Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-13 / 12. szám
1990. január 13., szombat Dunántúli napló 9 Eleven életmű Á Németh László-sorozatról Col/anridézzülk a JÜKblUl bö|cs latin mondást: ha'bent sua fata li- belli - azaz a 'könyveknek is megvan a maguk sorsa —, de ritkán annyi óikkal, mint éppen imostanáiban, Magyarországon. Az 1989-es esztendőben jött azoknak a könyveknek az áradata, amelyek „korábban”, azaz többnyire 1948- tól kezdődően nem jelenhettek meg. A tilalmi listán szerepelt már 1945-től kezdve Németh Lászlónak is nem egy műve. Azon aligha csodálkozhatunk, ismerve az ifó enciklopédikus műveltségéből is következő reális helyzetelemző képességét, hogy ő már a háborús években előre látta, hogy mi vár azokra a műveire, amelyek a magyarság sorsproblémá iva I fog la likoznak, s általában is mi vár a magyar értelmiségre. S ma .már azon se nagyon lepődünk meg, hogy mindezek ellenére, egész 1945 utáni szégyenletes félreszonitottsága ellenére a hatvanas évek végén túlságosan derűlátóan ítélte meg e vitatott műveinek közeljövőjét. Történt ugyanis, hogy azokban a „csodálatos" hatvanas években a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó közös vállalkozásban elindította Németh László műveinek teljességre törekvő sorozatát. Éppen húsz éve, 1969 könyvhetére jelent meg az első kötet, s vele együtt az egész, 18 kötetnyire tervezett sorozat terve is. Akkor úgy gondolták, hogy öt év leforgása alattaz egész sorozat megjelenhet, a vége felé a Sorskérdések című kötettel is. Az öt évből éppen húsz lett; e könyvet most vehetjük csak kézibe. Időnként felröppentek hírek; most már igazán megjelenik, Végül minden maradt a régiben. A pártállam kultúrpoliti-- kája nem bírt elviselni semmit, ami létét, vagy akárcsak tökéletességét kérdőjelezte meg. Vitatták Németh László nézeteit már megjelenésükkor. S ez természetes, hiszen éppen azért írta e munkáit, hogy gondolkodásra, vitára serkentsen a magyarság jövőjének ügyében. Hogy eközben tévedett? Hogy akadtak súlyos melléfogásai is, hogy a szándék néha visszájára fordult? Soha nem is tekintette magát isteni kinyilatkoztatónak. S e néhány tévedést éppen azok hányták folyamatosan, nemegyszer kiátkozó, máglyára küldő indulattal a szemére, akikről ma már nyilvánvaló, hogy — nemcsak ez ügyben - folyamatosan tévedtek, hibáztok, bűnöztek. S éppen lényegi kérdésekben. iNémeth László maga úgy látta, s e kötethez 1968 iáján írt bevezetésében meg is fogalmazta, hogy e viták alapja a politikus és a gondolkodó különbsége volt. Az 'is, természetesen, de a baj mélyebb gyökerű, hiszen a kizárólagosságra törekvő, diktatórikus gondolkodással legalább annyi baja lehetett, mint bármifajta politikáival. De nem volt baja a szocializmus eszmekörével. Mint az említett előszóban is leírta: „A szocializmussal nálam nem volt baj, mint többször megvallottam: szocialista voltam, amit meg kellett hirdetni: az a minőség forradalma volt. A szocializmus XIX. századi formája a marxizmus volt: ez szívta a szocializmusba a XIX. század előítéleteit is; a feladat megint nem az, ami a gyakorlati marxistáé, a marxizmus továbbfejlesztése, hanem kicserélése úgy, hogy a szocializmust megőrizze, valami korszerűbbel: amikor egy perlekedő vitára kényszerít, ezt vallom a Marxizmus és szoc/a/ízmus-ban. Mi az, amit a szocializmushoz hozzá akarok adni? 'Gazdaságilag az egyéni vállalkozás érvényesítése a nacionalizált tömegtermelésben. Az én szocializmusom azonban épp abban különbözik a XIX. századitól, hogy nemcsak a termelés, hanem az élet forradalma; nem hiszi, hogy a termelési módok megváltoztatása magában az életet is megváltoztatja; az emberek idegdúcaihoz szól, azokat akarja ótvil- lanyozni." Már e rövid vallomásból is kihámozható, hogy Németh László — mint minden igazán jelentős, rendszeralkotó gondolkodó — utópiát épített, olyant azonban, amely egy világot hódító utópia életidegen elemeivel szállt vitáiba, s egy „száimurtkraszabott", reálisabban járható utat kínálta maga módján — művészként is és gondolkodóként is —egy olyan világba, amely akkor természetesen utópia volt, s amely ma is az. Fél évszázad történelmi tapasztalatainak birtokában mégiscsak azt mondhatjuk, hogy a Németh László által ajánlott úton sokkal előbbre juthattunk volna, hogy ezen az úton ma Európa részei lehetnénk. Nemcsak azért, mert eleve számunkra- szobottabb volt ez az út, hanem azért is, mert ez a gondolatrendszer nem volt kire- kesztőleges, hanem magába tudott volna fogadni minden célszerű korrekciót. Ellene vethető persze az is, hogy szép mindez, de Jalta fényében már nem is utópia, hanem légvár. A történelem menetét utólag megváltoztatni már nem lehet, az elképzelhető variációkat azonban utólag is célszerű sorra venni, hiszen okulhatunk belőle, a magunk kárából is. Mts márali9ha vitat' I Id Midi hotó, hogy Németh László teljes életműve - amely végül is 23 kötetben jelent meg — a huszadik századi magyar kultúra egyik legnagyobb ' teljesítménye, amelynek máig eleven hatása szinte felmérhetetlen. V. G. fi rendező Balogh Gabor Ezekben a napokban még civilben próbálják a darabot Fotó: Horváth Norbert II műtétnek nincs vége Havel-darabot próbálnak a pécsi színházban A Pécsi Nemzeti Színházban Vaclav 'Havel: Leirat című darabjának próbái folynak. A rendező vendégként Balogh Gábor. — Ez az első alkalom, hogy Pécsett rendezek. Nagyon örültem Lengyel György meghívásának, annál is inkább, mert ő volt az első főrendező, aki szerződtetett. Akkor, 1979-ben Debrecenbe még főiskolásként. — Külön örömet jelenteit számomra, hogy Havel darabját rendezem. Egyfelől azért, mert eleve szeretem a cseh irodalmat, másfelől pedig személyes élményem 'is van Ha- vellel kapcsolatban. Ugyanis körülbelül egy éve Budapesten a Kossuth KWb és a Magyar Rádió közös szervezésében egy Havel-est készült, amelyet én rendeztem. A nyilvános felvételen telefonkapcsolatot akartunk létesíteni Havellel, hogy így, a telefon révén ő is részese legyen az előadásnak. Persze, számításainkba egy kis hiba csúszott. A felvételen az előzetesen ellenőrzött, kifogástalanul működő vonal szinte életképtelennek bizonyult, s csak 'nagy néhezen sikerült a telefonbeszélgetés, amelyet miért, miért nem, még így sem lehetett kihangosítani. Nagyon bosszantott a dolog. Valami azt súgta, hogy ezúttal nem a technika ördöge lépett közbe. Valóban, éppen a felvétel idején feltűnt egy kolléga, akit se előtte, se utána nem láttunk. Ez csupán egy évvel ezelőtt történt, még akkor is más volt a zöngéje egy Ha- vel-műsornak. — Miért aktuális ma a Leirat? — Azért, mert egy még létező, de talán már múlófélben lévő szocialista rendszer kórképét mutatja. Mindezen túl (rendkívül aktuális azért, mert véleményem szerint tévedés lenne azt hinni, hogy a rendszer több mint negyven éve beidegződött paranoiás működésének már nyoma sincs. Azt hiszem, jelenleg épp, hogy a beteg hasát felvágták, de a műtétnek méq nincs vége. — Most Pécsett dolgozik, 1979-ben Debrecenben rendezett. A köztes tíz évben hol dolgozott, és jelenleg hol van szerződésben? — Jelenleg sehol sem állok szerződésben, 1988-tól szellemi szabadfoglalkozású vagyok. iDébrecen után többek között Veszprémben, Miskolcon, Békéscsabán dolgoztam. Úgy látszhat, nyugtalan, csavargó természet vagyok. Pedig nem. A színház csapatmunka. Ezt vallom. Ha nem az, akkor könnyen romlandó, s amint romlik, én odébb állok. Ez alatt a tíz év alatt sokfé'e műfajban, a prózától a zenés darabokig kipróbálhattam magam. Például rendeztem John Whiting ördögök-jét, de rendeztem a Három a kislányt is Szentendrén. Mint szellemi s za ba d f o g la I ko zá s ú rendszeresen rendezek a rádióban, szórványosan a tv-ben. Ez év februárjában pedig a Szovjetunióban rendeztem Örkény Pisti a vérzivatarban című darabját. — Milyen volt a fogadtatás? — Szerénytelenül mondhatom, hogy sikeres. Értő közönségre talált. Ezt bizonyítja az a díj, amit nemrég vettem át érte, valamint véleményem szerint ennek, köszönhetően Moszkvába hívtak az Új Drámai Színházhoz egy magyar darab rendezésére. Az utazást jövő évben, egri bemutatóm után tervezem, ugya v is a következő munka ott vár rám. Fekete Valéria Aranyi László kilóg a lóláb a hatalom cinizmusa végtelen Tárgytalan, homályos gerjedelem tartott fenn, mint félrerúgott követ Mindegy immár, itt, vagy ott — — — — — a helyzetváltoztatás képessége nélkül Mondták, ez a hazánk schmitt jenö henrik nyomán az államot szervezett zsiványbandának tekinteni — — — — S a szervezet, a metafizikai egész, önfeledten emészt. Csak a félrerúgott kövek mpradtak függetlenek Mondták, ez a hazánk mondták, elevenekre hagyd, ne a holtakra, hántolják ki halottaikat Agyagos, alvadt földből kilóg a lóláb, mitteleurópa bebábozódott kis teste megnyúlt lólábat lógat Az emésztőrendszer kürtője látott száj, barlangszerű, tucatnyiböregér függeszkedik a fogatlan, elvékonyodott Ínyen, a nyelv taplóján jelentőségteljes ábrákká rendeződik a sárgászöld lepedék — — — — — mondták, kel| fel és járj . Imbolyogva indul az otromba bábú, ez a hazánk ami a növényben körvonalazódik, hogy a fény felé mindenáron, a helyváltoztatás képessége nélkül, a köbén még bizonytalan gerjedelem Szerkezetébe zártan pislákol az öntörvényűségre törekvő lét, csak a sűrűsödés, kristályosodás kínjait érzi, s a feloldódás autonóm gyönyörét Szepesi Attila Lantfutamok • szirmaid közt éjbe rejtve kéken-izzó levegőbe árnyak útján bújdosóban vaksötét vadon homályán fogam gyöngyöt ir nyakadra körmöd íve felparázslik szavak gyúló lángja nélkül csillagot vei vér a vérből dolok éji lángja nélkül két karodban zúg a tenger szélbe-oldott arcod árnyán itt vagy itt se távolodva kék homályból visszanézel zsarátnokkal átitatva sem a percből sem a térből szélböl-zúgó zeneszóból sem a múltból sem az éjből szárnyak gyűlő távolából kék szemeddel hajfürtöddel láng a lángot sokszorozza Hamary Dénes Háromszög A kör háromszögesitése megtörtént És most csak nézik a hárómszöget Nem ismerik a geometria szabályait Kimondják a tételt s nem tudják a bizonyítást levezetni — Segítek: ez a háromszög nem egyenlő oldalú — Belekeverednek a bizonyítás végtelenjébe S mire rájönnek a megoldásra ők leendő tanárok Lehet hogy nem lesz kit tanítani Cyörke Zoltán: Trézi mama Már hetvennél több év pú- posodott a hátán. Azelőtt volt valamicske földje egy szavannára emlékeztető ritkás nyár- faerdő-szelettel a határ leg- sáványabb-agyagosabb részén. Nagyapa-Ádám már nem élt, a mellhártyagyulla- dás kiszorította 'belőle azéletet. Amerikából — ahova ő is 'kitántorgott, s ahol Trézi, mondták, úriasszony volt, kalapot hordott, s ahol apám is született már kései, nem várt áldásként, így fiatalabb volt, mint akik nagybácsinak szólították —, Amerikából hazaparancsolták az orvosolt, hogy nem bírja a klímát, szüntelenül vendégeskedtek benne a betegségek, ha élni akar, s akart, vissza Európáiba: Trézi mama földjét-érd éjét aztán közösítették a többi parcellával. Ebből született az új rend, ő meg hogy a fagy röntgene ne ’járja át oly gyakran görbülő sovány . testét, az udvarra ásító "egyajtós konyháiban, ahol lakott, a szobáiban mi éltünk anyámmal, száraz gallyat járt gyűjteni -szedeg etni. Immár minden erdő az övé is lett, már ami a mókus-tördelte gallyat illette, mert csak e határig volt érvényes rá a tulajdonjog, a falunkat félhold-kifli- szerűen ölelő erdőkből szedegette a gallyat, mint egy fekete gólya, csak a feje nem állt olyan büszkén feltartva, hátára (madzaggal kötve hozta a fészkét, mely igazán jól ült a görbe hát csúcsán. El-elvitt magával, talán mert unatkozott a búzaföld hajában krumpliföldek virágcsokrai közt tekergő hosszú gyalog úton, az erdő hallgatag mélyén. Így szerettem meg az erdőket, (mezőket, patakokat — egyik kígyószerűen hátam helyen is átkúszott a Remeohát gyertyánjai közt —, a végtelenbe (nyújtózó térségeket, a mezsgyéken átlépő szalbadsá- got. 'Meggyűlt ilyenkor velem a baja, mert csodák csodája az ő feketére taplósodott írne- zítláíbától elhúzódtak a tövisek, a vadszedetiindálk, csak az én talpamba döfték darázsfullánkjukat. Szedté-gyűjtögette a fészkét Trézi mama, én üldöztem a bokorról bokorra röppenő madarakat, csábított a varjak magasan trónoló fészke is, de rettegtem a szélben részegen imbolygó fáktól. Gombát szedtem, okítgatott (mama, ez csirke, vigyázz az bolondgomba, ez kenyérgomba, az galamb, ez keserű, az tinórú. Félve-(kíváncsian 'bámultak-le- selkedtek ki a levélszőnyeg alól, vagy a korhadó fa hónaljába, combtövébe húzódtak összebújva. A nap csak fösvényen csorgatta be fényét a sűrű lamibsátraik közt, s olyan érdekesen furcsa volt, ahogy a h/imibálódzó bokrok szitálták a napfényt, a fák közt fényhasábok, sugárvesszők ugráltak, mintha egy láthatatlan varázsló évődne velem. Mégis bátorságot csöppentett belém, ha itt-ott. előbukkant a fény az erdő komor árnyék- anyojegyes orcán. Féltem a sűrűtől, ahol gyermekkori mesék véres szájú vadjait véltem lapulni. Nagy mamát úgy követtem, mint őzgida, az anyját. Mikor iskolás, lettem, a Trézi mama által gyűjtött gó- iyafészkek’ lángjánál olvastam neki a meséket, történeteké. A kályha előtt szerette hallgatni, mint a gyermek. Amikor egy feldühödt tövisnyíl nagylábujjam bütyöktövébe lőtte magát, s bent maradt a mérgezett nyílvég, s gyűjtötte-szívta maga köré a gennyet, sajgott a gyorsan hízó bőr, útilaput s minden imás füvet kötözgetett rá nagyanyám. Nem tudta kiszedni belőle a fájást, elvitt a falu bölcs, betegségekben törzsfő- nök-vénasszonyához. György- marinak hívták. Elhízott hús- hájtömeg ült a széken, s nehezen ipihegett, mint, a több hete dugott liba. Félelem költözött belém, de arcáról valami varázslatos, kimondhatatlan jóságféle sugárzott. Receptje: friss tehénszar a duzzanatra. Békötözte Trézi mama lüktető lábfejeimet, melyben mintha 'harkály kopácsolt volna, s lengett utánam az illat, mintha istállót vagytrá- gyadomíbot cipelnék a hátamon, de Györgymari szava szentnek számított, s én mielőbb kergetni akartam az utca finom sűrű poréiban a rongylobdát. Mikor sárgára érett a gyűlés, mint kertünkben a körte, s a szivárvány annyiféle színében vibrált, mint egy színes .tv-képernyő, a teteje közepén meg sejtelmes sötét pont bújt szemérmesen a bőr alá, Visszavitt nagymama Györgymarihoz. Ugye, ugye, bólogatott a szemünkbe, s csakúgy pattogott -róla a bi-' zalom, használt a tehénszar. A tornácon ültünk, fehér cérnát húzatott velem egy görbe tűbe, lemosta a tehénszart, •bűziött a tornác, s bedöfte a tűt a kelés közepébe, csinált egy öltést, s egy daráló mozdulattal megrántotta a cérnát. Torz ordítás szökött ki belőlem, az ereszről elröppentek a napozó fecskék, a veszekedő verebeik. Lüktető talpaimból felbuzgóit a genny meleg forrása, megdögönyöz- te, s véget -ért a műtét. Néhány nap múlva már csak a vastag fityegő bőrt kellett levágni, mely egy kis üreslbőr- zsebet, 'kenguruerszényt rejtett a talpamon. Álmomban gyakran találkozók Trézi mamával. Görbülő hátán odail'lően terpeszkedik, trónol a szárazgally-gólyafé- szek. Egyszer frissen 'kikelt, piros csőrrel tátogó kisgólyákat is láttam benne.
