Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-02 / 333. szám

Dunántúlt napló

19M. december 2., szombat

Madártávlatból a postavölgyi (ö utca

Elzárt sziget a város peremén

Postauölgy

Postavölgybe a mohácsi útról letérve lehet eljutni. Keskeny, alig két kocsinyi hepehupás bekötőút vezet a városrészhez. Az út jobb és bal oldalán többszintes csoládi házak, a legtöbbet az elmúlt egy-'két évben építették. Az épületekhez földút vezet. Beszerelték a vízvezetéket, van fürdőszoba, az alagsorban kazán is, de a terület még nincs közművesítve, Talán a következő évben elkészül a víz- és szennyvíz-gerincvezeték, amit társulási formán építenek meg. Addig marad a kút, a szivattyúval és az emésztőgödör.

— Alinak idején, amikor a településfejlesztési hozzá jóru- fóst bevezették, egy hétig minden este, az akkor még meglévő íjkultúrházban" találkoztam az itt élőikkel, és győzködtem őket, szükség von rá — mondja Jókai János tanácstag. — A végén a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelműek is aláírták, fizetik a teho-t. Bíztok 'benne, hogy akkor lesz út, járda, vízvezeték, csatornahálózat, bólt, emberi körülmények között élhetnek ők is. Végül is ebből, a pénzből egy éve lett egy nyilvános telefon, mert az sem volt, meg az egyik utcóbon út.

Postavölgyből reggel tömött buszok indulnak a város központja felé. Pici gyerekekkel utaznak az anyák és apák, iskolatáskával a hátúkon, vállukon a diákók. Iskola, bölcsőde, óvoda a Lvov-Kertvárosban. Postavölgyben mindössze egy vegyesbolt és a tanácstag házában az orvosi rendelő található.

— Két éve az Egyesített Egészségügyi Intézmények és a városi tanács felkérésére adtam bérbe” a házunk egy részét orvosi rendelőnek. Sók idős ember él itt. Miért kelljen még orvoshoz is a város másik végébe járniuk? Az új házakban elsősorban fiatalok laknak, két-három gyerekkel.

Nagyon kellene a vezetékes ivóvíz. Az ásott kutak vize nit- rátos, a házakhoz épített emésztők legnagyobb részéből a szennyvíz egy része elfolyik, a talajba kerül, az fertőzi. A boltnál már az útra is kifolyik.

A városi tanács már elkészítette a vízvezeték és csatornahálózat tervét. A társulások is megalakultak, a tanács segítséget is” nyújt, de kérdés, hogy minden családnak lesz-e 80—100 ezer forintja a társulási díj kifizetésére? S ha gázt is szeretnél« lefektetni és a lakásba vezetni, az még plusz 200 ezer forint, mert a tanácsnok erre már nincs pénze. Mennyibe kerül akkor így egy ház, egy olyan többszörösen hátrányos helyzetben lévő pe- íremterületen, dhol az infrastruktúra szinte teljesen hiányzik? A telek ma már négyszögölenként 1000—2000 forint, így egy kétszáz négyszög- öles terület értéke már 200— 400 ezer forint. De ekkor még nincs építőanyag és nem kezdődött meg az alapozás. Igaz, persze az is, hogy annak idején itt olcsón lehetett területet vásárolni.

— A tanács már több pályázatot is kiirt, hogy ezen a részen is legyen egy közösségi ház — mondja Jókai János. — Abban lenne egy ABC, egy nagyobb terem, ahol az emberek összejöhetnének, mert most ■ a reménypusztai termelőszövetkezet ebédlőjében tartjuk a tanácstagi beszámolókat és a lakossági fórumokat. — A tanulmányterv mór elkészült, az egész 17 millió forintba kerülne, erre pedig nincs pénz. Kispostovölgy helyzete még fcifótástalanabb. Onnan esőzéskor, latyakban csak két pár cipővel lehet elindulni, mert nincs szilárd burkolatú út sem. A közlekedés is sokszor lehetetlen. A Volánt többször megkerestük már, hogy a reggeli órákban a fél hetes, hetes, fél nyolcas járatokra ne szóló, hanem csuklós buszt küldjön, mire a nagyár- pádi városrészhez ér, senki nem fér fel, mert annyi az utas. A kérésünket hol telje- sitik, hol nem. Arról is szó volt, hogy a 42-es busz Posta- völgybe is betér, de ebből sem lett semmi. Télen életveszélyes ezeken a szűk utakon közlékedni. Eddig még minden télen egy-két busz az árokba csúszott a jeges és keskeny útról. Persze azért szereink is vonnak. Az építkezések nagy száma miatt a villamoshálózat nem bírta a terhelést, esténként még a televízió műsorát sem lehetett nézni. Az elmúlt ‘évben ez a gond megoldódott, a DÉDÁSZ kicserélte a kábeleket. Úgy érezzük itt magunkat, mint, ha nem is a városban, hanem valamilyen elhagyatott, kihalásra ítélt településen élnénk.

