Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-14 / 345. szám
POLITIKAI MAPILaP Brit-magyar kormány! tárgyalások Kedvezően alakuló határ menti kapcsolatok mányfő köszöntötte szerdán délben a brit külügyminisztérium udvarán rendezett állami fogadtatáson Németh Miklós miniszterelnököt, aki reggel érkezett Londonba. A magyar Himnusz elhangzása után a gránátos testőrgárda felsorakozott egységének parancsnoka magyarul tett jelentést Németh Miklósnak. A díszszázad megszemlélése után a magyar kormányfőt Thatcher asszony átkísérte a szomszédos miniszterelnöki rezidenciára, a Downing Street 10-be. A hivatalos brit-magyar kormányfői tárgyalásokon jelen volt Kovács László kül- ügyminisztériumi államtitkár is. Ezt követően Thatcher asz- szony díszebédet adott magyar vendége tiszteletére. A hivatalos kormányfői tárgyalások előtt Németh Miklós Sir Geoffrey Howe miniszterelnökhelyettessel, az alsóház vezérével találkozott hivatalában. Az időjárás viszontagságai miatt némi késéssel érkezett Pécsre Ivica Trnokop, a jugoszláviai Horvát Szocialista Köztársaság kormányának tagja, a külkapcsolatok bizottságának elnöke. Tegnap délelőtt a Baranya Megyei Tanácson Piti Zoltán tanácselnök fogadta, majd tájékoztatta Baranya gazdaságáról, kulturális és tudományos életéről, valamint a megye nemzetiségi politikájáról, hiszen több nemzet fiai, így szerbeik és horvátolk is élnek itt együtt. A rövid eszmecsere után a küldöttség a Miroslav Krleza Honvát-Szerb tannyelvű Általános Iskolába és Gimnáziumba látogatott. Az iskola növendékeiből álló tánc csápon hangulatos bemutatót tartott, amelyről Ivica Trnokop elismerően szólt: — Kellemesen érintett a gyerekek lelkes szereplése, amely művészileg is magas színvonalú volt. örülök, hogy áttom az egészséges önbizalommal teli tanulókat, akiknek munkája a pedagógusok eredményességiét is tükrözte. Elmondta azt is, hogy nagyra értékeli a magyar nép gondoskodását az itt élő horvát nemzetiségiekről. Elégedett a Piti Zoltánnal! folytatott megbeszélésekkel is, mert azt tapasztalta, hogy számos területen nyílhat újabb lehetőség az együttműködés továbbfejlesztésére, és ezeket a kapcsolatokat sikerült a látogatásával is gyarapítani. Ivica Trnokop a miniszterelnök-hé yett es meghívására hamarosan Budapestre utazik, ahová elkíséri Olga Miszovics tanácsadó is, hogy elképzelt koncepciójukat országos viszonylatban is ismertessék. Gyura Barbara Szabadságot a Romániában élő nemzetiségieknek! Tüntetés Mohács főterén „Szabadságot a Romániában élő nemzetiségieknek", ‘•Tőkés László, Sütő András, lrnádkozunk érettetek - veletek ''“gyünk", „Erdélynek szabad vollást, szabad életet követelünk" — olvasható volt azokon a transzparenseken, melyeket a tegnap délután Mohácson rendezett néma tüntetésre hoztak magukkal a Magyar Demokrata Fórum mo. k>ácsi szervezetének tagjai. A demonstráción a Himnusz elhangzása után ismertették Szűrős Mátyásnak, hazánk ideDoina Corneának és Tőkés Lászlónak ítéljék oda a Nobel-békedíjat iglenes köztársasági elnökének az RKP főtitkárához írott levelét. Szabó Mihály református lelkész bejelentette, hogy Mohács evangélikus és református templomának harangjai este 8 órakor mindaddig megszólalnak, amíg Tőkás László és csa'ládja ellen a zaklatások tartanak. A város főterén a mintegy 100 fős csoport a tüntetés végén közösen énekelte el a Szózatot, majd a székely himnuszt. A résztvevők aláírásukkal fejezték ki -azon óhajukat, hogy 1990-ben a Noíbel béke-díjat Doina Cornea kolozsvári tanárnőnek és Tőkés László temesvári református lelkésznek ítéljék oda. B. M. Helmut Kohl december 16-a és tt-a között hazánkba látogat Helmut Kohj nyugatnémet szövetségi kancellár december 16-a és 18-a közötti magyarországi látogatása azoknak a kitűnő kapcsolatoknak a kidomborítására szolgál, amelyeket jó, baráti együttműködés, a szerződések szoros rendszere, valamint a gazdasági és a kulturális kooperáció magas színvonala jellemez — jelentette ki szerda délutáni sajtóértekezletén Hans Klein szövetségi miniszter, a bonni kabinet szóvivője. — A nyugati magyar határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása — mondotta —, döntően hozzá-- járult ahhoz, hogy a közép-, kelet- és délkeleteurópai szomszéd országokban támogassa vagy kiváltsa a reformfolyamatokat. Ez kiváltképp érvényes az NDK-ra. A döntő lépés ebben a folyamatban a magyar kormánynak az ez év szeptember 10-;i ki bátor és emberséges elhatározása volt, amellyel a Magyar- országon befogadott NDK- beli menekülteknek lehetővé tette a Nyugatra való kiutazást. Ezért a szövetségi kancellár külön ki fogja fejezni hálóját magyar vendéglátóinak - hangsúlyozta Hans Klein. Bonn és Budapest eme jó politikai viszonyának megfelelnek a gazdasági kapcsolatok is, amelyek az utóbbi években jelentékeny ütemben fejlődtek. A két ország órucserefor- gal'ma 1970 óta megötszöröződött. A szóvivő ez alkalommal ismertette a kancellár Budapesten egyidőben nyilvánosságra hozott programiját, amelynek csúcspontja - a tárgyalásokon kívül - az Or- szággyűlésben 18-án, hétfőn elhangzó beszéde lesz. Ezt a fontos eseményt szerdán híreiben előre kiemelte a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomás is. Mecseknádasdnál még 9—10 óra körül is járták az utakat^ a só- és homokszóró gépek. Vasas közelében, a hatos úton, még a hajnali órákban árokba fordult egy lengyel személyautó. Fotó: Proksza László Óriási dugó Pécsvárad és Mecseknádasd között Jégpáncél Baranya útjain 21 sószóró dolgozott az utakon Kor- és lábtörést okoztak a síkos járdák Joap Bionk holland avantgárd előadóművész vendégszerepeit tegnap este Pécsett, a Művészetek Házában. Együttesével, a Baba OEMF trióval Schwitters ursonate című művét adták elő. (Tudósítás az 5. oldalon.) Ivica Trnokop látogatása Pécsett Ivica Trnokop látogatást tett a pécsi Horvát-szerb tannyelvű Általános Iskolában és Gimnáziumban Fotó: Proksza László Veszélyes korcsolyapályává változtak szerdán hajnalban az utak megyénkben az ónos esőzés a lka Imqval. Hajnali 4 és 7 óra között majdnem megbénult a körúti közlekedés. A Közúti Igazgatóság útellenőrei alig tudtak elérni Mecseknádasdra, ahol órákra leállt a forgalom. Nádasdtál Pécsvánadig egy óriási közlekedési dugó keletkezett. Araszoltak a járművek, a közéjük rekedt sószórók keservesen haladtok előre. Az igazató- sáság Baranyában az összes tisztító járművét bevetette, a hatos út fenti szakaszán négy dolgozott; a többi részen 17. A gondokat ebben a térségben tetézte több súlyos baleset is. A reggeli órákban csak Pécsett négy jelentős balesethez riasztották a mentőket. Szerencsére komolyabb személyi sérülésekre nem került sor. Az eljegesedést legjobban a pécsi és a távolsági busz- közlekedés érezte meg. Pécs irányában átlag 70—80 percet késtek a buszok. A megyeszékhelyről csaknem két órán át nem indítottak távolsági járatokat. Késtek a munkas-, köztük a bányászjáratok. Kritikus volt a helyzet Ber- Ikesd, Pécsváiad, 'Komló, Ko- zármisleny, Görcsöny és Vajszló térségében, Pécsett predig a peremrészeken, főként Vasason, Pécsbányán, Nagy-Daiodolban. A só-, homok- és salokszóró gépek még délelőtt is járták az útiakat, így is újra síkosak lettek a felüljárók, néhol személyautók csúsztak össze. A felüljáróikat és a pécsi utcákat okkor tisztítja a Pécsi Köz- tisztasági Vállalat, amikor erre felkéri a városgondnokság. Ezért a panaszosok bejelentéseiket, észrevételeiket a 12-290-es telefonon tegyék meg. Nemcsak az utak, de a járdák is síkossá váltak. Pécsett legalább tízen szenvedték ikéz- és lábtörést. Voltok, akiket súlyos arczúzódássai vittek el a mentőik. A hirtelen jött enyhe időiben további esőzés, ónos, havas szita lós várható, tehát a házfelügyelők, a lakástulajdonosok már kora hajnalban szórjanak ki homokot, fűrészport, sőt salakot. Cs. J. Kedvező döntés Brüsszelben A 84-ek támogatják a magyar reformokat — ha létrejön a megegyezés a Nemzetközi Valutaalappal (2. oldat) ír iiiww HBu massaaBsaarn túli XLVI. évfolyam, 345. szám 1989. december 14., csütörtök Megbénult a közúti forgalom Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke Margaret Thatcher, Nagy-Britannia és Eszak-lrország Egyesült Királyság miniszterelnökének meghívására szerdán reggel Nagy- Britanniába utazott. A magyar kormányfő kíséretében van Kovács László külügyminiszté- riumi államtitkár. Györke József, Magyarország angliai nagykövete Londonban csatlakozik Németh Miklós kíséretéhez. Margaret Thatcher, brit kor-