Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-06 / 276. szám
u Dunántúli napló 1989. október 6., péntek Péntek estig északkeleten is csökken a felhőzet. A reggeli, átmenetileg többfelé ködös, néhol felhős időszak után derült, napos, száraz idő lesz. A gyenge légmozgást ( pénteken lassan élénkülő délkeleti, déli szél váltja fel. A legmagasabb nappoli hőmérséklet pénteken 15-20 fok között lesz. Távolabbi kilátások szombattól keddig. Változékony idő várható a bét végétől. Szombaton nyugat felől megnövekszik a felhőzet, gyenge zápor lehet. Vasárnaptól gyakran lesz felhős az ég és sokfelé alakul ki záporeső, eső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 2—7, később 6—11 fok között; a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 15—20 fok között, majd 15 fok körül alakul, jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 40 százalékán várható. * Csütörtök reggeli vízállások: Barcs 162 cm, áradó, vizhő 11,1 fok; Drávaszabolcs 262 cm, apadó, vizhő 11,67 fok; Mohács 383 cm, opadó, vizhő 13,6 fok. Halálozás Pályázati felhívás A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a megye területére tiszti és tiszthelyettesi beosztások betöltésére. Pályázatot nyújthat be az a férfi, aki büntetlen előéletű magyar állampolgár, sorkatonai szolgálatot teljesített, egészségileg alkalmas és nem töltötte be a 35. életévét. Tiszti munkakörökhöz főiskolai, vagy egyetemi végzettség, tiszthelyettesi munkakörökhöz általános' és szakmunkás- képző iskolai végzettség szükséges. Érettségizettek előnyben. Kereseti lehetőség bruttó: tiszteknél 10—12 000 Ft. Tiszthelyetteseknél 8—10 000 Ft között. Évente ruhapénz. Jelentkezés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztályán, (Pécs, Kilián György u. 1.), munkanapokon 8—16 óráig. Baranya Megyei Rendör-főkapitányság Felejthetetlen jó férjem, édesapánk, apósunk, drága nagyapánk, testvérünk és rokonunk, SZOLAROV GYULA hamvait 1989. október 10-én, 1/2 1 órakor kísérjük végső nyughelyére a pécsi köztemető Szent Mihály kápolnából. Szolárov család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA JÁNOS, az Aknamélyítő Vállalat nyugdíjasa, volt berkesdi lakos, 70. évében csendesen elhunyt. Temetése október 7-én, du. 3 órakor lesz Ber- kesden. Szerető gyermekei, vejei, menye, unokái, unokavejei, dédunokái. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és nászunk, GYENIS MIHÁLY magyarszéki lakos, életének 82. évében váratlanul elhunyt. Szombaton fél kettőkor temetjük a magyarszéki temetőben. Minden külön értesítés helyett, a gyászoló család. A Magyar Posta ma, október 6-án „Az aradi vértanúk emlékére" elnevezéssel 20 + 10 forint értékű, feláras, sorszámozott bélyegblokkot bocsát forgalomba. A bélyegblokk Kékesi László grafikusművész terve alapján többszínű, ofszetnyomással az Állami Nyomdában készült. OKTÓBER e., PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BRÚNÓ, RENÁTA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kel S.SO - nyugsxik 17.1« árakor A Hold kél 12.44 - nyugszik 20.1« árakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JANOS CB-adóvevőnk hívható 14—16 óráig az AM 24-es csatornán. Ma. délelőtt 9-től 11 óráig panaszügyekben fogad, a 10-053-as telefonszámon hívható: DB. DUNAI IMRCNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes 16—1« óráig a 10-053-as számon: REZES ZSUZSA Hegemlékezések Az aradi vértanúk kivégzésének nopján több 'helyen is megemlékeznék. így Pécsett, az Aradi vértanúk útján már tegnap este, a pécsi Radnóti Kollégium 40 diákja koszorúzott, gyújtott gyertyát. Az akciót Kiss lenőné nevelőtanár szervezte. Ma virágot helyeznek el a vértanú-emléktáblákra a .pécsi Zrínyi Kereskedelmi Szakközépiskola diák- küldöttei is, akiket Folkmann Miklós tanár vezet. A vasasi mozgalmi házban (Szövetkezet u. 13.) 18 órától a Berze Nagy János Népdalkor ad iműsort. A kört Fábián János vezeti, aki a műsort szerkesztette. Az utóbbi években egyre több szülő hozza el kicsinyét az esti órákban az lAradi vértanúk útjára. A városgondnokság lakossági kérésre virág- és koszorútortó- kot helyezett el a talapzatoknál. Kongresszusi igyelet Az MSZMP kongresszusa idején — október 6. és 9. között - politikai ügyeletet tartanak az MSZMP Baranya Megyei Bizottságán. A kongresszussal kapcsolatos észrevételeket, véleményeket, javaslatokat napközben személyesen, vagy a 15-262-es telefonon lehet megtenni 8-tól 19.30 óráig. Aki Írásban akarja véleményét a megyei küldöttek, (vagy valamelyik küldött) részére eljuttatni, az az alábbi időpontokban adhatja le a megyei pártbizottság portáján, (Pécs, József A. u. 10.), október 6-án 8—16 óráig, október 7-én 14-15 óráig, október 8-án 14-től 15 óráig, október 9-én 8-tól 16 óráig. Az észrevételeket, véleményeket naponta a baranyai küldöttcsoport részére eljuttatják. ♦- 90 évesek köszöntése. Ma, 14 órakor Pécsett, a Malomvölgyi utcai szociális otthonban 19 olyan lokót köszöntőnek, akik 90 évesek. A rendezvény gazdája az otthon mentálhygiénés csoportja. 'Egyik szervező Kiss Beatrix.- Jóga Mohácson. Jóga- tanfolyaimot vezet Pécs után Mohácson is dr. .Bakó Attila. íRendező a városi vöröskereszt, öhol várja a jelentkezőket Sarosáczné Kádár Katalin személyesen, vagy a 2009-es telefonon. Elkészült a pécsi Szabolcsfalu eh* •"'szorúkészitö és virágkötő kismühelye a Bánya utca 1-ben, családi vállalkozásban. Szabóné Pollák Gabriella és férje a közelgő halottak napjára készülnek újdonságaikkal, igy például a különböző vadvirágokból kialakított kiskoszorúköltemények- kel Fotó: Läufer László Rendezvények „A 2000 ÉVES VAROS" címmel .színes diafilmmel kisért előadás lesz a pécsi Szabó István Üttörő- házban ma 17 órakor. A Magyar Autóklub 22. Mecsek ralyt rendezi október 6—7—8-án, naponta 7.30 órától. A verseny autó- vásárlással egybekötött: Audit, Volkswagent is kínálnak. Érdeklődni a Budapesti Intercommete Kft. képviselőjénél lehet a verseny startjánál. Eifert János fotóművész ,,New York" című tárlatát nyitja meg a pécsi Mecseki Fotóklubban (Szt. István tér 6.) Halász Rezső október 6-án 18.30 órakor. Házigazda: Harnóczy Örs. A kiállítás egy hónapig látogatható. A mohácsi Kossuth moziban, az első emeleti teremben T. Surányi Anna keramikus kiállítása nyílik október 6-án 17 órakor. Megnyitó beszédet mond dr. Hárs Éva művészettörténész. Jótékonycélú kabátvásárt rendeznek október 6-án 13—17 óráig 50- 100 forintos egységáron Pécsett, a Janus Pannonius u. 4. alatt. Szabó Ferenc grofikus karikatúra- kiállítása nyílik a Mecseki Bányászati Múzeumban (Pécs, Déryné u. 9.) október 6-án 17 órakor. A tárlatot Debiczky István nyugdíjas technikumi igazgató nyitja meg. A kiállítás november 3-ig látogatható hétfő kivételével 9-17 óráig. Petschnig Frigyes üvegmester kiállítása látható a magyarszéki művelődési házban október 6-13. között. Vadászati kiállítás nyílik a Zse- lie—Kisfaludy turistaházban október 6-án. Október 6-án folytatja összejövetelét a pécsi IH jazz-teaház és jazz klubja, melyre 18 órától várják az érdeklődőket. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 40. héten a lottó nyerőszámai a következők : W, 16, 72, 80, 83 Kínai színház Pécsett Ritka színházi csemegét nyújt át közönségének a Pécsi Nemzeti Színház: Kínából, Szecsuánból érkezik társulat Pécsre október közepén, magyarországi turnéjuk egyik állomása ez. A szecsuáni operaház két daljátékot mutat be, az egyik a Búcsú-zátonyok, a másik A fölszegett fejű tigris címet viseli. Nemcsak a két daljáték címe ilyen képes beszéd, hanem maga a műfaj is: a szecsuáni daljátékot „az égi palota virágának” is nevezik. Az európai hagyományokon nevelkedett néző bepillanthat a különös kínai színházi kifejezések világába, amelyben fordulatos cselekmény, ütős és vonós hangszerek kíséretével elhangzott ének, próza, akrobatikus mozgás és díszes színpadi környezet van hivatva érdeklődésünket lekötni. Az együttes negyven éve alakult, Európában is többször vendégszerepeit. A pécsi előadásra október 14-én, szombaton, este 7 órakor kerül sor, jegyek már válthatók. KÖZÉLET Az újpetrei Petőfi Mgtsz közgyűlése ismét Bohár Ernőt választotta elnökül. A termelési elnökhelyettes Erős Ágoston, a közgazdasági elnökhelyettes Pusztai László lett. * Debiczky István pécsi nyugdíjas technikumi igazgató Budapesten, a Magyar Képzőmú. vészeti Főiskolán Arany Diplomát kapott. A belső tervező- és díszítőművész, valamint tanár épp ötven éve vette át oklevelét. A pécsi DOZSO-ban 19.30- kor beszélgetés zajlik Pethő Iván gazdaságtörténésszel a választási esélyekről, választásokról. Rendező a Szabad Demokraták Szövetsége. Komlón, a Május 1. Művelődési Házban (Kossuth tér 4.) politikai gyűlést tart 1í órától a Szabad Demokraták Szövetsége Baranya Megyei Szervezete. Előadó Pethő Iván, az SZDSZ Budapesti Tanácsának tagja, az Ellenzéki Kerékasztal SZDSZ-képviselője. Témája: a bányászat jövője Komlón; az SZDSZ gazdaság' programja, településpolitikai elképzelései. A Kisgazdapárt Pécsi Szervezete fogadja az érdeklődőket 13—21 óráig a Discbko Győző u. 2-ben. Szóvivő Gal- báts András. Az MSZDP Pécs-'baranyoi Szervezete 16—18-ig fogadóórát tart a Pécs, Dischka Győző u. 2-ben. A DOZSO-ban díjtalan jogi tanácsadás, jogsegélyszolgálat működik 12.30-tól 14-ig- Tanácsot nyújt dr. Berényi István jogtanácsos. Az intézmény a porcelángyár mellett található. A rendőrség kérése A Pécsi Rendőrkapitányság bűn* üldözési alosztálya nyomozást foly* tat csalás vétség elkövetésének aló* pos gyanúja miatt Kovács Ferenc, Pécs, Athinay u. 6/C. szám alatti lakos ellen. Nevezett személy Pécsett és Péc* környékén tüzelő- és építőanyag* vásárlás és -szállítás címén több személytől készpénzt vett fel, 6 szállításokat nem teljesítette. Kérjük mindazok jelentkezését, akiket Kovács Ferenc a fenti mó' dón megkárosított. Jelentkezni lehet személyesen, Pécs, Kilián Gy. u. 3., 11/79. szán* alatt, illetve a 11-666/12-86-os tele* fonon, munkanapokon 8.00 órától 16.00 óráig. ♦ Közérdekű CANDY-buli I 7-én„ Pécs, Nevkó. Óvodásoknak I Angol, német nyelvtanfolyamok. Nyelveidé! 29-124. Pax-buli I 6-án Drávátok, 7-én Sellye, 8-án Szigetvár — ŐRI. ♦- Belvárosi szemfelszedőPécs belvárosában csak a Centrumban vállalnak szem- felszedést, most a Megye utcai Kék Harisnya butik vállalkozik harisnyajavítással. Információk Egeszaégiigyi szolgalat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegeb részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet Pécs város lakossága részére: II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt orr-fül-gégé- szet: POTE Orr-Fül-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré- *0? holyen, o Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 áráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 áráig. * Nyugdíjas telefonszolgálat 17-1« áráig hívható a 41-907-m telefon- számon. * A pécsi ifjúsági telefonszolgálat várja a hívásokat a 25-642-es te- lefonszámon 16-1« áráig. állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1989. október 7-én 06 órától október 9-én 06 óráig. Pécs város és környéke számára: Pécs, Radnóti M. u. 7/B. Telefon: 16-433. Mohács és a volt mohácsi járás részére: Mohács, Széchenyi tér 3. Városi Tanács. Telefon: Mohács, 10-406. Komló és a volt komlói járás részére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló, 81-194. Siklós és a volt siklási járás részére: keleti részén: Siklós, Dózsa u. 1«. Telefon: Siklós, 06/73/11-731. Nyugati részén: Sellye, tanácsháza. Telefon: Sellye, 1. Szigetvár és a volt szigetvári járás részére: keleti részén: Szent- lőrinc, Munkácsy u. 18. Telefon: 71-388. Nyugati részén: Szigetvár, állatkórház, Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár, 680. Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes állatorvos nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon. Komló részére pedig a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontnál „állatorvosi ügyelet" címen. Közlemények Rocky-Fittnes kondicionáló tanfolyamra várják ma 19.30 órától az érdeklődőket Pécsett, a PVSK Verseny utcai sportcsarnokában. Vezetők: Gauzer Katalin és Papp Viktor. Október 7-én 11 órakor Budapesten, az MTES&székházban országos vezetőségválasztó taggyűlést szervez az Irástanulmányi Társaság. Erre várják a társaság Baranya- Tolna—Somogy megyei szervezetének 150 tagját is, akik dr. Lépőid Józsefnél, a dél-dunántúli szervezet elnökét jelölték a vezetőségbe. Francia haladó és nyelvvizsga előkészítő tanfolyamot indít a Pécsi Ifjúságért Egyesület francia tanárral, aki 25 éves és Bonnefond Yvesnek hívják. Jelentkezés Kovács Ildikónál 11—19 óráig a 25-642-es telefonon, vagy személyesen a Dévény utca 1-ben. A Magyar Madártani Egyesület október 10-én 15 órakor madarászsulit indít Pécsett, a Természettudományi Múzeumban (Rákóczi út 64.). Az iskola októbertől májusig tart. Szervező: Madas Katalin. Az összkomfortos betét várja Ont mindegyik postahivatalban és postabanki fiókban. — Megtakarított pénzüket jó biztonságban tudni, de az is jó lenne, ha mindig és mindedből hozzá juthatnának. Ezt biztosítja a Postabank BETÉTSZAMLAKONYVE! — A kiemelkedően magas komatot nyújt Önnek a TAKARÉKSZELVÉNY. Több mint 20%/ ÉV! Ez nem akármi! És a lekötési időn belül is hozzáférhet a pénzéhez anélkül, hogy ezt a magas kamatot elvesztené. Érdeklődjék a postahivatalokban, és né feledje. >#s bank A és Uk*rtk*n:frRt ___ A BANK, AMELY IGAZÁN KÖZEL ALL ÖNHÖZ MA BÉLYEG Időjárás hírek