Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-03 / 243. szám
Keszthelyen lehúzták a redőnyt Az időjárás szeszélye is megadta a kegyelemdöfést a balatoni szezonnak A balatoni idegenforgalom bűvös dátuma augusztus 20- dika, idén is elérkezett. A nyugati turisták, főképp a kisgyerekes családok ezen a napon már csomagoltak, az időjárástól függetlenül. Most augusztus utolsó hetében az időjárás szeszélye is megadta a kegyelemdöfést a balatoni szezonnak. Az ősz végének megfelelő hidegben pánikszerűen szedték sátorfájukat a 'külhoni és hazai vendégek. A hét végére már hiába köszöntött be ragyogó napsütéssel a meteorológiai ősz, ez már ne.n hozza vissza a Balaton szerelmeseit. De hová is jönnének? A strandok jó része bezárt, a büfések, magánkereskedők zöme lehúzta a rolót. Az engedélyek kiadásában a közellátási érdek, a nyaralók és helybeliek jobb kiszolgálása is szem- .pont volt? Ezt azonnal elfelejti a zöldséges, ha töpörödött zöldpaprikájáért nem kérhet 50 forintot, ha a langyos import sörért nem állnak sort a türelmetlen nyaralók. Most jön a következő feladat számukra: eddig a vevőket rázták át, a nehezebb dió, az adóhivatal ezután következik. Egy üzlet megy még, kétütemű autóval érkezett németajkú turisták kalauzolása, rögtönzött térképek szerkesztése. Ebben egyszerre jól képzett földrajztudós lett szűkebb hazánk apraja, nagyja. Merőben más a helyzet Hévízen. A néhány éve emlékezetes tűzeset utolsó maradványai is eltűntek. Ma szebb, modernebb a Tófürdő, mint eddigi történetében bármikor. A Thermál Szálló és a> Aqua egész évre felkészült, az ősszel is teljes kapacitással, százszázalékos kihasználtsággal működik. Equadortól Japánig számos utazási iroda és egyéni turista, jórészt gyógyulást kereső idősebb keresi fel a „reumások Mekkáját". A hét végén a SZOT kezelésében újabb gyógyszálló nyilt Hévizén. A Helios fedett fürdőjével, teljes orvosi szolgáltatásával szintén a lassan magához térő Héviz hírnevét öregbiti. Sz. Cs. Lengyel kulturális delegáció Baranyában Krakkói kulturális delegáció érkezett Pécsre pénteken este. Tegnap délelőtt a vendégek a várossal ismerkedtek, illetve a Komlói Úttörő- és Ifjúsági Háziban papirvi rág-kiállítást rendeztek. A kiállítást délután három órakor Stanislaw Dziedzic, a lengyel küldöttség vezetője nyitotta meg. A vendégek másik csoportja, a hagyomány- őrző népi együttes szombaton 17 órakor az oroszlói foluház- ban lépett fel a romonyai népi együttessel közösen. Ma 15 óraikor Siikondán, a tószínpadon, este 20 órától pedig Rc- monyán, a Művelődési Házban láthatjuk a lengyel együttes műsorát. Képünkön a lengyel hagyományőrző népi együttes az oroszlói faluházban. Fotó: Proksza László Pannónia napok Harkányban Stagnáló gazdasag Szövetkezeti szakemberek találkozója Húsi évvel ezelőtt, amikor az elsőt szervezte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos és megyei szervezete, az akkor indult reformfolyamatokhoz igyekeztek illeszteni a szövetkezeti szakemberek találkozóját Most, két évtized múltán szintén a reform jegyében szeretnének új gondolatokat ébreszteni, tapasztalatot, véleményt cseréltetni azokkal a mezőgazdasági, ipari és áfészvezetőkkel, akik tegnaptól szeptember 12-ig Harkányban, a Pannónia ’89 elnevezésű szövetkezeti szakemberek találkozóján részt vesznek az előadásokon, konzultációkon. A rendezvényt Bóna Ernöné, a TIT megyei titkára nyitotta meg, majd a jubileum kapcsán Soós Gábor, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alel- nöke, a MÉM nyugalmazott államtitkára méltatta a rendezvény jelentőségét. Ezután dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára köszöntötte a résztvevőket. Mondandójának központjába a jelen bonyolult viszonyait állítva beszélt arról, hogy a múltról kellő ismereteket szerezve formálható csak a jövő. Ebben a formálásban meghatározó szerepet kell kapnia a tudásnak és fontos, hogy egymás személyét és munkáját bizalommal kezeljük. A találkozó nyitó előadását Békési László pénzügyminiszter tartotta, aki két kérdésről szólt. Arról, hogy milyen funkciója van a gazdaságnak az átalakuló társadalomiban, és arról, hogy milyen pozícióban van ma a magyar gazdaság, rögtön hozzátéve egy gondolatot: néhány éven belül alapvetően nem változik meg a helyzet bármilyen legyen is a társadalmi, politikai berendez, kedés. Mint mondta, a politikai zsibvásár nem kedvez a gazdaság átalakításának és csődbe ment gazdaságon nem léhet jó politikát folytatni. Most a legfontosabb cél a gazdaság működőképességének megőrzése, a tisztességes feltételek megteremtése a békés átmenethez. A keretfeltételek a következők: modern piac- gazdaság, egyenrangú vegyes tulajdon, valódi piac, az állam beavatkozó szerepének drasztikus csökkentése, nyitott külgazdaság a fejlődő régió piacaihoz és egy más típusú szociálpolitika. Ezeket nem lehet egyik napról a másikra megteremteni. A gazdaság mai pozícióiról szólva többek között elmondta, hogy az elmúlt hét—nyolc hónapot összességében stagnálás és minden szférában növekvő jövedelem jellemzi. Van néhány jó irányba mutató változás, — a tőkés export növekedése, a kemény piacok felé fordulás, az erőteljes anyagtakarékosság, a döcögve megindult makrogazdasági szerkezetátalakítás, — de ösz- szességében nincs gazdasági növekedés. A folyó fizetési mérleg mindkét oldalán kritikus a helyzet, jelenleg egymil- liárd dollár a hiány. A kormány változatlanul nem adminisztratív eszközökkel Igyekszik ezen úrrá lenni. Ennek jegyében értékelték fel a forintot a transzferábilis rdbellel szemben, s az agrárgazdaság 200 millió forintos támogatásán kívül nem adnak kompenzációt. Ezért döntöttek az egységes devizaszámla nyitásáról is, amelytől 4-500 milliónyi devizát remélnek. Hosszabb távra- az új gazdaság alapjaiként- pedig a vállalkozás élénkítését, a teljesítményorientált- ságot, az államháztartás kiadásainak radikális csökkentését, az adóprés enyhítését, a piac korlátéinak további lebontását jelölte meg a miniszter. T. É. Megjelent a DN Panoráma szeptemberi száma Magazinunk érdekesebb szereplői ma a Sajtóutcában, a Dunántúli Napló pavilonjában várják olvasóinkat Mankó a miniszter- elnöknek Megjelentő Dunántúli Napló Panoráma szeptemberi száma, mely kapható Dél-Dunántúl városaiban és nagyobb községeiben, Baján és környékén, valamint Budapesten. Politikai magazinunkban ezúttal is sok érdekes, izgalmas írás- 501 találkozhat az olvasó. íme, a tartalomjegyzékből: t MANKÓ A MINISZTERELNÖKNEK . .. Petsching Mária ^'ta közgazdász és Kéri László Politikus javaslatai Németh Miklósnak. A szerzők dolgozatát - melyet a magyar sajtóban a DN Panoráma elsőként közöl - vitára bocsátjuk olvasóink között. A CZINEGE- VILLA ÉS A SPIEGEL-BOT- KANY ... Nyilatkozik Sólyom Ildikó: A Nagy Művész mindig akkor húzta meg a WC- öblitőt, amikor a színpadon a nagyjelenet ment. FRAU SCHMIDT, A LVOVI ELSŐ TITKÁR AGYÁBAN... TANITA- iNAK-E SÍRNI A KÉMISKOLÁN?... A POLITIKAI BÁTORSÁG VILÁGCSÚCSA: JURIJ VLASZOV VOLT SÚLYEMELŐ OLIMPIAI ÉS VILÁGBAJNOK KIKEZDETT AZ ÁLLAMVÉDELMI MINISZTÉRIUMMAL . . HOVA MENTEK A TISZTI- ISKOLA TANARAI? ... Tovább mesél Pataki András, a túszszedők apja, a volt beremendi határőrs parancsnoka. SOK ÁLDOZATOT KÖVETELT, DE SZÉP VOLT EZ A HARC. ■ • összeállítás a mecseki bá- nyászság múltjából. A LELKI DÖNTÉS SZABADSÁGÁT HIRDETIK . . . Nyilatkozik a pécsi baptista lelkipásztor. KARMESTER LESZ NAGY TAMÁS, AVAGY Ml VAN AZ ANGYALARC MÖGÖTT? . . . NAGY BANDÓ ANDRÁS: HARAGSZOM MURPHYRE. Olvasóink ma a Szent István téren, a sajtóutcában, a DN pavilonjában találkozhatnak is a DN Panorámában szereplő személyiségekkel, akik dedikálnak. Délelőtt 10-től 11ig vendégünk lesz Sólyom Ildikó (aki könyvét is dedikáljál és Pataki Mihály, 11-től Nagy Bandó András, délután 2-től Nagy Tamás. A DN Panoráma szeptemberi számában tovább folytatjuk tíz hónopon át tartó rejtvénysorozatunkat, melynek szerencsés nyertesét a karácsonyi fősorsoláson milliomossá tesszük. És akik elesnek a milliótól? Lesznek vigaszdíjak is, a legújabbat a Mecsek- trade Részvénytársaság ajánlotta föl — egy olasz mosogatógépet. Országos tanácskozás Budapesten Pártprogramot fogalmaztak a reformkörök „Csak rajtunk múlik, hogy tanácskozásunk történelmi jelentőségűvé váljon.” Ezzel a mondattal nyitotta meg az MSZMP reformköreinek és reformalapszervezeteinek országos tanácskozását Széchenyi Tibor, a fővárosi reformkörök képviselője szombaton reggel Budapesten a Villányi úti Propaganda- és Művelődési Központban. E második országos találkozón ugyanis talán egy új párt alapjait rakják le a küldöttek. (Munkatársunk telelonjelenté- se.) A reformkörök első országos találkozója májusban volt Szegeden, akkor közös platformot dolgoztak ki a reformkörök az MSZMP megújításáról. Az azóta eltelt időben ez a platformprogram mintegy tájékozódási pont lett a politikai életben — fejtették ki a szombati sajtótájékoztatón a reformkori vezetők — az MSZMP egyes áramlatai éppen úgy, mint az ellenzéki szerveződések gyakran e programtól való elhatárolódással határozták meg önmagukat. Most. nem sokkal a kongresszus előtt a megerősödött reformkörök szükségét érzik annak, hogy pártprogramot fogalmazzanak meg. Mint több küldött kifejtette, nem szorgalmazzák a pártszakadást, hanem az októberi kongresszuson szeretnék elfogadtatni programjukat, de ha a konzervatív erők kerülnek túlsúlyba, vállalják új párt alakítását is. Ágh Attila politológus bevezetőjében elmondta: „A reformkörök kezdettől fogva alakítói és formálói voltak a párt radikális megújulásának. Most, egy hónappal a kongresszus előtt a reformerők legnépesebb és legdinamikusabb csapafa nagy próbatétel előtt áll: határozott áttérést kell elérnünk a párt reformpárttá való átalakulása, ténylegesen új párttá szerveződése irányában. Ehhez az összes reformerők szövetségére, összefogására és a konzervatív vagy fontolva haladó erőktől való éles elhatárolódásra van szükség. , A leautóbbi napok eseményei megmutatták, hogy a párton belüli nvilt konzervatív visszarendeződés esélyei csekélyek ugyan... de sokan vannak, akik az összefogás jelszavával vagy a legjobb esetben a fontolva haladás programjával a konzervativizmus eszméi és szereplői átmentésére törekednek. Őket vagy meg kell győznünk vagy konfrontálódni velük!... A magyar társadalom még a régi gárda felől ítéli meg pártunkat mindaddig, mig nem hajtjuk végre a radikális megújulást, és nem vagyunk képesek a múlt képviselőitől megválni." A délutáni sajtóértekezleten egy újságíró azt kérdezte, milyen nevek, vezérek jelzik a mozgalmat. A válasz így hangzott: „A 'reformmozgalom tömegei és tisztikara még nem találtak eléggé egymásra; részben, mert a felső vezetés hatalmi harcokkal van elfoglalva, részben, mert a megyei vezetés jó szigetelőnek bizonyult a reform-elit és a körök, alapszervezetek között" . .. A tanácskozásra 357 küldött érkezett (227 vidékről), valamint 55 megfigyelő, számos meghívott, sok hazai és külföldi újságíró. (Baranyából 12, Somogybái 14, Zalából 13 küldött vesz részt.) A kétnapos rendezvényt a szervezők mellett hat tagú titkárság irányítja, amelynek tagja Kárászáé dr. Rácz Lidia zalai, és Somogyi Ferenc baranyai 'küldött is. A szombat délelőtti plenáris ülésen Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság első titkára beszámolt az MSZMP KB pénteki üléséről, majd szekciókban folyt a munka. Dr. Tóth Tibor, a pécsi Egyetemi Könyvtár igazgatója a tulajdonreformmal foqlalkozó szekcióban, dr. Vári László Zala megyei pártelnök a Milyen pártot akarunk? szekcióban mondott vitaindítót. Este plenáris ülésen összegezték a tíz szekcióban elhangzottakat. A vacsoránál Németh Miklós miniszterelnök, a pártéinökséq tagja mondott pdhá rköszönfőt. Vasárnap délelőtt a Budai Parkszínpadon rendeznek nagygyűlést. ahol felszólal Nyers Rezső. Pozsgay Imre és Győrfy István, az MSZMP zalaegerszegi képviselőjelöltje. G. T. Mi történt a KB pénteki ülésén? Az MTI a reformkörök tanácskozásairól kiadott tudósításában ismerteti Jassó Mihálynak, a Budapesti Pártbizottság első titkárának a Központi Bizottság pénteki üléséről adott tájékoztatóját A Központi Bizottság oz MSZMP tárgyalócsoportjának eddigi tevékenységét sikeresnek minősítette a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. Megerősítette mandátumát a további munkájához, s személyi összetételében is bizalmat szavazott a tárgyalócsoportnak. Jassó Mihály véleménye szerint a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon a választójogi törvényről valószínűleg megegyezés születik, a választás időpontjában azonban az MSZMP-n 'belül sincs egységes álláspont. A mérvadó szempontnak azonban az ország kormányozhatóságának fenntartását tartotta, hangsúlyozva, hogy a kormány és a parlament munkáját nem lehet ellehetetleníteni. A KB döntött arról is, hogy a pártvagyonról a kongresszus előtt kell számot adni, precíz, átlátható vagyonleltárt kell készíteni, a párttagság és a társadalom számára is megnyugtató módon, indulatok nélkül rendezve az ügyet. A pártszerveződés kérdésében a KB korábbi és jelenlegi álláspontja között nincs minőségi különbség emelte ki a továbbiakban Jassó Mihály. Bbben a kérdésben — szerinte — művita zajlik, mert a politikai tevékenység lényege, hogy a pártszervezetek és a kommunisták a közéletben minél intenzívebben vegyenek részt, s a közélet általában nem a termelőtevékenység folyamata. A helyszínt bízzák az adott kollektívára, de azt szigorúan ki kell kötni, hogy a termelésszervezésnek és vezetésnek nem lehet szerves része a pártszervezet, s annak döntéseiben sem lehet meghatározó tényező. Végezetül szólt orról, hogy a Központi Bizottság elnapolta két szakszervezeti KB-tag — Nagy Sándor, a SZOT főtitkára és Kovács László, a bányászszakszervezet főtitkára — lemondási kérelmének megtárgyalását. vasamapi