Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)

1989-10-29 / 299. szám

Hárompontos törlesztés a bakonyiaknak PMSC-Veszprémi SE 1-0 (1-0) Üjmecsekaljo, 8000 néző. V.: Nagy L. PMSC: Bodnár - Kónya, Márton, Bódog, Pa­laczky — Megyeri, Túri, Bérczy, Czéh (Nagy T., a 70. percben) — Lovász (Czérna, a 81. perc­ben), Lehota. Edző: Garami József. Veszprém: Végh - Mó- nos, Bimbó, Csik, Szécsi (Per- ger a 46. percben), — Csornai, Bognár, Sánta - Rugovics, Sü­lé, ^Medics (Horváth, a 63. percben). Edző: Glázer Róbert. A mérkőzés játékvezetője Budapestről jövet bo talmas karambolban rekedt a balato­ni úton, így 32 perccel később kezdődött a találkozó. A vára­kozás a pécsieknek okozott nagyobb galibát, mert előbb Bodnárt kellett ápolni Csíkkal történt ütközése után, majd a következő percben ugyan­csak egy összefutás utón Czéh szorult ápolásra. A pécsiek szoros emberfogása láthatóan nem Ízlett a vendégeknek, így azok nem is nagyon tudtak áttörni a 'hazai térfélre. A 8. percben Czéh használta ki Sánta 'hibáját, szépen gurított Túri elé, csakhogy az a leve­gőt találta el a labda helyett.: Az ellentámadásnál Márton könnyelmüsködött kétszer is, de szerencsére társai 'mentet­tek. A 12. percben Palaczky 'indította a visszafelé futó vé­dők mögül robogó Kónyát, aki képtelen volt birtokba venni a labdát, így füstbe ment a le­hetőség. A következő támadás­nál Lovász briliáns labdato­vábbítással hozta helyzetbe Megyerit, aki csúnyán hibá­zott. Tíz percen ót hullámzóvá, vált a játék, amikor a 24. percben Túri szögletrúgása utón előbb Lovász vétette el a labdát, majd a lábak kö­zött Bérczy nem találta el a kapu torkában a felé küldött bőrgolyót. Megélénkült a já­ték, minek következtében előbb Lovász leterítéséért Szécsit, mojd Rugovics akadá­lyozásáért Falaczkyt figyel­meztette a játékvezető sárga lappal. A 31. percben Palacz­ky ezúttal Medics lábát húzta el 23 méterre a pécsi kaputól, a sértett jobb felső sarokba tartó lövését Bodnár tenyerel- te az alapvonalon túlra. Hat perc múlva Lovász cselezte be magát a 16-oson belülre, le­pattant labdáját Czéh igazít­hatta 'mellel maga elé, de 12 méterről a léc fölé emelt. A 40. percben Czéh felvágásáért kapott szabadrúgást 30 mé­terre a veszprémi kaputól o Pécs. 'Márton hatalmas lö­vése nyomán Végh a bal fel­ső sarokból tornázta a kapu mellé a labdát. Csrk fejelt össze egy pécsi védővel, s míg őt ápolták, Bódog tört előre, jobb oldalról átívelt a túlsó oldalon felfutó Bérczynek, akit nem zavart, hogy a nyugati Lehota — jóllehet ezúttal a kapus győzött — tegnap is a csapat legjobb csatárának bizonyult Fotó: Kóródi Gábor kapu előtt van, ezúttal is há­lóba fejete a feléje küldött labdát (1-0). (Ez volt a PMSC idei 20. gólja!) Szünet után megélénkült a játék. Mivel kevésbé figyeltek egymásra a párok, változatos­sá, lüktetővé vált a mérkőzés. A 47. percben Lehota keverte meg a védőket, akik csak kéz­zel tudták őt megakadályozni, majd Palaczky vállalkozott lö­vésre és Véghnek csak a léc alól sikerült kitornászni a lab­dát. Egy perc múlva ismét Pa­laczky teremtett helyzetet, csakhogy Megyeri 10 méterről leadott pörgetése a jól he­lyezkedő kapus kezében halt el. Az 51. percben Medics húzhatott egyedül kapura, azonban belebonyolódott a labdavezetésbe, így Márton a 16-os előtt beérte és szerelte. Az 55. percre ismét megtalál­ták egymást a párok, így visz- szaváltott kopogóssá a talál­kozó. A vendégek 'Medics cseréjé­vel próbáltak ri‘must váltani, ami átmenetileg sikerült is ne­kik, ám ebben ludasak voltak a pécsi középpályások is. Kü­lönösen a Czéh—Túri páros játéka hanyatlott vissza. A 70. percben Sülé felvágásáért Le­hota kényszerített ki egy sár­ga lapot a 'játékvezető zsebé­ből. A szabadrúgás utón Bod­nár bizonyíthatta kétszer is, hogy helye van a kapuban. A következő percben Bérczyvél szemben szabálytalankodtak. A veszprémi kaputól 35 méter­re leállított labdát 'Márton elé pöckölték, s a hátvéd bődüle- tes lövése nyomán a kapu bal felső sarkának eresztékéről vágódott a mezőnybe a labda. Az utolsó negyedórára még egyszer nekidúralta magát a Veszprém, és majd hogy ők bánták, ugyanis a 79. percben Bérczy vette észre, hogy a jobb oldalon tisztán nyargal­hat Nagy, akinek kapu elé perdítését Megyeri 8 méterről fejelte a megdermedt kapus előtt a léc fölé. Két perc múl­va Túri szögletét Bérczy félfor­dulattal küldte alig a kapu fölé. A 88. percben Csík tört előre, de 16 méterről küldött labdáját Bodnár előre vetőd­ve elcsípte. Válaszként még két pécsi szöglet következett, azok azonban nem okoztak gondot a vendégek nagysze­rűen védő kapuőrének. Keserves három mérkőzés után került sor a Veszprém el­leni találkozóra Pécsett. Igaz, előzőekben is egy-egy gól döntötte el a három pontok sorsát, most azonban nagyobb volt a tét. Két olyan csapat találkozott, amelyik előtte 8 fordulón át nem szenvedett vereséget, ráadásul a PMSC azzal az ellenfelével nézett farkasszemet, amelyik ellen, a legrosszabb volt a mérlege az NB l-ben. Vagyis, volt mit tör­leszteniük a piros-feketéknek a bakonyiakkal szemben. A pécsiek szoros emberkövetése nem ízlett a döntetlensorozat­tal dicsekedhető vendégeknek, igaz, a hazai támadások sem érhették el céljukat, mert a döntő pillanatban együgyü hi­bákat vétettek a labdarúgók. Mindezek ellenére meggyőző fölényt harcolt ki a Pécs, és csak magukat okolhatják, hogy már az első félórában nem si­került bevenni a veszprémiek hálóját. Bérczy gólja - közvet­lenül a félidő befejezése előtt - lélektani találat volt. Szü­net után 10 perc alatt „hen­gerelhetett" volna a PMSC, ám a helyzetek ezúttal is ki­maradtak. A második félidő közepétől egyre bátrabbá vált a vendégek játéka, ami an­nak köszönhető, hogy a szám­talan sérülése miatt csökkent teljesitményűvé vált Czéh, Tú­ri és később Lovász is teret hagyott a vendégek kibonta­kozásának. Márton két hatal­mas erejű lövése közül az egyik, különösen a második gólt érdemelt volna. Végül, ha nehezen is, de megérde­melten törlesztett hárompontos győzelmével a Veszprémnek a PMSC együttese. A pécsi kapuban Bodnárnak nem sok dolga akadt, igaz, amikor próbára tették, volt mit produkálnia. A hátvédsor­ban Márton és Palaczky ját­szott kiválóan, mindketten nemcsak a védői teendőket látták el maradéktalanul, de eséllyel támadták az ellenfél kapuját is. A középpálya is két részre szakadt, már ami az egyéni teljesítményeket ille­ti. Bérczy és Megyeri volt a jobb páros, Czéh és Túri - minden igyekezetük ellenére — halványan játszott. A csatár­sorban az első félidőben Lo­vász, míg a másodikban Le­hota vitte a prímet. A vendé­geknél a nagyszerű napot ki­fogó Végh kapus volt a csa­pat lejobbja, de megtette kö­telességét Bimbó, Csik, Bognár és a jugoszláviai Medics is. Garami József: - Nem volt véletlen, hogy a Veszprém nyolc mérkőzésen át veretlen maradt. Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, ahol több gól­helyzetet alakítottunk ki, és ha egy góllal is, de sikerült nyer­nünk. Glázer Róbert: - Ma ját­szottunk talán először úgy ide­genben, hogy nem volt esé­lyünk a pontszerzésre. Gratu­lálok a Pécs jó szerepléséhez. Kapu László További eredmények A PMSC—Veszprém találkozó eredményét eltaláló pá­lyázóink közül a sorsolásnál a szerencse Ángyán Lászlóné, Nagyatád, Gyár u. 39. szám alatti lakosnak kedvezett, aki postán kapja meg a 100 forintos vásárlási utalványt. Ne­vezni továbbra is csők a lapból kivágott szelvénnyel le­het, amit pénteken délig juttathatnak el a pályázók szer­kesztőségünk címére: Vasárnapi Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Hunyadi út 11. Főmérkőzés: Vasas—PMSC ....................................................... Pó tmérkőzés: Békéscsaba—Siófok ............................................ A pályázó neve: .......................................................................... Lakcíme: ........................................................................................................................ Debrecen-Bp. Honvéd 2-1 (1-1) Debrecen, 8000 néző. V.: Bognár. Gólszerzők: Ulvecz- ki (26.), Moldván (58.), illet­ve Cseh (20.). Sárga lap: Cseh (12.), Csuhay (34.), Si- kesdi (81.). Jók: Ulveczki (a mezőny legjobbja), Vancsa, 'Nagy, Sándor, Moldván. Videoton—Békéscsaba 0-1 (0-0). Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Kurmai. Gólszerző: Belvon (57.). Sárga lap: Takács (14.), Csonka (72.), illetve Takó (69.). Jók: Takács, illetve Belvon, Pásztor, Gulyás, Zsinka. Siófok-Csepel 0-0. Siófok, 3000 néző. V.: Pla- sek. Sárga lap: Horváth Gy. (89.), illetve Stefanov (73.), Varga (84.). Ivancsics (88.). Jók: Kolovics, Aczél, Meksz, il­letve Szieben, Szabó, Varga. Ü. Dózsa-Haladás 3-0 (1-0). Megyeri út, 1500 néző. V.: Szilágyi. Gólszerzők: Rubold (36. p., 11-esiből), Bácsi (64, és 85. p.). Sárga lap: Szabó (74.) és Hegyi (31.). Piros lap: Bognár (40.). Jók: Bácsi, Hu- szárik, Kosa, illetve Marton. Ferencváros-Tatabánya 0-1 (0-0). Ollói út, 15 000 néző. V.: Molnár. Gólszerző: Járfás (52. p.). Sárga lapok: Topor (68.), illetve Váczi (36.), Páli (88.) Jók: Limperger, Topor, illetve Kiss, Szalma, Domonics, Jár­fás, Dobesch. vasárnapi DÉL-DUNÁNTÚLI POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENÓ Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatahPécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirfapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a híriapelófizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20,- forint, negyedévre 60,- forint, félévre 120,- forint, egy évre 240,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. punőritüli Asztalitenisz ETTU Kupa Az olasz profik nyertek Kanizsán Asvittórió Ragusa—Kanizsa Bútorgyár 5-2 Nagykanizsa, :női mérkőzés a legjobb 16 közé jutásért. A nemzetközi 'kupaküzdelem második fordulójában 'kapcso­lódtak be a kupasorozatba a kanizsai NB l-esek. Ellenfelük az olasz profiegyüttes volt, amelyet a kitűnő holland Vrie- sekoop erősített, aki az olasz bajnok Zampinivel együtt dön­tő érdemeket szerzett a teg­napi siker kiharcolásában. A nagy várakozással kísért találkozón meghatározónak bi­zonyult, hogy az első mérkő­zésen Mausz a döntő szett­ben 16:13-as vezetése után végül is alulmaradt, majd a korábbi Európa-bajnokok ösz- szecsapását a holland verseny­ző nyerte, aki könnyű győzel­met aratott a gyengélkedő Szabó ellen. A hazaiak remé­nye végleg akkor szállt el, amikor a győzelemre esélyes Gazsi meglepő vereséget szen­vedett olasz ellenfelétől, ösz- szességében az olasz profi- csapat könnyedén jutott be a kupa 3. fordulójába a halvá­nyan játszó kanizsaiakkal szemben. Győztesek: Vriesekoop (3), Zampini (2), Illetve Gazsi és Szabó (1-1). Balogh Antal jm... jiBf jm miiJ*Si-HL H4MMQp : o ■«■■ne ■■■• Paksi Atomerőmü-Nk. Volán Dózsa 4-2 (1-0) Nagykanizsa, 100 néző. V.: Varga E. Paks: Szlanyinka - Erdélyi, Burai, Nagy Z., Lauer — Mikolics (Szabó), Porga, Nagy L., Boros (Fritz) — Ju­hász, ' Vörös. Edző: Pusztai László. Nagykanizsa: Pusztai — Szabó, Svélecz, Patkós, Nagy A., Kvanduk, Sörös, Li­zák — Tamás, Csizmari'k (Gré- czi), Ignócz (Kovács). Edző: Orosz József. A nagy fölényben játszó lis­tavezető gyorsan jutott veze­téshez, majd a félidő hajrájá­ban egyenlítettek a hazaiak, de a szabályos gólt a bíró nem ítélte meg. Szünet utón növelte előnyét a vendégcsa­pat, majd a kanizsaiak jutot­tak ajándék 11-eshez, akik a 70. percben egyenlítettek is. Ez után két perc alatt lőtt gólokkal a minden csapat- részében jobb paksiak gyor­san eldöntötték a találkozó sorsát. G.: Vörös (2), Boros, Juhász, illetve Nagy A. (11-es- ből), Nagy L. (öngól). Kosárlabda Dombóvári VMSE-Alba Re­gia Építők 124-95 (64-47). Dombóvár, 600 néző. V.: Szilvási és Major L. Dombó­vár: Czimbalek (9), Ács (16), Kutlacz (28). Miedrik (39), Gó- czán (4). Csere: Bosznai (6), Molnár (11), Kis (14). Edző: Gróf Attila. A végig szelleme­sen játszó és nagyszerűen vé­dekező' hazai csapat a várt­nál biztosabban nyert. TOTO 1. Dortmund­Bayer Uerdingen 1-0 1 2. Karlsruhe-Hamburger SV 2*0 1 3. Nürnberg-VfB .Stuttgart 0# 2 4. Fortuna Köln­Saarbrücken 1-1 x 5. Hannover-Unterhaching 3-0 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák.- Pakson, az Atomerőmű pá­lyáján lesz november 2-áin 14 órakor a Magyarország—Olasz­ország amatőr válogatott mér­kőzés. A magyarok a hat NB ill-as csoport válogatottjával lépnek pályára. A Dráva-cso- portot Udvarácz kapus (K. Rá­kóczi), Nagy Z., Juhász (mind­kettő Paksi Atom) és Brúder '(Boly) képviseli. mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II.: Mohácsi Új Barázda TSZ SE-Bp. Volán, Mohács, 13.30; Dorogi Bányász- Komlói Bányász, Dorog, 13.30; Ta­polca-Ajka, Tapolca, 13.30; Készt- hely-ZTE, Keszthely, 13.30; Duna­újváros—Szekszárdi Dózsa, Dunaúj­város, 13.30; Nagykanizsai Olajbá­nyász—Sopron, Nagykanizsa, 13.30. NB III.: Nagymányok—Siklósi Ten- kés, Nagymányok, 13.30; Dombó­vári Vasas—Mázaszászvári Bányász, Dombóvár, 13.30; Rákóczi FC-Szi- getvár, Kaposvár, 13.30; Bonyhád- Marcali, Bonyhád, 13.30; Bólyi MEDOSZ-Somberek, Boly, 13.30; Csurgó-Kaposvári Honvéd, Csurgó, 13.30; Boglárlelle—Kaposvári Építők, Boglárlelle, 13.30. Megyebajnokság: PVSK—Szajk, Vasutas-pálya, 10.00; Harkány—Szentlőrinc, Harkány, 13.30; Sellye-Pécsi Postás, Sellye, 13.30; Sásd—Vasasi Bányász, Sásd, 13.30; Geresdlak—PBTC, Geresdlak, 13.30; Újpetre—Steinmetz SE, Új- petre, 13.30. KOSÁRLABDA. NB I., nők: PVSK -Tungsrom, városi sportcsarnok, 15.00. Férfiak: PVSK-Nagykörös, vá­rosi sportcsarnok, 17.00. NB II., férfiak: Pécsi Postás-Bajai SE II., Komarov Gimnázium, 10.30. Nők: Pécsi Postás—ZTE, Komorov Gimná­zium, 12.00. KÉZILABDA. NB I., férfiak: PMSC—III. kér. TTVE, városi sport- csornok, 11.00. TÁJFUTÁS. Ripszám Henrik emlék- verseny, Zobákpuszta, 10.30. " □ □ □ □ □ □ 569 m4 telekingatlanon lévő □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □(□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□io PÉCS, BÁSTYA U. 6. SZ. ALATTI 370 ra2 alapterületű, alápincézett gázfűtéses, felújított épület eladó vagy bérbe adó Érdeklődni lehet: 1-1170-493 és 1-1170-529 telefonszámokon munkaidőben. □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ GOLTOTO

Next

/
Oldalképek
Tartalom