Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-04 / 3. szám
e Dunántúli napló 1990. január 4., csütörtök szerkesztőség postájából Emlékmű helyett óvoda Magyarbólyban A református pap kezdeményezte a kisdedóvó megépítését A mogyarbólyi óvoda talán az országban az egyetlen, amely az első világháborúban elesett bősöknek állít emléket. Ezt hirdeti a homlokzatára elhelyezett márvány tábla is. Az első világháború emlékére egyre-másra állítatták emlékoszlopokat a hanmindas éveik elején az ország községeiben és városaiban. Ekkor volt a magyarbólyi németajkú evangélikus gyülekezet lelkésze Vértesi Zoltán. Életcéljának tekintette, hogy a községben kisdedóvát építtet. Sok gyerek volt akkoriban a falu- ban, a szülők napszámba jártak és nem tudták megfelelően gondozni őket. * *Mót 1925- iben egy bérházban megkezdte működését a nyári óvoda. Később egy istállót alakították át erre a célra. Az óvónő fizetését, utazási költségeit a község, és egyes gyerekek szülei adták össze. Az első világháború hőseinek emlékére a község is emlékoszlopot kívánt állítani. Megkezdődött a gyűjtés, de a közben bekövetkezett gazdasági összeomlás miatt az összegyűjtött pénz elértéktelenedett. Ekkor jött az ötlet, hogy építsenek kisdedóvát a már összegyűlt pénz felhasználásával, mert ez az induláshoz elegendő. Akkor a faluban nem turulmadaros, élettelen emlékoszlop, hanem élő alkotás emlékeztet majd az elesett katonákra. A hősök utódaibon élnek tovább, és az óvoda falára a neveiket megörökítő emléktáblát helyeznek el. Az első adományok 1928- ban érkeztek Móndy Sámuel országgyűlési képviselőtől, de sokat segített Berze Nagy János dr. királyi tanfelügyelő is. Az óvoda és a szolgálati lakás felépítése 27 000 pengőbe került. A kultuszminisztérium 16 000 pengő támogatást adott. 1930 novemberében tűzték ki a versenytárgyalást. Mátyás Lajos helybeli rokkant kisvállalkozó nyerte el a munkát. Az építkezés 1931 februárjában megkezdődött és 1931 júliusában a gyerekek Városvédő őrjárat Ha egy nagyforgalmú utat a többszöri burfcolatkiegészités ellenére sem készítenek el megfelelően, s ha főleg ezt egy kanyarban teszik, akkor ennek átkát a mellette lévő épület fala sínyli meg, mint ahogyan ez a Rákóczi út felső részén, a Zsolnay-szobor közelében lévő volt tejüzem falánál történt. Ha időről Időre nem javítják meg az utat, akkor a falon mély nyomot hagy az ásókor fölvert sár, és a szárazságkor „fölkent" por, hiába a többszöri homlokzatfestési Ilyenkor a háztulajdonos mérge, és a sétáié bosszúsága marad az utcakép elcsúfítása láttán I Csemus Ferencné, Vajgert Oyörgy, dr. Vargha Dezső ................. * Á menetrend csak az utasra vonatkozik? December 23-án 9 óra 57 perckor induló 39-es autóbusz Marx úti végállomásáról szándékoztam a városba utazni. A szőlőben végzett munka után átöltözési lehetőségem nem volt, így sáros gumicsizmában iöttem a buszra. 9 ára 52 perckor meg is érkezett, kértem a gépkocsi- vezetőt, várjon meg, amíg lemosom a csizmám. Közölte, hogy nem vár. Erre megmutattam az órámat, hogy csak 57-kor lesz az indulási idő. - Indulok - válaszolta 6, és az ajtót bezárta. Mire a középső ajtóhoz értem, azt is bezárta előttem, iay felszállni nem tudtam. Ekkor a fordulóiban lévő busz elé mentem és próbáltam leinteni. Nem állt meg, nem vett fel. A következő járat egy óra múlva jött. iMás választásom nem volt, mint esőben ázva, fázva várok, vagy bérlettel a zsebemében nagyot gyalogolok. A pihenő végállomásról sem ritka a késői indulás, az ott eltöltött idő miatt. A menetrend csak az utasokra vonatkozik, a buszvezetőkre nem? iNagyon kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, mi, utasok, és a pénzünkért is megalázott nők. Bérezés József, Pécs, Garay u. 32. KöszttnjUk A PIK gyorsszolgálatában tevékenykedő Czakó brigád az elmúlt évben többször végzett javítást Pécsett, az End- resz Gy. út 7. számú házban. Gyors, pontos, szakértelmet tanúsító munkájukkal nagyon sokat segítettek - írja Horváth Sarolta. * Bogdán József né (Egyhá- zaskozór, Tinódi u. 23.) hálával gondol arra a fiatalemberre, aki bevitte a dombóvári kórházba. A gyors segítséggel az életét mentette meg. * Az AGROKER Vállalatnál nyugdijasnapot szerveztek, amely nagyon jól sikerült. Nagy élmény volt a régi munkatársakkal egy kicsit újra elbeszélgetni. Nemcsak a szép napért hálásak a cég voít dolgozói, hanem azért az 5000 forintos meglepetésért is, amit ez alkalomból kaptak. már birtokba is vehették az épületet. Az óvodát ünnepélyesen csak 1936-lban adták át, mert addigra készült el teljesen, vettek meg minden berendezési tárgyat. A homlokzatára cárrá rai márványból készítettek emléktáblát, amelyre felírták a 32 hősi halott .nevét. A tábla fölé a következő Petőfi-idézet került: „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket”. Az évek során a feliratot bevakolták. A tervek szerint újból kibontják és ismét olvasható lesz a Petőfi-idézet. Ezen kívül az óvoda homlokzatán kap helyet a második világháborúban elesett hősök emléktáblája is. Sz. K. Tisztelet a kárpitos- mesternek Már sokszor vettem kezembe tollat, hogy sérelmeimet, ibóntódásaimat, keserűségeimet elpanaszoljam, mégsem tettem soha, hiszen ki nem érez manapság keserűséget? A mai világban, amikor a türelmetlenség, a durvaság és tapintatlanság vesz körül bennünket, a velem , történtek megérdemlik, hogy szóljunk róluk: bútort vásároltunk nemrég Vajta kárpitosnál, ahol kedvesen, türelmesen, tisztelettel és előzékenyen bántak velünk. Egy ágyat és két fotelt rendeltünk náluk (tíz évi házasság alatt ez az első saját bútorunk), a férjem tanul, én gyesen vágyók, így OTP- 'kölcsönre nem számíthatunk. Ezért esett nagyon jól, amikor az 500 forintos előlegről szóló nyugtát átvettük, ezt írták rá: „Köszönettel átvettük." Úgy érzem, ez példa arra, hogy vannak kisiparosok még, akiknek a nevét tisztelettel kell kiejteni. Bár mire a kölcsönöket visszafizetjük, amin a bútort vettük, talán a kárpitja is megkopik már, de mindig eszünkbe jut majd — szegénységünk ellenére —, hogy embernek tekintettek engem, és a családom. Dányi-Nagy Tamásné Pécs Mit kell tudni az egyéni vállalkozók adózásáról? A személyi jövedelemadózás rendszerében az eddig sajátos helyzetet elfoglaló egyéni vállalkozói körben 1989-től kezdődően lényeges változás következett be. A vállalkozói nyereségadó hatálya alá be nem jelentkezett vállalkozók adózása egyszerűsödött, az eddig fennálló bevétel- és költségelszámolási szabályok csók kismértékben módosultaik. E körbe tartoznak: kisiparosak, magánkereskedők, szerződéses és ótolány-elszámölá- sos rendszerben üzemeltető magánszemélyek, az évi 2 mii- hó forintot meghaladó árbevételt elérő mezőgazdasági kistermelők, valamint azok a magánszemélyek, ókik az adóhatóságnál vállalkozóiként bejelentkeztek, feltéve, hogy jövedelmük munkaviszonyon ki. vüli egyes szellemi tevékenységből, illetve az úgynevezett egyéb - nem nevesített — bevételből származik. Ezen adózónak - ha a vállalkozási nyereségadó hatálya alá nem tartozik — csők személyi jövedelemadó-bevallást kell benyújtania, és ebben kell feltüntetni a vállalkozásból, vagy e mellett más forrásból (például