Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-09 / 340. szám
Dunántúli napló 1989. december 9., szombat ——............. ...........— Cs ernák Árpád Lehetett volna... Tomi ezen az estén végiggondolta, hogy mi minden lehetett volna. Ezen az estén látott a televízióban egy világbajnoki döntőt kardvívásból, ez indította el az egész gondolatsort. Tomi ugyanis, t valamikor gimnazista korában szintén vívott. Versenyzett is; egészen harmadosztályú minősítésig vitte. Akkor abba- ihagyta. Ezen az estén a döntő egyik résztvevője hajdani klubtársa volt. Erről eszébe I jutott, hogy most ő is ott lelhetne a döntőben. Sőt, ő világbajnok is lenne, nem úgy, mint ez a Kászonyi; ennek ibezzeg csak ötödik helyre futja az erejéből. Tehát először is: világbajnok lehetett volna. Ezen az estén, látva hajdani sporttársa sikertelenségét", arra gondolt: újra el kéne kezdeni, felhúzni a kesztyűt, feltenni a sisakot, 'megmarkolni a kardot és kilépni a pástra, a fénybe! Ettől a gondolattól olyan gyomoridegessége támadt, hogy •ki kellett szaladnia, pedig éppen izgalmas asszó ment. De hát hiába: muszáj volt menni. Ott ülve jutott eszébe, Ihogy hajdani versenyein mindig éhes volt. Ha néha, nagynehezen el is jutott egy- egy jelentéktelenebb verseny döntőjéig, ott már nem bírta idegekkel, kondícióval, és maximum hatodik-hetedik tudott lenni. Aztán látta magát klottgatyában, rozsdafoltos, mások által agyonnyúzott plasztronban, és akkor elpirult. Újra átélte a szégyent. iHát persze! — gondolta —, Ihogy 'nézett volna ki: így felállni a dobogóra! Kész röhej. Es mindig éhes volt, és soha nem volt saját kardja, de még kesztyűje sem. Rendes, téli kesztyűje sem, hát még olyan szép, szarvasbőrből készült vivókesztyű. Hát persze! Így nem lehetett tovább csinálni — gondolta, és lehúzta a vécét. Ezalatt Kászonyi nagy nehezen győzött, talán lesz negyedik. De hát mi az? Méltó ez a magyar kardhoz? Tomi ugyanis nagy magyarnak tartotta magát. Biztosítási ügynök létére kívülről megtanulta Ábrányi Emil: A magyar nyelv című versét. Kászonyi felállt o dobogóra, de mégsem a magyar himnusz szólalt meg. Végül is harmadik lett. Tomi szomorúan zárta el a televíziót. Hát igen. Idáig jutottunk. Már csak ennyire futja a magyar kardtól! Tomi hajlamos volt a túlzásokra és az általánosításokra. Most hasra feküdt műbőrhuzatú leverőjén, derekára tett egy párnát, mert még mindig igen fájlalta iménti rosszulléte miatt. Tenni kéne valamit. Valami nagyot! — gondolta. Igaz, tesz ő elég sokat az emberekért, az államért, a 'hazáért, mint biztosítási ügynök; ékesszólóan szokta ecsetelni, hogy milyen anyagi előnyökben részesülnek a családtagok, ha a biztosított meghal, vagy nyomorék lesz, de hát ebben a pillanatban úgy érezte, hogy ez nem elegendő. Különben, neki sincs életbiztosítása, de csak azért, mert agglegény. Viszont a Cascót rendszeresen és pontosan fizeti, ugyanis van egy kis szürke Trabantja, „trab- csija", ahogy ő szokta becézni. ' Tomi egyébként már nyolc- dioptriás szemüveget hord. Fokozatosan elromlott a szeme. Erről sem tehet. Bezzeg, amikor még festett, rajzolt a közlekedési klub képzőművészeti körében, akkor még éles volt a szeme; tisztán, határozottan meg tudta különböztetni a párizsi 'kéket az ultra- maríntól. Pláne, amikor még kisiskolás koráiban gyermek- rajzversenyeket nyert, és gyer- me'krajz kiállításokon szerepelt1. Aztán később fokozatosan romlani kezdett a szeme, összefolytak a színek, össze- kuszálódtak a vonaídk. Abba kellett ezt is hagyni. Pedig — vonta le a következtetést — nagy festő is lehetett volna. Meg kell jegyeznem; ebben van valami. Mellettem ült a padban; tényleg remekül rajzolt, és ha szülei vagy a tanárai jobban odafigyelnek rá; máiként alakulhatott volna a sorsa. De hát akaratgyenge, önbizalom nélküli fiú lévén; hagyta magát sodortatni, mint holmi őszi falevél. Érettségi után — jobb híján — rovarirtással foglalkozott, amit gázzal végzett. Ezért kezdett el romlani a szeme, és ezért maradt agglegény. Ugyanis az; a gáz nemcsak a szemidegeknek, hanem a férfiasságnak is árt hosszú távon, és ő ezt nem tudta időben abbahagyni: jól megfizették, de még nem gyűlt össze annyi, hogy megvehesse a „trabcsit". Súlyos árat kellett érte fizetnie. Amikor a megva'kulós és a teljes impotencia réme fenyegette; felhagyott a rovarirtással. Mostanában, néha-néha úgy érzi; talán most sikerülne, de ilyenkor általában nincs a közeiében egyetlen nő sem. Gyorsan beleül a „trabcsijá- ba”, és a kocsiablakon kikönyökölve szólítgatja a magányosabbnak látszó, gyalogos nőket. Néhány „menjen a fenébe", „hülye", meg „nézzen a tükörbe" válasz után fájdalmas szívvel hazatér, kudarcát a szemüvegének tulajdonítja, és miközben többször, több ajtót magára zár, arra gondol, hogy az ő finom lelkét nem érti meg egyetlen nő sem. Ha meg nagy ritkán sikerül ez az „akció”; általában otthon vall kudarcot, így tartósabb kapcsolatot képtelen kialakítani. Tehát férj, apa is lehetett volna, de minden jel arra mutat,' hogy ennek is fuccs. Egy könnycsepp gördült ki Tcyni szeméből. Miért nem tudott győzni ez a Kászonyi? - gondolta, és még egy párnát tett a hátára. Egész éjjel nyitott szemmel feküdt, és rémülten gondolt arra, hogy egyszercsak megszólal a vekker. A kifáradás felei Drámafórum ’89 Az idén ötödik alkalommal negrendezett egervári drámaírói nyílt fórum a klláradái jeleit mutatja. A fórum kezdetben a pályakezdő drámaírók színpadra segítésének céljából szerveződött. Az ez évi tanácskozáson megvitatott 'öt színdarab közül azonban egyet már bemutatták, kettőre pedig már színházi szerződés van. Ezt a tényt a siker jelének is véthetnénk: mintha a fórum célja azonnal megvalósult volna. Am a művek ismeretében inkább riasztónak tűnik a tény: a színházak — jobb híján — már ezeknek a daralbdknak a műsorra tűzésére <is ráfanyarodnak. A pályakezdés szempontja sem érvényesült: az öt szerzőből csupán egy volt íróként 'ismeretlen. A válogató bizottság állítása szerint nem volt miből meríteni: az általuk elolvasott 50-60 kéziratos darab között még mindig ez az öt volt a leginkább elfogadható. A kifáradás jelét a korlátozott mértékű érdeklődés is mutatta. 'Felére csökkent a résztvevők száma, nagy volt a fluktuáció. A drámák szerzői közül — akiknek érdekében az egész program született — csak hárman vettek részt a tanácskozáson. Mindez azt jelzi, hogy a nyílt fórum lég- ritka közegbe került. 