Postavölgyben sokan vásároltak tehet az elmúlt években azzal a tudattal, hogy a területen még nem építették ki a közműveket, de erre egyszer sor kerül. Persze, akkor még nem gondolták, hogy mindez majd több százezer forintba 'kerül. Magas a családonkénti hozzájárulás a 100 000 forint a szennyvíz- és vízhálózatért, de ezt tíz év alatt kell kifizetni, részletekben kedvezményes kamatok mellett, és egy összegben nem kell semmit sem letenni. A gáztársulás esetében is az összköltség 10—30 százalékát (kell készpénzben kifizetni, a többit pedig aprónként. Mindez persze az itt élőket nem nyugtatja meg. Estefelé az utcákon az orruk hegyénél alig 'látnak tovább, mert közvilágítás egyáltalán nincs. A keskeny úton 'hazafelé tartók bármikor baleset áldozataivá válhatnak. mert az út mellé járda még nem épült.

Postavölgy a külvilágtól elzárt sziget a város peremén.

Szalai Kornélia

Környezetvédelmi segítség Magyarországnak

Megkeidtéb a követlttiö öt— tíz évr« szóló, külföldi segít* léggel megvalósítandó környezetvédelmi projektek részleteinek kidolgozását a környezet- védelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumban — tájékoztatta Sxenes Ervin, a főhatóság nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője az MTI munkatársát.

Előzetesen 32 projektet jelölt meg a magyar fél az Európai Közösség szakbizottságának, olyan fejlesztési területeket, amelyeknél hathatósan segíthetne a „huszonnégyek" a legfejlettebb tőkés országok 24-es csoportja. Ezek az államok az Európai Közösséget kérték fel a Magyarországnak nyújtandó környezetvédelmi segítség 'koordinálására.

A KVM főosztályvezetője szerint a segítséget felajánló •államok még decemberben kiválasztják a 32 projekt közül

azt a néhányat, amely bekerülhet a támogatott fejlesztések közé. A 32 témakörből 21- hez a KVM-nél, 11-hez az (pari Minisztériumnál dolgozták ki a programvázlatot. Ezek között szerepel a környezetvédelmi monitoring-hálózat fejlesztése, a veszélyes hulladékok cementgyári elégetéséhez használható technológiák és berendezések alkalmazása, a szennyvízkezelési, ivóvíztisztítási technológiák átvétele, az ólommentes benzingyártás bővítése, különféle hulladék-ártalmatlanítási módszerek bevezetése, a balatoni ökológiai állapotok további javítása, a

szennyezőanyag-kibocsátás csökkentése a hazai gépjárműforgalomban, illetve a hőerőművekben.

Elsősorban azoknál a fejlesztéseknél számíthat hazánk támogatásra — mondotta Szenes Ervin —, amelyek a környező országok szennyezését is

csökkentik, illetve vonzóbbá teszik Magyarországot az idegenforgalom számára. így nagy esélye lehet a támogatósra a balatoni környezetvédelmi, valamint a gépjárműforgalom és az erőművek szennyezőanyag- kibocsátását csökkentő fejlesztéseknek.

A gépjárműpark, illetve az erőművek számottevő korszerűsítése szükséges ahhoz, hogy Magyarország eleget tegyen az aláírt, a légszennyezés csökkentését célzó nemzetközi szerződéseknek. A nyugati országokban igen jó eredményeket érnek el a gépjárművekre szerelt 'katalizátorokkal. Anyagi, műszaki segítségükkel gyorsítani lehetne hazánkban is a katalizátor-alkalmazási programot. Számottevően csökkentené a szennyezőanyag-kibocsátást, ha egyre több hazai erőműben is úgynevezett lebegőágyas tüzelési technológiára térnének át.

Gyársirató

Egyre növekvő aggodalommal olvasom az arról szóló híreket, hegy rövidesen egy amerikai cég lesz a híres-neves pécsi Zsolnay- gyár tulajdonosa. Hovatovább megszokhatjuk már, hogy a sokat emlegetett reprivatizáció egyet jelent azzal, hogy értékeink külföldi kézbe kerülnek, mivel olyan hazai tőke igazából nem létezik, amely felvehetne a versenyt a szép kerekszámú dollárokkal. Petrenkó

— mind ez idáig — csak egy van, aki megvehette az ózdi durvohengerművet.

Valóban a külföldi kéz- beadás lenne az egyetlen módja e nehéz helyzetből történő kievickélésünknek?

Nehezen tudom megemészteni, hogy a szememben a kossuthi Pesti Hírlap örökösének tekinthető Magyar Hírlap noverrtber 1-jé- től csaknem felerészben angol tőkét tudhat tájékoztatási tevékenysége mögött, jóllehet változatlan függetlenségéről iparkodott megnyugtatni halála előtt pár nappal Tábori András, a lap főszerkesztő-helyettese.

És akkor itt van most nekünk a Zsolnay-gyár „kiárusítása”. A gyár ilyetén elnevezése ellen változatlanul tiltakoznak a Zsolnay-örökö- sök, akik vitatják a névviselés jogszerűségét. S ha most szőrőstől-'bőröstől megvásárolja a gyárat az amerikai tőke? Arról hogyan vélekednek?

Én — mint mondtam már- aggodalommal és szomorúsággal.

A Zsolnay-gyár számunkra, pécsiek számára egyértelmű szimbóluma a város iparosodásának, világhírneve vitathatatlan, és — pécsi. (Ezért sem értem a család vitatkozását, hiszen inkább büszkének kellene lenniök rá, hogy a Zsolnay Vilmos által fémjelzett termékek eredeti minőségben kerülnek ma, az alapítás után 121 esztendővel is a világpiacra.)

Olvasom Zsolnay Vilmos 1828-tól 1900-ig terjedő

életrajzát, s először is azt, hogy mi történt 100 esztendővel azelőtt, hogy előreláthatóan külföldi tulajdonosa

lesz a gyárnak. íme: lera- katot akar létesíteni Párizsban és Wahliss nevezetű férfiú vezetésével; a herendi gyár megvásárlásának a gondolata foglalkoztatja; barátságot köt Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel és Székely Bertalannal; Karls- badba utazik, ahol a szén és a kaolin minőségét tanulmányozza. De az a 80- as évtized- különben isZso'l- nay nagy évtizede, amit „aranykornak" is neveznek,

hiszen sorra jelennek meg oz új máztechnikák, és a kapunk előtt van már ar legnagyobb, az eozin is.

Igen, az eozin, ami ma is egyet jelent világszerte a Zsolnay-névvel. Itt jelenik meg az én aggodalmam.

Mert a gyáréladási tudósításokban mit sem olvastam arról, hogy ez a nagyszerű találmány változatlanul „pécsi találmány" marad-e. S vele a Zsolnay- porcélón? Jó volna tudni — többet tudni! — ezek sorsáról is, amint arról is, •hogy a majdani tulajdonos — tulajdonosi jogánál fogva és jól felfogott üzleti érdekéből — kiajánlhatja-e a pécsi gyárból az eozin titkát?

Aztán von még valami. Maga a gyár.

Egyszer, • évekkel ezelőtt, valamilyen alkalomból elhangzott: ipartörténeti értékei miatt ipari műemlékké kell nyilvánítani a gyár egész együttesét, nehogy bárkinek is eszébe juthasson valamit is tönkretenni korszerűsítés ürügyén. Ez a védelem — tudomásom szerint — mind a mai napig nem történt meg, s félő, hogy az „új érában" talán nehezebben történhet meg, mint a magyar állam tulajdonosi mivolta idején. Pedig .. .

Jó pár éve már, hogy miután kívülről oly sokszor megcsodáltam a gyár szépségeit — a „csipkés” kéményeket, a Zsolnay úti fronton sorakozó, a gyár fejlődését érzékletesen dokumentáló épületeket, a mostani Do-Zso-t... —, bent néztem körül, ahol további szépségek sarát találtam, kezdve az itt készült műtárgyak másodpéldányaitól. Mindez

nemcsak egyszerűen a gyár értéke — úgy is mondhatnám: belügye —; mindez közös értékünk, amit megóvni kötelességünk. Most is, és akkor is, ha amerikai tulajdonban lesz a féltett gyár. Szeretnék híradást olvasni arról is, hogy a majdani új tulajdonos kötelezettséget vállal a gyár ipar- és művészettörténeti értékeinek a megóvására:, mindenkori üzleti érdekeitől függetlenül, s hogy ennek az ellenőrzésére jogosult a városi önkormányzat a város polgárainak a nevében.

Gyársirató .. . Tulajdonképpen nem sok az, amivel elejét lehet venni, hogy tényleg sirassuk nagymúltú gyárunkat. Remélhetőleg meg is kapjuk az idevágó biztosítékokat. Ám még ebben az esetben sem tudok megszabadulni az aggodalmamtól: nem fogjuk-e egyszer megbánni mostani tehetetlenségünket, hogy fel- emelkedésünk egyedüli módját abban láttuk, hogy különböző rendű és rangú értékeinket külföldi kézbe adtuk.

Hársfai István

Dolgos János látszatra semmiben sem különbözik a töb- Ibi embertől. Bár lehet, hogy két keze kicsit kérgesebb, mint sok társáé, ö világéletében ezzel kereste kenyerét. Ma is ezzel vágja fel a tűzifát, hordja fel a szenet a pincéből, ha melegedni akar félkomfortos tanácsi bérlakásában.

Már nem fiatal, haját megütötte a dér. Izmos testét reuma, lumbágó gyötri és néha már fáradtan ébred. A cigarettáról, a hajdani fröccsökről, a kávézásról már rég leszokott. Olcsó borotvaszappant használ, és fogkrémből is a legolcsóbbat veszi.

Dolgos János átlagember, átlag jövedelemmel, átlag családban. Szüleitől nem örökölt vagyont. Igaz, apját annak Idején kóláknak nevezték, de ő azt mondta: Jani fiam, te ne törődj semmivel, eredj a városba, vállalj ott munkát és meglátod, hogy boldogulni fogsz!

így került a munkapad mellé, és tette, amit kellett: békekölcsönt t jegyzett, szolidaritási bélyeget vásárolt. Dolgozott, túlórázott, részt vett a brigádversenyeken, munka

után tanult és, hogy a gyerek tanulhasson, különmunkát vállalt, később pedig grtík- zott. Amikor jöttek, hogy lépjen be a DISZ-be, a KISZ-be, a pártba, a szakszervezetbe, megtette azt is. Amikor társai bizalminak választották, vállalta, mert komolyan hitt benne, hogy szükség van rá. Mégsem ljutott semmiféle előnyökhöz, nem emelték ki, nem vadászott, nem halászott, nem utazgatott közpénzen.

1956-ban is dolgozott. Nem szervezkedett, nem agitált, nem lőtt senkire. Nem internálták, nem csukták börtönbe, nem végezték ki, nem lett hős, nem kapott kitüntetést, se nagyobb fizetésemelést, se előléptetést. Ö mindig csak tette, amit kellett: dolgozott. Mert úgy képzelte, hogy körülötte mások is ezt teszik, és neki ez a kötelessége. Munkáját szerette, tisztességesen elvégezte mindazt, mit rábíztak, soha nem csalt, hazudott, nem ügyeskedett.

Sohasem • törekedett arra, hogy mások rovására szerezzen előnyöket, nem váltotta ki a teljes valutakeretét sem, bár világútlevelével eljutott nyugatra. Ott nem vásárolt videót, fagyasztóládát, számítógépet, sem autót. Nem üzletelt, nem seftelt. Nem kellett visszahívni, áthelyezni, érdemei elismerése mellett nyugdíjazni, felmenteni.

Dolgos János ma mégis megkeseredett ember. Van

ugyan még munkahelye, fizetése és tulajdonképpen dolga is 'lesz, csak éppen — úgy érzi —, hogy jövője nincs. Hiszen abban az üzemcsarnokban, ahol ezelőtt pár évtizede még azt hallotta: tiéd az ország, magadnak építed, ott most mindent jelzálogkölcsön terhel és sorban állnak a hitelezők.

Portásnak talán még elmehet valahova vagy éjjeliőrnek. Ha megbetegszik, ócsoroghat maljd órák hosszat az orvosi rendelő várószobájában, esetleg kérhet segélyt a tanácstól, hogy ki tudja váltani gyógyszereit, és reménykedhet, hogy tanult gyermeke juttat majd valamit neki, hiszen eddig éveken át mint hátrányos helyzetű értelmiségit, támogatta a fiát.

Dolgos János nem okol senkit. Sem másokait, sem magát, hogy idáig jutott. Nem kíván porbahulló fejeket, tárgyalásokat, ítéleteket, börtönt, de közben azt azért látja, hogy amíg neki egyre rosz- szabb, van, kiknek egyre jobban megy. Nem irigyli ő a fényes úri pompát, nem vágyik senki házára, kertjére, új autójára, cifra gönceire, csak arra, hogy neki magának is egy ici-picivel jobb legyen.

Ferenci Demeter

Porcelán villamos szigetelők készülnek az ipaci üzemben