Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-09 / 340. szám
punontüii napló 19B9. december 9., szombat ARATÓ KÁROLY Alku, hiába Ez italtól pusztul, ez a ráktól, ezt láz viszi el, azt a bánat. A halál ringyólkodik: ide-oda pártol. A föld visszakérte apámat. Fények, fények a hirtelen tavaszban I A világot nem sérti gyászom: az élő kegyetlen — a halott akaratlan is győz az emberi tudáson. Siratom a veszendőt, letaroltat, a koporsóval pörlekedve alkuszom — hiába! Nem érdekli a holtat többé a halandók keserve. Csak az elmúlás. Konok szeretőjel A végső ölelésre várva nem gondol már az életen innen levőkre, elfordul, szemeit lezárja. Bennünk ma még halhatatlan szerelmek s kínok lüktetnek, mint az áram, de neki a fintor lassan arcára dermed: fcéjencként nyög fel a halálban. PUSZTAI ZOLTÁN Harmadnapon későn értem haza. barnasöröktől kapatoson, osontam fel a lépcsőn, bocsánatkérőn kushadtam lábaid elé — napzárta ment éppen a televízióban; egyszerre hallottam horkolni az összes szomszédokat: Júdást, Heródest, madonna arcú Caligulát, álltában aludt megannyi fáradt vizhordó, nem várta senki a háromkirályokat — inaszakadt öszvérek topogtak üres jászol előtt, nem simíthattam gyűrött párnádat, aludtál te is. nem mondtam mikorra jövök; nem tudtál várni tovább — GYÖRKE ZOLTÁN Letargia mi vonz e holdsivár tájra hol kotrógép kavicsot harap hogy a hánykódó őselemből kifogd a beletett halat elmerengj múlton jövőn (lesz-e?) sorson mely lassan betelik csattog a kotrógép állkapcsa kövek kúsznak a kezedig hátul földtörténeti korok csíkjai ereznek partot levélárnyék hull rád zizegve májfoltosodik az arcod távol torlódó hegyek vélnéd lomha tevecsorda vonul fölötte szürkés por gomolyog púpjaik közt már alkonyul állsz az estébe átbillenő délután kihűlt tenyerén éjoduból nagy sötét madár közelit feléd feketén kondenzcsik-kötélen lóg a nap rothadó óriás-narancs valahol már fogalmazódik ellened a végső parancs füzesből szél indul lúdbőrzik borzong a kavicsbányató villámivfény hasit szemedbe s érzed az jön mi várható BARANYI FERENC Éjféli vers Nincs kényelmetlenebb az elhagyott barátnál, emléke lándzsahegy: naponta többször átjár, szavait csavarod, igazát tagadod, elutasítod magadból, amit ő elfogadott. Nincs kényesebb dolog az önigazolásnál, naponta meginog, akár szélfútta nádszál, hajlik a viz felé, hajlik a part felé, nyugtatása reszketeg, mint vízben úszó fellegé. Nincsen magányosabb a lelkiismeretnél, nem falkában harap, nem szokszorozza testvér, mégis ezer felől érzed, hogy meggyötör, ezerszer húsodba tép, de meg nem öl, jaj, meg nem öli Gondok a jelenben - remények a jövőben Beszélgetés a Pécsi Balett két vezetőjével A Pécsi Balett munkásságáról az utóbbi időben ritkán írtunk. Nem véletlenül. Az együttes teljesítménye csökkent, művészi rangja megkopott; a magyar művészeti életben háttérbe szorult; jó nihány arc eltűnt, újakat pedig csak ritkán, egyet-kettőt láthatunk szólisztikus szerepkörben. A bemutatók száma is csökkent. Vajon vállalkozókedv hiányából — vagy más okai is vannak o hallgatagságnak? Nyaranta a Gyulai Várszínházból számolhattunk be rend. szeresen jó hangvételű művészi sikerekről, Eck Imre koreográfiáiról. Ezeket viszont Pécsett is láthattuk, gyakorlatilag tehát ezek másodbemutatók. Mivel magyarázható ez? A közönség - amely azért nem tájékozatlan - s korábban is észlelte a nyolcvanas évek elejétől az együttes fokozatos visszaesését, szeretné tudni; mi van?... Mi történt a Pécsi Balettel; mit csinál jelenleg és várhatóan mi lesz a sorsa? Ilyen céllal kerestük meg az együttes két vezetőjét, választ várva a jogos kérdésekre, aggodalmakra. Különös tekintettel arra, vannak-e reális táv. latok, reális elképzelések a kijutásra ebből a hullámvölgyből. Mindenekelőtt arról kérdeztük Eck Imre művészeti vezetőt és Tóth Sándor igazgatót, ők milyennek látják a Pécsi Balett helyzetét jelenleg? Tóth Sándor: - Talán először hadd válaszoljak a gyulai bemutatp kérdésére. A megemelkedett jogdíjak, a dráguló kiállítási költségek arra kényszerítettek bennünket, hogy a Gyulai Várszínházzal közösen hozzunk létre