsülettel helytállt a kapuban, a 38. perdben megvolt a „tíz közte", vagyis 22-12-re elmentek a hazaiak. Gajdácsi jóvoltából a félidő közepén még egyszer meg­próbált felzárkózni a PMSC, (ekkor 23-15-re alakult a mérkőzés állása), ám azt követően mór csak az volt a kérdés, hogy mennyivel lépi túl a tizes különbséget a bu­dapesti gárda. A szparisok már 33-20-ra vezettek, amikor a pécsieknek Sütő révén si­került megszerezni a szeren­csésnek számító, ez alkalom­mal azonban semmit sem szorzó és osztó 21. találatot. A Magyar Kupa nyolcod- döntőjének visszavágóján a várt eredmény született. A fővárosiak biztosan jutottak a következő fordulóba. A piros­fekete együttesből a végig jól játszó Gajdácsi mellett az első félidőben a kapus, Takaró, mig szünet utón Sütő érdemel dicséretet. K. L. Kézilabda Kozepiskolds Kupa Pécsi Zipernovszky- Győri Jedlik Ányos 19-13 (11-6) Középiskolás Kupa fiú mérkőzés. Pécs, 300 néző. A kupaforduló el­ső mérkőzésén biztató előnyt sze­reztek a hazaiak. A pécsi csapat legeredményesebb játékosai: POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pl.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8-7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik híriapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbes/tőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. R unűntüli gpió Bicsérdi remények A serdülő labdarúgók veretlenül nyerték a bajnokságot Az utóbbi idők „felforduló­sa", már ami a sportot illeti, egyre inkább eltereli a figyel­met a kisegyesületek életéről, örömeikről ugyanúgy, mint gondjaikról. Az élsport a csőd szélén áll, érthető, hogy a közvéleményt e hónapokban sokkal inkább érdekli például a PMSC sorsa, mint mondjuk a lakóterületi kezdeményezé­sek, vagy a kisebb közössé­gek sportélete. Itt van például Bicsérd ese­te. A Pécs melletti 800 fős község 4 szakosztállyal rendel­kezik, s a sportolók száma jó­val az átlag felett van. Va­jon hogyan csinálják ezt? Fő­képp, a mai körülmények kö­zött? A szponzor természetesen ez esetben sem elhanyagolható tényező. Az Aranymező Mgtsz, melyet a megyében a legjobb termelőszövetkezetek között tartanak számon, 1960 óta támogatja a bicsérdi sportegyesületet, mi több, '80 Óta a teljes költségvetést a tsz állja. Az évi 220 ezer fo­rint persze nem sok, de az alapfeladatok megoldására elég. Jól jelzi ezt az is, hogy a labdarúgás terén nemcsak a felnőttek, de az utánpótlás- korúak szereplésére és felké­szítésére is jut elég energia. Az első csapat félidőben a harmadik helyen áll a megye l/B osztályú bajnokságában, s Meggyes Lajos vezetésével a feljutást célozták meg. Esé­lyük van ró, hiszen a játéko­sok között több, régebben a PMSC-ben szereplő labdarúgó is van, mint Déidául Baumann István és Vöröss Zoltán. A serdülők pedig veretlenül nyer­ték a megyei l/B bajnokságot, s máris kitűnt közülük néhány olyan srác, akire a későbbi­ekben is érdemes lesz odafi­gyelni. Mészáros Attila, Nyaka Géza és Orsós Sándor, nem­csak a bajnoki mérkőzéseken, de a tehetségkutató versenye­ken is felhívta mór a figyel­met magára. A női kézilabdacsapat