Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-30 / 359. szám
A Dunántúli napló 1989. december 30., szombat ■Miagyorolciiöl cs lintel von WŰM Burgenlandi karácsony Panaszra nincs okunk Ponty roston, borsóval Az ausztriai Oberwartban, ebben a hangulatos burgenlandi kisvárosban nem nehéz magyar családot találni. Persze, nem is csoda, íbisz 1922- ig Felsőőr néven szerepreit a térké fjeken ... Adorjánék a Grazi úton laknak egy nagyon szép, ízlésesen berendezett családi házban. Hatan élnek egy fedél alatt: Samu bácsi és felesége régen nyugdíjasok. Sándor, a fiuk gépkocsivezető az erdőgazdaságnál, Heléna, a felesége ékszerboltban eladó, két gyermekük Tamás és Péter iskolaiba járnak. Adorjánék roppant barátságos emberek, mindenféle karácsonyi finomságok, remek burgenlandi és tüzes mosel’i borok mellett szívesen beszélgetnek a Magyarországról érkezett újságíróval. — -Panaszra nincs okunk, mindenünk megvan, ami kell, de sokat dolgozunk — mondja Sándor, miután dicsérem otthonukat, nemrég vásárolt Mercedes autójukat. — Bur- genlandot sokáig „elhanyagolták" Ausztrián belül, most úgy tűnik, felgyorsult o fejlesztés, de még mindig óriási a különbség az északi, nyugati tartományokhoz képest. S ez a fizetésekben is megmutatkozik. Mi talán azért élünk jobbon az átlagnál, mert a heti negyven órai helyett nem ritkán nyolcvanat töltök a volán mellett, gyakran hét végé- zek. A karácsony az Adorján családnál is nagy ünnep. Kérdem, — milyen karácsonyt tartanok, magyart avagy osztrákot, Sándor és Heléna összenéznek, s szinte egyszerre válaszolják: mindkettőt. — Szenteste napjának délelőttjén feldíszítjük a fát — amíg a gyerekek kicsik voltak, mindig a plafonig kellett érnie, most már beérik kisebbel is —, délután elmegyünk istentiszteletre, majd miután hazaértünk, mindenki elveszi a karácsonyfa alól a széfjén becsomagolt ajándékokat — mondja Heléna asszony. — Meglepetések ezek? — Ó, többnyire nem! A férfiok bort, konyakot, a gyerekek játékokat — ezeket ők választják ki —, s újabban pénzt, a nők parfümöt vagy valomi apróságot kapnak. A csomagok kibontása után pedig az alkalomhoz 'illően megterített asztalhoz ülünk és megvacsorázunk .. .- ... először nálunk - szól közbe Sándor —, ugyanis az a szokás, hogy utána felkeressük a városban élő legközelebbi rokonainkat, például Heli szüleit, ahol szintén enni kell, mert különben megsértődnek.- önöknél mi szokott lenni a vacsora?- Ponty roston sülve, csicse- ri borsóval, sárgarépával és burgonyával, valamint füstölt főtt sonka frissen reszelt tormával és 'borleves. A sonkát ugyanis borbán-vízben pároljuk, főzzük, a 'hús kiemelése után marad a finom lé, melybe pirítás kenyeret mártoga- tunk. Az estebéd után a csalód felkerekedik, elmennek a rokonokhoz, majd féltizenkettő körül valamennyien kisétálnak a városháza elé. A jármű- forgalom elöl ekkor lezárt út fényárban úszik, a fákon, az út fölötti vezetékeken ezernyi lámpa világít, és térzene szól. Oberwart apraja-nagyja hallgatja a muzsikát, közben énekelnek, s boldog karácsonyt kívánnak egymásnak. Éifélkor Adorjánék templomiba mennek, ahol meghallgatják a magyar nyelvű istentiszteletet, ■majd hazaindulnak pihenni.