Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-06 / 337. szám

du Pt«** fl DM politikai uitafföruma Vélemények ér. Jerszi István írásáról A szavak és tettek egységéről Nagyobb kereset, nagyobb beleszólás Könyv Őrjítő mandragóra Iszonyatosan nagy a cug. ■Sodró erejű. S 'ha átalakuló társadalmunk demokrácia-tég­láival nem tudnánk befalaz­ni az orwelli birodalom nagy­kapuját, biz'isten berántona mindannyi unkát abba a gé­pesített pokolba, ahol az észt nem csak trónfosztják, hanem ahol a nemkívánatos szemé­lyekből álló nemkívánatos tár­sadalmat egyarcúvá, egyszer- re-lépővé és nem gondolko­zóvá teszik. Persze nem direkt módon, hanem mapbanéző mosollyal és 'bolsevik elhiva­tottsággal. És főleg titokban. Hogy ne is tudjunk róla. Manapság .megannyi tény­feltáró írás próbálja megmu­tatni; milyen is volt az az el­múlt negyven év, melyet átél­tünk, mellyel együtt éltünk, s melyről alig tudunk valamit. (Már, aki!) Ugye legutóbb e9y nyugdíjazott katonaem­ber dokumentálgatta bestsel­ler-számba menő könyvében dicső tábornokaink úrhatnóm- ságát, a czinegeizmus lénye­gét. Egykori sűrűvérű minisz­terünk tankokkal szándékolta szétlövetni azt a rohadt ba- gázst, amelynek néhány de­likvense kevésbé cenzúrázott gondolatokkal vezérelve tett fel Öhatalmasságának inkri­minált (kérdéseket. Hallatlan Snpertinencia I Megkérdőjelezni a kommunista erkölcsösséget annak hordozóján keresztül. Bár lehet: legenda az egész, s a tankdolog régi 'beidegződés csupán. Hiszen ahogy lezárul az egyszerű gyilkosságok, láb alól eltevé- sek kora, majd az internálá­sokat is belepi a pókháló, új, .mívesebb módszereket kí­nál az egyre magasabb ré­giókba érkező tudomány: a pszichiátria. Útón-Útfélen el­mecsapdákat állít, melyekbe persecutorok segítségével be­sétáltatják a politikai tartal­mú téveseszmék hatása alatt állót. Mondván: ,,Ne éljen it­ten közéletet nekünk!" Az igazságát keresőre, a más­képpen gondolkodóra, arra, aki nem hajlandó a párt út­mutatásai alapján a szocia­lizmus útján járni - .rásütik, hogy elmebeteg. Hogy üldöz- tetéses tébolyban szenved (Persecutors paranoia.) S a mindenkire egyformán kiterje­dő, ingyenes, állampolgári jo­gon megillető egészségügy a delikvens hóna alá nyúl. Zárt intézetbe viszik bírói ítélettel - szakértői diagnózissal -, s megkezdik gyógyítani. Tudják-e, hogy mi az az elektrosokk? Föltételezem, igen. öten-'hatan legyűrik a Pácienst, agyát árammal üt- tetik, így váltva 'ki belőle mesterségesen epilepsziás ro­hamot. S az ipse megszaba­dul téves eszméitől, rövidsbb- hosszabb ideig. Ha. kulturál­tabban csinálják, a DÉDÁSZ- szolgáltatás előtt vénás injek­ciót kap, izomlazítót, altatót, s közben lélegeztetik is, ne­hogy Lipót mezőről az örök vadászmezőkre sétáljon át. A sokk hatására vagy belátja Qztán téves eszméit, s meg­húzza magát - Így esélyes Qz épelmélyűségre -, vagy Pfrm. Ha nem, több sokk-ke- telést élhet át, emlékezet- mesése tartós marad, ítél ő- ereje csökken, s többet a fe­lségét sem ismeri föl. Az- °z: politikai szempontból ab­szolút gyógyult. A Gazsó—Zelei szerzőpáros őrjítő „őrjítő mandragóra" - jót olvasva néha még levegőt is elfelejt az ember venni. Meg­történt eseteket dolgoznak föl, épelimélyű elmebetegek­kel