Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)

1989-11-13 / 314. szám

'989. november 13., hétfő Dunántúlt napló 3 Egy éjszaka Berlinben A magyar turisták egyik Megszokott útvonalán - a Po­zsony—Prá ga—Drezda-Berlin úton - ezúttal nem természeti szépségek, múzeumi látnivalók leié visz bennünket az autó. Amit Berlinben most látni le­hetett, arra a történészek meg­találják majd a megfelelő jel­zőt - mindeneseire a gyorsan Az Alexanderp'atz csendes, a Brandenburgi kapu felől fia­talok gyalogolnak, kocsit pró­bálnak fogni. Nyugat-Berlinből jöttek vissza: „csak átmentünk látogatóba". A kapuhoz most sem lehet közelebb menni, mint „békeidőben". A korlát, a kapu és az azon túli fal kö­zött katonák állnak szétvetett megnézik milyen az élet. Visz- szajönnek, mondják, szakmun­kások, jó állásuk van. Egy ötvenes férfi a felesér gével éppen most jött vissza. Foglalkozása cukrász, vidéken él.- Feljöttem kocsival, hogy átmehessünk körülnézni. Nem is értjük, hogy miért nem en­£>t láttuk a Brandenburgi kapu nyugati oldatán a falról 'télkező politikusok máris a '■történelmi" jelzővel illették fzt, hogy az NDK megnyitotta határát Berlinben. Az esemé­nyek szemlélői, részesei ritkán foglalkoznak a jövőben is ér­vényes, nagy jelzők keresésé­ül: mi is cSak azt éreztük, hogy amit itt és most láttunk, oz különös, érdekes, megható, felemelő, érthető és érthetet­len egyszerre. Útközben azért voltak jelzé­seink, hogy „történelmi" időket elünk. Prága környékén sűrű hődben próbáltunk tájékozódni Pénteken este fél 7 tájban, orrúkor a Magyar Rádió közöl - fe: 33 év után lemondott Tó­dor Zsivkov; a Ceausescu csa­ládból ketten is a pártkong- tesszus küldöttei lettek, s hogy Oz egy nappal 'korábban meg­nyitott határon özönlenek az NDK állampolgárai az NSZK- ha. Ez utóbbinak első jelét Berlin külvárosában láttuk: Szombat éjjel negyed kettőkor J00 méteres sor állt egy rend­őrőrs előtt kilépési engedélyre várva. Az emberek többsége fiatal volt, sokan vidékről jöt­tek, kisgyerekekkel együtt is. A rendőrök kész:égesek, nem szóltak a fényképezésért. Ami­kor eljöttünk mélabús zene Oszott utánunk: egy fiatalem­ber szaxofont is hozott magá- 9aI, mert így gyorsabban telik oz idő. lábakkal. Adom a tájékozat­lant: „Szovjet katonák is őrzik a falat?" „Azok mind a mi ka­tonáink", válaszolja önérzete­sen az egyik tiszt. A falon túlról zene, ének, ütemes kiáltások zaja hallik, petárdák fojtó szagát hozza a szél. Át igyekszünk mi is, elő­ször az Invalidusok utcájánál lévő átkelőn, mert egy rendőr azt ajánlja: „ott csak hatezrei várakoznak". A szám túlzott, de nem jutunk át, mert kül­földieknek itt tilos. Megállí­tunk egy csapat fiatalt. Tizen- nyolc-tizenkilenc évesek, han­gosak, vidámak. Még sohasem jártak Nyugaton, átmennek, gedték meg ezt eddig nekünk. A mi szabadságunk akkor kez­dődött, amikor a magyarok megnyitották a határt. Én már akkor mondtam, nem kell ne­künk ezzel más országokat ter­helni. Odaát Nyugat-Berlinben most egy kis zűrzavar van: sok az üres üveg, a szemét az ut­cán és a tanácstalanság az emberekben. Idő kell, míg min­den rendbejön. (Magyar voltunkra gyakran hivatkozhattunk büszkén. Szom­bat délután kocsink elromol­ván egy mikrobuszra kéretőz- tünk fel. A sofőr vendéglőben muzsikál, csütörtökön este, ami­kor a hír érkezett a határ Sokan bontottak pezsgőt ezekben a napokban megnyitásáról, azonnal össze­csomagolt és átnlent egy nap­ra. A magyar gesztust szerinte Gorbacsov tette lehetővé. „Pél­daképeim a magyarok”, mond­ta mosolyogva, és jókora ke­rülőt tépve vitt bennünket úti­célunkhoz.) A Friedrichstrassén, a Nyu- gat-Berlinbe induló vonat végállomásán hosszú-hosszú sor várakozik felszállásra, de gyor­san haladunk. A németek sze­mélyi igazolvánnyal vagy útle­véllel szállhatnak fel, a külföl­dieknek szigorú ' útlevélellenőr­zés van három alkalommal is. Jegyet senki sem vált, tudja, hogy ellenőr úgysem jön. A vonat tömve. Tizenévesek, hu­szonévesek farmerben, pulóver­ben, dzsekiben vagy csak ing­ben — pedig éjjel 3 óra van és hideg. Nevetgélnek, sokar szorongatnak boros, konyakos üveget. Ök biztosan visszajön­nek. De azok, akik bőrönddel, sporttáskákkal indulnak, komor arccal ülnek, nem néznek egy­másra és nem beszélgetnek. Ök alighanem már eldöntötték, hogy odaát próbálják meg a jövőt. /Elzúgunk a fal fölött, és az első állomástól visszagyalogo­lunk a Brandenburgi kapu fe­lé, el a Reichstag előtt. íme, itt a fal, A FAL, egy bezárkó­zásra és kirekesztésre beren­dezkedett rendszer jelképe. Amit itt látunk, az leírhatat­lan. Legalább 8-10 ezren áll­nak a fal körül és fenn a fa­lon. Kissé távolabb tévétársa­ságok helyi áramfejlesztői, ka­merák, operatőrök, fotóriporte­rek — mintha az egész világ­sajtó itt lenne. Van mit látni. Fiatalok sétálgatnak, beszél­getnek, énekelnek, melegednek a füzeknél, alkalmi szónokok és szavalókórusok harsognak szabadságról, diktatúráról, ba­rátságról. Sokan hoztak kala­pácsot, vésőt, bontják, ütik, ve­rik a falat. Egy-egy lepattanó darabért közelharc folyik, ilyen emléktárgyat ritkán tehet el magának az ember. Akad, aki önzetlenül másoknak vés, van, aki össze is szedi, amit ledön­tött. Egy 40 év körüli férfi dü­hösen üti a falat — kalapál, izzad, belevág a betonba. — Miért haragszik erre a fal­ra? - kérdezem.- Ez a szar tönkretette az életünket. Micsoda eszme, fa­lat emelni csalódok, barátok közé? Én mérnök vagyok, Bré­mában lakom, de itt tanultam, tudom m,i az.- Hogyan fogadják a kelet­németeket, mi lesz velük? — Szeretettel fogadjuk őket. kapnak 100 mórka üdvözlő pénzt, de persze, ez kevés. És kevés az állás és a lakás is. Janugr elejétől nekem is állás­gondjaim lesznek. Bízunk azért a jövőben. Mindenki fel akar jutni a két és fél méter magas falra. Hiányosfogú létrák, bakot tar­tó fiatalok segítenek ebben. A fal félkörívben húzódik a Bran­denburgi kapu mögött, Nyugat- Berlin felől. A fal és a kapu Berlini emlék 1989 novemberéből: egy darab a falból között fegyvertelen kelet-német katonák sétálnak, álldogálnak. Nem *szólnak vissza a falról érkező hol barátkozó, hol gya­lázkodó megjegyzésekre. Ami­kor néhány katona elmegy, a tömeg tapsol, amikor megér­kezik a váltás, a falon fütyül ­Vissza Kelet-Berlinbe! Az S- Bahn feljáratánál kilométeres sor várja, hogy induljon a vo­nat vissza Nyugatra. Fiatalok, idősek, nagyszülők, unokák .— közülük sokan majd megrakott reklámszatyorral délután visz- szatérnek a külvárosokban ha­űk vajon visszajönnek-e? nek. Később egy fiatal katona elkezd szaladni a fal felé. Tár­sai megfogják, kiviszik a tér­ről. „Fasiszták”, ordítanak a fal tetején. Közben szüntelenül látni a tűzijátékot és hallani a pezsgés üvegek durrogását. Lenn a fal tövében egy lassan táguló résbe valaki karvastag­ságú vascsövet illeszt, de - a cső úgy hajlik el, mint a gyu­faszál. Alapos munka ez az építmény, ki tudja hány évre méretezték annak idején. A városba vezető úton for­ralt bort mérnek, egy család megágyazott magának a Tra­bantjában. Sok a fiatal fiú, köztük nem egy részeg. Hiába kérdezősködünk tőlük: honnan is ismernék az utat, most jár­nak itt először. Reggel fél 7. A Kantstrassén járdát takarítanak az asszo­nyok, söprűjükkel kerülgetik a kirakatokat bámuló kelet-né­meteket. A Breitscheidplatzon legalább négyezer ember áll fegyelmezett sorban. URH-s rendőr is segít;, ám 6 óra 44- kor felbomlik a rend, és a tö­meg eleje diadalittas ordítás­sal betódul a bank kapuján: adják a 100 márkát. gyott Trabantjukhoz, de sokan odaát maradnak, hogy új éle­tet kezdjenek. Vajon mi lesz azzal a fiatal párral, akivel a magyar nagykövetség előtt be­szélgettünk? A férfi Nyugat- Berlinben, az asszony Kelet- Berlinben lakik, így élnek együtt tíz éve, így nevelik két közös gyereküket. A férfi ordít: „Micsoda ország ez? Falat építeni egy utca közepére, meg az emberek közé? Hogy német némettel szemben álljon? Én megmondom ezt a rendőrnek!" Az asszony csitítja, kabátjába kapaszkodik, úgy húzza vissza. Aztán eltűnnek a tömegben. Reggel fél 8: utcaseprő autók jönnek az Unter den Lindenen. Aki dél felé eljött a Bran­denburgi kapuhoz, láthatta: a fal tetején már nem kiabáltak farmeres fiatalok. Kelet-német katonák álltak egymás mellett a falon - arccal az Unter den Linden felé. Gárdonyi Tamás A fényképeket Läufer László és Szundi György készítette Szombat reggel Nyugat-Berlinben: pár perccel a bank megrohamozása előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom