Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-03 / 334. szám

Labdarugó Magyar Kupa Baranyában dől el, hogy kik jutnak tovább Mohács, Pécs és Siófok közül csak kettő Ifi vasárnapi ÉÉ Szép sikereket értek el o Magyar Kupában a dél-du­nántúli csapatok. A mai meg­mérettetés előtt nem keve­sebb, mint három csapat kép­viseli a régiót a legjobb 16 együttes között. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy két együttes egymás ellen dönt­heti el: melyikük lép a leg­jobb nyolc közé. Vagyis egy dél-dunántúli csapat már résztvevője a negyeddöntőnek, s ha beszámítják, hogy a Mohács-Siófok vetélkedő mel­lett, o PMSC idegenben meg­szerzett győzelmével félláb­bal már ugyancsak a legjobb nyolc között van, akkor öröm­mel állapíthatjuk meg: a nyolcaddöntő egynegyede az ország ezen részéből kerül ki. Mit is várnak a szerdai el­ső forduló utón az érintett csapatök? Az esélyekről kér­deztük meg az érintett együtt- tese'k játékosait, szakvezetőit. Kezdjük a Mádon győzelem­mel rajtoft PMSC-vel. Bérczy Balázs középpályás, akinek nagy szerepe volt ab­ban, hogy a csapat biztosan vette a borsodi akadályokat: — Mitagadás, amilyen kedves fogadtatásban volt részünk a két borsodi pályán - Sajó- bábonyban és Mádon -, olyan kellemetlen pályaviszonyokat találtunk a mérkőzéseken. Alul kemény, a felszínen csúszós talajon bizony nagyon öntör­vényűén pottogott a labda. Végül is mindkét találkozón jobb erőnlétünkkel kereked­tünk ellenfeleink fölé. Vasár­nap nem kételkedhetünk a biztos továbbjutásban. Czérna Sándor hátvéd és középpályás. 0 ugyancsak ré­szese volt a két sikeres távoli kirándulásnak: - Lebilincse­lő kedvességgel láttak ben­nünket vendégül Borsodban. Mindez azonban elmúlt, ami­kor a pályára léptünk, ott ugyanis keményen meg kel­lett küzdenünk a továbbju­tásért. Jól sikerült a bajnoki hajrá, gondolom a közönség is meg volt velünk elégedve. Valami hasonlóval szeretnénk meghálálni az éves bizalmu­kat a mostani szezont záró kupatalálkozón is. Tüske Csaba, a pécsiek technikai vezetője: - Módon egy régi, jónevű játékosok­ból álló csapatot sikerült le­győznünk. Gondolom a sport­ágban tájékozott szurkolók­nak nem kell bemutatni a volt diósgyőri Oláh, Kiss, Szlivka, vagy éppenséggel a most ed­zőként működő Fekete László neveket. Biztos vagyok ben­ne, hogy Pécsett is remek já­tékot láthatnék majd a nézők, még akkor is. ha a vendé­gek nyilvánvalóan védekezés­re rendezkednek be. Leg­alább háromgólos győzelmet jósolok. A Mohácsi Új Barázda TSZ SE nagyon megilletődöt- ten kezdett Siófokon, aztán, hogy túlélték a hazaiok gól - szagú rohamait, Ifelbátorod- tak, s bizony, ha jobban bíz­nak magukban a kupaforduló legvaskosobb meglepetését szolgálhatták volna, őket kér­dezve a következő válaszokat kaptuk: Bőzsöny János edző: ­Majdnem ráfizettünk a kis­hitűségünkre. Ugyanis hiába biztattam a fiúkat, hogy bát­ran játsszanak, az első fél órában csak lézengték a pá­lyán. Szünetben ismét meg­próbáltam a lelkűkre beszél­ni, és szerencsére meg is fo­gadták tanácsaimat. Aki lát­ta a mérkőzést, az igazat ad, szünet után éppúgy gólokkal nyerhettünk volna, ahogy azt az első félidőben majdnem sikerült elpuskázinunk. Gilitsch Róbert, a mohá­csiak középpályása: - Fej­vesztve, hitetlenül léptünk pó­lyára, aztán ahogy telt az idő, megéreztük, hogy van keresnivalónk. Különösen a második játékrészben jutottéi tudatunkig, hogy nemcsak ez a mérkőzés van, de van még egy másik- „dobásunk" is sa­ját pályánkon. Mivel nem in­dulunk hátrányból, minden elképzelhető lesz Mohácson ... Hrotkó Nándor, a csapat gólfelelőse: - Borzalmas rá­gondolni is, hogy a siófoki mérkőzésen éppen az én lá­bamban volt a győzelmet je­lentő gól. Rettenetesen meg­örültem a helyzetnek, óm, hogy kihagytam, azt hittem: megőrülök . . . Remélem, ez még egyszer nem fordul elő velem, különösen nem fordul­hat elő Mohácson. A három dél-dunántúli csa­patunk közül látszólag a leg­kellemetlenebb helyzetben a hazai találkozóját „elbliccelő” Siófoki Bányász van. Vajon miként vélekednek ők a to­vábbjutás esélyeiről? Czigány Csaba, a siófokiak középcsatára, oki