és épelmélyű pszichiáte­rekkel beszélgetnek, pillanat- felvételt adnak arról a világ­ról, melyben benne éltünk, de melyről oly keveset tudunk. Gyenge idegzetűeknek, ül- óöztetéses tébolyra hajlóknak Pem ajánlom. Koima Ferenc Dr. Jerszi István a Dunán­túli Naplóban olyan témát fe­szegetett, amelyhez kétségte­lenül sok adalékot tudna hoz­záhordani. Nyugdíjazása előtti beosz­tásiban, a volt MSZMP Bara­nya Megyei Bizottságának tit­káraként gondolom számtalan­szor volt módja az általa oly erkölcsi hévvel bíróit helyte­len döntéshozatali mechaniz­mussal találkozni, amelyben - őt idézem —, a múlt több vonatkozásá'ban joggal bírál­hat - többék között azért is -, mert hazánk sorskérdései­ben, vagy a párt alopvető stratégiai koncepcióiban nem nép, a parlament, illetve a párttagság döntött, hanem szűk kabinetek, néha láthatat­lan erők, gyákran az érintet­tek .megkérdezése nélkül, fe­jük felett. Ezzel a megállapítással ugye nem lehet vitatkozni? Mint ahogy azzal sem, ami­kor úgy fogalmaz, hogy érde­mes lenne összevetni a né­hány évvel ezelőtti és a mos­tani véleményünket adott kér­désekben. - Én most ezt teszem, még egy utolsó, őtőle szárma­zó idézettel, támasztva alá szándékomat: - Ha az emlé­kezet megkopott, nem árt em­lékezni, illetve az élő kortár­sakat segítségül hívni. Meg­próbálom felfrissíteni dr. Jer­szi István emlékezetét. Lehet, hogy halványan em­lékszik még az 1986-os évre, amikor az akkor még létező KISZ megyei küldöttgyűlésre készülődött, annak kapcsán pedig tisztségviselői választá­sokra is. A választási procedúra az akkor szokásos sémák szerint indult. Némi bizonytalan talál­gatás után nem hivatalos for­rásokból napvilágra került, hogy ki hivatalos jelölt a me­gyei KISZ első titkári tisztsé­gére. A szokásos forgatókönyvbe azonban innen kezdve némi hiba csúszott. A KISZ-tagok egy része úgy vélte, számukra más jelölt mellett két másik ifjúsági vezetőt indítani szán­dékoznak a választáson, az egyiket elsősorban az agrár­fiatalok, a másikat főként a .bányák küldöttei. Az első reakció a megyei pártbizottság illetékes osztá­lyának és titkárának teljes ér­A DN. november 22-diki számá­ban jelent meg dr. Jerszi István polémiája a „Nép-fenség dema­gógiája" címen. A következőt írja „Ilyen 3—4 évtizedet felölelő prog­resszív időszak nincs még a ma­gyar nép történetében". A szigetvári konzervgyárban tar­tott ex-kommunista találkozón is hasonlóan jellemezte az elmúlt negyven évet: ,,. . . ilyen fényes negyvennégy esztendő még nem volt kis hazánk történetében, mint a legutóbbi." A leírtakat konkrét példákkal le­het cáfolni. Én nem teszem, csak röviden emlékeztetnék erre a „progresszivitásra", megkülönböz­tetve a Rókosi-rendszer és Kádár­rendszer progresszivitását. A Rókosi-rendszer progresszivitá­sa nyilvánul meg — a több százezer embert érintő kitelepítésekben, — a kékcédulós választások, en­nek következtében a még működd pártok és a demokrácia erőszakos felszámolásában, — a személyi kultusz és a kom­munista terror kialakulásában,- a termékbegyüjtésben, padlás- söprésben, kuláklistákban,- a vas és acél országa hamis tézis kialakulásában, a mezőgaz­daság tönkretételében,- a kommunisták kommunisták általi legyiikolásában. tétlensége, majd felháborodá­sa volt. A két nem hivatalos jelöl­tek kezdetben - hátulról — visszacsengő fülesek figyelmez­tették, hogy nem volna taná­csos a „népi kezdeményezés­nek“ engedni és az esetleges, KISZ-tagok általi jelölést el­fogadni. A figyelmeztetések szintje és hangneme a 'ké­sőbbiekben emelkedett. Az MSZMP-munkatársak „baráti" figyelmeztetése leperegvén, a két engedetlen ifjúsági vezetőt berendelték a megyei pártbi­zottság titkárához elbeszélge­tésre. Ott a titkár emlékeztet­te őket a kommunista fegye­lem által diktált kötelezettsé­geik és a jelölés elfogadásá­tól való tartózkodás közti egye­nes összefüggésre, valamint arra, hogy a KISZ-től való to­vábblépést a pártbizottság ha­tékonyan képes előmozdítani. A két /felölt a meglehetősen egyoldalú egyórás eligazítás után sem lépett azonban visz- sza. Az illetékesek így kényte­lenek voltak az előkészítést kétségtelenül strof>ásabb te­rületre kivinni, azaz baráti mó­don figyelmeztetni a spontán jelölést legelszántabban kezde­ményező és amellett kitartó KISZ-küldöttek munkahelyeinek párttitkárait. Azaz tessék tu­domásul venni, hogy a me­gyei pártbizottságnak már van jelöltje, a KISZ-es küldöttek­nek kötelességük ezt a jelöltet támogatni és megválasztani. Tették mindezt akkor, amikor semmiféle választott MSZMP- testületnek nem "volt ezekben a személyi kérdésekben sem­miféle állásfoglalása. Az agrárterületről indított jelölt küldötteit sikerült meg­félemlíteni. A másik jelölt bá­zisa keményebben kitartott, ra­gaszkodott elhatározásához. A két bányavállalat akkori párt­bizottsági titkárai magas hely­ről jött „útmutatás" ellenére a sarkukra álltak. Az egyik titkár elmondta, hogy bár tisz­tában van azzal, nem lehet le­kicsinyelni azt a veszélyt a vállalatra nézve, amit az eset­leges engedetlenség okoz, ő mégis a küldöttek lelkiismere­tére bízza a döntést. A másik párttitkár ennél is többet tett. Bement a megyei pártbizott­- emberek száieireinek interná­lásában, bebörtöniésében, kínzá­sában,- végül pedig 1956 eseményei­ben. A Kádár-rendszer progresszivitás:- Az 1Í56-OS magyar forradalom szovjet csapatokkal történő tevere- tése,- borzalmas vérengzés és meg­torlása forradalom után, erőszakos tsz-esités,- Nagy Imre és társai legyilko- lása,- 1966-as szégyenteljes csehszlo­vák szereplésünk,- 20 milliárd dollár adósság felhalmozása, gazdaság működés- képtelensége,- a lakáskérdés megoldatlansá­ga,- a nyugdíjasok las*ú éhhalál­ra ítélése,- „3 millió koldus országának" lassú kialakulása,- a magyar szellemi élet leg­jobbjainak nyugati emigrációba kényszerítése,- a világon elsők vagyunk ön- gyilkosság, alkoholizmus és a vá­lások számában.- létbizonytalanság, perspektivát- lanság. A felsorolás biztos pontatlan és hiányos. Ki lehet egészíteni, de cáfolni, sajnos, nem lehet. Persze, ság akkori első titkárához és beszámolt neki a történtekről. Arról, hogy a KISZ küldötteit megfélemlítik, a párttag kül­dötteket és jelöltjüket pártfe­gyelmivel fenyegetik, ha mást jelölnek, illetve a jelölést el­fogadják. Ennek a beszélgetés­nek volt köszönhető, hogy a bányászok küldötte a küldött- gyűlésen felállhatott és mégis megtehette jelölését. A fenyegetések, a háttérben folytatott előkészítésnek, hatal­mi pozícióból kötött paktumok­nak és az utóbb számos kül­dött által erősen megkérdője­lezett tisztaságú választási procedúrának köszönhetően a hivatalos jelölt végül is befu­tó lett. Az MSZMP apparátusának és titkárának tekintélyén nem esett csorba, nem fordult elő az a példátlan eset, hogy spontán, népi jelölt kerüljön .megválasztásra azzal szemben, kit „hivatalosan" támogattak. Tény, hogy a végül is alul­maradt jelölt ifjúsági szövet­ségből való továbblépést az a bizonyos megyei titkár a vá­lasztást követően valóban ha­tékonyan „segítette", és csak a megyei pártbizottság első titkára beavatkozásának volt köszönhető, hogy az engedet­len fiatalember nem került fe­ketelistára, talált magának a megyében munkát. Nem tudom, mindebből dr. Jerszi István mire emlékszik vissza. Én mindenesetre jól emlék­szem, mert ez a bizonyos je­lölt én voltom. Tudom, nem elegáns dolog olyan példával előhozakodni, amelyben az eníber személyesen érintett. Mégis ezt kellett tennem, mert minden, itt leirt állításom té­nyeken alapul, és rajtam kí­vül még számosán vannak „élő kortársak", akik a meg­kopott emlékezetet képesek lennének felfrissíteni. Rákényszerültem, hogy sza­vait az általam ismert tettei­vel szembesítsem. Úgy gondo­lom, dr. Jerszi Istvánnak nincs erkölcsi alapja a szavak' és tettek egységét másokon szá­mon kérni és a „nép-fenség demagógiájáról" moralizálni. Horváth Csaba minden relativ. Ha Romániát vesi- síült origónak, vagy a felpuffadt hasú etióp kisgyerekeket, biztos hogy a progresszivitás virágkorát éltük. Hamis ideológia az is, hogy a háború után újjá kellett épí­teni az országot és az óriási vív­mány, hiszen Németországot és Japánt is. újjá kellett építeni. Te­gyük végre helyére a dolgokat és ne akarjuk még most is hazug kődfelhőbe burkolni a múltat. Ve­gyük tudomásul, hogy az elmúlt 3-4 évtizedben nem progresszivi­tás valósult meg hazánkban, ha­nem a kommunizmus égisze alatt és ideológiája nevében, a mun­kásosztály és parasztság nevével takarózva, őket mindenből kire­kesztve egy szűk (vagy nem szűk) pártalit rablása és a nemzeti va­gyon elherdálása. Persze lehet, hogy dr. Jerszi Ist­ván viccel. De hogy is mondta Karinthy: „A humorban nem is­merek tréfát". Móg valamit, Szigetvárán azt nyilatkozta dr. Jerszi István, hogy ő továbbra is ezért fog munkál­kodni. A Magyarok Istene mentsen meg bennünket ettől. A MAGYAR OKTOBER PART PÉCS-BARANVAI CSOPORTJA NEVÉBEN dr. Hederics István * Pécs, Szigeti út 4,a. Egy olyan társaságban, ahol szinte mindenki .más po­litikai áramlatot képviselt, azt vizsgáltuk, mi jelenleg a po­litikai skála a különböző párt­ós egyéb politikai áramla­tuk 'között. Egyetértésre ju­tottunk abban, hogy a reform­kommunistáktól ibalna nemcsak a nyílt és leplezett sztáliniz­mus van, hanem a szociál­demokratáik és az eredeti és új szakszervezetek is. Arra most nem térek Ildi, hogy ob­iban is egyetértettünk, hogy ezen általános minősítés mö­gött, .bizonyos kérdésekben, .mindenekelőtt a ínacionaliz- mus kezelésében ,nem ez len­ne a /megfelelő sorrend. Az egyetértés azonban meglepő volt annak ellenére, hogy .mindannyian tudatában vol­tunk annak, hogy semmiféle modern piaci társadalom nem iképzelhető el erős szociálde­mokrata párt és szakszerve­zeti mozgalom nélkül, tehát a békés és eredményes átme­net nélkülözhetetlen feltételé­nek látjuk mind a korsze­rű szociáldemokrata pártot, mind a .korszerű szakszerveze­teket. Pár héttel e beszélgetés után azt 'halljuk, hogy a SZOT és a Szociáldemokrata Párt szoros együttműködést alakít ki, ugyanakkor nem keres ha­sonló lehetőséget más pár­tokkal, még a reformkommu- nista szárnnyal sem. Számomra még .megdöb­bentőbb volt hallgatni a .pe­dagógus szakszervezet képvi­selőit a televízióban. Érvelé­sük számomra a sztálinista logikán alapult, attól csak abban 'különbözött, hogy 'bá­tor volt. Azzal támasztottá« alá az egyébként lényegében 'jogos 'követelésüket, hogy még nem érték el a hasonló kép­zettségű más szakmák jöve- delsmsz'intjét, a humán tár­gyak oktatói felét keresik an­nak, amit hasonló képzettség­gel másutt 'keresnek, a mű­szaki tárgyak oktatói ennél is rosszabb helyzetben vannak. Miért tartom őskonzervativnak ezt az érvelést? Évtizedek óta azért küzdöt­tek a reformerek, hogy ismer­jék el a munkaerő árujelle­gét, a bérarányokat a keres­let és a kínálat alakítsa, kapcsoljunk ki abból minden­féle tudományoskodó 'hatósá­gi szabályozást, minden mun­kaerőt úgy kell megfizetni, hogy kereslete és kínálata mind mennyiségi, mind minő­ségi tekintetben feleljen meg a többi szakmákban kialaku­ló átlagnak. Mivel a pedagógus pálya iránti érdeklődés mind minő­ségi, mind mennyiségi tekin­tetben .messze elmarad a tár­sadalmi átlagtól és érdektől, a pedagógusok botrányosan rosszul vannak megfizetve, jö­vedelmüket mindaddig kell emelni, amig ez a tarthatat­lan helyzet meg nem szűnik. Remélem a pedagógusok megértik, hogy a két megkö­zelítési mód között alapvető különbség van. A konkrét példa után álta­lánosan: amíg a múlt század társadalmi viszonyai között, a klasszikus marxista terminoló­giával élve, az imperialista kapitalizmus szakaszában ter­mészetes követelményként je­lent meg a szociáldemokra­ták és a szakszervezetek erős szövetsége, sőt összefonódása, korunkban e tekintetben .is egészen más a helyzet. Ang­lia mutatott példát arra, hogy milyen óriási szociális ered­mények voltak köszönhetőek annak, hogy a Munkáspárt, amely valóban a legklasszi­kusabb értelemben szociálde­mokrata volt, szinte azonosult a szakszervezetekkel, amelyek nemzetköri tekintetben a leg­inkább bérkövetelők és a leg­kevésbé a termelés racionális érdekeihez igazodók voltak. Ez a szövetség a század ele­jéig óriási sikereket ért el. Még nagyobbat a második világháború után, amikor már a termelőerők követelményei kinőtték az ilyen összefogást, amikor pedig már merőben más szociáldemokráciára és merőben más szakszervezeti megközelítésre lett volna szük­ség. Ezért az angol Munkás­párt .és a szakszervezetek si­kerei az angol gazdaság ro­hamos lemaradását „eredmé­nyezték". A fordulat akkor kö­vetkezett be, amikor a sza­vazók, köztük a munkások többsége is megvonta a 'bi­zalmat a Munkáspárttól, a konzervatívokat juttatta újra és újra hatalomra, akik a szakszervezetek politikai ha­talmát erősen megnyirbálták. A gazdasági „csodák” azokban a nyugati országok­ban következtek be, amelyek­ben a szociáldemokraták fel­adták elosztáscentrikus marxis­ta elveiket, és a hatékonyság növelését tekintették a leg­főbb munkásérdem, nek is. A reálbérek ott nőttek a leg­gyorsabban, ahol a politika nem a bérek emelését, ha­nem a 'hatékonyság növelését tartotta az életkörülmények javítása forrásának. Közben egyre csökkent a szakszervezeti tagok száma a fizikai dolgozók között, a tisztviselőknek pedig egyre nagyobb hányada lesz szak- szervezeti tag. 'Ma minden fejlett tőkés országban a szakszervezetek a pedagógu­sok, az ápolónők, a bank- tisztviselők, a költségvetési al­kalmazottak között a legerő­sebbek. Vagyis azokban a szakmák­ban, ahol a teljesítmények nem, vagy csak alig mérhetők, ahol a fizetések elsősorban a szolgálati időtől függnek, ahol az elmúlt évtizedek során nem javult, hanem romlott a termelékenység, ahol egyelő­re nem érvényesülhetett a tel­jesítmény szerinti megfizetés. Az sem állítható, hogy a dol­gozók károsodtak volna ab­ból, hogy az ő szakterületü­kön csökkent volna a relatív jövedelem. A számok alapján sokkal inkább mondható en­nek az ellenkezője: azokon a területeken nőttek leginkább a keresetek, ahol a teljesít­mények mérése és megfizetése a leginkább érvényesülhetett, elsősorban a kisvállalkozások­ban. Ebből természetesen nem az a következtetés vonható le, hogy a jövedelem egyes szektorokban azért marad el, mert ott erősek lettek vagy maradtak a szakszervezetek. A tényleges ok, hogy a telje­sítmény mérhető. Az Egyesült Államok szakszervezeteinek éppen az a történelmi érde­me, hogy ők voltak az elsők és a legkövetkezetesebbek abban a tekintetben, hogy a nagyobb keresetek alapja a nagyobb teljesítmény, a jobb hatékonyság, tehát ezt kell a szakszervezeteknek is szolgál­niuk. Nálunk Közép-Európában még egy, a múltból itt ma­radt romantika segíti a szo­ciáldemokrácia és a szakszer­vezetek szövetségét: a mun- kósönkormányzat. Ez Nyuga­ton csak mint egy kudarcba fulladt kezdeményezés jelent­kezhetett annak idején, de ma bizonyos országokban új­raéledt, mint a munkások képviselete a nagyvállalatok vezetésében, a munkások rész­vényszerzési lehetősége. Ezek az elképzelések azonban nem nyertek sehol akkora teret, hogy erre építeni lehetne. Nálunk is biztosítani kell az ilyen kísérleteket, de különö­sen egy eladósodott ország­ban, ahol erős az infláció, a széles körű bevezetést közve­szélyesnek tartom. Ehhez járul az a nemzetközi tapasztalat is, hogy a mi népünk civili­zációja, értékrendje elsősorban a nagyobb keresetet és nem a nagyobb beleszólást igény­li. Mi ebben a tekintetben sok­kal inkább az olaszokkal va­gyunk rokonok, mint az észak­európai puritánokkal, ahol a munkások nagyobb beleszólá­sának és részvényvásárlásá­nak vannak bizonyos eredmé­nyei. Nálunk az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy. a dolgozók sokkal in­kább érdekeltek a másodgaz- daságban, mint a vállalati eredményrészesedésben. Ez még belátható ideig így is fog maradni, mert a munka­helyék .még sokáig .nem tud­nak versenyezni a másodgaz­dasággal az egységnyi mun­kaidőre jutó jövedelem tekin tétében. Kopátsy Sándor ___________________________________ * - . -----------------------------------­A „progresszivitásáról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom