Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-19 / 18. szám
2 Dunántúli napló 1990. január 19., péntek Sztrájk a közutakon Budapest vendége Francois Mitterrand (Folytatás az 1. oldalról) Szintén itt egy fekete bőr- dzsekis fiatal fiú meséli a barátjának : — A haverom a Volánná dálgozik, azt mondta, ha most sem teljesítik a kéréseiket, egész napos sztrájkot fognak szervezni! Aztán negyed nyolc után, amikor a Konzum előtt csupán egyetlen jumbósapkás férfi várakozott, és a közeledő autó- Ibusz jelzés nélkül húzott el, a férfi csak ennyit jegyzett meg: — Vicces! — és megvonta a vállát. Ö. Zs. Komlón nem volt fennakadás Komlón a vártnál kisebb bonyodalmakat okozott a tegna-. ,pi volános sztrájk. Az ingázók amúgy is hét óra előtti járatokkal indulnak reggelente útnak, a délutánosokat pedig végképp nem zavarta a személyfuvarozók kétórás murtka- Ibeszüntetése. Akik pedig csak vásárolni, ügyeket intézni indultak a megyeszékhelyre, azok kedvük szerint dönthettek, Ihogy a menetrend szerint közlekedő 7 óra előtti, vagy a 9 óra utáni buszókra váltsanak jegyet. Nem álltak hosszú sorókban az utasok a buszmegállóban, és naiv ‘rá csőd ál'koz óikkal, a 'járatókat hió'ba várókkal sem igen találkozhattunk, hisz a sztrájk elég nagy hírverést kopott. A diókók szokásos napirendjét rendezte át leginkább a volónosdk demonstrációja, de ki hallott már olyan diákról, akit zavar, ha igazoltan jnaradhat távol néhány óráTorlódásról már csak azért sem léhet beszélni, ment például a Pécsre 6 óra 45 perckor induló menetrend szerinti járatnak csupán három komlói utasa volt. Kilenc órától pedig töibb busz is tartalékban ál t, 'hogy folyamatosan indulhassanak az utasokkal. Ahogy megtelt egy járat, máris állt be a másik a megállóba. Az utazóközönség körében szinte egyöntetű megértésre talált a sofőrök munkabeszüntetése. „Nézze, ha egyszer más imádjuk már nem volt jogaik kiharcolására, én megértem őket, hogy a sztrájk mellett döntöttek. Nyugdíjas vagyok, A KIOSZ Szállítók alapszervezete tájékoztatja iparosait. Hogy január- február hónapokban a következő tanfolyamokat, tájékoztatókat szervezi Pécsett az Iparosházban: adóbevallás: személyszállítóknak január 22-én 14.00 órától, árufuvarozóknak, autómentőknek, szekérfuvarozóknak január 23-án 16.00 órától. Kötelező szakmai: személyszállítóknak 02. 5-6-án árufuvarozóknak, autómentőknek 02. 12—13-án. * Az alapszervezetek felhívják tagdíjhátralékos iparosainak a figyelmét, hogy annak befizetéséről rövid időn belül gondoskodjanak. k INFORMÁCIÓ a KIOSZ pécsi alapszervezet számitógépes szolgáltatásairól : — folyamatosan vállalja visszamenőlegesen az 1989. évi könyvelések elkészítését a hozzátartozó analitikákkal együtt; — február 1-jétől adóbevallások felkészítését vállalja, lezárt pénztárkönyv adatai alapján; — várhatóan március hónaptól 40 órás számítógép-kezelői tanfolya- mot indít az alapszervezet, amelynek témája: PC-XT/AT típusú gépek kezelése, operátori feladatok és programüzemeltetés. Érdeklődni és jelentkezni az alap- szervezetnél r Pécs, Rákóczi út 24-26. 221. sz. szobában lehet, telefon: 27-833. * A Magyar Cukrász Kisiparosok Országos Tanácsa Baranya Megyei Tagozata tájékoztatja a megyében működő nemcsak kisiparos cukrászokat és a kapcsolódó szakmabelieket, hogy 1990. január 29-én, 30-án ,,Országos kisipari cukrász szakmai napokat" rendeznek a Kongresszusi Központban (Budapest, XII. kerület, Jagelló u. 1-3.). A második napon 19.00 órától rendeznek cukrászbált a központ Pátriatermében. Meghívót, jelentkezési lapot igényelni a KIOSZ (Pécs, Rákóczi út 24-26.), és a KISOSZ (Pécs, Citrom u. 7.) megyei titkárságain lehet. k A kisiparosok és más magánvállalkozók nyugatnémetországi kiajánde ha még én is aktív lennék, nem riadnék vissra a sztrájk- tál" - vélekedett egy úr. Egy mellette álló hölgy a fizetések közötti szakadékról beszélt. „Ha egy parlamenti képviselő 50 000 forintot kereshet majd a jövőben, akkor egyet kell értenem a sofőrökkel. Emberek életéért felelnek 6-8000 forintért. Jakab Tóth Mihály már 20 éve vezet a Pannon Volánnál. Bruttó fizetése 10 000 forint, de ebből csak hetet tud hazavinni. Minden másnap húsz órát ül a volánnál. Reggel a fél 5-ös járattal jött Komlóról Pécsre, majd ő „vitte” a 6-os buszt vissza. — Úgy érzem, az utasok megértettek bennünket — mondotta -, kérdés, hogy fent im eg ha Ugatásra talá'lunk-e . . . Balog N. Á vállalat központjában és telephelyén A Pannon Volán vezetői már reggel hat óra körül kint voltak a területen, azt nézték meg, hogy van-e zsúfoltság, rendben járnak-e a buszok. Albert Ferenc igazgató- helyettestől tudom, hogy a szokásos 105-tel szemben 134 járat dolgozott a pécsi helyi közlekedésben — hét óráig. A megyében közlekedő autóbuszok közül a bő nyásrjá rátok menetrend szerint szállították az utasokat ugyancsak hét óráig, a körzeti iskolákba azonban hét óra után is elvitték a tanulókat. Fűzi Árpádtól, a vállalat igazgatójától megkérdeztem, egyetért-e a sztrájkkal.- Amit a közlekedési dolgozók követelnek, azzal maximálisan, mert igazuk van. A módszerrel, azaz a munkabeszüntetéssel azonban nem. Megmondom őszintén, az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy az érdekegyeztető tár- galós eredményre vezet! A vállalati telephelyen,*- a műhelyekben fél nyolc körül beszélgettek, sétáltak a dolgozók, a karbantartók csarnokában munkásgyűlést tartottak. Odor Tibor takarító szerint jogosak a követeléseik, nem érti, hogyan képzeli a kormány: csak árat emelnek, a bérek pedig maradnak!- Nézze, uram! Ez tűrhetetlen állapot! - mondta a forgalmi épületben Konrád Miklós autóbusz-vezető. - Például a minap különjáraton voltam három órát, s ezért kézhez kaptam hét forintot! És a fizetésem jó, ha eléri a 7500 forintot havonta. Igazunk van, de ezt csak akkor veszik tudomásul az illetékesek, ha egy-két napra állunk le, nem pedig két órára! Kondorosi lenö, a vállalat szakszervezeti titkára, a helyi sztrájkbizottság elnöke is reménykedett abban, hogy a kormány „jobb belátásra tér”.- Optimisták voltunk! Mi sem örülünk, 'hogy ezt kellett tennünk, de nem tehettünk mást. Egyébként a figyelmeztető munkabeszüntetésre közzé tett felhívást nálunk 2435- en írták alá, a dolgozók 73,6 százaléka. Beszélgetés közben táviratot mutatott, melyben a Mecseki Szénbányák dolgozói szolidaritásukat fejezték ki a közlekedésiekkel. Születik-e kedvező megoldás vagy a mostani sztrájkot újabbak követik? Erre a kérdésre tegnap reggel még senki nem tudott választ adni. A volánosok reménykednek. R. N. Nincs javaslat?- Mit tehet és kihez fordulhat az utas, ha az autóbusz-vezetők sztrájkja miatt anyagi és erkölcsi kára keletkezik? — kérdezők dr. Sükösd Ferencet, a JPTE Alldmtudo- mányi Tanszékének adjunktusát.- A törvény szerint kétféle sztrájk létezik: a jogszerű és a jogellenes. Jogellenes a sztrájk: ha az alkotmányba ütköző cél érdekében, vagy, ha olyan egyedi munkáltatói intézkedéssel vagy mulasztással szemben szervezték, amely- hek megváltoztatására vonatkozó döntés bírósági hatáskörbe tartozik, vagy, ha a kollektív szerződésben rögzített megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektiv szerződés hatályának ideje alatt kezdeményezik. E szempontok alapján bárki vitathatja a jogszerűséget a munkaügyi bíróságnál.- Az utasnak keletkezhet anyagi és nem anyagi természetű kára, kellemetlenségek, késések ... HieSX-hírefc ; lásához a megyei titkárság által kiadott kérdőíveket (jelentkezési lapokat) legkésőbb január 26-ig lehet leadni o termék színes fotójával együtt az Iparosház 203-os szobájában. j. A KIOSZ BARANYA MEGYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA TÁJÉKOZTATÓJA: Fodrászok, kozmetikusoki Apolószerek, alapanyagok kedvező áron vásárolhatók a szolgáltató irodában. I. emelet, 207. szoba. Jelenlegi kínálat: Igora hajfestékek, Schwarzkopf termékek, Styling készítmények és egyéb hajápoló szerek, Anaconda kozmetikumok. Megrendelésre a kívánt anyagot az iroda beszerzi. A szolgáltató iroda gépek, anyagok, felszerelési tárgyak, berendezések kedvező áron történő beszerzését vállalja. * JOGSZABALVI VÁLTOZÁSOK: (kivonatosan) A társadalombiztosításról szóló 1973. évi II. tv. és annak végrehajtási szabályait módosítja az 1999. évi XLVII. tv., valamint a 147/1989. (12. 27.) MT. r. A kisiparosok járulékfizetését közvetlenül érintő néhány fontosabb Jogszabályi változás: A munkáltatói társadalombiztosítási járulék mértéke a pénzbeli és természetbeni juttatás 43 százaiéira. A kisiparos, a magánkereskedő, a gazdaság! társaság természetes személy tagja a segítő családtagjuk után továbbra Is havi 3500 forint szolgáltatási alap figyelembevételével havi 1200 forint nyugdíjjárulékot is magába foglaló - társadalombiztosítási járulékot fizet. Az ösztöndíjban részesülő szakmunkástanuló után a kisiparos részéről fizetendő járulék összege havi 150 forint. Ez az összeg a tai nuló nyugdijjárulékot is tartalmazza. Az iparjogosítvány, magánkereskedői igazolvány 1990. év átvétele napjától ez év december 31. napjáig a kisiparos, a magánkereskedő kezdőnek minősül. A már folyamatosan működő kisiparos magánkereskedő a személyi jövedelemadó bevallására előirt határidőig (vagyis ez év február 28-ig) köteles törisszámára hivatkozással a tevékenységéből származó személyi jövedelemadó alapját a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz bejelenteni. A bejelentési kötelezettség kapcsán a kisiparos, a magánkereskedő az 1989. évi személyi jövedelemadó alapját képező jövedelmét csökkentheti az 1989. évben kifizetett és nyilvántartásba vett állóeszköz értékének érték- csökkenési leírása összege után fennmaradó különbözettél. A kisiparosok saját járulékának összegében egyébként nem történt lényeges változás. ~(A kisiparosok járulékfizetését a Kisiparos Újság ez év január 20-i száma ismerteti.) A módosító jogszabályok több korábbi jogszabályi előírást hatályon kívül helyeztek, megszűnik a kisiparos és a magánmunkáltató napi 30 forint járulékfizetési kötelezettsége a dolgozója igazolt, vagy igazolatlan távolléte idejére, a mérlegelési jogkörben engedélyezett fizetésnélküli szabadság idejére. Hatályát veszti az oz előírás, amely a kisiparos által tartott szakmunkástanuló után havi 30,- forint összegű járulék fizetését irta elő. Hatályát vesztette oz a szabály is, omely szerint a kisiparos és más magánmunkáltató az általuk foglalkoztatott dolgozó bére után legfeljebb az öregségi nyugdíj hat- szorosának megfelelő bérjellegű juttatás után kötelesek nyugdijjárulékot fizetni, illetve ennek meg(Folytatás az 1. oldalról) Dumas, illetve a ‘két ‘nagykövet, Nagy Gábor és Pierre Brochand. A tárgyalásról Szűrös Mátyás rövid nyilatkozatot adott az MTI-nek. Az ideiglenes köztársasági elnök elmondotta: Mitterrand elnök látogatásának célja erkölcsi és politikai támogatást nyújtani Magyarországnak, megerősíteni, továbbfejleszteni a kétoldalú kapcsolatokat, s ezen keresztül az európai országokkal való együttműködést. Magyarország és Franciaország kulturális kapcsolatai példaértékűek — bár még e téren is van tennivaló -, a gazdasági együttműködés azonban jelenleg szerény. Magyar- ország mindössze a 60. helyen áll Franciaország gazdasági partneréi sorá'ban. A szívélyes légkörű megbeszélést követően Francois Mitterrand a Hősök terén koszorút helyezett el a Magyar Hősök emlékművén. A délutáni órákban némileg módosult Francois Mitterrand látogatásának előzetesen egyeztetett programja; Németh Miklós betegsége imiatt Med- gyessy Péter miniszterelnök- helyettes kereste fel szállásán ófrancia Köztársaság elnökét. A megbeszélésen részt vett Roland Dumas, Pierre Beregovoy, illetve Medgyessy Péter kíséretében Kovács László. Medgyessy Péter rövid áttekintést adott Francois Mit- terrand-inak o magyar gazdaság helyzetéről. Medgyessy Péter a magyar ‘kormány nevében köszönetét mondott azért a támogatásért, amelyet Franciaország, személy szerint is a köztársasági elnök nyújtaott 'Magyarország számára az Európai Közösségek tagjaként, illetve a Magyar- ország és Lengyelország megsegítésére készülő 24-e'k csoportjában. Magyarországnak erre a támogatósra a jövőben is' nagy szüksége lesz. A miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélés utón Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét fogadta Francois Mitterrand. Az eszmecsere középpontjában az európai, mindenekelőtt a közép-európai helyzet kérdései álltak. Ugyancsak szálláshelyén kereste fel Francois Mitter- rand-t Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A megbeszélésen a pártelnök méltatta Franciaország átfogó, markáns kelet-európai politikáját. A megbeszélésen szóba került az MSZP felvételi kérelme a Szocialista lnternacio- náléba. Francois Mitterrand pozitívan értékelte a kérelmet. * A Mitterrand elnök -kíséretében hazánkba érkezett miniszterek és szakemberek csütörtökön több partnertárgyalást folytattak. Budapest Operátor ügynökség néven 10 millió forintos alaptőkével vegyes vállalat alakult a Budapest Holding első hazai vagyonkezelő rt., valamint a ROI (Realisations et Operations Industrielles) részvételével. Az alaptőkéből a Budapest Holding 67, a francia ROI 33 százalékkal részesedik. Az ügynökség arra vállalkozik, hogy felkutatja a külföldi befektetőket és magyar- országi partnereiket, előkészíti a vegyesvállalati szerződéseket. Magyar—francia informatikai kft. alakult, amely elsősorban számítógéprendszerek előállításával, adathálózatok kialakításával és ipari folyamatok rendszerének megvaló- sítósával foglalkozik. A Nemzetközi Bankárképző 'Központ Rt. épületében — amely egyébként magyar—francia vegyesvállalat — csütörtökön délután haza-i és francia pénzügyi és bankszakemberek, vállalatvezetők kötetlen eszmecserét folytattak a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Megnyitó beszédében Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy hazánk és Francia- ország gazdasági kapcsolatai messze nem érik el azt a kívánt szintet, amit a két ország tradíciói, földrajzi és gazdasági feltételei lehetővé tesznek. A kereskedelmi forgalom mindössze 400 millió dollárt tesz ki, Franciaország a méltatlan 5—6. helyet foglárja el fejlett tőkés partnereink kozott. Itt az ideje - mondotta -, hogy ezen közös erővel változtassunk, minősé- tgi változást érjünk el. "v. A kötetlen eszmecserén a megjelent üzletemberek első- s$irban a szakemberképzésről, a pénzügyi kooperációról és az ipari együttműködésről cseréltek véleményt. Este Szűrös Mátyás díszvacsorát adott Francois Mitterrand tiszteletére a Parlamentben. Szűrös Mátyás és Francois Mitterrand pohárköszöntőt mondott. "eves információ- A törvény kifejezetten meg is említi a 'közforgalmú tömegközlekedést mint olyat, amely a lakosságot alapvetően érintő munkatevékenységet végez. Itt olvasható, hogy a munkabeszüntetés csak akkor lehetséges és nem jogellenes, ha az elégséges szolgáltatás teljesítését nem gá- 'olja. A vállalat idejében bejelentette, mikorra tervezi a munkabeszüntetést és ennek alapján minden állampolgár felkészülhetett erre. Azon gondolkodhatunk, hogy a 7-től 9 óráig tartó időszak mennyiben hátráltatja az alapvető szolgáltatás teljesítését. Az alkotmány és a törvényi szabályozás alapján a munkabeszüntetés alapvető céljával lenne ellentétes, ha kárfizetési kötelezettséget és hasonló akadályokat állítanánk a sztrájkjog útjába. Ezáltal a jogszerű sztrájknak, mint a gazdasági és szociális érdekek biztosítását szolgáló, munkavállalói érdekvédelmi lehetőségének vetnénk gátat.- Az állampolgárok megváltották a bérleteket, illetve az utazási jegyeket, ezzel szerződésbe kerültek a Pannon Volánnal. Őket ki kártalaníthatja?- -Kérdéses, hogy kivel szemben érvényesítheti az állampolgár az esetleges kárát. 1 Erről az a véleményem, hogy az alanyt nehéz megtalálni. Ugyanis a szerződés alanya, alperese a vállalat lenne. Viszont nem ők hirdették meg a sztrájkot, hanem itt az egyénekről van szó. Nevezetesen a buszvezetőkről, akik ezt az eszközt próbálják meg felhasználni saját követeléseik érvényesítésére. Ebben az esetben nem hibás a vállalat, az eoyeztető tárgyalásokat lefolytatták, tf' törvényi előírásoknak eleget tettek. Tehát a vállalattal szemben nem érvényesíthető ez a követelés, viszont a munkavállalókkal szemben sem. Azon túl, hogy ez sértené a sztrájkjog alapvető rendeltetését és célját, a jogszerű munkabeszüntetésben résztvevőkkel szemben semmilyen hátrányos intézkedés nem alkalmazható. Ennek alapján kizárható a m unkavállalókkal szemben is a jogérvényesítés lehetősége. H. Zs. felelő összeget a dolgozó béréből levonásba helyezni. Az ismertetett jogszabályok ez év január elsején léptek hatályba. A jogszabályok a Magyar Közlöny 1989. évi 97. számában jelentek meg. Az alkalmazottat foglalkoztató kisiparosok figyelmében! A Pénzügyi Közlöny 1989. évi 43. számában megjelent az 1989. évi személyi jövedelemadó bevallásával és elszámolásával kapcsolatos kifizetői (munkáltatói) feladatokat és adatszolgáltatásokat részletező adóhatósági közlemény. A kisiparos munkáltató, miként a többi munkáltató, 1990. január 31-ig köteles igazolást adni azoknak a személyeknek, akik nyilatkozatuk alapján adóbevallást tesznek. A magánszemélyek (alkalmazottak) 1990. január 15-ig közük a munkáltatójukkal, hogy adóbevallást nyújtanak be vagy nyilatkoznak, miszerint kizárólag egy munkaviszonyból, stb. eredő adómentességet nem élvező jövedelemmel rendelkeznek. A munkáltatói igazolás részletes tartalmát az APEH közlemény 1. sz. melléklete tartalmazza. Az igazolás tartalmazza elsősorban a munkaviszonyból származó jövedelmet alkalmazotti kedvezmény, szakszervezeti tagdíj levonása nélkül, a munkáltatótól mellékfoglalkozás címén felvett összeget, illetve az ebből származó jövedelmet, az egyes szellemi tevékenységek miatti munkáltatói kifizetéseket, az egyes építmények hasznosításából származó jövedelmeket és egyéb jövedelmeket (pl. újítási díj, munkáltatótól kapott nem adómentes költségtérítés stb.). Az igazolásban fel kell tüntetni azokat az összjövedelmet csökkentő kiadásokat, kedvezményeket, amelyeket az adóelőleg számításánál a munkáltató már figyelembe vett. Aki alkalmazotti minőségében ez év január 15-ig akként nyilatkozott, hogy kizárólag egy munkaviszonyból származó jövedelme van, amivel szemben nem kíván költséget elszámolni, annak a kisiparos alkalmazottnak a jövedelem- adóját a kisiparos munkáltató ál- lapjitja meg és számolja el az APEH közleményében irtok szerint. A Dunántúli Napló 1990. január 17-i számában „ismét áremelés" címmel megjelent cikk téves információi miatt szükségesnek látom az alábbi tájékoztatást adni: Január 15-étöl a cikkben szereplő élelmiszerek fogyasztói árai — a fűszerpaprika kivételével — a termelői árak változása miatt lényegesen emelkedtek. Ugyanakkor a felsorolt tarhonya fogyasztói árak félreértésre adnak okot az olvasók és vásárlók körében. A Supermar- ketben példaként felhozott 1/2 kgos tarhonya 28,40 Ft-os ára nem fedi a valóságot, ugyanis 28,40 Ft-ba egy kg, 2 tojásos II. osztályú tarhonya kerül. A 4 tojásos 1/2 kg-os, I. osztályú tarhonya ára 24,30 Ft/cson>ag, a 2 tojásosé pedig 18,40 Ft/csomag, ugyanannyi, mint a Sarohin tábornok úti ABC* ben. A fűszerpaprika fogyasztói óra termelői árváltozás miatt utoljára 1989. november 20-án emelkedett a Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat üzleteiben. M Építkezzen olcsóbban! Keresse fel Beremenden a BCM Rt. helyi boltját, ahol az építőipari termékeket a legkedvezőbb áron vásárolhatja meg! Nyitva: naponta 4-14 óráig, szombaton 6-10 óráig. Ne dobja ki az ablakon a pénzt, nálunk a legolcsóbb a cement és a mész! 350/10-es zsákos cement ára: 2560 Ft/tonna. Fuvarvállalás a helyszínen. Gyors, pontos szállítást garantálja a Pannon Volán Siklósi Üzemigazgatósága. Érdeklődni: telefonon a 21-124 vagy 11-122-es ^\^számonvagya 12-824-estelexenleheb v