Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-16 / 347. szám
19S9. december 16., szombat Dunántúli napló 9 Színházi bemutotált Tárlatról tárlatra Örkény István: Forgatókönyv „ .. lehessünk hősök és gyilkosok egy időben, egy helyütt és egy személyben. Ki merre fordul, aszerint/ Fotó: Tóth László Örkény István utolsó, halálos ágyán befejezett drámáját, mely az évben (1979) megjelenhetett, és 1982-ben, a Vígszínházban került először színpadra, a kritika erős ambivalenciával fogadta, üdvözölte az emberi, írói bátorságot, az ötvenes évekkel, a koncepciós perekkel leplezetlen őszinteséggel szembenéző drámai művet, üdvözölte az eszme és megvalósulása ördögi ellentétébe beleroppanó pszichikumé és/vagy gerincű emberek tragédiájának felmutatását. Ugyanakkor hiányolta a drámaiságot (a drámai fejlődést), az absztrakciót. A cirkuszi keret és az időjáték- folyamatök helyett „je'ené- sek”-re ad alkálimat és Így a személyes drámák helyett a konkrét történelmi események drámája érvényesül csak. Vicze János amatőr együttessel már 1984-ben egy sikeres örkény-ciklus keretében bemutatta Pécsett a Forgató- könyvet. Akkor a nézők számára nem, vagy csak résziben ismert események és mechanizmusok kimondása, felmutatása elemi erővel hatott, igazolva az írót: közelmúlt történelmünk dramaturgiája eo ipso dráma. (Nem is ért (Örkény I.) meg sok előadást a kísérlet.) Az öt évvel későbbi újbóli találkozás óhatatlanul felveti a kérdést: a 84-ben (pláne 79-ben!) megjósolhatatlan mérvű változások tükrében rendezőnek, színésznek és nézőnek miről szól ma ez a darab? 1949-ben a hazarendelt párizsi nagykövet, az antifasiszta ellenállás hőse egy cirkuszi jutalomjóték során, a Mester okaratátviteli produkciója hatására különös időjátékok sorozatával szembesül 44 őszi cselekedeteivel, árulóvá válva és elárulva megjárja a koncepciós pereket, és előrevetül újbóli meghasonlása 56 sodrásában. A Barabás név beszélő bibliai utalás: Pilátus őt kínálta fel választásra Jézus mellett a kegyelemre, és a nép őt választotta. Örkény hősének klasszikus drámai konfliktusa a sorshelyzetekben való állásfoglalás önmaga előtti hitele, az ortodoxra és a tapasztalt valóság kiáltó ellentéte. Vincze János visszafogott, letisztult, sallangmentes előadást hozott létre. A tömörítés, Misi bohóc és Stella szerepének összevonása, a cirkuszi parádé minimalizálása kifejezetten hasznára volt a műnek. Egységes csapatmunka jellemezte a színészi játékot is. Héjjá Sándornak Barabás Adómként elsősorban monológjaiban volt lehetősége felmutatni ' az aíktuálpolitikán túli emberi tragédiát. Labancz Borbála és Sólyom Katalin - mint már annyiszor - eszköz- telen tisztasággal tudott teljes sorsot bemutatni. N. Szabó Sándor a játékmester hálátlan szerepébe vitt időnként igazi mélységeket. Füsti Molnár Évának, Oláh Zsuzsának, Barkó Györgynek és Mikuli Jánosnak az előadás csak villanásnyi lehetőségeket adott, amelyekkel zömében éltek is. Werner József játéktere érezhetően inspirálta a rendezőt. Libor Katalin jelmezeiből hiányzott az egységes koncepció. Tanulságos este volt. Szembesültünk azzal, hogy a tiz vagy akár az öt év előtti merészség ma már a napi sajtó aktualitásától is elmarad. A darab történelmisége ugyanakkor annyira friss, hogy a néző nem tud, a rendező pedig nem próbált meg az absztrakció felé mozogni. Lehet, hogy önkénynek ez az a műve, amelynek általános érvényűségét, próbatételének emberi vízválasztó mivoltát a következő évezred küszöbén fogjuk csak újra felfedezni. Szilárd István Moravetz Levente és ifi- FiHór István jelenete. Szétnyílik a függöny, és meglepően kellemes díszlet tárul elénk. Természetesen egy poigári szalon, de finom vajszínű falakkal, fehér ajtókkal, barna bútorokkal. A már több operettben viszontlátott ara- nyos-girlaodos, hasonló célú, vedlett kulisszák után igazán üdítően hat ez a krémessüte- mény látvány. A második felvonás helyszíne is éppen annyira és úgy ízléstelen, amennyire egy garniszállónak ízléstelennek kell lennie. Fehér Miklós m. v. mindkét tere jól is működik, ami egy félreértésekből, leleplezésekből kavarodó, kergetőzésekkel, kettős szereppel „súlyosbitott" bohózatnál elengedhetetlen. A díszlet tehát Ízléses előadást ígér, s ezt Húros Annamária jelmezei is megerősítik. A férfiak ruhája egy-egy jel'lemrajz, különösen a doktor tüiikiz zsakettje, az inas pasztell eleganciája telitalálat. A hölgyek környezetükhöz képest kicsit túl öltözöttnek hatnak, de bizonyosan nem véletlenül csillognak tüzes, piros illetve kék ruhákban. Málnay Levente m. v. rendezése nem hazudtolja meg a látvány keltette reményeket. Az első felvonás kissé lassabban beinduló gépezetében, a nyilvánvalóan hangulatkeltő poénokra sem játszik rá senki, mértéktartóan, ugyanakkor jó ritmusban pereg tovább az előadás. Furcsa, hogy egy rendezést negatívumokkal kell dicsérni, de a bohózat kényes műfajában, az Ízléses alaphang megütése és megtartása nem könnyű feladat. Málnay Leventének sikerült. A Bolha a fülbe abszolút főszereplője Újváry Zoltán. Kettős szerepében, Ghande- bise-ként és együgyű Poch- kónt is méltán arat nagy sikert. Sebők Klára az első felvonásban mesterkéltnek hat a számáira talán idegen, szép barátnő szerepében, de Vári Éva temperamentuma és ko- médiázó kedve őt is magával ragadja, mint ahogy a nézőket is. Ki kell emelni még Besenczi Árpád tökéletes inasát és ifj. Fillár István Ca- mille-ját. A szerencsétlen, beszédhibás figurából a tehetséges fiatal színész hihető karakterfigurát formál, akit nem ügyefogyottsóga, hanem remek játéka miatt tapsol meg a közönség. Müller Zsuzsa A mű és a szelleme Színes litográfia, rézkarc, fametszet Színes litográfia, rézkarc, kollázs, fametszet, szeri og rá - fia, linómetszet - megannyi a grafika műfaján belül alkalmazható kifejezési mód a valóság (s abban a mi saját, a művek által is teremtődő valóságunk) meg- i szoláltatására, megnevezésé- re; A különböző egyéniségek, lelki világtájak szerint. Első benyomásunk ez a sokféleség, ha a Pécsi Grafikai Műhely az elmúlt héten, a Pécsi Kisgalériában megnyitott tárlatára betérünk. Nem is lehet másképpen, hiszen a műhely elmúlt öt évi munkájáról igyekszik keresztmetszetet adni, a közel félszáz művész csaknem nyolcvan alkotása alapján. A Mecsek- alji várost pedig 1984 óta egyre többen keresik fel külföldiek is — de a stílusok, eljárásmódok „internacionalizmusa" nemcsak abból adódik, hogy Lengyelországtól Norvégiáig, Angliától a Szovjetunióig számtalan országból érkeztek már ide alkotók, hanem az itt eltöltött idő céljából is. Itt a külhoniak és hazaiak, „amatőrök” és „profik" találkozhatnak, ismerhetik meg egymás technikai repertoárját, erre ösztönöz a műhely is, amely mindezen túl a genius Igeit, a hely varázsát, szellemét adja. A Káptalan utca, a Szent István tér csendjén, gesztenyefák lombjával is őrzött nyugalmán túl a múzeumok, kiállítótermek korántsem tolakodó áhítatát. Nehéz hát az itt kiállított kollekcióról valamiféle értékelő, a terminus technicusok falanszterébe zárt kritikát írni. Nem is szükséges. A figyelmes látogató, aki nem rest elolvasni a műtörténész Kovács Orsolya kiállításról írott, összegző sorait az ösztöndíjjal idelátogatók névsora fölött, az annál inkább megérti a műhelymunka jelentőségét, fontosságát, s azzal együtt ennek a seregszemlének is a küldetését. Hogy kedvet ébresszek a tallózáshoz, hadd mondjam el, a kiállítók közt találkozhatunk Kolozsvári Grandpi- erre Miklós nevével, a túlzás diábólIlkájára építő, szecessziós-szürreális vílá gá va I, Laca Mária lomha, buja, időtlen nyugalmú nőivel. Visszatérő vendége a műhelynek Veress Pál az archaikus, létet igenlő közös emlékezet mélyéről előhozott bálványaival, emlékezetesek Makovecz Benjamin fametszetei, Neuberger István iróniája, Artner Margit tragikus líraisága a kongó chirico-i tér kalodájának reminiszcenciáival, tetten érhetjük Pin- czehelyi Sándor Kapu című, a Pécsi Galériában kiállított festményének gondolati variánsait a „Kapu - Zárt kapu" képek párosában, hogy azután a nagyméretű sarlós-kalapácsos változat már korunk karikaturisztiku- san kaján, röhögtető és tragikomikus diadalíveként fogalmazódjon meg. A baranyai „angol-magyar" Colin Foster, a szobrász hajót rajzol könnyű, lendületes kézzel — és sorolhatnánk hosszan a nálunk kevésbé ismert külföldieket is a villányi szoborparkot képi metaforában megörökítő Lewandowskitól (Anglia) az olaszországi élményeire emlékező P. V. Ni- kolajevicsig (Szovjetunió), a rézkollázst építő kanadai Julianna Joóstól a keletnémet Roll Faberig, vagy a norvég Öle Ékig, a francia Anna Petrequinig, az osztrák Panzerig. . . De lehet-e teljes névsort adni? És megfeledkezhetünk-e a műhely gazdájáról, a szobrászi és grafikai feladatainak elkötelezett Sz<4tyor Győzőről? A fotó szerelmesei sem maradtok látvány nélkül ezekben a napokban. Egy amatőr kiállítás néha önkéntelenül is alulértékeli magát, mintegy azonosulva azzal az előítélettel, amely körülveszi. Azonban a Baranya Megyei Amatőr Fotókiállítást talán mégsem szükséges ezzel a szerény mércével mérni, mivel Pécsett, az Ifjúsági Házban rendezett kiállítás arról győz meg, hogy a festői hatásokra törekvő Gyenes Zsolt, az életre, a valóságra, mint a legzseniálisabb rendezőre ügyesen figyelő Pá- vics János és még jó néhány e tárlaton szereplő társuk a hivatásosok között is megállná a helyét. Kívülük még Császár Ferenc, Rajmár Ferenc, Protár Tibor, Borbély Kálmán, Tillai Gábor, Mikó István, Kiss Imre, Horváth Norbert, Rózsa Zoltán, Tóth Károly, Vizi Balázs munkáit tartotta a zsűri érdemesnek arra, hogy a nagyközönség figyelmébe ajánlja. Bóka Róbert Pákolltz István Pepitafüzetemből Tihanyban Tanácsi Gazdám megbízásából fölkértem Illyés Gyulát Zrínyi-dráma megírására. _ Tihanybát válaszolt; a drámát nem vállalta; átmenetileg gyengélkedett, kiújult régről hurcolt gyamorfékélye. Irta továbbá, hogy a téma nagyon is foglalkoztatja, csakhát... — És így folytatta levelét: „az említett évfordulón lesz éppen tíz éve, hogy ki vagyok tiltva a magyar színjátszásból, épp magyar történelmi darabjaim miatt.” A post seriptumban írta, szívesen lát Tihanyban, bármikor méhetök. Flóra Asszony kedvesen föli rá nyitott az emeletre, ahol ágyban találtam az akikor^ jo hatvanas költőt, dunyliaval betakarva. Somolyogva _magyarázta, hogy nyavalyájára ez a legüdvösöbb gyógyszer ebben az augusztusi kánikulában. Apai öreganyja hagyatéka ez a gyógymód. Saját termésű diópálinkával kínált; ő maga csak jelképesen nya- lintott bele a kupicába. Szóba került a Zrínyi-dráma is. Kapásból említett néhány ellentétes jellemvonást a szigetvári hős egyéniségéből — konfliktus-lehetőségként a megírandó drámában. Dolgomvégezetlen köszöntem el. Ami nekem nem sikerült, egy évtized múltán - biztatóbb csillagállásban — sikerült Cziimer Józsefnek: dramaturgiai asszisztálásával tíz drámát írt Illyés. Mind a tíznek Pécsett volt az ősbemutatója. Csontok Makacsikodik a százszor megcáfolt legenda. Nem értem, miért kell okvetlenül megtalálni — és éppen Szibériában — a lánglelkű költő tetemeit. üstököshöz méltón eltűnt Ispánkútnál. Stílusához ez illik igazán. Az Univerzum- ba-elegyedést gyönyörűen megírja Kosztolányi, szivet re- megtetően szép novellájában. — Ha mindenáron ragaszkodunk a csontokhoz, jó lenne körülnézni Ispánkútnál. A feleségeik |fe!esége sírföl tárási kísérlete — idő és pénz híján — nem vezethetett eredményre. A 1946-os ásatás — Bár‘ dos B. Artur szerint ugyancsak a pénz elégtelensége miatt maradt abba. . Rendkívül zavaró az újabb kutatók türelmetlensége, a kötelező, tudományos eljárás fölgyorsitása. A csontok megmaradnak. Nem százötven, hanem százezer évekig is. Bizakodjunk, hogy ennyit azért mégsem kell várnunk. Nem, mert Ispánkút környékén a mainál sokkal kedvezőbb légkör alakul a tömegsírok föltárására. Csak elekor tudunk megnyugodni a költői jóslat beteljesültében: .,S a holtakat egy közös sírnak adják, / / Kik érted halták, szent világszabadság!" Magyarul Boldog emlékű tanárom, dr. Tímár Kálmán szívósan harcolt a magyartalan kifejezések ellen. Ingerülten elítélte a „pipával a szájában", „táskával a kezében”-íéle fogalmazásokat; kiborult, ha a riporter vagy a rádióbemondó jegyet váltott „,a Bánk bánhoz”, illetve leutazott a Balatonhoz". Tanárom a pesti aszfalt máikvi ragjainak titulálta a fenti germanizmuso- ikot; Ihelyettük ajánlotta a „pipáját szíva", illetve „táskástól” esetleg „táskáját fogva" kifejezéseket. A jegyet pedig nem a Bánk bánhoz, hanem a Bánkra váltja a nyelvet jól Ismerő magyar állampolgár. Néhai tanárom észrevételét ajánlom riporter kollégáimnak. Kutyagumi Honfitársaim dohányzó fe- lekezeitének erőszakosabb egyedei úton-útfélen képembe fújják a füstöt. Legalább ilyen ellenszenvesnek tartom a kutyasétáltatók jó néhány százalékának figyelmetlenségét. Azokét, kiknek kedvence nemegyszer a járda közepén könnyít magán. Az oktalan állat persze, ott végzi el az elvégzendőt, ahol rájön a szükség, s ha ilyen esetben az ebet szidom is, szidalmam sose a kutyának szól. Hüledezve neszeltem föl annak idején az ebadó eltörlésének hírére, hiszen még a fabatkára is jósziwel gondolok ebben az iszonyatos eladósodásban. (Az oltás eddig is kötelező volt.) Rendeletben elő kell írni a gazdiknak, hogy sétáltatáskor vigyenek magukkal szütyőt vagy zacskót, amiben kislapát is van, hogy belekotorhassók azt, amibe nem óhajtok belelépni. Még a szerencse reményében sem. Feydeau: Bolha a fülbe Jelenet az előadásból.
