Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-26 / 327. szám
Parlamenti pillanatok Horváth Lajos: Lassan halad a történelem Németh Miklós: Jaj, de unom a politikát! Parlamenti fSzScske összehajol Grósz Károly és Nyers Rezső, köztük egy szabad szék, könnyen megtehetik. Grósz súgdos, Nyers hallgat. Aztán Békési László odaül Pozsgay Imre éppen üres helyére, s Németh Miklóssal beszél meg valami fontosat: egyébként mi késztetné a imindig helyén ülő, komolyam figyelő, egy pillanatra sem lazító pénzügyminisztert arra, hogy sorából kijőve új széket keressen. Politikai és gazdasági főzőcske. Csak oda ne kozmáíjon a produktum! Közben az ülés természetesen folyik ... Nyers Rezső: Most örülnöm vagy bosszankodnom kell? Pozsgay Imre: Fárasztó a sok közszereplés A komor — Keddtől péntekig ön volt a legkomorabb a parlamentben. Miért ilyen komor Nagy Sándor képviselő, a magyar- országi szakszervezetek első embere? — Rettenetesen nyomasztják az embert a jelenlegi gazdasági és szociális körülmények, ugyanúgy mint az ország lakosságának nagyobb részét. Ha komornak tűnök, emiatt van. — Mikor lesz ismét derűs? — A mostani programokban még nem érezhetők a lehetséges kitörési pontok. A csoda- receptet én sem ismerem, de az tény, hogy valami mást kell csinálni! — Érzi maga mögött a több millió szakszervezeti tagot? — Én az érdekükben próbálok fellépni, és ez mást jelent. A harmónia új korszakáért Dallamos beszéd, hol kemény, hol lágy hangszín, kifejező arc - az Országgyűlés Ro Te Vut, a Koreai Köztársaság elnökét hallgatja. Mármint a képviselők és a miniszterek, hiszen a szinkrontolmácsolás nekik biztosított. Az elnöki emelvényen, az erkélyeken és a sajtópáholyban ülők értetlenül hallgatják az anyanyelvén szóló elnököt. Megnyerő az előadó személye. Aztán ismerős név: Egerszegi Krisztina. Igen, a szöuli olimpiáról van szó, meg a magyarok sikereiről. Majd megérkezik a sajtópáholyba az el. nők. „Társakként a harmónia ■új korszakáért" címet kapott beszédének fordítása, gyorsan átfutom: a nyílt társadalom és piacgazdaság teremtette meg a lehetőséget, hogy verseny- képes legyen a Koreai Köztársaság a világban, gyors demokratizálódás zajlott le. A koreai reform vezetője szerint az éhező, szegény Koreából llett virágzó ország. „A bennünk munkálkodó „menni fog" szellemével jutottunk ki a világpiacra. .. . Hai Magyarországnak kívánatos, itteni beruházásokra fogjuk bátorítani a koreai üzletembereket." Miután elolvasom a gépelt szöveget, visszatérhetek az előadóhoz: szavaii már értő fülekre találnak — arckifejezésé- ből, hanglejtéséből olvasni lehet! Félórás beszéde végén tagoltan mondja magyarul a jókívánságait: „Isten áldását kérem a1 Magyar Köztársaságra! Köszönöm figyelmüket!" Véres viták — Jugoszláviában Pénteken a Parlamentben Blaskó Mártától, az Újvidéki Televízió képviselőházi tudósítójától megkérdeztem, hogy milyen különbséget tapasztal a jugoszláv képviselőházi ülések és a magyar országgyűlés között? — Ott véresebbek a viták, főként azért, mert az évi infláció kétezer százalék felé közeleg, havi ötven százalékos! A tagköztársaságok a költség- vetési pénzek felosztásáért harcolnak, nagyon keményen. Nálunk óriásiak a társadalmi különbségek: egy szlovén munkás és egy fejletlen vidéken élő paraszt élete összehasin- líthatatlan. Ezért az adózási rendszerünk is nagyon bonyolult. A magyarok még viccellnek az inflációval. Példát is mondok rá: kulcsot másoltattam, tudták, hogy jugoszláv vagyok, nevetve kértek hatvanezer fqrintot a hatvan helyett. Nem kívánom a magyaroknak, de még ők is járhatnak úgy, mint mi! A parlamenti tudósításokat irta: L. Csépányi Katalin. Fotók: Läufer László. Előszűr ÍO éves korában jelentkezett Donga Sámuel százszorost!) véradó „Ilyen fiatal?" - néztek ösz- sze kérdőn az egybegyűltek, amikor Donga Sámuel átvette kitüntetését a Véradók Napja Baranya megyei ünnepségén. No igen. Százszoros véradóval nem mindennap fut össze az ember, s ha igen, hál joggal számít arra, hogy jócskán benne van már a ikonban az illető. Donga Sándor, (aki a mázaszászvári általános iskola igazgatója) még csak 45 éves. ..- Ne haragudjon, de ez szinte hihetetlen. Hogy fért bele az életébe ez a száz alkalom? Hiszen a véradás gyakoriságának, ha jól tudom, biológiai korlátái is vannak.- Az ember 18 éves korától kezdve adhat vért. Én már a 18. születésnapomon felkerestem a véradóhelyet, azóta pedig évi 3-4 alkalommal.- Miért volt fontos, hogy már az első napot is kihasználta a véradásra? Ennek valami különleges oka van?- Tízéves kpromban voltam egy négyéves kislány temetésén, és nem értettem, hogy halhat meg egy ilyen fiatal kislány. Amikor érdeklődtem, a felnőttek nem akartak részletes magyarázatot adni a leukémiáról, ezért csak annyit mondtak, hogy „a kislánynak nem volt vére”. Miskolcon éltem akkor és ahogy a temetésről mentem haza, éppen ecv véradóintézetbe botlottam. Másnap már mentem is vért adni, de legnagyobb bánatomra közölték velem, hogy majd csak akkor adhatok vért, ha betöltőm a 18. életévemet.- Mennyi vért adott eddig összesen, találkozott-e már olyannal, akin segíthetett?- Alkalmadként négy decilitert, vagyis összesen 40 litert. AB RH negatív a vércsoportom, ami igen ritka. Ezért nagyon sűrűn, volt, hogy már két hónap elteltével újra behívtak Volt olyan eset, hogy véradóünnepségen találkozhattam egy négyéves kislánnyal, akinek segíthettem. No és arra is volt példa, hogy - tér-, mészetesen számláló közbeiktatásával —, közvetlenül a balesetet szenvedett betegbe engedték át a véremet.- Nem érzi, hogy a gyakori véradások miatt esetleg legyengül a szervezete?- Nem. Esetleg egy-lkét napig picit gyengébbnek érzem mcgam. De előfordult fiatal koromban, hogy reggel véradáson voltam, délelőtt 9 órakor pedig már egy I. osztályú tornászbajnokságon vettem részt. Egyébként jó visszajelzés is a véradás, (már csak az azt megelőző alapos vizsgálatok miatt is), ugyanis tudom, hogy ameddig vért adhatok, addig egészséges vagyok. A megyei ünnepségről szóló tudósításunk - a kitüntetettek névsorával - hétfői számunkban jelenik meg. Balog N. Aranyvásár szerény forgalommal Szegény embernek bizony hiába fénylik az arany, lehetne a mottója a Bizományi Áruház Vállalat pécsi zálogfiókjában hétvégén megrendezett arany- és ezüstvásárnak. Pedig négy év után a korábbi hagyományosan eredményes ékszerárusítás reményében hirdette meg a fiók ismét a „söha vissza nem térő alkalmat". És ami a kínálatot illeti, valóban érdemes volt benézni tegnap a pécsi Kossuth utcai üzletbe. Nézni mindenekelőtt, hiszen az nem kerül semmibe. A karikagyűrűtől a fülbevalókon és a karláncokon keresztül az antik mintázatú nyakékekig valóban minden fölött szabad volt a vásár. A koradélelőtt tapasztalható kezdeti élénk érdeklődés azonban hamar alábbhagyott, a délutáni órákban pedig már párját ritkította a vásárló. Igaz, addigra az olcsóbb, de azért mutatós portéka el is kelt. Nagyon népszerűek voltak a vékonyabb aranyláncok, kisebb függők, medalionok. Mint mindig, ezúttal is akadt azonban példa az ellenkezőjére is, gazdára talált ugyanis egy 79 600 forintos, 18 karátos, új aranylánc is. A vásár első napjára mindazonáltal nem ez volt a jellemző. ■Erről tanúskodik a szerénynek mondható 700 000 forint körüli bevétel is. De akinek kedve és főleg pénze van, nem maradt le semmiről. A vásár, ha nem is teljes kínálattal már, ma is várja .vevőit reggel 8 órától délután 3-ig. K. £ N éhány héttel ezelőtt, amikor rohamrendőrök csavarták hátra tüntető magyar fiatalok karját a prágai Vencel-téren, és a csehszlovák sajtó magyarellenes cikkekkel volt tele Bős—Nagymaros védelmében, mérnökbarátom szakmai delegációval északi szomszédunknál járt. Úti beszámolójában annyi kellemes élményt idézett fel, olyan szívélyes fogadtatásról szólt, hogy meg kellett kérdeznem, mivel magyarázza a hivatalosok ilyen meglepő magatartását. „Nem a hivatalos programról beszéltem, mondta, hanem a baráti találkozókról: a folyosói eszmecserékről, amelyek jólesően különböztek a kongresszus merev, kimért stílusától. A büfébeni kávézásokról és a baráti összejövetelekről este a családoknál, és a hajnalig tartó vitákról, szőnyegen ülve, négy-öt nyelven egyszerre." Óh, jól ismerjük ezt a jelenséget - itt, Közép-Európá- ban különösen -, hogy miközben a köznép békésen megfér egymással, a kormányok egymásra acsarkodnak. Hogy míg évszázadok óta meg tudort élni egymás mellett magyar, tót, román, szerb, horvát és német; egymás mellett- művelte földjét, házasodott, csempészett a határon, verekedett a bálban, addig kisebb-nagyobb rendű és rangú politikusai - mindig a népre hivatkozva! - előbb egymás ellen úszitották a szomszédokat, aztán drótkerítést építettek közéjük. Végül már együttérezni, hasonlót gondolni is tilos lett. Mintha bizony ez a békét, a stabilitást veszélyeztetné. S mintha a mi bajunknak a szomszéd lenne az oka. Jól bevált recept évezredek óta. Ma sem hull minden ilyen mag terméketlen földre: olvasom, hogy így válaszolt egy benzinkutas a tankolni kívánó magyar turistáknak valahol Nyitra környékén: „Nyet Gab- csikovo, nyet benzin". Dehát sok kisemberre lehet azért számítani. Hogy addig is ápolják velünk a barátságot, amíg a barátság ápolásának vágya el nem söpri a tilalmakat. A 70-es évek közepén sűrű szemrehányások érkeztek a magyar politika címére Moszkvából (a hírek külföldi adókon voltak hall - hatók és bizalmas közleményékben olvashatók); g bírálat lényege volt, hogy Magyarország nyugati drámákat, filmeket és könyveket enged be. Ekkortájt jártam Moszkvában: a hivatalos program szürkeségéből semmire sem emlékszem, de arra a szerény műteremre igen, ahol vagy harmincon • szorongtunk: festők, újságírók, írók — Magyarországra voltak kíváncsiak. Akkor még bőven folyt a vodka. Három éve már szigorú alkoholtilalom volt Lvovban, de azért akadt üveg pezsgő, hogy .lembergi lengyelekkel - ők így mondják - és kárpátukrajnai magyarokkal „a kis népék egészségére" koccintsunk. Hol van már az a 15 év előtti szemrehányás Camus, Kafka, Günther Grass, Antonioni miatt? és hol van az az NDK-vezetés, amely szovjet újságokat tiltott be alig egy évvel ezelőtt? Tíz éve még fegyelmi járt annak a keletnémet újságírónak, aki lelkesen elmesélte otthon, hogy a magyarok kiállítják az absztrakt festők műveit is, és hivatalos delegációnknak feszengve kellett végighallgatnia a tájékoztatót az NDK-lbel'i művészetről, mint az egyedüli helyes útról. Csak festő barátaink tekintete adott bíztatást: láttuk a műtermeket és beszélgettünk velük. Két hete Berlinben, a Fal tövében nem kellett feszengenünk, büszkén mondhattuk mindenkinek, hogy magyarok vagyunk. tjA mi szabadságunk akkor kezdődött, amikor a magyarok megnyitották a határokat", mondták. És mintha a hatalom is megváltozott volna: a rendőr, a katona, a határőr is figyelmes, készséges. Persze, van még határőr, aki sprayt fúj a szemedbe: mondjuk Bibarkeresztesnél. Talán azért, mert ő a hatalom, te meg egy védtelen utas. De lehet, hogy csak azért, mert magyar vagy. Ne csüggedj: a nagyváradi főtéren behajol egy ember az autó ablakán és azt suttogja: „Isten áldja meg Magyar- országot"! Talán, nem sokára, hangosan is elmondhatja. G. T. 2 vascimapi Donga Sámuel átveszi a Kiváló Véradó kitüntetést Egy turner azt stiTTogja... Békési László: Mit lehetne még emelni? Grósz Károly: Mit Írnak már megint rólam?