- Karácsony első napjának délelőttjén ismét elmegyünk a templomba, utána otthon meg- esszük az előre elkészített ebédet, majd felkeressük a rokonokat, ahová ajándékokat viszünk, s eszünk, iszunk. Ezekben a napokban jó néhány kilót felszed az ember. — Mivel díszítik a karácsonyfát? — Gyertyával, házi készítésű díszekkel, mézes süteményekkel. Nálunk még az is szokás, hogy december 4-én gesztenye- vagy cseresznyefaágat vázába' teszünk, mely karácsonyra virógbaborul — válaszol Heléna asszony. Miközben eszegetjük a finom püspökkenyeret, arról beszélgetünk, hogy ez a nagyon szép ünnep milyen nagy munkát jelent — az asszonyoknak. S hogy mennyibe kerül a karácsony? — Mi igazán nem rivalizálunk sem az ajándékoknál, sem az ételeknél, ezzel együtt ezek a napok elvisznek egyhavi fizetést — mondja Sándor, miközben újratölti megüresedett poharamat. -> De hála az Istennek, van miből . . . — S mit várnak a következő esztendőtől? — Meglegyen az egészségünk, s az életünk se legyen rosszabb, mint 1989-ben. Ha ezek az óhajok teljesülnek, akkor elégedettek leszünk mindannyian. Roszprim Nándor Este Nagymegyeren Itt születtél, itt vagy itthon Kovácsék Vörösmarton Ha megszólal a magyar Himnusz Mennyi mindenről lehet beszélni itt, Nagymegyeren! Először is a családról. Haluska Sándor matematika-fizika szakos tanár-és Nagy Viola tanárnő Péter nevű fiukkal élnek ebben az ötvenöt négyzetméteres panefházban. Viola a nagymegyeri — öatovoi - közgazdasági szakközépiskolában tanít magyar és szlovák nyelvet, Sándor a 47 km-re lévő Somorja magyar tannyelvű gimnáziumában tanít, — naponta utazik. Későn érkezik haza: minden munkát elvállal, amit lehet -, kell a pénz. Péter ugyanis tizenhat hónapos, és a csehszlovákiai gyes szerint az édesanya fél évig a fizetése 90 százalékát kapja, fél- évig havi 600 koronát,- aztán a gyerek hároméves koráig kaphat fizetésnélküli szabadságot. Viola, Péter mellett maradt, Sándor fizetéséből élnek tehát. Alap + túlóra, sportkör stb»: 3250 korona, mínusz adó, tisztán 2850. Ez egy ótlagmunkós havi keresete Csehszlovákiában. A lakás tanácsi, rezsije 700 korona. Ami a berendezést illeti: szerény, de ízléses, könyv, könyv mindenütt. Többnyire Magyar- országról. mert — átszámítva — nálunk olcsóbb. Lehet beszélni aztán a munkáról. Pontosabban a hivatásról. Mert magyart tanítani egy országban, ahol a magyarság kisebbségben van; terjeszteni, ápolni a magyar kultúra hagyományait; erősíteni nemcsak a magyarsághoz, hanem a szülőföldhöz való 'ragaszkodás érzését is: ezt hivatásnak nevezik. „Én tudom, hogy minden tanítványom szive vágya Magyarország, de azt mondom nekik: nem megoldás, hogy elmész. Itt születtél, itt vagy itthon, itt kell megtanulnod élni." Viola magyar nyelvi versenyeket, klubokat szervezett, irodalomtörté- ineti vetélkedőket, tanulmányi kirándulásokat; tanítványai ott voltak a Kazinczy-napok versenyein, a néprajzi táborokban. Együtt sírt velük Sopronban, amikor a nemzetközi honismereti táborban a burgenlandi, szlovéniai és magyarországi magyar diákok egy hét gyűjtő munka után körútra indultak Ausztriába, Jugoszláviába — de a calovoi gyerekek nem utazhattak társaikkal. És beszélgethetünk a vízi- erőműről is. Viola családja hősi illetőségű. „Gyakran jártam vissza gyerekkorom színhelyére, de mióta kibetonozták a tározót, nem találom a régi szépségeket. Hallotta, hogy betört a víz a betonteknőbe?" „Nem hagyja magát a Duna" - szól közbe dr. Tlmally László néprajzkutató, kalauzol Violához, akivel diáktáborokból ismerik egymást. Timaffy László a Szigetköz kiváló ismerője, és régóta ellenzője a gyönyörű tájat tönkretevő építkezésnek. Lóm, beszélgetünk akármiről', a politikánál kötünk ki. Ma nem lehet Csehszlovákiában nem politizálni.- Mindig is politizáltak az emberek, de inkább csak egymás közt: a nyílt, ellenvélemény kockázattal járt. Meg kellett tanulnunk lavírozni, sok volt a félni-, féltenivalónk. Nem a mersz hiányzott, inkább az igazi lehetőség. Én 1968-ban 12 éves voltam, s csak arra emlékszem, hogy a kis kiflik helyett nagyobbakat kezdtek sütni a pékek, és ezeket a nép Dubcek-kifl'inek hívta. Mi ma az a generáció vagyunk, amelyik viszonylagos jólétben élt, de cserébe azt kérték tőlünk: „ne gondolkozz, majd mi gondolkozunk helyetted I” — Jöttek az agitátorok a pedagógusok gyűléseire: ne nézzétek a magyar tévét, ne olvassátok a magyar újságokat. Az igazgatónkat felszólították, írjon tiltakozó levelet a Panoráma adásai ellen. Büszkék voltunk rá, mert megtagadta.- November 17. után szinte egycsapásra megváltozott minden. Ahogy a hivatalos politika toleránsabb lett, az egyszerű emberek magyarellenes- sége is megenyhült, hiszen azt, hogy „jónapot, köszönöm, szeretlek” eddig is tudták magyarul. Láttunk már ilyen felírást a faion: „Cseh -j- szlovák -|- magyar == Csehszlovákia”. Keresztülmegy o szobán, a 64 éves nagymama. Most járt először Bécsben, december elején, amikor néhány napig vízum nélkül lehetett átlépni a határt.- Ketrecben éreztük magunkat — mondja. — Pedig ón nem akartam mást, mint meginni egv bécsi kávét és megnézni Erzsébet királyné sírját.- Milyennek szeretnék látni a iövő évet?- Azt várjuk, hogy szabadon beszélhessünk és utazhassunk. Biztosan lesz egy hullámvölgy a gazdaságiban, áremelések stb. De ígérték a pedagógusok fizetésemelését is. Azt reméljük, hogv a kisebbségi sors- egyenlőséget jelent maid. És azt reméltük, hoqv Péternek jobb lesz, mint nekünk. Gárdonyi Tamás Ballagtunk Zsilinszky Zoltánnal, a Képes Magyar Újságnál dolgozó kollégánkkal a sáros utcán, egy jellegzetes jugo traktor — sűrűn látható, erős, piros kis gépek — a szétázott irögöket majszolva, fával magasan megrakva, óvatosan került ki bennünket. — Megérkeztünk. Ez Kovácsék háza. Mutatom a jókora porta kapuján a figyelmeztető táblát, de Zoltán legyint: nem kell félni a kutyától, meg van az kötve. Már az aszfaltozott udvar közepén jártunk, amikor önkéntelenül megtorpantam: a tábla I Vörösmarton, ebben az alig 1500 lakosú, a hajdani Duna mediébe települt kis községben Kovács Lajos házának kapuján magyar nyelvű a felirat: Vigyázz, a kutya harap! Mondhatnám, ottani tapasztó latoim alapján: természetesen. A kocsmában két asztalnál ülnek, mindkettőnél magyar a diskurzus, amikor 'Darázsnál eligazítást kértünk, készséges választ kaptunk: Vörösmart? Mindjárt az elágazásnál jobbra! * Kovács Lajos száffatermetű, kék szemét néha résnyire szűkítő, értelmes arcú, kemény munkával telt évtizedeit meg- hazudtolóan fiatalos, egészséges kedélyű ember. Mentegetőzünk: egy gazdaságban mindig sok a munka, csak rövid időre tartanánk föl. A konyha étkezősarkában ültet le bennünket, természetesen saját pálinkával kínál — rangos ital volt, jószerével zamattal telt meg az egész kupica. Ennek a hétnek a rendeltetése a pálinkbfőzés — mondja. És még két dolgot hozzátesz: sok dolga van, valóban, „amennyit csak akarok", és hogy túl van már az őszi munkákon, a mélyszántáson meg a többin, így tulajdonképpen ráér. Kovácséknál, a jugoszláviai Vörösmarton, minden a föld és terményei körül. forog. Szép és mélyen gyökeredző rend ez náluk, a régmúlt idők óta e faluban élő és gazdálkodó családban. A fiatalabb fiú most készül autóvezetői vizsgára. — Ez egy vagon kukoricába kerül — mondja Kovács Lajos. - 'Négy hold termésébe. De így számolja a műtrágya árát is: egy métermázsa öt métermázsa kukoricát ér. Több tíz hektáron gazdálkodik, szándékában áll a területet továbbgyarapítani, szőlőt telepíteni, mert abból nagyobb hasznot remél. Három traktorja, többcélú kombájnja van — korszerű a gazdaság. — Ha elfárad az egyik traktorom — mondja vidám szemmel — átülök a másikra... Az a baj — teszi hozzá —, hogy annyjra 'kicsavartak 'bennünket ... Akinek nem volt egy kis tartalékja, az bajba került. Szabad föld van, de munkaerő, az hiányzik. — Azt .mondta — szól közbe az eddig csendesen figyelő felesége, Margit —, hogy tavasszal hoz egy másik asz- szonyt is . . . Gyakorta szereplő fordulat Kovács Lajos beszédjében: a mai állapot szerint. Ha tervez valamit - például a szőlőtelepítést —, a remélhető hasznot a mai állapot szerint számolja. Ez persze, külső bizonytalanságot takar, amit Kovács Lajos így fogalmaz: — A pénz romlása . . . Borzasztóan nyomasztó! Csak kenyérre tartunk itthon pénzt, a többit inkább márkára váltjuk. Mielőtt bárki azt 'hinné, hogy ez a kemény férfi csak panaszkodott volna, valamit jellemzőként: — Az előbb azt mondta, három éve a jég verte el mindenét, tavaly az aszály károsította, itt vannak a magos adók, a dinár elértéktelenedése - valamennyi az ellen szól, hogy iolytassa a gazdálkodást. Miért csinálja mégis? — Mert hülye vagyok... — neveti el magát. Azután mond néhány halkabb szót az ősökről, a földről, a generációkon át megőrződött hagyományok kötelező erejéről, fiairól, akik „csak szólnom kell nekik, máris traktorra ülnek, s értenek is hozzá”, arról, hogy nem rabszolgája a földnek, hanem művelője, s mellette azért jut arra is ideje, hogy- mint Vörösmart fővadásza - az erdőket bújja, vagy zegzugos vizein a szomszédos Dunának békés nyári fényekben a nagy harcsákat keresse, csobogó orrú csónakjával’, — Ha majd mesél egyszer unokájának 1989-ről, mit mond neki legelőször? — Hogy micsoda infláció volt! Nem vett ebben az évben senki sem traktort, vagy nagyobb gépet a falúban .. . — A Szenteste? — A családé, mint mindig. Reformátusok vagyunk, elmegyünk az istentiszteletre, ahol csomagot is kapnak a gyerekek. — Szilveszter? — Idén valószínűleg itthon leszünk. Néhány éve a pécsi 'Nádorban köszöntöttük az új esztendőt, de reggel 4-kor már bezártak ... A szilvesztert pedig nem illik reggel előtt befejezni. — Tart 1990-től? — Rosszabb nem lehet. .. — Sokan meghatódnak, számot vetnek magukkal és a múló idővel az éjiéi hangulatában. — Meghatódni? — néz rám. — Csak akkor, amikor megszólal a magyar Himnusz. Mészáros Attila Kemény munkával eltöltött évtizedek állnak mögöttünk. Péternek talán jobb lesz, mint nekünk.
