Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-25 / 24. szám

6 Dunántúli napló 1990. január 25., csütörtök A szerkesztőség postájából S Együtt folyósított nyugdijak Olvasóink közül egyre töb­ben érdeklődnek az özvegyi nyugdíj és a saját jogon fo­lyósított nyugdíjak együttfolyó­sítása iránt. Ó. Sz. E.-né férje rokkant- nyugdíjas volt 1977 márciusá­ban bekövetkezett haláláig. Olvasónk pedig 1982 márciu­sától öregségi nyugdíjas. Kérdezi, hogy az újságban olvasott 6000 Ft-os ellátás őt is megilleti-e, és ügyében ho­va kell fordulnia. A Magyar Közlöny 1989. de­cember 27-i, 97. számában je­lent meg az 1989. évi XLVII. törvény, melynek 5. paragra­fusa szerint, ha az özvegyi nyugdíjra, baleseti özvegyi nyugdíjra jogosultat öregségi, rokkantsági nyugdíj vagy bal­eseti nyugellátás is megilleti, e két ellátás 1990. január 1- jétől havi 6000 forintig együtt folyósítható. E határösszeg Garanciális hűtő­szekrény... Vásároltam 1989. június 29- én egy 280/60-as Lehel típu­sú hűtőszekrényt, amely már eddig háromszor meghibáso­dott. Az első két alkalommal nem volt különösebb gond, be­jelentettem a helyi szerviznél és azonnal meg is javították. Most azonban nem vállalják a javítását. Arra hivatkoznak, hogy valami vitájuk van a gyártó vállalattal, és ezért csak fizető javítást vállalnak. Nekem pedig itt van egy drá­ga garanciális hűtőszekré­nyem, tele romlandó élelmi­szerrel — aminek egy részét el kell pocsékolnom - még az a szerencse, hogy most hideg van. Mit tegyek? Lempel György, Mohács, Kazinczy u. 34.----------------- * ----------------­M éltatlan hangnem A január 18-i DN-ben „Tá­jékoztat a tejipar" címmel válaszolt az . igazgató úr ko­rábbi levelemre. A válaszról nem mondható, hogy korrekt. Én a céget nem „alaptalanul rágalmaztam", honem téves, illetve megtévesztő tájékoz­tatás alapján —, igaz, kemé­nyen — megbíráltam. Tévedé­sem belátása után azonnal elnézést kértem. Az igazgató úr ezzel szem­ben, visszaélve igazgatói stá­tusával, olyan hangon vá­laszolt, amely méltatlan egy vezető beosztású emberhez. A hang az elmúlt időszakra jellemző. Hatalmi pozícióból földbedörvgöléssel, a válaszra nem képes kisember sérte­getésével válaszolt. Nem elég­szik meg a bocsánatkéréssel, hanem sérteget, mert a be­csületét. (nem hiúságát?) ér­zi sértve. Különben milyen az a be­csület, amelyet más megugrá­sával kell bizonyítani? Min­denesetre méltatlan magatar­tásnak minősítem a hangot, amely .nem öregbítette az igazgató úr tekintélyét. Székely Sándor Pál Henriknének betegsége miatt csak most' adódott lehe­tősége, hogy eljuttassa hálás elismerését a Széchenyi Gim­názium és Szakközépiskola diákjainak, akik, idézzük az idős hölgyet: „önzetlen segí­ból figyelmen kívül kell hagy­nia a saját jogú nyugdíj meg­állapítását követően elszenve­dett üzemi baleset alapján fo­lyósított jóradékrészt, az ösz­tönző nyugdíjpótlékot, továbbá azokat az összegeket, amelyek folyósítását külön jogszabály - ide nem értve a nyugdíjak emelésére, kiegészítésére vo­natkozó korábbi külön jogsza­bályokat — a határösszegen felül is lehetővé teszi. Azt is tartalmazza a tör­vény, hogy a jövőben az együttfolyósítási összeghatár az öregségi nyugdíjak legki­sebb összegének emelésére vonatkozó rendelkezések sze­rint emelkedik. Olvasónk saját jogú nyug­díját ki fogják egészíteni a férje után járó özvegyi nyug­díjból legfeljebb 6000 forintra. Aki jelenleg is egyesített el­látásban részesül (saját jogú nyugdiját és özvegyi nyugdíja Nemcsak a folvainkhoz, országút- jóinkhoz, hanem történelmi váro­sainkhoz is szervesen hozzátgrtoz- tok, hozzátartoznak a kőkeresztek, amelyek a Megválté mártiriumát tanúsítják, külön szokáskör alokult ki oz évszázadok folyamán — kü­lönböző vidékeken más és más —, ezen értékek megbecsülésére, ha­gyományának ápolására. A pécsi Felsővámház utca vége felé, több utca találkozásánál is volt egy ilyen corpus, amely olyan patinája volt ennek a résznek, mint a Széchenyi térnek a Szenthárom1- ság-szobor. Az út mellette vezetett el, és mai, motorizációs korunkban is tiszteletben tartották. Jánuár 14-én, egy óra és fél kettő között a 9 éves kis­fiam biciklivel nekiment egy villanyoszlopnak, és súlyos agyrázkódást szenvedett. Is­meretlen emberek vitték be az egyik lakásba, ahol a kö­zelben lakó orvos ellátta, Itt élünk, de onnan jöttünk, ahol karácsonykor ropogott a fegyver. Félelmünket legyőzve érkeztünk haza Gyergyószent- miklósra az ünnep második napján. Ragyogtak a szemek a baráti kézfogáshoz, de sötét felhők nehezedtek a városra, a hegyekre. Talán figyelmez­tetésként: még sok az árnyék a fényben. Hosszú sorok álltak az élel­miszerüzletek előtt. Magyar árut osztottak: libát, naran­csot, kávét. Pénzért ugyan, de örömmel fizetett mindenki. tőkészségükkel, gyűjtésükkel és szereplésükkel segítettek be­aranyozni az Ágoston téri 1-es számú gondozási központ ápoltjainak és gondozottjai­nak az ünnepeket”. egy részét együtt kapja), az külön kérelem nélkül is meg­kapja a különbözetet, illetve emelést. Abban az esetben, ha olva­sónk a fentiek szerinti egyesí­tett ellátást kap, akkor külön kérelmet nem kell beadni. Ha olvasónk nem részesül egyesített (együtt folyósított) ellátásban, akkor a kiegészí­tés megállapítása iránti ké­relmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (1820 Buda­pest XIII., Váci u. 73.) kell el­küldeni. A kérelem tartalmazza a nyugdíjas (kérelmező) szemé­lyi adatait, a nyugdíjfolyósítá­si törzsszámát, továbbá az el­halt férj személyi adatait, az elhalálozás időpontját. Abban az esetben, ha az elhalt nyug­díjas nyugdíjfolyósítási törzs­száma is megvan, akkor azt is közölni kell. S. A. Mára már eltűnt ez a kereszt» nagy űrt hagyván maga után, egy jellegzetességétől, szép kegyeleti emlékétől fosztván meg a törté­neti emlékekben amúgy sem bő­velkedő budai külvárosi részt. Nem követelőzünk, nem „hívunk tetemre" senkit, mert nem tételez­zük föl azt, hogy ez az emlék nem kerül vissza a helyére egy­szer, mi csők a tényt okartuk do­kumentálni fotónkon: így néz ki a környék, hiányzik innen egy be­cses történelmi érték . . . Csernus Ferencné, Vajgert György, dr. Vargha Dezső majd kórházba szállították. Nagyon hálás vagyok nekik a gyors segítségért, és tuda­tom velük, hogy kisfiam .már jobban van a Nyár utcai kórházban. Bozsovics iánosné, Pécs, Felszabadulás út 7. volt mit hazavinni. A katoli­kus egyházhoz leadott csoma­gokat ajándékként kapták o rászoruló családok. Liszt, cso­koládé, narancs került a cso­magokba. A szétosztásban segítkező egyik középiskolás lány meghatottan mesélt ta­pasztalatairól, őszes hajú, sok­gyerekes családapa szeme lett könnyes az ajándék átvétele­kor. Pénzzel sem tudott ilyet vásárolni karácsonyra. Fiata­lok ezreinek vére hullott azért, hogy az ő gyerekei dé­ligyümölcsöt ehessenek. Rámpecsételték: köszönjem meg a pécsieknek, a szentlő­rincieknek az érettük hozott áldozatot. Kedvesebb megbí­zást még életemben nem tel­jesítettem. Szülőföldem köszö­netét hoztam el az új, sző­kébb hazámnak. Most mór tör­ténhet bármi is, e két szikla között tudok csak morzsolódni. Székely-Magyari Irén, Szentlőrinc, Erzsébet u. 2. Tanácsi támogatás a PMSC-nek? A PMSC 7 millió forintot kopna tanácsi költségvetésből, ha a tanács a soron követke­ző ülésén megszavazná, hi­telként. A végrehajtó bizott­ság a 7 milliót nem „pánt­likázott" adományként java­solja megadni, ugyanis, ha ki­jut a PMSC a nemzetközi po­rondra, s ott két fordulót si­kerrel teljesít, akkor nem kell visszafizetnie a hitelt, ám ha csak egy fordulót teljesít si­kerrel, akkor a kölcsön 50°/o- át kell visszafizetniük. Ez a Dunántúli Napló ja­nuár 20-i számában megje­lent tájékoztatás lényege. Tudomásul veszem, hogy a költségvetés .egyes tételeiről felelősen döntenék az arra hivatottak, de nem veszem tu­domásul azt, hogy akkor, amikor kormányszinten folyik arról vita, hogy a tartósan fizetésképtelen vállalatok el­len megindítsók-e a felszá­molási eljárást, .mi a PMSC-t 7 millióval felpumpáljuk. Nem veszem tudomásul azt, hogy amikor Pécsett munkahelyek ezrei forognák veszélyben, munkahelyteremtő vállalkozá­sok finanszírozása helyett a PMSC-t doppingoljuk. Nem veszem tudomásul azt, hogy a mai —, egyelőre kiút nélküli — gazdasági helyzetben 7 milliót megér, ha a RMSC valamilyen kupasorozaton mondjuk a 8 közé jutásért kiesik. Nem veszem tudomá­sul, hogy ma a PMSC hely­zete fontosabb lenne a szo­ciális háló kiépítésénél, az egészségügy helyzetének a ja­vításánál, az Oktatás, az egye­temes kultúra színvonalának növelésénél, vagy akár az értékteremtő fejlesztéseknél. Nem vagyok a sport ellen­sége, s csak zárójelben jegy­zem meg, hogy magát ön­finanszírozó sportklub társa­dalmi vezetője vagyok hosszú évek óta. Igaz, nem a labda­rúgás világában mozgok, de szeretem a focit. A focinál azonban jobban szeretnék kefvésbé gondterhelt bányá­szokat, nyugdíjasokat, pálya­kezdőket, lakásra várókat lát­ni. Jobban szeretnék virágo­sabb, tisztább levegőjű, szennytől és bűztől mentesebb Pécs városban élni. Jobban szeretném, ha nem cirkuszra, hanem kenyérre költenék azt, ami a publikumnak jár. Úgy gondolom, még nem késő a tanácsülés elé kerülő javaslatot megfontolni, vagy döntéskor a javaslatot elvetni. Tisztáiban vagyok azzal, hogy a városi költségvetésben nem számottevő a 7 millió, de ne feledjük: ez is 7 millió! Dr. Borbás Géza, Pécs, Semmelweis u. 30. A kereskedő visszautasítja a vásárlói panaszt A „Furcsa eladói magatartás" című cikkre válaszolnék, mivel én volnék a vád középpontjában. Elismerem, hogy ez a sajnálatos esemény lejátszódott az üzletem­ben, de a kedves vásárló elfelej­tette közölni a részleteket. Való­jában, először a kisfiával küldte vissza a vajkrémet, kértem, hogy jöjjön az édesanyjo vissza, nvvel nem értek egyet a vádjával. Ugyan­is a vajkrémes dobozon olajos ujj­lenyomatok voltak, a tetején kávé- fröccsök, emellett valóban penészes volt. Erre tanúm is van, aki je­len volt az esetnél. Ezután jött a hölgy felbőszülve, természete­sen nem hallgatott meg. Ezek után közöltem vele, hogy kicserélem, de ez volt az utolsó eset, mert mór előfordult vele ilyen „csereakció” más áruféleséggel. A vásárló ikiszolgállatoUságát tel­jes rrvértékben, saját és vevőim ne­vében is visszautasítom, mert úgy érzem, hogy a lehetőségekhez mér­ten mindent megteszek a vevőim rendes kiszolgálásáért és az ellá­tásáért. Györgyei Szabó Belőné vegyeskereskedő 58-an támogatták aláírásukkal az eladó véleményét. szempontjá­» Városvédő őrjárat Diákok az idősekért----------------------------------------------------------------------- « --------------­Ü dvözlet Gyergyószentmiklósról MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Nem félünk a farkastól (este 7 órakor), egyete­mi bérlet. FILM Uránia: Meghalni a szerelemért (f 4), Krisztus utolsó meglkísértése (tó, f9). Kossuth: A Shogun árnyéka (10, 12). Szellemirtók II. (2, 4). Véres játék (6, 8). Kossuth, Klub: Törvénysértés nél­kül (fó). Park: A keményfejű (f 4. fó, fő). Műsorinformáció a 086-os telefon­számon. Komló: Hajlakk (5. 7). Mohács, videomozi: Az erőszak íze (6, 8). Szigetvár: 9 és 1/2 hét (6, 8). Siklós: Arany és vér (7). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.05: Hangszemle. 8.20: Ez ak­tuális. 8.50: Külpolitikái figyelő. 9.00: Napközben. 10.05: Világúj­ság. 11.05: Cigány népdalok. 11.25: A Szabó család. 12.00: ‘Dél i kró­nika. Tudósítások az Országgyűlés üléséről. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Múzeumi híradó. 12.43: 'Reklám. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Értékmegőrző. 14.35: Fúvós­nyitányok. 15.00: Szóról — szóra. Zenés irodalmi magazin. 16.00: Ti­zenhat óra. Hírmagazin. 16.10: Mű- sorajónlat. 16,15: Dallamctk nyo­mában. 16.45: Labirintus. 17.00: ütközőpontok. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: MagyarI Hajnal ha­sad! Versek. 17.55: Ipargazdák. 18.00: 5x5 perc a Ruházati Bólt Rt.-nél. 18.05: Láttuk, hallottuk, ol­vastuk. 18.30: Esti magazin. Hang­képek, tudósítások az Országgyű­lés üléséről. 19.30: Sportvilág. 19.40: Hol volt, hol nem volt . . . 19.50: Újraclvasva. 20.00: Mondd, te kit választanál? . . . 20.59: Hang­portrék — rádiós emlékek fényé­ben, 22.00: Hírvilág. 22.30: Ma­holnap. 23.15: Reich: Tehilliim (zsoltárok). 14.00: Hírek. Időjárás. Lottó. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: R’valdafényben. 9.05: Count- ry-vHág. 9.45: Fúvószene. 10.05: Hajszálgyökerek. 10.20: Operaslá- gsrek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.05: Bioritmus. 11.25: Gramofon­sztárok. 12.10: Hallgató-nóták. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Gó­lok, méterek, történetek . . . 14.30: Szerelmese — avagy a férfias fér­fi és a nőies nő. 15.05: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. 15.20: Musical­hangverseny a 6-os stúdióban. 16.00: Játék — tízezer forintért. 16.55: Reklám. 16.58: Műsoraján­lat. 17.05: A mi utcánk . . . 17.30: Gordiusz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Jut eszünkbe . . . 19.30: A Poptarisznyo dalaiból. 20.25: Efra Agmon, akit Budapesten 1944-ben Teichmann Ernőnek hívtak. 21.05: A fületlen ember. Rádiójáték. 21.37: Nóták. 21.49: Úton, útvégén . . . Nagy Bandó András műsora. 23.10: Sporthírodó. 23.20: Metóléj. A heavy metal-mogazin melléklete. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Zenekari muzsika. 10.20: A dzsungel törvényei. Rádiójáték. 10.46: Az Andor’s Jazz Band ját­szik. 11.04: Donizetti: Beíly. Egy- felvonásos opera. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! A Gondolat—jel különkiadása. 14.00: Romantikus operákból. 14.50: A Pécsi Szimfonikus Zenekar hang­versenye. 16.05: Kapcsoljuk o 6-os stúdiót. Hangverseny Liszt művei­ből. kb. 17.05: Operarészletek. 17.40: Új magyar zene o rádió­ban — a közönség, o szakmai zsűri és - a Kóta 1989. évi díjáért. Vokális művek. 18.30: Román nyel­vű nemzetiségi műsor -Szegedről. 19.05: Mikro-fon. 19.35: •Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét, he­rényi iMiklós (gordonka) és Lan­tos István (zongora) hangversenye, kb. 21.40: Elgar: Enigma-változa­tok. 22.30: Napjaink zenéje. 23.30: A Nemzetközi Rádióegyetem mű­soréból. PÉCSI RADIO 5.55: Hajnaltól reggelig Dél^Du- nóntúlon (6.15: Dél-dunántúli kró­nika — Lapszemle — ügyeletek je­lentik — Körzeti időjárás. 7.15: Dél-dunántúli 'krónika. 7.55: Ese­ményösszefoglaló. 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsor. 13.45: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. Közben 15.00: Petőfi. 16.00—17.00—18.00: Regioná­lis, 16.30: Német és szerbhorvát nyelvű hírek). 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemze­tiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.43: Műsorismertetés. 7.45: Ma egy házban. Csehszlovák tévéfilm- sorozat. 8.50: Képújság. 8.55: Az Országházból jelentjük . . . Tudósí­tás az Országgyűlés januári ülés­szakáról. 16.25: Képújság. 16.33: Műsorismertetés. 16.35: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. 16.45: Hírek szerb- horvát nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. 16.50: Műsoraján­lat. 16.55: Hármas csatorna. 17.40: A világ 2000-ben. NSZK dokumen- tumfMm-sorozat. 18.25: Műsora jón- lat. 18.30: Arcok és városok. Ma­gyar építészek Amerikában. Kri- vátsy Adóm (San Francisco). 19.00 : Reklám. 19.05: Esti mese. 19-15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Rek'ám. 20.05: Szom­szédok. Teleregény. 20.35: Reklám. 20.40: Az Országházbál jelent­jük . . . összefoglaló az Ország- gyűlés mai napjáról. 21.10: Képes nóták különkiadása. 21.40: Leszá­molás. Francia film (csőik felnőt­teknek!). TV2. 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. Ben­ne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. 18.00: Tele­sport. 18.25: Az elsüllyedt világok. Francia rajzfilmsorozat. 18.54: Tv2. 19.00: Beszterce ostroma. Tévéfilm. lil/3. rész. 20.29: Tv2. 20.35: Feje­zz etek az első világháborúiból. Ame­rikai dokumentumfilm-sorozat. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. Benne: Néz­ze meg az ember! 21.30: Napzár­ta. 22.15: Belfegor, avagy a Louvre fantomja. Francia tévéfilm­sorozat. 12. rész. 22.40: Nézőpont, kb. 23.10: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tévé- naptár. 8.30: Mítoszok és legen­dák. 9.00: Téli ■*» iskolatelevízió. 12.30: Híreik. 12.35: Műsorismerte­tés. 12.40: Játékfilm. 14.10: Elmu­lasztották— nézzék. 15.30: Műsor- ismertetés. 15.35: Hírek. 15.45: Éj­szakai program — ism. 16.30: Ma­gyar híradó. 17.00: Tv-napló I. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Gyer­mekműsor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumen­tumiprogfam. 19.15: Időjárás. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.00: Politikai magazin. 21.05: Ve­télkedő. 22.25: Tv-napló >Mt|. 22.56: Angol nyelvű hírek. 22.50: Éjsza­kai program. 0.50: Hírek. 0.55: A pénteki műsor ismertetése. 2. MŰSOR 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Hí­rek. 18.05: Tévénaptár. 18.15: Zág­rábi panoráma. 18.30: Dalmáciái körzeti program. 19.30: Tévénapló. 19.55: Split, kosárlabda. Jugoplas- tiko—Aris. I. félidő. 20.50: II. fél­idő. 21.30: Tévé-mix. 21.45: .Fortu- na-show. 22.15: Egyelőre cím nél­kül. Jugoszláv játékfilm. 23.45: A pénteki műsor ismertetése. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Az Addoms család. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskola lévé. 10.30: Hát nem csodálatos az élet? Amerikai film. 12.35: Idősek klubja. 13.20: Hírek. 13.30: Mi. 14. C0: A polip. 14.20: Batman. 14.45: Ház az Eaton Place- en. 15.35: Perrine. 10.00: An-tan- ténusz. 16.20: Pályaválasztási ta­nácsadó. 16.30: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: A Mozort-hadművelet. 17.35: Mini-lexi­kon. 18.00: Mi. 18.30: A szépség és a szörnyeteg. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Show-mix. 21.40: Tessék befáradni. 22.00: Ol- dalpiManíásck. 22.10: Videotéka. 23.10: Hírek. 23.15: A csalók. Olasz film. 0.50: Hírek. SKY EUROSPORT 6.00: üzleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kot show. 9.30: Eurosport-étlap. 10.00: Ausztrál teniszbajnokság. 12.00: A világ sportja. 13.00: Labdarúgó vb- seléjtezők. 14.00: Motorsport-vb. 15.00: Calgary '88. A dicsőség 16 napja. 17.00: Nemzetközösségi Já­tékok. 18.00: Ausztrál teniszbajnok­ság. 19.00:^ Autó- és motorsport. 19.30: Széllovasmagazin. 20.00: Nemzetközösségi Játékok. 21.00: Vi­lágkupa. 22.00: Ausztrál teniszbaj­nokság. 23.00: Európai ‘kosárlabda. 1.00: Nemzetközösségi Játékok. 2.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullám­hosszon. 18.30: Kék éj. i19.30: Idő­lánc. 19.55: Időjárás. 20.00: Hol­land filmévad. 22.00: Hírek, idő­járás, golf. 22.15: Klasszikus wes­terned Alvarez Kelly. 0.10: Hírek, időjárás. 0.20: Egyveleg. 1.20: Idő­lánc. 1.50: Egyveleg. 2.00: Műsor­zárás. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.15: Jelenidő. Dokumentumfilm. 1.7.15: Esély a daloknak. 17.45: Muskétások kony­hája. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Inci-finci fantázia. 18.35: 'Pi­henőidő. 19.00: Hegymászók ma­gazinja. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Kul­túra, mítoszok, sztárok o követke­ző évtizedben. 21.00: Észak—Dél. 21.30: Találkozás. Hírmagazin. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Időjárás. 22.30: Hiányjelek. Irodalmi maga­zin. 23,45: Jazz In. 0.15: Frankofón területek. 0.45: Műsorzárás. Segítőkész emberek

Next

/
Oldalképek
Tartalom