'Ennék a vákuumnak az egész taná csíkozás légkörére kiható .jelképes megnyilvánulása volt a színházaik létét telhetetlenné tevő új tanácsi támogatási rendszer körüli vita és az ellene való tiltakozás, ■mely utóbbihoz a fórum testületileg csatlakozott. Felvetődött a 'kérdés: talán azért nincs új, fiatal magyar dráma, mert a színházak léte forog veszélyben. Idén — az alábbi sorrendben - a következő művek megvitatására került sor: Végei László Judit, Garaczi László Mindhalálig Mizantróp, Sultz Sándor Micimackó fázik, forgách András Vitellius, Szilágyi Andor A rettenetes anya. Az első két darab részleteit a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban nyilvános próbákon vetette egybe a színpad törvényszerűségeivel a két rendező: Soltis Lajos és Árkosi Árpád. A drámákról a bevezető előadásokat — a darabok sorrendjében - e sorok írója, Nagy Attila Kristóf, Du ró Győző, Ná nay Istvá n és Bécsy Tamás tartotta. Majdnem mindegyik mű hibájául felróható a túlírtság, a homályos szerkesztés, oz önkényes cselekményimozgatós, az életidegen dialógusok használata, a sok drámai üresjárat. E tanácskozás célja persze, éppen az, hogy segítséget és szempontokat nyújtson a szerzőknek a színházi, dramaturgiai és műfaji szabályszerűségekről, gyakorlati és technikai szempontokról. Mindez azonban csak egy bizonyos szint fölött segít. A záróviitábaa mindannyian hangot adtunk a nyílt fórum válságának, s annak a törekvésnek, hogy a rendezvény céljain és megvalósításán módosítani kell. Módosítani azonban csők azon tehet, ami van. Hogy lesz-e 1990-ben is drámafórum, még nem tudom. A szervezők mindenesetre már lefoglalták a következő év novemberének végére a tanácskozás állandó színhelyét: az egervári várkastélyt. 3 Rendkívüli próbatétel December 4-én a Pécsi Szimfonikus Zenekar és Howard Williams karmester jóvoltából lismét izgalmas zenei utazás részeseivé váltak mindazok, akik ellátogattak a POTE Aulájába. A Filharmónia koncertjeinek műsora tudvalévőleg többek együttes tervező munkájának eredménye, mégis, az utóbbi 'időszak tapasztalatai nyomán felsejlenek egy határozott zenekarnevelő koncepció távlati céljai és első részeredményei. E koncepció vélhetőleg elsősorban Williamshez kötődik, aki látszólag idegenkedik a kitaposott ösvények feneketlen sarának dagasztásá- tól, ugyanokkor együttese eszköztárának bővítését képes összehangolni a közönség érdeklődésének ébrentartásával, sőt: fokozásával. Ha szabad így fogalmaznom : 'hallatlan „pedagógiai hasznuk” származott a közreműködőknek a legutóbbi hangversenyből, miközben a publikum az itáliai zenetörténet’ értéktárának ritkán hallható alkotásaival találkozhatott, ahhoz mindenképpen elégséges interpretációs színvonalon, hogy ezen alkotások életre keljenek. Példának kínálkozik mindjárt Rossini vonós 'kamara- együttesre írt A-dúr szonátája. amelynek megátalkodott szerzője sikamlóson virtuóz játszanivalóval inzul- tálja a vonósok békésebb napokihoz és kevesebb reflektorfényhez szökött részlegeit — a szekund- és bőgőszólamot — is. E kecses és választékos stílusban a legapróbb fogyatékosságok is menthetetlenül (hallhatóvá válnak, mi mégis rokon- szenwel, sőt: együttérzéssel figyeltük a muzsikusok erőfeszítéseit, miután egynémely lírai frázis mintaszerűen hajlékony és igen szép tónusú megszólaltatásával belopták magúkat a