előadásokat. Ezt az ésszerűség diktálta, ezért volt, hogy előbb Gyulán, majd Pécsett került sor A szerelem sivataga című balettest bemutatására. — A feltett kérdések alapján pontosan diagnosztizálható a helyzet: a táncos- és koreográfus-utánpótlás hiányával küzdünk. A nyugdíjba vonulások és elszerződések pótlása nem sikerült kellő színvonalon. A táncost pótoltuk, az előadói személyiséget csak esetenként és lassan. Ettől megszűnt a verseny a szerepekért, elkényel- mesült az ambíció. A táncművészek és koreográfusok egymásra hatása nem elég intenzív. — A tóncosutánpótlás Mayarországon országos gond. vek óta felgyorsult a nyugatra való elszerződés, az itthoni együttesek nem képesek lépést tartani a kinti kereseti lehetőségekkel. A Magyar Állami Operaház férfitáncos-hiánnyal küzd, a napi előadások üzem- biztonsága is veszélyben van, hallhattam Keveházi Gábortól, az Operaház balettigazgatójótól. Ezek a tények — a realitással szembe kell nézni. Erre a kihívásra kell megadni a választ, ami jelenleg nem köny- nyű: a meglévő tehetségek mellett bizonyos szerepkörök hiányait pótolnunk kell, hiszen a koreográfusok személyekben, egyéniségekben gondolkodnak. — A rekontsrukció, amely a színházban évék óta folyik, kevesebb bemutató lehetőségét nyújtja, s hozzá kisebb színpadot biztosít jelenleg. Az elmúlt évek bemutatói nem hozták vagy csak ritkábban azt a művészi sikert, amit szerettünk volna. Csökkent az előadásszám, repertoárt nem tudtunk kialakítani. Megszűnt a tájolásra a támogatás. Ugyanakkor a befogadó színházak lassan elszegényednek, és egyre kevesebb előadást tudnak megvenni. Eck Imre: - Ennek ellenére oz utóbbi évek bemutatói: a j Don Juan, A balett-terem fantomja, A terror, a Kék balett, az Amerikai balett, A szerelem sivataga, a Nimfácska, a Szerelem - nyolc bemutató három helyszínen — öt koreográfus alkotása. Ezt a vonulatot egészíti ki az együttes olyan mun- - kája, amely mindig is jellemző volt az együttes művészi tevékenységére (A varázsfuvola, a Bécsi vér, a Hamupipőke, Godspell, a Trubadúr stb.). A lényegesen kisebb színpad azonban komoly gondot jelent. A tér és tánc szoros összefüggésben van — borzalmas nehéz lehet egy festőnek mindig csak miniatúrákat készíteni, freskót majd meg csak két év múlva, a nagyszínház nyitása után 1991-ben... Akárkit hívunk, szólistát vagy koreográfust vendégként, mind térben gondolkodik, freskót akar festeni. Mit mondhatunk neki?. . . — De hogyan alakul akkor a Pécsi Balett jövője? Hisz két év múlva ősszel itt már a nagyszínházban kell színpadra lépni. . . Tóth Sándor: - Ezzel az alapvető kérdéssel szembe kell néznünk. Ha kapunk megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást s ha jól használjuk fel belső művészi tartalékainkat a Pécsi Balett megújításához, akkor megoldás lehetne például egy végzős osztály ideszerződtetése az Állami Balettintézetből. Ügy, ahogy mi kezdtük 1960-ban. Gondolom, a nagyszínház vonzó lehet majd egy olyan fiatal táncos csapatnak, amelyik lát művészi perspektívát pécsi indulásában, és együtt akar maradni. Ehhez persze olyan élet- körülményeket is kell nyújtani — hosszú távon — számukra, amely távlatot ad ahhoz, hogy itt gyökeret eresztvén igazi, újabb műhelymunka alakulhasson ki. Ám arra, hogy „lesz" majd egy nagyszínpad és „lesz" más is — senki nem jön ide. Ha „van" - az már tárgyalási alap lehet... Egyébként egy balettegyüttes harminc év alatt kimunkálja a maga profilját. A miénk is kialakult, ebbe beletartozik A trubadúr éppúgy, mint a Godspell vagy régebben az Európa elrablása, vagy a Hoffmann meséi, de tulajdonképpen ezek is mind nagyszínpadot igénylő előadások. Ugyanúgy, mint az önálló balettestek.- És ha nem lesz kivel?. . . Tóth Sándor: — Ha az Állami Balettintézet elitképzéséből nem sikerül az „egy osztályos” elképzelés, akkor nehezebb helyzetbe kerülünk. De elhatározásunk akkor is töretlen marad: megcsinálni, újrakezdeni ezt az együttest, a színháznak,-a városnak, az országnak. S akkor szerintem, fáziseltolódással, Pécsett a jelenlegi négy évesről („alákezdve") nyolc évesre kellene felemelni a Művészeti Szakközépiskola táncosképzési idejét. (Bizonyos években.) Vagyis akkor ötödikes korukban 10—11 évesen veszünk fel növendékeket. (A Győri Balett is ezt csinálja, és az Operaház is foglalkozik a külön iskola gondolatával.)- Az átmeneti időszakban pedig vendégszólistákkal kell átsegíteni a holtponton a munka folyamatát. A Művészeti Szakközépiskola kimagaslóan tehetséges növendékeit most is továbbtanulásra serkentjük, ösztöndíjakkal. Világos tehát, hogy 1991-re (a nagyszínház megnyitására) új belső rend, más értékítélet kell kialakuljon. A tehetséges „második generáció" dolga pedig a példamutatás és a harmadik generáció felnevelésében nyújtott segítség. Aki félreáll vagy lemaradozik, azt el kell hagynunk . . . Remélem azonban, a várható nehézségek nem fél reál lást, hanem tettrekészséget teremtenek lábakban és fejekben egyaránt.- Milyennek látják a közönség és a Pécsi Balett kapcsolatát a jelenlegi nagyon nehéz időszakban? Eck Imre: - A közönség megváltozott; Anyagi és egzisztenciális gondjai alaposabb meggondolásra késztetik, hogy egy évben hányszor jöjjön el színházba. A mi számunkra az egyetlen járható út a közönségért dolgozni, minden műfajban és minden előadásban is. A művészet nem tud elszakadni a társadalomtól, annak egyfajta kivetülése. Minden korban erre és csak erre tud vállalkozni, ha igazi művészet. Ezért is nagyon fáj, amikor olyat hallok, hogy a művészet vagy éppen a táncművészet „nem termelő ágazat"... Hót hogy lehet igy közelíteni, megítélni ezt felelős embereknek, felelős közéleti fórumokon? ■■ • Könyörgöm: hát emberépitó műfaj vagyunk!- Közönségkapcsolatunk egV másik vonatkozásáról: az at érzésem, hogy mi nem fordítunk kellő figyelmet a színház- látogató fiatalságra. A mostani apákat felneveltük nézővé még a hatvanas években, a gyerekeiket már nem. Nem éltünk benne a városban, a város művészgti életében. Valaha at alapító tagok nélkül elképzelhetetlen . volt egy-egy tárlat megnyitása, a képtárakban és másutt is a közéletben gyakran megfordultunk. A maiakra, tehat „a második generációra ez mór nem jellemző. Az inkább, hogy a társadalmi-közéleti színterekről visszahúzódnak, s a paradox benne az, hogy van hova...- Visszatérve a balett működésére és azon belül is a rövid távú tervekre: mik az elképzeléseik, mit terveznek? Tóth Sándor: - A következő balettbemutató Fodor Antalnak az Állami Operaház koreográfusának önálló estje lesz (aki egyébként a Pécsi Balett alapító tagjaként kezdte művészi pólyáját, s mint koreográfus, első balettjeit itt készítette). A szokottnál kicsit nagyobb vállalkozás ez. A komplex színházi irányzat folytatását is látom benne. Az est zárórésze, Ravel Bolerója, amelyben, remélem, s ezen az egész balettesten már vendégszólisták is felléphetnek. A további évadokban Keveházi Gábor és László Péter az Operaházból, Hajzer Gábor és Körmendi László a Pécsi Balettből készül új művek színpadra állítására- Ami személyes terveimet illeti* úgy gondolom, most az a dolgom, hogy a fiatal tehetségek számára kell biztosítsam o „kifutópályát”. A művészet szervezése szép és nehéz feladat, különösen napjainkban — csak talán nehezebb, mint amilyen szép. A színpadról persze, netn kell lemondanom, mert a musicalek és minden egyéb színházi előadás sok feladatot és örömet okozhat számomra. Eck Imre: - Az idő múlik. A valamikor ifjú koreográfus, ot együttes megalapítója közelít a hatvanadik éve felé. Ez nen1 fáradtságot, csak éveket jelent, Talán egy magyar koreográfus se dolgozott ilyen sokat. Cso- da-e, ha most is tervez, figyel, gondolkodik és alkotni akar- Időnként jóleső érzéssel figyelve a fiatalok indulását és segítve őket tanácsokkal, a pálya szokadékainak elkerülésére. Wallinger Endre SALAMON ERZSÉBET / Uj szeptember Erdei ösvények, utak, - sötétlík már a szeder. Rám szebb fák vigyáznak. Imádkozó lélekkel várlak, sírva vágyom a szót, az egyetlent, a még hinnitudót. Elhagyom érte apámat, sebes, becsapott éveimet. Új holnap, hajnal-akarás. * Pusztulnak a vörös hiénák retteg, akinek van, miért... Én meg csak új verset Írok és ez elég? Részlet a Godspell című musicalből Fotó: Proksza László