négy éve a városkörnyéki bajnok­ságban szerepel, kizárólag he­lyi hölgyekből áll össze a tár­saság. Edzőjük is bicsérdi, Bálint Szilviának hívják. A tájfutók eredményeire sem lehet panasz. A helyi ál­talános iskolában tanító ed­ző, Hardi András ügyes tár­saságot hozott össze, legjobb versenyzője a 21 éves Herger Zoltán, aki annak ellenére, bogy Csak három éve sportol, már nemzetközi versenyeken is ért el figyelemre méltó eredményeket. A legutóbbi Mecsek Kupán például 9. volt, s valószínűleg itt figyeltek fel fá a svédek is, hiszen a ta­vaszra kapott egy göteborgi meghívást. A kérdés, mely manapság minden klubnál előtérbe ke­rül, Bicsérden <is felvetődik: hogyan tovább? Főként fontos ez most, hogy a szponzor tsz elnöke, Tompa György nyug­díjba vonul, s nem tudni, utódja ugyanolyan lelkesen támogatja-e majd a sportot, mint eleddig ő tette? Reméljük a fenti csupán költői kérdés marad. A bi­csérdi sportélet érdekei leg­alábbis ezt kívánnák. Kosárlabda Volt jobb... PVSK-Szekszárd 68-54 (37-29) Magyar Kupa, nők. Pécs, városi sportcsarnok, 80 néző. V.: Farkas, Mustos. PVSK: Ne- doba (16), Sztojkovics (15), Horváth (5), Balázs (23), 5i- gita (4). Cs.: Abraöám E. (1), Veres (2), Laczhózi (2), Rupsi (2). Edző: Máté János. Meghitt családi körben - jó, ha 80-an ültek a lelátón - zajlott a mérkőzés. Sok örö­mük nem volt a kupamecs- csen is kitartóknak, mert gyenge volt o játék. A pé­csieket zavarta kevésbé a labda, hibáztak ők is, de ke­vesebbet, mint az ellenfél. Több szót nem is érdemes vesztegetni ' a találkozóra, amelynek visszavágója február 9-én lesz Szekszárdon. A Szekszárd legjobb dobói: Pott (16), Papp és Várkonyi (10-10) voltak. Máté János: — Megnyug­tató előnyt szereztünk a visz- szavágóra. Mai sportműsor Kosárlabda. NB II. férfiak: P. Postás-Kaposvári Honvéd, Komarov Gimn., 19. Népsport Sportfogadás DN 1. Bologna—Cesena z 1 1 X 1 X 2. Cremonese—Atalanta i 2 X 2 1 3. Fiorentina—Napoli 1 X 2 1 2 4. Lecce—Lazio 1 X X 1 1 x 2 5. Verona—Ascoli 1 1 1 X 1 X 6. Ancona—Torino 2 1 i X 1 2 1 7. Avellino—Meseina 1 1 X 1 8. Catanzaro—Licata 1 2 X 1 2 9. Como—Brescia x 2 1 X 2 1 X 10. Podova—Borletta 1 X 1 1 X 11. Reggina—Cagliari X 1 X 1 X 2 12. Triestina—Monza 1 X 1-x X 13. Pescara—Parma X 1 2 x 1 2 14. Juventus—Internazionale 1 X X 1 1 avív.v.v.v.v.v.vavav.va'Av.vav.* W.V.V.V.V.W. ............ .v.v.v.v.v. ...... ....... > MECSEKVIDÉKI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT munkatársat keres üzletvezetői munkakörre februártól üzemelő kereskedelmi és vendéglátó­egységbe, amely munkakör későbbiekben kibővül kempingvezetéssel. Felvételi feltételek: — szakirányú felsőfokú végzettség (egyetemi vagy főiskolai), — szakmai gyakorlat, — idegennyelv-ismeret. MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZNI LEHET: vállalat központjában, Pécs, Bajcsy-Zs. E. u. 14—16., II. e. 201. ajtó, személyzeti és munkaügyi osztályvezetőnél. BÉREZÉS Schmidt 6, Schindler 5, Trucha 4, a jók között volt még Fata kapus is. Képünk egy — talán sorsdöntő pécsi gólt Örökített meg. Fotó: Szundi György

Next

/
Oldalképek
Tartalom