szívünkbe. Merőben más problémák elé állítja az előadókat Respighi. A „Róma kútjai" századelői szellemű mam- mut-zenekarának egy vonósnégyes pontosságával kell együtt-lélegzenie ahhoz, 'hogy a mű különlegesen gazdag színvilága feltárulhasson. Ez a teljes telki és akusztikai összehangolódott- ság esetünkben még nem jött létre, így a csúcspont- építkezés sem tehetett teljesen meggyőző, s mindezeknek az össrélmény szug- gesztivitása, maradandósá- ga látta kárát. Ezt a ma ra da nd óságot persze, talán nem is ildomos szóimon kérni akkor, amikor a műsor súlyponti műve, betetőzése Verdi fantasztikus, mindent félresöp- rően szuggesztív ciklusa, a „Quattro pezzi sacri". Ho hangsúlyoztam a program eddigi részének nehézségét, igényességét, most rendkívüli próbatételről kell beszélnem. E próbatétel — a zenekar mellett — a Pécsi Egyetemi Kórus és a Nevelők Háza Kamarakórusa vállalta Tillai Aurél beta- inításával. Úgy vétem, az előadók eleve tisztában voltak azzal, hogy makulátlan, támadhatatlan interpretációra nem képesek, már- csak az énekegyüttes(ek) fiziológiai jellemzői, működési körülményei miatt sem. A terem akusztikai viszonyai a tehető legrosszabbak ehhez a műhöz: az a capeffa tételekben a kórustagok légüres térben érzik magukat, viszont a zenekar közreműködésekor hang kulisszák mögé szorulnak. Két ponton tehetett volna „szembeszegülni a sorssal”: ha sikerült volna a női szólamokban egységesebb hangképzési mód 'révén kiküszöbölni az időnként erőteljesen „kivibráló” hívatlan szóló produkciókat, s így homogénebb, áthatóbb tónust alkalmazni, valamint, ha el tehetett volna jutni ahhoz a fölényes, kotta nélküli előadást lehetővé tevő műismerethez, amely egyfajta magabiztosságot — egyben intonációs biztonságot, a karmesterrel való érdemi kapcsolattartást — eredményezett volna. Ezek hiányában is számos gyönyörű mozzanattal ékes, átgondolt és értő előadásban volt részünk: egyértelmű veszteség tett volna, ha e produkció kimarad az évad eseménysorából. Williams sokatmondó gesztusa, — a partitúra felmutatása az ünneplő közönségnek — hiteles volt: ő képes és hivatott arra, hogy a mostaninál intenzívebben és szug- gesztívebben láttassa e partitúra örökbecsű értékeit. Gönczy László Brahms-napok Högeldorfban Mögeldorfban, Nürnberg külvárosában a helyi evangélikus templom kórusa és annak karnagya november 22—26 között Bra'hms-nopokat szervezett, amelyre a Pécsi Nevelők Háza Kórusának 20 tagját. Komáromi Alice énektanárnőt, valamint a Pécsi Szimfonikus Zenekart hívták meg vendégszereplésre. Eckart Gasser karnaggyal már évekkel ezelőtt kezdődött a 'pécsi zenészek 'baráti kapcsolata. Tavaly a templom karácsonyi koncertjére Gasser karnagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenekarát és Komáromi Alicét kérte fellépésre. Ő akkor Mendelsson motettákat énekelt, de oly különleges 'motettákat, amelyeket még a Zeneakadémia könyvtárában sem leltek fel itthon. A kottákat maga Gasser úr hozta el az énekesnőnek, s mind a tavalyi, mind a mostani hangversenyt igazi német alapossággal szervezte meg. Ennek a karácsonyi koncertnek a műsora felhangzott Pécsett is, mikor a Möotldorfi Kantorei vendégeskedett nálunk, majd jött az újabb meghívás Nürnbergbe.- Csodálatos három nap volt — meséli Komáromi Alice. — Szerdán érkeztünk, igy a helybéliek kórus- és orgonahangversenyét sajnos, nem hallottuk. Pénteken este a Pécsi Szimfonikus Zenekar Brahms 4. szimfóniáját és D-dúr hegedűversenyét adta elő, a szólót Gyermán István játszotta nagy sikerrel.- Vasárnap délelőtt tartottunk egy nyilvános főpróbái, amelyen a közönség ugyanúgy fizetett, mintha előadás lett volna. S este felhangzott Brahms nagyszabású oratárikus műve, a Német requiem. A szoprán szólót én énekeltem, Ralf Lukas, egy fantasztikusan szimpatikus fiatalember, a nyugat-berlini opera baritonistája volt a partnerem. Nagyszerűen szólt a mi 20 kórustagunkkal kiegészült templomi kórus és a zenekar együtt. A templom zsúfolásig megtelt, négyszer tapsoltak visz- sza bennünket. Remek volt az egész vendéglátás. amelyben mögeldorfi barátaink részesítettek bennünket. Müller Zsuzsa Kulcs a muzsikához Két kimagasló személyiség, oz időköziben sarainkból eltávozott Bárdos Lajos zeneszerző és Beton Geliért püspök útra való ajánlásával indult három esztendővel ezelőtt Pécsi Géza: KULCS A MUZSIKÁHOZ című, 15 hanglemezből álló sorozata. Bárdos Lajos a következőiket írta: „A Kulcs a muzsikához című összeállítást kezdettől fogva figyelemmel 'kísértem. Nagy misszió vár rá! Régi tapasztalat: a zene gazdagítja a kedélyt, .nemesíti az ízlést, fogékony- nyá tesz más szépségek iránt.” A szerző, a jól ismert pécsi zenetanár, karnagy, a 'Filharmónia ifjúsági hangversenyeinek népszerű vezetője .páratlanul gazdag életmű gyümölcseként adja közre e kiadványt. Nem íróasztal mellett kiagyalt. Isten tudja, hogy hány&zázadik zenei rsmeretterjesztési koncepcióról van itt szó; Pécsi Géza hosszú pályafutása alatt, rengeteg töprengés utón valóra váltott, a tartalmas muzsikát megszerettetni kívánó, inkább sikerekkel, mint kudarcokkal tarkított gyakorlatából kristályosodott ki ez a munka, ő szerényen „csupán” ipari tanulóknak készítette, de bármilyen iskolatípusba 'járó, 14 éven felüli fiatal számára — beleértve a zenei pályára készülőket is! — kiválóan alkalmas eszköz az értékes zene megközelítésére, megszerettetésére. Zenetörténeti korokat, stílusokat, formákat, műfajokat hoz emberközelbe ez a kiváló minőségű 15 'hanglemez, ill. kazetta. (H u nga roton -f elvéte lek.) A kompozíciókat a szerző kedves, közvetlen hangú, nem agyonmagyarázó ismertetése, elemzése kíséri. S mindennek koronája a sorozathoz társuló 330 oldalas könyv! Sokat panaszkodunk a magyar tankönyvek meglehetősen szegényes kiállítása miatt. Nos, Pécsi Géza többszínnyomású munkája a legkényesebb ízlé- sűeket ts kielégíti; büszke tehet rá a magyar tan- könyvkiadás! Hát még a tartalom! Olvasmányos, 'könnyen áttekinthető, a muzsikával szinkronban a történelmet, az irodalmat, képző-, tánc- és népművészetet is segítségül hívja a teljesség érdekében. Figyelemre méltó erénye a könyvnek, hogy nem csuprán közösségi, iskolai, hanem egyéni feldolgozásra is kiválóan alkalmas — kezdőknek és 'haladóknak egyaránt. Kívánatos tenne, ha a Tankönyv- kiadó olcsóbb kiadásiban is megjelentetné, 'hiszen ott a helye mindenféle közép- és felsőfokú oktatási intézményben, fiatalok és idősek lemez- és könyvgyűjteményében .. . Ivasivka Mátyás Rab-Kovács Éva rajza P. Müller Péter KROnilKÜ
