Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)

1989-10-11 / 281. szám

Dunántúlt napló 1989. október 11., szerda Nagygyűlés a kongresszus után (Folytatás az 7. oldalról) párton belüli demokratikus működési formák jelentőségét emeli ki, hiszen éppen a sza­bad vita, az önkifejeződés le­heltősége vezette rá az áram­latokat, hogy érvényesülésük érdekében nem kell feltétlenül szétszakítaniuk a pártot. A platformok pozitív szere­pére utal az is, hogy a ta­nácskozás során több olyan „válságos" pillanat volt, ame­lyen éppen segítségükkel, kompromisszumkészségükkel jutott túl a kongresszus — nem pedig a pártvezetés jóvoltából. A tanácskozást végső soron egyfajta kompromisszumos egy­ség jellemezte, amelynek ki­munkálása nyílt vitában tör­tént. Ugyanakkor a pártelnök azt sem tagadta, hogy a szín­falak mögött zajló, félig rej­tett vitáknak, egyezkedéseknek is jelentős szerepe volt. A kong­resszuson kialakult egység a továbbiakban is jellemzője lesz az új, „többplatformos" párt­nak. Nyers Rezső véleménye szerint a Magyar Szocialista Pártban többfájta nézet is megfér egymás mellett a szo­ciáldemokrata gondolkodás- mód és a reformkommunizmus két pólusa között. A kongresszus egyik fontos vitapontja volt, miként alakul­jon az MSZMP és az MSZP egymáshoz való viszonya. A ra­dikális nézetet képviselők azt javasolták, hogy oszlassák fel az MSZMP-t, alakítsanak tel­jesen új pártot, teljesen új tag­sági viszonnyal. Ez a nézet vé­gül kisebbséqben maradt. A másik póluson a teljes folya­matosság hívei helyezkednek el, akik új párt alakítása he­lyett a megújulást hirdették. Eles vita alakult ki abban is, vajon a kongresszus med­dig mehet el, mire terjed ki felhatalmazása a tagság véle­ményének kikérése nélkül. Újabb pártvita megrendezésé­re azonban már nem volt mód, hiszen ezt a mai feszült bel­politikai viszonyok nem teszik lehetővé. A döntés elodázása a párt térvesztését, presztízs- veszteségét okozta volna. A kongresszus tehát egyfajta döntési kényszerbe került. Most a legfontosabb tenni­való, hogy a határozatokat minél szélesebb körben ismer­tessék meg a tagsággal, és segítsék azok helyes értelme­zését. Az MSZMP és az MSZP viszonyában a hangsúlyt az önkéntességre helyezik; aki vállalja az új párt politikai céljait, működési elvét, az át­léphet az MSZP-be. Erre meg­lehetősen szűk határidőt sza­bott a kongresszus, de ezt in­dokolja, hogy nem szabad jneghosszabbítani a bizonyta­lansággal járó átmenetet. Az új párt szervezőmunkájcf során nagy figyelmet kell szen­telni az újonnan formálódó tagozatoknak, így például_ a munkásság és a vidék érde­keinek képviseletére szervező­dött csoportoknak. Éle‘re h vá- suk azt jelzi, hogy a hagyo­mányos szervezési keretek mel­lett speciális, az egyes társa­dalmi rétegek életéhez köze­lebb vivő szerveződési formák­ra is szükség van. Nyers Rezső röviden tájékoz­tatást adott arról is, hogy a világ közvéleménye miként fo­gadta a pártkongresszus ha­tározatait. Nyugaton túlnyo­móan elismeréssel szóltak a magyarországi féjleményekről. A sajtóorgánumok jobbára úgy értékelték, nagy dolog tör­tént Magyarországon, s az ország integrálódik a világfo­lyamatokba. Ezzel együtt ki­sebb mértékben a kétkedés is hangot kapott; volt, aki úgy vélekedett: nem