a hazai pá­lyán kétszer is betalált Lu­kács hálójába: - Mit is mond­hatok? Kétgólos előny után kaptunk két gólt, úgy, hogy nekünk kellett volna egy fél tucatot rúgni. Úgy érzem, Sió­fokon packáztuk el lehetősé­geinket. Nagyon nehéz mér­kőzés vár ránk a Duna part­ján. Horváth Károly, a bányá­szok pályaedzője: - Kétgólos előnyünkkel képtelenek voltunk élni, s éppen ezért sikerült küzdelmesre a találkozó. Úgy tűnik, hogy ami kísértett ben­nünket a bajnokságban, az tovább tart velünk a kupában is. Mindezek alapján — vagy talán éppen ezért — bízom az idegenbeli jó szereplésünkben. Srerintem nem lefutott a visz- szavógó. Olajos Sándor, a siófokiak hátvéd csapatkapitánya: - Nem volt és nincs is szeren­csém Drigán játékvezetővel. Már a bajnokságban „meg­ajándékozott" egy sárga lap­pal, most is gondolt rám. így nem tudok ott lenni a három sárga lap miatt a möhácsi mérkőzésen, tehát csak szoríthatok a fiúkért, hogy amit elblicceltünk saját otthonunkban, megpróbáljuk helyrehozni idegenben ... Kapu László TOVÁBBJUTOTT A KUPAVÉDÖ A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit szombaton egy találkozóval kezdték a csapatok. A kupa- védő Bp. Honvéd Szombathe­lyen 2-2-t ért el, és 6-5-ös összesítéssel a legjobb nyolc közé került. A további hét összecsapást vasárnap játsz- szák le. Haladás VSE—Bp. Honvéd 2-2 (1-1), Szombathely, 3000 néző, v.: Baji. Góllövők: Schöffer (33. p.), Elekes (57.), illetve Nagy (11.), Fodor (87.). Sárga lap: Elekes (39.). Jago- dics (77.), illetve Cseh (23.), Csuhay (57.). Jók: Bognár, Szalay, Elekes, Schöffer, illetve Nagy, Cseh, Fodor. TOTŰ 1. VIB Stuttgart— 1. FC Köln 3-1 1 2. Düsseldorf—Bremen 2-1 1 3. Wattenscheid— Stuttgarter Kickers 3*0 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Hetvenkét csapat részvételével, négy helyszínen — Pécs városi sportcsarnok, ANK-csarnok, POTE-csarnok és szentlőrinci tornacsarnok — kezdődött el tegnap a kétnapos BAZIS DEV Ku­pa teremlabdarúgó-torna, omelynek döntőire ma délelőtt a Pécs városi sportcsarnokban kerül sor. Képünk a Pécsi Bőrgyár (csikós mezben)—Pécsi Tűzoltók találkozóján készült Fotó: Läufer László A Haladás—Bp. Honvéd 2-2-re végződött Magyar Kupa­találkozó eredményét eltaláló pályázóink közül a sorsolás­nál o szerencse Salamon József, Nagykanizsa, Városkapu u. 4. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vá­sárlási utalványt postán kapja meg. A bajnokság, illetve a kupaküzdelmek befejezésével elköszönünk olvasóinktól, leg­közelebb a tavaszi bajnokság nyitányán jelentkezünk pá­lyázatunkkal. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. MK-mérkőzések: PMSC-Módi Bányász, Újmecsekalja, 112.30, Mohácsi Új Barázda Tsz SE- Siófoki Bányász, Mohács, 12.30. BÁZIS DÉV Kupa, teremtorna má­sodik napja: Pécs városi sportcsar­nok (itt lesznek a döntők): 8—14, ANK-csarnok, 8-10. Atom Kupa, te­remtorna, Paks, 8. ASZTALITENISZ. Pécs város és környéke II—III. osztályú bajnoksá­ga. Zipernovszky Szakközépiskola tornaterme, 8.30. TERMCSZETJARAS. Mikulás-túra (a Melitta Szabadidős Sportegyesület rendezésében, ,,Gyújtsd a kilomé­tert") : Kardos úti turistaház, 9. Schirilla György áhjszf-a a Dunáf Szombaton a verőcemarosi művelődési ház alatti Duna- szakaszon Schirilla György mintegy másfélezer néző lelkes tapsa kíséretében átúszta a Dunát, majd érdekes előadást tartott a természetgyógyászat alapelveiről és a sportszerű életmódról. Újonnan megjelent könyvét, (Hosszú, boldog élet), is dedikálta az olvasóknak. V(jsűrn(i|)i DÉL-DUNÁNTÚLI POLITIKAI LAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. készült a F^Scsi Szikra Nyomdában, ffocs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesltö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hirlapelófizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj: egy hónapra 20,- forint, negyedévre 60,- forint, félévre 120,- forint, egy évre 240,- forint Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló __ zú lt a Pécsi Szikra tv Comaneci - a megkerült menekült New Yorkban New York: Nadia Comaneci, az egykori román olimpiai baj­noknő december 1-jén az Egyesült Államokba érkezett. A John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtéren rögtönzött sajtótájé­koztatón válaszolt az újságírók kérdéseire MTI TELEFOTO Magyar idő szerint pénte­ken este végre abbahagyhat­ták a nyomozást a világ saj­tójának munkatársai, hiszen hivatalos forrásból először ke­rült nyilvánosságra biztos hír: Nadia Comaneci, az egykori sokszoros olimpiai bajrok< ro­mán tornásznő útban van az Egyesült Államok felé. A bé­csi amerikai nagykövetségen beutazási vízumot kért az Egyesült Államokba, amit rög­tön meg is kapott, sőt a po­litikai menekült státuszt is azonnal megadták számára. Amikor a ParrAm légitársa­ság Liberty Bell elnevezésű gépe 10 órás repülés után helyi idő szerint hajnali 4, magyar idő szerint este 10 óra után megérkezett Bécsből a New York-i John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülő­térre, már kopogtak is a nemzetközi hírügynökségek te­lexgépei. Az UPI amerikai hír- ügynökség tudósítója így fo­galmazott: „Nadia Comaneci, akinek csodálatos teljesítmé­nye az 1976-os olimpián a világon mindenütt fölmelen­gette az emberek szívét, új hazájába, az Egyesült Álla­mokba érkezett, mondván: szabadságra vágyott." A „megkerült menekült" megérkezése utón a repülő­téren, egy már előkészített dobogóra állva, újságírók egész hada előtt e szavakat mondta angolul:- Mór kilencszer voltam az Egyesült Államokban és na­gyon tetszik az itteni élet. Az érthetően kissé fáradt Comaneci ezután hozzátette, hogy már hosszú ideje tervezi a szökést. A román világsztárt, aki im­már három napja a világ saj­tójának egyik fő témája, ez­után a bevándorlási hivatal­ba kísérték, ahol túl kellett esnie a szokásos formaságo­kon. Ezek elintézése után a hivatal szóvivője, David Run­kel megerősítette, hogy Co- manecinek biztosítják a poli­tikai menekült státuszt, és öt év múlva megkaphatja az amerikai állampolgárságot. A hivatalból kilépve termé­szetesen újfent kíváncsi új­ságírók serege várta a tor­násznőt, aki fekete inget, vi­lágoskék dzsekit és farmer- nadrágot viselt.- Mérhetetlenül boldog va­gyok, hogy végre Amerikában lehetek - jelentette ki. - Már régóta szerettem volna idejönni. Ezután elmosolyodott és így szólt:- Tudom, hogy itt egészen más . . . Oroszlányi siker az atomosok teremtornáján Egy héttel a labdarúgó Nomztti Bajnokság őszi idényzárása után Pakson, az atomosok sportcsarnoká­ban nagyadik alkalommal rondozték mag az Atomarőmű SE labdarúgó teremtornáját. Négy NB ll-es, va­lamint agy-agy NB l-as és NB Ili­as agyüttas lépatt parkettra. A tel­jességhez tartozik, hogy a Siófok és a Dunaújváros a Magyar Kupa kötelezettsége miatt csak tartalék­csapatát vonultatta fel. Félezer né­ző előtt pénteken és szombaton gó­lokban gazdag, helyenként látvá­nyos küzdelmet vívtak az együtte­sek. A csoportmérkőzések két meg­lepetéssel szolgáltak: a Paksi SE nem tudta legyőzni a tartalékos Dunaújvárost, a házigazda Atom­erőmű SE NB lll-as listavezetője pedig 9-3-as sikerével a Szekszárdi Dózsát ütötte el a csoportelsőség­től. 1988 után az Oroszlányi Bá­nyász második alkalommal szerez­te meg a díszes vándorserleget. Eredmények. Csoportmérkőzések: Atomerőmű SE—Szekszárdi Dózsa 5- 3, Szekszárdi Dózsa—Siófok 9-6, Atomerőmű SE—Siófok 13-4, Orosz- lány—Paksi SE 4-2, Paksi SE—Duna­újváros 3-3, Oroszlány—Dunaújváros 6- 4. A helyosztók eredményei: Paksi SE—Siófok 15-3 (5-1), Szekszárdi Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 11-2 (5-1), Oroszlány-Atomerőmű SE 4-2 (4-2). A torna végeredménye: 1. Oroszlányi Bányász, 2. Atomerő­mű SE, 3. Szekszárdi Dózsa, 4. Dunaújvárosi Kohász, 5. Paksi SE, 6. Siófok. (Fekete) A sísport kedvelőinek... □ A konfekcióosztály ajánlata:- gyermek kétrészes siruhaegyüttes 1600 Ft-ért,- férfi kétrészes siruha 2870 Ft-ért,- férfi sioverall 3960 Ft-ért. CD A sportosztály kínálatából:- ATOMIC AVANTGARDE siléc 5490 Ft-ért,- ATOMIC ELEGANT siléc 5490 Ft-ért,- ATOMIC OVATION siléc 5490 Ft-ért. « • A sítalpak hossza 165 és 205 cfta között 5 cm-en- ként változik. GÓLTOTÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom