Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-06 / 246. szám
1989. szeptember 6., szerda Dunántúli napló 3 Káosz Könnyűszerkezetes, modulrendszerű hétvégi és lakóházakat is gyártanak A Piramis olcsó lakásokat ígér Ezekben a napokban „merő a káos." a pécsi Kertvárost a belvárossal összekötő egyik fő útvonalon, a Bolgár Néphadsereg útján. Az útburkolat javításán, megerősítésén dolgoznok itt, a Bőrgyár előtti és környéki talán 300 méteres szakaszon. Bizonyára a szakemberek tudnának rá okos és kielégítőnek tűnő választ adni: miért éppen .most, amikor az iskolaév kezdetével a személygépkocsiforgalom hirtelen - jó előre sejthetően - megnöve- kedett, és miért ilyen hosszú ideig, valamint arra is: a helyszínen dolgozók miért állnak reggelente zsebredugott kézzel az út szélén, s elnéző mosoly- lyal arcukon kommentálni az összetorlódott gépkocsik vezetőinek bő szitkait, kínos erőfeszítéseit. Ez azonban csak az egyik oldal. A másik: közlekedési kulturáltságunk elképesztően alacsony színvonala. Normális esetben ilyenkor legalább a gépkocsik vezetői igyekeznek egymáson is segíteni. Mert, természetesen, ahol egy sávra szűkült le az út a burkolaton végzett munkák miatt, több százméter hosszan sorjáznak az autók, s ezek közé besorolni bármelyik torkolatnál csak okkor lehet, ha a sorban állók erre lehetőséget adnak udvarias és figyelmes vezetéssel, vagy valaki a pofátlanságot súrolva beerőszakolja magát két kocsi közé. A/ utóbbira bőven akad példa, az előbbire elvétve, mert már a dugóban lévők inkább félméterenként egymásra tapadnak - minden igyekezetükkel ■tartva ezt a fél métert, nehogy véletlenül valaki besorolhasson —, s egészen ritka kivételektől eltekintve fütyülnek a mellék- útvonalról érkezők hosszú ideje villogó indexlámpái- ra, csatlakozási szándékára. De hát végül is Így kerek a kép: egy, a laikus szemével rosszul időzített *s elhúzódó útjavítás, illetve az európaiságot messze r*em tükröző közlekedési kultúra. A káosz tehát rendben van! M. A. A mai lakásárak a csillagokba törnek - így az átlag halandónak szinte már-már elérhetetlenek. Ezt a helyzetet felismerve igyekszik egyre több építőipari vagy más profilú cég olyan könnyűszerkezetes — vagy más lakóház- típussal betörni a piacra, mely megoldásaival és főként az áraival biztos megrendelést ígérnek. Pedig önmagában az „olcsóság” még nem jelent semmit. Az csak úgy és akkor vonzó, ha tégla, panel és egyéb anyagból megépített és a köny- nyűszerkezetes családi ház között minőségben, funkcionális használhatóságban és más téren is szinte az egyetlen lényeges különbség csak a ház bekerülési összege. A pécsi Piramis Építő- és Tatarozó Gmk. idén tavasszal elkészítette az első könnyű- szerkezetes, modul rendszerű hétvégi házat a Junitó-1-et, s azzal a júliusi pécsi PIV- en nagy tetszést aratott. * A miértre keresve választ avatott be elképzeléseikbe Géczi Jenő, a Piramis gmk közös képviselője: — Igény van könnyűszerkezetes hétvégi 'hózaka, az importból származókra előrendelést kell leadni... Hosszas mérlegelést követően döntöttünk: mi miért nem tudnánk ilyet gyártani? Tovább menve: miért ne tudnánk olyat készíteni, amely megfelel az országos építési szabványban előírtaknak, hőszigetelésben és tetőhajlásszögben, továbbá, hogy a ház minimális karbantartást igényeljen. Elkészítették a mintaelemeket: a 7 centiméter vastag, külső telehalakat (műgyanta alapanyagú, színezett vakola- tú Betonyp-lapok és köztük az 5 centiméter vastagságú ásványgyapot), a belső válaszfalakat és a nyílászárókat, majd elgondolásuk helyességéről meggyőződve az első hétvégi házat. A 33—34, fedett előtérrel megközelítően 40 négyzetméter alapterületű épület (tetőlécezés és cserepe- zés, valamint alap nélkül) 195 ezer forint és ehhez jön a 25 százalékos ÁFA. A sokféleképp variálható belső téralakítás mellett gondoltak a nagyobb alapterületre vágyókra és azokra is, akik a ház tetőterében mondjuk két kis hálószobát is szeretnének kialakítani. A PIV-en nagyon sokan kérdezték a Junitó-1-et kívül - belül megszemlélők közül: készítenek-e zártkertbe való. maximum 30 négyzetméter alapterületű, továbbá akár lakóházat is. A válaszuk megnyugtató volt: ha rendelnek, akkor egyéni igényeket figye lembe vevő, bármilyen épület gyártására képesek. Sőt. Két NSZK-tbeli ajánlatot is kaptak: egy kereskedő kulcsrakészen venné ezeket a házakat, egy üzletember pedig közös vállalat létrehozására gondol. A tárgyalások azóta is folynak ... — Ha sikerül akár mindkettőjükkel is nyélbeütni az üzletet? - kérdem Géczi Jenőt. — Akkor ráállunk a sorozat- gyártásra, új telephelyet építünk, és új munkahelyeket is teremtünk . .. De maradjunk a Piramis megálmodta. könnyűszerkezetes lakóházaknál. A típustervek kialakítása érdekében tárgyalnak a Pécsiterwel, hogy a megrendelő a maga igénye szerinti elrendezésű házat vehesse meg. Az alapszint plusz tetőteres házat (alap, cserép és tetőlécezés nélkül) maximálisan 7500 forint/négy- zetméter áron tervezik értékesíteni. Tárgyalásban állnak telekügyben, hogy megépíthessék az első referencia családi házukat. Tehát most már a megrendelőkön a sor. Házaikat kínálják készen, de kérésre: a helyszínre is szállítják, elkészítik az alapot, összeszerelik 7-8 nap alatt a házat, de vállalják akár a kulcsrakész átadást is. (Ez utóbbi esetbet a családi háznál nagy előny, hogy a megrendelőnek még az ÁFÁ-val sem kell bajlódnia.) A családi házat az új szabványnak megfelelő hőszigeteléssel és Thermopan üvegezéssel készítik. Gyors számítás eredménye: a komplett családi ház négyzetmétere nem kerül többe 12 000 .fo-' rintnál.- Inkább a kispénzűek igényét célozzuk meg, továbbfejleszthető házakat kínálunk elfogadható áron - mondja beszélgetőpartnerem. Vállalkozókedvüket a Piramis más példákkal is bizonyítja. Több helyütt tárgyalnak tanácsokkal olyan, akár bérbe vehető telek ügyében, melyre komplett kempinget építhetnének a saját házaikból. Készül a tűzoltó laktanya mellett a saját boltjuk, melyben októberben már a faipari termékeiket és különféle lakásfelszerelési cikkeket is kínálnak. Lakásügyben nem elégednek meg csupán csak az általuk gyártott könnyűszerkezetes épülettel. A Pécsitervvel közösen vették meg a PIK-től a pécsi Juhász Gyula utca 3. szám alatti lakatlan épületet, és építik át 7 lakásos társasházzá — természetesen piacra. Űjabb házigényük is van bent a PIK-nél, ha megvehetik az általuk kiválasztott, jelenleg még lakhatatlan épületet, akkor abból már önerőből alakítanak ki iakásokat eladásra. A Piramis Gmk. kilenc éve alakult. Heten vágtak bele, ma már öttucatnyian vannak. Építenek akár kulcsátadásra, fővállalkozóként a gáz- és bádogosszakmán kívül mindent képesek maguk elvégezni. Ráadásul vállalkozásra is van energiájuk, igényük. A kisszervezetek nagy ereje ez a rugalmasság . . . Murányi László Rabok? Társadalmunk, környezetünk valós helyzetét értékelve egyre többször találkozunk a bűnözés, bűnelkövető, vádlott, elkövető, jogerős, nem jogerős stb. kifejezésekkel, amelyek egyenként pontoson körülhatárolt fogalmak. A bűnözés növekedése következtében még hosszú ideig használni fogjuk őket. Ezért nem árt, ha tisztában vagyunk elsődleges 'jelentésükkel. Az elmúlt napok híreiben többször szerepeltek a börtönben fogva tartottak cselekményei, melyek komoly félelmet válthatnak ki a lakosság körében, akkor, ha e személyek veszélyességét az olvasó nem megfelelően ítéli meg. Ha azt olvassuk, hogy a börtönben fogva tartott elzá- rásos az esemény főszereplője és nem tudjuk, mi a különbség az elzárásos szabálysértő és a börtönbüntetésre elítélt között, jogos a lélelem és a fogva tartók felelősségének a kérdése. Minden társadalom együtt él bűnözőivel, még akkor is, ha kisebb-nagyobb időre kivonja a rend ellen vétőket a hétköznapokból. A bűnözőkkel való együttélés és a bűnözés mai helyzete késztet bennünket arra, hogy értsük meg ezt a réteget, annak sajátosságait, valamint a fogvatartás lényegét, célját. A börtönviszonyok mindig tükrözik a társadalmi viszonyokat, amilyen egy ország berendezkedése, humanitása, fegyelme, olyan a börtönök helyzete is. A demokratikus és tole- ránsabb társadalmakban a börtönök is nyitottabbak. A kint élők biztos információkkal rendelkeznek a benti viszonyokról. Ezért nincs misztikum. alaptalan félelem. Ennek következtében nagyobb a társadalomba való vissza- foaadási készség is. Hisz aki teanap civil volt, holnap rab lehet, és viszont. A hazai büntetésvégrehai- tás célja is e nyitottság felé való törekvés. Nálunk még gyakori a börtönviszonyok szélsőséges megítélése. Vannak, akik túlzottan humánusnak tartiók a börtönök berendezkedését, a bánásmódot, vannak bírálók, akik a bűnözés terjedését a iá börtönkörülményekben látják. A másik tábor a börtönök megtorló jellegét, a túlzott tiltást bírálja anélkül, hogy bármilyen tapasztalata lenne azok rendjéről. Kevesen tudják, hogy a börtönök belső életét szabó, lyozó Büntetésvégrehajtási Szabályzat bárki által hozzáférhető az MK-ban. A büntetésvégrehajtás világáról torz, misztifikált kép él a társadalomban. Megértése csak némi ismeret birtokában képzelhető el, hisz ismereteket ez idáig a szenzócióhajhász cikkekből, tv-, rádióriportokból lehetett szerezni, amelyek negatív képet festettek. A címben szereplő kérdésre a válasz egyértelmű: nem rabok, elítéltek. Véleményünk szerint nem rabok azok, akik televíziót, videót néznek, újságokat, könyveket olvasnak, szabadon leveleznek, kapcsolatot tartanak hozzátartozóikkal, esetleg jutalomból szabadságra mennek családjuk körébe. A törvény megfogalmazásában fogva tartottaknak nevezzük azokat, akiket a fogva tartásra jogosító határozatok alapján a bv. intézetbe befogadtak, ilyenek: az elzárásra büntetettek (szabály- sértők), az előzetes letartóztatottak, nem jogerős elítéltek, jogerős elítéltek, hogy csak a fontosabb fogvatar- tási jogcímeket említsük. A jogerős elítéltek fogház, börtön és fegyház fokozatban töltik büntetésüket, jogerős bírói ítélet alapján. A fentiekből kitűnik, hogy a fogvatartás követelményei is a fogvatartás jogcíméhez igazodnak. Az elzárás büntetést töltőket szabálysértés miatt tartjuk fogva. Az általuk elkövetett cselekmény kis súlyú, nem éri el a büntetőjogi büntetés határát. 'Ezek az elkövetők polgári személy felüqyelete mellett, barna ruhában a város különböző részén dolgoznak. A munkahelyről való gyakori engedély nélküli eltávozásuk fe- aVelmi vétsáq. újabb büntetéssel nem iár. (Eqvébként közülük valók másztak fel a Hőerőmű kéményére.) Az előzetes letartóztatottak fogva tartósa ügyészi, bírói joqkörben a meqfelelő indokok alapián történik. A lakosság tórqyalásro, orvosi vizsgálatra történő előállítás és eqyéb esetben láthatja feqvveres őrök kíséretében, gyakran bilincselve a foqva- tartottakat, s ayokran nem értik, hogy a sziaor és az elővigyázatosság éoo a lakosság érdekében történik. Nem látható eqyszeri ránézésre egy bíróságra kjsért letartóztatottról az, amit mi személyét, bűncselekményét ismerve tudunk. A nem jogerős és jogerősen elítéltek bírói ítélet alapján vannak fogva tartva a már említett fokozatokba. Őket a büntetésvégrehajtási intézetek falain belül foglalkoztatjuk, neveljük. Nem ők azok, akik a kémények közelébe juthatnak. Dr. Zsorda László, 'bv. alez., intézetparancsnok Nincs kivitelező Pécsett, a huszonöt emeletes ház klubjában májusban tófűmön tájékoztatták a lakókat az épület felújításának részleteiről. Különleges körülmények között kell elvégezni a munkálatokat, hiszen több, mint nyolcvannégy méter magasan kell kicserélni az ablakokat, szigetelni a tetőt és lecserélni a burkolatot. Hogy ki vállalja el a munkákot, egyelőre meg s*nki sem tudja. ► — A Budapesti Műszaki 9yetern már elküldte az első 'em kivitelezési terveit — mondja Robb Péter, a Pécsi aatlankezelő Vállalat mű* *°«i igazgatóhelyettese. — . legsürgetőbben a lapostetö l*!9etelését, a 25. emelet ab- ■ kainak és o Luxalon burko- 1 cseréjét, rögzítését kell vl^oldani. A BME tervezői 'onyosan küldték el a felüji- nJ\ tervet, ezért azt nem fo- hrv/^k el. Visszaküldtük azzal, egészítsék ki egy murvko- jmeelmj résszel is. Ez a múlt ' közepén megérkezett. Most már csak generál kivitelezőt kell találnunk, ugyanis a Bázis—B ÉV visszalépett. A nyár folyamán megkerestünk néhány gmk-t, szövetkezetét, nogyvál la latot, de még egyi ktől sem koptunk választ arra, hogy elvállalják-e a 'munkát. A lapostető szigetelésére már van jelentkező. Gondot jelent még az is, hogy azzal, hogy a Bázis nem vállalta el a munkákat, feltételerhetően a felújítási terv egyes részleteit újra kell terveztetni, mert minden építéssel _ foglalkozó vállalat más és más típusú abA huszonöt emeletes házon még nem kezdődtek meg a felújítási munkák lakot használ. A nyílászárók cseréjére eddig ketten jelentkeztek. Hamarosan megkezdődik az ősz, egyre többször lehet esőre számítani. Kérdés, hogy az év hátralevő részében mit lehet elvégezni. A felújítás ideje alatt a toronyház körül 18 méteres körben nem tartózkodhat senki, az előírások szerint. Az épületbe bemenni viszont be kell. A fogtechnikán és a környező üzletekben sem állhat meg az élet Az ablakok cseréjét függőhídró! el lehet végezni, de az újonnan elkészült tetőszigetelést azonban felsértheti. A Luxalon burkolatot tizenkét évvel ez. előtt Belgiumból szerezték be. Kérdés, hogy ma is van-e ilyen Magyarországon. A burkolatot függőhídró! cserélni nem lehet, az állványozás sokba kerül. Meg kell oldani, hogy az épület résein és az üvegfalon keresztül ne jusson víz a huszonöt emeletes házba, újra kell szigetelni és tö- 0 hézagokat. A külső felújítási munkák csaknem 20 millió forintba kerülnek, legalábbis az idén, hogy jövőre mennyi lesz, ki tudja? Az elmúlt négy hónapban nem történt semmi. Az UNIBER a fel- s° szintről már kiköltözött. Egy . ?s használhatatlanná vált. Kivitelező nincs, a munkák állnak. A Bázis-BÉV szavatossági és garanciális kötelezettsége megszűnt. Ennek ellenére a vállalat felajánlotta a segítségét a PIK-nek. — Magyarországon 2-3 ilyen házat építettek fel - mondja Major Béla, a Bázis-BÉV műszaki igazgatója. - Senki nem ismeri azt, hogy milyen módon kell ezeket az épületeket üzemeltetni. Azokban az országokban, ahol toronyházak épülnek, külön iparág foglalkozik azok működtetésével, karbantartásával. A magasházon a tizenkét év alatt rendszeresen elmaradtak a karbantartási munkák. Amikor a PIK megkeresett bennünket, hogy vállaljuk el a felújítást, megígértük, ha lesz olyan speciális feladat, amit csak a mi vállalatunk tud elvégezni, azt megcsináljuk. Az elkészült felújítási tervből azonban kiderült, hogy ilyen nincs. A burkolást annak idején is egy alvállalkozó csinálta. A homlokzati javításokhoz nincs mozgóállványunk, bérelni kellene. A nyílászárókat, meg az építi be, oki gyártja. Aztán az is tudomásunkra jutott, hogy a tanács perelni kívánja a vállalatot. Akkor úgy döntöttünk, hogy a jogi viták lezárásáig a magasház felújításánál sem. miféle munkát nem vállalunk el. Si. K. A tervek szerint Pécsett, a Juhász Gyula utca 3. számú házban 7 lakást alakítanak ki a gmk tagjai