Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-24 / 355. szám
Roman es külföldi terroristák tver fürdő je Bukarestben és a többi romon ivarosban - Ismét elfogtak Ceauseseut és feleségét hangot adtak annak a magyar szándéknak, hogy új alakokra helyezzék és elmélyítsék a magyar és a román nép barátságát, együttműködését. A kormány koordinációs bizottságának üléséről közlemény várható. Eltörölték az egypártrendszert Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentési Front elnöke pénteken késő este a televízióban bejelentette: A jövőben az ország neve: Románia, eltörölték az egypártrendszert, a kormányzási forma a többpárt rendszerre épül. Áprilisban szabad választásokat tartanak. Tiszteletben tartják a kisebbségi jogokat. A gazdasági életet újjászervezik, a mezőgazdaságban támogatják az egyéni gazdálkodókat. Szabaddá teszik a sajtót. Külpolitikai téren Románia a jószomszédság, a béke és a barátság politikáját gyakorolja, eleget tesz minden nemzetközi kötelezettségének, elsősorban a Varsói Szerződésből rá háruló feladatoknak. Tiszteletben tartják az emberi jogokat, a szabad helyváltoztatást, vagyis megszüntetik az eddigi gyakorlatot. „Történelmi pillanatot élünk - mondotta Iliescu —, a Ceau- sescu klánt, amely katasztrófába sodorta az országot, elűztük a hatalomból. Ebben a sorsdöntő pillanatban úgy döntöttünk, hogy átalakulunk nemzeti megmentési fronttá, Bukarest: Egy román tank halad át a főváros központjában egy égő ház közvetlen szomszédságában december 22-én éjjel, amikor harcokról érkeztek hirek MTI TELEFOTO amely a román hadseregre támaszkodik és amely magában foglalja az ország valamennyi egészséges erejét, nemzetiségre való tekintet nélkül, valamennyi olyan alakulatot és csoportosulást, amely bátran harcba szállt a szabadság és méltóság védelmében a totális zsarnokság éveiben. A Nemzeti Megmentési Front célja az, hogy meghonosítsa a demokráciát, a szabadságot és a román nép méltóságát. Ezennel feloszlatjuk a Ceausescu-klán minden hatalmi struktúráját. A kormánytól visszavettük megbízatását, oz államtanács és intézményei beszüntetik tevékenységüket, az egész állam- hatalom a Nemzeti Megmentési Front tanácsának kezébe kerül, alárendeltségébe tartozik majd a legfelsőbb katonai tanács, amely egybehangolja a katonaság és a belügyminisztériumi szervek egész tevékenységét. Gyógyszer, ruha* eleiem, pénz Megmozdult a magyar nép, hogy segítsen ■ ■ Illést tartott a kormány koordinációs bizottsága dúlni egyelőre nem akarnak, hiszen ők jól tudják, amit mi, magyarok elborzadva veszünk tudomásul, hogy a Sekuritate emberei nem ismernek kegyelmet. Az erdélyi fiatalember magyarországi útjának egyik egyengetöje Markovits Géza, a Dalmandi Állami Gazdaság dombóvári húsüzemének vezetője, barátságuk immár hét évre tekint vissza. Tudomást szerezve a kinti eseményekről és a magyar segélyszállítmányok indításáról, kettejük jó ismerőse, az ugyancsak dombóvári Kaponyi József vállalkozó azonnal elhatározta, hogy 500 kiló füstölt kolbászt irjdít útnak Romániába. Az árunak, amelyhez a húst a dombóvári húsüzem biztosítja soron kívül, Tegnap természetesen szerkesztőségünk is a romániai események iázában égett. Ügyeletes munkatársaink ahol csak tudtak, igyekeztek segítséget nyújtani az újabb és újabb információra vágyó t>l- vasóinknak, az érdeklődőknek. Császár Csaba, a dombóvári Láng-gépgyár erdélyi származású gyártmányfejlesztő mérnöke szerkesztőségünkből próbálta hívni a még ma is Romániában élő hozzátartozóit. A fiatalember szűkebb családjával két éve él Magyarországon, feleségének rokonai Gyergyóremetén laknak, ő maga pedig csiki születésű. Mint mondta, eddig levelek és táviratok útján érintkeztek, a hét közepén azonban megszakadt az eddig folyamatos kapcsolat, értesülései csak a magyar hírközlő szervek infor. mációira szorítkoznak. Eli n^r^.ez)?e*< az ®lelm'síer‘ c* ruhaadományok, gyógyszerek a pécsi József A. u. 10. sz. alatti gyűjtőhelyre Fotó: Proksza Lásl)ó Dél-dunántúli körkép nemcsak az anyagi fedezetét állja, hanem saját maga is készíti el. A mintegy 100 000 forint értékű szállítmány a füstölés után körülbelül három hét múlva indul útnak. A vállalkozó, amennyiben az akkori viszonyok lehetővé teszik, szeretné maga eljuttatni adományát a rászorulóknak. * Amit a tanár úr hozott, a tanítványai vették át. Meghatódott Nagy Ernő, a Széchenyi Gimnázium magyar-ének szakos tanóra, hisz ilyen találkozásra aligha számított. Kertész László és Zubán Zoltán, a gimnázium I. B osztályos tanulói, imponáló szorgalommal szortírozták és csomagolták a szünet nélkül érkező adományokat. Csakúgy, mint Karnis Gabriella, és Várkonyi Zsófia, a Köztársaság Téri Általános Iskola 8. osztályos tanulói. Ök már péntek délután itt voltak, és tegnap reggel is az elsők között érkeztek. Rengeteg diák is dolgozott tegnap Pécsett, a József Attila utca 10. sz. alatt, a romániai segélyszállítmányok egyik főhadiszállásán. Jöttek, mert hallották a híreket, és úgy gondolták, hogy segíthetnek. A Politikai Foglyok Országos Szövetségének megyei szervezete és a Recski Szövetség péntek délután kezdte a gyűjtést, de tegnap már itt gyűjtött és csomagolt az MSZP, az épület másik szárnyán pedig a DEMISZ is, tanácsi dolgozók segítségével. Felemelő és Torokszorító látvány volt, ahogy az épület előtt, a József Attila utcában, a Bajnok utcában és később pedig a volt munkásőrség udvarában is fellobogózva felsorakozott teherautók látványa. A vöröskeresztes zászlókat olyan asz- szonyok varrták szombat éj(Folytatás a 2. oldalon) Szombat este összeült a kormány koordinációs bizottsága, hogy megvitassa a romániai helyzet legújabb fejleményeit. Á tanácskozás előtt az MTI munkatársa Horn Gyulától érdeklődött a legfrissebb események iránt. A külügyminiszter elmondta, hogy Romániából egyelőre meglehetősen ellenőrizhetetlen hirek érkeznek az áldozatok számáról. Egyes jelentések szerint a halottak és a sebesültek száma együttesen több tízezerre tehető. Horn Gyula közölte azt is: a magyar kormány érintkezésbe lépett a szovjet vezetéssel, s konzultációkat folytattak a romániai eseményekről. Felvetődött annak lehetőség, hogy vasárnap a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei tanácskozásra gyűljenek össze a rendkívül feszült helyzet megvitatására. A tanácskozás helyszínérről egyelőre nincs döntés, a megbeszélés körülményeiről még további konzultációkat tartanak. A súlyos helyzet másik nemzetközi vonatkozása, hogy a külügyminisztner utasította hazánk New York-i ENSZ-misz- sziójának vezetőjét: lépjen kapcsolatba az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnökével, s szorgalmazza, hogy tűzzék napirendre a romániai helyzetet. A magyar kormány kezdeményezi továbbá, hogy a BT ítélje el a Ceausescu-rezsi- met, s szólítsa fel a világ- szervezetet: nyújtson hathatós segtiséget a demokratikus erők harcához. A magyar kormány nyilatkozatot juttatott el a román Nemzeti Megmentés Tanácsához, s ebben teljes szolidaritásáról biztosította Románia népeinek az önkényuralmi rendszer, a zsarnokság elleni forradalmát, a hazafiak küzdelmét. A Nemzeti Megmentés Tanácsát Románia népe képviselőjének ismerte el a ’ magyar kormány, s kifejezte készségét a kapcsolatok felvételére. Egyúttal ismételten Munkatársaink romániai riportja (3. oldal) ÁRA: 5,20 Ft vasárnapi XLVI. évfolyam, 355. szám 1989. december 24., vasárnap Elindult az első segélyszállítmány Pécsről Az első segélyszállítmány elindult Pécsről Románia irányába szombat hajnalban: egy teherautó gyógyszerekkel és egy orvos kíséretében. Délután 6 órakor pedig egy tehergépkocsikból álló konvoj indult el, amely gyógyszert, kötszereket, tartós élelmiszereket, meleg ruhaneműket, takarókat visz a bajba jutottaknak. A romániai helyzetre való tekintettel, a gépkocsik — tervek szerint — egyelőre a magyar határig mennek, s ott várják meg a helyzet konszolidálását. Ez esetben a szállítmányokat tovább viszik Románia területére. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a határkörzetekben kialakított raktárbázisokban helyezik el a küldeményeket. A baranyai gyógyítási akció sikeres útját a rendőrség biztosítja. DÉL-DUNÁNTÚLI POLITIKAI LAP Az ország neves Románia Polgárháború tombol Romániában