munkaviszonyból, ingatíanér. tőkésítésből stb.) származó jövedelmeiket. Az egyéni vállalkozók jövedelmének a bevétel és a tevékenység folytatása érdekében felmerült és igazolt költségek ikülönbözete tekintendő. Csökkenthető továbbá a vállalkozót megillető különböző kedvezményekkel. A bevételként elszámolandó tételek köre és az elszámolási szabályok lényegében nem módosultak az elmúlt évhez képest. Azon egyéni vállalkozó, aki a vállalkozásában a saját találmányát hasznosítja jövedelemként, csak 50 százalékot vehet figyelembe, fel. téve, hogy más üzleti tevékenységet nem folytat. Ezen kedvezmény a más üzleti tevékenységet is folytató vállalkozót árbevétel arányosan illeti meg. A költségelszámolást tekintve változás, hogy o vállalkozó a saját tulajdonában lévő állóeszközt költségként az évenkénti értékcsökkenési leírás mértékéig számolhatja el. Rész. letesen szabályozott a tehergépjárművek és a különleges tehergépjárművek használata, kor elszámolható költség. A nem kizógjlag az egyéni vállalkozói tevékenységhez felmerült kiadások a tevékenységgel arányos része számolható el költségként (például lakástól műszakilag el nem különült műhely fűtése, világítása, technológiai energia, telefon stb.). Ezen költségekből az adott költségnemre jellemző felhasználási mértéket kell alapul venni (például négyzetméter, köbméter, üzem. óra-kapacitás stb.). Ugyanok, kor nem minősül termelési-kezelési költségnék, s nem csökkenthető a bevétel az olyan vagyontárgy beszerzésére, fenntartására, karbantartására fordított kiadás, amelyet az egyéni vállalkozó nem kizárólag a jövedelemszerző tevékenységének folytatására fizet ki, továbbá a személyes szükségletre fordított kiadások, a megfizetett adók, illetékek, bírságok, pótlékok összegével. A vállalkozó jövedelmét további kedvezményekkel csökkent, heti, ha szakmunkástanuló- képzést végez, vagy legalább 50 százalékban csökkentett munkaiképességű alkalmazottat foglalkoztat, vagy ha olyan m unkavállalót foglalkoztat főfoglalkozásban, a'ki ezt közvetlen megelőzően legalább 6 hónapon át közhasznú munkavégzés keretében foglalkoztattak. A kedvezmény mértéke személyenként és minden megkezdett 'hónap utón 1000 forint, ami az összjövedelmet csökkenti. Az így kiszámított jövedelmet az 53. sz. személyi jövedelemadó bevallás 3. sorában kell feltüntetni. Lényeges, hogy az egyéni vállalkozó tevékenységére tekintettel kapott borravalót, hálapénzt nem a vállalkozói jövedelemnél, hanem teljes egészében a bevallás 12. sorában kell beállítani. Az 1989. évi személyi jövedelemadóról 1990. február 28-ig kell az egyéni vállalkozóknak az adóbevallást benyújtóim, amelyhez mellékelni kell a 7. számú bevallási lapot az 1989. évi kötelezettségeikről és juttatásokról. Ha a vállalkozó alkalmazottat is foglalkoztat és az adóbevallás benyújtásáig vele nem tudta elszámolni a személyi jövede. lemadát, úgy a nyilatkozatot tett munkavállalók személyi jövedelemadójáról és az adóelőleg különbözetéről 1990. április 20-ig 10. számú külön bevallást is tennie kell. Valamennyi adóbevallási lapot, valamint azök kitöltésére és beküldésére vonatkozó útmutatót az Adófelügyelőség hivatalból kiküldi a nyilvántartott egyéni vállalkozók részére. Az egyéni vállalkozók részére január hónapban az érdek- képviseletek szervezésében az Adófelügyelőség dolgozói az adóbevallás helyes kitöltését elősegítő tájékoztatókat tartanak a megye városaiban és nagyobb községekben. Dr. Garamvölgyi Miklós fel ügyelőségve zet 6- helyettes SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház: Godspell (este 7 óra). FILM Uránia: Mélytengeri szörnyeteg (f4, f6, f8). Kossuth: Mélytenger? szörnyeteg (10, 12). Pénzmánia (2, 4, 6, 8). Kossuth, Klub: Háború előtti híradó V. (fő. f8). Park: Szeltemirtők (f4, fő). Vidám élet (f8). Műsorinformáció a 086-os telefon- számon. Komló: Országúti disco (5, 7). Mohács, video: Amerikai akció (6, 8). Szigetvár: Leszámolás (ő. 8). Siklós: Ne ébreszd fel az alvó zsarut! (7). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.05: Hangszemle. 8.20: Ez aktuális. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: Népzene- tár. 11.25: Szabó család. 12.45: Válaszolunk Halig otóinknak. 13.00: Klasszikusak délidőben. 14.05: Külpolitikai rovat műsora. 14.35: A fonótól a táncházig. 15.00: Szóról szóra 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Első Rollerkirálynő. 17.00: Belpolitikai rovat műsora. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvasták. 19.40: Pászti Miklós: öt népi katonanóta. 19.50: Németh László: Sorsproblémák. 20.00: Közvetlen kapcsolat. 21.00: Három szólamban. 22.00: Hírvilág. 22.30: Korkóstoló. 23.00: Mi a titka? 23.40: Régi fúvósmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.05: Hajsz álqyök-e rek. 10.20: Operas lóg erek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.05: A mi korunkban. 11.25: Záray Márta és Vámosi János énekel. 12.10: Régi nóta, híres nóta. 13.05: Nosz- talqahuM'ám. 14.00: Le'áfó. 14.30: Politikus papucsban. 15.05: Kapcsoljuk o stúdiót. 15.20: Lemezek a rock aranykorából. 16.00: Találkozás a stúdióban. 17.05: A mi utcánk . . . 17.30: Gordiasz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Jut eszünkbe . . . 19.30: A Poptarisznyo dalaiból. 20.20: Alma és fája. 21.05: A csatlós. Veres Péter novellája. 21.27: Kapcsoljuk a 8-as stúdiót. 22.00: Ollózó! 23.20: Slagé rf rímek — fi'mslágerek. BARTÓK RÁDIÓ 9.15: Zenekari muzsika. 10.20: Sallle. 10.51: Rimszki'j-Korszakov: Klarinétverseny. 11.02: Benda: A falusi vásár. Egyfelvonásos vígopera. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Halgassuk újra! 14.00: Pozsonyi Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál. 14.25: Magyar művészek operafelvételeiből. 15.08: Elvégeztetett... 15.20: Híres francia orgon-a művészek improvizáció-felvételeiből. 16.05: Lendvay Kom illő műveiből. 16.47: Bécs—Berlini együttes hangversenye. 18.13: Operaáriák. 18.3Ö: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Kis- hang játék-pályázat. 19.18: Romantikus kórusok. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: 20.00: Orvosok. 20.40: Hangversenyközvetítés folytatása. 21.30: Zenekari operarészletek. 22.12: Napjaink zenéje. 23.09: Rádiószínház. PÉCSI RADIO 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nárrtúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika — Lapszemle — ögyeletek jelentik — Körzeti időjárás —<7.15: Dél-durvántúM krónika — 7.55: Eseményösszefog l*a Iá.) 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szenbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.23: Műsorismertetés. 8.25: Kép újság. 8.30: Az utca művészete Francia film. 9.25: Ma egy ház bon. Csehszlovák filmsorozat. 10.30 Mozgató. 10.35: Képújság. 16.20 Képújság. 16.28: Műsorismertetés 16.30: Pannon Krónika. 16.40: Hí rek szerbhorvát nyelven. 1Ó.45: Mű sorajánlat. 16.50: Hármos csatorna 17.35: A bolygó, ahol élnünk kell Kanadai ismeretterjesztő film. 18.15 Műsorajánlat. 18.20: Drótosok. 19.00: Reklám. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: A Mor-áti-'legenda. 1. rész. 20.55: Új Nyitott Könyv — Konrád György. 21.55: Reklám. 22.00: Hazai Tükör. 23.20: Híradó. TV 2. 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Bumm!! 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeiknek. 18.51: Tv2. 19.00: A beiderbecke-felvételek. Angol bűnügyi film. 20.30: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai d okúmén tumfilm. 20.53: Tv2. 21.00: Híradó. 2. 21.20: Tv2. 21.30: Napzárta. 22.15: Belifegor, avagy a Louvre fantomja. Francia tévéfilmsorozat. 22.35: Nézőpont. 23.05: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.20: Műsorismertetés. 8.25: Tv- naptár. 8.35: Napraforgó. 9.00: Té fi iskolatelevízió. 10.30: Műsoris- métlés. 12.25: Téli sportok. 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Hírek. 15.45: Elmulasztották — nézzék! 17.00: Híradó. 1. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Napraforgó. 18.20: Fenntartott idő. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentumí Mm. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 19.53: A mai sport. 20.00: Fekete fehéren. 21.05: Híradó 2. 19.53: A mai sport. 20.00: Angol nyelvű hírek. 22.50: Éjszakai műsor. 0.50: Hírek. 0.55: Pénteki műsor ismertetése. 2. MŰSOR 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Zágrábi Panoráma. 18.30: íReqionális krónika. 19.30: Híradó. 19.55: Split, kosárlabda-mérkőzés. 20.55: Kosárlabda. 21.35: Tv-Mix. 21.50: Komolyzene. 22.35: A sólyom nem szerette. Film. 0.05: A pénteki műsor ismertetése. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Híre*. 9.01: Mexikó leg- qyorsabb egere. 9.30: Tájak, emberek. 10.00: Az állatvilág csodálatos képei. 10.30: Első oldal. Amerikai film. 12.10: Kömvezetvé- dellmi raiiz.fi lm. 12-15: Idősek klub- fa. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Pooeye. 13.45: Betlehem csillaga. 14.05: A vad pónfló. 15.35: Per- rine. 16.00: An-ton-ténusz. 16.20: Mini lexikon, ló.55: Mini tv-híradó. 17.10: Ronjia, a ‘rabló lánya. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: A Mi szabadságon. 18.30: Lorentz és fiai. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20:15: Szenzációk o porondon. 21.45: OldalpiI lantos ok. 22.00: Videotéka. 23.00: Hírek. 23.05: A kaszkadőr. Amerikai film. 1.10: Hí rek. SKY EUROSPORT 6.00: Ozleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: DJ Kát show. 9.30: Eurosport étlap. 10.00: Micsoda év! 11.00: Kosárlabda 1989. 12.00: Fedettpólyós Kézilabda Szuperkupa. 13.00: Rémtörténetek a motorozás világából. 14.00: Birkózás. 15.00: Az év legjobbja. 10.00: Röplabda Vllággála. 17.00: Kerékpár. 18.00: Asztalitenisz Világkupa. 19.00: A világ sportja. 20.00: Fedettpályás Kézilabda Szuperkupa. 21.00: Párizs—'Dakar rally. 22.00: Tenisz — az év legjobbja. 23.00: Párizs—Dakar rally. 23.15: Labdarúgó vb. 0.15: Szél- lovoglás. 1.15: Párizs—Dokor rally. 1.30: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Idő- lánc. 19.55: Időjárás. 20.00: Nemzetközi Hírmagazin. 20.30: Der Spiegel. 21.00: Bepillantás. 21.30: Európoi üzleti hírek. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Nemzetközi hírmagazin. 22.40: Tudomány kilátásai. 23.10: Der Spiegel. 23.40: Bepillantás. 0.10: Hírek. 0.20: Egyveleg. 1.20: Idő lánc. 1.50: Egyveleg. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.15: üzleti hírek. 17.15: Montreali fronciaajkú énekestalálkozó. 17.45: Konyha titkok. 18.00: Számok és betűk. 18.20: ln- ci-finci fantázia. 18.35: Pihenőidő. 19.00: Hegymászók magazinja. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papíros. 20.00: Közterület. 21.30: Kanada kétkeréken. 22.00: Tv-hírodó. 22.25: Időjárás. 22.30: Szent Este. 24.00: Ex libris. 1.00: Műsorzárás.