történt érde­mi változás Magyarországon, illetve a kommunisták képtele­nek a demokratizálódásra. Megszűnő uránbányászat Á BDSZ véleménye a kormány csomagtervéről További egyeztetésekre van szükség Az uránbányászát beszünte­tésével kapcsolatos feladatok­ról, a leállítás hatásairól és a felszabaduló munkaerő . elhe­lyezésének lehetőségeiről szóló kormányhatározatot, s az eh­hez fűződő 1 milliárd forintos költségvetési támogatással já­ró csomagtervet tekintette át keddi ülésén a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezeténék köz­ponti vezetősége. Varga Mihály, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vezér- igazgatója és Gyulai Sándor, a vállalat szakszervezeti bizott­ságának a titkára tájékoztatta a testületet az uránbányászat jelenlegi helyzetéről és a kor­mányhatározat teljesítésének megkezdéséről. Beszüntették az uránérckutatási fúrásokat és a feltáró vágatok építését. Ezzel összefüggésben felbon­tották szerződésüket a Bányá­szati Aknamélyítő Vállalattal, s a náluk dolgozó lengyel bá­nyászokkal. A bányabezárásról 1990 január végéig dolgoznak ki részletes műszaki-gazdasági tervet. A felszámolás több évig tart, ugyanis a fejtésre előké­szített uránérc-telepeket még kitermelik, s ezután kell gon­doskodniuk a 4,3 milliárd fo­rint értékű eszközállomány sor­sáról, főleg újrahasznosításá­ról, s végül helyre kell állíta­niuk, a bá'nyászkodással érin­tett földterületeket. A bányák felszíni üzemeinek és létesít­ményeinek hasznosítására, új munkahelyek kialakítására vál­lalkozói csoportot hoztak létre, amely ötleteket ad, javaslato­kat tesz. Ilyen kezdeményezés lenne a veszélyes hulladékok bányabeli elhelyezése, amely­nek műszaki és gazdasági le­hetőségeiről ez év végéig máris széles körű tárgyalásokat foly­tatnak NSZK-beli, osztrák, ka­nadai és japán cégekkel, kö­zös vállalkozások létrehozá­sára. Az uránbányászat megszün­tetése, továbbá a mecseki széntermelés csökkentése és az érintett térségben a demográ­fiai hullám tetőzése miatt a becslések szerint 15-20 ezer új munkahelyre lenne szükség. A kormány egymilliárdos cso­magtervéből 500 millió forint szolgálja közvetlenül a munka­helyteremtő új vállalkozások kibontakoztatását. Ennek ösz- szebangolásóra regionális egyeztető fórum jött létre, gazdasági szerkezetátalakító bizottság alakult, és munka­ügyi szolgáltató tanácsadó iro­dát hoztak létre. A csomagterv számos szociális intézkedéssel — végkielégítés, újrakezdési kölcsön, korkedvezményes nyugdíjazás, keresetkiegészí­tés, járadék, stb. - segíti a munka nélkül maradt bányá­szokat. A szakszervezet központi ve­zetőségének állásfoglalása sze­rint a kormányhatározat intéz- . kedési rendszere megfelelő. Mi lesz Baranya megye függetlenített pártmunkásaival? (Folytatás az 1. oldalról) nitett pártmunkások érdekeit sérti. Egzisztenciájuk miatt, el­sősorban ... — Mit mondjak — egyelőre vegyes a kép. Tegnapi érte­kezletünkön próbaszavazást végeztettem, a kérdés az volt, jelen pillanatban ki érzi úgy, hogy már eldöntötte: átlép az MSZP-be? Harmincegyen vol­tunk, de hat kéz emelkedett fel csupán. Sokon úgy fogal­maztak, még át kell gondol­niuk, mit csinálnak, s a prog­ramtervezet tanulmányozása nélkül ez nem megy. — Vannak, akik szerint nem is szűnt meg az MSZMP... — A Marxista Egységplat­form szerint sem. Mai felhívá­sukban legalábbis ez szerepel. Kérdés, hányán csatlakoznak hozzájuk, s hányán az MSZP- hez?... — ön szerint a jelenlegi 24 és lél ezer baranyai volt MSZMP-tag közül hányán „iratkoznak át" az utód párt­ba, az MSZP-be? • — Nem készítettünk felmé­rést, így csak saccolni tudok: úgy gondolom, a jelenlegi tagság fele. Vannak, akik ke­veslik a változást, vannak, akik soikotljók, s van egy réteg, mely elégedett. Október 31-lg eldőlnek az arányok is. Ahogy munkatársaimat, úgy a többi párttagot is rendkívül sok szempont vezérelheti . .. — ... munkatársainak vi­szont eddig egzisztenciát adott az MSZMP...- Ez nem jelenti azt, hogy mint az eddigi irányító szer­vezet dolgozói, bármit is rá- kényszeríthetnénk a tagságra. Egyébként ismerve őket, erről szó sincs. Valamennyien kép­zettek eredeti szakmájukban is, így bízom benne, hogy nem lesznek elhelyezedési gondjaik. — Bízik benne, vagy tudja is ezt? ...- Értem a célzást. . . Ab­ban mindenki biztos lehet, hogy mi senkit nem fogunk ejtőernyősként „elhelyezni”. Azt remélem, hogy munkatár­saim találnak maguknak mun­kahelyet, hiszen vannak he­lyek, ahol még most is hiány van szakemberekből.- A 75 százalékos leépítés tehát Baranyára is igaz. — Ezt már a megyei pártér­tekezleten is megtudhatta min­denki. Amitől viszont félek, az a közvéleményben meglévő ellenszenv, az eddig hivatásos politikusként /ténykedőkkel szemben. Volt zsidókérdés, volt cigánykérdés, és nagyon remélem, hogy pártmunkás­kérdés nem lesz ... Pauska Zsolt Kongresszus utón az MSZP Villáminterjúk külföldről Fabio Fabbri szenátor, az Olasz Szocialista Párt szená­tusi csoportjának vezetője, a külügyi bizottság tagja.- Hogyan értékeli a Magyar Szocialista Párt megalakulá­sát? — Az esemény óriási hord­erejű. A kongresszus bebizo­nyította : lehetséges a kom­munizmus felülvizsgálata és átalakítása. Az új párt a de­mokratikus szocializmus útját választotta mentesen minden 'kétértelműségtől, igazolva, hogy ez az egyetlen lehetsé­ges út a szociális igazságos­ság és az emberi szabadság megvalósítására. Nyers és Pozsgay, akik előkészítették, szervezték és diadalra vitték ezt a fordulatot, olyan nem­zetközi rangú politikusok, akik éleslátással, politikai szenve­déllyel és intellektuális bátor­sággal rendelkeznek. Ami történt, a szociáldemok­rácia visszavágása is azután, hogy negyven évvel ezelőtt a kommunisták bekebelezték ezt a pártot. Azzal, hogy a ma­gyar reformisták megváltoztat­ták pártjuk nevét, bátorságról és széles látókörről tettek ta­núságot: Európában az egyet­len út, amit választottak. Bí­zom benne, hogy a küszöbön- álló szabad választásokon iga­zolást kap majd döntésük. A magyar demokrácia hajnala e pártnak a létrejötte és az a ipárbeszéd, amely közte és a demokrácia más erői között kialakul majd. Óriási a Nyugat felelőssé­ge azért, hogy a magyar kí­sérlet eredményes legyen. Se­gíteni kell a születő magyar demokráciát. A Szocialista In- ternacionólénak nyitottnak kell lennie az új magyar párt előtt. Olaszországnak, az olasz kor- nránynak pedig — a nemzet­közi kereteken kívül — kétol­dalú formákban is meg kell találnia a módját, hogy kive­gye részét e közös nyugati felelősségből. Achille Occhetto, az Olasz Kommunista Párt főtitkára ked­den az olasz kommunisták ne­vében üdvözletét küldött Nyers Rezsőnek, a Magyar Szocialis­ta Párt elnökének megválasz­tása alkalmából, s kifejezte azt a meggyőződését, hogy a kongresszus kimenetele a ma­gyar politikai élet és társada­lom gyökeres megújítását jelzi. „A megválás az olyan el­avult fogalmaktól, mint prole­tárdiktatúra és vezető párt, a pártállam gyakorlatának meg­haladása, a demokrácia elis­merése, mint egyetemes érték alapvető újdonságot jelent, és azt,« hogy pártjaink eszmei alapállása közelebb került egymáshoz" — hangoztatja az üzenet. Occhetto a továb­biakban hangoztatja: a ma­gyar párt útkeresése arra irá­nyul, hogy meghaladható le­gyen a szocialista eszmeiségű munkásmozgalom régi meg­osztottsága, és érvényre jus­sanak a különböző irányzatok MC ) Kft (0 n 11) ■ r D U L Kedvezményes Vásár a MODULÉ ^Műanyag nyílászárók 10% «BRAMAC alPesi P'usz OLCSÓBB hodfarku /0 cement csak 275Ft/q! u. ABLAK ÉS AJTÓ VÁSÁR . *** óriási választékban! BRIKETTETa MODUL-tól! 50q felett INGYEN házhozszállítás marandandó alapértékei. „Ez- folytatja - fontos hozzájá­rulás olyan új európai balol­dal kialakításálhoz, amely si­kerrel birkózhat meg korunk és társadalmunk nagy problé­máival." Pierre Guidoni: - Jó kap­csolataink voltak az MSZMP- vel is, és reméljük, még job­bak lesznek az új Magyar Szocialista Párttal. Igyekszünk mihamarabb küldöttséget me­neszteni Budapestre, a kapcso­lat felvételére, és szívesen lát­juk az MSZP küldöttségét, el­nökét is Párizsban - jelentet­te ki kedden Pierre Guidoni, a • francia Szocialista Párt tit­kára az MTI tudósítójának.- A párt által meghirdetett cél, a demokratikus szocializ­mus azonos a mi pártunk cél­kitűzésével : mi is demokráciát és szocializmust akarunk. Meg kell azonban várni, hogyan ha­tározza ezt meg a párt prog­ramja, milyen tervekkel áll elő, írni lesz a választási program- ezek adnak majd világos képet a pártról.- S a legfontosabb kérdés az, hogy mindezt milyen esz­közökkel valósítják meg.- Ami a párt szervezését il­leti, a szocialista pártok kö­zött vannak tömeg pártok, mint a német vagy a svéd szociál­demokraták, s vannak olyanok, amelyek csak néhány százezer aktivistát tartanak szómon, mint a mi pártunk vagy az olaszoké. Az adott ország kö­rülményeitől függ, hogyan kí­vánják szervezni az új pártot. Végeredményben minden párt tömegpárt. Sikere attól függ, hogy demokratikus-e a párt, és demokratikus-e a társada­lom, amelyben működik. Giorgio Napolitano, az Olasz Kommunista Párt veze­tőségének tagja, az „árnyék- kormány" külügyminisztere:- Hogyan Ítélik meg az MSZMP átalakulását szocialis­ta párttá?- Úgy látjuk, hogy ez a kongresszus szerves folytatá­sa és sikeres lezárása annak a reformfolyamatnak, amely az MSZMP-ben nem tegnap in­dult el, és amelynek révén Magyarország és az MSZMP a kelet-európai reformok élvo­nalába került. Mi, olasz kom­munisták régóta kívánatosnak és szükségesnek tartottuk ezt a reformot. Reméljük, hogy a változás most kedvezőbb helyzetet teremtett a pórt szá­mára a választási erőpróbá­hoz. Sikerült végre megszabadul­ni azoktól az ideológiai és belső szervezeti akadályoktól, amelyek fékezték eddig az át­alakulást. A névváltoztatás bá­torságot mutat, és alkotó hoz­zájárulást jelent ahhoz, hogy a nemzetközi munkásmozga­lomban régen kialakult meg­osztottságot kommunisták és szocialisták között meghalad­hassuk. Mára ez a megosz­tottság elvesztette értelmét. Mi is ezt valljuk, és ebben látjuk a magyar vállalkozás nemzetközi jelentőségét.- Lát-e rokonságot a mos­tani magyar pártkongresszus és az OKP márciusi, új irány­vonalát meghirdető kongresz- szusa között? — Feltétlenül. Mindkét kong­resszuson az volt a feladat, hogy új válaszokat adjunk az új problémákra. Azokra, ame­lyekkel a sztálini intézmény- rendszer csődje nyomán Kele­ten és Nyugaton egyaránt szembe kell néznünk. Azonos­nak látom a válaszokat: a demokratikus szocializmus ta­laján áll mindkét párt. Antonio Rubbi, az OKP ve­zetőségének tagja, a KB nem­zetközi osztályának vezetője:- Sokan szegezik most önöknek a kérdést: Ha a ma­gyar kommunisták bátran ne­vet változtattak új irányvona­luknak megfelelően, az OKP miért nem teszi ezt meg. — Mi is vitatkoztunk erről kongresszusunkon. A „kommu­nista" elnevezésnek Olaszor­szágban nagy történelmi múlt­ja és 10 millió szavazója van. Egy párt megítélésénél nem a név az elsődleges — a kommunista szó az MSZMP nevében sem szerepelt —, ha­nem a program, a politikai gyakorlat, a politikai kultúra, és az az értékrend, amely mű­ködését meghatározza. Öröm­mel és megelégedéssel nyug­tázzuk, hogy a Magyar Szo­cialista Párt ugyanannak az európai demokratikus baloldal­nak kíván része lenni, mely­hez mi, olasz kommunisták is tartozunk. Tudjuk, hogy töb­ben hivatkoztak az új párt eszméi és politikai arculata meghatározásakor az Olasz Kommunista Pártra, és örü­lünk, ha a szocializmus új megközelítésénél meríteni tud­nak a mi tapasztalatainkból. Marian Orzechowski, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a LEMP parlamenti csoportjának elnöke az MTI varsói tudósító­jának kérésére a lengyel ve­zetők közül elsőként fejtette ki véleményét a Magyar Szocia­lista Párt megalakulásáról. „Saját nevemben — mondot­ta — örömteli érdeklődéssel fogadtam a kongresszusról, a kongresszus végeredményéről érkezett híreket. Mindenekelőtt gratulálok a magyar elvtársak­nak ahhoz, hogy sikerült meg­őrizniük pártjukat e nehéz idő­szakban. Röviden: sikerült el­kerülni a párt széthullását, ha­tározott többséget voltak ké­pesek felsorakoztatni a demok­ratikus, a humanista és gazda­ságilag hatékony szocializmus koncepciója mellett. Úgy vélem, hogy ez jó elő­jel egész Magyarország szá­mára, a párt számára, amely ezzel növelte esélyeit a terve­zett parlamenti választásokon. Különösen nagyra értékelem, hogy a magyar párton belüli változásokra a párt saját kez­deményezésére került sor, nem egyszerűen a külső körülmé­nyek nyomására. Minden típusú építőanyaggal szívesen állunk rendelkezésére 14-536 VÁSÁR MODUL VÁSÁR 14-536 A pécsi Agroker Vállalat pénzügyi-számviteli osztálya felvételre keres pénzügyi előadót, valamint számítástechnikai adatfeldolgozáshoz és számvitelhez értő munkatársat. Feltétel: középfokú szakirányú végzettség, 5—10 éves szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: önéletrajzzal levélben vagy személyesen. Érdeklődni: telefonon, 26-255, számviteli osztályvezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom