Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-22 / 292. szám
Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, eseményok közölhetők 14—18 óráig o 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: HAJDÚ ZSOLT A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye Howard Williams vezényletével október 23:án este fél 8 órakor ad hangversenyt a Pécsi Szimfonikus Zenekar a POTE aulájában. Az „A" és az „Egyetemi bérlet" soros koncertjén Ravel „Lúdanyó meséi”, Elgar „Gordonka- hangverseny” és Debussy „A tenger” című darabjai hangzanak el. Gordonkán közreműködik Perényi Miklós. O Őszi menetrend szerint közlekednek a személyhajók a Balatonon október 15-e óta. Szombat és vasárnap a - nyári menetrendnek megfelelően szállítják az utasokat Siófok, Balatonfüred, Tihany, Fonyód és Badacsony között. Azonban a legtöbb víziijár- mű már a siófoki telelőben, illetve a javítóműhelyben várja a jövő szezont. Szántód és Tihany között változatlanul szállítják az utasokat a kompok, elsősorban német és osztrák turistákat. • Nagykanizsa hírei A dél-zalai városban hét- közben tartott rendhagyó ülést az MSZMP városi bizottsága, amelyen kimondták, hogy befejezte politikai tevékenységét és megszűnt az MSZMP városi bizottsága. Ugyanakkor 17 fővel megalakult az MSZP városi ideiglenes szervező 'bizottsága, melynek elnöke Szabó József lett. Megállapodtak abban is, hogy december 2-án tartanak pártfórumot és azon alakítják ki a végleges irányító testületet. * Megemlékezés október 23- ról. Az MSZP nagykanizsai ideiglenes szervező bizottsága holnap, hétfőn 17 óra 30 perckor tartja a városi megemlékezést a nemzeti emléknapról, amelyre a Landler Jenő Gimnázium előtt kerül sor. * Az MDF nagykanizsai szervezete holnap ugyancsak megemlékezést tart 17 órától. Az ünnepi séta útvonala: Kossuth, Eötvös, Deák és Szabadság tér, Sugár út, Károlyi kert. Ez utóbbin kopjafa felállítására kerül sor a forradalom emlékére, este pedig a Hevesi Művelődési Központban ünnepi hangverseny lesz. * Szerdán este 6 órakor a városi tanács Szabadság téri alagsori tanácskozótermében „33 éve történt” címmel beszélgetésre várják az MDF helyi vezetői a kanizsai események egykori résztvevőit, szemtanúit és az érdeklődőket. B. A. Várható időjárás vasárnap estig. Nagyrészt napos, az évszakhoz képest igen enyhe idő várható. Az időnkénti felhősödésből eső nem lesz. Hajnalban és reggel párás lesz a levegő, helyenként köd keletkezik. A köd délelőttre feloszlik. A déli, délnyugati szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszokai hőmérséklet 4-9; a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 16-23 fok között várható. * Szombat reggeli vízállások: Mohács: 303 cm, változatlan, vizhő: 12,4 fok; Ortilos: 100 cm, apadó, vizhő: 12,0 fok; Barcs: 33 cm, áradó, vizhő: 11,0 fok; Drávaszabolcs: 110 cm, áradó, vizhő: 12,0 fok. von KRÓNIKA vön kronikaI A Szélkiáltó együttes jubileumi koncertje Költészet - a zene világnyelvén Sokféleképpen élővé lehet tenni, számunkra valóvá lehet avatni a verset. Lorcáét és Adyét, Weöresét és Brech- tét. Az egyik út az, amit a népszerű pécsi együttes, a Szélkiáltó választott immáron tizenöt esztendeje. Az 1983- ban Ki mit tud-győztes együttes, amely azóta már két nagylemezt is kiadhatott, elsősorban a magyar költészet klasszikus és kortársi értékeit szólaltatja meg, értelmezi a zene világnyelvén. Ez a zenei világnyelv teszi lehetővé, hogy József Attila, Ady, Pilinszky, Weöres, Csorba Győző, Berták László és másűk verseit, a versek indulatát, érzelmi üzenetét hűségesen tolmácsolhassák határainkon túl is. A tizenötödik évét ünneplő jubileumi koncertjüket itthon, Pécsett, a Liszt Teremben tartották meg tegnap este, ahol a közönség név szerint Lak- ner Tamást, az együttes vezetőjét, Fenyvesi Bélát, Keresztény Bélát, Horváth Józsefet és Rozs Tamást köszönthette ebből az alkalomból. B. R. * O Színházi évadkezdés. Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban megkezdődött a színházi évad, melynek nyitó előadását a zalpegerszegi társulat tartotta. A színházi érdeklődésre jellemző, hogy az eddigi három bérlettípust bővíteni kellett, mivel az eddigi 1500 bérlet kevésnek bizonyult. O Nosztalgia kávéház. A nagykanizsai Hevesi Művelődési Központban népszerű Nosztalgia kávéház rendezvénysorozat szombaton este 7 órakor kezdődik. Az éjjel 2 óráig tartó szórakoztató rendezvényen fellép Gábor Krisztina, Kővári Judit, Aradi György és Hegedűs Valér, akik műsora 21 órakor kezdődik. Ml«? Hol? Olcsóbban I A Centrum-hétfő keretében a pécsi áruházban október 23-án olcsóbban kaphatók férficipők. Amíg a készlet tart! Konsum Aruház: iparcikkszint: sétálómagnók ötféle színben, videokazetták, Berlinett robotgép, Aka gyorssütő, gyermek strandpapucs olcsóbban kaphotó. Ruházati szint: diplomotatáska és bőröndök árengedménnyel kaphatók. Mecsek Trade Aruház: KF-04-es kapálógép, Rex mini fűnyírógép, Rex fűnyírógép, olasz 8 és 12 személyes mosogatógép, farmernpdrá- gok, gyermekdzsekik és gyerek- overallok olcsóbban kaphatók. Mecsek Aruház: műszaki osztály: lapos és csemegetányér, kompó- toskészlet, Flóra kehely 40-50 százalékos engedménnyel kapható, amíg a készlet tart. BASF' 50 perces magnókazetta 30 százalékos engedménnyel kapható. Konfe'kcicosz- tóly: egyes női szövetkosztüm, fér« fiöltöny, téliesített farmerdzseki, serdülőnadrágok 30-tól 40 százalékos árengedménnyel szerezhetők be, amíg a készlet tart. Az első emeleti cipőosztályon 23-tól 26-os méretig egyes gyermekcsizmákat 30 százalékos engedménnyel kínálnak. 42-től 45-ös méretig férfi bélelt gumicsizmák reklámáron kaphatók. Illatszerosztály: egyes női fülbevalók, klipszek 40-től 50 százalékos árengedménnyel vásárolhatók. Baranyakor: Engedményes áron kaphatók az Irányi Dániel téri járműboltban: Tornado versenykerékpár, City leányka kerékpár, 3 se- bességes kempingkerékpár, 3 se- bességes női ikerékpár és lengyel BMX-kerékpár. Olcsóbban kapható Glassomax olaj- és zománcfesték, motorkerékpár-csomagtartó, Czetka kipufogódob, MZ TS első teleszkóp. Domus Aruház: Lakástextil: autórádió, mini grillsütő. Unitra rádió 40 százalékos árengedménnyel, valamint reklámáron kaphotók: törülközők, szivaccsal töltött kispárnák, valamint plédek. Az országos gépes gyorsíró verseny megyei eredményeiAz országos gép- és gyorsíró versenyek első fordulóját tegnap rendezték meg Pécsett, a TIT városi szervezetének székházában. Gépírásból 15 perces kötött sonalakításos másolás, gyorsírásból fokozódó sebességű diktátum gyorsírással történő lejegyzése és áttétele volt’a versenyfeladat. Abszolút első lett Gyura- sics Éva (Baranya Megyei Tanács) elektronikus írógéppel. Az elektromos írógép kategóriában megosztott első: Tér Istvánná (Nevelési Központ) és Kovács Jenöné (Baranya Megyei Tanács). Ifjúsági abszolút első: Gyenis Piroska (TAKE). Mechanikus írógépen első: Schneider Szilvia (DÖG). Tanulók kategóriában első: Lázár Zsóiia (közgazdasági szakiskola) és Kes'zler Evő (Kodály Gimnázium). Abszolút győztes gyorsírásból: Pécsi Anita (Radnóti iKözg.). A versenyen ösz- szesen 43-an indultak, ebből 28-ün gépírásból és 15-en gyorsírásból. 04-05-07 Figyelmetlen vezetés miatt ónokba hajtott személygépkocsijával Oláh Zoltán 21 éves lakatos, szigetvári lakos október 20-án 23.20 órakor Szigetvár-Hobol belterületén. Oláh Zoltán és utasa, Hencz Gyula 23 éves szigetvári lakos súlyos sérülést szenvedett. A becsült anyagi kár 80 000 forint. Hirtelen fékezett és az árokba hajtott Sütő Gyula 54 éves, pécsi lakos, gépkocsivezető tehergépkocsijával pénteken délben Pécsett, az Edison utcában. A jármű az árokba dőlt és felborult. Sütő Gyula és három utasa könnyű sérülést szenvedett. O Mathias-tőkék. Pécsett, a Diséhka Győző utcában, Knóti- kék portáján gazdagon termett az 1920-ban telepített Mathias János és Jánosné nevű szőlőfajta, valamint a csaknem 150 éves aiuskotályos tőke is. Az utóbbi átmérője meghaladja a húsz centit. O Gond az utcai világítással. Az elmúlt napokban gond volt az utcai világítással Pécsett, a meszesi részen, valamint a belváros néhány pontján, miután a vezérlő kábel meghibásodott a hőerőmű és a Budai vám közti szakaszon. Az érintett területen kézzel történt a be- és kikapcsolás. MECSEKI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASAG vásárlási akciót hirdet! HOSSZÚHETÉNYI FŰRÉSZÜZEMBEN: Telefon: 90-848 Csaphornyos parketta: tölgy, cser, gőzölt, bükk, gyertyán fafajból, 376 Ft/m2-től 847 Ft/m2-ig. SZIGETVÁRI BÚTORUZEMBEN: Szigetvár, József A. u. „Ottó” kiegészítő kisbútor: tölgy, bükk, tömörfa ajtókkal, fiókkal. 1792 Ft-tól 6452 Ft-ig. Ügyintézés a helyszínen I VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház: Godspell (du. 3 és este 7 órakor). FILM Uránia: Mamba (f4, f6, f8). Kossuth: Az utolsó császár (10, 6), Lolka és Bolka vakációja (f3, 4). Kossuth, klub: A dokumentátor (fó). Park: Csupasz pisztoly (f4, fó, f8). Ságvári: Nem látni és megszeretni (4, 6). Nevelési Központ: Szellem- irtók (3, 5, 7). Ifjúsági Ház: A sötétség fejedelme (3), Trükkös halál (5). Komló: Rendőrokadémia 111. (4, 6, 8), Halálos kettős (videó) (5). Mohács: Plumbum . . . (4), Rémült rohanás (6, 8). Szigetvár: Commando (6, 8). Siklós: Angyalszív (5, 7). RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzárás. 18.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: ..Gruss und Kuss” Radio Budapest zenés riport-, üzenet és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.25: Családi torna. 8.30: Kéménymesék. óvodások műsora. 8.55: Thomas és Thomas bácsi. Holland kisfilmsorozat. 9.25: Cigánykerék. 9.55: Játsszunk színházat! Kádár Kata. 10.15: Tűzre, vízre vigyázzatok! Játékos tűzvédelmi vetélkedő. 11.15: Hazanéző. 12.00: Képújság. 15.30: RTV Közönségszolgálat. 15.35: Képújság. 15.40: Családi vasárnap. 16.50: Reklám. 16.55: Egy kis romantika . . . Korda György műsora a Fővárosi Ope- rettszírvházban. 17.40: Telis-tele video. 17.45: Betűrelclám. 17.50: A kölcsönkapott Föld. XV/3. rész. 16.05: Reklám. 18.15: Delta. Tudományos híradó. 18.45: Reklám. 18.50: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Az én műtárgyam. 20.35: A másiik ember. Magyar film. 22.40: Reklám. 22.45: T elesport. T orn ász-vi I ág baj noksá g. Női-férfi szerenként! döntő. Közvetítés Stuttgartból, felvételről. 24.00: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. A Művelődési Főszerkesztőség műsora. 14.00: Képújság. 14.15: Tv2. Benne: Nyelvlecke. Zdravsztvujtye. Orosz nyelvlecke. - Riportok - Időjárás — Zene — Röntgen. Szociális és egészségügyi híradó. 15.00: A Forsyte Saga. Angol családregény. 15.50: Tv2. 16.00: Szind- bád nyolcadik utazása. Tévéfilm- sorozat. XN/7. rész. 16.43: Tv2. Benne: 16.50: Ál Íjunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. 17.00: Tv2. Benne: Wurlitzer. Reklám - Időjárás - Zene. Életfa. 18.25: 1. Benedek 1 Elek meséi. Magyar mese. 2. Kétbalkezesek. Csehszlovák bábfilm. 3. Mátyás, a házimanó. Angol rajzfilmsorozat. 18.45: Tv2. 19.00: Premier. A Művészeti Főszerkesztőség műsora. Kb. 22.30: Tv2. Napzárta. > JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ ZÁGRÁBI TV I. 11.00: A tudás - vagyon (mezőgazdasági műsor). 12.00: Okta- táműser. 13.00: Filmsorozat. 13.50: Vasárnap délután. 16.30: Útifilm. 17.05: Játékfilm. 18.45: Animációs sorozat. 19.10: Tv-fortuna. 19.30: Tévénapló 20.00: Drámasorozat. 21.00: Az elégedettség játékai. Francia játékfilm. 22.30: Tévénapló. 22.50: Ráadás-program. 0.50: Hírek. ZÁGRÁBI TV II. 10.00: Ma a holnapért. Műsor a JNH tagjai részére — Az el írottak visszatérése (játékfilm), 13.00: Sportdélután. 19.30: Tévénapló. 20.00: Tudományos ismeretterjesztő sorozat. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: A kultúra berkeiből. 21.35: Sportszemle. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Ausztria II. Dokumentumsorozat . . 10.35: Heti körkép. 11.00: Sajtószemle 12.00: Hello, Austria, Hello, Vienna. 12.30: Tájékozódás. 13.00: Álomcélok. 13.10: Sinha Moca, a raib- szolgatartó leánya. 13.35: A nagy riport. Amerikai filmvígjáték. 15.30: Víz, tűz, levegő és föld. 15.35: Közlekedés gyermekeknek. 15.40: Egy, kettő vagy három. 16.25: Mini tv-híradó. 16.35: Pumukll kalandjai. 17.00: Tízes slágerlista. 17.50: X—Large. Ifjúsági magazin. 18.30: A volán mögött. Kaland- filmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 19.48: Sporthírek. 20.15: Határapák. Osztrák-magyar tv-fMm. 21.45: Sálam. 21.50: La Traviata. Verdi operáj-a. 23.45: Publicisztikai díj, ’89 0.45: Hírek. SUPER CHANNEL 7.00: Szuperkölykök. Rajzfilmek. 11.00: Coca-Cola Eurochart. 12.00: Egyveleg. 13.00: írva vagyon . . . Egyházi műsor. 13.30: Egyveleg. 15.30: Off the Wall. 16.30: Biliárd. 17.30: A világ holnap. 18.00: Európai üzleti hírek. 18.30: Nemzetközi hírmagazin. 19.00: Honey West. Bűnügyi filmsorozat. 19.30: The Lloyds Bridges Show. Filmsorozat. 20.00: Chart Attack. Brit slágerlista. 21.00: Vasárnapi mozi: A mélyben. 22.30: Zenés éj. 2.00: Műsorzárás. TV 5-OS 12.00: Bemard Rapp műsora. 13.00: Hírek. 13.15: Kalandok és sport. 15.00: A világ legszebb vasútjai. Filmsorozat. 16.00: Hírek. 16.10: A nagy sakktábla. 18.00: 30 millió barát. Állatbarátok magazinja. 18.30: Bárányhimlő-híradó. Gyermelkműsor. 19.00: A római stílus Franciaországban. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: öregkor. Filmsorozat. 2. rész. 20.30: Körözés. Varieté. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Időjárás-jelentés 22.30: 7-röl 7-re. 23.30: Viva. 0.20: Jazz In. 0.50: Műsorzárás. O Virágzás a tévépresszó- kétéves filodendron. Négy fi- ban. A Misinán lévő tévé- nomzöld színű virágot hozott, presszóban rendhagyó módon A külföldi vendégek nagy elő- már most virágzik a mindössze szeretettel fotózzák. 1913-ban épült, Rózsafa határában lévő BODORFÁI, volt Perczel-kastély kezelője, a Szigetvári Állami Gazdaság felkínálja eladásra vagy bérbeadásra A kastély elhanyagolt állapotban van. 2,6455 ha parkban fekszik, hasznos a tápterülete 490 m2, belmagassága 3,80 m. Érdeklődni lehet: Szigetvári Állami Gazdaság, Mányi Lajos szoc. pol. ov. 7900 Szigetvár, Józsel A. u. 16. Telefon: Szigetvár 79. 0 SÍ vasamapi Időjárás